KULT
A Rovatból

Egy pimasz ifjú, aki mindent tudott a médiáról - 80 éve mutatták be az Aranypolgárt

Orson Welles ezután önmagát sem tudta soha többé felülmúlni.


Vannak filmek, amelyeket mindenkinek látnia kell, aki a sajtómunkási hivatást választja, mert máig érvényesen ábrázolják a média mibenlétét, és a jellemző újságírói karaktereket. Ilyen mű Federico Fellini Édes élet (La dolce vita, 1960), Michelangelo Antonioni Nagyítás (Blow Up, 1966), Sidney Lumet Hálózat (Network, 1976) című alkotása és mindenekelőtt Orson Welles Aranypolgára (Citizen Kane), amelyet 80 éve, 1941. május 1-én mutattak be a New York-i RKO Palace moziban.

Egy halott amerikai sajtómágnás rejtélyes utolsó szava körül indul el egy riporter oknyomozása, amiből megszületik minden idők egyik legnagyobb filmje a média hatalmáról és bűneiről, a médiacézárok tündökléséről és hanyatlásáról.

Orson Welles az 1938-ban Amerika-szerte pánikot okozó Világok harca rádiójátéka után alig 25 évesen teljes szabadkezet kapott az RKO filmstúdiótól. Erre sem előtte, sem azóta nem volt példa Hollywoodban. Formabontásaival, az idősíkok szabad kezelésével, expresszionisztikus képeivel, montázsaival, árnyképeivel, az "áldokumentum-felvételek" és a játékfilmes elemek kombinációjával is szenzációt keltett, ezek később szinte mind beépültek a mozi mindennapos eszköztárába.

Az is hihetetlen, hogy a hollywoodi sztárrendszer fénykorában egyetlen „húzónév” sem játszott az Aranypolgárban. A főbb szerepekben a Welles által 1936-ban alapított New York-i Mercury színház művészei debütáltak a filmvásznon. Egyedül a Kane barátját és „lelkiismeretét”, Jedidiah Lelandet megszemélyesítő Joseph Cotten alkotott később maradandót a moziban, több Welles és Hitchcock-filmben. A címszereplő rendező viszont ezer arccal jelenik meg: átváltozó képessége az energikus, lelkes fiatalemberből a gőgös, hatalommániás férfin át a megtört, multimilliárdos, ám végtelenül magányos aggastyánig egyenesen bámulatos. Azért ezekhez a metamorfózisokhoz egy fantasztikus maszkmester, Maurice Seidelman is kellett...

A rendkívüli kisugárzású művész ugyanakkor képes volt a filmben önmagától távolságot tartani, és azt érzékeltetni, hogy „volt benne valami a nagy emberből”, ahogyan Leland mondja róla. Az egész sztorit végül a THE END felirat után színház-szerűen "elidegenítették" az élő stáblistával. Egyedül Kane alakítója nem jött ki a „meghajlásra”.

Orson Wellesé a filmtörténet egyik legügyesebb manipulációja a „Rózsabimbó”-val: amikor Kane első megjelenésekor (csak az üveggömböt tartó keze és a szája látszik), kimondja utolsó szavát, egyedül van szobájában, a riporter mégis ezen a nyomon indul el, miután „megírták a lapok”. Elvégre fel szokták jegyezni a nagy emberek utolsó szavait és ha más nincs, kitalálnak valamit, a legenda úgy is erősebb a valóságnál. A csalás először a nézőnek sem tűnik fel, miután az egész Kane-nyomozás a „rózsabimbó” körül forog. Amikor a film elkészülte után néhány barátja figyelmeztette Wellest erre a „bukfencre”, a rendező egy percig némán állt, majd így felelt: „Ne mondjátok el senkinek”.

Miről szól az Aranypolgár? A közvélemény manipulációjának mélységeiről és korlátlanságáról, a sztárcsinálásról, a személyes és a politikai morál lesüllyedéséről, a konkurencia kíméletlen felfalásáról, az ellenfelek eszközökben nem válogató lejáratásáról; arról a mindannyiunk által jól ismert jelenségről, amikor a valóságot - a példányszám emelésének érdekében - a címlapsztorihoz igazítják; az "igazság bajnokairól", akik szinte észrevétlenül megközelíthetetlen, bizalmatlan, paranoiás hatalmasságokká, a pénz, a már értelmetlen gazdagság hajszolóivá válnak, akik, bár egy világot tartanak a kezükben, belül mégis üresek és reménytelenül magányosak.

Kane polgártárs barátait sem kíméli: gátlástalanul felhasználja őket saját céljaira, de amint konfliktusba kerülnek a nagyfőnök színeváltozásaival, és emlékeztetik őt régi elveire, megválik tőlük, majd pénzzel próbálja megnyugtatni lelkiismeretét. Kane végtelen cinizmussal befejezi a meghasonlását italba fojtó Leland ledorongoló kritikáját az ő szellemében, hogy demonstrálja a külvilág felé: lapjainál „véleményszabadság” van. Egyúttal ez az ürügy, hogy kidobja a „hűtlen” barátot, aki a „végkielégítést” undorral visszautasítja és a széttépett csekkel együtt postázza neki első lapszámuk címoldalát a deklarált alapelvekkel, amelyeket Kane hanyagul „ifjúkori emléknek” nevez. A közéleti ember feleségeinek és a szeretőinek története is visszaköszön a Kennedyektől Bill Clintonig, és jól ismerjük a "kétféle címlap" szerkesztőségi gyakorlatát is, különösen választások idején.

Kane kezdettől fogva tudathasadásos helyzetben van: egyrészt mérhetetlenül gazdag, másrészt a társadalmi igazságtalanságok, a visszaélések elleni harcnak akarja szentelni lapjait. Feloldhatatlan ellentmondás, hiszen ő az, aki ezt vagyona révén megteheti. Csakhogy a hatalomvágy egyre inkább háttérbe szorítja a nemesebb eszméket.

Orson Welles elsősorban William Randolph Hearstről, az amerikai sajtómogulról (1863-1951) mintázta figuráját, de modelljei között szerepelt riválisa, a magyar születésű Joseph Pulitzer, Jules Brulatour, a Kodak tulajdonosa, valamint a különc milliárdos, Howard Hughes is.

Hearst az apjától örökölt San Francisco Examinerrel kezdte pályafutását, majd az 1890-es években New York-ba ment, ahol a Pulitzerrel való vetélkedésükből megszületett a szenzációhajhász „yellow journalism” – ez volt a gyökere a tényfeltáró és oknyomozó újságírásnak is. Bár politikai karriert nem futott be, sajtóbirodalma révén óriási befolyással rendelkezett az amerikai közvélemény felett. Már 1898-ban oroszlánrészt vállalt az amerikai-spanyol háború „felvezetésében”. Az Aranypolgárban is elhangzik az a híres anekdota, mely szerint lapjának Kubába küldött riportere azt sürgönyözte, hogy „háború nincs, de szép prózaverseket tudnék írni az országról”. Mire Hearst visszasürgönyözött: „Szállítsa a prózaverseket, én szállítom a háborút”. A film forgatása idején Hearst-nek 28 újságja, nyolc rádióállomása volt, továbbá áruházlánca, egymillió hektárnyi földje, bányái, olajmezői. És természetesen nagy befolyással rendelkezett a hollywoodi producerek és filmforgalmazók körében is.

William Randolph Hearst mindent elkövetett, hogy a filmet ne mutathassák be, és a rendezőt lehetetlenné tegyék. Ehhez Hollywood rettegett pletyka-újságírónőjét, Louella Parsonst, a filmváros fő erkölcscsőszét állította csatasorba, akinek örök hálával tartozott. Parsons ugyanis 1924-ben szemtanúja volt, amikor Hearst a luxusjachtján rendezett partiján féltékenységből lelőtte Thomas Ince filmrendezőt. Hearst örök állással fizette meg Parsons hallgatását. Az újságírónő vezette a Welles elleni sajtókampányt, amelyben a kommunista gyanútól a szex-botrányig mindent megpróbáltak bevetni. Kieszelte például, hogy egy szálloda halljában egy meztelen nő ugorjon Welles nyakába, lesben álló fotósok szeme láttára, a rendezőt azonban időben figyelmeztették a csapdára. Az ellentéteket az is erősítette, hogy Welles köztudottan nagy tisztelője volt Franklin D. Rooseveltnek – utolsó, 1944-es választási kampányának első számú beszédírója lett - míg Hearst zsigeri gyűlölettel viseltetett a négyszer megválasztott elnök iránt.

A Hearst-bojkott az RKO-t is megrémítette, Welles azonban New York-ba ment, összehívta a Keleti Part legbefolyásosabb üzletembereit, és meggyőzte őket arról, hogy a „sajtószabadság forog kockán”. Ez hatott a támogatókra és az Aranypolgárt mégis bemutathatták.

A mozikrónikák feljegyezték, hogy a film San Franciscói premierje napján Welles és Hearst összetalálkoztak egy szálloda liftjében. Az ifjú rendező átnyújtott egy meghívót a sajtócézárnak, aki azt elutasította. Amikor Hearst kilépett a liftből, Welles utána kiáltott: „Charles Foster Kane elfogadta volna…”. A harag olyan tartós volt, hogy a Hearst-lapok csak az 1970-es évek közepén, a nagy mágnás halála után negyedszázaddal írtak először a filmről.

Az Aranypolgár, mint oly sok klasszikus, először megbukott a nagyközönség előtt, bár az amerikai kritikusok lelkesedtek érte: Welles megkapta tőlük a legjobb rendező, legjobb főszereplő és a legjobb film díját. Nem fogadta el Hollywood sem: az 1942-es Oscar-gálán mind a kilenc jelölésének bejelentését füttykoncert fogadta. A film végül csak a legjobb forgatókönyv aranyszobrát nyerte el, amelyet Welles és Herman J. Mankiewicz kapott közösen.

Az Aranypolgárt nem lehet elégszer megnézni ahhoz, hogy mindenre, akár a látvány, akár a tartalom terén felfigyeljünk. Welles és Gregg Toland operatőr tökéletesen „érezték egymást” e kettős hangszerelésben, sőt, mint Toland visszaemlékezéséből kiderül, a kamera nagymestere szakmai kihívásnak tekintette, hogy az „amatőr” filmrendező legeszementebb képi ötleteit is megvalósítsa.

NO TRESPASSING (Nincs átjárás) – hirdeti egy tábla a drótkerítésen a nyitó képsorokban, és Toland kamerája éppen az ellenkezőjét teszi: lassan, de határozottan hatol be a „birodalom” belsejébe a „mesevilágtól” egészen a haldokló szobájának, kezének, szájának intimitásáig. A hatalmas kastélyban egyetlen szoba ablaka világít, és a halál pillanata előtt hirtelen az a fény is kialszik, majd újra felgyullad. Egy ember, aki maga volt a „nyilvánosság”, elzárkózott a világtól egy mesterséges, összevásárolt közegbe; egy ember, akiről mindent tudott a külvilág, és akit mégsem ismert senki. A NO TRESPASSING táblától az utolsó szót kimondó szájig tartó úton leomlanak a Kane-t védő falak, megkezdődik a tényfeltárás, a posztumusz mélyriport. A táblát újra látjuk a zárójelenet végén, az utolsó előtti képben, mielőtt a THE END felirat alatt megjelenik távolban a füstölgő elvarázsolt/elátkozott kastély, amely erősen emlékeztet Walt Disney Hófehérkéjének baljós palotájára és közelképen a napóleoni emblémára hajazó, hatalmas, aranyló K betű a kapu tetején. A nyomozás lezárult, a rejtély feltárult. Feltárult? Welles második fintora „rózsabimbó-ügyben”: Igen – a nyomozás lezárult a nézők előtt. De sem Thompson újságíró, sem pedig a leltározó ügyvédek és a buzgó fotósok nem találják meg a „kirakós játék” hiányzó darabját, a lomtalanító munkásoknak pedig semmit sem jelent egy ócska szánkó. Hogyan találunk rá a szánkóra? Előbb „madártávlatból” látjuk a sok-sok üres ládát – mintha New York felhőkarcolói lennének – aztán ráközelít a kamera egy sor „csecsebecsére” és a szánkó ott hever egy doboz tetején, családi fényképek és egy házioltár-darab mellett! Egy kéz elveszi és egy óriás kandalló lángjai közé hajítja, és éppen a lángoktól tisztul le a szánkóra festett rajz és szó….Ez a szánkó maradt ott a hóban, miután a gyermek Charlie-t elszakítják szüleitől, és a kedvenc gyerekkori játékra úgy hullanak a fehér pelyhek, ahogyan a halála percében tartott kis üveggömbben.

Thompson újságíró arca végig sötétben marad. Ő az egyszerű, „névtelen”, hangyaszorgalmú sajtómunkás, akire a lapok többsége épül, de sosem lesz belőle „sztárriporter”. Nem tudunk meg semmit újságírói hitvallásáról, jelleméről, ambícióiról, csupán eszköz „a nagy sztorihoz”, amit nem ő talált ki. De a főszereplő Kane is gyakran sötétben jár: „arctalan”, amikor felolvassa munkatársainak lapkiadói elveit, amelyeket fokozatosan felad; árnyék borítja, amikor kényszeríti második feleségét, Susant, hogy a lesújtó kritikák ellenére folytassa énekesi karrierjét, és akkor is, amikor a szerencsétlen operapremieren megpróbálja serkenteni a tapsokat, míg észre nem veszi, hogy már csak egyedül tapsol. És sötétbe borul, amikor szemtől szembe találja magát a szintén „sötét” politikai ellenféllel, Boss Jim Gettys-szel a zsarolási jelenetben.

Sötétben zajlik a szerkesztőségi megbeszélés, és az a jelenet is, amelyben Thompson Kane néhai gyámja, Thatcher könyvtárának páncéltermében tanulmányozza annak naplóit. Olyan, mintha a riporter „beszélőre” menne a múlttal, az archívumot vezető nő már mozgásával, parancsszerű szavaival hatalmaskodó börtönőrre emlékeztet. Némi iróniával kérdezi meg tőle Thompson: „Ugye nem Ön a Rózsabimbó?”. A roppant hideg-rideg légkör jól érzékelteti azt a szeretetlenséget, amely Kane egész életére ránehezedett.

Az újságok képi megjelenései sem véletlenek: a Kane-nekrológok „pluralizmusával” szemben ott állnak Susan „nagysikerű” operai fellépéseinek szalagcímei, miközben halljuk a feleség kétségbeesett erőlködéseit. Ott emelkednek a frissen megjelent lap kötegei, de Kane és Leland lejárt választási plakátokon és fel nem használt újságcímlapokon taposva szembesülnek politikai és emberi kudarcaikkal.

Amikor Susan hisztérikus rohamot kap a kritikáktól, újságok hevernek körülötte, és újság jelképezi a közelgő szakítást Kane és első felesége, Emily között is: valószínűtlenül hosszú reggeliző asztaluk két végén Kane saját lapját, az Inquirert, neje a rivális Chronicle-t bújja.

Kane számos képsorban uralja a teret. A választási gyűlés jelenetében saját óriás képe alatt szónokol. De mennyivel más ez a térbetöltés, mint amikor egyedül, elhagyatva sétál palotája tükörfolyosóján, végtelenítve-sokszorosítva! Pedig Leland a kiadói elvek deklarálása során figyelmezteti őt: „Már a második mondatod kezdődik azzal, hogy „én”…Kane nem is tud elképzelni olyan világot, amelynek nem ő a középpontja és közben mindenkit eltaszít magától.

Hogyan látta az oknyomozás eredményét maga Welles? „Az egyetlen bíró a közönség. Kane önző és önzetlen, idealista és szélhámos, nagy ember és középszerű személyiség egy személyben. Minden attól függ, aki éppen beszél róla. Soha nem látható a szerző objektív szemével. A film célja inkább a probléma bemutatásában, mintsem megoldásában rejlik” .

Orson Welles megfizette bátorsága árát. Az Aranypolgár után valódi dokumentumfilmet készített Brazíliában és Mexikóban Ez mind igaz (It’s All True) címmel, de azt már be sem fejezhette. Az 1940-es évek végén gyakorlatilag elüldözték az Egyesült Államokból, állítólag rajta volt az Amerika-ellenes tevékenységet vizsgáló bizottság feketelistáján is. Welles Európába költözött. Pályafutását innentől kezdve néhány remekmű mellett (A gonosz érintése, A per, Falstaff) félbehagyott filmek tucatjai, zseniális alakítások mellett tehetségéhez méltatlan szerepek jelzik. Olyan lett bizonyos értelemben, mint Charles Foster Kane: „semmit sem fejezett be”…Élete alkonyán Welles nem kis keserűséggel mondta, hogy az Aranypolgár volt az egyetlen film, amelynek minden szava úgy hangzott el, minden képe úgy valósult meg, ahogyan elképzelte. És ezt az alkotását azonban, amelyet az 1958-as brüsszeli világkiállításon beválasztották minden idők legjobb filmjei köze, azóta pedig számos listán a mozitörténet csúcspontjának tartják, soha nem tudta túlszárnyalni.

Végül egy személyes sztori. A 2000-es években Budapestre készült Robert Plant, a Led Zeppelin énekese, és előtte telefoninterjút adott nekem Isztambulból. A szervezők megadták a szállodai recepció számát, de lelkemre kötötték, hogy Mr. Charlie Kane-t keressem. Plant ugyanis – sajtót és rajongókat távol tartandó – az Aranypolgár nevén jelentkezett be.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KULT
A Rovatból
Ilyen még nem volt: Majka versenyzője esett ki az X-Faktorból, megvan a három döntős
A rapper csapatából eddig mindig továbbjutott mindenki, most azonban Farkas Ancsi búcsúzott a versenytől. A jövő heti döntőben három versenyző küzd meg a győzelemért.
DKA – Fotó: RTL - szmo.hu
2025. november 30.



Szombat este kik küzdhetnek meg az X-Faktor fődíjáért a jövő heti fináléban.

Az elődöntőben Farkas Ancsi számára ért véget a megmérettetés, így a döntőbe Belano, Varga Imi és a Tonix Honix jutott be.

A továbbjutásról ezúttal is a székes rendszer és a nézői szavazatok döntöttek. Az este során a mentorok székeket oszthattak a továbbjutóknak.

Belano és Varga Imi viszonylag hamar biztosították a helyüket, a harmadik továbbjutó sorsáról azonban a közönség döntött: a nézők a Tonix Honixot szavazták be a döntőbe, ezzel Farkas Ancsinak kellett búcsúznia.
Ezzel megtörtént az, amire az idei évadban még nem volt példa: Majka elveszítette az egyik versenyzőjét. A rapper csapata az elődöntőig menetelt teljes létszámban.

Az este különlegességét a sztárduettek adták: Varga Imi a műsorba 15 év után a visszatérő Takács Nikolasszal, Farkas Ancsi Nikával, Belano VZS-zel, a Tonix Honix pedig az Éberkómával lépett színpadra.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
KULT
A Rovatból
Meghalt Kenedi János
78 éves korában érte a halál az írót, Budapest díszpolgárát. A hírt Karácsony Gergely főpolgármester közölte, aki egy személyes emléket is megosztott róla.
Fotó: Pixabay - szmo.hu
2025. november 28.



78 éves korában elhunyt Kenedi János író, műkritikus, Budapest díszpolgára - közölte Karácsony Gergely a Facebook-oldalán.

„Ő őrizte azt a töltőtollat, amivel a főpolgármesteri eskümet aláírtam. Bibó István tulajdona volt, halála előtt Jánosnak ajándékozta, tőle jutott hozzám.

Miként maga Bibó is Kenedi János által jutott el a magyar szellemtörténet rendíthetetlenjei közé. Kenedi János pedig egész életében tartotta magát ahhoz, amit Bibó úgy fogalmazott: »a hatalom demoralizál, a hatalom igazolásra szorul, a hatalomgyakorlás csak valamilyen morális célja révén kaphat igazolást, nyerhet felmentést«” – fogalmazott a főpolgármester.

Karácsony szerint Kenedi a rendszerváltás előtt a demokratikus ellenzék egyik vezéralakjaként küzdött a diktatúra ellen, a rendszerváltás után pedig azért, hogy a diktatúra titkai ne legyenek a demokrácia titkai is. „Nem rajta múlt, hogy ez nem sikerült. Akinek fontos a szabadság, akinek fontos a demokrácia, annak Kenedi János erkölcsi mérce és kiindulópont, és az marad mindörökre már” – írta Karácsony.

Kenedi János szervezője volt a magyar társadalom problémáiról rendezett 1985-ös monori tanácskozásnak, valamint az 1956-os forradalomról 1986-ban tartott illegális konferenciának. 1979-ben, Bibó István temetésén Illyés Gyula mellett ő mondott beszédet. Előkészítette Bibó összes munkáinak kiadását is. A rendszerváltás éveiben a Tudományos Dolgozók Demokratikus Szakszervezetének alapító tagja, a Szabad Demokraták Szövetsége elvi nyilatkozatának egyik megfogalmazója, valamint a Nyilvánosság Klub ügyvivője volt. 1990-től az 1956-os Intézet tudományos munkatársaként dolgozott.

2007 és 2010 között ő vezette azt a bizottságot, amely az állambiztonsági iratok levéltári átadását vizsgálta, és amelyet a köznyelv Kenedi-bizottságként ismert. A testület 2008-ban egy több mint 400 oldalas jelentést adott át a kormánynak, amelyben számos jogszabályi változtatást sürgettek a múltfeltárás érdekében. A bizottság megbízatása 2010 decemberében szűnt meg. Karácsony Gergely szerint Kenedi a rendszerváltás után azért küzdött, hogy a diktatúra titkai ne legyenek a demokrácia titkai is. „Nem rajta múlt, hogy ez nem sikerült. Akinek fontos a szabadság, akinek fontos a demokrácia, annak Kenedi János erkölcsi mérce és kiindulópont, és az marad mindörökre már” – írta a főpolgármester.

(via Telex)


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KULT
A Rovatból
Lengyel Johanna nyerte meg az idei Megasztárt
Mestere, Marics Peti szerint az énekesnővel hatalmasat nyer a hazai zeneipar. A sokat kritizált Ádám Attila a második helyig jutott.
DKA – Fotó: TV2 - szmo.hu
2025. november 30.



Szombat este tartották a Megasztár idei évadának döntőjét, amely végén Lengyel Johannát hirdették ki győztesként.

A fináléban a négyes mezőnyből először Kedl Olívia, majd PYFU esett ki. A végső párbajt Lengyel Johanna nyerte Ádám Attila ellen, akit az első élő adás óta kritizáltak a zsűritagok és a nézők egyaránt.

A döntőben a versenyzők produkciói mellett a mesterek is színpadra léptek, Tóth Gabi és Curtis például közösen adtak elő egy Edda-dalt.

Lengyel Johanna 40 millió forintot nyert, emellett első saját dalát és videoklipjét Los Angelesben, a Paramount Recording Studios-ban rögzítheti. A győztes fellép a jövő évi STRAND Fesztiválon, és egy hároméves ösztöndíjat is kapott a Kodolányi János Egyetem Modern Zenei Tanszékére.

A TV2 extra jutalmat is felajánlott: a legjobb öt helyezett Rúzsa Magdi Aréna-koncertjének előprogramjában léphet fel.

Lengyel Johanna nem most kezdte a zenei pályát, Jaylenn művésznéven már évek óta aktív, saját dalai is megjelentek. A műsor alatt egy interjúban fogalmazott a céljairól:

„Nem azért jöttem, hogy nyerjek, hanem hogy megismerjem magam.”

A verseny ideje alatt nehézségekkel is meg kellett küzdenie, betegség és gyász is nehezítette a felkészülését.

Johanna mestere Marics Peti volt a tehetségkutatóban, aki a döntő végén azt mondta, az énekesnővel „hatalmasat nyer a magyar zeneipar”.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KULT
A Rovatból
Majka bocsánatot kért Gáspár Lacitól, Valkusz Milán "levizelte magát" – ilyen volt az X-Faktor negyedik élő show-ja
Tóth Andi szépségének dicsérete és a műsorvezetők poénkodása most sem maradhatott el. Majka versenyzőjét pedig még a „fantasztikus” Nika sem mentette meg a kieséstől.


Hamarosan vége az idei X-Faktornak. Már csak két mentornak van esélye a végső győzelemre, hiszen az előző héten Valkusz Milán után Gáspár Laci is elvesztette az összes versenyzőjét. Érdekes helyzet lenne, ha tiszta Majka-csapat döntő alakulna ki, azt hiszem, ilyesmire még nem volt példa.

Már megszokhattuk, hogy a két műsorvezető, Miller Dávid és Pápai Joci minden adás elején új ökörséggel áll elő. Most azt sikerült kiizzadni, hogy Dávidot egy hatalmas ajándékdoboz várta a színpadon rajta egy üzenettel, miszerint Joci ma nem tud eljönni, mert beszippantotta a SpongyaBob sorozat (nyilván a remek fordításom miatt, khm khm), ezért egy robotot küldött maga helyett. Úgyhogy legalább 5 percnyi műsoridő elment azzal, hogy a dobozban rejlő Joci robotosdit játszott.

A negyedik élő adásba minden fellépő két dallal érkezik: egy sztárduettel és egy egyéni produkcióval. Egymás után adják elő, és a két előadás után dönt a zsűri arról, hogy leülhet-e a versenyző a két mentőszék egyikére vagy sem.

Megint téma lett Tóth Andi öltözködése. Dávid szerint ma visszafogottan öltözött, Józsi szerint, mint egy mesebeli hercegnő. Az énekesnp ezt megfejelte azzal a megjegyzéssel, hogy "visszatértünk az elegáns vonalhoz". Mondjuk én még nem láttam, olyan mesebeli hercegnőt, akinek a ruhájából kibuggyan a melltartója, és az elegáns öltözködésről is mást gondolok, de lehet rossz meséket nézek. Bár az is igaz, hogy amióta a Disney megszerezte a Rocky Horror Picture Show jogait, sokak szerint a harisnyatartós Tim Curry is Disney hercegnőnek számít.

Féleértés ne essék, öltözzön Andi, ahogy akar, egészségére, csupán a hasonlatot furcsállottam. Illetve, amit kicsit helytelenítek még, hogy mindig kiemelik a szépségét, táplálva azt a szép, régi patriarchális hagyományt, hogy egy nőben a külseje a legfontosabb.

Terítékre került Laci outfitje is, Állítólag ő maga skiccelte fel ezt a ruházmányt az előző élő show alatt, Józsi szerint Songokura hasonlít.

A két műsorvezető egy rövid Hacsek és Sajó jelenetet is előadott. Dávid Joci öltözékét kommentálta így:

– Nekem ez a "tatai mátrix" a kedvencem.

– Mordor vagyok. Vagy ki vagyok, Dávid? – kérdezte Joci.

– Morpheusz!

Mint kiderült Joci nem látta a Mátrix filmeket (és nagyjából semmit sem).

Majka egy szép gesztussal bocsánatot kért Lacitól, amiért az előző adásban kicsit hevesen nekiment, és hogy kifejezze kozsói mélységű szeretetét, hozott minden mentornak ajándékba egy játékfigurát. Dávid és Joci kimaradt a szórásból, amit a rapper annyival intézett el, hogy csak annak hozott ajándékot, aki számít.

Varga Imi kezdte a szereplést, akinek Takács Nikolas lett a duettpartnere, ami valljuk be, elsőre jól hangzik. Mindketten remek énekesek. Azt viszont nem tudom nem megjegyezni, kicsit furán jött ki, amikor a két szakállas faszi duettben azt énekelte, hogy A boldogság te vagy.

Nem mondom, hogy két pasi nem vallhat egymásnak szerelmet a színpadon, ha ez a mondanivaló, de itt nyilván nem ez volt a szándék.

A másik megállapításom, hogy nekem túlságosan hasonló volt a két hangszín, számomra nem volt annyira izgalmas az előadás. Laci nem osztotta véleményemet, szerinte jól kiegészítette magát a két énekes. Külön kiemelte, milyen alázattal nyúltak a dalhoz.

„Tök jó volt, két oldalról simogatott két hang”

– ezt már Tóth Andi mondta, és szerinte Imi most komfortosabb volt a színpadon, amit Nikolas hatásának tulajdonított. Milán kicsit hiányolta az adrenalinlöketet. Úgy érzi, valamivel több kéne, de ő maga sem tudta megfogalmazni, mi.

Közben Laci szerzett játékfigurát (gondolom kiküldött valakit a Camponába bevásárolni), hogy kapjanak a műsorvezetők és Majka is (Petinek egy Jabba jutott, amiért elvetemült Star Wars-figuragyűjtőként erősen irigykedem).

Mindezzel csináltak egy kis időt Varga Iminek, hogy szusszanjon kicsit a szóló produkciója előtt. Ezúttal a United Végső vallomás című slágerét énekelte. Milán itt-ott erőtlennek érezte az előadást, mintha Imi nem lett volna mindig jelen. Andi szerint nagy volt a különbség magabiztosságban az előzőhöz képest, Imi végig lefelé nézett, bizonytalan volt. Laci egyenesen úgy érezte, mintha Imi kezdene szétesni.

Majka megfejtette a jelenséget: Imi elrontott a szöveget, és ez kizökkentette. A kritikák ellenére a versenyző széket kapott.

Egyedül Milán mondott nemet, akinek azt sikerült kiejteni a száján:

„Én most nélkülöztem, úgyhogy nem.”

Legyünk jóindulatúak, biztos szerette volna demonstrálni Imi előtt, hogy íme, még a mentorok is bakiznak.

A Tonix Honix mellé Majka tavalyi versenyzőcsapata, az Éberkóma érkezett, akik egyébként idén az online bejelentkezéseket is csinálják az X-Faktor reklámszüneteiben. Laci szerint a srácok megállták a helyüket az összeszokott csapat mellett. Andi vitatkozott vele, éppen ellenkezőleg látta. Szerinte a Tonix Honix energiaszintben "nem jött meg annyira". Milán soknak találta a 7 fellépőt, nehéz volt koncentrálni, hogy mikor kire figyeljen az ember. A refrént zseniálisnak nevezte, a bridge viszont nem tetszett neki.

Majka mellett szól, hogy nem próbálta mentegetni a mentoráltjait, elismerte a hibákat. Szerinte kicsit talán a Tonix Honix kárára ment, hogy eddig mindig székről jutottak tovább.

„Nem kell azt gondolni, hogy mindig minden a legjobb úgy, ahogy mi gondoljuk. Ha kitaláltok valamit, annak működnie kell.”

Jocinak megint becsúszott egy baki. Reklámszünet előtt így buzdította a nézőket: „Ne felejtsenek el szavazni a 2026-os X-Faktorba!” „Vagy jelentkezni” – javította ki Dávid.

Következett a rapperduó szóló produkciója. Az ének kicsit hamiskásra sikerült itt-ott, és hát bevallom, egy kezdő, 14 éves duótól kicsit indokolatlanul arrogánsnak tűnik arról énekelni, hogy "nem érdekel a kritika". Andi szóvá is tette ezt a maga kedvesen vicces módján. A dalt nem találta elég eredetinek, és szerinte a refrén is vontatott volt. Többet várna, látni akarja, hogy a fiúk is "akarják", de most túlságosan biztosra mentek.

Laci szerint elveszett az a vagányság, amiért megszerette a Tonix Honixot. A mostani éneklésük kicsit gyerekes volt. Majka azt hozta fel mentségükre, hogy míg az énekesek énekelhetnek mások által írt, régi slágereket, a rappereknek adásról-adásról most már heti két slágert kell legyártaniuk. A mentortársakat nem hatotta meg, Majkán kívül senki nem szavazott széket a srácoknak, így a Tonix Honix veszélyzónába került.

Farkas Ancsi szereplését Majka egy személyes vallomással kezdte. Mint elmondta, 8 évvel ezelőtt találkozott valakivel, aki megváltoztatta a gondolkodását arról, hogyan kell énekelni és a színpadon viselkedni. Ez a személy Veres Mónika, "Nika", aki Majka szerint "messze az ország legjobb énekesnője." Messze lehet, itt azért tudnék vitatkozni, de hát a vélemény szabad.

Pia Zadora és a szegény ember Jackója, Jermaine Jackson duettjével érkeztek, a When the Rain Begins to Fall-al. Ancsi éneklése kicsit bizonytalan volt számomra, Niki uralta a produkciót.

Andi is úgy érezte, hogy Nika kicsit beárnyékolta Ancsit. A profi énekesnő annyira erős energiákat hozott, hogy Majka versenyzője kicsit elhalványult mellette. Ancsi most énekelt először gyors, tempós számot, és Andi szerint még nem működik elég jól. Milán és Laci is kritikusan beszélt, csak abban értett egyet minden mentor, hogy Nika fantasztikus.

Következett a szóló produkció. A felvezető kisfilm különös fordulatot vett. Az, hogy Ancsi sütivel akart kedveskedni Majkával, az oké. Az viszont némileg furcsa volt, hogy mindehhez felhívta az x-faktoros énektanárát, Mártit, hogy menjen segíteni neki, ő pedig már ugrott is. Nyilván nincs semmi jobb dolga egy énektanárnak, mint hogy sütit süssön a tanítványával Majkának. Kicsit sem tűnik megrendezettnek az egész.

Ami még furább volt, amikor Márti őszintén meglepődött, amiért Majkának ízlett a süti. Mit tehettek bele?

Ancsi visszaült a retró vonatra, és ismét egy régi nagy slágert hozott. Ezúttal Koncz Zsuzsa és a Mama, kérlek került terítékre. Sokkal jobban sikerült, mint a duett,

„Látod” – kezdte az értékelést Laci „Ezt mondom nektek hetek óta: Akkor fogsz nagyot énekelni, ha nem akarsz nagyot énekelni. Ma este ez volt a legjobb éneklés” – mondta. Andinak is nagyon tetszett, tökéletesnek látta, hallotta. Milánnak viszont pont az egyszerűséggel volt baja.

A szavazásnál megint sikerült valami furát mondania: „Valahogy nem vagyok beteljesülve”.

Ezért nemmel szavazott. A többiek viszont igennel, ezért Ancsi leülhetett Varga Imi mellé.

Fura dolog ez a "sztárduett" elnevezés. Ha azt mondják, "sztár", olyan valakit várok, akinek legalább a nevét ismerem akkor is, ha soha egy számát nem hallottam. GWM például sztár, soha nem hallottam tőle semmit, de folyton szembejön minden honnan, tudok róla, hogy létezik. ByeAlexet sem hallgatok, a Kedvesemen kívül nem tudnék egy számot sem mondani tőle, de ennek ellenére elég sokat tudok róla. És ennek semmi köze ahhoz, hogy mennyire jó vagy nem jó előadó az illető. Heti szinten fedezek fel a neten olyan énekeseket, akiket nagyon jónak tartok, és soha nem hallottam róluk korábban.

Amikor felkonferálták Belano partnerét, VZS-t, nem is értettem, mi a neve. Még jó, hogy kiírták. A hiphopon belül biztos nagyszám (nem tudom), de kétségeim vannak, mennyire lehet sztárnak nevezni. Semmivel sem tűnik felkapottabbnak, mint sok olyan énekes, aki elindult a versenyben.

Mint kiderült, VZS gyerekkora óta ismeri Belanót, mindketten nyolcadik kerületiek, sőt, Belano a lemezén is szerepelt. Majkának tetszett, hogy Belano végre más stílust hozott, illetve kiemelte, nagyon jók voltak Belano duplái, amikor VZS énekelt.

„Végre volt egy olyan produkció a színpadon, ahol azt éreztem, hogy döntős akarok lenni” – mondta Laci.

Őt is abszolút meggyőzte a rapper produkciója. Milánt is meglepte, bár némi R&B-s finomságot hiányolt az éneklésből. Andi megköszönte a sok pozitív visszajelzést. Kiemelte, hogy Belano nem akar autotune-hoz nyúlni, hanem arra törekszik, hogy minél jobb legyen az éneklése.

A szóló produkcióra Belano visszatért a biztos terepre, és hozta azt, amit adásról adásra megszokhattunk tőle. Majka jogosan teszi szóvá, hogy mindig az az érzése, ha ugyanannak a dalnak a remixét hallaná. De az nyilvánvaló, hogy ez a rajongókat (és, a többi mentort) nem zavarja.

Milánnak annyira tetszett a pordukció, hogy leöntötte magát vízzel, aztán hosszasan viccelődtek azon a műsorvezetők és a mentorok, hogy Milán összehugyozta magát – erre a poénra a Megasztárban is csettintettek volna.

Belano három igent kapott (Majka nem adott neki széket, mivel az ő két versenyzője ült), így biztossá vált, hogy ő ott lesz a fináléban.

A közönség szavazatai alapján Ancsi került veszélybe. Így Imi is fellélegzhetett, már csak az a kérdés maradt hátra, hogy a Tonix Honix vagy Farkas Ancsi lesz a döntő harmadik résztvevője. Bár a srácok aranyosak, én örültem volna, ha több az énekes a fináléban. De hát Koncz Zsuzsát énekelni ma már nem trendi, úgyhogy a rapper srácok ünnepelhettek.


Link másolása
KÖVESS MINKET: