KULT
A Rovatból

Ennyire hűtlen dolog a színház

Kulisszatitkok Jordán Adél és Szabó Kimmel Tamás legújabb közös darabjáról. Pelsőczy Réka rendezővel beszélgettünk.


Június 28-án debütál Jordán Adél és Szabó Kimmel Tamás főszereplésével a legfrissebb Orlai-produkció, a Bagoly és Cica. A darabról Pelsőczy Réka rendezővel beszélgettünk.

Hamarosan itt a premier. Hogy látod, mennyire sikerült igazodni az elején eltervezett ütemhez? Hol tart most a Bagoly és Cica?

Rendezői szemmel nézve nagyon jól állunk, hasonlóan, mint tavaly a Római vakációnál. Jó tempóban haladt, halad a munka, ez vonatkozik a háttérre is, a hangra, díszletre, jelmezre, mindenre. Most, az utolsó héten, bár még sok a munka, jut időnk letisztázni, kitalálni, megcsinálni egy-két dolgot, új ötleteket belerakni, és ez igazán megnyugtató.

Mennyire volt feszített, melós a munkatempótok?

A múlt héten már reggeltől estig próbáltunk, pedig a főpróbahetet is lent töltjük a Balatonon, nekem ráadásul minden este előadásom volt. Ilyenkor nincs másra idő az életben. Viszont ennek is megvan az előnye, legalább nem kell mindent négy órába sűríteni.

Sokáig tartott, amíg egymáshoz szelídültetek? Adéllal már többször dolgoztál együtt, Tomit viszont nem ismerted korábban.

Érdekes, tulajdonképpen csak visszatekintve érzem azt, hogy mégiscsak volt egy ilyen folyamat. Rögtön megtaláltam velük a hangot. Összességében is nagyon pozitív élményem van a munkatársakkal kapcsolatban, abszolút családias ez a kétszereplős darab, de az utóbbi egy-két hétben éreztem azt igazán, hogy mi is találkoztunk Tomival. Úgy is, hogy ez nem a verbalitás szintjén fejeződik ki, hanem láthatatlan módon.

10298770_727288030662429_8489193923682684915_n10306749_727288127329086_5714756224291993989_n

Miért éppen rájuk esett a választás, amikor Doris és Felix karakterének megformálóit kerestétek?

Magát a darabot még évekkel ezelőtt olvastam. Valójában Adél volt az én fejemben, neki kerestem egy hasonló szerepet, akkor mutatta Zöldi Gergely a Bagoly és Cicát. Beszéltünk Orlai Tiborral, hogy egyszer esetleg ezt megcsinálnánk, de végül más mellett döntöttünk, másba kezdtünk bele. Tavaly aztán Tibor felhívott, hogy vigyük színre Adéllal és Tomival. Ez az ő ötlete volt.

Kétszereplős darab esetében talán még nagyobb „lutri” a szereplők kiválasztása, mert mi van akkor, ha mégsem passzolnak össze, nem tudnak egymással mit kezdeni?

Én egyrészt Tomit remek színésznek tartom, már akkor is ez volt a véleményem, amikor még nem dolgoztunk együtt. Nagyon vonzó férfinek látom őt, a női néző-énem már rég felfedezte magának és azt gondoltam, ez a közönségre is hasonló hatással lesz. Adél pedig egy gyönyörű nő, fel sem merült bennem, hogy nem lesznek jók együtt. De valóban lutri egyébként, azt gondolom, iszonyú mázlink van. Valami hihetetlenül jó dolog történik velünk, és ezt a műfajt csak így érdemes csinálni. Persze úgy is lehet, hogy csak jelezgetve van, de lényegében semmi nem történik a két színész között, egyszerűen elfogadják egymást és szépen, megbízhatóan lejátsszák, amit kell. De szerencsére Tomi egy szenvedélyes színész, nem szemérmes.

10366051_738989086158990_4922591810331302306_n

Az elején sem volt az, amikor még teljesen új volt a szituáció, a környezet?

Szerintem azzal kapcsolatban valóban volt benne eleinte szemérmesség, hogy Adéllal mi „katonások” vagyunk, őt színészként rendkívül nagyra tartja. Egy másféle szemérmességet pedig a szerelmes jeleneteknél lehetett érezni, olyan részeknél, ahol testileg közel vannak egymáshoz, de ez teljesen normális.

Hogy láttad, mennyire érezték magukénak a karaktereiket?

Adél abszolút. Tomi nem teljesen olyan, mint Felix, de közben ez a figura is benne van a lényében, csak nem elsődleges. Úgy érzem, teljesen személyes, amit csinál, csak az életben neki egy másik páncélja van: a nyertes macsó. Ehhez képest ebben a szerepben az esendő oldalát mutatja meg.

10373503_738988946159004_4432526661938646993_n10275986_738988976159001_1221827914111686195_n1610059_727288257329073_2850854186749926250_n

Milyen volt átnyergelni a színész-létből a rendezőibe? Honnan jött ez az impulzus?

Teljesen véletlenül történt, ma már sorsszerűnek tartom. Egy évig viccelődtem azon a kolléganőmmel, Bertalan Ágival, hogy a Kolibri Színházban megrendezem a Popeye-t, ő meg mindig röhögött rajtam. Aztán egyszer csak felhívott Egressy Zoli, író, aki Ági férje volt, hogy akkor ő megírná ezt a darabot, és megrendezném-e? Előtte egyáltalán nem gondoltam, hogy én ezt valaha merném…

Akkor ez egy bátorságpróba volt?

Igen, azt éreztem, hogy ha hozza az élet, muszáj kipróbálnom magam. Meg aztán úgy voltam vele, hogy mégis egy mesét csinálok, gyerekeknek, abba csak nem bukhatok bele annyira.

Ezek szerint bejött…

Nagyon jól éreztem magam! Annyira megtaláltam valamit, annyira helyükre kerültek bennem dolgok a nehézségek ellenére, hogy onnantól biztos volt: én ezt valamilyen formában folytatni szeretném.

Nem volt ennek egyfajta terápiás jellege?

Úgy gondolom, hogy minden alkotás valamilyen módon terápia. Elég giccses példa, de ahhoz tudnám hasonlítani, mint amikor a kagyló a sok szemetet, ami belekerül, kiizzadja, és abból lesz a gyöngy. Az alkotás is nehézségekből, fájdalmakból lesz, én a sajátjaimat fel is használom. Azzal, hogy színész is vagyok, valamilyen módon értelmet nyernek az életemben a fájdalmak, az elvesztések, a hiányok, a sérülések.

Mennyire rakod bele magadat a rendezésedbe? Mennyire te vagy az, amit megrendezel?

Az, amit gondolok a kapcsolatokról, amik történtek velem az életben, azokat mind beleviszem. A próbafolyamat során sokat beszéltem és beszéltünk mindannyian olyan szituációkról, amikor a szereplőkéhez hasonló élethelyzetekbe keveredtünk, olyan élményekről, érzésekről, amiket be tudunk helyettesíteni a darabban történtekbe. Azzal együtt, hogy ez egy mese, aminek van sok-sok felismerhető, mégis elnagyolt motívuma, minden naivságával a magaménak érzem. A tegnapi próbán is például az villant be, hogy ez teljesen én vagyok. Szeretem, amikor ezt tudom mondani a munkámra.

Ennek is szerepe volt abban, hogy Bill Manhoff darabja felkeltette az érdeklődésed?

Magát darabot először nem is tartottam jónak. A kiindulásom teljesen Adél karaktere, személyisége volt, köré akartam egy szerepet. Miután nekiálltunk, persze másképp is elkezdtem vele foglalkozni. Közben volt egy pillanat, amikor kicsit megijedtem, az kattogott bennem, hogy nem akarok egy felszínes, blőd komédiát csinálni… Szeretem a humort, a vígjátékot, Woody Allent is, de azért annak mindig megvan a veszélye, hogy az ember milyen minőséget hoz létre.

A darabról

Felix ifjú író, aki a nagy áttörésre vár. Szakadatlanul dolgozik a nagy regényen, amely majd híressé teszi, ám a kiadók sorra visszautasítják őt. Doris, a magát modellnek valló fiatal nő a jég hátán is megél – illetve élne, ha hagynák. Ám az éjszaka közepén kiteszik a lakásából, ő pedig bekopog, hogy menedéket keressen Felixnél. Náluk ellentétesebb két embert nem hordott még a hátán a föld. Csupán egy percre van szükség, hogy egymás agyára menjenek. Ám mégis össze vannak kényszerülve egy pici garzonlakásba. Hát mindent megtesznek, hogy valahogy túléljék a helyzetet.

A hatalmas sikerrel bemutatott komédia filmen is emlékezetes volt: főszerepeit Barbra Streisand és George Segal játszotta.

Az előadás június 28-án debütál a balatonföldvári Kultkikötő keretében, Budapesten először július 2-án láthatjátok a Belvárosi Színházban.

10358128_738988996158999_2978839390018434253_n

Azt, hogy színész vagy, mennyire tudod kamatoztatni a rendezésben? Empatikusabban kezeled azokat, akik a deszkán állnak?

Ezt tartom az egyik legnagyobb erősségemnek, hogy ha éppen rendezek, akkor is tudom, milyen színésznek lenni, mi az, ami idegesít, milyen az, amikor fáradt vagyok, nincs kedvem dolgozni és mennyire nem szeretem, ha olyankor hajtanak vagy bántanak. Én a színészeket sokkal inkább használom, mint más rendezők, sokkal inkább számítok az ő kreativitásukra. Számos esetben azt rendezem, amit ők hoznak magukkal.

Tehát nem veszel fel egy autoriter pózt és terpeszkedsz el a székeden.

Nem, és nem is tudnék így tenni. Ha például bajban vannak, mert úgy érzik, nem tudnak megoldani valamit, ott is használom a tapasztalataimat, próbálok azzal segíteni, hogy elképzelem: én hogyan játszanám. Sok rendezőnek fogalma sincs, mi baja a színésznek a színpadon, egyszerűen nem érzik. Ez persze nem feltétlenül baj, mert bennük meg épp az a jó, hogy nagyon mániásan kérik és akarják a saját dolgaikat. Azzal, hogy többfélék, mást és mást mozgatnak meg, aminek színészként örülök is.

Még nyakig benne vagytok, de mit gondolsz, mikor tudsz ráhangolódni egy másik darabra? Mikor bírod majd elengedni a Bagoly és Cicát?

Amíg nem jön a következő, ez lesz a szerelmem. Olyan érdekes, tavaly nyáron mutattuk be a Rómait, éppen ma mentek Kőszegre. Imádom, de meghaltam volna, ha nekem mennem kellett volna velük, mert most már annyira ez van bennem. Hát ilyen hűtlen dolog ez a színház.

Ha kíváncsi vagy a darabra, nyomj egy lájkot!


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KULT
A Rovatból
„ICE, takarodj!” – Bad Bunny történelmet írt a Grammy-gálán, majd elküldte a francba a bevándorlási hivatalt
A 68. Grammy-díjátadón Bad Bunny lett az első, aki spanyol nyelvű lemezzel nyerte el az év albuma díjat. Az estét azonban a bevándorlási hivatal elleni éles kritikák határozták meg, több sztár is felszólalt, köztük Billie Eilish, és az év felfedezettje, Olivia Dean.


Nemcsak a zenéről, hanem a politikáról is szólt a február 1-jei Grammy-díjátadó, ahol Bad Bunny történelmet írt, miközben több sztár is éles politikai üzenetet fogalmazott meg a színpadon.

Az est legfontosabb díjait, vagyis a „Nagy Négyest” Bad Bunny (Az év albuma), Kendrick Lamar és SZA (Az év felvétele), Billie Eilish (Az év dala) és Olivia Dean (Az év felfedezettje) vihette haza.

Bad Bunny Debí Tirar Más Fotos című lemeze lett az első, túlnyomórészt spanyol nyelvű album, amely elnyerte a fődíjat.

A díjak átvételekor azonban a beszédek gyakran politikai üzeneteket hordoztak, amelyek elsősorban az amerikai bevándorlási és vámügyi ügynökség ellen irányultak.

„Mielőtt megköszönném Istennek, azt mondom: ICE, kifelé! Nem vagyunk vadak, nem vagyunk állatok, nem vagyunk idegenek – emberek vagyunk, és amerikaiak vagyunk”

– mondta Bad Bunny egyik köszönőbeszédében. Hozzá csatlakozott Billie Eilish is, aki az év dala díjának átvételekor fogalmazott meg kemény kritikát.

„Senki sem illegális egy ellopott földön… A francba az ICE-szel”

– mondta.

Az év felfedezettje, Olivia Dean szintén a bevándorlók mellett állt ki.

„Bevándorló unokájaként állok itt... a bátorság terméke vagyok”

– jelentette ki.

A politikai állásfoglalások mellett a díjátadó zenetörténeti mérföldköveket is hozott. Először nyert k-pop dal a Grammyn: a KPop Demon Hunters Golden című szerzeménye kapta a vizuális médiához írt legjobb dal díját. Steven Spielberg pedig elérte az EGOT-státuszt, miután a Music by John Williams című filmjéért megkapta a legjobb zenei filmnek járó elismerést. „Ez az elismerés igazolja azt, amit ötven éve tudok: John Williams hatása felmérhetetlen, művészete páratlan” – nyilatkozta. Kendrick Lamar eközben a Grammyk történetének legtöbbet díjazott rap előadójává vált.

A további kategóriákban Lady Gaga Mayhem című albuma lett a legjobb pop vokális album, a rock mezőnyében pedig a Turnstile (legjobb rockalbum), a Nine Inch Nails (legjobb rockdal) és Yungblud (legjobb rockelőadás) diadalmaskodott. A country zene területén új kategóriákat vezettek be, a kortárs country album díját Jelly Roll vihette haza, aki rendkívül érzelmes beszédben köszönte meg feleségének a támogatást. „Megöltem volna magam, ha te és Jézus nem vagytok” – mondta a színpadról.

via BBC


Link másolása
KÖVESS MINKET:

KULT
A Rovatból
A fogalmatlan Bridgerton fiú esete Hamupipőkével - megnéztük a Bridgerton család 4. évadának első részeit
Lilaakác, fánktornyok, színkavalkád, ármánykodás, szerelem és főszerepben egy bamba férfi, aki keresi az ő Hamupipőkéjét. Ilyen volt a Bridgerton család negyedik évadának első etapja.


2020 óta követhetik a Netflix nézői a Bridgerton család tagjainak történeteit, amelyek Julia Quinn írónő azonos című regényfolyamának főszereplői. A nyolc évad a család nyolc gyermekének szentel egy-egy felvonást. A sorozat egybefüggő, aki még nem találkozott vele, feltétlenül az első évadtól nézze. (Némi spoiler olvasható az írásban.)

Amikor 2024 tavaszán a Netflix leadta a Bridgerton család harmadik évadát, rajongók milliói kaptak a szívükhöz, atyaég, egészen 2026-ig kell várni az újabb évadig? Vágnánk már a centit, de ekkora mérőszalag nincs is!

Aztán eljött 2026, amikor végre nézhető a sorozat negyedik évada - annak is a fele. A Netflix nem tanul a rajongók panaszáradatából, ez az évad is két részletben érkezik. Az első négy epizód január 29-én került fel a streamingre, míg a többi február 26-tól látható. Ekkora mérőszalag pedig már létezik, úgyhogy lehet nyiszálni!

Minden évad előtt őrült találgatások folynak, a nyolc gyermekes Bridgerton család melyik tagja kerül a következő évadban rivaldafénybe. Talán az a Francesca, aki legutóbb férjhez ment? Julia Quinn eredeti könyvsorozatában pont Francesca alakja és története a leginkább megkapó és megható, sokan várták, hogy ő lesz fókuszban a 2026-os epizódokban.

Abban viszont nagy az egyetértés, hogy Francesca és férje között a sorozatban körülbelül annyi a kémia, mintha két plüssmackó ülne egy-egy fotelben. Nulla.

Eloise neve is előkerült, mint a negyedik évad főszereplője. A különc lány, aki nem kapkod férjet találni és sokkal inkább bújik könyvei mögé, sokak kedvence.

A negyedik évad befutója viszont Benedict Bridgerton lett, a család második fiúgyermeke.

Nagyvilági fazon, habzsolja az életet, buja estéken, orgiákon, alkoholmámorban úszó közegben érzi jól magát, és esze ágában sincs megnősülni. Ám édesanyja folyamatosan dünnyög a fülébe, és sóhajtozik, nem lesz ennek jó vége. Így esik, hogy Benedict úrfi végül megjelenik egy maszkabálon, ahol megakad a szeme egy igéző szépségű, ezüstruhás leányzón, akinek csodálatos a mosolya, kecses a járása, bár táncolni nem tud. És, aki akkor, amikor éjfélt üt az óra, hirtelen elszalad, a döbbent uraság kezében hagyva kesztyűjét.

Ismerős a történet? Persze, hogy az. Tökéletes Hamupipőke történet cipellő helyett kesztyűvel.

Sophie Baek, a nemesi születésű, ám gonosz mostohája által cselédsorba űzött (ugye, hogy Hamupipőke?) ifjú hölgy és a bosszantóan vaksi, bamba és teljesen fogalmatlan Bridgerton fiú később újra találkozik, ám szerelmük kibogozására még várni kell.

A Grimm testvérek mesebeli hercege hasonlóan béna volt: meg tudja vajon magyarázni bárki is, miért bajlódott a herceg egy fél pár cipővel, amikor csak a hölgy arcát kellett volna megnéznie, akivel egész este táncolt?

Nos, Sophie Baek legalább álarcot visel, ráadásul Benedict Bridgerton egyértelműen képtelen meglátni a cselédlányban az ezüstruhás kisasszonyt, így talán a történet jobban hihető a Netflix sorozatában.

Ez az első négy epizód egyébként egyértelműen rászegezi a fókuszt magára a családra, a többi mellékszereplő kevesebb hangsúlyt kap. Lady Danbury például a királynőt unja, a királynő pedig leginkább mindent. Lady Whistledown, azaz Penelope görcsösen igyekszik pletykatémákat találni, míg teljesen zsákutca azt a sztori is, amelyben a királynő új udvarhölgyét keresik. Már senki nem is emlékszik, kik voltak Mondrichék, értelmetlen a házaspárt a negyedik évadban is mellékszálakkal szerepeltetni.

Maga a Bridgerton család viszont, miután már szinte minden gyermek nagykorúvá cseperedett, szerencsére bőven elég izgalmat tud nyújtani.

Lady Violet és Lord Marcus szerelme meghatóan szép, a család legfiatalabb gyermeke, Hyacinth nem fér a bőrébe, annyira szeretne végre már felnőni. És Eloise... Nos, ő még mindig ugyanaz az Eloise, akinek vág az esze, mint a beretva és fütyül a társadalmi konvenciókra.

Meg kell említeni azt is, hogy a Shonda Rhimes producerhez oly jellemző woke-irányzatok ismét nagyon erősen képviseltetik magukat a negyedik évadban is. Julia Quinnek, a Bridgerton-könyvek szerzőjének teljes támogatásával egy laza nemváltás is megtörténik, miután a regénybeli Michael a sorozatban már Michaela lesz. És a negyedik évad főhőse, Benedict úr sem különösebben válogatós az első epizódban, amikor eltakarja őt a vastag dohányfüst.

Hogy mi a titka a Bridgerton családnak?

Sokan igyekeznek megfejteni ezt, pedig a válasz roppant egyszerű. Színes, szagos, romantikus álomvilág ez, békaszínű uszályos ruhákkal, lilaakáccal, méteres macaron- és fánktornyokkal, piruló orcával, estélyekkel, bálokkal, egyszerre mozduló párok keringőivel és sok-sok titokkal, pletykával és szerelemmel. Egy mese, ahová jó elbújni a hétköznapok elől.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KULT
A Rovatból
A rajongók tiltakoznak, a stúdió magyarázkodik – a Star Trek: Csillagflotta Akadémia tényleg ekkora katasztrófa lenne?
A Paramount szerint ez forradalmi modern sci-fi a SkyShowtime-on, a rajongók szerint inkább baleseti jegyzőkönyv. TikTok-dialógusok, kánontiprás és kartonpapír-figurák: nem lehet megmenteni a legendát?
B.M.; Fotók: imdb.com - szmo.hu
2026. február 06.



A Star Trek: Csillagflotta Akadémia megérkezése akkora port kavart, hogy az ember már-már azt hihetné, valami radikálisan új, forradalmi irányváltásról van szó. A valóság ennél prózaibb és sokak számára jóval kiábrándítóbb.

A rajongói felháborodásokat a stúdió rendre politikai indíttatású támadásokkal magyarázza, ám ez az érvelés egyre kevésbé tűnik meggyőzőnek.

A Star Trek közönsége ugyanis nem tegnap lépett be a Csillagflottába: generációk nőttek fel az eredeti 1966-os sorozaton, az Új nemzedéken, a Deep Space Nine-on, a Voyageren vagy az Enterprise-on. Ezek a szériák sosem voltak mentesek társadalmi üzenetektől, sőt, sokszor kifejezetten bátran nyúltak érzékeny témákhoz, de mindezt gondolatébresztő tudományos fantasztikumba csomagolták, nem pedig aktuálpolitikai checklista látványos díszleteibe.

Az utóbbi évek Paramount-féle Star Trek-termései azonban sok nézőben azt az érzést keltették, hogy valami alapvetően félrecsúszott. A netflixes Discovery már indulásakor megosztó volt, de egy ideig én is néztem. A Picard három évadából legfeljebb egy fél szezon működött igazán, a Strange New Worlds pedig hiába próbált klasszikusabb hangvételt megütni, nem tudta maradéktalanul visszahozni a régi varázst, majd jó gyorsan földbe is döngölte azt amit két évad alatt felépített.

A Section 31 pedig aztán végképp kiverte a biztosítékot: egy drága, harsány, identitásában bizonytalan streaming film lett, amely inkább tűnt franchise-hasznosítási kísérletnek, mint szeretettel összerakott sci-finek.

A Csillagflotta Akadémia ebbe az egyre vitatottabb Alex Kurtzman „producerzseni” korszakába érkezik, és adna új reményt. Hát nem fog.

Az egyik legnagyobb problémám a dialógusokkal van. A karakterek olyan nyelvezetet használnak,

mintha egy középkorú marketinges próbálná kitalálni, hogyan beszélnek a Z generáció tagjai egy TikTok-kommentmezőben.

Ez a stílus nemcsak idegennek hat egy hatvanéves franchise univerzumában, hanem gyakran önmaga paródiájává válik. Nem felfrissíti a világot és modernizálja, hanem őszintén kellemetlen lesz. Ráadásul felmerül a kérdés: kinek is szól mindez? A fiatalabb közönség aligha rohan tömegesen egy több évtizedes sci-fi sorozat újabb iterációjáért, a régi rajongók pedig értetlenül állnak a tónusváltás előtt. Azokat elidegenítik, akik az igazi rajongók lennének, újakat pedig képtelenek bevonzani. Az eredmény egy furcsa vákuum, amelyben mintha nem létezne valódi a célcsoport. Ám szórakozás se sok.

A Csillagflotta Akadémia története időben messzire ugrik, a 32. század végére, ami kétségkívül kényelmes megoldás: így az alkotók gyakorlatilag bármit megtehetnek anélkül, hogy túl sokat kellene bajlódniuk a korábbi kánonnal. A Föderáció széthullott, a kolóniák elszigetelődnek, az univerzum újraegyesítésre vár, ez akár ígéretes kiindulópont is lehetne. Holly Hunter alakította Nahla Ake kapitány egy tragikus múltbéli döntés súlyát cipeli, miután ezekben a nehéz időkben elszakított egy gyereket az anyjától. Ugrunk egy jó pár évet az időben, közben a krízis megoldódott (elég szájbarágós COVID párhuzam), és a Föderáció megtalálja a fiút, Caleb Mirt (Sandro Rosta), aki felnőttként körözött bűnöző lett.

Holly Hunter válaszút elé állítja a férfit: Csillagflotta Akadémia vagy börtön.

Ez a dramaturgiai fogás azonban több kérdést vet fel, mint amennyit megválaszol. A Csillagflotta hagyományosan a Föderáció elitje volt, a legkiválóbbak gyűjtőhelye, nem pedig egy kozmikus alternatív büntetés-végrehajtási intézet. A sorozat persze igyekszik erkölcsi leckét adni arról, milyen károkat okoz a családok szétszakítása. Csak éppen olyan finomsággal, mintha légkalapáccsal kopogtatnák a néző homlokát. A finomkodás sosem volt erőssége a Kurtzman produkcióknak.

Az első rész főgonoszát Paul Giamatti alakítja, ám a fenyegetés helyett inkább groteszk hatást kelt. Nehéz komolyan venni azt a jelenetet, amikor egy termetes, izomkolosszus harcos majdnem alulmarad a majd 60 éves 170 cm-es színésszel szemben egy kézitusában.

Lehet ezt idegen fajokra és különleges képességekre fogni, de a vizuális benyomás ettől még inkább komikus, mint félelmetes.

A sorozat egészére jellemző ez a disszonancia: drámai pillanatokat akar, de gyakran paródiába csúszik. Olyan, mint egy rossz szuperhősfilm, menő akar lenni, de helyette csak szánalmas. Joss Wheedon-féle párbeszédek működtek egy Buffy-ban, vagy egy FireFlyban, de itt nagyon nem önazonos ez a stílus a Star Trek 60 éves örökségével.

Narratív szempontból sem túl rózsás a helyzet. Az epizódok sodródnak egyik érzelmi kitörésből a másikba, miközben nehéz kitapintani egy valóban átgondolt, hosszabb ívű történetet. Itt nincs értelem, csak érzelmek.

A karakterek többnyire egyetlen tulajdonság köré épülnek, mintha egy produceri checklistát pipálnának végig.

Itt a félénk zseni, ott a minden helyzetben legyőzhetetlen harcos, amott a testpozitív öntudatra ébredt 17 éves tinilány hologram. A Star Trek mindig is sokszínű volt, de korábban a figurák személyisége nem merült ki egyetlen címkében. Spock sem pusztán „a félvér”, hanem belső konfliktusokkal küzdő, komplex személyiség volt. Ehhez képest az Akadémia szereplői gyakran kartonpapír-vázlatnak hatnak, mint egy Disney-sorozat a 2000-es évekből.

A kánonhoz való viszony különösen fájdalmas pont. Érzelmeket villogtató Vulkániak, akik humorizálnak, pacifista Klingonok, akik többapájú családokból származnak, sőt egy genetikai szabályokat felrúgó Jem’Hadar leszármazott is felbukkan.

Az alkotók megnézték a Star Trek lexikon borítóját (bele már nem sikerült lapozni) és senki sem mondta el nekik, hogy nem lehet egy Jem’Harad nő, mert ők genetikai úton szaporodnak, más fajokkal pedig végképp kizárt, hogy vegyüljenek.

Ezeknek az ellentmondások semmi köze a kreatív újragondoláshoz, pusztán hanyagság, ami egy ilyen múltú franchise esetében nehezen megbocsátható.

Mindez azért különösen keserű, mert a Star Trek valaha jóval több volt egyszerű tévésorozatnál. Az elsők között teremtett aktív rajongói közösséget, saját találkozókkal még a Comic Con aranykora előtt, és nem egy mérnök vallotta be, hogy gyerekkori inspirációként hatott rá Gene Roddenberry erredeti víziója.

Steve Jobs legendásan rajongott a franchise-ért, és állítólag külön kérte a mérnökeit, hogy az eszközeik úgy nézzenek ki és úgy működjenek, mintha az Enterprise-ról érkeztek volna.

Ehhez képest a Csillagflotta Akadémia inkább tűnik egy drága, identitását kereső mellékvágánynak, mint a jövőről szóló, optimista látomás örökösének. Itt van neon ugrókötél, neon fülhallgató, minden a jelenlegi technológiai szintet mutatja, csak neon. Semmi igazán forradalmi.

A legszarkasztikusabb megjegyzések sem tudják teljesen elfedni a csalódottságom: sokan nem azért kritizálják ezt a sorozatot, mert gyűlölnék a Star Treket, hanem éppen ellenkezőleg, mert túl jól ismerik, és fájó látni, milyen irányba sodródott.

Ez egy Star Trek sorozat, olyan emberek tollából, akik nem értik a Star Treket és olyan embereknek készült, akik nem szeretik a Star Treket

A Csillagflotta Akadémia nem pusztán egy félresikerült spin-off sorozat, hanem egy újabb állomás abban a korszakban, amelyben a franchise mintha teljesen elveszítette volna saját iránytűjét. Lehet, hogy egyesek számára könnyed „guilty pleasure”, de azoknak, akik a régi, gondolkodásra késztető, bátor tudományos fantasztikumot keresik, ez az akadémiai évfolyam inkább bukást érdemel, mint dicséretet.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KULT
A Rovatból
„Homer Simpson figyelmeztette a világot az orgiákra Epstein szigetén” - egy 26 éves rajzfilmepizód hirtelen egészen más értelmet nyert
A Simpsons alkotóját, Matt Groeninget Epstein egyik áldozata nevezte meg a bírósági iratokban. Ami kiderült, teljesen új megvilágításba helyezi a sorozatot.


Újra forr az internet egy 26 éves Simpson család-epizód miatt, a rajongók szerint ugyanis a rajzfilm egy hátborzongatóan pontos jóslatot tett Jeffrey Epstein pedofil-szigetéről – írta a New York Post. A vita most azért lángolt fel ismét, mert a kérdéses jelenet újra virálissá vált a közösségi médiában. A „The Computer Wore Menace Shoes” című,

2000-ben bemutatott részben Homer Simpson Mr. X álnéven pletykablogot indít, amivel felfedi Springfield sötét titkait.

Amikor azonban egy kitalált sztorija véletlenül igaznak bizonyul, elrabolják és egy titokzatos szigetre viszik, ahol azokat tartják fogva, akik túl sokat tudnak.

A rész végén Homer oldalán egy üzenet jelenik meg, ami „egy szigeten lévő őrült alakokról” szól, akik „titokban irányítják a világot”.

A rajongók azonnal párhuzamot vontak a jelenet és a néhai Jeffrey Epstein botránya között, aki a vádak szerint éveken át kiskorú lányokkal szembeni szexuális visszaéléseket és emberkereskedelmet folytatott a Karib-tengeri magánszigetein, Little Saint James-en és Great Saint James-en. „A Simpson család figyelmeztette a világot az orgiákra Epstein szigetén” – írta egy kommentelő az X-en.

Egy másik felhasználó szerint „a Simpson család beszélt el nekünk először az Epstein-aktákról”. A valóságban az epizód harmadik felvonása az 1967-es brit kultsorozat, a The Prisoner (A fogoly) paródiájaként adták el, amely szintén egy férfiról szól, akit egy elzárt szigeten tartanak fogva, miután túl sokat tudott. A részben még a sorozat eredeti főszereplője, Patrick McGoohan is vendégszerepelt.

Az összeesküvés-elméleteket tovább fűti a sorozat alkotóját, Matt Groeninget érintő állítás.

Epstein egyik legismertebb áldozata, Virginia Giuffre – aki 2025-ben öngyilkosságot követett el – egy 2019-ben nyilvánosságra hozott bírósági iratban azt állította, hogy Epstein arra kényszerítette, hogy masszírozza meg Groening lábát a milliárdos magángépén.

Giuffre arról írt, hogy undorodott a férfi „kérges lábkörmeitől”.

A kommentelők ezt bizonyítéknak tekintik. „Matt Groening beletette Epsteint a 'The Simpsons'-ba. Virginia Giuffre arról írt, hogy Epstein gépén volt Groeninggel, és masszíroznia kellett az izzadt lábát!!” – írta egy felhasználó. Fontos kiemelni, hogy Groening ellen soha nem emeltek vádat az üggyel kapcsolatban.

A sorozat készítői többször is reagáltak a „Simpsons-jóslatokra”. Matt Selman showrunner szerint a sorozat nem jósol, csupán a történelem ismétlődő mintázatait dolgozza fel, és a több száz epizód miatt statisztikailag elkerülhetetlen, hogy néha egybeessenek a valós eseményekkel.

Viszont, ha számításba vesszük, hogy a sorozat egyik agya rendszeresen összejárt a világ szexfüggő hatalmasságaival, a rajzfilm meghökkentő jóslatai talán nem is jóslatok voltak, csak bennfentes információk a jövővel kapcsolatban.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk