„Én pedig ott álltam középen, mint egy kis pont” – Schaár Erzsébet falakkal bezárt magányos szobrai
Amikor először találkoztam Schaár Erzsébet alkotással, rögtön lenyűgözött a jellegzetes, fal mögött megbúvó, arc nélküli plasztika. Így külön öröm volt számomra, hogy a székesfehérvári kiállítás után most Budapesten, a FUGA-ban is látogathatók a művész különleges szobrai. A Művek az emeletről című tárlat a művész születésének 110. évfordulója előtt tiszteleg.
A Művek az emeletről cím a székesfehérvári Schaár-gyűjtemény hányattatott sorsára utal: a gyűjtemény állandó kiállításának 1980-tól 2005-ig a Jókai utca 11-ben, a Smohay-ház emelete adott otthont. Az épület rendkívül rossz állapota miatt azonban
a tárlatot 2006-ban be kellett zárni, a művek pedig az emeleti raktárba kerültek.
A gyűjtemény nem is került közönség elé 2018-ig. Idén azonban a Szent István Király Múzeum lehozta és újrarendezte a tárlatot, ami székesfehérvári kiállítás után jelenleg a FUGA-ban vendégeskedik.
A budapesti helyszínen ráadásul kiegészítésként Zimányi László gyűjteményéből is megcsodálhatunk Schaár-alkotásokat.
Schaár Erzsébet Munkácsy Mihály-díjas szobrász és érdemes művész 1908-ban született Budapesten. Kisfaludi Strobl Zsigmond tanítványa volt, és 1932-ben már önálló tárlaton szerepeltek munkái.
Eleinte portrészobrászként hívta fel magára a figyelmet. Idővel azonban a klasszikusan finom, törékeny szépséget egy expresszív, mozgalmasabb, göcsörtös felület váltotta fel. A 60-as évektől egyre többet foglalkozott a kívül-belül jelképpel és a térábrázolással.
1967-ben számolt be egy őt ért meghatározó térélményről:
„Néztem a három szomszéd szobába nyíló ajtót. Mind a három ajtó különböző irányban állt. Én pedig ott álltam középen, mint egy kis pont. Tőlem három különböző irányba három ajtóél, három határozott forma.”
Schaár térbe ékelődő figurákat kezdett alkotni, és az “egyedül maradt ember” lett szobrászatának fő témája.
A kiállításon a szobrok mellett sok magyarázó, leíró szöveget is olvashatunk, amelyek segítenek a művek értelmezésében. Az alábbi plasztikák például sokkal többek felborult bútor-alakoknál.
A Székek - Egy kapcsolt története című alkotás a művész Vilt Tibor szobrásszal kötött, konfliktusokkal terhes házasságának szimbóluma.
A székek eleinte békésen egymás mellett állnak, intim viszonyban vannak, egymás ölében ülnek, aztán fokozatosan romlik a viszony: egymás fölé, mögé kerülnek, “térdre” borulnak, majd eltávolodnak, végül a földön hevernek összetörve.
A tárlaton megfigyelhetjük, Schaár milyen különböző anyagokból alkotott: ólom, fa, bronz, üveg, tükör, hungarocell és gipsz szobrokkal is találkozhatunk.
Bár Schaár szerette volna időtállóbb anyagból kiönteni szobrait, a gipsz és hungarocell könnyebb megmunkálást jelentett számára, ezzel pedig spontán módon műfajt teremtett:
gyorsan pusztuló, fehérségüket vesztő szobraival bevezette a magyar szobrászatba az ideiglenesség fogalmát.
A kiállításon szembesülünk azzal, hogy Schaár műveinek méretei is igen változatosak a 10 centistől a kiállítóterem-méretűig.
A tárlaton kiállítottak olyan életnagyságú hungarocell-gipsz alakokat, illetve gipsz portrékat is, amelyek az 1974-es Utca című kiállításon voltak láthatók.
Schaár Erzsébet 1974-ben Székesfehérváron mutatta be az eredetileg hungarocellből készült alkotást. Az egész helyiséget megtöltő térkompozíció az environment műfaj első hazai műve volt.
Az életnagyságú falak és ablakok mögött korábbi művei is megjelentek: tudósokról, politikusokról, művészekről készített portréi. Az Utca tehát lényegében Schaár életművének összefoglalása volt, amit 1975-ben bekövetkezett halála végérvényessé is tett.
A tárlaton levetítik az Utca 1974-es felépítéséről és megnyitójáról szóló dokumentumfilmet is.
Nagyon jó ötletnek tartom, mert Pilinszky János verses kiállítás megnyitója még közelebb hozza a látogatókhoz a nagyméretű alkotást, amelyet a mostani kiállításon csak részleteiben láthatunk.
A kiállítást augusztus 27-ig nézheted meg a FUGA-ban. Részletek a honlapon.
