KULT
A Rovatból

Dobos Evelin: „A mai napig dolgozom azon, hogy ne aggódjak túl mindent”

A Keresztanyu színésznőjével színészetről, útkeresésről és arról is beszélgettünk, mit csinál, ha épp nem dolgozik. De azt is elárulta, mit gondol karakteréről, Harangozó Petráról, és számára mi az álomszerep.


Dobos Evelint legtöbben talán a Keresztanyu című sorozatból ismerik, hiszen ő alakítja Róza mama legidősebb unokáját, Harangozó Petrát. De Evelin olyan filmekben is játszott korábban, mint a Napszállta vagy a Curtiz. Sőt, az egyetemi tanulmányi után műsorvezető is volt. Most többek között arról mesélt nekünk, mikor szeretett bele a színészetbe, és miért döntött aztán mégis úgy, hogy televíziós műsorkészítő szakon tanul tovább. De elárulta azt is, hogyan alakította ki Harangozó Petra karakterét, milyen szerepet szeretne egyszer mindenképp eljátszani, és, hogy mit csinál, amikor épp nem dolgozik.

- Már általános iskolás korodban is játszottál színházban. Mindig is a színészet érdekelt a legjobban?

- Az anyukám már kiskoromban is látta rajtam, hogy az önkifejezés különböző formáit keresem. Először ez a balett volt számomra, abban tudtam kiélni a kreativitásomat, a művészetek iránti érdeklődésemet. Ez egyébként egész sokáig kitartott. Amikor aztán átkerültem a debreceni Csokonai Színházba balett órákra, akkor kezdett beszippantani a színjátszás.

- Mi volt az első szereped?

- Gyerekként főként csak ilyen apróbb jeleneteim voltam. Egyszer volt szöveges szerepem, amikor már a színlapra is kikerült a nevem, ez volt a Peter Pan musical. Nem kellett énekelnem, csak a végén volt egy rövid jelenetem. Aztán egyébként a gimnáziumban véget ért ez a dolog, mert akkor már nem lehetett színházi szerepeket vállalni. De addigra már nyilvánvalóvá vált bennem, hogy érdekel a színészet, hogy mindent, ami ezzel jár, varázslatosnak tartok.

- Viszont mégsem a színész szakot választottad, amikor jelentkeztél a Színművészetire. Miért döntöttél a televíziós műsorkészítő szak mellett?

- Igazából először nem is az SZFE-re mentem, hanem a közgázon próbáltam megtalálni magam, de az egy tévút volt.

Mondjuk jó voltam matekból, tehát azzal nem volt gond, meg nagyon jó lett az érettségim is. De egyébként ez nekem elég fontos volt, mert drámatagozatos voltam a középiskolában, és a drámásokra mindig rátesznek egy bélyeget a reáltagozatos osztályok, amiért egy kicsit szabadabban létezünk. Persze, hozzájuk képest ez így is volt, de én meg akartam mutatni, hogy igenis tudom ugyanazt az eredményt hozni, amit ők. Így kötöttem ki végül a közgázon is, ahol nagyon hamar, kb. egy hét alatt kiderült, hogy ez nagyon nem az én világom. Ezután újra meg kellett találnom, hogy mi lesz az én utam. Ekkor jött velem szembe a televíziós műsorkészítő szak.

Egyébként már fogalmam sincs, hogy ez egy ilyen sorsszerű dolog volt. Nagyon be akartam kerülni és elsőre fel is vettek, amiért nagyon boldog voltam.

- Az egyetem után az M5 műsorvezetője lettél. A színészetről akkor lemondtál?

- Soha nem volt bennem az, hogy választanom kell a színészet és a műsorvezetés között. Mindig nyitottsággal álltam minden lehetőséghez. Amikor az M5 indult, akkor az egyik egyetemi tanáromtól kérték, hogy ajánljon néhány volt diákot a műsorvezetői castingra. Köztük voltam én is, majd az esélytelenek nyugalmával elmentem a castingra, mert egyszerűen kíváncsi voltam rá, hogy milyen élmény részt venni egy ilyen típusú meghallgatáson. Tényleg őszintén meglepődtem, amikor felvettek, és nagyon örültem is neki, hiszen ekkor épp lediplomzátam az SZFE-n és megint útkeresésben voltam, nem tudtam, mi a következő lépés.

- Szerintem ezzel sokan vagyunk így. Amíg az ember egyetemista, addig olyan magától értetődőnek tűnik minden. Aztán egyszer csak lediplomázol, és ott maradsz a kérdéssel, hogy hogyan tovább.

- Rettenetes...az egy nagyon nehéz időszak volt.

Már a középiskola végén is azt éreztem, hogy az akkori döntéseim meghatározzák a jövőmet, hogy nem mindegy, hova megyek tovább, mit csinálok. Ez persze nincs így, de akkor és ott, annyi idősen így látja az ember. Hogy nagyon fiatalon kell meghatározó és nehéz döntéseket meghozni. És én nagyon rosszul éltem meg azokat az időszakokat, amik ilyen bizonytalanul teltek. A mai napig dolgozom azon, hogy ne aggódjak túl mindent, mert ahogy anyukám szokta mondani: minden rendben lesz.

Csak figyelni kell a lehetőségekre, jól megélni azokat, szorgalommal, alázattal dolgozni és nem szabad belesüppedni a bizonytalanságba.

- Végül aztán visszataláltál a színészethez, csak néhányat kiemelve: játszottál például a Napszállta és a Curtiz című filmekben, most pedig a Keresztanyu című sorozatban alakítod az egyik főszereplőt. Melyik szerep volt eddig a legmeghatározóbb számodra?

- Minden munkám nagyon meghatározó volt. Nem tudom őket rangsorolni, mert mindegyiket másért szerettem.

A Napszállta egy csodálatos élmény volt, nagyon jól tudtunk együtt dolgozni Nemes Jeles Lászlóval, hamar ráhangolódtam az ő munkatempójára, rengeteget tanultam, érzelmileg is sokat fejlődtem. Minden pillanatát élveztem, a mai napig intenzíven él bennem ez az élmény. A Curtizben kaptam meg életem első női főszerepét. Ráadásul Lengyel Ferencnek lehettem a partnere. Ő egy csodálatos színész, még a térdem is megremegett, amikor először találkoztam vele. A Keresztanyu pedig egy nagyon különleges élmény.

Mindig azt mondom, hogy bemegyek dolgozni, mert tényleg olyan, mintha egy munkahelyre járnék be már másfél éve. Annyira jó azt érezni, hogy tartozom egy csapathoz, ami nem csak néhány hónapra szól. Imádok velük dolgozni, mert tényleg nagyon kedves és profi emberekből áll az egész csapat.

- A Keresztanyuban Harangozó Petrát alakítod. Mennyire volt nehéz megtalálnod az ő karakterét?

- Az első két hétben rengeteget dolgoztunk Petra karakterén Hámori Barbarával, a sorozat showrunnerével. Igazából az elejétől kezdve egyre gondoltunk, de

főként azzal volt sok munka, hogy rögzítsem Petra sarokpontjait. Ő egy elég temperamentumos személyiség, de meg kellett találnom azt a finomságot, ami egyébként megvan benne.

- Te is egy elég karakán csajnak tűnsz. Petra hasonlít rád?

- Bizonyos értelemben igen, mert mertem magamból is beletenni.

Egyébként szerintem mi jóban lennénk Petrával: bírja a kritikát, lehetne vele őszintén beszélgetni. Bár néha azért beszólnék neki, hogy “figyu már, ezt egy kicsit túlreagáltad, nem gondolod?”. És biztos, hogy eleinte ellenkezne, de aztán belátná, hogy igazam van.

- Van álomszereped, olyan karakter, amit egyszer mindenképp el szeretnél játszani?

- Persze!

Egyszer nagyon szeretnék egy olyan karaktert alakítani, mint Charlize Theron A rém című filmben.

Ez például egy álomszerep, amikor a beauty csapat is azon dolgozik, hogy nagyon meghökkentő eredményt érjenek el. Erre nagyon vágyom.

- Az látszik, hogy rajongásig szereted, amit csinálsz. De mivel foglalkozik Dobos Evelin, amikor éppen nem dolgozik?

- Igazából ugyanolyan átlagos dolgokkal, mint mindenki más. A barátaimmal, a családdal vagyok, meg hát eljárok enni.

Imádok enni! Főleg nagyon szeretek új ízeket, ételeket megkóstolni. Ezért óriási szenvedélyem, hogy eljárok olyan helyekre, ahol még nem ettem. Tele van a Google térképem szívekkel és zászlókkal. A szívek azok a helyek, ahol már jártam és tetszett, a zászlók pedig, ahol még nem voltam, de nagyon szeretnék eljutni.

Emellett persze nagyon szeretek főzni is, filmezni, sorozatokat nézni. Na meg számítógépes játékokat játszani. Főleg a történetalapú játékokat szeretem, amikor egy-egy akciót megszakít a narratíva, és csak nézned kell a képernyőt, hallod, ahogy a karakterek beszélnek, elemzik a helyzetet, majd megy tovább a játék. Ezek nagyon ki tudnak kapcsolni. Bár forgatási időszakban muszáj áramtalanítani.

- Nemrég indult az év, milyen terveid vannak 2022-re?

- Több projekten is dolgozom ebben az évben, de egyelőre nem árulhatok el többet. Viszont hamarosan már láthatják ezeket a nézők, és nagyon izgulok azért, hogy mindet szeressék.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KULT
A Rovatból
Isztriai tengerparti hangulat a Városmajorban – különleges színházi est vár Budapesten
Igazi horvátországi tengerparti hangulat lesz a Városmajori Szabadtéri Színpadon a Zentai Magyar Kamaraszínház kiváló színészei jóvoltából!


Nem kell tehát a tomboló hőségben órákat várakozni az autópályán, hogy átéljük az Isztria hangulatát, a városmajori nézők ugyanis lírai-groteszk tengerparti társasutazáson vehetnek részt, hiszen augusztus 25-én Budapestre érkezik a Szedjetek szét!

Közel van a Vajdaság, valahogy sokaknak mégis távol: az, ami az ütemes tempóban megújuló zentai színházzal történik, feltétlenül figyelemre érdemes. A Dévai Zoltán és Mezei Kinga vezette teátrum gyorsan felkerült újra a délvidéki magyar színházak összetéveszthetetlen esztétikája iránt rajongók belső térképére. Kicsi, de erős – talán így lehetne leírni legrövidebben azt, ahogyan és ami itt történik.

Merész vállalásokból nincs hiány, és erről megbizonyosodhat az, aki ellátogat a nagy vajdasági költő, Domonkos István műveiből készült, 2024-ben bemutatott előadásra.

Aminek van előtörténete, többféle is. Egyrészt a hosszú színházi memóriával rendelkezők emlékezhetnek Mezei Kinga korai, nagy visszhangot kiváltott Via Italia-rendezésére, melyet „Domi” szövegei nyomán álmodott színpadra. Néhány éve a Zenta melletti szomszédvárban, a szabadkai Kosztolányi Dezső Színházban született meg az első Szedjetek szét, szintén Mezei rendezésében. Az egykori szereplők közül Hajdú Tamás, Mészáros Gábor és Pálfi Ervin az újragondolt változatban is részt vesz, de a színpadon látjuk még többek között a rendezőt magát, vagy a Budapestről Zentára szerződött Vilmányi Benettet is.

Domonkos István költészete alapélmény számtalan vajdasági alkotónak. A Szedjetek szét kiindulópontja A kitömött madár című regény, majd a rá néhány évre, 1971-ben publikált Kormányeltörésben című vers. Ez utóbbi jelentőségéről Keresztury Tibor irodalomtörténész így fogalmaz: „az idegenség, a magány, kitaszítottság, a nyelvvesztés, a hazához fűződő viszony, az elveszített otthon, a sehová sem tartozás... keserű himnusza ez, melynek végetérhetetlen avantgárd sodrását, áradását visszatérő motívumok strukturálják... Élő, működő, aktuális, frissnek ható matéria: éppúgy meggyőződhet erről Domonkos régi híve, ismerője, mint az, aki ezt a verset, ezt a költőt most fedezi magának fel.”

És a felfedezéshez, illetve újraismerkedéshez tökéletes matéria a zentai színház előadása. Az isztriai tengerparton vagyunk a hetvenes években, a zenészek az üdülők szórakoztatására kitartóan húzzák a talpalávalót. Közben pedig a véletlen által egymás mellé sodort, karakteres és emlékezetes figurák élővé és átélhetővé varázsolják a horvát (rém)álmot. Négy monológot hallunk, és mindnek központi témája a menni vagy maradni kérdése – Domonkos szomorú varázslata, hogy a kérdés aktualitása mit sem kopott az elmúlt négy és fél évtizedben ezen a vidéken...

Ahelyett, hogy az apró történéseknél leragadnánk, érdemes egy nagy levegőt venni, és úgy elmerülni ebben a különös világban. Aki nem szakértője a vajdasági kultúrának és gondolkodásnak, annak sem kell aggódnia, hiszen az előadás jófajta humorral mutat görbe tükröt a mindig abszurd világnak. Eljön az a pillanat is, amikor a nevetés megszakad, és minden elsötétül egy pillanatra, de a keserű valóság is szerethetővé nemesül a fináléban.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
KULT
A Rovatból
Vecsei H. Miklós az SZFE-s tanáráról: Büszke voltam rá, hogy az én farkamat fogja
A színész az Ördögkatlanon beszélt a színházi közeg visszaéléseiről vagy családja megosztottságáról. Az interjúban arról is beszélt, miért utasított vissza egy állami díjat.


Vecsei H. Miklós az Ördögkatlan fesztiválon beszélgetett Veiszer Alindával, az interjú Veiszer Patreon-oldalán jelent meg, amelyet a Telex szemlézett. A színész-rendező többek között a Nemzeti Színházhoz való szerződéséről, a családja megosztottságáról, az SZFE-s éveiről és egy visszautasított állami díjról is beszélt.

Elmondta, hogy mesterei és szakmabeli barátai közül senki nem beszélte le arról, hogy elfogadja Vidnyánszky Attila ajánlatát. A döntés előtt kikérte Jordán Tamás, Molnár Piroska, ifj. Vidnyánszky Attila és gyimesi nagymamája véleményét is. Hozzátette, hogy közülük csak

nagymamája nevezhető Orbán Viktor „véres szájú hívének”. Vecsei hangsúlyozta: ő a Nemzeti Színházban hisz, nem valamelyik igazgatójában.

A beszélgetésben arról is szó esett, hogy mennyire megosztottnak látja Magyarországot. Vecsei úgy fogalmazott: imádja az országot, de sírnia kell, milyen állapotban van. Példaként említette, hogy

a családja egyik része a Pride-on van, a másik fele pedig a nagymamájánál nézi a csíksomlyói búcsút.

Az interjúban felidézte az SZFE-n töltött éveit is. Azt mondta, hogy öt évig volt ott hallgató, és teljesen természetesnek számított, hogy egy hatvanas férfi tanár fogdosta őt, miközben instruálta. Szavai szerint:

„Sőt, még büszke is voltam rá, hogy az én farkamat fogja, és nem a másokét, mert akkor engem akar instruálni.”

Vecsei arról is beszélt, hogy az SZFE modellváltásával nem értett egyet. Éppen ebben az időszakban kapta volna meg a kormánytól a Fiatalok a Polgári Magyarországért Díjat. Írt egy levelet az akkor még államtitkár Novák Katalinnak, amelyben jelezte: a kitüntetést csak akkor veszi át, ha beszélhet vele az ügyről. „Nem válaszolt nekem Novák Katalin. És nem is fogadott. És akkor én sem fogadtam el ezt a díjat” – mondta.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KULT
A Rovatból
Ez a férfi tényleg egy félisten élőben is – megvadult nőstényhordák ellenére is elsöprő volt Jason Momoa koncertje
A hisztérikus követelőzések ellenére sem vetkőzött, viszont felszabadultan zenélt Jason Momoa a bandájával a budapesti Akváriumban. A meglepetés-fellépő a 16 éves fia volt, aki szintén nagyon átélte a teltházas bulit.


Amióta megláttam a Trónok Harcában Khal Drogóként belovagolni Jason Momoát (akiről valljuk be, nők millióinak szintúgy a lovaglás jut eszébe), híresen elfogult lettem. Úgyhogy amikor kiderült, hogy Budapesten koncertezik a nyelvbotlásnak vagy dadaizmusnak is beillő, Öof Tatatá nevű bandájával, fél órán belül öten küldték el nekem a hírt.

2019-ben már voltam olyan koncerten, amelyen ő is ott volt, ugyanis pont a Dűne első részének budapesti forgatása alatt turnézott utoljára a Slayer. De Momoa akkor sajnos nem a küzdőtéren pogózott, mint nemrég Ozzy búcsúbuliján a Pantera riffjeire, hanem a színpad mellől élvezte a show-t.

Jól tettem, hogy fénysebességgel lecsaptam egy jegyre, mert egy nap alatt 80%-ban el is fogytak a jegyek, és utána hamar teltházas lett a buli. Nyilván rengetegen úgy voltak vele – kétségkívül én is –, hogy kit érdekel, Jason milyen zenét játszik, ha az Old McDonalds had a farm dallamára olvassa fel a telefonkönyvet, akkor is izgalmas lesz látni, hogy milyen a kisugárzása ennek a tesztoszteron-hegynek.

Amikor rákerestem a 2024-ben alakult Öof Tatatá-ra, annyit tudtam meg elöljáróban, hogy Mike Hayes énekes-gitáros és Kenny Dale dobos a két zenésztársa, és többek közt Metallica, Black Sabbath, Led Zeppelin és Jimi Hendrix feldolgozásokat adnak elő.

Erre mondjuk nekem, mint rock-metal fanatikusnak extrán fel is csillant a szemem, a műfajt nem kedvelő gruppie-k meg majd elvonatkoztatnak a zenétől, úgysem azért lesznek ott.

A késő esti klubkoncertet illetően arra számítottam, hogy csipketangákat csúzlizó csajok lepik majd el az Akvárium területét, és lesz pár Temu-köpenyes Aquaman, aki így próbál majd a helyszínen csajozni. Sokat nem tévedtem. Két órával a 22.30-ra kiírt koncert előtt már beengedték a sorokban kígyózó keménymagot: valóban volt köztük egy nagydarab kamu-Momoa, számtalan rocker, néhány Momoa-pólós rajongó, szuperhős-fan srácok, és persze zömében állig felnyomott dekoltázsú, kikent-kifent, elszánt lányok, illetve idősebb nők egyaránt. Volt, aki a párjával érkezett, de a többség csapatostul, hiú reményekkel telve portyázott.

Az Akvárium nagytermébe lejutva végtelenítetve vetíteni kezdték – az első sorokat rögtön elfoglaló rajongótábornak – a színész vodkareklámját. Amely elsőre szexinek hatott, ezredszerre már vallatásnak. Az pedig még inkább, hogy ennyi ideig kellett felfokozott hangerővel ovuláló hölgyek locsi-fecsijét hallgatnom, akik már attól önkívületben sikítottak, ha egy road bement letenni egy setilstet a földre.

Amikor végre elkezdődött a koncert, egyébként a kiírt időben, én instant hormonsokkot kaptam a belépő Jason Momoától, mert ez a férfi tényleg egy félisten élőben is. Huncut mosolygások, magabiztos közvetlenség, laza haj- és fenékrázás, gyakori közönséghez dumálás és karizmatikusság (nos, a karizma sem utolsó).

Aki pedig a – nemrég a forgatás miatt történt – szakrális szakálltalanítás miatt izgult, annak jelentem, hogy azóta kellemes borostája nőtt, amely remekül áll neki.

Maga a koncert számomra kifejezetten hangulatos és élvezetes volt, mintha egy blueskocsmában lettem volna, ahol a régi haverok előadják a kedvenc rock-metál slágereiket. Kenny jól dobolt, Mike pedig ugyan nem a legjobb énekes, viszont igazán kiváló gitáros, valamint egy tüneményes és szerethető figura. A trió néha kibővült Nakoa-Wolffal, Momoa 16 éves fiával, aki szintén az apjával együtt forgat nálunk. A srác nem csupán a szülei vonásait örökölte (bár lágyabb kivitelben, puttó angyalkás fürtökkel), hanem az apja zenei tehetségét is, mert már most jól gitározott, és látványosan élvezte a reflektorfényt, szinte fürdőzött a sikerben.

Az apja-fia páros még vokálozott is egyet közös mikrofonba a Rebel Yell alatt. A közönség láthatóan nem tudta értékelni a jammelős blues-részeket és a keményebb metálszekciót sem, csak a populárisabb slágerekre indult be az éneklés, mint amilyen a Red Hot-féle Can’t stop meg a Zombie vagy a Purple Rain.

A buli közben azonban egyre inkább szégyelltem, hogy nő vagyok, annyi lealjasodást láttam és hallottam. Ennyi malacvisítás konkrétan a vágóhídon nincs. Hol hörögve skandálták a családjuktól elszabadult asszonyok, hogy „Shirt off! Shirt off!”, hol magyarul vinnyogták, hogy „Rajtad van a póló, mi van veled?!" vagy "Aquaman gyere ide!". Volt momoás felnőttszínező is valaki kezében (na jó, az nekem is megvan), és egy molinón az első sorban a "Can I have a dickpic?" állt.

A koncert közepén majdnem agyontaposott-rúgott két ittas hölgyemény, hogy egy méterrel közelebb lássák az idoljukat. A (velem is) durván verekedő, megvadult egyedet végül a szekus szedte ki a sorból. Mintha egy nagyszabású lánybúcsún lettem volna – nem csoda, hogy Momoa végül nem vette le a trikóját, becsültem is érte, hiszen nem chippendale műsorral érkezett.

Az éjjel fénypontjaként még a dobverőt is elkaptam a végén, pedig én nem is nyúltam utána, mint száz másik kéz, csak hallottam, hogy a földön koppan, és pont be tudtam slisszolni a lábak közé, hogy felvegyem.

És az a harci helyzet, hogy Momoa és az egész bandája rendkívül szimpatikus és megnyerő volt a műsor alatt. Pedig én tényleg szerettem volna fogást találni ezen a pasin. De nem sikerült - sajnos semmilyen értelemben.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KULT
A Rovatból
Tóth Gabi: kimegyek mindjárt, azt kint valakit agyonverek – A Megasztár előzetese szerint bőven lesz feszültség a tehetségkutatóban
Herceg Erika könnyeit törli, Curtis kiakad és káromkodik, Marics Peti pedig kiabálni kezd.


Hamarosan érkezik a Megasztár idei évada. A csatorna egy előzetest is megosztott, melyből kiderül, hogy bőven lesznek megint feszültségek, sértődések, könnyek.

A műsorban új mesterek is érkeznek. A zsűri tagjai: Tóth Gabi, Herceg Erika, Curtis és Marics Peti. Ördög Nóra pedig új társat kap a műsorvezetéshez, Till Attila helyett Szépréthy Roland lesz a partnere.

VIDEÓ: A Megasztár beharangozója


Link másolása
KÖVESS MINKET: