hirdetés

KULT
A Rovatból
hirdetés

Egyre kegyetlenebb terroristavezérré válik az egykor ártatlan szolgálólány

Túl a negyedik évad felén sajnos kijelenthetjük, hogy A szolgálólány meséje egyre unalmasabb. Meg is mondjuk, miért. Spoileres kritika!

Link másolása

hirdetés

Nem akartam az első részek alapján kritikát írni, de túl az évad felén már kijelenthetjük, hogy A szolgálólány meséje negyedik évadában is maradt sajnos a lomha történetmesélés, a patetikus lelkizés, és a belassított jelenetek túltolása. Igaz, legalább a helyszínek gyakran változnak, de sajnos a sztori ettől még nem túl érdekfeszítő. Mondhatni sablonos.

Már a harmadik évad is olyan vontatott volt, hogy különösebben nem vártam az ideit. A vírushelyzet miatt - sok más sorozathoz hasonlóan - A szolgálólány meséje is késett. Az amerikai premier végül április 28-ra csúszott, azóta pedig már 5 epizódon is túl vagyunk. Mostanra az ígéretesnek induló sorozat visszafordíthatatlanul átcsúszott a Walking Dead kategóriába: nézem, mert épp nincs jobb, de közben inkább Candy Crushozok, még a legfelkavaróbbnak szánt jelenetek alatt is.

De mi is történt eddig? A harmadik évadtól ott búcsúztunk el, amikor June vakmerő tervének köszönhetően az Angyaljárattal több mint nyolcvan gyereket menekítettek ki Gileádból. Néhány társnőjével ő viszont hátramaradt, hiszen elsőszülött lányát is meg akarja menteni. Ráadásul meg is lőtték, és a záró képsorok azt sejtették, nem biztos, hogy életben marad.

Figyelem! Giga SPOILER: nem hal meg! Ki gondolta volna!

A negyedik évadban a szökött szolgálólányok egy olyan farmon kapnak menedéket, amit a Maydayjel szimpatizáló nagyon fiatal Mrs. Keyes irányít. Mrs. Keyes következetesen mérgezi férjét, az öreg Keyes parancsnokot. Mint kiderül, erre jó oka van. Férje ugyanis arra kényszerítette, hogy más parancsnokok szexuális játékszere legyen.

hirdetés

Miután June felgyógyul, felismeri, hogy hiába várnak arra, hogy az ellenállás megmentse őket: ők maguk az ellenállás, magukon kell segíteniük.

June jellemfejlődése különben egyre jobban eldurvul, mármint szó szerint.

Az egykori ártatlan családanya a negyedik évadra szociopata terroristavezérre avanzsál.

Mindenféle lelkifurdalás nélkül - just for fun - megszervezi jónéhány bordélylátogató parancsnok megmérgezését. A szinte még gyerek Mrs. Keyest pedig gyakorlatilag arra biztatja, hogy az őt megerőszakoló egyik parancsnokot úgy mészárolja le, akár egy disznót. A vérrel borított fiatal lánnyal aztán bensőséges összemosolyognak.

Értem én, hogy mee too, de ezt a fajta elborult kegyetlenséget én már túlzásnak és mesterkéltnek éreztem, még ebben a borzalmas szituációban is.

June-t végül elfogják, de lényegében a haja szála sem görbül annak ellenére, hogy mostanra a legveszélyesebb terroristaként kezelik Gileádban. A korábbi évadokban ennél jóval kevesebbért más szolgálólányokat megvakítottak, megcsonkítottak vagy fel is akasztottak. Tudom, hogy nem dokumentum sorozatot nézünk, de

a főszereplő szuperhősöket megszégyenítő szerencsés sérthetetlensége egyszerűen hiteltelenné teszi az eseményeket.

Még akkor is, ha olyan segítői akadnak, mint szerelme, a parancsnokká kinevezett Nick Blain, vagy Lawrence parancsnok (aki egyébként szintén fantasztikus módon megmenekül a megtorlástól, sőt befolyásos pozíciója is megmarad).

June-nak csak egy kis vizes vallatást kell kiállnia, és bezárják egy szűk cellába, illetve inkább dobozba. Félreértés ne essék, nagyon is hálás vagyok, hogy nem kellett Trónok harca szintű kínzásokat végignézni.

Ezek a módszerek különben nem is törik meg June-t. A társait végül akkor dobja fel, amikor idősebb lányával zsarolják meg. A rémült Hannah-t látva a rendíthetetlen forradalmár egy szempillantás alatt törik össze.

Elisabeth Moss színészi játéka egyébként továbbra is zseniális. Nagyon hitelesen játssza June rendkívül sokszínű karakterét. Szinte percenként képes váltani a fásult, elszánt, pimasz, szerelmes, megtört, irgalmat nem ismerő tekintetei között.

Ami azonban színészileg lenyűgöző, az korán sem az a történet szempontjából. June hangulatingadozásai ugyanis olyan gyakoriak, hogy néha követni sem tudjuk.

Sokszor pedig az sem világos, hogy épp megjátssza-e magát, vagy tényleg ennyire hirtelen omlott össze vagy vált ismét elszánttá.

A harmadik részben June és az által elárult szolgálólányok ismét megszöknek. Nem igazán értem, hogy vajon miért csak egy fegyveres kíséri ezeket a terroristaként kezelt, veszélyes szolgálólányokat? A menekülést mindenesetre csak ketten élik túl.

June és Janine Chicago felé veszik az irányt. Arra számítanak, hogy a rebellis tartományban csatlakozhatnak a Mayday-hez. Egy tejet szállító vagon belsejében a két szolgálólány fulladozva, később ücsörögve lelkizik egy sort June árulásán.

Közben Janine múltjából is megtudunk egy újabb szeletet. Bepillantást nyerünk abba, miként kezelték az abortuszra jelentkező nőket, abban az időben, amikor hirtelen megcsappant a terhességek száma.

A lázadók egy csoportja kimenti őket a vagonból, de "semmi sincs ingyen". Valamelyik szolgálólánynak szexuális szolgáltatásokat kell nyújtania cserébe azért, hogy maradhassanak. June realizálja, hogy hiába jutott ki Gileádból, Chicagoban ugyanolyan megaláztatásokban van része, mint a Waterford családnál. Sőt itt még fenszi háztartás sincs, csak egy lepusztult háborús övezet, ahol élelem is alig akad.

Janine végül magára vállalja a feladatot, és kicsit bele is szeret a lázadók vezérébe. Kis huzavona után azonban mégis June-nal folytatja az utat.

Eközben Kanadában (szintén) lényegtelen dolgok történnek a főbb mellékszereplőkkel. Miközben a bírósági tárgyalás előtt álló Waterford házaspár egymásra acsarkodik, kiderül egy megdöbbentő tény: Serena terhes. Ez tényleg csoda, ugyanis ha jól emlékszem, neki nem az egész világot sújtó betegség miatt nem lehetett gyereke.

A sorozat készítői elfelejtették, hogy egy baleset következtében vált meddővé?

June férje továbbra is aggódik, a Gileádból szabadult Emily és Rita pedig traumáikkal küzdve próbálnak visszatérni a normális életbe.

Kanadában az egyetlen elgondolkodtató szál az Angyaljárattal hazatért gyerekek sorsa. Hiába tűnik nemes tettnek a mentés, a gyerekek szenvednek attól, hogy kiszakították őket addigi életükből. Hiányzik nekik szerető gileádi családjuk, hiszen sokan közülük nem is emlékeznek már vér szerinti szüleikre, akiktől eredetileg elrabolták őket.

Gileádban mindeközben igazi sakkjátszmák folynak. Lydia néni, Lawrence és Blain parancsnok egymáson segítve, mégis átgázolva igyekeznek elérni céljaikat. Lydia néninek sikerül visszakerülnie eredeti pozíciójába, és ismét ő tarthatja kézben a szolgálólányok nevelését. Lawrence parancsnok Lydia néni információival tarthatja sakkban a többi parancsnokot. Blainnek viszont nem sikerül megakadályoznia a lázadók területének lebombázását, ahol szerelme is bujkál.

Az 5. rész záró képsoraiban egy nem várt találkozásra kerül sor. A bombázás után magához térő June a porfelhőn át meglátja barátnője, Moira alakját, aki a kanadai segélycsapatokkal érkezett a helyszínre.

Mindent összevetve a sorozat egyedi, borongós hangulata megmaradt, de ez a borongás vontatottá és unalmassá vált. Ugyan minden részben fellelhető valami fordulat, de az ezeken való lassított lelkizések inkább csak lagymataggá teszik a sorozatot.

A szolgálólány meséje pont úgy járt, mint Az éhezők viadala vagy Az útvesztő filmek. Az érdekes utópia bemutatása után teljesen érdektelenné vált a folytatás. A sablonossá váló történettel a sorozat képtelen fenntartani az érdeklődést, és

valamiért az elcsépelt forradalom szálat erőltetik, ahelyett, hogy Gileád bugyraiba kalauzolnának bennünket.

Holott A szolgálólány meséjében mindig is az volt a lebilincselő, hogy fokozatosan egyre többet ismertünk meg Gilead abszurd hétköznapjaiból, és az eszelős diktatúra működéséről. A negyedik évad azonban eddig ebből sajnos keveset hozott. Éppen csak mutatóban csepegtetett el egy-egy ilyen érdekességet.

A következő rész május 20-án érkezik. Ha addig nem bírod ki a szolgálólányok nélkül, vagy csak részletesebb képet akarsz kapni Gileád világáról, mint amennyit a sorozatból kapsz, akkor inkább olvasd el a történet írójának második könyvét.

Margaret Atwood: Testamentumok (A szolgálólány meséje 2.) című regénye három gileadi nő elbeszélésére alapozva – 15 évvel June szökése után veszi fel a fonalat. A könyv így nem spoilerezi a sorozat eseményeit. Maximum egy-két főbb szereplőről derül ki, hogy (nem meglepő módon) túlélték ezt az időszakot. Cserébe viszont sokat megtudhatsz a gileádi diktatúra kialakulásáról, és részletesen megismerheted a feleségek és nénik kiképzésének, nevelésének folyamatát is.


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

Címlapról ajánljuk

Címlapról ajánljuk


hirdetés
KULT
A Rovatból
hirdetés

A bejáratnál játszott egy dalt a Junkies egy családnak, akiknek nem volt védettségi igazolványuk, így nem mehettek be

Volt jegyük a koncertre, de nem engedték be őket, a zenekar tagjai ezért kimentek hozzájuk a kapuba.

Link másolása

hirdetés

Hajdúszoboszlón, a Rock Caféban adott koncertet a Junkies szombaton. Az eseményre viszont egy család nem mehetett be, ugyanis nem volt védettségi igazolványuk, így nem engedték be őket. Bár tisztában voltak a szabállyal, ennek ellenére is úgy döntöttek, megveszik a jegyet, majd megálltak a bejáratnál autóval és onnan hallgatták a zenekart.

A szervező viszonzásul étellel és itallal kínálta őket, a koncert közben pedig szólt a zenekarnak a történtekről.

A Junkies tagjai ezután kimentek a kapuba hozzájuk, és játszottak nekik egy dalt.

Szekeres András, a Junkies énekese a Szeretlek Magyarországnak azt mondta, a család tudta, hogy nem mehet be, de támogatni és hallgatni szerették volna őket.

"Gondoltuk, kapjanak valamit a pénzükért"

– fogalmazott a zenész, aki azt is hozzátette, ők és a környezetük már be vannak oltva.

Korábban nagy vitát váltott ki, hogy sok helyre csak védettségi igazolvánnyal lehet bemenni.

hirdetés


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

hirdetés
KULT

„Kérném, küldje el írásban, mit tehetek, és mit nem” – írta Kőhalmi Zoltán a közmédia vezetőjének Galla Miklós Karinthy-gyűrűje ügyében

A humorista Dobos Menyhértnek írt levelében azt írja: nem szeretne ő is „méltatlanná válni” a díjra, mint ahogy Galla esetében indokoltak.

Link másolása

hirdetés

Korábban mi is írtunk róla, hogy visszavonták Galla Miklós Karinthy-gyűrűjét. A humoristát februárban terjesztették fel a műfajában legmagasabb szintűnek számító kitüntetésre, ám nemrégiben azt írták neki, „tevékenysége nem egyeztethető össze a közmédia értékrendjével”, így nem részesülhet benne. Arról azóta sincs biztos információ, mi az a tevékenység, amivel Galla méltatlanná vált a díjra.

A Facebookon többen szót emeltek az eljárás ellen, többek között Kőhalmi Zoltán népszerű humorista, stand up-komikus, író is, aki levelet is írt Dobos Menyhértnek, a Duna Médiaszolgáltató vezérigazgatójának. Az e-mail tartalmát közösségi oldalán is megosztotta. Többek között azt írja:

A mai napon értesültem róla, hogy a díjazottak "tevékenységének" a "közmédia, valamint a Karinthy-gyűrű-díj értékrendjével, szellemiségével" kell összeegyeztethetőnek lenni. Amikor az elismerést kaptam, valamiért elfelejtettek minderről tájékoztatni, én pedig nagyon meg voltam illetődve, ezért nem kérdeztem rá. Sőt, bevallom: tudatlan fejjel azt hittem, elég lesz a szakmai alázat, a maximalizmus, a szüleimtől kapott értékrendem és elődeim, példaképeim iránymutatása.

A humorista a továbbiakban tanácsot is kér a közmédiás vezetőtől: „Kérném, küldje el írásban, mit tehetek, és mit nem, illetve szívesen vennék egy általános iránymutatást, ha esetleg váratlan helyzetbe kerülnék, és önálló gondolatokat kellene megfogalmaznom. Javaslom továbbá az összes eddigi díjazott értékrendjének, szellemiségének átvilágítását, nehogy megbújjon közöttük egy érdemtelen.”

Beszél arról is, hogy 2010-ben a rádió vezetése kidobta a rádiókabaré egyedülálló archívumát.

hirdetés
Szó szerint a folyosóra dobálták a szalagokat, kizárólag a közmédia, valamint a Karinthy-gyűrű-díj értékrendjével, szellemiségével összeegyeztethető módon

- írja Kőhalmi Zoltán, aki levelét úgy írja alá: „pillanatnyilag Karinthy-gyűrűs humorista”.


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:


hirdetés
KULT
A Rovatból
hirdetés

A mi kis falunk bakivideójában Lengyel Tamás szülési fájdalmain nevetett a stáb

A színész annyira beleélte magát a rosszullétbe, hogy alig akarta abbahagyni a játékot.

Link másolása

hirdetés

Szombaton ért véget A mi kis falunk ötödik évada. A készítők most megmutatták a forgatás legviccesebb jeleneteit.

Erika szülése a misemaratonon – a különös helyzet körüli bonyodalmakkal zárult az évad utolsó filmje. A jelenetek felvétele közben rengeteget nevettek a színészek, főként akkor, amikor elrontották azokat.

Lengyel Tamás pedig annyira beleélte magát a rosszullétbe, hogy alig akarta abbahagyni a játékot.

VIDEÓ: A forgatásról

Korábbi cikkünkben írtunk arról, hogy a sorozat folytatódik. Az RTL közleménye szerint a készítők ezúttal is rengeteg vicces fordulatot találtak ki, és a régi szereplők mellé újabbak is érkeznek majd a következő évadban is.

hirdetés

hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:


hirdetés
KULT
A Rovatból
hirdetés

Egy igazán dühös ember: Guy Ritchie megmutatja, hogyan is kell bosszúfilmet készíteni

Az Egy igazán dühös ember a 2004-es A pénzszállító című francia film „amerikai” remake-je Guy Ritchie rendezésében, sőt a film forgatókönyvébe is besegített. Sajnos az eredetit nem láttam, de Ritchie legújabb keménykedése igazán ütős lett.
B.M. - szmo.hu
2021. június 13.


Link másolása

hirdetés

A sztorit nehéz összefoglalni, köszönhetően a rendező történetvezetési módszereinek, ugyanis nemcsak az időben ugrál a film, de többször megmutatja az eseményeket különböző szemszögekből.

A film főkonfliktusa egy félresikerült pénzszállítóautó rablás,

melyből nem sokat látunk az első jelenetekben, de azt halljuk, hogy több áldozattal is járt. Ezt követően megjelenik a vásznon Jason Statham és a nála megszokott mogorva arckifejezéssel elvállal egy pénzszállítói munkát. Megismerjük a fontosabb karaktereket, történik egy-két izgalmasabb akciójelenet, majd elkezdünk ugrálni az időben, előre-hátra, így megtudjuk mi is történt pontosan a rablás alatt.

A rablók szemszögéből is, és az áldozatok szemszögéből is megismerjük az eseményeket.

Érdekes koncepció – már-már sorozatra hajazó hatása van: a „cold open” jellegű nyitány, a film fejezetekre van bontva, ezek a fejezeteknek külön címük van. Ennek ellenére mégis egy koherens egészet alkot, ahogy bemutatják több szemszögből is a cselekményt, mindennek lesz egy ok-okozati kapcsolata, ügyes húzás, büszkék lehetnek az alkotók.

Itt kérem nincsen egyértelműen rossz ember, vagy jó, itt mindenki nagyon kemény és pénzéhes, de alapvetően mindenkinek megvan a maga motivációja, mit miért csinál. Jason Statham H nevű karaktere egy kicsit kivétel, mert ő nagyon kemény és igazán dühös, de erre neki is megvan rá az oka.

Statham csuklóból hozza a faarcú terminátort, aki bármit megtesz a bosszúért,

nem ez lesz a legjobb vagy legkülönlegesebb szerepe, de működik. Viszont ki kell emelni, ez nem egyszerű akciófilm, ez egy fordított heist movie-ba oltott bosszúfilm. Ha a ’70-es-’80-as években forgatták volna, a főszerepet egyértelműen Charles Bronson kapta volna. A többi színész is hozza a kötelezőt, főleg sorozat- vagy karakterszínészeket talált a rendező, van itt Holt McCallany, Josh Hartnett, Jeffrey Donovan, Scott Eastwood, Andy Garcia, s mindenki iszonyatosan komoly és kő kemény.

hirdetés

Szórakoztató, de egyben idegőrlő volt a mozifilm. Élvezettel néztem, de közben mégis volt egy konstans suspense. Sötét, nyomasztó és eléggé depresszív. Főleg a rossz emberekkel történtek a rossz dolgok, de azért akadt jó pár ártatlan áldozat is. Az akciójeleneteket arányosan osztották el, a játékidőt ügyesen töltötték ki, okosan adagolták a nézőknek az adrenalint és a feszültséget.

A film igazi iparosmunka, kicsit lassabb, mint az előzetes mutatja, de végig leköti a közönség figyelmét.

A zene egy pillanatra sem engedett el, egy nyomasztó főtéma kíséri végig az egész filmet. Amikor az a bizonyos ütem elindult, egy picit mindenki kiemelkedett a moziszékből. Gyakorlatilag elmondható a film képlete: látunk valamit, suspense, akciójelent, megtudjuk egyik oldalról mi történt, feszültség nő, akciójelenet, megtudjuk másik oldalról, hogy pontosan miért is történt az úgy, még több suspense, akciójelenet, egészen a stáblistáig egy hullámvasúton ül a néző.

Vizuálisan is elmondható, hogy tipikus Guy Ritchie mozival van dolgunk, ugyan kevesebb a gyors vágás, de a rá jellemző stílusban, ritmusban megy a véres cselekmény. A kamerakezelés mesteri, Alan Stewart már harmadszor dolgozik a rendezővel nagyjátékfilmen. Látszik, hogy jól megértik egymást.

Nagyon ügyesek a kitakarások, a nézőpontok, igazi akciófilmbe való kamerakezelés

– nem a szokásos kézikamerát rángatós akciójelenetek vannak, itt kérem mindent látunk, ami kell. Egyébként ez a partneri viszony annyira jól működik a rendezővel, hogy már az operatőr alá is írt a következő Guy Ritchie mozira.

Maga az akció is működik,

nem kiemelkedő, de például az Úriembereknél több van benne. Bár az egy gangszterfilm volt, nem egy bosszúfilm, úgyhogy az összehasonlítás csupán az alkotók oldaláról jogos.

Mind Ritchie, mind Statham repertoárjába teljesen beleillik a film. Nem kiemelkedő, de nagyon szórakoztató darab, még úgy is, hogy közben

azért erőteljesen nyomasztó. Ne várjon senki egy újabb Blöfföt, Úriembereket vagy Sherlock Holmes-t, ez egy más zsánerű akció, de mint ahogy ismerjük rendezőnk filmográfiáját, ez a sokszínűség igazán nem meglepő.

hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET: