KULT
A Rovatból

Durván ömlik a vér hálaadáskor a Hullaadásban, de van-e értelme?

Vajon megérte Eli Roth szerelemprojektjére ennyit várni? Az ijesztő korhatárkarika mögött egy közepes, ámde nagyon véres horror van, rettenetes ágyútöltelék karakterekkel. Kritika.

Link másolása

A Hullaadás eredettörténete nagyon érdekes, a 2007-es Quentin Tarantino és Robert Rodriguez nevével fémjelzett Grindhouse filmek között több kamu-előzetes is volt, köztük a Machete és a Hullaadás is. Eli Roth rendező már akkor jelezte, hogy meg szeretné csinálni az előzetest egész estés horrorként.

A projekt nagyon sokáig a polcon porosodott, végül a Sonynál felkarolták az ötletet és Roth elkészíthette az első igazi hálaadási horrort.

Sok ünnepnek készült már saját vérfagyasztó változata, de a hálaadás eddig még érintetlen volt, legalább is nagy stúdió még nem próbálkozott ilyennel.

Eli Rothot nagyon kedvelem, nem igazán filmrendezőként, mert a filmjei többségétől feláll a hátamon a szőr. Ő tipikusan az a művész, aki fiatal korától kezdve filmekkel akart foglalkozni, ez volt az álma, és kemény munkával, minimális pénzből elérte az céljait. Első filmje a Kabinláz hihetetlenül alacsony költségvetésből és rengeteg odaadásból, elég tisztességes bevételt hozott, így kinyílt Roth előtt a hollywoodi horror-kiskapu, amit berúgott, és azóta is ott eszi a fene, de nem rossz értelemben.

Mint rendező, Roth erősen közepes, mint kreatív elme és producer azonban sokkal jobban működik.

A Motel filmjei, vagy a Zöld pokol, ami gyakorlatilag a Kannibál holokauszt spirituális folytatása, a Bosszúvágy és a Kopp-kopp, mind-mind ugyan arra a sémára épülnek, mint a Hullaadás. Vannak irritáló szereplőink, akik kellemetlennél kellemetlenebb halált halnak szépen sorban, mi meg végignézzük ezt a kínzáspornót, amit úgy szeret Roth.

Aki szereti a Fűrész sorozatot, de úgy gondolja, hogy túl sok a történet és a felesleges karakter ezekben a filmekben, az imádni fogja a Hullaadást. A főszereplők egyszerűen az élő megtestesülései a szemetesládának. Az amerikai Plymouth városban a hálaadás szent ünnep, ugyanakkor a Black Friday-t is előre hozza egy üzlet. Ez kimondottan szörnyen sikerül, az áruházi akcióban jó páran meghalnak, majd rá egy évre, szintén hálaadáskor egy telepes maszkos gyilkos bosszút áll azokon, akiket bűnösnek tart az áruházi tragédia okozásáért.

Természetesen a történet kőegyszerű, próbálná az ember kitalálni, ki lehet a gyilkos, de esélytelen a sok red herring (egy filmes kifejezés a félrevezetésre) és klisés csavar között, amik teljesen megölik és súlytalanná teszik a filmet.

Végül is ez csak egy béna slasher (a horrorfilm egy alzsánere, amiben egy maszkos gyilkos általában egy éles fegyverrel kaszabolja a színészeket), kell nekünk egyáltalán történet?

Kellene, de sok nincs. Miért gondolom, hogy erőtlen az egész Hullaadás? Ennél gyengébb szövegkönyvhöz régen volt szerencsém moziban. Jeff Rendell író gyakran dolgozik Roth-al és kettejük párosa eddig se volt erős forgatókönyv készítésben. Annyira gyenge karaktereket írnak, akikkel a néző nem tud azonosulni, szinte lehetetlen feladat őket szimpatikusnak gondolni. Nos, ezt a negatív szériájukat itt is tartják: érezni, hogy a 40 éves emberek próbálnak tizenévesek fejével gondolkodni, és az egész egy erőltetett, kellemetlen maszlag lesz. Amikor egy karakter megszólal, nem bánjuk, ha a gyilkos telepesünk kicsit csonkolja őket, mert annyira idegesítőek.

Szinte nincs szimpatikus szereplő, akiért drukkolhatnánk.

A főszereplőt Jessica-t alakító Nell Verlaque, mint last girl (a slasher típusú horrorfilmekben ez a megnevezése az erős női főszereplőnek) nem hiteles, és mint színész kimondottan gyenge. Egy sokkoló jelenet után olyan arcot vág, mint amikor én ülök egy 3 órás meetingen, amit egy e-mailben is el lehetett volna mondani. De a többi színész is vagy klisés, kétdimenziós kartonpapírfigura, vagy végletekig irritáló hülye gyerek. Még Patrick Dempsey sármja se menti meg a film ezen részét.

Akkor mi működik? A vérontást egészen kreatívan sikerült megvalósítani, és már-már ízléstelen módon véresek. De mit is várunk Roth-tól? Önmagához képest még egészen visszafogta magát, elég, ha megnézzük az eredeti Hullaadás-előzetest, ami ezt a horrort szülte. Idehaza a korhatár bizottságtól meg is kapta az alapvetően teljesen megérdemelt X-es korhatárát.

Egyre gyakoribb ez az amúgy nagyon szigorú korhatár karika.

Ez azt jelenti, hogy műsorrendi vetítésen a Hullaadást csak 10 óra után lehet megnézni. Ez idén például a Sikoly 6-nak segített, egész emberes nézettséget bevonzott a mozikba, viszont a Hullaadásnak nem hiszem, hogy ez sikerülni fog. Ez nem egy létező brand, mint a Sikoly, és a hálaadás nem igazán nagy ünnep kis országunkban.

Tehát vérben fürdünk, próbálunk nem öklendezni, de mi a helyzet a horrorral? Sajnos az leragad a jumpscare-ekkel való ijesztegetés szintjén. Feszültség néha van, de a ritmusa nem igazán jó. Rengeteg utalás van a filmben a zsáner rajongóinak, például rögtön az elején amolyan „halloweenesen” indít egy karakter nézőpontjából, aki a későbbiekben erősen fog hasonlítani a John Carpenter film Michael Myers-szére. Próbál klasszikusokhoz nyúlni, ami érthető, hiszen Roth is él-hal a horrorokért, de egy közepes vérfürdős ijesztegetésnél nem több. Amit még el kell mondanom, hogy ugyan a Hullaadás címe nagyon kreatív, de a magyar szinkron pocsék. Szerintem még sok hiba is van benne, többször hallottam az eredeti nyelvű szöveget a szinkron mellett megszólalni.

Nem csak a fordítás része gyászos, de a hangkeverés is hagy némi kívánni valót maga után.

Egy biztos, már most tudjuk, hogy siker lesz. A költségvetés aprócska, a bevétel bőségesen vissza fogja hozni, már most bejelentették a második részt, amit Roth örömmel el is fog vállalni. Azt mindenképpen fejlődésnek érzem, hogy ez Roth legkommerszebb filmje, egészen visszafogta magát, így az egyik legszórakoztatóbb darabja lett a Hullaadás a filmográfiájában. Aki szereti ezeket a direkt, túlzottan véres típusú kínzáspornókat, azoknak tökéletes, mindenki mást azért óva intek tőle. A Hullaadás megtekinthető magyar szinkronnal (és egy kis alámondással) a mozikban este 10 órás kezdés után.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Címlapról ajánljuk


KULT
A Rovatból
Tehénmintás kabát, partikultúra, szupermodellek - Lakatos Márkkal a 90-es évek divatjáról beszélgettünk
Az "Emlékszem, amikor ... " podcastsorozatunk a 90-es éveket dolgozza fel tematikusan, ezúttal a divat volt terítéken: Lakatos Márk stylist volt műsorunk vendége.

Link másolása

Bomberdzseki, harsány színű öltönyök, rövidre nyírt, burgundivörös női frizurák – csak néhány a 90-es évek jellegzetes stíluselemeiből. Ránk tört a szabadság, beszivárgott a nyugati ízlésvilág, szájtátva néztük az MTV klipjeit, és irigykedve bámultuk a korszak szupermodelljeit Cindy Crawfordtól Claudia Schifferig.

Az „Emlékszem, amikor...” podcastsorozatunk a 90-es éveket dolgozza fel tematikusan, a legújabb részében Lakatos Márk stylisttal közösen tekintettük át a 90-es évek divatvilágát.

Márk a 90-es évek második felében Madridban is élt, az ott tapasztalt sokszínűség is táplálta későbbi ambícióját, hogy a divattal, az öltözködéssel foglalkozzon, Magyarország első és máig legismertebb stylistja legyen. A madridi éveket is feleleveníti a nemrég megjelent, önéletrajzi ihletésű könyvében, amely a Mimi címet viseli.

A 90-es évek újraéledését éppen napjainkban éljük: a trendekben, a színekben, a divatban is visszaköszönnek a 30 évvel ezelőttről ismert dolgok. Még a 90-es évek legendás szupermodelljei – Linda Evangelista, Christy Turlington, Naomi Campbell, Cindy Crawford – is visszatértek: épp tavaly álltak újra össze: máig kitart még az a hatás, amit a 90-es években a jelenlétük megteremtett. Hogy miért váltak ennyire ikonikussá épp akkor, épp ők? Márk szerint ez egy kivételes időpillanat volt:

„A hollywoodi sztárok, a rock- és popsztárok után a divat- és modellszakmára irányult a reflektorfény. Ahhoz képest, amit most mi modellalkatként ismerünk, egy sokkal nőiesebb, bujább karakter jellemezte a 90-es évek szupermodelljeit. Elég csak George Michael videóklipjére gondolnunk.”

Márk azt is elmondta, hogy a globalizálódó divatszakma vissza is vágta a modellsztárok világát, mert a modellszakmának nincs szüksége arra, hogy sztárokat neveljen ki:

„Sokkal inkább sorkatonákra van szükség, akiket a globalizált világban biztonságosan lehet irányítani.”

Magyarországon a tévé képernyőjén találkozhattunk leginkább az extrémebb öltözködési stílussal, úttörője volt ennek Friderikusz Sándor, aki egy divattervezőt, S. Hegyi Luciát kért fel, hogy feltűnőbbnél feltűnőbb darabokat készítsen a showműsorok felvételéhez. Mint a beszélgetésből kiderül, Márknak is megtetszett az egyik Friderikusz Show-ban látott tehénmintás zakó: ő is beszerzett magának hasonló műszőrme anyagot, varratott belőle kabátot, és abban feszített Marusha koncertjén.

Milyen ruhákat hordott Márk a 90-es években? Mik voltak a korszak trendi színei, frizurái, ruhadarabjai? Melyik kultfilmnek köszönhetjük a retró jogging nadrágot?

Mit hozna vissza Lakatos Mák szívesen a 90-es évekből?

– Ha kíváncsi vagy a válaszokra, kicsit jobban elmerülnél a 90-es években, hallgasd meg a teljes beszélgetést:

Fotó: Borítókép - Dömök Noel, SZMO saját


Link másolása
KÖVESS MINKET:

KULT
A Rovatból
Ezt meg kell hallgatni! Zorán Apám hitte című dalát dolgozta fel egy afrikai rapper
A zene egy olyan gyűjteményben kapott helyet, amiben a művész a követőinek megmutatott különböző országokból származó dalokat, illetve meg is mixelte azokat.
F. P. Fotó: - szmo.hu
2024. február 27.


Link másolása

Az ismert nigériai hip-hop producer, Kolo Gana nagyot alakított magyar kötődésű feldolgozásával. Az afrikai rapper egy Instagramra feltöltött videóban dolgozta fel Zorán Apám hitte című dalát. A zene egy olyan gyűjteményben kapott helyet, amiben a művész a követőinek megmutatott különböző országokból származó dalokat, illetve meg is mixelte azokat – írja a Telex.

Íme, a végeredmény:

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Kolo Gana (@kolo.24) által megosztott bejegyzés


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KULT
A Rovatból
Mucsi Zoltán: Lévai Balázst le kellett volna fejelni, amikor megkeresett az ötlettel
Legalábbis ezt gondolta az első előadáson, közvetlenül azelőtt, hogy bement színpadra... December óta fut Mucsi Zoltán standup estje a Momkultban, ami egészen új kihívások elé állította a népszerű színészt.

Link másolása

Lévai Balázs rendező-producer álmodta meg az Egy életem standup sorozatot, amelyben Kapa az életéről vall a tőle megszokott humorral és nyers őszinteséggel.

– Az Egy életem című életrajzi standup sorozat egyik szereplője vagy Szinetár Dóra és Grecsó Krisztián mellett. Hogy csöppentél bele ebbe a projektbe?

– Lévai Balázzsal már nagyon régóta ismerjük egymást, és időnként felbukkanunk egymás életében. Egyszer felhívott, hogy üljünk le egy kávéra. Fogalmam nem volt, miről akar beszélgetni, de gyanútlanul elmentem, és akkor állt elő ezzel az ötlettel. Hogy hozzunk össze egy standup estet az életemről.

Először azt hittem, hogy tréfál. Amikor látszott, hogy komolyan gondolja, az jutott eszembe,

Balázs biztos úgy látja, túl jó passzban vagyok, rendben vagyok, ezért ki kell rángatnia engem ebből a komfortzónából, hogy ne érezzem magam olyan jól.

De csak birizgált a dolog, ezért azt feleltem, próbáljuk meg. Úgyhogy nekiálltunk hárman dolgozni rajta, Balázs, Gyulay Eszter dramaturg és jómagam. Voltak vitáink rendesen, mert ilyet még egyáltalán nem csináltam, és ez egészen más, mint egy színdarab. Itt mégis csak az életemről kell dumálnom.

Meg kellett nézni, mi az, ami elmondható, de azért érdekes is, ráadásul mindez humorral párosuljon. De csak eljutottunk a végéig, és december óta telt házakkal játsszuk.

– Vannak színészek, akik alig várják, hogy beszélhessenek magukról, de én úgy vettem észre, te nem tartozol közéjük, az interjúkon kimondottan visszafogott vagy. Mennyire esett nehezedre így kitárulkozni?

– Jól látod, civilben nem én vagyok a leghangosabb egy asztaltársaságban. Sokkal jobban szeretem, ha mások beszélnek rólam, vagy az előadásomról, és lehetőleg jót mondanak. Nyilván kellett húzni határokat a kitárulkozásban.

De itt inkább az volt a kérdés, hogy mi az, ami érdekes lehet a nézőknek, amit nem tudnak még rólam. Hogy lehet elmondani az életem legfontosabb és legjobb sztorijait úgy, hogy a másfél óra alatt végig fenntartsuk a nézők érdeklődését. Ezért is használunk sok filmbejátszást és fotót az előadás során. Ezek is mindig új impulzust adnak.

– Hogy áll hozzá egy színész ehhez a feladathoz? Bemegyek kvázi civilként, mint Mucsi Zoltán, vagy el kell játszanom Mucsi Zoltánt, mint egy szerepet?

– Nyilván azért ez elsősorban nem szerep, hanem egy vallomás az életem bizonyos periódusairól, fordulópontjairól. Ugyanakkor, ha az ember kiáll valaki vagy valakik elé, akkor szerepel. Ha egy társaságban elmond egy sztorit, az is szereplés. Emberek nézik, ahogy sztorizik. Itt is ez történik. A saját életemről sztorizok, szóval, amit és ahogy elmesélek, az már egy előadás része.

– A standuphoz hozzátartozik sokszor, hogy a közönség sokkal közvetlenebbül reagál, mint egy színdarab esetén. Nálad alakult ki bármiféle interakció a nézőkkel?

– Eddig mindig volt valami esemény, amit lereagáltam. Például a legutóbbi előadáson volt egy hölgy, ráadásul az első sor közepén, aki mindig jóval hosszabban nevetett, mint a többiek. Tehát amikor a többiek már elhallgattak, ő egyedül még mindig nevetett. Vele folyamatosan beszélgettem, milyen jó, hogy itt van, jöhetne többször is, és ha majd intek, akkor is nevessen.

De az is előfordult, hogy késett valaki és lereagáltam, hogy ne zavartassák magukat, én is késni szoktam az ilyen gyenge előadásokról.

– Grecsó Krisztián estjén egy sorban ültünk veled. Udvariasságból megnézted a kollégát, vagy próbáltál ötleteket is meríteni a saját estedhez?

– Egyrészt meg akartam nézni, milyen ez, mert egész más az életben beszélni valamiről, és más a színpadon. De Grecsóval ismerjük egymás, úgyhogy kíváncsi is voltam, és kaptam is olyat, amit még nem tudtam róla. És nagyon-nagyon tetszett.

Most már látom, hogy ebben az Egy életem sorozatban minden előadás más, hiszen nagyon különböznek az életek, amiket elmesélünk. És minden főszereplő stílusához igazítják Balázsék a dramaturgiát és az est hangulatát. Grecsó elődása nyilván kicsit irodalmibb, éppen ezért nagyon felemelő. Az enyémben is vannak lírai pillanatok, de mi erősebben fókuszáltunk a humorra.

Végeredményben mindketten arról mesélünk, hogy lettünk az az ember, aki most ott áll a nézők előtt.

– Az mennyire ijesztő színészként, hogy itt nincs egy szerep, ami mögé elbújhatsz?

– Az első előadáson, közvetlenül azelőtt, hogy bementem a színpadra, arra gondoltam, hogy amikor a Balázs megkeresett, akkor le kellett volna fejelni, és megszakítani vele minden kapcsolatot. Borzasztó nehéz egyszerre őszintének és érdekesnek lenni, és lehetőleg minél több humort is beleszőni, mert a nézők elsősorban ezt várják egy ilyen esttől. Ráadásul ezt a másfél órát egyedül kell kitöltenem.

De szerintem a végeredmény vicces lett és már én is otthonosabban mozgok ebben a szerepkörben. Többen azt mondták az előadások után, hogy sokkal jobban megismertek engem. Úgy érzik, mintha a haverjuk lennék.

Remélem, sok új havert szerzek ezzel az esttel a jövőben.

Link másolása
KÖVESS MINKET:


KULT
A Rovatból
Ez lesz az új Lost? – A Constellation egy egészen új állatfaj, tele WTF-pillanatokkal
Egy sci-fi, amiben azt sem hiszed el, amit a főszereplő lát! Annyi kérdést vetett fel az első három rész alatt, hogy nem tudom lesz-e elég idő ebben az évadban, hogy mindre választ kapjunk. Akik szeretik a lassabb stílusú rejtélyeket, azoknak irány az almás cég oldala!

Link másolása

Aki nem hallott még az AppleTV+ legújabb sorozatáról, az nincs egyedül, én se tudtam róla semmit, mielőtt megnéztem volna az első három részt.

Mondjuk, miután túlestem rajta, sem lettem sokkal okosabb.

Egy misztikus elemekkel építkező sci-fi dráma, tele WTF-pillanatokkal.

Peter Harness az új sorozat alkotója, ő írta a forgatókönyvet is, így elmondhatjuk, hogy az ő gyermeke a Constellation. Harness egy ismeretlenebb alkotó, bár sok mindenben benne volt a keze. A legismertebb projektje talán a Ki, vagy Doki?, amelyben íróként tevékenykedett.

Így bátran kijelenthetjük, hogy a Constellation a legnagyobb vállalkozása eddig.

Főszereplőnek sikerült megnyernie a sci-fi szerelmeseinek nem ismeretlen Noomi Rapace-t és a veterán brit színészt James D'Arcyt. Lányukat, hogy még összezavaróbb legyen a történet, egy ikerpár alakítja, Rosie Coleman és Davina Coleman, valamint van itt még ismerős a Breaking Badből és Better Call Saulból: Jonathan Banks.

A történet egy cold opennel kezd. Ez egy gyakori forgatókönyvírói húzás, amikor csak úgy beledobnak minket az eseményekbe, mindennemű felvezetés nélkül. Jo Ericsson (Noomi Rapace) egy autóban utazik lányával és egy tárggyal együtt. Az rögtön világos, hogy menekülnek valami elől, és azt a tárgyat valaki keresni fogja. Majd visszaugrunk az időben és a Nemzetközi Űrállomáson találjuk magunkat (angolul ISS a rövidítse). Itt tudjuk meg, hogy Jo asztronauta, és éppen lányával videochatel. Éppen egy kísérletet végeznek, ahol a földi irányítást Henry Caldera (Jonathan Banks) végzi, de a dolgok balul sülnek el, és az űrállomás ütközik valamivel.

Már itt érezni a baljós előjeleket, Jo hall és lát olyanokat, amiket a többiek nem.

Kiderül, hogy egy szovjet kozmonauta mumifikálódott holtteste ütközött össze az ISS-szel, és ez jelentős károkat okoz, ezért el kell hagyni az űrállomást, de kevés a mentőkabin. Így Jo fent marad, és megpróbál túlélni. Ezzel párhuzamosan látjuk a földi eseményeket, amikor Jo már visszatért a kísérlet tárgyával, és menekül a hóban. Na de! Nem feltétlenül tudjuk, mi igaz, és mi nem. Nagyon finoman jelzik, hogy itt nem minden kerek. Jo nem mindenre úgy emlékszik, mint a többiek, valami történt vele a kísérlet alatt, de hogy pontosan micsoda, az három rész alatt nem derült ki. Egyre gyanúsabb, hogy változás történt a tér-időben, amit bizonyos szereplők apró jelek kapcsán vesznek észre.

Kezdjük a jóval: a produkciós dizájn megint csak elsőrangú, igazi Apple-minőség. A kamerakezelés, a jelmezek, a díszletek, szinte semmire sem lehet panasz. A zene elsőrangú, tovább épít a sorozat misztikumán, még hangulatosabbá teszi az atmoszférát. Illetve, akik szeretik a lassú történetvezetést és a családi drámákat, azok imádni fogják a Constellationt. Nekem túl lassú. Akkor el is érkeztünk a feketeleveshez. Szerintem túlságosan ragaszkodnak az űrkísérlet macguffinjéhez. Ez egy filmes kifejezés egy olyan tárgyra, aminek igazából nincs önálló funkciója, csak az, hogy előre vigye a történetet.

Szerintem egy nagyon idejétmúlt és klasszikus értelemben vett már-már klisés forgatókönyvi húzás.

A cold open is hasonlóan klisés, de jobban tud működni egy misztikumra épített sorozat esetében. Itt azonban nagyon vontatottan halad előre a rejtély megfejtése, nem derül ki semmi, hogy pontosan mi is történik, és ez annyira megöli a tempót, hogy unalmassá teszi az amúgy remek első részt. Az első epizód tényleg működik. Már-már Alfonso Cuarónos Gravitáció utánérzésem volt, amikor megtörténik a katasztrófa, egy igazán precíz, feszült indítás. Még az effektek is működnek, néha egészen hatásos, amit a képernyőn látunk, bár jelen van a gyengécske CGI, de egy nyolcrészes sorozat költségvetésénél erre számítani lehet.

A tempótól eltekintve a legnagyobb baj a kissé „bullshit” szagú tudományos háttér az egész mögött, illetve az arcunkba tolt érzelmi szál. A cselekmény több vonalon fut, nem tudni igazán, melyik a valóság, az űrben vagy a hideg északi időben játszódó rész, illetve kinek van igaza. Az ellenszenves szovjet kapcsolattartónak, esetleg a főszereplő svéd tudósnak?

Az első rész korrekt bevezető munka, de három rész elteltével még mindig nem világos, hogy még mit akarnak kihozni belőle.

Ez a misztikum lehet, hogy valakinek működni fog, nekem annyira nem jött át, mert túl lassú, pszichedelikus élmény volt. Aki az ilyeneket kedveli, az bátran tegyen próbát a Constellationnel. A sorozat megtekinthető az AppleTV+ streamingszolgáltató kínálatában.

Link másolása
KÖVESS MINKET: