KULT
A Rovatból

Dobos Evelin: „A mai napig dolgozom azon, hogy ne aggódjak túl mindent”

A Keresztanyu színésznőjével színészetről, útkeresésről és arról is beszélgettünk, mit csinál, ha épp nem dolgozik. De azt is elárulta, mit gondol karakteréről, Harangozó Petráról, és számára mi az álomszerep.

Link másolása

Dobos Evelint legtöbben talán a Keresztanyu című sorozatból ismerik, hiszen ő alakítja Róza mama legidősebb unokáját, Harangozó Petrát. De Evelin olyan filmekben is játszott korábban, mint a Napszállta vagy a Curtiz. Sőt, az egyetemi tanulmányi után műsorvezető is volt. Most többek között arról mesélt nekünk, mikor szeretett bele a színészetbe, és miért döntött aztán mégis úgy, hogy televíziós műsorkészítő szakon tanul tovább. De elárulta azt is, hogyan alakította ki Harangozó Petra karakterét, milyen szerepet szeretne egyszer mindenképp eljátszani, és, hogy mit csinál, amikor épp nem dolgozik.

- Már általános iskolás korodban is játszottál színházban. Mindig is a színészet érdekelt a legjobban?

- Az anyukám már kiskoromban is látta rajtam, hogy az önkifejezés különböző formáit keresem. Először ez a balett volt számomra, abban tudtam kiélni a kreativitásomat, a művészetek iránti érdeklődésemet. Ez egyébként egész sokáig kitartott. Amikor aztán átkerültem a debreceni Csokonai Színházba balett órákra, akkor kezdett beszippantani a színjátszás.

- Mi volt az első szereped?

- Gyerekként főként csak ilyen apróbb jeleneteim voltam. Egyszer volt szöveges szerepem, amikor már a színlapra is kikerült a nevem, ez volt a Peter Pan musical. Nem kellett énekelnem, csak a végén volt egy rövid jelenetem. Aztán egyébként a gimnáziumban véget ért ez a dolog, mert akkor már nem lehetett színházi szerepeket vállalni. De addigra már nyilvánvalóvá vált bennem, hogy érdekel a színészet, hogy mindent, ami ezzel jár, varázslatosnak tartok.

- Viszont mégsem a színész szakot választottad, amikor jelentkeztél a Színművészetire. Miért döntöttél a televíziós műsorkészítő szak mellett?

- Igazából először nem is az SZFE-re mentem, hanem a közgázon próbáltam megtalálni magam, de az egy tévút volt.

Mondjuk jó voltam matekból, tehát azzal nem volt gond, meg nagyon jó lett az érettségim is. De egyébként ez nekem elég fontos volt, mert drámatagozatos voltam a középiskolában, és a drámásokra mindig rátesznek egy bélyeget a reáltagozatos osztályok, amiért egy kicsit szabadabban létezünk. Persze, hozzájuk képest ez így is volt, de én meg akartam mutatni, hogy igenis tudom ugyanazt az eredményt hozni, amit ők. Így kötöttem ki végül a közgázon is, ahol nagyon hamar, kb. egy hét alatt kiderült, hogy ez nagyon nem az én világom. Ezután újra meg kellett találnom, hogy mi lesz az én utam. Ekkor jött velem szembe a televíziós műsorkészítő szak.

Egyébként már fogalmam sincs, hogy ez egy ilyen sorsszerű dolog volt. Nagyon be akartam kerülni és elsőre fel is vettek, amiért nagyon boldog voltam.

- Az egyetem után az M5 műsorvezetője lettél. A színészetről akkor lemondtál?

- Soha nem volt bennem az, hogy választanom kell a színészet és a műsorvezetés között. Mindig nyitottsággal álltam minden lehetőséghez. Amikor az M5 indult, akkor az egyik egyetemi tanáromtól kérték, hogy ajánljon néhány volt diákot a műsorvezetői castingra. Köztük voltam én is, majd az esélytelenek nyugalmával elmentem a castingra, mert egyszerűen kíváncsi voltam rá, hogy milyen élmény részt venni egy ilyen típusú meghallgatáson. Tényleg őszintén meglepődtem, amikor felvettek, és nagyon örültem is neki, hiszen ekkor épp lediplomzátam az SZFE-n és megint útkeresésben voltam, nem tudtam, mi a következő lépés.

- Szerintem ezzel sokan vagyunk így. Amíg az ember egyetemista, addig olyan magától értetődőnek tűnik minden. Aztán egyszer csak lediplomázol, és ott maradsz a kérdéssel, hogy hogyan tovább.

- Rettenetes...az egy nagyon nehéz időszak volt.

Már a középiskola végén is azt éreztem, hogy az akkori döntéseim meghatározzák a jövőmet, hogy nem mindegy, hova megyek tovább, mit csinálok. Ez persze nincs így, de akkor és ott, annyi idősen így látja az ember. Hogy nagyon fiatalon kell meghatározó és nehéz döntéseket meghozni. És én nagyon rosszul éltem meg azokat az időszakokat, amik ilyen bizonytalanul teltek. A mai napig dolgozom azon, hogy ne aggódjak túl mindent, mert ahogy anyukám szokta mondani: minden rendben lesz.

Csak figyelni kell a lehetőségekre, jól megélni azokat, szorgalommal, alázattal dolgozni és nem szabad belesüppedni a bizonytalanságba.

- Végül aztán visszataláltál a színészethez, csak néhányat kiemelve: játszottál például a Napszállta és a Curtiz című filmekben, most pedig a Keresztanyu című sorozatban alakítod az egyik főszereplőt. Melyik szerep volt eddig a legmeghatározóbb számodra?

- Minden munkám nagyon meghatározó volt. Nem tudom őket rangsorolni, mert mindegyiket másért szerettem.

A Napszállta egy csodálatos élmény volt, nagyon jól tudtunk együtt dolgozni Nemes Jeles Lászlóval, hamar ráhangolódtam az ő munkatempójára, rengeteget tanultam, érzelmileg is sokat fejlődtem. Minden pillanatát élveztem, a mai napig intenzíven él bennem ez az élmény. A Curtizben kaptam meg életem első női főszerepét. Ráadásul Lengyel Ferencnek lehettem a partnere. Ő egy csodálatos színész, még a térdem is megremegett, amikor először találkoztam vele. A Keresztanyu pedig egy nagyon különleges élmény.

Mindig azt mondom, hogy bemegyek dolgozni, mert tényleg olyan, mintha egy munkahelyre járnék be már másfél éve. Annyira jó azt érezni, hogy tartozom egy csapathoz, ami nem csak néhány hónapra szól. Imádok velük dolgozni, mert tényleg nagyon kedves és profi emberekből áll az egész csapat.

- A Keresztanyuban Harangozó Petrát alakítod. Mennyire volt nehéz megtalálnod az ő karakterét?

- Az első két hétben rengeteget dolgoztunk Petra karakterén Hámori Barbarával, a sorozat showrunnerével. Igazából az elejétől kezdve egyre gondoltunk, de

főként azzal volt sok munka, hogy rögzítsem Petra sarokpontjait. Ő egy elég temperamentumos személyiség, de meg kellett találnom azt a finomságot, ami egyébként megvan benne.

- Te is egy elég karakán csajnak tűnsz. Petra hasonlít rád?

- Bizonyos értelemben igen, mert mertem magamból is beletenni.

Egyébként szerintem mi jóban lennénk Petrával: bírja a kritikát, lehetne vele őszintén beszélgetni. Bár néha azért beszólnék neki, hogy “figyu már, ezt egy kicsit túlreagáltad, nem gondolod?”. És biztos, hogy eleinte ellenkezne, de aztán belátná, hogy igazam van.

- Van álomszereped, olyan karakter, amit egyszer mindenképp el szeretnél játszani?

- Persze!

Egyszer nagyon szeretnék egy olyan karaktert alakítani, mint Charlize Theron A rém című filmben.

Ez például egy álomszerep, amikor a beauty csapat is azon dolgozik, hogy nagyon meghökkentő eredményt érjenek el. Erre nagyon vágyom.

- Az látszik, hogy rajongásig szereted, amit csinálsz. De mivel foglalkozik Dobos Evelin, amikor éppen nem dolgozik?

- Igazából ugyanolyan átlagos dolgokkal, mint mindenki más. A barátaimmal, a családdal vagyok, meg hát eljárok enni.

Imádok enni! Főleg nagyon szeretek új ízeket, ételeket megkóstolni. Ezért óriási szenvedélyem, hogy eljárok olyan helyekre, ahol még nem ettem. Tele van a Google térképem szívekkel és zászlókkal. A szívek azok a helyek, ahol már jártam és tetszett, a zászlók pedig, ahol még nem voltam, de nagyon szeretnék eljutni.

Emellett persze nagyon szeretek főzni is, filmezni, sorozatokat nézni. Na meg számítógépes játékokat játszani. Főleg a történetalapú játékokat szeretem, amikor egy-egy akciót megszakít a narratíva, és csak nézned kell a képernyőt, hallod, ahogy a karakterek beszélnek, elemzik a helyzetet, majd megy tovább a játék. Ezek nagyon ki tudnak kapcsolni. Bár forgatási időszakban muszáj áramtalanítani.

- Nemrég indult az év, milyen terveid vannak 2022-re?

- Több projekten is dolgozom ebben az évben, de egyelőre nem árulhatok el többet. Viszont hamarosan már láthatják ezeket a nézők, és nagyon izgulok azért, hogy mindet szeressék.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KULT
A Rovatból
„Így tovább nem lehet élni” – Újabb zseniális Bödőcs-kisfilm készült, Csákányi Eszter és Znamenák István is remek benne
Amolyan igazi Bödőcs-humor, két lazán odapakolt nagyszerű színészi alakítással. Egy kis Örkény, egy kis Wes Anderson négy és fél percben.

Link másolása

Új kisfilm került fel Bödőcs Tibor YouTube-oldalára: a mintegy 4 és fél perces alkotás két főszereplője Znamenák István és Csákányi Eszter.

A kérvény című opus egy Wes Anderson-szerű miliőben játszódik, és lényegében egy kérvény felolvasásából áll, na meg a hangos csattanóból. De az egészben benne van az „elmúthatvanév” Magyarországa, persze a megfelelően vicces, ironikus körítéssel. A kérvény című kispróza egyébként Bödőcs Prímszámok hóesésben című kötetének egyik fejezete.

Amolyan igazi Bödőcs-humor, két lazán odapakolt nagyszerű színészi alakítással.

De felesleges is ennél több, nézzük a kisfilmet:


Link másolása
KÖVESS MINKET:

KULT
A Rovatból
Nem Zendaya cicijével próbálja eladni a filmjét Luca Guadagnino a Challengersben
Április 25-től játsszák a hazai mozik a Challengerst. Zendaya eddigi pályafutásának talán legfontosabb filmjét készítette el, és mindent meg is mutatott a cél érdekében.

Link másolása

FIGYELEM: A CIKK APRÓ SPOILEREKET TARTALMAZ!

Napok óta azon töprengek, miért is tetszett ennyire a Challengers. Hiszen ha az ember nagy vonalakban elmondja a sztorit, talán fel sem kelti a figyelmet. Szerelmi háromszög, a tenisz, mint az emberi kapcsolatok, játszmák metaforája, bla-bla-bla. De ahogy sokszor hangsúlyozzuk, a művészet fő kérdése a nem a „mit”, hanem a „hogyan”.

Luca Guadagnino rendező az egyszerű hozzávalókat mesterien elegyíti, a romantikus drámából már-már lélektani thrillert csinál. Az első pillanatban megalapozza az egész filmen átívelő feszültséget. Két férfi teniszezik. Izmosak, leharcoltak, feszültek. Már-már mitikus alakok. Csatájukat a nézőtérről figyeli egy szépséges nő.

A három szempárt látjuk egymás mellé vágva, és rögtön tudjuk, miről van szó, mi is lehet a valódi tétje ennek az összecsapásnak.

Ezután a film ügyesen ugrálva az idősíkokon azt mutatja be, hogy jutottak el a szereplők eddig a pontig.

Tashi (Zendaya) ígéretes teniszcsillagnak indult, ám egy sérülés miatt le kellett mondani az álmairól. Manapság férje, Art Donaldson (Mike Faist) teniszcsillag edzője és menedzsere, akivel van egy közös lányuk is. Art rossz passzban van, sorra veszti a meccseit, szíve legmélyén már szívesen visszavonulna, de fél, hogy elveszti felesége megbecsülését, ha feladja. Ám mindannyiuk életét felrázza, amikor egy kisebb rangú versenyen Art szembe találja magát Patrickkal (Josh O’Connor), aki egykor a legjobb barátja volt, egészen addig, amíg meg nem ismerkedtek Tashival.

Mindenképpen ki kell emelni még Trent Reznor és Atticus Ross zenéjét. Mert bármennyire jó is a rendező és a szereplőgárda, voltak olyan helyek a filmben, ahol egyedül a lüktető soundtrack biztosította a feszültséget, anélkül túl hosszú és lapos lett volna egy-egy snitt.

Bámulatos a fényképezés, minden beállítás talál, olykor egyenesen a száguldó labda szemszögéből látjuk a meccseket. Bár a filmben végig erős az erotikus túlfűtöttség, Luca Guadagnino remek ízléssel bánik a kérdéssel. Nem Zendaya cicijével próbálja eladni a filmjét, sosem látszik több, mint ami indokolt, és ami szükséges ahhoz, hogy plusz töltetet adjon egy-egy jelenetnek. Egyébként is túl sok a történés, amit követni kell ahhoz, hogy a szemünket legeltessük. Kimondottan szokatlan módon ebben a filmben sokkal többet vetkőznek a pasik.

Nem is emlékszem, láttam-e valaha olyan mainstream amerikai (vagy bármilyen) filmet, ahol a férfi öltözőt mutatják a maga természetes valóságában.

Itt ez is megtörtént. Sőt, Guadagnino attól sem fél, hogy kicsit behozza a képbe a látens homoszexualitás kérdését. Mindezt kellő lazasággal és humorral teszi.

Félreértés ne essen, a Challengers nem a szexről, és még csak nem is a teniszről szól. Ahogy maga Tashi ki is mondja valahol a film elején: a tenisz nem sport, hanem emberi kapcsolat. Akkor lesz jó egy meccs, ha a pályán lévő két ember szinte eggyé válik, tökéletesen érti egymást.

A Challengers három zseniális színész és egy nem kevésbé nagyszerű rendező összmunkájától lett az, ami, de ez mégiscsak Zendaya filmje, ő a csúcstámadó, a többiek az alaptábort biztosítják neki. A még mindig nagyon fiatal színésznő nem is választhatott volna jobb filmet, hogy megmutassa tehetségét azok számára, akik eddig legfeljebb a Pókember-filmekben és a Dűnében találkoztak vele.

A szép színésznők sokszor úgy próbálnak kitörni a skatulyából, hogy csúnya, vagy legalábbis a nőiességüket háttérbe szorító női karakterek bőrébe bújnak. Zendaya más utat választott: maximálisan kihasználja előnyös külsejét, erotikus kisugárzását, sőt, maga a szerep is arról szól részben, hogy egy vonzereje tudatában lévő fiatal nő miként manipulálja az életében lévő férfiakat. De közben láthatjuk fiatal lányként, anyukaként, femme fatale-ként, üzletasszonyként és tehetetlenül szerelmes nőként is. A színészi sokoldalúság olyan skáláját vonultatja fel, amire kevés szerep nyújt lehetőséget.

Kisujjában van a színész és a nő egész eszköztára, és így könnyedén az ujja köré csavar mindenkit.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

A Rovatból
Több mint száz év után került elő egy eddig ismeretlen írás Agatha Christie-től
Az első Poirot-regénye környékén írhatta az első világháború alatt.

Link másolása

Váratlan szerzőre bukkantak egy, a Brit Pszichoanalitikus Társaság archívumában talált magazin hasábjain: minden idők legtöbb könyvet eladott regényírójára, Agatha Christie-re.

A magazint Sylvia Payne, a psziszhoanalízis brit úttörőjének papírjai között találták meg, aki még az első világháborúban, nővérként ismerkedett meg a krimi későbbi koronázatlan királynőjével.

A Mit csináltunk a Nagy Háborúban című, hatvanoldalas, saját készítésű szatirikus magazin is ebből az időből származik és Christie, Payne, illetve kolléganőik különböző írásait tartalmazza: novellákat, verseket, színdarabokat – és egy képregényt is egy mérgezéses esetről, amit Christie és szintén nővér barátnői „követtek el”.

Christie a magazinban elsősorban a kérdezz-felelek rovat vezetőjeként szerepel, ahol képzeletbeli olvasók kérdéseire válaszol, válaszait Agatha néni néven szignózva,

de rejtvényoldalt is szerkesztett, továbbá írt egy bírósági álhíreket tartalmazó rovatot.

A belsős nővérmagazint könnyed, pozitív hangvétele miatt minden bizonnyal saját maguk lelkesítésére készítették a nővérek, akik nap mint nap szembesültek a világháború borzalmaival a Franciaországból hazatért brit háborús sebesültek révén.

Christie nagyjából a magazin keletkezésekor írhatta első regényét is, A titokzatos stylesi esetet, a később legendássá vált Hercule Poirot detektív főszereplésével, de ekkor még senki sem sejthette, hogy az írónő könyveinek eladását csak Shakespeare és a Biblia tudja majd megelőzni, ugyanis első regényének kéziratát három éven át hat különböző kiadó utasította vissza.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KULT
A Rovatból
Meghalt András Ferenc
A nemzet művészének rendezőként olyan filmek fűzödnek a nevéhez, mint a Veri az ördög a feleségét vagy a Dögkeselyű. 81 éves volt.

Link másolása

Nyolcvanegy éves korában elhunyt András Ferenc Kossuth- és Balázs Béla-díjas filmrendező, forgatókönyvíró, producer, érdemes művész, a nemzet művésze – jelentette be csütörtökön Szombathelyen Kollarik Tamás, a Nemzeti Média-és Hírközlési Hatóság elnöki főtanácsadója és Lovass Tibor, a Savaria Filmakadémia elnöke a 11. Savaria Filmszemle keretében rendezett médiakonferencián.

András Ferenc, a Savaria Filmszemle életműdíjas zsűritagja emléke előtt a konferencia résztvevői néma felállással tisztelegtek.

A Színház- és Filmművészeti Egyetem MTI-hez eljuttatott közleménye szerint az intézmény harmadéves filmrendező osztályának osztályvezető tanára csütörtökön hajnalban hunyt el.

András Ferenc 1942. november 24-én született Budapesten, 1973-ban szerzett rendezői diplomát a Színház- és Filmművészeti Főiskolán. Életében mindvégig jelentős szerepet játszott a film és a televízió. Pályáját 1962-ben kezdte a Magyar Televízióban, majd dolgozott a filmiparban is, ahol a korszak legnagyobb rendezőivel működött együtt, köztük Ranódy Lászlóval és Makk Károllyal.

Rendezőként és forgatókönyvíróként olyan rendkívüli alkotások kötődnek a nevéhez, mint a Veri az ördög a feleségét, a Dögkeselyű, A kárókatonák még nem jöttek vissza, a Családi kör vagy a Törvénytelen című film – olvasható az SZFE méltatásban.

Mint írták, András Ferenc 1977-ben aláírta a Demokratikus Chartát, kifejezve tiltakozását a csehszlovákiai diktatúra intézkedései ellen, a politikai nyilatkozat támogatása miatt hosszú ideig nem forgathatott újabb játékfilmet.

A nyolcvanas években a MAFILM színésztársulatának vezetője volt, majd később a Dialóg Filmstúdiót irányította. Produceri tevékenysége mellett meghatározó szerepet vállalt a szinkronszakma alakításában, valamint a Duna Televízió szinkronműhelyének korszakos vezetője volt. Szerteágazó tudása és tapasztalata ellenére viszonylag későn kezdett tanítani: 2021-től volt az Színház- és Filmművészeti Egyetem filmrendező osztályának osztályvezető oktatója, aranydiplomáját pedig 2023-ban vehette át ugyanitt - emelik ki a közleményben.

András Ferenc halálával a magyar film világa kiváló alkotót veszített el, emlékét a filmjein és oktatói munkáján keresztül őrzi a Színház- és Filmművészeti Egyetem

– írták.

Link másolása
KÖVESS MINKET: