hirdetés

KULT
A Rovatból
hirdetés

„Én már nem nevelhetem úgy a gyerekeimet, ahogyan engem neveltek” - interjú a Büfik és bukások írójával

Herczeg Zsolt 5 éve indította el apanaplóját a WMN-en. Írásai 2018-ban könyvben is megjelentek, november 25-én pedig Újabb büfik és bukások címmel érkezik a második kötet.

Link másolása

hirdetés

Herczeg Zsolt 2016-ban indította el apanaplóját a WMN.hu-n, miután megszületett kisfia, Tomika. Humoros írásai hamar népszerűek lettek, 2018-ban pedig könyvben is megjelentek. Az apanaplót kislánya, Anna érkezése után is folytatta, november 25-én pedig Újabb büfik és bukások címmel érkezik a második könyv.

- A második könyvedben már a járvány is megjelenik. Hogyan éltétek meg ezt az elmúlt másfél évet két kicsi gyerekkel?

- A járvány a mi életünket is megváltoztatta. Ugyanazt szenvedtük el, mint a többi család. Én nagyon szerencsés vagyok, mert megmaradt a munkahelyem, nem betegedett meg a családom, és én sem. Home office-ba kényszerültem, ami rádiós újságíróként kifejezetten nagy kihívás lett volna, de szerencsére a munkahelyem kiválóan vizsgázott ebben, és nem is a nappaliban kellett dolgoznom, mint sok pályatársamnak. Leköltöztem az alagsorba, ahol még korábban kialakítottam magamnak egy irodát, így gyakorlatilag minden reggel ugyanúgy elindultam dolgozni, mint korábban, csak most oda mentem le. Az elmúlt másfél évet tehát ebben a pincében kialakított magánstúdióban töltöttem, ami minimálisra redukálta a szociális életemet magánemberként és újságíróként is. Mindezt felváltva tudtam élvezni és átkozni. A helyzetről pedig nyilván a gyerekek is értesültek, hiszen először látták az óvintézkedéseket, hogy maszkot kell viselnünk, aztán azt, hogy nem mehetünk be velük az óvodába, bölcsödébe. Többször voltak szünetek is, például amikor Tomika összes óvónője koronavírusos lett, ezért bezárták az óvodát, és otthon kellett lenni velük.

- Hogyan beszélgettetek erről a helyzetről a gyerekekkel?

- A gyerekeknek nagyon egyszerűen kell elmagyarázni ezeket a helyzeteket. Elmondtuk nekik, hogy járvány van. Elmagyaráztuk, hogy van egy nagyon picike dolog, amit úgy hívnak, hogy koronavírus, és ez megbetegíti az embereket. Ez egy nagyon veszélyes betegség, ami ellen nincs gyógyszer - akkor, ugye, még oltás sem volt -, ezért most nem szabad találkozni az emberekkel, kezet fogni, puszit adni, mert akkor elkapjuk és megbetegszünk.

hirdetés
Amit a gyerekek ilyenkor szeretnek hallani, és ami egyébként nagyjából igaz is volt, az az, hogy „ti biztonságban vagytok”, „rátok ez nem igazán veszélyes”. Ők elképesztően gyorsan alkalmazkodtak ehhez a helyzethez. Nyilván követelték, hogy nekik is legyen dinoszauruszos és hercegnős maszkjuk, amit egyébként nem viseltek soha 10 másodpercnél tovább, de nem is kötelező nekik még a mai napig sem.

- Az ő életük is teljesen megváltozott: nem járhattak közösségbe, volt egy olyan időszak, amikor még játszótérre sem.

- Traumatikus élmény egy kisgyereknek, amikor a játszótér szalagokkal van körbevéve. Amikor csak lehetett, elvittük őket kihalt parkokba, erdőbe, hogy szaladgálhassanak.

Ugyanakkor minden igyekezetünk dacára a koronavírus-járvány miatt érezhetően kárt szenvedett a szociális, mentális, testi és lelki fejlődésük. Ebben az életkorban olyasmiknek kell történnie az emberrel, amit nem lehet később bepótolni.

Egy felnőtt ember tud várni másfél évet arra, hogy ismét találkozzon a barátaival, vagy újra elmehessen egy koncertre, utazni, de egy kisgyerekkel nem lehet bepótolni azt, aminek 2-3-4-5 éves korában kellene megtörténnie.

- Egy 3 és egy 5 éves gyereket lekötni a nap 24 órájában, főleg otthon a négy fal között kemény feladat. Ti hogyan oldottátok ezt meg?

- Vettünk egy trambulint a lakásba, felfúrtunk egy hintát a nappali és a konyha közé, nyáron egy komplett uszodát rendeztünk be az erkélyen medencékkel, a társasház kertjében felállítottunk egy csúszdát, és rengeteg mozgásos feladatot találtunk ki nekik: építettünk akadálypályát a lakásban, amiben lehetett kúszni-mászni, ugrálni. De volt, hogy az egész nappalit játszóházzá alakítottuk át szőnyegekkel, párnákkal, ami aztán estére leomlott, másnap pedig újra felépült. Akkor volt igazán nehéz dolgunk, amikor Tomika kontaktszemély lett, ezért 10 napig nem léphetett ki a lakásból. Ő egy rendkívül aktív kisfiú, hatalmas mozgás- és kommunikációs igénye van, ezért ez mindenképp hatalmas kínszenvedés volt számára. De ezt is átvészeltük.

- Sok családot, kapcsolatot megerősített, hogy újra rengeteg időt töltöttek együtt, de voltak olyan esetek is szép számmal, ahol pont emiatt bomlott fel az egység.

- Nekünk erős a kapcsolatunk Zsuzsival, és korábban is sokat beszélgettünk, mert én egy ilyen elemzős, analizálós ember vagyok. Szóval sok beszélgetéssel, megértéssel és rengeteg türelemmel azt tudatosítottuk egymásban, hogy ez nem egy olyan helyzet, ami mindig így lesz. Éppen ezért kellett figyelmeztetni magunkat arra is, hogy ahhoz se szokjunk hozzá, ami jó és kényelmes ebben a szituációban. Sokat segít egy ilyen helyzetben az is, ha másokért tudunk tenni. Van az emberben egy megküzdési stratégia, vagyis ha fél valamitől, akkor a félelem elmúlik, amikor elkezd cselekedni.

Az, hogy mi trambulint, csúszdát, medencét vásároltunk, kihalt helyeket kerestünk, maszkokat szereztünk be, játszóházat építettünk a nappaliban, vagy segítettünk másoknak bevásárolni, én online mesét olvastam családok ezreinek, mind csökkentették a tehetetlenséget, és azzal az érzéssel töltöttek el, hogy küzdünk, cselekszünk, tehát nemcsak elszenvedői vagyunk ennek a történetnek, hanem alkalmazkodunk hozzá, sőt alakítjuk is azt.

Ennek köszönhetően elég aktívan éltük át ezt az időszakot. Nekem pedig, persze, sokat segített, hogy havonta egyszer írhattam is az érzéseimről. Bár nem mindig a járvány volt a téma, mert az élet közben ugyanúgy ment tovább.

- Még a korábbi cikkeidben írtál arról, hogy egy csendes apaforradalom zajlik. Azóta már eltelt néhány év és a járvány miatt többségében átalakult a családok élete is. Mit gondolsz, hol tart ez most?

- Szerintem vannak családok, ahol ez megtorpant és visszafordult. Vannak felmérések arról, hogy nagyon sok nő, aki a járvány előtt is jóformán teljesen egyedül birkózott meg a gyerekneveléssel, a háztartás gondjaival, most még több ilyen úgynevezett láthatatlan munkát végez. Viszont ott, ahol, ha gyakorlat még nem is, de igény már volt a férfiban és a nőben, hogy egy kicsit kiegyensúlyozottabban vállalják a terheket a mindennapokban, a járvány nagy lökés volt.

A férfiak otthon voltak, ezért látták, hogy a gyereknevelés és a háztartás vezetése egy kőkemény munka, holott korábban esetleg el sem tudták képzelni, hogy mi a fenét csinál egy nő egész nap egyedül otthon. Így vannak, akik emiatt toleránsabbak, megértőbbek lettek a nőkkel szemben, és jobban értékelik a párjukat. Bízom benne, hogy sokan eljutottak arra a szintre, hogy változtattak a munkamegosztáson, és talán az emberek értékrendje is megváltozott, jobban ki tudjuk szűrni, mi a fontos és mi nem.

Úgyhogy ez a csendes apaforradalom, ami egyébként Léder László pszichológus szóalkotása, szerintem továbbra is zajlik, és a járvány így vagy úgy, pozitív vagy negatív példákkal, de hevítette ezt a folyamatot.

- Egyébként én a körülöttem lévő fiatal, frissen szülővé vált pároknál azt látom, hogy mintha kiegyenlítettebb lenne a helyzet.

- A fiatal életkor kötelező velejárója a szocializáció elleni lázadás, hogy „én nem úgy fogom csinálni, ahogy a szüleim”. Kétségtelen tény, hogy a világ, főleg a technológia az utóbbi években nagyon gyors tempóban változik. Ebből adódóan a régi minták, tehát ahogyan a szüleink vagy a nagyszüleink csinálták, néha hasznavehetetlenek. Az a rossz hírem van, hogy a neveltetésünk jó részét kidobhatjuk a kukába. Nem azért, mert a régi minták rosszak, hanem mert egyszerűen nem érvényesek.

Számunkra, akik a 70-es évek közepén születtünk, tehát a rendszerváltáskor voltunk 15 évesek, és a gyerekkorunkat az előző rendszerben töltöttük, százasával sorakoznak azok az értékek, amiknek mára az ellenkezője az érték. Ez nem jó, mert az embernek nincs hova visszanyúlni, hiszen gyereket is úgy nevelünk, ahogy minket neveltek, ahogy a szüleinktől, a rokonságtól, az ismerősöktől láttuk. Én már nem nevelhetem úgy a gyerekeimet, ahogyan engem neveltek.

Persze sok dolog van, amit tudok hasznosítani, csak engem annak a kornak neveltek, nekem pedig ennek a kornak kell nevelnem a gyerekeimet. A kettő teljesen más. Tomika most 5 éves. Mark Zuckerberg nemrég jelentette be, hogy metaverzumot épít, tehát a gyerekeim az életük nagy részét vélhetően egy virtuális világban fogják élni. Én már 5 éves voltam, amikor megjelent az első személyi számítógép. A világunk elképesztően gyorsan változik.

- Van valami, amit már most máshogy csinálnál a gyerekneveléssel kapcsolatban?

- A gyerekeim konkrét nevelésével kapcsolatban nem. Inkább az én viszonyulásommal kapcsolatban változtatnék, például hogy min idegeskednék és min nem, mit vennék komolyan, mit kevésbé, és azt hiszem, a munkahelyi terhelésemet is hamarabb alakítanám át. Ezeket jó lenne máshogy csinálni, de persze képtelenség, hiszen az akkori nyakamon az akkori fejem volt. Az a tapasztalat, amit az elmúlt 5 évben magamra szedtem, akkor nem állt a rendelkezésemre. Ráadásul én elég későn lettem apa, és felnőttként már több mint két évtizedet töltöttem el úgy, hogy abszolút nem foglalkoztam a gyerekneveléssel.

Vicces, hogy akkor még a játszótereket se veszi észre az ember, szülőként viszont bármerre jársz, egyrészt észreveszed, ha van valahol egy játszótér, másrészt például látsz egy kukásautót, és akkor is felkiáltasz, hogy „kukásautó!”, ha épp nincs veled a gyereked.

- Arról már az első könyved kapcsán is beszéltünk, hogy a gyerekeidről nem osztasz meg fotót egyrészt a cikkeidben sem, másrészt pedig a privát közösségi oldalaidon sem, viszont rengeteg történetet elmesélsz róluk a nyilvánosságnak. Nekik beszéltél már arról, hogy írsz róluk?

- Persze, már az első könyv kapcsán is. Amikor az megjelent, Tomika 2 éves volt, a könyvbemutatóra is elvittük, sőt több rendezvényen is volt velem, ahová emiatt hívtak meg. Szóval tud róla, de nem érdekli. Azt szokta mondani, hogy apa mesét ír a családról.

Elújságoltam neki azt is, hogy hamarosan megjelenik a második könyv, aminek az lesz a címe, hogy Újabb büfik és bukások, mire csak annyit közölt, hogy szerinte a Pukik és kukások jobb cím lenne. Megmutattam neki borítót, amin én, illetve ők vannak Annával karikatúraszerűen lerajzolva. Azt mondta, hogy ő nem is így néz ki.

Még nem fogta fel ezt az egészet annyira, és szerintem azért, mert valóban nem mutatok róluk fotót, videót, és a sajtónak sem engedem, hogy megszólítsák őket vagy képeket készítsenek róluk. Ez nagyon szigorú alapelvem, amit egyébként sokan nem akartak elhinni nekem, de két könyv és rengeteg cikk után is tartom magam hozzá.

Az lesz majd érdekes, hogy később mit fognak szólni ehhez. Ebből adódóan nem is lesz mindig Büfik és bukások, de hogy mikor, hogyan fejezem be, és mihez kezdek az általa felépített tőkével, azzal kapcsolatban egyelőre tanácstalan vagyok.

De hát ez az érzés szülőként is jó ismerősöm, nem csak íróként.

Az Újabb büfik és bukások borítója



hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

Címlapról ajánljuk

Címlapról ajánljuk


hirdetés
KULT
Orális szex a #metoo korában? - nem csak emiatt emlékezetes A világ legrosszabb embere
„Régen láttam olyan mozit, amit egy férfi írt és rendezett, mégis úgy beszél a nőkről, ahogy mi beszélünk magunkról. Nem pedig úgy, ahogy egy férfi szerint beszélnünk kellene.”

Link másolása

hirdetés

Időről időre bekerülnek a mozik kínálatába olyan filmek, amik a könnyebb eladhatóság miatt a romantikus vígjáték műfaji kategóriájába kényszerülnek, miközben sokkal többről szólnak, mint amit egy átlagos romcomtól elvárna a néző. Valószínűleg A világ legrosszabb emberére is jegyet váltanak majd néhányan, akiket megtéveszt a besorolás, és egy ígéretes első randin vagy egy önfeledtnek induló csajos estén kényelmetlenül feszengenek majd a székben, amikor váratlan kérdésekkel kell szembesülniük.

Olyanokkal, mint hogy mi értelme az életnek, vállaljunk-e gyereket csak azért, mert mások azt teszik, vagy hogy hogyan befolyásolja a szüleinkkel való kapcsolatunk a későbbi párválasztásainkat. Szerencsére vagyunk elegen, akik éppen ezekért az élményekért szeretünk moziba járni.

A világ legrosszabb embere körülbelül amnyira romcom, mint az Annie Hall vagy a Fleabag, és nem véletlenül ezt a két darabot hozom fel példaként. Ahogy az sem véletlen, hogy a film igazi fesztiválkedvenc lett, hogy Norvégia leendő Oscar-díjasaként írnak róla sokan, és amit nem egy kritikus emleget a tavalyi év – innen csúszott át 2022-re – egyik legerősebbjeként. Az így emlegetett filmeknél persze mindig benne van a pakliban a csalódás lehetősége és az, hogy visszafelé sül el a hype, éppen ezért megpróbáltam úgy hozzáállni a koppenhágai születésű, de Norvégiában élő Joachim Trier (Oslo, augusztus, Hétköznapi titkaink, Thelma) legújabb rendezéséhez, hogy ne hasson rám előre a felhajtás. Nem mondom, hogy nem láttam az elmúlt egy-két évben olyan filmet, ami ne ütött volna legalább ekkorát, és azt sem, hogy nem voltak benne olyan dolgok, amik nem jöttek át teljesen.

Ugyanígy abban sem vagyok biztos, hogy A világ legrosszabb embere nem csak az önmagukat keresgélő bölcsészek körében lesz elsöprően népszerű, de nagyon drukkolok neki, hogy megtalálja a közönségét itthon is.

Mert tényleg messze kiemelkedik a műfaji mezőnyből, az az igazi többszörnézős, felváltva sírós és nevetős fajta, amiben nem egy emlékezetes jelenet van, hanem legalább három vagy négy. Ami úgy mesél valakiről, hogy közben rólunk és nekünk mesél, amit bármeddig tudnánk nézni, és amit nagyon sokáig viszünk majd magunkkal a vége főcím után.

A film főhőse Julie (Renate Reinsve, jegyezzük meg jól a színésznő nevét és tanuljuk meg helyesen ejteni még időben!), aki a történet kezdetén a húszas évei végén jár. Egy rövid, de annál ütősebb prológusból megtudjuk, milyen lépéseken és döntéseken keresztül jutott el oda, ahol most tart az életben. Először orvosnak készült, de csak azért, mert kitűnő tanuló volt a gimiben és ide nehéz volt bekerülni, aztán otthagyta az orvosit és elkezdett pszichológiát tanulni. Közben rájött, hogy talán inkább a fotózás érdekli, de amúgy írni is szeret, egyébként pedig egy könyvesboltban dolgozik eladóként, hogy eltartsa magát.

Minden irányváltással új frizura, új baráti kör és persze új pasi jár, így köt ki a lány Aksel (Anders Danielsen Lie, Trier kedvenc színésze és alkotói alteregója), a nála tizenpár évvel idősebb, menő képregényíró mellett. Innen indul valójában a cselekmény, de már a prológus megadja az alaphangot. Egyből megszeretjük Juliet – igaz, hogy később néha legszívesebben felpofoznánk –, és rögtön tudni akarjuk, mi fog történni vele.

hirdetés

A film már a felütésben jelzi, hogy tizenkét jelenetből áll majd, plusz a bevezető és a lezárás. A prológus után ennek megfelelően tizenkét epizódot látunk Julie életéből, amik nagyjából az Aksellel való párkapcsolat, a barátokkal és a szülőkkel való találkozások, egy új szerelem, a szakmai útkeresés és úgy összességében a boldogság hajkurászásának jelenetei.

Igazi bravúr Triertől, hogy egy teljesen hétköznapi lány teljesen hétköznapi problémáit úgy sűríti bele tizenkét felvonásba. Méghozzá úgy, hogy abban lényegében ott az egész élet. Hogy úgy mutatja be a főszereplőjét, hogy benne mindannyian magunkra ismerhetünk, és hogy a legmélyebbre fúró témáknál is képes megtartani azt a könnyed, személyes hangvételt, amit a bevezetőben megszerettünk. Pedig azért jönnek rendesen a gyomrosok, pláne a film vége felé.

De nem csak emiatt emlékezetes A világ legrosszabb embere. Régen láttam olyan mozit, amit egy férfi írt és rendezett, mégis úgy beszél a nőkről, ahogy mi beszélünk magunkról, és nem úgy, ahogy egy férfi szerint beszélnünk kellene. Egy veszekedős jelenetben Julie erre céloz is, amikor Aksel fejéhez vágja, hogy nem feltétlenül akarja vagy tudja elmagyarázni, hogy miért érez úgy, ahogy, mert az érzésekre nem lehet elméleteket és kereteket erőltetni. Ugyanígy zseniális az is, ahogy Julie egy férfitársaságban felveti, hogy ha több nő lenne vezető pozícióban, mint férfi, akkor minden gond nélkül beszélhetnénk a menzeszről nyíltan.

Vagy az, hogy Julie cikket ír egy blogra Orális szex a #metoo korában címmel, ami hatalmas sikert arat. Mindezek ellenére nem lesz a filmből feminista kiáltvány, ahogy a vállaljunk-e harminc körül gyereket nőként, mert az úgy szokás témája is egészen újszerűen jelenik meg.

De ugyanígy nagyon erős, ahogy a film bemutatja Julie és az apja ellentmondásos kapcsolatát, ami egy begombázós tripben éri el a csúcspontját. Vagy ahogy a főszereplő elmeséli, hogy az ő korában hol tartott az anyja, a nagyanyja, a dédanyja és az ükanyja. Vagy amikor egy fontos döntése előtt Julie megállítja az időt és végigfut Osló pillanatba dermedt belvárosán, hogy visszatérve már egészen biztos legyen a döntésében.

Vagy amikor belóg egy esküvőre, ahol úgy kezd flörtölni az egyik vendéggel (Herbert Nordrum), hogy megegyeznek abban, ebből nem lehet semmi komoly, mert mindkettőjüknek van valakije, közben pedig forr köztük a levegő. Vagy amikor Aksel arról beszél, hogy neki, aki bakelit-lemezeken és képregényeken nőtt fel, milyen végtelenül lehangoló ebben a felpörgött, állandóan az újat hajszoló, telefonnyomkodós világban élnie.

Megannyi tematikus, verbális és vizuális sziporka, csupa ötlet, szenvedély és frissesség, közben pedig semmi öncélúság. Egy film, aminek a főszereplője néha a világ legrosszabb emberének tartja magát, pedig semmi rosszat nem tesz azon túl, hogy megpróbál önmaga lenni, még ha nem is tudja pontosan, milyen az, ha önmaga. Egy film, ami elkap, megcsavar és még sokáig fogja a kezed. Ami után azt érzed, hogy akárhogy is van, de törekedned kell a boldogságra, még akkor is, ha néha hibázol és megbántasz másokat, mert nincs más esélyed, csak ez az egy.

A világ legrosszabb embere

Norvég-francia-svéd-dán romantikus film, 2021, 127 perc

Rendezte: Joachim Trier

Főszereplők: Renate Reinsve, Anders Danielsen Lie, Herbert Nordrum

Hazai bemutató: 2022. január 20.


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

hirdetés
KULT
Egy Rubik-kocka, Szentendre és a Szépművészeti Múzeum is szerepel az új Marvel-sorozat trailerében
Félig már-már a magunkénak érezhetjük az Oscar Isaac-kel és Ethan Hawke-kal érkező Moon Knight-ot.

Link másolása

hirdetés

Impozáns előzetest kapott a Marvel legújabb szuperprodukciója, a Moon Knight, azaz Holdlovag. A sorozatot részben Magyarországon forgatták, tavaly nyáron mi is írtunk róla, hogy például a Balaton partján is el lehetett kapni a két főszereplőt, Ethan Hawke-ot és Oscar Isaac-et.

A szemfülesek a friss trailerben számos magyar vonatkozást fel is fedezhetnek – ahogy a hvg.hu is kiszúrta ezeket.

A főhős Rubik-kockával relaxál, majd elmegy a Szépművészeti Múzeumba és Szentendrére (legalábbis filmbéli alteregójukba) is.

A portál arról is ír, hogy a Holdlovag egy itthon kevésbé ismert szuperhős, akit szokás a Marvel-univerzum Batmenének is nevezni. Holdlovagot eredetileg Marc Spectornak hívták, zsoldos volt, aztán egy ősi egyiptomi istenség bosszúálló fegyverévé vált.


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:


hirdetés
KULT
Premier: Egy idegen lány költözött Puskás Petiék lakásába
Újra szerelmes dallal jelentkezik Puskás Peti zenekara, a The Biebers. A dal arról a felhőtlen időszakról szól, amikor egy kapcsolat elkezdődik – mintha csak egy sorozat bevezető részeit néznénk. Az Első Évad a srácok készülő új albumának egyik előfutára.

Link másolása

hirdetés

„A járványhelyzet okozta nagy lezárások után újra erőre kaptunk és egy elképesztően kreatív időszak köszöntött be a The Biebers életében” – mondja Peti. „Ez a negyedik számunk az elmúlt fél évben, és hamarosan alkotótáborba vonulunk, hogy gőzerővel folytathassuk a munkát. Alig várjuk a nyári szezont, hogy megújult szettel léphessünk színpadra.”

Az Első Évad zenéjét a Puskás Dani és Peti, szerezte, a szövegét a legutóbbi megjelenésekhez hasonlóan ismét Bánki Beni jegyzi, a klipet pedig ezúttal is Büki Balázs rendezte. A párhuzamos idősíkban játszódó videóban Petiék kulcsot adnak a lakásukhoz egy idegen lánynak, aki időközben elfoglalja az otthonukat.

The Biebers - Első évad


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:


hirdetés
Magyarországon is HBO MAX-ként üzemel majd a korábbi HBO GO
Március 8-tól érkezhet a váltás.

Link másolása

hirdetés

A WarnerMedia Magyarországon és a régió többi országában, például Szlovákiában, Horvátországban, Csehországban és Lengyelországban, leváltja az HBO GO-t. A megszokott streamingszolgáltatás nálunk is HBO MAX néven lesz elérhető március 8-tól - írja a Media1.

Az HBO MAX oldalán megjelent egy erre vonatkozó üzenet az egyik felhasználónak. Ezt ő jelezte péntek reggel, majd a Google Cache segítségével le is tudta fotózni az oldal egy tárolt változatát, ahol már szerepelt egy angol felirat a március 8-i dátummal.

Pinczés-Pressing Ádám az HBO sajtókapcsolati munkatársa csak ennyit mondott a témáról:

„Érdemes lesz figyelni az HBO hivatalos kommunikációját, mert hamarosan több hírrel is érkezünk az HBO MAX kapcsán.”

Jelenleg már eltüntették a korábbi linket, nem látható a felirat sem.

Ezenkívül más váltásra is számítani lehet: idén érkezik meg Magyarországra a Skyshowtime nevű új streamingszolgáltatás, az NBCUniversal, a Sky és a ViacomCBS kínálatával. A Disney vezérigazgatójának nyilatkozata alapján pedig 2022 nyarára várható a Disney Plusz magyarországi bevezetése is.

hirdetés


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET: