Egyetemes Szent Efrémek éjszakája Bölcs Alfonztól az Oroszlánkirályig
Még csak alkonyodik a júniusi égbolt, még rigók dalolnak a Margitszigeti Szabadtéri Színpadot körül ölelő fák között. Díszes ruhába öltözött gyerekek, lányok és fiúk érkeznek a színre, aztán fiatalok, köztük néhányan papnövendéki öltözékben, egyre telnek a sorok egymás felett. Majd megindul egy összetéveszthetetlen hangsor, először csak dúdolva, és a színpad két széléről ezüstös, aranyvállú ruhában elindul középre négy-négy férfiember.
Az összetéveszthetetlen hangsor erősödik, mire megjelenik egy fiatal fekete énekes, és belekezd: „Now I've heard there was a secret chord/That David played, and it pleased the Lord” – és megáll bennünk a lélegzet. A Szent Efrém Férfikar, Victor Solomon amerikai gospel-énekes és egy ki tudja hány tagú kórus Leonard Cohen Hallelujájával nyit, mindjárt megénekeltetve a közönséget. Ennél spirituálisabb kezdést elképzelni sem tudtunk volna a Bubnó Tamás alapította együttes 20. születésnapját ünneplő gálakoncerten, tán még a költő-dalnok is hallotta odaát.
Lassan mi is két évtizede járunk Efrémék előadásaira, mégsem mondhatjuk, hogy már nem okozhatnak meglepetéseket. Bölcs Alfonz katalán király 13. századi himnuszát sokszor hallottuk, ellenben a Carmina Burana, az eredeti, középkori gyűjtemény egyik legvilágibb darabját, a Míg kocsmában elidőzünk című dalt el sem tudtuk volna képzeli gyermekkórus-felelgetőssel. Az első részt így is a vallásos énekek uralták volt, Bartók négy régi napdala mellett gyönyörűen szólalt meg Bárdos Lajos Boldogasszonya az Angelica leánykarral közösen, és Liszt Anima Christi-je pedig, a Heureka Pop Orchestra kíséretében szinte lehozta a mennyeket közénk.
A második részben egészen más világba csöppentünk. Először a Swing á la Django remek bevezetője szólt, majd Bubnó Márk átült a dobokhoz, öccse, Lőrinc gitárt ragadott, és jött újra Victor Solomon modern gospel-dalokkal. Bevallom, egészen mást vártunk, hagyományosabb énekeket, és mint az Efrém-vokálokból kiderült, főleg Tóth Péter basszusából és Papp Viktor tenorjából, ezek úgy szólhattak volna, hogy a Mississippi-deltában sem különben. És bár az amerikai vendég nagy beleéléssel énekelt-mozgott a színpadon, közel sem volt olyan átütőerő a hangjában, mint a 60-as évek nagy soul-énekeseinek, Wilson Pickettnek vagy Otis Reddingnek, akik szintén a gospel világából érkeztek.
A nagy felszabadulás a színpadon ezután következett. Szinte a Szent Efrém „slágerének” tekinthető Az ég és a föld ünnepelnek című karácsonyi ének, amely Szentivánéjhoz közeledve is érvényes – miért is ne, ha párom karácsonyi kaktusza rendszeresen júniusi születésnapja körül virágzik ki – de belefért a gálába a Nád a házam teteje és Mozart Tarkannal súlyosbított Török indulója, amelyet a fiúk a pandémia idején találtak ki rosszkedvük elűzésére („ojnama süküdüm, süküdüm – cupp,cupp”).
Egymásra talált a Greensleaves, a Trónok harca – legalább hallottam a főcímzenéjét, hiszen egyetlen kockáját sem láttam – és az Oroszlánkirály. Közben magam előtt láttam-hallottam, ahogyan a Wimoweh (The Lion Sleeps Tonight) című dél-afrikai vadászdalt éneklik. A nagy finálét ezúttal a posztumusz Queen-dal, a Heaven for Everyone adta, az összes szereplővel, visszakanyarodva a koncert kezdetének emelkedett hangulatára.
Tudtuk persze, hogy nem ez lesz az utolsó: este fél 11 után a „nyolcak” még visszatértek egy számunkra különösen kedves darabbal, Kodály Zoltán Esti dalával, amit unokánknak énekeltek szülei babakorában elalvás előtt. „Adjon Isten jó éjszakát/Küldje hozzám szent angyalát/Bátorítsa szívünk álmát/Adjon Isten jó éjszakát.” Bár ilyen egyszerű lenne a béke, a meghittség az emberek között is.
Ezekkel a hangokkal indultunk el hazafelé a Margitsziget immár sötéten bólogató fái között, a zene fényeivel feltöltődve.