KULT
A Rovatból

Egy baleset miatt ment férjhez, és túl szép volt Mária Magdolnának – Monica Bellucci 60 éves

Szegény családból jött, ügyvéd akart lenni, majd letarolta szépségével és tehetségével Európát, Amerikát és a világot.


Bár egyik első szerepét a Francis Ford Coppola-féle 1992-es Drakulában játszotta a címszereplő egyik menyasszonyaként, az még egy kicsi szerep volt, szóval a nézők többsége csak később jegyezte meg a nevét és őt magát. Például az 1997-es francia Dobermannban, ami itthon is a mozikba került (1998 áprilisában), az első nagyobb figyelem és reflektorfény azonban akkor vetült rá, amikor eljátszotta Giuseppe Tornatore Maléna című 2000-es filmjének főszerepét (Koltai Lajos Oscar-jelölt operatőri munkájával). Majd jött a Farkasok szövetsége, az Asterix és Obelix: A Kleopátra-küldetés, a Visszafordíthatatlan, A Nap könnyei, a Mátrix-filmek és A passió, Bellucciból pedig egy szép nagy nemzetközi sztár lett pár éven belül. De kezdjük az elején!

Jogi álmok

Monica Anna Maria Bellucci 1964. szeptember 30-án született Olaszországban, az umbriai Citta di Castello nevű kisvárosban. Annak ellenére, hogy az orvosok korábban azt állították, hogy az édesanyja, Brunella Briganti meddő, csodával határos módon mégis teherbe esett, szóval Monica születése már önmagában csodaszámba menő eseménynek számított.

Ő volt a szülők egyetlen gyermeke, a család pedig szerény körülmények között élt. Anyja művész volt, apja, Pasquale Bellucci pedig a mezőgazdaságban dolgozott: borászattal, valamint zöldség- és gyümölcstermesztéssel foglalkozott. Monica szülői háza mellett volt egy állattartó telep, a kislányt pedig a szülők már ötéves korától elkezdték bevonni a mezőgazdasági munkákba, hogy minél előbb megértse, milyen fontos a felnőttek segítése. Monica így jó ideig a szüleivel együtt dolgozott, ez az élet azonban nem elégítette ki a kalandvágyát.

Amikor egy nap elkísérte a szüleit a városba palántákat vásárolni, megcsodálta a színes és csábító reklámtáblákat és a rajtuk látható tökéletes szépségű modelleket. Arról álmodozott, hogy olyan lesz, mint ők, de sajnos az idáig vezető út nem volt olcsó, a szülők nem engedhették meg maguknak.

Monica így már egészen fiatalon megértette, hogy a család anyagi helyzetének javításához szüksége lesz egy megfelelő iskolai végzettségre. Így hát feléledt benne a tanulás iránti szenvedély, és elhatározta, diplomát szerez. Monica kitűnt a tanulmányaiban, mert meg volt győződve arról, hogy másképp nem lehet sikereket elérni, csak szorgalommal. A jogtudomány érdekelte, így e világ felé fordult, ügyvéd szeretett volna lenni. Tizennyolc évesen felvették őt a Perugiai Egyetem jogi karára. A felsőoktatás azonban szintén nem volt olcsó mulatság, így, hogy pénzt szerezzen a tanulmányaihoz, kezdetben pincérnőként vállalt munkát egy helyi pizzériában. Aztán adódott egy lehetőség, hogy kipróbálja magát modellként.

A milánói modellkedés

Citta di Castellóban korlátozottak voltak a lehetőségei a modellkedés terén, ott nem tudott elég pénzt keresni ezzel. Ezért a szülei elé állt azzal, hogy Milánóba akar költözni az ügyvédi karrier reményében.

A nagyvárosi élet persze teljesen más volt, mint amihez addig hozzá volt szokva. Egy kis szobában kellett meghúznia magát, ráadásul megosztva egy bevándorlóval. Itt is elkezdett pincérkedni az egyik helyi kávézóban. Ekkor döbbent rá, hogy ügyvédi karriert befutni egy olyan városban, ahol ekkora a verseny e téren is, szinte lehetetlen. Ezért inkább elkezdett modellmunkákat keresgélni. Nem is kellett sokat várnia, míg szerződést kötött vele az Elite Model Management, egy ottani vezető modellügynökség. Monica elkezdett utazgatni a világban, elsősorban Párizsba és New Yorkba, s egyre népszerűbb divatmodell lett.

Több divatmagazinban is megjelentek a róla készült fotók, az első jelentős áttörés Monica anyagi helyzetében pedig azután következett be, hogy a Dolce&Gabbana márkának pózolt.

A 2000-es évek elejére (ekkor már színésznőként is egyre ismertebb volt) Monica Belluccit nemcsak Olaszországban, hanem számos más európai államban is imádták és megbecsülték. Neves globális ruhamárkák hívták meg, hogy vegyen részt legújabb kollekcióik bemutatóin, és folyamatosan újságírók nyüzsögtek körülötte. A modellkarrierje csúcsát 2004-ben érte el, az Ask Men's magazin szerint ekkor már a világ 100 legszebb nője között szerepelt, és több hollywoodi szépséget is maga mögé utasított.

A teste minden porcikáját használja

Monica kb. 1990-től, tehát 25-26 éves korától vetette bele magát a filmiparba. Debütáló szerepét a Családi élet című 1991-es tévéfilmben játszotta, de ebben még szinte észrevétlen volt. Későbbi elmondása szerint azonban akkor úgy gondolta, hogy ez még csak a kezdet, és rádöbbent, hogy a filmekben való szereplést legalább annyira élvezi, mint a fényképezőgépek előtti pózolást.

Rögtön a Családi élet után szerepelt még néhány filmben (pl. La riffa, Húzd meg, ereszd meg!), de egyik sem hozott neki nagy sikert, a gázsija is csekély volt, és nem figyeltek fel rá a rendezők. Így első jelentősebb áttörését a színészi karrierjében a Drakula jelentette, amelybe maga a nagy Francis Ford Coppola hívta meg őt. Na itt már felfigyeltek rá. A Drakula után Monica egymás után kapta a felkéréseket, s rövid időn belül olyan filmekben szerepelt, mint a Hógolyó (1995), a Szerelmi fészek, a Mennyire kívánsz? (1996), vagy a József című minisorozoat (1995).

Először a La riffában dobta le magáról a textilt, amit azóta több film kedvéért megtett. Tény, hogy büszke a testére, és soha nem félt megmutatni azt. „A testem nagyon fontos számomra! Az arcom, a karom, a lábam, a kezem, a szemem, minden. Mindent használok, amim van” – mondta.

Az 1996-os Szerelmi fészekért kapta addigi legnagyobb elismerését színésznőként, Cézár-díjra (a francia Oscar) jelölték a legígéretesebb fiatal színésznő kategóriában. Nem mellesleg e film forgatásán ismerkedett meg későbbi férjével, Vincent Cassellel is, akivel később még számos közös projektjük volt (pl. Visszafordíthatatlan, Farkasok szövetsége, Dobermann, Kémek között). A Maléna-beli szerepével pedig erősen tudott azonosulni. „Tudom, mit jelent egy olyan helyről származni, ahol mindenki ismer mindenkit, és amikor az utcán sétálva a férfiak folyton téged bámulnak, a nők pedig féltékenyek rád. Jól ismerem az érzést” – nyilatkozta.

Túl szép volt Mária Magdolnának

De jöttek az angol nyelvű filmek is, mint például a Meggyanúsítva 2000-ben (Gene Hackman és Morgan Freeman partnereként), vagy Bruce Willis mellett a 2003-as A Nap könnyei, hogy aztán elcsípjen egy mellékszerepet a kor egyik legfőbb mozgóképes fenoménjában, a Mátrix-franchise-ban. A Wachowski tesók a második (Újratöltve) és a harmadik (Forradalmak) részekben adták neki a Neóékat segítő Persephone szerepét.

A kasszasiker-sorozata aztán folytatódott Mel Gibson A passiójával (2004), amiben Mária Magdolna szerepét játszotta.

Gibson bevallotta, komoly próbatétel elé állította a stábot, hogy megpróbálják őt nem vonzóvá tenni, és hogy a keresztre feszítési jelenetnél például folyamatosan sarat kellett rá szórniuk, hogy tompítsák lenyűgöző szépségét.

Hozzátette, komolyan elgondolkodott azon, hogy ne Belluccit válassza a szerepre, mivel szinte túl szép volt Mária Magdolnának. Monica úgy vélte, hogy A passió forgatása egy spirituális utazásra vitte őt, noha ő maga nem keresztény. „Ha van valami, amiben hiszek, akkor az egy titokzatos energia, az, ami az óceánokat mozgatja az árapályok idején, az, ami egyesíti a természetet és a benne élő lényeket” – mesélte erről.

Persze A passió után sem volt megállás, később még olyan hollywoodi filmekben tűnt fel, mint pl. az Utál a csaj (2004), a Grimm (2005), a Golyózápor (2007), a Pippa Lee négy élete (2009), A varázslótanonc (2010), a 2015-ös Spectre – A Fantom visszatér (amiben egyébként ő lett minden idők legidősebb Bond girlje, 51 évesen), a Gyilkos memória (2022), vagy legutóbb Tim Burton új kasszasikere, a Beetlejuice Beetlejuice. Közben persze egy pillanatra sem feledkezett meg Európáról, így folyamatosan vállalt francia és olasz filmszerepeket is.

Bellucci elmondása szerint sosem a lehetséges kasszasiker miatt választotta a szerepeit. Olyan filmekre bólintott rá, amelyekben hitt, legyen szó nagy költségvetésű projektről vagy független szerzői műről. S persze az sem ártott a nemzetközi karrierjének, hogy folyékonyan beszél angolul, olaszul és franciául.

Baleset után esküvő

Monica eddig élete során kétszer volt házas. Első férje a fotós Claudio Carlos Basso volt, akivel 1990-ben álltak az oltár elé, de a házasságuk mindössze négy év után véget ért. Majd, ahogy fentebb írtuk, a Szerelmi fészek forgatásán ismerte meg Vincent Casselt. Állítólag eleinte nem kedvelték egymást. Monica arrogánsnak és beképzeltnek tartotta a francia színészt, aki pedig azt hitte Bellucciról, hogy csak egy butácska modell, semmi több.

Kölcsönös ellenszenvük azonban végül erős érzelmeknek adta át a helyét. Vincent összesen háromszor kérte meg Monica kezét, aki háromszor utasította vissza. Egészen addig, amíg Cassel balesetet nem szenvedett...

Monica megrémült, hogy elveszíti a kedvesét, és beleegyezett a házasságba, az esküvőt pedig 1999-ben tartották meg. Első lányuk, Deva 2004-ben jött a világra, Monica ekkor már 40 éves volt. Majd hat évvel később életet adott a második lányuknak, Leoninak is. „Az első gyermekem születése előtt nem álltam készen arra, hogy anya legyek. Nem álltam készen valami olyan hihetetlenül nagy dologra, ami örökre megváltoztatja az életemet” – mondta erről.

Ő és Vincent 14 éven át alkottak sokak által csodált sztárpárt. 2013-ban azonban már egyre több helyütt írták meg, hogy küszöbön áll a szakítás. Végül botrányok nélkül, csendben, békésen váltak el, egyes újságírók szerint pedig Monica az azerbajdzsáni üzletemberrel, Telman Ismailovval folytatott viszonya miatt került sor a válásra. A színésznő később a nála 8 évvel fiatalabb francia színésszel, Gilles Lellouche-sal élt párkapcsolatban, majd 2017 és 2019 között a szintén francia művésszel, Nicolas Lefebvre-rel randevúzott, köztük még nagyobb volt a korkülönbség, összesen 18 év.

Monica párja jelenleg az amerikai sztárrendező, Tim Burton (66), akivel 2022-ben szerettek egymásba, s aki rögvest szerepet adott neki új filmjében (ez mondjuk jellemző rá, színésznő szerelmeit mindig belepakolja a saját rendezéseibe), ő alakítja Beetlejuice halott exfeleségét, a bosszúra szomjazó Delorest a Beetlejuice Beetlejuice-ban.

Olasz lány, tehát szeret enni

Bellucci büszke arra, hogy európai színésznő, aki Amerikában is dolgozhat. Európai érzékenysége pedig erősen megmutatkozik a szépségéhez való hozzáállásában. „Én mindent megeszek, és nem akarok sovány lenni, az nem nekem való! Nem vagyok ráfixálva a soványságra. Tisztelem a természetességet” – mondta erről. S bár szeret Párizsban élni, azért hiányzik neki a spagetti földje, hiszen továbbra is olasznak tartja magát: „Úgy tekintek magamra, mint bármelyik olasz lányra, mert minden annyira olaszos számomra. Például az is, hogy szeretek enni.”

Monica szerencsére 60 évesen sem mutatja a lassulás jeleit. Továbbra is modellkedik és színészkedik.

Egyik legnagyobb vágya az volt, hogy együtt dolgozhasson egyik példaképével, Robert De Niróval, ez az álma pedig 2011-ben teljesült, amikor mindketten szerepeltek a Manuale d'am3re című olasz filmben.

Monica Bellucci egy független szépség, aki nem akar filmsztár lenni. Ahogy ő mondja: „Én csak egy színésznő vagyok. Nem a szépségről, a bájról vagy az érzéki megjelenésről van szó, sokkal inkább a színészetről. Ez az, ami engem foglalkoztat, és ez tesz boldoggá.”


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KULT
A Rovatból
Elhunyt Simor András író
Vasárnap, 88 éves korában meghalt Simor András költő, író és pedagógus. Életműve a spanyol és latin-amerikai líra magyarországi megismertetésében, valamint a magyar klasszikusok spanyolra ültetésében is kulcsfontosságú volt.


Életének 88. évében, vasárnap elhunyt Simor András költő, író, műfordító és pedagógus, a magyar–hispán irodalmi kapcsolatok egyik legfontosabb alakja – írta a Szombat Online. Munkássága a hazai kulturális élet és a folyóirat-kiadás több területén is meghatározó volt.

Simor András 1938. július 5-én született Budapesten.

Irodalmi pályája az 1960-as évek elején, a Tűz-tánc-antológiában indult, első verseskötete pedig 1962-ben jelent meg Tereld a felhőket címmel. Terjedelmes költői életműve mellett számos tanulmányt és esszét is írt, időnként pedig a szépirodalmi prózával is kísérletezett.

Pályájának későbbi szakaszaiban a szatírikus költészet nagymesterévé vált, amit a Z-füzetek sorozatában és önálló versesköteteiben publikált művei is bizonyítanak.

Irodalomszervező tevékenységének csúcsa az Ezredvég című folyóirat volt, amelynek főszerkesztőjeként szellemi műhelyt és publikációs felületet biztosított mind az idősebb, mind a pályakezdő írógenerációnak. A lapot mindvégig a kritikus, társadalomközpontú szellemiség jellemezte.

Kulcsszerepet játszott abban, hogy a magyar olvasók megismerhessék a spanyol nyelvű költészetet, de hatalmas munkát fektetett abba is, hogy a magyar klasszikusok verseit spanyolra ültesse át.

Műfordítóként a spanyol klasszikusok, valamint a huszadik századi spanyol és latin-amerikai líra egyik legjelentősebb hazai tolmácsolója volt. Kétirányú kultúraközvetítő tevékenységét nemzetközileg is elismerték, többek között a Kubai Írószövetség érdemrendjével, valamint a Venezuelai Köztársaság rangos érdemrendjével is kitüntették.

Pedagógusként több mint négy évtizeden át tanított spanyol nyelvet: 1962-től 1977-ig a Szinyei Merse Pál Gimnázium és Általános Iskolában, majd 2004-es nyugdíjba vonulásáig a Táncsics Mihály Gimnáziumban. Tankönyvírói munkássága, köztük a korszakos jelentőségű Spanyol nyelvkönyv, generációk számára számított alapműnek.

Gazdag életművét számos díjjal ismerték el. Megkapta a Magyar Köztársasági Arany Érdemkeresztet, a Táncsics-gyűrűt, a Nagy Lajos irodalmi díjat és az MSZOSZ-díjat is.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
KULT
A Rovatból
„Kicsit olyan, mintha a szádba hánynál” – Anya-fia csók csattant el a Sárkányok házában, még a főszereplők szerint is sokkoló a jelenet
A nézők igencsak kiakadtak a Sárkányok háza harmadik évadának premierjében látott jeleneten. Az Aemondot alakító színész, Ewan Mitchell és az Alicent karakterét megformáló Olivia Cooke is elmondta, mit gondolnak a polgárpukkasztó anya-fia csókról.


„Kicsit olyan érzést kelt, mintha a szádba hánynál” – így jellemezte az Aemond Targaryent alakító Ewan Mitchell azt a jelenetet a Sárkányok háza 3. évadának premierjében, amelyben karaktere szájon csókolja az édesanyját, Alicentet. A főszereplők a People magazin exkluzív interjújában reagáltak, miután a nézők igencsak kiakadtak a sorozat eddigi legmerészebb jelenetén.

A sorozat harmadik évadának vasárnapi amerikai premierjében Aegon király eltűnése utáni káoszban Aemond egy feszült beszélgetés során csókolja meg anyját. Mitchell szerint a jelenet „elég sokkoló” volt, ugyanakkor lehetőséget adott arra, hogy karakterét új oldaláról mutassa meg.

„Elég nehéz falat, nem? Szájon csókolni az anyádat, pláne így” – mondta a színész.

Úgy véli, Aemond torz szeretetkifejezése a gyermekkori elhanyagoltságban gyökerezik.

Az Alicentet alakító Olivia Cooke szerint a jelenetnek „ödipuszi aláfestése” van, amiről karaktere, Alicent mit sem sejt. A színésznő szerint a helyzet rendkívül veszélyes, mivel Aemond kiszámíthatatlan.

„Tudja, hogy egy rossz arckifejezés, egy vélt elutasítás az életébe kerülhet. Úgyhogy nagyon-nagyon óvatosan próbál lépkedni” – mondta Cooke.

Ewan Mitchell szerint Aemond anyja iránti rendíthetetlen hűsége az első évad egyik kulcsjelenetére vezethető vissza, amikor a fiú elvesztette a szemét, és egyedül Alicent állt ki mellette. „Azt a pillanatot biztosan soha nem fogja elfelejteni. Örökre hozzá van kötve” – fogalmazott a színész.

A sorozat ezzel a jelenettel rögtön beváltotta a korábbinál is kegyetlenebb évadra vonatkozó ígéreteket. Az események lassú építkezése nem új, hiszen már az első évadot is sokan egy hosszúra nyúlt bevezetőnek tartották. A történetet jegyző George R. R. Martin korábban úgy nyilatkozott, a teljes cselekmény elmeséléséhez legalább négy évadra lenne szükség.

A Sárkányok háza új részei Magyarországon hétfőtől láthatók az HBO-n és a Max streaming-szolgáltatón.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KULT
A Rovatból
Hallásveszély, avagy a srác esete, aki túl jól hallott, ezért felcsapott széftörőnek – A zongorahangoló az idei nyár nagy filmes meglepetése
Niki White akár egy tragikus szuperhős is lehetne, hiszen van egy különleges képessége, ami épp annyi fájdalmat okoz neki, mint amennyi haszna van.


Elöljáróban annyit, hogy talán a 2019-es A metál csendje (A fém hangja címen is ismert) óta nem volt ennyire fontos a hang használata egy egész estés filmben. Ez pedig nem véletlen, hiszen mindkét film főszereplőjének módosult a hallása az átlagemberekéhez képest. A metál csendje dobosa, Ruben (Riz Ahmed) fiatalkora ellenére szép lassan kezdi elveszíteni a hallását, zenész létére pedig ezt első körben el kell fogadnia, majd meg kell vele birkóznia. A zongorahangoló Nikije (Leo Woodall) pedig épp ennek az ellenkezőjét tapasztalja. Neki ugyanis hiperakúzisa, avagy túlhallása van, ami fokozott hangérzékenységet és a környezeti zajok alacsony tűrőképességét jelenti. Vagyis hősünknek minden hangos, éles zaj nagy fájdalmat okoz, így a nap 24 órájában füldugó van a füleiben, a számára extrémebb helyzetekben (mint például egy forgalmas utcán sétálva) pedig még egy zajcsendesítő fülhallgatóval is megspékeli a lárma visszafogását.

Niki egykor csodagyerek volt, már gyerekkorától kezdve zongoravirtuóznak számított, a betegsége miatt azonban fel kellett hagynia a zenéléssel, így azóta zongorahangolóként dolgozik a mesterével, Harryvel (Dustin Hoffman). Egy nap azonban rádöbben, hogy a különleges képességével szinte játszi könnyedséggel ki tud nyitni bármilyen széfet, hiszen minden apró, csak speciális eszközökkel fogható kattanást jól ki tud venni.

Amikor pedig az idős Harry – aki a feleségével, Marlával (Tova Feldshuh) tetemes mennyiségű adósságot halmozott fel – kórházba kerül, Niki úgy dönt, csatlakozik egy bűnbandához, akik biztonsági cégnek adják ki magukat, hogy gazdagok széfjeiből csórjanak el ezt-azt. Közben hősünk életébe még a szerelem is betoppan, amikor megismerkedik a zongorista Ruthie-val (Havana Rose Liu), aki egy elismert maestro (Jean Reno) asszisztensi állására pályázik, ezért éjt nappallá téve gyakorol. Persze a bűnözés csak rövid távon kifizetődő, a sors pedig nem foglalkozik azzal, hogy egy alapvetően jó ember tért le a helyes ösvényről…

A zongorahangoló végső soron egy első film, bár a rendezője és társírója, Daniel Roher 2023 óta már Oscar-díjas. Roher ugyanis a mozgóképes karrierje kezdete, vagyis 2011 óta rövidfilmeket és dokumentumfilmeket készített, az utóbbi műfaj terén pedig annyira tehetségesnek bizonyult, hogy 2023-ban Oscart nyert a Navalnij című filmjéért a Legjobb dokumentumfilm kategóriájában. Azóta készített még egy doksit, a 2024-es Pillantást (amelyben egy apa és egy anya nagy utazásra viszik a gyerekeiket, mielőtt azok elveszítik a látásukat egy ritka genetikai rendellenesség miatt), majd elérkezettnek látta az időt, hogy elkészítes az első egész estés játékfilmjét.

A zongorahangoló tavaly mutatkozott be a Telluride-i Filmfesztiválon, majd a torontói mustrán választották az év 10 legjobb filmje közé, ezután pedig végigfesztiválozta a világot Londonon és Zürichen át Vancouverig és a Sundance-ig. Idén került a mozikba világszerte, és micsoda szerencse, hogy Magyarországon is a nagyvásznon lehet megnézni Daniel Roher filmjét, amely a nyár egyik nagy meglepetése lett.

A zongorahangoló cím, amelyet a magyar keresztségben kapott, ugyanakkor megtévesztő lehet, mivel egy európai művészfilmet sugall (valljuk be, nem hangzik túl izgin), miközben egy ügyes műfaji elegyről van szó: a leginkább talán heist film (rablófilm), de éppúgy hangsúlyos benne a dráma, a romantika és valamennyire a thriller is.

Megspékelve klasszikus zenékkel, pergő, dinamikus snittekkel, kiváló színészi alakításokkal, izgalmakkal és fordulatokkal. Jól hangzik, nem? Daniel Roher filmje egyszerre játszik a nézők megannyi billentyűjén, amelyek a legkülönfélébb reakciókat és hatásokat hívják elő belőlük.

A főszerepben látható Leo Woodall a jövő nagy filmsztárja. Bár szerepelt a Tom Holland-féle Cherry: Az elveszett ártatlanságban (2021) is, a szélesebb közönség A Fehér Lótusz 2. évadában ismerhette meg Jackként. Majd a 2024-es Egy nap című minisorozatban kapott először főszerepet, 2025-ben pedig magát Renée Zellwegert hódította meg a Bridget Jones: Bolondulásigban, ahogy Rachel Weiszt is a Vladimir című idei netflixes soriban.

Woodall pedig rendre bizonyítja, hogy sokkal több van benne egy szimpla szépfiúnál, akit amúgy imád a kamera, A zongorahangoló fizikailag és lelkileg is sérült Nikijét is kifogástalanul hozza.

Az először hűvös, majd szép lassan feloldódó és elvihatott Ruthie-ként Havana Rose Liu is méltó társa (őt egyébként a szintén nemrég mozikba került Életem legjobb számában is látni lehet egy kisebb szerepben), ahogy a sokadik jutalomjátékát adó Dustin Hoffman is, aki ezúttal is bizonyítja, hogy még közel a kilencvenhez is (jövő augusztusban tölti be) egy színészisten.

A zongorahangoló tehát abszolút javallott mindazoknak, akik torkig vannak az ötlettelen és jellegtelen hollywoodi blockbusterekkel, és inkább valami olyasmit néznének a moziban, ami valóban próbára teszi a szemeiket, a füleiket (Oscart a hangmérnököknek) és az agyukat is. Érdemes ráhangolódni erre a filmre.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KULT
A Rovatból
Több mint 1400 világító selyemlámpás költözött Budapestre – ingyenesen látogatható a különleges koreai kiállítás
A lenyűgöző fényinstallációkon keresztül a látogatók megismerhetik a dél-koreai Csindzsu városának selyemkultúráját és világhírű lámpásfesztiválját.


A fénynek története van, a selyemnek pedig emlékezete. Legalábbis Dél-Korea egyik legismertebb kulturális városában, Csindzsuban, ahol évszázadok óta összefonódik a selyemkészítés hagyománya és a lebegő lámpások különleges világa. Ennek az örökségnek egy látványos szelete érkezett most Budapestre: a „Korea fényei – Csindzsu selyemlámpásai” című kiállítás június 19. és szeptember 4. között várja a látogatókat a Koreai Kulturális Központban.

Egy dél-koreai város, amelyet a selyem és a fény tett híressé

Csindzsu Dél-Korea egyik legfontosabb kulturális központja, ahol évszázadok óta szorosan összefonódik a selyemkészítés hagyománya és a lebegő lámpások világa. A most Budapestre érkezett kiállítás ezt az örökséget mutatja be látványos, kortárs formában.

A tárlat középpontjában olyan különleges installációk állnak, amelyek fényből és selyemből készültek.

Ezek az alkotások egy több mint ezeréves kulturális hagyományt fordítanak le a mai vizuális nyelvre, miközben megőrzik annak eredeti jelentését és hangulatát.

A kiállítótérben több mint 1400 selyemlámpás kapott helyet, amelyek szinte teljesen átalakítják a teret. A színes, világító alkotások között sétálva könnyű úgy érezni, mintha az ember egyszerre járna egy művészeti installációban és egy távoli koreai fesztiválon. A látvány különösen azok számára lehet emlékezetes, akik szeretik az olyan kiállításokat, ahol nemcsak nézni, hanem átélni is lehet a műveket.

Egy több száz éves történet, amely ma is él

A csindzsui lámpások története egészen az 1592-es Imdzsin-háborúig vezethető vissza.

A korabeli feljegyzések szerint a Nam folyón lebegő fényeket kommunikációs célokra használták, ugyanakkor reményt és üzeneteket is közvetítettek azok számára, akik a háború nehézségeivel néztek szembe.

Az évszázadok során a lámpások jelentése fokozatosan átalakult. Ma már a közösséghez tartozás, az emlékezés és a béke szimbólumaiként tekintenek rájuk. Ez a hagyomány ma is élő része Csindzsu mindennapjainak: a város minden évben megrendezi a világhírű Csindzsui Lebegő Lámpások Fesztiválját, amelynek idején több tízezer fény ragyogja be az utcákat és a folyópartot.

Ahol a selyem több mint textil

A kiállítás másik főszereplője a selyem. Csindzsu a világ egyik meghatározó selyemközpontjának számít, ahol több mint száz éve készülnek kiemelkedő minőségű selyemtermékek. A város azonban ma már nem csupán textilipari központként tekint önmagára.

A selymet a design, a képzőművészet és a városi identitás részeként értelmezik újra, így a hagyományos alapanyag kortárs kulturális eszközzé válik. A budapesti tárlat pontosan ezt a szemléletet mutatja meg: hogyan lehet egy történelmi örökséget úgy megőrizni, hogy közben a jelenhez is szóljon.

A világ több pontja után Budapestre érkezett

A kiállítás a KOFICE Traveling Korean Arts nemzetközi program részeként valósul meg, amely a koreai művészetet és kultúrát mutatja be a világ különböző országaiban.

A tárlat már Délkelet-Ázsiában és Németországban is sikeresen bemutatkozott, most pedig a magyar közönség is megtapasztalhatja ezt a különleges kulturális utazást.

A látogatók nemcsak a fényinstallációkat csodálhatják meg, hanem közelebb kerülhetnek Csindzsu történetéhez, selyemkultúrájához és ikonikus fényfesztiváljához is. A kiállítás egyszerre szól a múltról és a jelenről, a hagyományról és az innovációról, miközben olyan atmoszférát teremt, amelyből nehéz egyetlen fotóval visszaadni az élményt.

A Korea fényei – Csindzsu selyemlámpásai nemcsak azoknak lehet érdekes, akik rajonganak az ázsiai kultúráért, hanem mindenkinek, aki szeretne néhány órára egy másik világba csöppenni. Egy olyan világba, ahol a fény emlékeket őriz, a selyem történeteket mesél, és ahol a több száz éves hagyomány a jelenben talál új formát.

Korea fényei – Csindzsu selyemlámpásai

Koreai Kulturális Központ (1023 Budapest, Frankel Leó út 30–34.)

2026. június 19. – szeptember 4.

A belépés ingyenes, a Koreai Kulturális Központ nyitvatartási idejében.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk