KULT

Elek Ferenc: Nincs szinkronszínész, meg színházi színész, csak színész van

A három hónapos Szinkronszemlét lezáró díjátadó gálán Elek Ferenc lett az év férfi hangja, ebből az alkalomból beszélgettünk.

Link másolása

– Szívből gratulálok! Kicsit mesélj erről a díjról, mi ez, kitől kaptad.

– Köszönöm szépen. A Színházi Dolgozók Szakszervezetének (SzíDosz) Szinkron Alapszervezete (SziA) minden évben megrendezi a Szinkronszemlét. A jelöltek közül a zsűri és a szakszervezeti tagok szavazatai alapján választanak, illetve van közönségdíj is.

A szakmai szavazáson ítélték nekem az év férfi főszereplőjének járó díjat.

A 2021-es díjazottak:

Az év szinkronizált filmje: Női részek

Az év szinkronizált sorozata: Easttowni rejtélyek

Az év női főszereplője: Pálfi Kata

Az év férfi főszereplője: Elek Ferenc

Az év női mellékszereplője: Peller Anna

Az év férfi mellékszereplője: Rajkai Zoltán

Az év gyerekszereplője: Maszlag Bálint

Az év csoportos szereplője: Mohácsi Nóra

Az év szinkronrendezője: Szalay Csongor

Az év szinkrondramaturgja: Szojka László

Az év gyártásvezetője: Bogdán Anikó

Az év vágója: Kajdácsi Brigitta

Az év hangmérnöke: Tóth Péter Ákos

Az év szinkronsúdiója: Mafilm Audio

Életműdíjasok:

Színésznő: Kovács Nóra

Színész: Lőte Attila

Rendező: Vajda István

Gyártásvezető: Németh Piroska (posztumusz)

Dramaturg: Szeredás András

Vágó: Katona Edit

Hangmérnök: Balogh Mihály

Közönségdíjak:

Az év szinkronizált filmje: Női részek

Az év szinkronizált sorozata: A nagy pénzrablás

Az év női szinkronhangja: Csifó Dorina

Az év férfi szinkronhangja: Epres Attila

Selmeczi Roland Tálentum Díjban Szilágyi Csenge és Varga Rókus részesült.

– A számos film tv és színházi szerep mellett rengeteget szinkronizálsz is. Nemrég volt egy közös projektünk is, a Kosmix című rajzfilmsorozat. A díjat a sok közül melyik alakításodért kaptad?

– Clint Eastwood Richard Jewell Balladája című filmjében a címszereplőnek, Paul Walter Hausernek kölcsönöztem a hangomat. Nagyon büszke vagyok rá. Tényleg sokat dolgozom.

Az ember nem mindig találkozik jó filmmel, de ez nagyszerű volt.

Nagyon szeretek szinkronizálni. Engem egy török sorozat is ki tud kapcsolni. Most is oda megyek. (nevet) Nem vicc. Persze az egészen más.

– Miben más egy szinkronmunka mondjuk a színházi szerepekhez képest?

– Egészen más. Hiszen valaki másnak kell adnom a hangomat. Menni kell az eredeti színész után, akit látsz. Nagy koncentrációt igényel lekövetni.

Ami nagy probléma, hogy nagyon kevés idő van egy-egy szinkron elkészítésére. Ez a gálán is elhangzott. Mindenki örülne, ha nem kéne ilyen gyorsan lezavarni egy-egy munkát.

A díjátadón is elmondtam: nem szeretem, amikor megkülönböztetik a szinkronszínészt, színházi színészt, és egyiket kevesebbre tartják a másiknál. Nincs ilyen. Színész van.

Nagyon örülök neki, hogy én ennyi mindennel foglalkozhatom. Forgatok, játszom, szinkronizálok, sőt, néha még énekelhetek is. (nevet)

– Van olyan színész, akit nagyon szeretsz szinkronizálni?

– Például Jonah Hillt, Josh Gadet és természetesen James Cordent.

A pandémia miatt most adták át a 2020-as év díjazottjainak is a jutalmakat:

Az év gyártásvezetője: Vígvári Ágnes

Az év vágója: Kránitz Bence

Az év hangmérnöke: Bederna László

Az év szinkrondramaturgja: Vajda Evelin

Az év szinkronrendezője: Nikodém Zsigmond és Orosz Ildikó

Az év férfi főszereplője: Rátóti Zoltán

Az év női főszereplője: Németh Borbála

Az év szinkronizált filmje: Úriemberek

Az év szinkronizált sorozata: A korona

Az év stúdiója: Direct Dub Studios

Közönségdíjak:

Az év szinkronizált filmje: Úriemberek

Az év szinkronizált sorozata: Vaják

Az év női szinkronhangja: Mikita Dorka

Az év férfi szinkronhangja: Varga Gábor

– Még mondj pár szót arról, milyen szerepekre készülsz mostanában, miben láthatunk?

– Most készülünk a Katona József Színházban a Káli holtak című darab premierjére. Ez Térey János utolsó regényéből készült színpadi adaptáció, amit Dömötör András rendez. Hihetetlen nagy örömmel próbáljuk, és nagyon remélem, hogy legalább olyan élvezetes lesz az előadás, mint a próba volt. Utána az Isten, haza, család című előadás következik, amelyet Aiszkhülosz, Euripidész, Szophoklész művei és a színészek improvizációi alapján írt Varga Zsófia és Tarnóczi Jakab, utóbbi a rendező egyszemélyben. Később pedig ugyancsak egy fiatal rendezővel, Tárnoki Márkkal fogok dolgozni a Teremtmények című előadáson, ami Mary Shelley Frankensteinjéből készült átírat. Jövő év elején Zsámbéki Gábor mesteremmel Spiró György új darabját mutatjuk be, a Főtitkárokat. Úgyhogy nagyon klassz kis évadom lesz, és nagyon remélem, hogy a pandémia most már nem rondít bele.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Címlapról ajánljuk


KULT
A Rovatból
Eddie Murphy és Jonah Hill vígjátékán nem fogsz sírva nevetni – A magadfélék-kritika
Megnéztük a netflixes, A magadfélék című filmet.

Link másolása

Vannak azok a vígjátékok, amikben annyi megdöbbentő, béna és kellemetlen dolgot művelnek a szereplők, hogy nem bírsz nem nevetni rajta. És vannak azok, amiknek egyszerűen csak kedves és szórakoztató hangulatuk van, amitől végül jobb kedved lesz. Szerintem alapvetően ezeket keressük, amikor egy vígjátékra kattintunk. Hát erre a filmre sajnos egyik megállapítás sem igaz, a romantika sem pezseg benne, és drámának sem mondanám. Pedig az ötlet nem rossz.

Eddie Murphy és Jonah Hill régi motorosok, és valószínűleg unják már a klasszikus vígjáték formát.

Az utóbbi időben mindketten tűntek már fel olyan filmben, ami a szórakoztatásnál jóval többet adott: Eddie Murphy például a 2019-ben a Dolemite Is My Name-ben, Jonah Hill pedig a 2021-es Don't Look Up-ban.

Mindkét film a Netflixre készült, szóval akár közös alkotásuk, A magadfélék is mozoghatott volna ezen a vonalon.

A történetről röviden:

Adott egy fehér, zsidó srác, Ezra (Jonah Hill), aki megismer egy fekete, muszlim lányt, Amirát (Lauren London). Egymásba szeretnek, de a családok összeismertetése természetesen nem zajlik zökkenőmentesen. Ezra anyja, Shelley (Julia Louis-Dreyfus), és Amira apja, Akbar (Eddie Murphy) gyakorlatilag minden próbálkozásukra a lehető legrosszabbul reagálnak, és ezek a balul elsült találkozások, beszélgetések adják a film gerincét.

Klisés az alap, de alapvetően alkalmas lenne szórakoztatásra, hiszen a különböző kultúrák és generációk találkozása örök humorforrás. De ez a film mintha nem is szeretne igazán vicces lenni.

Dobnak ránk pár erőltetett, kétbalkezes, dadogós és drogozós poént, de a film legnagyobb részében abszolút nem cél a néző megnevettetése (vagy ha az volt a cél, akkor valamit nagyon rosszul csináltak).

Ráadásul ahhoz, hogy értsük a beszélgetéseket, és olykor el tudjunk mosolyodni Jonah Hill dumáján, értenünk kell a popkulturális utalásokat.

Ha nem vágjuk, hogy kicsoda Drake, vagy ha nem láttuk a Tron és a Jucie című filmeket, esélyünk sem lesz érezni a poént.

(Mondjuk én úgy, hogy képben voltam ezekkel sem nevettem fel...)

Alapvetően feliratos verzióban próbáltam elkapni a fonalat, de néha kíváncsiságból meghallgattam a magyar verziót is. Szerencsére a szöveg nem lett nagyon kiforgatva, magyarosítva, úgyhogy ha az ember tényleg nem érti, hogy mire próbálnak utalni, az azért van, mert főként az amerikai kultúrából merít.

Továbbá a fekete és a zsidó öntudat boncolgatása annyira sokszor, sokféleképpen és hosszan jön elő, hogy Közép-európai tapasztalatokkal ez szintén lehet túl ködös és megfoghatatlan.

Sokszor nehéz azt is eldönteni, hogy karikatúra-e ez az egész, vagy ténylegesen mélyen bele akar merülni ezekbe a különbségeke és a különböző népcsoportok sérelmeibe. Szinte csak összefeszülős pillanatokat látunk. Mintha a feketék és a fehérek, a muszlimok és a zsidók csak a különbségeket látnák egymásban. Mintha direkt nem vennék észre, hogy csak szimplán emberek mindannyian.

Ettől függetlenül a színészekre nem lehet különösebben panasz.

Julia Louis-Dreyfus például tökéletes alakítja a zsidó anyukát, aki nagyon trendinek, haladó szelleműnek és érdeklődőnek hiszi magát, de közben inkább sértő és iszonyat kellemetlen.

Igazi boomer, akit nem lehet visszafogni, pedig egyáltalán nem esik jól hallgatni, mert baromira nem vicces. Tudjuk, hogy ez a szerepe, de ettől még szarul esik.

Az örömapa meg a fekete öntudatot tolja túl. Faarccal és keményen.

Érdekes amúgy Eddie Murphy-t ilyen szerepben látni. Talán egy még drámaibb, még érzékenyebb, még komolyabb filmben izgalmas is lehetne ez az arca.

Jonah Hill és Lauren London között nem forr a levegő, de nekem szimpatikus, hogy végre nem tökéletes emberek alakítják a szerelmespárt egy filmben.

És bár a karakter nem ad neki elég teret rá, de Jonah Hill az egyetlen, aki egy kicsit tényleg vicces, szerethető, és olykor igazi embernek tűnik.

És sajnos ez a legnagyobb bók amit mondani tudok, mert összességében a film semmiből nem ad eleget. Nem nevettet meg, de elgondolkodtatni sem fog hosszútávon, mert ahhoz meg nem mélyül el rendesen.

Szépek a képek, jók a zenék, szeretni akarod a színészeket is, de az általuk megformált karakterek cselekedeteitől és mondataitól csak folyamatosan kellemetlenül érzi magát az ember.

És nem „felröhögök mert annyira kellemetlen”, csak simán kellemetlen.

A film végét azért nem lövöm le, de nyilván nem kell katartikus, fordulatos befejezésre számítani. A végső megoldás is elég random és lapos.

Talán pár tanulságot azért elvihetünk magunkkal a végén (vagy legalábbis a film is megerősít bennünket ezekben a dolgokban).

Soha nem fogjuk tudni pontosan beleképzelni magunkat a másik helyzetébe. Például fehér zsidóként senki nem fogja átérezni azoknak a feketéknek a helyzetét, akiknek a dédanyja még rabszolga volt.

De fontos az érzékenyítés, és fontos, hogy ezekről a témákról újra és újra szó essen, és pont egy félig vicces, félig komoly film segíthetne is ebben… De akkor ennél jóval összeszedettebbnek és érzékenyebbnek kellene lennie, és nem csak kliséket puffogtatnia.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

KULT
A Rovatból
45 évesen meghalt Annie Wersching, a 24 színésznője
Két éve rákkal diagnosztizálták, de ezután is folytatta a munkát. Több, Magyarországon is népszerű sorozatban játszott.

Link másolása

45 évesen meghalt Annie Wersching, a 24 és Star Trek: Picard sorozat színésznője – közölte a Variety.

A színésznő 24 évesen szerepelt először a Star Trek: Enterprise 2002-es epizódjában. Ezután még számos népszerű sorozatban tűnt fel: játszott többek között a Vámpírnaplókban, a Supernaturalban, a Runawaysben, az Időutazókban és a 24-ben is.

Werschinget 2020-ban rákkal diagnosztizálták, de ezt követően az elmúlt két évben is folytatta a munkát.

A színésznőnek három gyereke volt.

„A legegyszerűbb pillanatokban is megtalálta a csodát. Nem volt szüksége zenére a tánchoz. Megtanított minket arra, ne várjunk, hogy a kaland megtaláljon. »Menjetek és találjátok meg. Mindenhol ott van«” – írta gyászsoraiban férje, a szintén színész Stephen Full.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KULT
A Rovatból
„A nagyok közé tartozunk” – mondta az első transznemű színész, aki szerepet kapott a Marvelnél
Zoe Terakes a 2023 második felében érkező Vasszívben fog játszani, de azt még nem hozták nyilvánosságra, hogy melyik karaktert.

Link másolása

Tavaly jelentették be, hogy Zoe Terakes csatlakozott a Marvel egyik új sorozatához, a Vasszívhez. Azt egyelőre nem lehet tudni, hogy ki alakít, a Marvel a szokása szerint az utolsó pillanatig titokban tartja a részleteket, csak annyit közöltek, hogy kulcsfontosságú lesz a szerepe.

Terakas az első transznemű színész, aki szerepet kapott a Marvel Moziverzum egyik produkciójában.

A 22 éves Terakes most a Collidernek beszélt arról, mit jelent számára ez a lehetőség.

„Én mint transznemű ember nem láttam magamhoz hasonlókat sehol, amikor felnőttem. Nem tudtam, hogy létezem. Főleg nem egy szuperhősös filmben vagy sorozatban. Úgyhogy most nagyon hálásnak érzem magam, meghat, hogy a kis transzgyerekek és tinédzserek most láthatnak valakit, el lesz ismerve a létezésük. Azt is láthatják, hogy akár szuperképességeik is lehetnek, hogy ennek a világnak is a részei, nem csak traumákat feldolgozó történetekbe, ahol annyi a szerepük, hogy meghaljanak. A nagyok közé tartozunk. Szóval igen, ez sokat jelent nekem”

- fejtette ki, ezzel talán arra utalva, hogy az ő karakterének is lesznek különleges képességei.

A Vasszív várhatóan 2023 második felében fog debütálni a Disney+-on. A főszereplője a Dominique Thorne által alakított Riri Williams lesz. A karakter tavaly a Fekete párduc 2. részében tűnt fel először.

Az elmúlt években a Marvel tudatosan törekedett a diverzitásra.

Az Örökkévalókban feltűnt az első süket (Lauren Ridloff mint Makkari) és az első nyíltan meleg (Brian Tyree Henry mint Phaisztosz) szuperhős. A Shang-Chi és a tíz gyűrű legendájában először kapott főszerepet egy ázsiai származású színész (Simu Liu) egy szuperhősfilmben, a Doktor Strange az őrület multiverzumában című filmben pedig egy az első latin származású, különleges képességű karakter (Xochitl Gomez mint America Chavez) tűnt fel.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KULT
Jön a Házasság első látásra a TV2-n: szakértők hoznak össze párokat, akik az esküvőn látják először egymást
Már várják a jelentkezőket a külföldön nagy sikert aratott társkereső reality-be.

Link másolása

A Nagy Ő mellett egy másik párkereső műsor is lesz idén a TV2-n: a csatorna feléleszti a Házasság első látásra című reality-t, amit már 30 országban tűztek képernyőre Ausztráliától Olaszországon át Norvégiáig, egyes helyeken pedig olyan sikeres, hogy már számos évadot megélt.

Magyarországon korábban már próbálkozott vele az RTL, a 2017-es első évad után azonban nem folytatták. Az akkor összeházasított négy párból három már a forgatás ideje alatt a válás mellett döntött, a negyedik pedig nem sokkal a műsor után szakított.

A Házasság első látásra című reality-ben a szereplők nem a klasszikus jelentkezés-ismerkedés-randi-párválasztás idővonalon haladnak, hanem arra vállalkoznak, hogy

teljesen vakon, egy szakértői csapat által számukra ideálisnak talált partnerrel az első találkozásukkor összeházasodnak.

A pszichológia és a társadalomtudomány területén elismert szaktekintélyek gondosan, tudományos alapokra támaszkodva kutatják fel mindenki számára a tökéletes társat.

A párok először az esküvőn pillantják meg egymást és miután kimondták a boldogító igent, kezdetét veszi életük legnagyobb kalandja. A nászút után összeköltöznek és megkezdik a közös életüket. Az első csóktól az első könnyekig a kamerák minden pillanatukat dokumentálják, miközben szakértők elemzik a kapcsolatukat.

Hat hét együttélés után a házaspároknak dönteniük kell: együtt maradnak, vagy külön utakon folytatják.

„Magyarországon minden negyedik ember magányos. Ha már önnek is elege van a sok félresikerült randevúból és esélyt adna a tudománynak, várjuk a jelentkezését” - invitálja a leendő szereplőket a TV2.

Akit érdekel a lehetőség, ide kattintva jelentkezhet.


Link másolása
KÖVESS MINKET: