"Eddig eljutni volt a könnyebbik fele" – mondja Tóth Barnabás Oscar-esélyes rövidfilmjéről

Whoopi Goldberg 1955. november 13-án született Caryn Elaine Johnson néven New Yorkban. Munkáscsaládban, szegénysorban nőtt fel, egy gazdasági nehézségek és faji feszültségek sújtotta környéken. Egészen kicsi korától kezdve vonzódott a művészetekhez, különösen a színészethez, de a gyermekkora messze nem volt átlagos. A szülei, Robert James Johnson Jr. és Emma Harris fiatalon elváltak, Whoopinak pedig emiatt számos kihívással kellett szembenéznie már egészen fiatalon.

Egy interjúban később elmagyarázta, hogy a neveltetése nem feltétlenül ösztönözte a színészetre vagy a fellépésekre, abba inkább menekülésként és önkifejezésként próbált belevágni:

A középiskola után Goldberg nehezen találta meg a helyét a világban. Különféle alkalmi munkákat vállalt, többek között kőművesként, pincérnőként, banki pénztárosként, szépségszalonokban és halottkozmetikusként (akik kikészítik az elhunytat a nyitott koporsós temetésekre) is dolgozott, miközben a szabadidejében csiszolgatta a színészi tudását. A karrierje kezdetén számos kísérletet tett – fellépett közösségi színházakban, kipróbálta a stand-up comedyt, sőt szinkronszerepeket is vállalt –, mígnem megtalálta az igazi hivatását.

Végül a stand-upon keresztül tört be a szórakoztatóiparba, a humora megvolt hozzá. Az 1970-es évek végén San Franciscóba költözött, és helyi komédiaklubokban kezdett fellépni, ahol az egyedi stílusa hamar kiemelte őt a tömegből. Az előadásai éles eszéről és kiváló megfigyelőképességéről tanúskodtak, valamint a félelmet nem ismerő társadalmi kommentárjairól. Nem sokkal később már egyéni műsorával keltette fel a figyelmet, amit ő maga írt és adott elő az Off-Broadwayn.

Goldberg előadása minden addig látottól eltért, a humorát erőteljes történetmeséléssel ötvözte, és olyan kérdésekkel foglalkozott, mint a rasszok vagy a nemi identitás. Előadásai végül felkeltették a neves rendező és producer, Mike Nichols (Diploma előtt, A 22-es csapdája, Silkwood, Dolgozó lány, Madárfészek, Közelebb stb.) figyelmét, aki meglátta benne a potenciált, és bátorította, hogy a tehetségét a színészetre is kiterjessze. Goldberg így emlékszik vissza erre a fordulópontra: „Mike Nichols volt az első, aki valóban meglátta, mire vagyok képes. Nem komikust vagy egy fekete nőt látott bennem, hanem művészt. És ez mindent megváltoztatott.”

A név kötelez?

1985-ben Caryn előadása, a The Spook Show sikeres lett, így meghívták, hogy vigye azt a Broadwayre, akkor vette fel a Whoopi Goldberg nevet. Elmondása szerint az akkor már népszerű fingpárnától (whoopee cushion) kölcsönözte új keresztnevét:

A színpadi vezetéknevéről pedig 2011-ben azt állította: „Az anyám nyilvánvalóan nem Whoopinak nevezett el, de a Goldberg tényleg a nevem – a családom és az örökségem része, akárcsak az, hogy fekete vagyok. És azt is tudom, hogy emellett zsidó is vagyok.” Az anyja, Emma ajánlotta figyelmébe ezt a nevet, mert úgy gondolta, hogy a család eredeti vezetékneve, a Johnson „nem elég zsidó” ahhoz, hogy a lánya sztár lehessen. Később aztán a családfakutató Henry Louis Gates Jr. megállapította, hogy Goldberg összes nyomon követhető őse fekete volt, szóval nincs ismert zsidó felmenője, és hogy egyik őse sem viselte a Goldberg nevet. De hát mindegy is.

Whoopi Broadway-előadása viszont (már az új néven) óriási sikert aratott, annyira, hogy még egy speciális Tony-díjat is kapott. Innen pedig már egyenes út vezetett a színészkedéshez és a filmekhez.

Drámával nyitott

Nem is akármilyen volt az első filmes feltűnése: rögtön főszerep, méghozzá Steven Spielberg rendezésében, az 1985-ös Bíborszínben. Hoppá, nem vígjátékkal startolt, hanem egy nagyon is komoly drámával. Az Alice Walker Pulitzer-díjas regénye alapján készült filmben Goldberg Celie-t játszotta, egy szegény afroamerikai nőt, aki a 20. század elején küzdött a túlélésért és azért, hogy hangot kapjon egy kegyetlen, elnyomó világban. Az első alakításáért pedig rögtön Oscar-díjra jelölték őt a legjobb színésznő kategóriában.

„Emlékszem, hogy Steven Spielberg felhívott, és azt mondta: »Szeretnénk, ha te játszanád Celie-t.« Megdöbbentem. Azt hittem, viccel! De aztán rájöttem, hogy ez a valóság, és hogy el kell vállalnom ezt a szerepet, és meg kell jelenítenem őt minden szeretettel és erővel, amit megérdemel” – emlékezett vissza Goldberg a színészi karrierje kezdetére. S bár abban az évben nem nyerte el az Oscart, a Bíborszín sikere megszilárdította a pozícióját Hollywoodban, ás egy csomó más szerephez vezetett.

Apácaként a csúcson

Például ott volt a Spiclik, sipirc (1986), a Betörő (1987), a Végzetes szépség (1987), a Clara szíve (1988) vagy az Országúti vagányok (1989), de egyikkel sem aratott sikert, úgy tűnt, a Bíborszínnel ígéretes kezdést mutató színésznő nem tud sztárrá válni. Ó, dehogynem tudott.

Goldberg karrierje ugyanis egy újabb hatalmas ugrást tett, amikor 1990-ben nagy szerepet kapott a Ghostban. Mae Brown, egy médium szerepét játszotta, aki segít egy halott férfinak (Patrick Swayze) kommunikálni az élő szerelmével (Demi Moore).

A Ghost sikere Goldberget a hollywoodi A-kategóriás sztárságba katapultálta, és továbbra is sokféle szerepet vállalt olyan filmekben, mint a szintén kasszasiker Apáca-show (1992) és annak 1993-as folytatása, valamint A játékos (1992), a Made in America (1993), a Corrina, Corrina (1994) vagy Az oroszlánkirály (1994), amelyben Shenzit, a hiénát szinkronizálta. Az Apáca-show második részéért egyébként 12 millió dolláros gázsit kapott, emiatt pedig egy rövid időre ő lett a legjobban fizetett színésznő Hollywoodban. Népszerűségét az is jól jelzi, hogy négy alkalommal is ő volt az Oscar-gála házigazdája (1994-ben, 1996-ban, 1999-ben és 2002-ben).

Fontosabb témák

Whoopi később azt is bebizonyította, hogy nemcsak tehetséges színésznő, hanem a társadalmi kérdések hangos szószólója, illetve elismert televíziós műsorvezető is lett. 2007-ben indult népszerű talkshow-ja, a The View, ezt a platformját pedig arra használta, hogy olyan témákat boncolgasson vendégeivel, mint a politika, az egyenlőség és a mentális egészség. „Felelősséget érzek azért, hogy olyan dolgokról beszéljek, amelyek fontosak. Ha van egy komoly felületed, és nem használod arra, hogy másokat emelj fel vele, vagy beszélgetéseket indíts, akkor mit is csinálsz valójában?” – magyarázta egy 2009-es interjúban.

Az ezredforduló után a színészi karrierjében már nem tudta hozni a korábbi sikereit, azóta olyan, említésre érdemes filmekben tűnt fel, mint az Észvesztő (1999), az Üldözési mánia (2001), a Star Trek: Nemezis (2002), a Toy Story 3 (2010), a Muppets (2011), a Tini nindzsa teknőcök (2014), Az öt kedvenc (2014) vagy a Till – Igazságot a fiamnak (2022). Gyakran játszotta önmagát filmekben, sorozatokban, sőt, feltűnt a Halálként (Talpig majom) és Istenként (Egy kis Mennyország) is.

A fókusz tehát máshova került, a tévézésre, és azóta is ott érvényesül a leginkább.

Férjek, pasik, abortuszok

Goldberg eddig háromszor mondta ki a boldogító igent. 1973 és 1979 között Alvin Martin drogfüggőségi tanácsadóval volt házas; 1986 és 1988 között David Claessen operatőrrel; 1994 és 1995 között pedig Lyle Trachtenberg szakszervezeti szervezővel. Rajtuk kívül élettársi kapcsolatban élt a színész Frank Langelléval és a drámaíró David Scheinnel, illetve az exei között szerepel Michael Visbal üzletember, Jeffrey Cohen fogorvos, Edward Gold operatőr, valamint Timothy Dalton és Ted Danson színészek.

Egy 2011-es interjúban azt is elmagyarázta, hogy soha nem volt szerelmes a férfiakba, akikhez hozzáment. „

1974. május 9-én Goldbergnek született egy lánya, Alexandrea Martin, aki szintén színésznő lett, mellette pedig producerkedig. A lányán keresztül Goldbergnek három unokája és egy dédunokája van.

Volt egy fiatalkori abortusza is, az 1991-ben megjelent The Choices We Made: Twenty-Five Women and Men Speak Out About Abortion című könyvben beszélt erről. Elmondása szerint 14 évesen egy fogas segítségével szakította meg a terhességét, illetve 25 éves korára hat vagy hét abortusza volt, és a fogamzásgátló tabletták sem tudták megakadályozni a teherbe eséseit.

Azt is bevallotta, hogy egykor aktív drogfüggő volt, illetve azelőtt is marihuánát szívott, mielőtt 1991-ben átvette a legjobb női mellékszereplő Oscar-díját a Ghostért.

Szerencsére mindezt mega mögött tudta hagyni, azzal pedig soha senki nem vádolta a karrierje során, hogy ne lenne önazonos. Ahogy Goldberg maga is fogalmazott egyszer: „A legnagyobb dolog, amit megtanultam ebben az iparágban, az az, hogy soha ne add fel azt, aki vagy! Mindig mutasd meg magad, tanulj tovább, és bízz abban, hogy a befektetett munka meg fog térülni!”

A Margit körúton – egykor Mártírok útján – egy régi mozi helyén működik az Átrium Színház, amelyet éveken át a Kultúrbrigád üzemeltetett. Ezalatt az intézmény neve összeforrt Alföldi Róbertével, akihez számos rendkívül népszerű előadás fűződött itt színészként vagy rendezőként: Az Őrült nők ketrece, Igenis, miniszterelnök úr!, Egy, kettő, három, Mefisztó.

Aztán a kormány sok más független színházzal együtt a Kultúrbrigádtól is megvont mindenféle állami támogatást, így a 2023-2024-es szezon végén kénytelenek voltak elhagyni a színházat. Nehéz volt nem párhuzamot látni az állam döntése és aközött, hogy a Kultúrbrigád előadásaiban bizony előszeretettel kritizálták a regnáló hatalmat.

Sokan a színház végleges bezárásától tartottak, de aztán több független társulat, Pintér Béla és Társulata, a Dumaszínház, a Delta Produkció és az Orlai Produkció összefogásával végül tovább üzemelhetett.

Akkoriban a kormánnyal szimpatizáló kommentkommandósoktól sokszor olvashattuk: Kár volt károgni, a színház nem zárt be, csak "alföldítlenítették".

Thomas Bernhard 1984-ben írta A színházcsinálót. Főszereplője, az Alföldi Róbert által alakított Bruscon egy hajdan népszerű és nagyhatalmú író-rendező, aki ma már csak a nagyság illúziójából él. Egykor a legnagyobb színházakban játszott, manapság kis vidéki színpadokon lép fel maroknyi színészével, és pont úgy viselkedik, ahogy az a nagy #Metoo könyvben megvan írva: zsarnokoskodik, kiabál, sőt, a tettlegesség sem áll tőle távol. Aztán amikor érzi, hogy talán túl messzire ment, bocsánatot kér, de úgy, hogy azzal a lendülettel el is hárít bármiféle felelősséget.

A színházcsináló kicsit olyan, mint egyetlen hosszú monológ, amiben első ránézésre csak statisztaként, biodíszletként jelennek meg a kollégák. Valójában azonban szó sincs erről. Minden egyes szereplőnek tűpontosan megvan a funkciója, olyanok, mint azok az apró fogaskerekek a gépezetben, amik ha kiesnek, az egész masina lerobban.

Az eredeti műhöz képest történtek változtatások. A most is remekelő Ficzere Béla nem vendéglős, hanem a vidéki város népművelője, aki már megszokta a művészi allűröket, zokszó nélkül tűri a szitkokat és teljesíti a legképtelenebb kívánságokat is, de közben a szemén látszik, nagyon is megvan a maga véleménye.

Sarah és Feruccio nem Bruscon és Brusconné gyereke, hanem a rendező tanítványai. Az Orlai Produkció stabil emberének számító László Lili pillanatok alatt gyorsul nulláról százra. Az egyik pillanatban még esetlenül próbálja teljesíteni a rendező teljesíthetetlen instrukcióit, hogy aztán mondatról mondatra építkezve elvörösödő fejjel üvöltsön a frusztrációtól.

Németh Áron Valentin idén végzett az SZFE-n ifj. Vidnyánszky Attila és Hegedűs D. Géza osztályában. Első ránézésre teljesen súlytalan a karaktere, de ha közelebbről megnézzük, pontosan jeleníti meg azt a fajta tehetetlenséget, ami akkor tör ránk, ha egy erőszakos ember hatalmába kerülünk. Amikor tökéletesen cselekvőképtelenekké válunk, mert arra szocializáltak, hogy bármit teszünk, az rossz, azért büntetés jár, és a végén már a legegyszerűbb utasításokat sem bírjuk, merjük teljesíteni, mert biztosak vagyunk a büntetésben.

Látszólag Búza Tímeának jut a legkevesebb színpadi idő. Néha bejön, köhög, eszik, és nem hiszem, hogy öt mondatnál több szövege van. Mégis fontos, mert míg Lili és Áron fiatalok, a mester tanítványai, Tímea karaktere az, aki már évtizedek óta ebben él. Nem véletlen a távolléte. Ő már megtanulta, hogy úgy úszhatja meg a legjobban, ha minél kevesebb időt tölt a rendező társaságában. Rigolyáira sokszor csak legyint, vagy egyenesen kineveti őket.

El sem tudok képzelni nehezebb színészi feladatot, mint négyüké. Hosszú percekig kell úgy színpadon lenni, hogy szövegük nincs, de közben minden másodpercben ott kell lenniük, és néha egy-egy apró gesztusukon, grimaszukon áll vagy bukik az adott jelenet. Nem lehet egy másodpercre sem lazítani, kiengedni.

Ezzel együtt A színházcsináló Alföldi Róbert előadása. Pelsőczy Réka rendezővel és Bíró Bence dramaturggal alaposan átdolgozták az eredeti művet. Az első perctől kezdve ott vannak a kikacsintások a jelenbe. Mind Alföldi jelenébe, mind az országéba. Ahogy halad az előadás, úgy szorul egyre inkább háttérbe Bernhard valósága, és jön előtérbe a mi kis nyomorult magyar realitásunk.

Alföldi a szerepében rendszeresen kiszól, vagy még pontosabban beszól. A politikusok seggét nyaló művészeknek, a kultúrát kisajátító politikusoknak, és hamar megérezzük, itt nem Bruscon pöröl az osztrák közélettel, itt Alföldi Róbert valós harcába pillanthatunk bele, ami persze kisebb-nagyobb mértékben mindannyiunk harca, akik nem álltunk át a nyalóka másik végére.

Ez ugyanakkor fura kettősséget is okoz, hiszen Bruscon szerepében egy olyan karakter beszél a – mondjuk ki – NER kultúrkampfjáról, aki maga is az általa bírált rendszer tökéletes képviselője.

Mert Bruscon természetesen nem Alföldi, de pont annyi van benne belőle, hogy az, aki utálni akarja, minden további nélkül azt mondhatja: Látjátok, ilyen ő.

A színházcsinálóban Bruscon pusztulását követhetjük szemmel. Olyan, mint az a csirke, aminek már elvágták a nyakát, de még rohangál kicsit, mielőtt elterül. A hírneve rég oda, közönsége gyakorlatilag nincs, és amire felmenne a képzeletbeli előadás függönye, elhagyja mindenki. Erős metafora az ugrálóvár, amit a darab végén felfújnak. Bruscon ebben a "légvárban" áll és kiabálja: Shakespeare, Csehov és Én! Majd egyre jönnek a nagy nevek, akikkel egy sorba állítja magát, és persze óhatatlanul megérkezünk a nagy magyarokhoz, mígnem Gothár és Eszenyi neve is elhangzik, akik amellett, hogy vitathatatlanul nagyszerű színházcsinálók, a maguk módján mind Brusconok.

Óhatatlanul ott rezonál bennünk a kérdés: ebben a névsorban, ebben a magyar színháznak nevezett homokozóban hol van Alföldi helye? A kérdést nyilván minden néző másképp válaszolja meg.

A színházcsináló kétségtelenül az évad egyik legütősebb előadása, amiről sokat fognak írni, a NER megmondó emberei pedig majd nyilván kikérik maguknak. Orlai Tibornak ez talán az eddigi legbátrabb vállalása, de hát ezért jó, ha egy színház valóban független. Tőle nem tudják elvenni az állami támogatást, mert soha nem is kért ilyet.

Amit én kicsit sajnálok, hogy ide jutott a színház: ahhoz, hogy egy előadás nagyot üssön, be kell olvasni benne a hatalomnak. Én jobban szeretem azt a színházat, ami nem elmondja, hanem bemutatja, de magam is látom, hogy ez nem a finom utalások kora.

Ami a legfájóbb, hogy Bruscon bántalmazó színháza egyáltalán nem idegen. Teljesen otthon érezzük magunkat benne, mert mára ezzé vált az országunk. Már fel sem vesszük, ha valaki ránk kiabál, belénk köt. Ha a főnök lekicsinyli a munkánkat, ha a házastársunk kigúnyol, ha az ország vezetői egész társadalmi csoportokba szállnak bele. Akik a médiában dolgoznak, egész biztosan be tudják helyettesíteni Alföldi karakterét sok mindenkivel. És amit a legnehezebb belátni: egyre gyakrabban válunk mi magunk is Brusconná.

A székes kör után azt írtam, Gáspár Lacinak olyan erős csapata van, mint talán még soha. Ehhez képest az első élő show-ban két versenyzőjét is elvesztette a háromból. Levontam a tanulságot, nem leszek zenei producer.

Miller Dávid megígérte, hogy ezúttal nem lóghatnak be a stúdióba rabruhás celebek – utalva a múlt hétre, amikor a Csillag Születik két műsorvezetője, egyben a Most Wanted szereplői, Istenes Bence és Puskás-Dallos Péter kicsit ellopták a showt. Már-már megnyugodhattunk, hogy fölösleges időhúzás nélkül kezdődhet a műsor, ám ekkor megszólalt Pápai Joci is.

Igazam is lett, Joci úgy érezte, az mégsem járja, hogy csak úgy simán elkezdődjön egy műsor, ezért táncra perdült. Na persze Dávid sem hagyta magát, majd az időközben megérkező mentorok közül Gáspár Laci is beállt a "spontán" dance off-ba. Szerencsére Tóth Andi, Valkusz Milán és Majoros Péter úgy döntött, inkább megőrzi a méltóságát.

Kaptunk néhány érdekes információt az online szavazásról: múlt szombaton a tetszésindex (tehát a nemek és igenek aránya) alapján Varga Imi tetszett legjobban a nézőknek. Ami persze nem jelenti sem azt, hogy Imi kapta volna a legtöbb szavazatot, sem azt, hogy ő kapta volna a legtöbb igen szavazatot. A másik érdekes (?) info, hogy a legtöbb reakciót Nazira produkciója váltotta ki.

Legutóbb négyen estek ki, így 9 versenyző maradt. Laci két mentoráltja mellett Andi és Milán csapata is megfogyatkozott, egyedül Majka lehetett maradéktalanul elégedett. Andinak annyiból jobb a helyzete, hogy még így is volt három embere.

Az is kiderült, hogy a második kör 9 versenyzőjéből 6-an juthatnak tovább a harmadikba. Ennek megfelelően ezúttal három biztos továbbjutást érő szék volt.

Gáspár Lacinak viszont a Kör című horrorfilm jutott eszébe az énekesnőről, és ebben is van valami.

Ez a hét sem telhetett el technikai baki nélkül. Ismét az egyik bejátszóval akadt gond, ami a közepén félbemaradt. Hogy nem szándékos volt, az abból látszik, hogy a sminkes még javában pamacsolt Dávid arcán, amikor visszajött a stúdiókép.

Eddig kb. 20 perc telt el a műsorból úgy, hogy egy hangot nem énekelt senki. Igaz, vannak olyan rosszindulatú nézők, akik szerint az egész műsoridő alatt nem énekel senki, de tőlük elhatárolódok.

Patai Anna lépett színpadra elsőként a versenyzők közül. A felvezető kisfilmje a családja köré épült. Megismerhettük a nővérét, aki mindig mindenben támogatta, sőt, annak idején ő nevezte be az akkor mindössze 10 éves Annát abba a bizonyos tehetségkutatóba, aminek a nevét persze nem mondjuk ki az RTL-en, mert akkor a médiaistenségek átka utoléri a csatornát. Láthattuk Patai Anna kisfiát is, aki nagyon cuki, de hát mit is várnánk egy egyéves csöppségtől. Anna nagyon aranyosan elmondta, azt szeretné, ha a kisfia büszke lenne rá, ha majd egyszer visszanézi az X-Faktort. (Biztos az lesz.)

A fiatal énekesnő a Don't You Worry 'Bout a Thinget adta elő, ami eredetileg Stevie Wonder dala, de Anna Tori Kelly változatából indult ki, amit az Énekelj című rajzfilmben hallhattunk. Tóth Andi versenyzője is kitett magáért, ráadásul végre meg is mozdult kicsit a színpadon. Majka megdicsérte, egyben azt is megtudhattuk, hogy az Énekeljben ő volt a kutya magyarhangja. Hurrá.

Valkusz Milán azt kifogásolta, hogy nem lehetett megkülönböztetni, Tory Kelly vagy Anna énekel. Amivel nem értek egyet, már a dal lassú bevezetője is egészen más volt, mint a Tori Kelly féle változat.

Azért a mentorok összességében inkább elégedettek voltak, mint nem, ráadásul a székek is üresek voltak, így hát nem lehetett kétséges, hogy a fiatal énekesnő leülhet.

Valkusz Milán csapata következett. Balla Béla egy hete nagyot alakított Máté Péter egyik slágerével. Bélának nagyon jó rock hangszíne van, ezért első ránézésre jó választásnak tűnt a Szállj fel, szabad madár. Már csak azért is, mert a múlt heti lírai dal után megmutathatta magát egy zúzósabb slágerben is.

Ez a produkció azonban nem lett olyan hibátlan, mint az előző, Béla nem csak azt mutatta be, mit tud, de az is kijött, mi az, amiben még fejlődnie kell. Majka fogalmazta meg azt, amit én is lejegyeztem a füzetembe: nem elég piszkos. Hiányzott az a fajta érdesség, koszosság, ami a dalhoz, és Koppány vezérhez is kell. Mert hát ezt úgy kell elénekelni, hogy elhiggyem az előadóról, hogy ő a magyar vezér. Vikidál Gyulát lehet szeretni vagy nem szeretni, főleg viselt dolgai ismeretében, de

Andi nem adott széket a produkcióra, de a másik három mentor igen, így hát Béla is leülhetett.

Farkas Ancsit Majka elvitte az Erkel Színházba. Néhány évvel ezelőtt még felcsillant volna a szemem, nahát, egy operakedvelő versenyző. Mára azonban megváltozott a helyzet, az Erkelt megkapta Szente Vajk, hogy musical színházat csináljon belőle. Így hát Ancsi az Apáca Show próbájába csöppent bele, ahol a színpadra is felinvitálták énekelni.

A fiatal versenyző az élő show-ban az Érints meg című Balázs Fecó slágerrel készült. Gáspár Laci kritizálta az előadást, ami szerinte meghatóan indult, de aztán elmúlt a varázs, mert túl sok erő, technika volt az előadásban, ami picit már ízléstelen. Ebben lehet valami, de szerintem Ancsi hangjában van valamiféle üde nyersesség, ami ellensúlyozta a cicomákat, és összességében nagyon jót tett a dalnak.

Laci még felidézte Ancsinak jótanácsként, mit mondott neki Presser Gábor:

Ezután ismét Pápai Joci került a középpontba, de megint nem a műsorvezetői erényeivel: rossz telefonszámot mondott be Ancsihoz. Szerencsére Dávid korrigálta kollégája bakiját, aztán még rendet vágott a mentorok között, akik többször is felszólaltak az ellen, hogy milyen sorrendben mondhatják el a véleményüket. Andinak szemmel láthatóan imponált, hogy láthatta a műsorvezető keményebb oldalát. Végül Ancsi is helyet foglalhatott, és ezzel e is fogytak a székek.

Nazira következett, aki saját mentorát is meglepte a választásával: egy Nótár Mary-slágerrel lépett színpadra. Ez a műfaj nem csak Gáspár Lacitól áll távol, ahogy elnéztem, a stúdióban kb. mindenkitől.

Nazira persze jelentősen átalakította a dalt, így valamivel elviselhetőbb volt, és az tagadhatatlan, hogy tökéletesen énekelte, továbbá hozta azt a fantasztikus energiát, mait megszoktunk tőle. Ezzel együtt Andi jogosan jegyezte meg, hogy ő azt a szintet várná, amit a válogatón látott és hallott Nazirától.

Milán kifejtette, milyen mérhetetlenül rossznak tartja a dalválasztást, Majka meg is jegyezte, hogy Miló olyan, mint az a tag, akinek rossz kedve van a buliban. Végül azért Laci utolsó versenyzője csak megkapta a 4 igent, ezért Patai Annának fel kellett állnia.

Következett a CFL rap duó egy saját számmal. Egész jó volt a flow, és különösen tetszett a voice crack. Dominiknek jobb a karaktere, van benne valami jóértelemben vett csibészség, Davies túlságosan "clean". (Ezek a sorok nem születhettek volna meg, ha nincs Jonatán fiam.) A fiúk is leülhettek, ezért Balla Béla állt fel.

Istenes Márkó az előző adásban sok kritikát kapott, a mentorok többsége túl teátrálisnak találta előadásában a Nem vagyok teljesen őrült című dalt. Andi most a romantikus oldalát szerette volna megmutatni a versenyzőjének.

Érdemes megfigyelni, hogy lépett szintet az X-Faktor a bújtatott reklámban. A bevezető kisvideóban Márkó Aloe Blacc I Need a Dollar című dalát énekelgette. Nyilván a véletlenek sci-fibe illő összejátszása, hogy ez a dal az OTP mostanság – Bálint András és Halász Judit főszereplésével – futó kampányának az aláfestése, és még nagyobb véletlen, hogy Márkó énekelgetése után a frame hirdetésben meg is jelent az OTP.

Szerencsére a színpadon Márkó egészen mást énekelt, egy Paul Anka-dalt. Ez a fajta romantikus stílus már az én fiatalkoromban is megosztó volt, sokak sikítófrászt kapnak tőle. Nekem bejön, ráadásul Márkó hangja hasonlít is Paul Ankáéra. Szívesen meghallgatnám tőle egyszer a My Wayt.

Szerintem jó is volt, ebben a dalban ennyi van, nem egy csillagokat leéneklős sláger. Milán Las Vegasben képzelte magát, és elvitte a dal. Laci nem értett egyet vele, szerinte Márkó több energiát is megmozgathatott volna, de örült, hogy Andi versenyzője ilyen fiatalon képvisel egy ilyen örökzöld stílust.

Épp ezért nemet mondott, de a másik három mentor leültette Márkót.

Majka még felhívta a figyelmet arra, hogy Magyarországon a siker nagymértékben függ attól, milyen személyiség az előadó. Szerintem Márkónak ilyen szempontból nem kell aggódnia: „Szeretlek úgy, ahogy vagy.”

A CFL duó adta át a helyét Márkónak.

Ismét rap következett, a Tonix & Honix. Majka a Kris Kross duóhoz hasonlította a tini srácokat. Szerinte az a fajta boom-bap, amit mentoráltjai képviselnek, kezd ismét divatba jönni. Házi szakértőm annyit tett hozzá a produkcióhoz, hogy szerinte ehhez a beathez másféle vokál illene. Úgyhogy mostantól nekem is ez a véleményem.

Az, hogy leülhettek, nem meglepő, mivel ezen az estén tulajdonképpen minden egyes versenyző leülhetett. Istenes Márkó ment a lihegőbe.

Már csak két produkció volt hátra. Belano előadása a múltkor bejött nekem, van valami ebben a magyar-német vegyes rapben. Majka szerint a mostani produkció az előző dal remixe volt tulajdonképpen. Laci úgy próbálta megvédeni Andi versenyzőjét, hogy minden rapper minden számáról elmondható ez. Amiről még én is tudom, hogy hülyeség, pedig én tényleg nem vallom magam nagy hip-hop szakértőnek és/vagy rajongónak.

Nagypapám asztalos volt, aki a gépei többségét saját maga építette. Szokása volt, hogy ha valahol séta közben talált az úton egy csavart, vagy akár csak alátétet, azt felvette és hazavitte: még jó lehet valamire. Ebben a szellemben a műhelye tele volt fadarabokkal és mindenféle, számomra értelmezhetetlen alkatrészekkel. Nem mondom, hogy soha nem használta semmire őket, de hogy nagyon ritkán, az szinte biztos.

Most, hogy itt az X-Faktor, örül, hogy végre kidobálhat párat. Az előző adásban Farkas Ancsinak porolt le valami régi dalocskát, most pedig Varga Imi énekelhetett echte Majka-szerzeményt.

Csak gonoszkodok, mert egyébként nem volt rossz a dal. Nem mondom, hogy ezt fogom végtelenítve hallgatni a Spotify-on, de működött. És Majka lényegesen több szerencsét hoz a dalaival a versenyzőinek, mint Gáspár Laci. Természetesen Imi is leülhetett, hiszen nagyon jó énekes.

Jöhetett az eredményhirdetés. Varga Imi, Nazira és a Tonix-Honix, miután széken ült, automatikusan tovább jutott. Laci fellélegezhetett, nem maradt versenyző nélkül.

Az előző héttel ellentétben most nem menthettek meg senkit a mentorok, a nézők pedig kíméletlenek voltak.

Majka továbbra is hibátlan. Valkusz Milán viszont, aki tavaly Fehér Krisztiánnal megnyerte az X-Faktort, a második élő adás végére versenyző nélkül maradt.

Valami azért csak kikívánkozik belőlem. Az X-Faktor készítői sokszor bizonygatják, hogy semmilyen módon nem befolyásolják a szavazás eredményét. De ez azért nem teljesen igaz. Az, hogy milyen sorrendben lépnek fel a versenyzők, nagyon is kihatással van a végeredményre.

Tizenhat év után egy zseniális marketingfogással tért vissza Prodidzsáj Peti: Janklovics Péter új videójában ismét a Szigetet reklámozza, és még a szállóigévé vált mondatát is újra elsütötte.

A közösségi oldalakon megjelent videóban a humorista éppen a "Kisnagyság" magazin címlapfotózásán vesz részt, amikor telefonon hívják. Nem is akárki keresi: Gerendai Károly, a Sziget alapítója, aki nemrég váratlanul újra a fesztivál élére került. Meghallva a nevét Janklovics azt suttogja:

Gerendai vélhetően egy újabb reklámszerep miatt hívta fel a humoristát, aki azonban elutasítóan válaszol:

Janklovics ezután azzal viccelődik, hogy ő már „sokkal nagyobban” van, hiszen negyven-ötven fős művelődési házakat is megtölt, sőt, már a „Kossuth-díj várományosa”. Le is teszi a telefont, mondván neki nincs erre ideje. Végül kséőbb visszahívja Gerendait és kér tőle 11 VIP hetijegyet a fesztiválra.

A humoros jelenet egyértelműen a Sziget megújulását ünneplő kampány része, hiszen a fesztivál nemrég jelentette be, hogy ismét magyar irányítás alá került, és Gerendai Károly stratégiai vezetésével készülnek a 2026. augusztus 11-15. közötti rendezvényre.

Janklovics Péter 2009-ben volt a Sziget ikonikus reklámarca a „Prodidzsáj” és „Fátboy slim” féle kiejtéseivel. Ha már homályosan emlékszel arra a bizonyos reklámvideóra, íme: