hirdetés

KULT
A Rovatból
hirdetés

Egyre kegyetlenebb terroristavezérré válik az egykor ártatlan szolgálólány

Túl a negyedik évad felén sajnos kijelenthetjük, hogy A szolgálólány meséje egyre unalmasabb. Meg is mondjuk, miért. Spoileres kritika!

Link másolása

hirdetés

Nem akartam az első részek alapján kritikát írni, de túl az évad felén már kijelenthetjük, hogy A szolgálólány meséje negyedik évadában is maradt sajnos a lomha történetmesélés, a patetikus lelkizés, és a belassított jelenetek túltolása. Igaz, legalább a helyszínek gyakran változnak, de sajnos a sztori ettől még nem túl érdekfeszítő. Mondhatni sablonos.

Már a harmadik évad is olyan vontatott volt, hogy különösebben nem vártam az ideit. A vírushelyzet miatt - sok más sorozathoz hasonlóan - A szolgálólány meséje is késett. Az amerikai premier végül április 28-ra csúszott, azóta pedig már 5 epizódon is túl vagyunk. Mostanra az ígéretesnek induló sorozat visszafordíthatatlanul átcsúszott a Walking Dead kategóriába: nézem, mert épp nincs jobb, de közben inkább Candy Crushozok, még a legfelkavaróbbnak szánt jelenetek alatt is.

De mi is történt eddig? A harmadik évadtól ott búcsúztunk el, amikor June vakmerő tervének köszönhetően az Angyaljárattal több mint nyolcvan gyereket menekítettek ki Gileádból. Néhány társnőjével ő viszont hátramaradt, hiszen elsőszülött lányát is meg akarja menteni. Ráadásul meg is lőtték, és a záró képsorok azt sejtették, nem biztos, hogy életben marad.

Figyelem! Giga SPOILER: nem hal meg! Ki gondolta volna!

A negyedik évadban a szökött szolgálólányok egy olyan farmon kapnak menedéket, amit a Maydayjel szimpatizáló nagyon fiatal Mrs. Keyes irányít. Mrs. Keyes következetesen mérgezi férjét, az öreg Keyes parancsnokot. Mint kiderül, erre jó oka van. Férje ugyanis arra kényszerítette, hogy más parancsnokok szexuális játékszere legyen.

hirdetés

Miután June felgyógyul, felismeri, hogy hiába várnak arra, hogy az ellenállás megmentse őket: ők maguk az ellenállás, magukon kell segíteniük.

June jellemfejlődése különben egyre jobban eldurvul, mármint szó szerint.

Az egykori ártatlan családanya a negyedik évadra szociopata terroristavezérre avanzsál.

Mindenféle lelkifurdalás nélkül - just for fun - megszervezi jónéhány bordélylátogató parancsnok megmérgezését. A szinte még gyerek Mrs. Keyest pedig gyakorlatilag arra biztatja, hogy az őt megerőszakoló egyik parancsnokot úgy mészárolja le, akár egy disznót. A vérrel borított fiatal lánnyal aztán bensőséges összemosolyognak.

Értem én, hogy mee too, de ezt a fajta elborult kegyetlenséget én már túlzásnak és mesterkéltnek éreztem, még ebben a borzalmas szituációban is.

June-t végül elfogják, de lényegében a haja szála sem görbül annak ellenére, hogy mostanra a legveszélyesebb terroristaként kezelik Gileádban. A korábbi évadokban ennél jóval kevesebbért más szolgálólányokat megvakítottak, megcsonkítottak vagy fel is akasztottak. Tudom, hogy nem dokumentum sorozatot nézünk, de

a főszereplő szuperhősöket megszégyenítő szerencsés sérthetetlensége egyszerűen hiteltelenné teszi az eseményeket.

Még akkor is, ha olyan segítői akadnak, mint szerelme, a parancsnokká kinevezett Nick Blain, vagy Lawrence parancsnok (aki egyébként szintén fantasztikus módon megmenekül a megtorlástól, sőt befolyásos pozíciója is megmarad).

June-nak csak egy kis vizes vallatást kell kiállnia, és bezárják egy szűk cellába, illetve inkább dobozba. Félreértés ne essék, nagyon is hálás vagyok, hogy nem kellett Trónok harca szintű kínzásokat végignézni.

Ezek a módszerek különben nem is törik meg June-t. A társait végül akkor dobja fel, amikor idősebb lányával zsarolják meg. A rémült Hannah-t látva a rendíthetetlen forradalmár egy szempillantás alatt törik össze.

Elisabeth Moss színészi játéka egyébként továbbra is zseniális. Nagyon hitelesen játssza June rendkívül sokszínű karakterét. Szinte percenként képes váltani a fásult, elszánt, pimasz, szerelmes, megtört, irgalmat nem ismerő tekintetei között.

Ami azonban színészileg lenyűgöző, az korán sem az a történet szempontjából. June hangulatingadozásai ugyanis olyan gyakoriak, hogy néha követni sem tudjuk.

Sokszor pedig az sem világos, hogy épp megjátssza-e magát, vagy tényleg ennyire hirtelen omlott össze vagy vált ismét elszánttá.

A harmadik részben June és az által elárult szolgálólányok ismét megszöknek. Nem igazán értem, hogy vajon miért csak egy fegyveres kíséri ezeket a terroristaként kezelt, veszélyes szolgálólányokat? A menekülést mindenesetre csak ketten élik túl.

June és Janine Chicago felé veszik az irányt. Arra számítanak, hogy a rebellis tartományban csatlakozhatnak a Mayday-hez. Egy tejet szállító vagon belsejében a két szolgálólány fulladozva, később ücsörögve lelkizik egy sort June árulásán.

Közben Janine múltjából is megtudunk egy újabb szeletet. Bepillantást nyerünk abba, miként kezelték az abortuszra jelentkező nőket, abban az időben, amikor hirtelen megcsappant a terhességek száma.

A lázadók egy csoportja kimenti őket a vagonból, de "semmi sincs ingyen". Valamelyik szolgálólánynak szexuális szolgáltatásokat kell nyújtania cserébe azért, hogy maradhassanak. June realizálja, hogy hiába jutott ki Gileádból, Chicagoban ugyanolyan megaláztatásokban van része, mint a Waterford családnál. Sőt itt még fenszi háztartás sincs, csak egy lepusztult háborús övezet, ahol élelem is alig akad.

Janine végül magára vállalja a feladatot, és kicsit bele is szeret a lázadók vezérébe. Kis huzavona után azonban mégis June-nal folytatja az utat.

Eközben Kanadában (szintén) lényegtelen dolgok történnek a főbb mellékszereplőkkel. Miközben a bírósági tárgyalás előtt álló Waterford házaspár egymásra acsarkodik, kiderül egy megdöbbentő tény: Serena terhes. Ez tényleg csoda, ugyanis ha jól emlékszem, neki nem az egész világot sújtó betegség miatt nem lehetett gyereke.

A sorozat készítői elfelejtették, hogy egy baleset következtében vált meddővé?

June férje továbbra is aggódik, a Gileádból szabadult Emily és Rita pedig traumáikkal küzdve próbálnak visszatérni a normális életbe.

Kanadában az egyetlen elgondolkodtató szál az Angyaljárattal hazatért gyerekek sorsa. Hiába tűnik nemes tettnek a mentés, a gyerekek szenvednek attól, hogy kiszakították őket addigi életükből. Hiányzik nekik szerető gileádi családjuk, hiszen sokan közülük nem is emlékeznek már vér szerinti szüleikre, akiktől eredetileg elrabolták őket.

Gileádban mindeközben igazi sakkjátszmák folynak. Lydia néni, Lawrence és Blain parancsnok egymáson segítve, mégis átgázolva igyekeznek elérni céljaikat. Lydia néninek sikerül visszakerülnie eredeti pozíciójába, és ismét ő tarthatja kézben a szolgálólányok nevelését. Lawrence parancsnok Lydia néni információival tarthatja sakkban a többi parancsnokot. Blainnek viszont nem sikerül megakadályoznia a lázadók területének lebombázását, ahol szerelme is bujkál.

Az 5. rész záró képsoraiban egy nem várt találkozásra kerül sor. A bombázás után magához térő June a porfelhőn át meglátja barátnője, Moira alakját, aki a kanadai segélycsapatokkal érkezett a helyszínre.

Mindent összevetve a sorozat egyedi, borongós hangulata megmaradt, de ez a borongás vontatottá és unalmassá vált. Ugyan minden részben fellelhető valami fordulat, de az ezeken való lassított lelkizések inkább csak lagymataggá teszik a sorozatot.

A szolgálólány meséje pont úgy járt, mint Az éhezők viadala vagy Az útvesztő filmek. Az érdekes utópia bemutatása után teljesen érdektelenné vált a folytatás. A sablonossá váló történettel a sorozat képtelen fenntartani az érdeklődést, és

valamiért az elcsépelt forradalom szálat erőltetik, ahelyett, hogy Gileád bugyraiba kalauzolnának bennünket.

Holott A szolgálólány meséjében mindig is az volt a lebilincselő, hogy fokozatosan egyre többet ismertünk meg Gilead abszurd hétköznapjaiból, és az eszelős diktatúra működéséről. A negyedik évad azonban eddig ebből sajnos keveset hozott. Éppen csak mutatóban csepegtetett el egy-egy ilyen érdekességet.

A következő rész május 20-án érkezik. Ha addig nem bírod ki a szolgálólányok nélkül, vagy csak részletesebb képet akarsz kapni Gileád világáról, mint amennyit a sorozatból kapsz, akkor inkább olvasd el a történet írójának második könyvét.

Margaret Atwood: Testamentumok (A szolgálólány meséje 2.) című regénye három gileadi nő elbeszélésére alapozva – 15 évvel June szökése után veszi fel a fonalat. A könyv így nem spoilerezi a sorozat eseményeit. Maximum egy-két főbb szereplőről derül ki, hogy (nem meglepő módon) túlélték ezt az időszakot. Cserébe viszont sokat megtudhatsz a gileádi diktatúra kialakulásáról, és részletesen megismerheted a feleségek és nénik kiképzésének, nevelésének folyamatát is.


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

Címlapról ajánljuk

Címlapról ajánljuk


hirdetés
KULT
Rémálomszerű alakok és véres királydráma – Denzel Washington csodás a Macbeth tragédiájában
Joel Coen ezúttal a testvére, Ethan nélkül dolgozott. Az operatőr remekbe szabott, fényekkel kacérkodó, árnyékokkal táncoló képei biztosan beleégnek a retinánkba, egészen elképesztő atmoszférát kölcsönöznek Coen súlyos látomásához.

Link másolása

hirdetés

A Coen fivérek a kortárs amerikai mozi megkerülhetetlen mesterei, akik immár 37 éve tartó írói, rendezői és produceri karrierjük során számos felejthetetlen filmmel örvendeztettek meg bennünket. Egyedi, rá jellemző stílusukban mindig is jól megfért egymás mellett a humor, a dráma, a szatíra, a krimi és a thriller is, történeteik középpontjában pedig általában kisemberek állnak, akik extrém helyzetekbe sodródnak. Még az olyan komolyabb hangvételű munkáikban, mint a Véresen egyszerű (1984), A halál keresztútján (1990), a Fargo (1996), Az ember, aki ott se volt (2001), a Nem vénnek való vidék (2007) vagy A félszemű (2010) is minduntalan felütötte fejét a finom, odamondó humor vagy helyzetkomikum, ez kétségtelenül védjegyükké vált.

És bár Joel és Ethan minden eddigi filmjüket együtt készítették, egészen a 2004-es Betörő az albérlőmig az volt köztük a megállapodás, hogy Joel neve díszeleg a rendezői posztnál, Ethané a producerinél, a forgatókönyvet pedig közösen jegyzik. Az utóbbi 16 évben azonban már mindent megosztottak egymás közt, a Nem vénnek való vidékért kapott rendezői, forgatókönyvírói és produceri Oscar-díjaikat is együtt kapták. Az Apple TV+ streamingplatformon nemrég közzétett Macbeth tragédiája épp ezért rögvest kirí pályájuk bejegyzései közül, mivel Ethan első ízben nem vett részt semmilyen szinten a készítésben.

Joel minden fronton egymaga adaptálta Shakespeare klasszikus darabját, ez pedig meg is látszik az eredményen: a film elég élesen elkülönül a Coen-életmű eddigi darabjaitól.

William Shakespeare a Titus Andronicus mellett talán legsötétebb művéből természetesen számos filmes feldolgozás született az utóbbi több mint 100 évben, közülük a leghíresebbek közé tartozik Orson Welles 1948-as verziója, Akira Kuroszava 1957-es Véres trónja, Roman Polanski 1971-es látomása, legutóbb pedig Justin Kurzel álmodta kiválóan a tragédiát a vásznakra 2015-ben Michael Fassbender és Marion Cotillard segedelmével. Joel Coen tehát nagy fába vágta a fejszéjét, amikor úgy döntött, első, öccse nélküli projektjének a Macbeth újabb filmre vitelét választja. (Ezt egyébként felesége, a háromszoros Oscar-díjas Frances McDormand is szorgalmazta, aki Lady Macbeth szerepében tűnik fel, ő egyébként korábban már eljátszotta e karaktert színházban.)

A Macbeth tragédiáját mégsem lehet könnyedén elintézni azzal, hogy egy újabb okés Shakespeare-adaptáció.

hirdetés
Az persze rögtön kiemeli a többi változat közül, hogy a címszerepet ezúttal egy fekete színész, Denzel Washington alakítja, illetve az is, hogy az egész film fekete-fehérben forgott, ám arra az élményre biztosan nem vagyunk felkészülve, amit végül maga a mű nyújt.

Az egy dolog, hogy a Macbeth tragédiája Joel Coen eddigi legkomorabb filmje, amely hírből sem ismeri a humort, az alapanyagon való lazítás nem is szerepelt a célok közt. Az sem meglepő, hogy az író-rendező Shakespeare nyelvezetét használja, vagyis korabeli angolsággal zajlanak a szócsörték, dialógok és nagymonológok. Már ezen összetevők is egyértelművé teszik, hogy a színházért és Shakespeare-ért rajongók körében jobban betalál majd a film, hiszen türelem, frissesség és odafigyelés kell a szövegzápor értelmezéséhez, álmosan, fáradtan nem érdemes próbálkozni vele.

Nem beszéltünk még azonban egy nagyon fontos dologról: a kiállításról, a látványról, a vizualitásról. Ebben pedig a Macbeth tragédiája minden eddigi adaptáció fölé kerekedik. Coen és csapata ugyanis azt szerették volna, ha a nézők minél inkább elszakadnak a realitástól, ezért az egész filmet stúdióban, megépített díszletek között rögzítették, az utolsó jelenet egyik elemét leszámítva egyetlenegy külső felvétel sincs benne. Pedig a szereplők korántsem csak szobákban ármánykodnak, többször kimerészkednek a szabadba is. Az eredmény? Steril, színpadias, furcsa, nyomasztó, sokak számára bizonyosan elidegenítő hatás, Bruno Delbonnel operatőr (Amélie csodálatos élete, Hosszú jegyesség, Harry Potter és a félvér herceg, Llewyn Davis világa, A legsötétebb óra) remekbe szabott, fényekkel kacérkodó, árnyékokkal táncoló képei viszont biztosan beleégnek a retinánkba, egészen elképesztő atmoszférát kölcsönöznek Coen súlyos látomásához.

A színészek is természetesen tudásuk legjavát hozzák, közülük is kiemelkedik (nem meglepő módon) Denzel Washington (jöhet a kilencedik színészi Oscar-jelölés?), de Frances McDormand és a Ross szerepében látható Alex Hassell (többek között az élőszereplős Cowboy Bebop-sorozat főgonoszaként lehet ismerős) is kitesznek magukért,

a boszorkányokat és az öregembert alakító Kathryn Hunter pedig olyan jelenség, aki bizonyára sokakat késztet majd kényelmetlen fészkelődésre és rémálmokra. Az a hang, az a küllem, brrr, borzongató.

Részleteiben tehát valóban kivételes produkcióval van dolgunk, mégis azt kívánom, ne ez legyen Joel Coen számára a filmes ösvény, amin mostantól jár majd. Maradjon meg egy kakukktojásnak, egy érdekes művészi kísérletezésnek, egy régi vágy beteljesülésének! Mert bár értékelni temérdek fronton lehet a Macbeth tragédiáját, szeretni már sokkal nehezebb.

hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

hirdetés
KULT
A Rovatból
hirdetés
A Gyűrűk Urától Pamela Anderson szexvideójáig - Ezeket a sorozatokat várjuk idén
A streamingszolgáltatók egyre emelik a téteket, jön az Obi-Wan Kenobi is.

Link másolása

hirdetés

Összegyűjtöttünk jó párat azok közül az idei szériák közül, melyek minden bizonnyal felkeltik a széles közönség figyelmét is.

Ozark, 4. évad, január 21., Netflix

Ozark - 4. évad

Az Ozark záró évadának első fele pár napja már elérhető a Netflixen. Az egyedi hangvételű sorozat lassan kúszott be a nagy sikersorozatok közé, de mára a Netflix egyik legnagyobb dobásának számít. Aki nem ismerné, sosem késő elkezdeni nézni a Jason Bateman főszereplésével forgott izgalmas szériát, melynek a producere is ő maga, sőt, rendezett is részeket. Első hangzásra a Totál szívás az Ozark hegységben, de igazából semmiben nem hasonlít a másik sorozatra, csak az alapsztori talán egy kicsit. A pénzmosó família kálváriája valóban elérte a lehetséges legmagasabb feszültségi fokot, ilyenkor kell lezárni egy sztorit.

A Bridgerton család, 2. évad, március 25., Netflix

hirdetés
A Bridgerton család - 2. évad

A Bridgerton-család hatalmasat robbant a Netflixen a tavalyi évben, nem is volt kérdés, hogy jön-e a második évad. Akik Regé-Jean Page miatt várják, őket ki kell ábrándítanunk: sajnos nem láthatják viszont a folytatásban, mert a regényfolyamot követi a széria, melyben mindig más szereplők állnak a középpontban. A második évad Anthony Bridgerton (Jonathan Bailey) szerelmi életét követi, a cél pedig nem más, mint feleséget találni neki. Nem is lepődünk meg, hogy a megszokott fülledt hangulat most is jelen lesz a rajongók nagy örömére.

Pam and Tommy, Február 2., Hulu

Pam and Tommy - 2. évad

A minisorozat Pamela Anderson és Tommy Lee kapcsolatát mutatja be, középpontjában az ominózus ellopott pornó-videókazettájuk történetével. Ennek az epic sztorinak a felidézése meglehetősen izgalmasan hangzik, főleg ha az alkotókat is szemügyre vesszük: Lily James alakítja Andersont, a kreátora A pankrátor és Az alapító írója, az első három rész rendezője pedig az a Craig Gillespie, aki az Én, Tonyát is rendezte. Az előzetes pedig magáért beszél.

A Gyűrűk Ura, 2022. szeptember 2., Amazon

A gyűrűk ura

Talán joggal mondhatjuk, hogy a Peter Jackson-féle film-sorozatot igényességben és kulturális státuszban nem sikerült egyetlen fantasynek sem utolérni, egyedül a Trónok harca tudott talán a közelébe férkőzni. Az egyik legsikeresebb és kultikus fantasy-ból most végre sorozat is készült, ami az idén kerül a képernyőinkre. Az Amazon nagyon nagy energiát tett abba, hogy nekik is legyen végre egy fantasy-sorozatuk, amit milliók imádnak és követnek, az eddigi fotók alapján talán össze is jön nekik. Az előzetesből nem sokat tudhatunk meg, jó rejtélyes.

Sárkányok háza, 2022, HBO

Sárkányok háza

Annak, aki még nem hallott róla, ez a A Trónok harca spin-off sorozata. Nagy várakozás előzi meg, mert a Trónok lezárását sokak szerint  elrontották az alkotók. A forgatókönyv elkészítésében részt vett George R. R. Martin is, ami egyfajta garanciát is jelenthet, a történet pedig 200 évvel az eddig megismert sztori eseményei előtt játszódik.

Obi-Wan Kenobi - 2022, Disney

Obi-Wan Kenobi

A Disney nem bízza a véletlenre a dolgokat, többnyire be is jöttek a számításaik az elmúlt évekbeli sorozataikkal, ebben a szériában pedig ráadásul Ewan McGregor fogja ismét játszani Kenobit. Kell ennél többet tudnunk? Talán csak annyit, hogy a harmadik és a negyedik rész közötti időszakban fog játszódni és Hayden Christensen szintén visszatér a képernyőre.

Stranger Things, 4. évad - 2022 nyár, Netflix

Stranger Things - 4. évad

Ez az a sorozat, amit elképesztően sokan várnak több korosztályból is, mivel a koronavírus miatt a tavalyi bemutató sajnos elmaradt, de ezúttal állítólag tényleg képernyőre kerül. A forgatásokat 2020 nyarán le kellett állítani a járvány miatt, így csak tavaly sikerült befejezni.

Barry, 3. évad (HBO)

Barry - 3. évad

A Barry nem éppen egy Trónok harca az ismertségét tekintve, de az IMDb-n 8,3-ra szavazott sorozat megérdemli, hogy ebben a listában szerepeljen, hiszen emlékezetes két évadon van túl, amiből a második talán még erősebb is volt az elsőnél. Mi imádtuk a bizarrságát és a fekete humorát: egy bérgyilkos színjátszókörbe jár Los Angelesben, azzal a tervvel, hogy átnyergeljen a színész-létbe. Egyrészt azonban nem vérbeli tehetség, másrészt a bérgyilkolászást nem lehet csak úgy ripsz-ropsz abbahagyni. A főszereplő Bill Hader, és ő a széria egyik írója is.

Better Call Saul, 6. (befejező) évad (2022, AMC)

Better Call Saul, 6. (befejező) évad

Ez a sorozat is nehéz sorsú volt: járvány miatt állandóan későbbre tolták a záróévad bemutatóját, amit rajongóként egyre nehezebb várni, hiszen az egyik legjobb drámasorozatról van szó, ami a Totál szívás spin-off szériája, középpontjában Saul Goodman simlis ügyvéddel. A sorozatról mi is írtunk többször, az előző évad már egyenesen a Totál szívás színvonalát hozta. - A premier dátuma még nem ismert, csak annyit tudni, hogy idén végre bemutatják.

Ted Lasso, 3. évad, Apple TV

Ted Lasso, 3. évad

A Ted Lasso valószínűleg eddig az Apple+ TV nem túl hosszú történetének a második legjobb sorozata. Amikor bemutatták az első évadot, elsőre nem kavart nagy port, de lassan igazi siker lett belőle, így a harmadik évad esetében sem volt kérdés, elkészül-e. A Jason Sudeikis főszereplésével bemutatott széria úgy mesél a sportról, hogy nem kell hozzá focirajongónak lennünk, a humora egyedi, szívmelengető a hangulata, ami ebben az időszakban kifejezetten jól tud esni. A sorozatot rengeteg Emmy-díjra jelölték, többek között Sudeikis is magának tudhat egy díjat a szerepért.


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:


hirdetés
KULT
„Amikor gyerekeket gyilkolnak, végtelen lehetőségeket pusztítanak el” – megnéztük az Anne Frank, párhuzamos történeteket
Túlélők és utódok egyaránt hordozzák a holokauszt terhét, de az emlékezés nem halványulhat el

Link másolása

hirdetés

Ki gondolná, hogy olasz rock-együttesek merték először az 1960-as években dalokban felidézni a holokausztot? Az Equipe 84 Auschwitz dala egy elgázosított kisfiút „szólaltatott meg” – egy ideig nem is merték a rádiók lejátszani - a Camaleonti pedig Anne Frankról énekelt. Máig bennem az a pillanat, amikor 40 évvel ezelőtt Párizsban először lementem a Notre-Dame katedrális háta mögötti emlékhelyre, ahol valósággal elvakítottak a krematóriumokat szimbolizáló fényes folyosók. És felrémlettek az órák is, amelyeket Párommal a derűs, befogadó Amszterdamban töltöttünk el, de amikor végig jártuk az Anne Frank emlékházat, elnémultunk, és nem is kerestük a szavakat.

Ezek a régi emlékek bukkantak fel bennem, amikor megnéztük az Anne Frank, párhuzamos történetek című dokumentumfilmet, Sabina Fedeli és Anna Migotto olasz rendezőnők alkotását, amelyet csütörtökön, a holokauszt nemzetközi emléknapján mutatnak be a magyar mozik a Pannonia Entertainment forgalmazásában.

Sokan leírták már, én magam is, hogy a haláltáborok szörnyűségeit nem feltétlenül a hullahegyekről, a csontváz-szerű, de még elő emberekről készült filmfelvétek tudják a legmellbevágóbban érzékeltetni a mai kor emberével, egy halom szemüveg, cipő, vagy akár egy rabruhás emberek fotóival borított fal többet mondhat. A legtöbbet pedig azok a túlélők, akik örökre hordozzák magukban a holokauszt súlyát, még akkor is, ha életerejüknek vagy szerencséjüknek köszönhetően megérték a felszabadulást.

A filmet két szereplő fogja keretbe. Az egyik Dame Helen Mirren, aki Anne Frank naplójából olvas fel részleteket az egykori amszterdami rejtekhelyen, egyben ő a film narrátora is.

Csodálatos érzékenységgel mutatja egy intelligens, fantáziadús, a külvilág minden eseményére figyelő ugyanakkor ízig-vérig kamaszlány felnőtté, nővé válását, reményeit és rettegéseit, akinek az a legfőbb vágya, hogy olyasmit adjon az embereknek, amivel halála után is élni fog. A másik egy Katerina nevű lány, aki a Bergen-Belsen-i koncentrációs tábor emlékhelyéről, Anne és Margot Frank sírjától kiindulva egyedül bejárja a holokauszt helyszíneit Auschwitz-tól a csehországi Terezinig, ahol a nácik egyfajta „mintatábort” rendeztek be gaztetteik elrejtésére, Párizstól és a legnagyobb francia gyűjtőtábortól, Drancy-tól, a halálvonatok induló állomásától Amsterdamig. Közben az Instagramra feltett fotói mellett próbálja megfejteni Anne Frank lelkét, elképzelni utolsó napjait, azon töpreng, hogy lehettek-e volna barátnők. Kérdéseket tesz fel magának a túlélőkről, arról a traumáról, amelyet akarva-akaratlanul tovább adnak az utódoknak, az emlékezetet halványító időről.

hirdetés
A film legvégén Katerina, miközben megtanulja Anne leckéjét, hogy soha nem szabad feladni a reményt, megérkezik a „hátsó traktusba”, a színésznő ajtót nyit neki, majd észrevétlenül távozik, magára hagyva őt gondolataival, érzéseivel.

A történet igazi főszereplői azok a nők, akik Anne Frank kortársai voltak – egyikük még találkozott is vele – hasonló sorsot szántak nekik, mégis életben maradtak. A fiumei születésű, magyar származású írónő Arianna Szörényi még mindig elborzadva meséli, hogy kínozták és alázták meg a kápók a lágerben, és abból merített erőt, hogy néhányszor láthatta még a tőle elválasztott édesanyját. Lánya, aki 1961-ben, a jeruzsálemi Eichmann-per idején született már túlhordott magzatként, úgy véli, hogy anyja rettegett attól, hogy gyermeket hozzon a világra, és szerinte Arianna „még mindig nem hagyta el a tábort”. Fiú unokája pedig az alkarjára tetováltatta nagyanyja lágerszámát, a 89 219-et.

A Franciaországban élő lengyel Sarah Lichsztejn-Montard viszont azt állítja, hogy megtanulta szeretni az embereket, a náciknak azonban sosem bocsát meg, de bosszút állt rajtuk gyermekeivel, unokáival, dédunokáival. És szinte vidáman idézi fel, hogy a lágerben játék gyanánt egymás fejtetveit versenyeztették.

A prágai Helen Weisst először Terezinbe hurcolták, és ami Anne Franknak az írás volt, az neki a rajzolás. Túlélte Auschwitzot, és fennmaradt örök mementóként a rajzfüzete is. Ő is 14 évesen lett először szerelmes, mint Anne, még Terezinben, kedvese két ingét eldugta és ma is emlékként őrzi. A fiút Dachauba vitték, ott halt meg pár nappal a tábor felszabadítása után. Egy olasz testvérpár, Andra és Tatiana Bucci, annak köszönhette életben maradását, hogy ikreknek hitték őket, így potenciális kísérleti alanyai lehettek a „halál angyalának” nevezett Josef Mengelének, fiú unokatestvérük azonban óvatlanul „kilépett a sorból” és rögtön gázkamrába vitték.

Az utódokban tovább élő sebeket fogalmazza meg Francesca Dego olasz hegedűművész, akinek 40 rokona pusztult el, ezért zenéből épített falakat maga körül. Nem ért egyet Theodor Adorno híres mondásával, mely szerint Auschwitz után nem lehet verset írni, szerinte éppen az ellenkezője igaz, mert a művészet szépsége lehet az egyetlen válasz arra a borzalomra, amit történelemnek hívunk. De az is elhangzik, hogy a túlélők sokszor évtizedig hallgattak, még a gyermekeik előtt is az átéltekről. És nemcsak azért, mert nem bírtak beszélni róla, hanem azért is, mert attól féltek, hogy akik nem járták meg ezt a poklot, nem is hittek volna el nekik.

Michael Berenbaum amerikai történész sokadszor az emlékezetünkbe vési: a holokauszt azért más, mint a többi népirtás, mert egy nyugati civilizáció hajtotta végre, és a zsidók egy olyan tömeggyilkosság áldozatai lettek, amelynek minden mozzanatát előre kitervelték és pontosan dokumentálták. És azt se feledjük, hogy ebben nemcsak a németek, hanem további országok is részt vettek.

A leginkább megbocsáthatatlan bűn az, amit a gyermekek ellen követtek el: "Amikor gyermekeket gyilkolnak, végtelen lehetőségeket pusztítanak el" – mondja a történész. És iszonyú a számadat: az Auschwitz-ba deportált 230 ezer gyermek és kamasz közül csak 700-an maradtak életben.

Ronald Leopold, az Anne Frank-ház igazgatója, aki mellesleg Budapesten szerezte meg történészi mesterdiplomáját és itt ismerte meg feleségét is, az egyéni felelősségről elmélkedik, és arra a következtetésre jut, hogy az emberek többsége nem szeret dönteni, már pedig egy ilyen helyzetben ez elkerülhetetlen: valaki vagy segít az áldozatoknak, vagy kollaborál a gyilkosokkal, vagy maga is tettessé válik.

Soha többé! – hangzott el már vélhetően sok milliószor a második világháború befejezése óta. És mégis: „Oly könnyű a gyűlölet központjává válni, ha mások vagyunk. Ma is vannak emberek, akiket haszontalannak neveznek, deportálnak és meggyilkolnak, vagy kidobnak, mert nem értik őket” – mondja egy fiatalember a Bergen-Belsen-i kiállításon bolyongva. „Most már kötelességnek érzem, hogy elmeséljem a történetünket, mert túl sok ember van, akik nem fogadják el azokat, akik mások” – mondja Tatiana Bucci, és nem ő az egyetlen, aki a jobb életet kereső, a háború, az éhínség elől menekülő mai migránsokkal von párhuzamot.

Sarah Lichsztejn-Montard fia fél az erősödő rasszizmustól, antiszemitizmustól, az újraéledő neonáci mozgalmaktól, Michael Berenbaum az interneten, a közösségi médiában terjedő gyűlölethullámok veszélyére int. „

Azt mondom a fiataloknak, mi vagyunk az utolsó tanúk, és maguk az én tanúim: zárják be az ajtót a neonácik és a holokauszt-tagadók előtt” – figyelmeztet Sarah.

Amikor véget ért a film, újra azt a fojtogató némaságot éltük át, mint azon a hajdani amszterdami napon, a halál és az élet kereszttűzében. És arra gondoltunk, hogy milyen jó embernek lenni, és hogy soha, senkinek, semmiért ne kelljen szégyellnie, hogy az emberi fajhoz tartozik.

hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:


hirdetés
KULT
Meghalt Kabdebó Lóránt irodalomtörténész
Szabó Lőrinc életművének legalaposabb ismerője 85 éves volt.

Link másolása

hirdetés

Életének nyolcvanhatodik évében, hétfőn elhunyt Kabdebó Lóránt magyar irodalomtörténész, kritikus, egyetemi tanár, Szabó Lőrinc monográfusa – közölte a Petőfi Irodalmi Múzeum hétfőn az MTI-vel.

Kabdebó Lóránt Budapesten született 1936. augusztus 9-én. 1958-ban végzett az ELTE BTK magyar-történelem szakán.

1958-1970-ben Miskolcon dolgozott középiskolai tanárként, 1962 és 1984 között a Napjaink című folyóirat rovatvezetője, illetve főszerkesztő-helyettese volt. Karikatúrákon is megörökítették, ahogy Kabdebó tanár úr "küzd" a feltörekvő fiatal írókkal. 1962-ben megszerezte az egyetemi doktori fokozatot, 1969-ben pedig az irodalomtudomány kandidátusa lett.

1970-ben a Petőfi Irodalmi Múzeum főmunkatársa lett. Az intézményben 1972-től 89-ig osztályvezetőként dolgozott, majd 1989-1991-ben tudományos tanácsadó lett. Itt kezdte el azt a több évtizedes munkát, amelynek eredménye a háromkötetes Szabó Lőrinc-monográfia (Szabó Lőrinc lázadó évtizede, 1970; Útkeresés és különbéke, 1974; Az összegezés ideje, 1980) és a Vers és valóság című visszaemlékező kötet. Segédkezett az irodalomtörténet szempontjából fontos gyűjteményes kötetek, visszaemlékezések kiadásánál is. 1990-ben szerezte meg az irodalomtudomány doktora címet.

Kabdebó Lóránt 1989 és 1993 között a JPTE Irodalomtörténeti Tanszékének tanszékvezetője volt, 1991-ben nevezték ki egyetemi tanárrá. Kulcsszerepe volt a Miskolci Egyetem Bölcsészettudományi Karának létrehozásában, a magyar irodalmi, történelmi és modern filológiai tanszékek megalapításában. 1993 és 1997 között igazgatta a Miskolci Egyetem Bölcsészettudományi Intézetét, 1997-ben a Miskolci Egyetem Bölcsészettudományi Karának dékánja lett. 1990-91-ben a Magyar Irodalomtörténeti Társaság főtitkára volt.

hirdetés

1993 és 1998 között az Irodalomtörténet főszerkesztője volt. A Digitális Irodalmi Akadémia Szabó Magda-szakértője 1998-tól, Szabó Lőrinc-szakértője 1999-től. Megalapította az Irodalomtudomány című folyóiratot és a Szabó Lőrinc-füzetek című sorozatot. 2005-ig az Irodalomtudományi Doktori Iskola vezetője volt. 2006-tól a Miskolci Egyetem professor emeritusa.

1997-ben megalapította az OTKA által is támogatott Szabó Lőrinc Kutatóhelyet, ahol fiatal kutatók és doktoranduszok folytatják a Szabó Lőrinc-életmű feltárását és értékelését, emellett Szabó Lőrinc kiadatlan műfordításait is folyamatosan közlik.

Munkásságát számos díjjal ismerték el. 1969-ben kapta meg Miskolc Város Irodalmi Díját. 1989-ben Szabó Lőrinc-díjjal, majd 1990-ben a Művészeti Alap Irodalmi Díjjával ismerték el munkásságát. 1998-ban kapta meg a Magyar Köztársasági Érdemrend tisztikeresztje kitüntetést. 2012-ben József Attila-díjban részesült, 2021-ben a Magyar Érdemrend középkeresztje díjjal ismerték el munkásságát.

Kabdebó Lóránt 2021-ben Miskolc díszpolgára lett.


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET: