Elon Musk a Marson szeretne meghalni, de nem egy becsapódó űrhajóban

Alig néhány nap múlva, július 18-án kezdetét veszi az idei Művészetek Völgye: 10 nap alatt több mint 3000 program várja a látogatókat Kapolcson, Taliándörögdön és Vigántpetenden. Péntek este 20:30-tól a Platon Karataev direkt erre az alkalomra koreografált koncertje nyitja meg a fesztivált a Panoráma Színpadon, számos vendéggel kiegészülve. Ennek apropóján tettünk fel körkérdést a két frontember, Balla Gergely és Cz.K. Sebő mellett Vecsei H. Miklósnak, Gryllus Dánielnek, Nóvé Somának, Lovász Irénnek és Szabó Benedeknek.

Balla Gergely

„Áprilisban kaptuk a megkeresést a Művészetek Völgyétől, hogy mit csinálnánk, ha mi lennénk a nyitókoncert. Egyből arra gondoltunk, hogy szeretnénk magunk mellett tudni azokat az alkotókat, előadókat, barátokat, akik számunkra is nagyon fontosak, de a fesztiválnak is meghatározó arcai. Nagyon sokat jelent nekünk az, hogy ennyien igent mondtak a felkérésre, és hogy a fesztivál is ránk gondolt a koncert kapcsán. Már a zenekar indulásától kezdve ott voltunk a Művészetek Völgyén, és évről-évre egyfajta lakmuszpapír-tesztje volt annak, hol tart a zenekar.

Hihetetlenül sokat jelent ez nekünk és egy emlékezetes estével készülünk. Az utóbbi években mindig úgy alakult, hogy különböző udvarokban több fellépésem is volt, így mindig 2-3 napot ott vagyok, és már viszem a családot is magammal. Délelőtt velük vagyok, utána pedig jönnek az előadások - sok különleges nyári nap kötődik így a fesztiválhoz.”

Fotó: Mudrák Balázs

Cz.K. Sebő

„Én is több napot töltök a Völgyön évről-évre. Sok színpadon megfordultam már, sőt a zenélő buszon és volt szerencsénk duózni. Nagyon szép élmények érnek itt, olyan barátokkal, ismerősökkel futok össze, akikre nem is számítok. Szeretem a Művészetek Völgyében, hogy több korosztály is rendszeresen visszatér ide, ez megkülönbözteti a többi fesztiváltól. Nagyon jó érzés, hogy mi nyithatjuk az idei fesztivált, különleges estére készülünk, ami sok-sok ideig emlékezetes marad, remélhetőleg nem csak számunkra.”

Vecsei H. Miklós (a koncert rendezője)

„A Platon Karataev tagjaival régi és fontos barátság köt össze.

A saját feladatomnak azt érzem, hogy a színpadi mozgások és effektek a lehető legletisztultabban működjenek, és hogy a koncert során megszólaló dalok íve minél érzékelhetőbb legyen – mintha egy belső történetet járnánk végig a zenén keresztül.”

Gryllus Dániel

„A Kalákával a kezdetektől, harminc-valahány éve ott vagyunk a fesztiválon, és amikor elindult az udvarosodás, mindjárt az elején lett Kaláka Versudvar is. Most aggodalommal vegyes kíváncsisággal tekintünk arra, hogy idén el kellett hagynunk a jól megszokott és belakott helyünket Kapolcson, hiszen az öreg fát nehéz átültetni. De a szellemiséget visszük magunkkal, szóval reméljük, hogy a közönség is megtalálja majd az új, vigántpetendi helyszínt. Maga a program szinte semmit nem változik, legfeljebb annyiban, hogy Lackfi Jani egészségügyi okokból már nem tud végig ott lenni velünk. A posztját hárman is be fogják tölteni: Molnár Krisztina Rita, Szabó T. Anna és Nyáry Krisztián lesznek a házigazda-műsorvezetők 3-3 napig. Ők beszélgetnek majd költőkkel, valamint mindannyian készülnek önálló produkcióval is.

Az idei kapolcsi nagykoncertjükre is emiatt hívtak meg, hogy adjuk elő a dal eredetijét, sőt valamit talán velük együtt is énekelünk majd belőle. Egyébként volt már ennek előzménye: amikor az A38-on tartottunk egy koncertfelvételt, meghívtuk Gergőt, hogy játssza velünk a dalt úgy, ahogyan ők szokták. Most pedig megfordítjuk a dolgot.”

Nóvé Soma

„Elég sok szituációban és formációval átéltem már a Művészetek Völgyét, sokszínű emlékhalmazom van a fesztiválról, ami miatt nyilván kötődöm is hozzá. Hogy miért különleges számomra, annak vannak nagyon egyértelmű okai, például az, hogy sokáig tart, három falut köt össze, mégis nagyon otthonos a légköre. Minden nyáron nagyon jó élmény ott játszani, rendszeresen meglepődöm azon (a szó jó értelmében véve), mennyire közvetlen és befogadó a közönség.

Minden ilyen közreműködési lehetőségnek örülök, de ennek különösen, már csak a köztünk lévő barátság miatt is. A Platon egy nagyon izgalmas projekt, mivel állandóan változik, rendkívül erős az indíttatásuk arra, hogy kísérletezzenek. Nem szabnak korlátokat saját maguknak, biztos vagyok benne, hogy adott esetben egy 180 fokos fordulattól sem riadnának vissza. Szimpatikus nekem ez a hozzáállás, és szívesen részt veszek bármi olyasmiben, amivel kiegészíthetem – például ezt a koncertet.”

Lovász Irén

„A Művészetek Völgyébe régóta járok előadni és másokat nézni, hallgatni egyaránt. Fölléptem a Makámmal és több saját formációval a taliándörögdi templomromtól a legkisebb udvarokig. Szép találkozásokat, értékes barátságokat is köszönhetek a fesztiválnak. Ilyen két keramikus művésszel, Edinával és Edittel való barátságunk, mely egy kapolcsi »véletlen« találkozásból indult, aztán a következő évben az ő csodaszép kerámiakertjükben megvalósult különös konceremmel folytatódott, mikor a fűben ülve énekeltem Janával, a didgeridooval és a közönséggel együtt a piros cserépalmákkal és mesebeli lényekkel teli varázskertben. Felejthetetlen élmény.

Tavaly pedig a taliándörögdi világzenei színpadon Takács Dorinával (Deva) és Lantos Zoltánnal adtuk elő közös műsorunkat, mely főleg a Női hang és Gyógyító hang című lemezeim anyagára épült. Ez is nagyon szép emlékű koncert, azért is, mert nem fért be az udvarra közönség, sokan a színpad mögötti utcáról és a kert mögül hallgatták műsort.

A Balatonban a kelő és a lemenő nappal úszkálva, lebegve, merülve dúdolgattam, hordoztam az elmémben és a szívemben, tanultam, mantráztam sokszor, hogy teljesen magamévá tudjam tenni, és remélem, szép élményünk lesz majd az első közös elődadása a Panoráma Színpadon. Izgatottan várom.”

Fotó: Cseke Csilla

Szabó Benedek

„A legszebb emlékem a Művészetek Völgyével kapcsolatban jóval a Galaxisok előttről származik. Középsulis lehettem, az egyik ismerős lány mindig kint volt a fesztiválon, és egyszer elmentünk érte Bajáról kocsival. Akkor még több faluban zajlott a program, szép nyári éjszaka volt, emlékszem a fényekre, az országúti suhanásra, a zenére és a színes forgatagra. Olyan volt, mint egy mese. Azóta is gyakran eszembe jut.

Ritkán nyílik alkalmam vendégénekesként szerepelni egy produkcióban, főleg egy ilyen profin koreografált eseményen, ezért legfőképpen arra koncentrálok, hogy élvezzem az élményt.”

Jegyvásárlás a fesztiválra EZEN A LINKEN lehetséges, a részletes programot ITT találod.

Egy naiv, reményeit könnyen feladó lány története, aki Manhattan fényei között táncol és énekel, miközben azt keresi, ami mindannyiunkat vonz és izgat: a szerelmet és egy helyet a kegyetlen világban. Az egyik legsikeresebb hazai zenés színházi rendező, Béres Attila nemrég a Szolnoki Szigligeti Színházban állította színpadra a Sweet Charity-t, ami augusztus 6-án érkezik a Városmajorba.

A kezdeteket a film- és a színháztörténet egyaránt büszkén jegyzi fel lapjaira: Federico Fellini emblematikus filmje, a Cabiria éjszakái ihlette a Broadway-siker, Bob Fosse rendezte musicalt, amiből aztán Shirley Maclaine főszereplésével készült filmváltozat.

A ritka igenis tud szép lenni: hogy minőségében egyáltalán nem marad el az említett musicalektől, arról könnyedén meggyőződhet a néző, aki most jegyet vált a Városmajorba.

Adott egy kicsit talán önsorsrontó, mégis üde és bájos lány, akinek valahogy semmi sem akar összejönni az életben. A New York-i éjszakában táncosnőként keresi a betevőt, de persze valójában arról álmodik, hogy a jóképű lovag majd szélesre tárja a lebuj ajtaját, hogy végre elragadja őt egy egészen másfajta valóságba. Aztán egy váratlan találkozás miatt hirtelen úgy tűnik, hogy az élete végre rendes kerékvágásba kerül, csakhogy... A folytatást fedje homály, hiszen

Aki eddig nem ismerte, most biztosan megjegyzi a címszerepben valósággal ragyogó Biró Panna Dominika nevét, aki az előadásban nem csupán kitűnően énekel és táncol, de kivételes karizmával létezik a színpadon. Charity életének minden rezdülését magunkénak érezzük: ahogy újból és újból szerelemre vágyik, még ha a férfiak rendre be is csapják. Az életigenlő vidámság mellett rendre megjelenik a kiábrándult keserűség is: ezek jó érzékkel kikevert elegye adja a darab sajátos ízvilágát.

Béres Attila szolnoki rendezői működéséről a kritika felsőfokban szólt, amikor leszögezte: „...munkáinak jellemzője, hogy nem papírmasé figurákkal dolgozik, hanem lelkekkel, akik közeli ismerőseink a mindennapjainkból. A drámát, az egyéni sorsot keresi a többség számára ’egyszerű’ szórakoztatóipari darabokban is. A rendezőt nem először érdekli a mind hierarchikusabbá váló társadalom, amelynek a legszélére szorultaknak semmi esélye újra illeszkedniük az úgynevezett polgári társadalomba.”

Érdemes ugyanakkor a produkcióra tágabb kontextusban is rápillantani: Barabás Botond – aki maga is fontos szerepet alakít az előadásban – igazgatása alatt mintha végre Szolnokon is újraéledne a valódi színház. Izgalmas rendezők fontos vállalásai bukkannak fel rendre a repertoáron, és Béres Attila meghívása jól illeszkedik egy folyamatosan bővülő névsorba.

És bár kicsit kétségbe is ejt a folytatást illetően, de ha valaki ma is hisz a mindig jóra forduló tündérmesékben, magára vessen...

Június harmadik hete alighanem fekete betűkkel kerül majd be a magyar fesztiváltörténetbe: alig pár nap eltéréssel ekkor jelentették be két rendezvény, a Kolorádó és a Bánkitó szervezői is, hogy az idei lesz az utolsó alkalmuk, aztán lehúzzák a rolót.

A két fesztivál nagyjából egyformán közel állt hozzám: 2-2 alkalommal voltam rajtuk a korábbi években, és bár nem tartoztak a legnagyobb kedvenceim közé, az egyértelmű, hogy egyedi színfoltot képviseltek és nagy űrt hagynak maguk után. Az utolsó Kolorádón sajnos nem tudtam megoldani, hogy ott legyek, a Bánkitó pénteki napjára viszont eljutottam.

Ilyen koncerthelyszín tényleg nincs máshol, itthon legalábbis biztos nem, és nagyon hiányozni fog. Még akkor is, ha logisztikailag nem a legszerencsésebb a kialakítása: állóhelyek gyakorlatilag csak a színpad előtti szűk sétányon vannak, aminek köszönhetően az esti fő előadók (pénteken a Csaknekedkislány és a Carson Coma) idején mindkét irányba messze túlcsordult a tömeg, a széleken állók valószínűleg nem sokat láttak. Mobilvécé pedig összesen 5 darab volt, főműsoridőben közel fél órát kellett sorban állni hozzájuk.

A fentiek miatt valószínűleg jobb megoldás volt, amikor a Tószínpad még csak nappali helyszínként funkcionált és elsősorban feltörekvő zenekarok kaptak helyet rajta, míg a legnagyobb nevek egy másik színpadon léptek fel. Anyagilag azonban nem volt fenntartható ez a párhuzamosság, ahogy voltaképpen az egész fesztivál bezárását is a pénzügyi kilátástalanság okozta.

„Ilyen méretű fesztiválon két nagyszínpadot egyszerűen nem lehetett rentábilisan fenntartani” – magyarázta Schönberger Ádám alapító, akivel a koncertek kezdete előtt ültünk le beszélgetni.

Ő mindenesetre – legalábbis az első két napon – nem érezte, hogy annyira rányomná a fesztiválra a bélyegét a búcsú. „Nekem olyan a hangulatom, mintha nem is az utolsó lenne: mindenki pont abban van, amiben szokott lenni. A stábban azért fel-feljön, de ott sem ez a fő beszédtéma.”

Én nem feltétlenül ezt tapasztaltam: szinte minden pénteki fellépő megemlékezett arról, mennyire sajnálják, hogy jelen állás szerint nem lesz több Bánkitó. A legjobban Csepella Olivér, a Csaknekedkislány frontembere maxolta ki a nosztalgiázást – legalább 3-4 személyes sztorit elmesélt a korábbi évekből, ami itt érte őket, sőt több esetben dalokat is ihletett.

Szintén Csepella volt, aki odaszólt a közönségnek a már más fesztiválokon is tapasztalt „mocskos Fidesz” skandálás hallatán: „Ne csináljátok ezt, inkább váltsátok le őket! Lépjetek be a mozgalomba, mint én, tegyetek érte aktívan!” – utalt minden bizonnyal a Szikra Mozgalomra, aminek ő is tagja.

A Tószínpad mellett a másik főbb helyszín a Kisrét volt, ahol több civil szervezet mellett a Párbeszédhez köthető Megújuló Magyarországért Alapítvány is saját sátorral képviseltette magát, a pártok közül egyedüliként. Pénteken Karácsony Gergely főpolgármester vett részt itt egy Pride-dal kapcsolatos kerekasztal-beszélgetésen, de szinte az összes ismertebb párbeszédes politikus felbukkant legalább egy szelfi erejéig.

Ugyanitt kapott helyet az egyik legeredetibb budapesti kocsma, a VIII. kerületi Zsír kitelepülése: egy Zsírmobilnak nevezett teherautó platóján alakítottak ki színpadot, ahol esténként főleg népzene szólt, rendesen megtáncoltatva a közönséget. Kicsivel arrébb, az egykori vasúti vágányok mellett elhelyezett Sínpadon pedig elsősorban feltörekvő zenekarok adták egymásnak a stafétát. És volt két elektronikus helyszín is, hajnalig tartó szettekkel.

Az egy nap tapasztalatai alapján, amit ott töltöttem, nem nyomta rá a bélyegét a politika a fesztiválra, bár többekkel is beszéltem, akik a kormány felelősségét látják abban, hogy nem lesz több Bánkitó, és emiatt érthetően dühösek. Az elégedetlenség itt mégse jelent meg olyan plasztikusan, mint például a Fishing on Orfűn, ahol szinte minden koncerten volt kormányellenes skandálás.

Annyi biztos, hogy a Bánkitó nagyon hiányozni fog a hazai palettáról, a helyszínt és a szellemiséget egyaránt nehéz lesz másnak pótolni, ha egyáltalán lehetséges.

A fotók a címkép kivételével a Bánkitó Fesztivál Facebook-oldaláról származnak.

A Radnóti Miklós Színház közösségi oldalán jelentette be, hogy elhunyt Horváth Marcsi, vette észre a Blikk. A színház szeretett gazdasági titkára csütörtökön távozott az élők sorából.

A színház feketébe borította a Facebook-oldalát, így emlékezve meg róla. Marcsi közel három évtizeden át dolgozott a Radnótiban, a nyolcvanas évek elejétől kezdve segítette a társulat munkáját.

A teátrum így búcsúzott tőle a közleményében:

Horváth Marcsi a gazdasági titkári feladatok mellett mindig figyelmes és kedves kolléga volt. A színház így emlékezett rá: „Készséges, szépszemű, napsugaras mosolyú munkatársunk volt, aki nem csak a felettesei munkáját segítette odaadóan, de lenyűgöző kedvességgel, figyelemmel és türelemmel igyekezett megoldást találni kollégái minden problémájára.”

A társulat közös üzenetben köszönt el tőle: „Legyen könnyű neki a föld; búcsúzik tőle a Radnóti Színház társulata.”