Eltitkolt képek az '56-os forradalomról
Eltitkolt alkotásokat és eddig be nem mutatott műveket láthatunk a Magyar Nemzeti Múzeum új tárlatán, ami a forradalom 60. évfordulójának állít emléket. A Rejt/Jel/Képek ’56 – A forradalom titkos művészete című új időszaki kiállításon mi már megnézhettük az eltitkolt képeket. Mutatjuk mi vár rád.
A kiállítás érdekessége, hogy az alapvetően történeti múzeum képzőművészeti alkotásokon keresztül mutatja be az '56-os forradalom eseményeit. Ugyanakkor a látványos tárlat elgondolkodtató installációi által szinte mi is a forradalom napjaiban érezhettük magunkat:
minden teremben lövésnyomok, lyukas zászlók, macskakövek, utazóládák, szögesdrót, falfirkák és más ‘56-os jelképek vettek körül bennünket.
A kiállítás azonban nem csak a kor szellemét és következményeit érzékelteti, hanem a hazugságokkal is szembesített bennünket. Az 56-os forradalom alatt ugyanis számtalan hazug szimbólum bukott meg.
Jó példa erre a Sztálin szobor ledöntése is, ami sok művészt megihletett. Ráadásul a kiállításon a ledöntött Sztálin-szobor talán legnagyobb méretű fennmaradt darabját is megnézhettük, és a szobor kezének különleges történetét is megismerhettük.
A Sztálin-szobor kezének története
A szobor e darabját Pécsi Sándor a híres színész kapta meg a szobordöntőktől. A színész, amikor megtudta, hogy darabolják a szobrot, autójával a helyszínre sietett, és megkérte a forradalmárokat, hogy adjanak neki egy darabot. Valószínűleg népszerűsége miatt egy egész kézfejet kapott. Ez egyébként a legnagyobb egyben maradt ismert rész a szoborból. Pécsi éveken át a kertjében őrizte, ám halála után családja elásta a kertben. A szobordarab csak 1986-ban került elő, ekkor vásárolta meg a múzeum.
Az ’56-ban készült rajzait, festményeit sok alkotó titokban tartotta a forradalom bukása után, a megtorlás éveiben egészen a rendszerváltásig. Görgényi István mintegy 60 ilyen témájú képe tökéletes példa a megtorlás árnyékában rejtőzködő művekre.
Görgényi ugyanis csendéletekké festette át e képeit, amelyek így vészelték át az időszakot.
Az eredeti alkotások csak jóval később bukkantak felszínre egy restaurálás során.
Megnéztük Borsos Miklós grafikáit is, amelyek csak halála után, véletlenül kerültek elő hagyatékából. Illetve megcsodáltuk Amberg József egy egész falat beborító sorozatát is.
Amberg megdöbbentő minőségben dokumentálta a harcok által sújtott városrészeket.
A kor más művészeihez hasonlóan a forradalom veszélyes utcáin készítette grafikáit, majd otthon akvarellbe öntötte a képeket.
Amberg József alkotásai
Kondor Béla alkotásai
A falakon olyan híres művészek kapcsolódó munkáit is megnézhettük, mint Kondor Béla és Szalay Lajos, akiről még Picasso is elismerően nyilatkozott.
A kiállítás egyik legnagyobb büszkesége azonban egy Marc Chagall kép, a művész egyetlen ‘56-os témájú grafikája.
Szalay Lajos alkotásai
Marc Chagall alkotása
Pleidell József alkotása
A tárlaton teremről teremre sétálva csodálhattuk meg először a forradalom első napjai, majd a szabadságharc ihlette képeket. Ezek közül talán a legemblematikusabb alkotás, Pleidell József festőművész “Esküszünk, hogy rabok tovább nem leszünk!...” feliratú litográfiája, amelyet a Petőfi téri tízezrek október 23. estéjén esküre emelt keze ihletett.
Ugyanakkor megjelennek a kiállításon a forradalom utáni diktatúrát támogató művészek alkotásai is, amelyek főként akasztott, "mártíromságot" szenvedett államvédelmi fegyvereseket ábrázolnak.
Légrády Sándor tervein keresztül izgalmas volt megfigyelni, hogyan alakult ki a Magyar Népköztársaság új címere. Mint megtudtuk, már a tervezés körülményei is rendhagyók, ugyanakkor a korra jellemzők voltak: Légrádyt 1957-ben bízták meg a kádárista vezetés címerének megrajzolásával, és öt napon keresztül tartották bezárva, amíg megszületett a végső verzió. A művész egyes munkáin azonban szerepel az 1956-os dátum is, ami a kiállítás kurátora szerint a grafikus fricskája is lehetett a berendezkedő hatalommal szemben.
A termeken áthaladva egy kulcslyukon át érkeztünk el a Kádár-korszak 60-as éveibe. A terem közepén egy sakktáblán Kádár János groteszk dolgozószobája szimbolizálta ezt a félelemmel teli történelmi időszakot.
A kiállítás utolsó részében pedig már a korszakra érkezett reflexiókat nézhettük meg. Többek között az 301-es parcella 1989-es emlékműpályázatára beérkezett makettjeit, valamint a forradalom 50. évfordulója előtt tisztelgő 2006-os plakátpályázat alkotásait.
Ez a tárlat nem csak azért különleges, mert bemutatja a forradalom és azt azt követő időszak titkos művészetét, hanem azért is ajánljuk, mert
az installációkon keresztül szinte te magad is 1956-os események napjaiban érezheted magad.
Ha nyitott vagy a képzőművészetre és a képek nézegetése mellett át is szeretnéd érezni a forradalom és az azt követő diktatúra légkörét, mindenképp látogasd meg ezt az új időszaki kiállítását november 13-ig.
Jegyárakról, nyitva tartásról és egyéb részletekről a Magyar Nemzeti Múzeum honlapján tájékozódhatsz.
Ha felkeltette az érdeklődésedet az ajánló, oszd meg ezt a cikket másokkal is!