A Steve Hackett-tel és Gulli Briemmel közös szardíniai rögtönzésekből született a Life Is A Journey lemez, az idén év elején ugyancsak az angol gitárossal és az izlandi dobossal készült tavalyi koncert került korongra. A tavaszt pedig a Miskolci Szimfonikusok közreműködésével tartott 2015-ös MüPa-koncert könyv-lemezével és az új formáció első stúdióalbumával, a Flow-val köszöntötték. Égerházi Attila gitárossal, a Djabe alapító-vezetőjével beszélgetünk.

-Milyen volt az átmenet a régi formációból az újba?

-Nyilvánvalóvá vált, hogy a régiek, Kovács Feri, Kovács Zoli és Banai Szilárd, el akarnak menni, és el kell őket engedni. Ez azonban nem azt jelenti, hogy már nem állunk egymással szóba, csupán más vizeken evezünk, és bennünk ugyanúgy megvan a tisztelet irántuk, mint azokban, akik a helyükre léptek. Koós-Hutás Áron, Kaszás Péter és Nagy János nagy szeretettel és lelkesedéssel érkeztek, hogy a maguk zeneiségét hozzáadják a megújulásunkhoz.

Miközben csatlakozniuk és alkalmazkodniuk kellett a Djabe hosszú távú terveinek folytonosságához, hamar ízlelgetni kezdtük a közös, új zenét.

Úgy érzem, hogy az átmenet alapvetően zökkenőmentesen zajlott, barátibb lett a viszony, az egymás iránti érdeklődés és szakmai hozzáállás is más. Megszűnt egy sor felesleges feszültség a zenekarban, nyugodt, csendes, profi munka folyik. De közben még a korábbi formációval megjelent Forward Live címmel az eddigi legnagyobb művünk, a szimfonikus MüPa-koncert, amelyre nagyon büszkék vagyunk. A korábbi vázról lehullottak az alkotóelemek, most újraépítjük a vázat. És hogy még tovább kössük össze a múltat a jelennel: 20 év után visszatértem a londoni Abbey Road stúdióba, hogy a Witchi Tai To album kapjon egy 45-ös fordulatszámú lemezt.

-Annak idején az eredeti lemezzel is ott jártatok.

-1998-ban még szinte teljesen új volt az a megoldás, hogy a hangfelvételek mellé videót, web-linket tesznek fel, tehát multimédiás felületté vált a lemez. Akkor az Abbey Road rendelkezett az ehhez szükséges csúcstechnológiával és ott készítették el a lemez vágását is, amelyből a vinyl-változat készült. Ez mára már elfogyott, és manapság egyre nagyobb a kereslet a vinyl iránt. Itthon például jobban kedvelik, mint a CD-t. És bár három évvel ezelőtt már teljesen feldolgoztuk a Witchi Tai To-történetet egy négy CD + DVD-s dobozban, gondoltam, csavarjunk rajta még egyet. A 45-ös fordulatszám jobb hangminőséget produkál, mint a 33-as. Ezt a vágást napjaink egyik legnagyobb masztering hangmérnöke, Miles Showell végezte. Ezt a Witchi Tai To-verziót ősszel az idei Hi-Fi Show-n fogjuk bemutatni.

-A Flow-n is érezhető ez a folytonosság, mert hallunk egészen új, például a kortárs zenével rokon hangokat, de vissza-visszatérnek zenei utalásokban az egészen korai Djabe-idők is. Ezzel szemben mintha Barabás Tamás basszus-szólói kicsit háttérbe szorultak volna.

-Nem változott az a korábbi munkamódszerünk, hogy adok Tominak ötleteket, azokból kiválaszt néhányat, és ezek lesznek a közös dalaink. A többi darabot az ő egyéni elképzelései vezérlik. Egy vájt fülű hallgató felfedezhet benne visszatérő rendszerelemeket. és nagyon furfangos dolgokat, amelyek csak első hallásra tűnnek egyszerűnek szerkezetben, ritmikában. Továbbra is jellemző ránk, hogy együtt szólal meg két hangszer, és olyan hatást kelt, mintha egy harmadik lenne. A korábbi zongorahangokkal ellentétben Jancsa nagyon szereti az „okos”, vidám hangokat a billentyűkön, nekem azért sikerült visszacsempésznem az akusztikus gitárt.

Hosszú idő után nem szól lemezünkön a hegedű, de úgy gondolom, felesleges bármit is hiányolni ebből az anyagból, fel kell fedezni az új szépségeket.

Mindig volt a Djabéban valami énekhang, Kovács Feri a magyar népzene, Sipi (Sipos András, a zenekar 2007-ben elhunyt egyik alapító tagja) a leutánzott afrikai népi ének hangján szólalt meg. Kaszás Peti viszont képzett énekes, és az általa felénekelt vokálok nagyon megdobták a zenét. A Flow refrénje például bennem Philip Glass repetitív zenéjét idézi. Áron nagyon jó trombitás, remek meglátásai vannak és „a kevesebb több” elve illik szellemiségünkhöz. A koncertváltozatok némiképp el fognak térni a lemezverziótól, ezek eljátszhatóbb és a fülnek kényelmesebb megoldások lesznek, ebben ő nagyon tudatos. Jancsa pedig bármit megcsinál, nagy szerencse, hogy rátaláltunk. Tamástól valóban kevesebb szolisztikus basszust hallunk, bár az ő játéka végig domináns, szólók nélkül is. Most ezek a felvételek inkább a kompozíciókról szóltak. Tehát elmondhatjuk, hogy jó irányban haladunk.

-Honnan jött a Flow cím?

-Mint mondtam, jó irányba haladunk… túljutottunk az átmeneti korszakon, az új zenekar elkezdett élni, minden szépen „átfolyt”. Maga a cím Tamás ötlete volt, de végül is erről van szó. Az elmúlt években több lemezcím is tőle származott, mint a válságból való kijutásra célzó Down and Up, vagy az előremutató Forward, a szimfonikusokkal, a 20 Dimensions-t közösen találtuk ki. A Life Is A Journey – The Sardinia Tapes szintén. És ha már „utazás az élet”, az a tervünk, hogy sorozatot készítünk belőle. Egy utazás, egy új színhely mindig inspiráló lehet. Angliai lemezkiadónk, a Cherry Red Records látatlanban vevő rá…

-Ugyancsak két évvel ezelőtt kezdődött a kapcsolatotok velük.

Ez egy különleges cég, amely a 70-es években punk kiadóként kezdte, aztán a 90-es évektől átalakult rendkívül széles kínálattal a nagyoktól elengedett progresszívektől a brit popig és a jazz-rockig. Nekem nagyon tetszett az, hogy a CD-kiadványaikhoz mindig adtak valami pluszt: surround felvételeket, demókat vagy koncertfelvételeket, kiváló minőségben, ráadásul terjesztői hálózatuk az egész világra kiterjed. Ezért ajánlottam nekik a Steve-vel közösen készült Summer Storms and Rocking Rivers koncertalbumunkat. Sejtettem, hogy egyrészt Steve-re ráharapnak, és az is tetszik nekik, hogy a koncert CD-hez DVD-t is adunk. És kellett nekik a Life Is A Journey is. Mindkettő az Esoteric Antenna címke alatt jelent meg és egyaránt bekerültek a kiadó legnépszerűbb lemezei közé. Így a világ számos országában megismernek bennünket, és számos példa van rá, hogy a „Steve-es” lemezek alapján a honlapunkról megrendelik további kiadványainkat is. A legújabb koncertlemezünkből, az It Is Never The Same Twice, amelyet korlátozott, 500 példányban adtunk ki, 400-at külföldről vásároltak meg.

-Úgy tűnik, a Djabe sem lehet próféta saját hazájában.

Sokszor úgy érzem, hogy ezek a sikerek, a hosszú távú programjaink nagyobb publicitást érdemelnének. Sajnos nálunk nagyon torz a zenei kínálat, és bár vannak olyan rádiók, ahol szívesen játszanak bennünket, a mi zenénk, nem utolsó sorban az anyagi megbecsülés szempontjából, perifériára került. Pedig mi nem kevés pénzt áldozunk arra, hogy kiadványaink minél igényesebbek legyenek, sokkal többet, mint azok a dj-k, akik felnyomnak egy felvételt letöltésre és az már jogdíjas kiadásnak minősül. Azért nem sírunk, hanem keressük a lehetőségeket, és mindig készülünk valami újra. Az új tagok kezdetben nehezen is értették meg ezt, hiszen korábban megszokták, hogy 2-3 évente megjelenik egy lemezük, most meg egy évben akár 3-4 is lehet, és ha ezt beszorozzuk a különböző formátumokkal, több mint egy tucat is kijön. Sokan különcöknek tartanak minket emiatt, mintha tudatosan mennénk az árral szemben…

-Most két lemezbemutatóra is készültök, az alapötössel, illetve Steve-vel és Gullival.

-A Flow-t május 18-án mutatjuk be a Debrecen Egyetem Zeneművészeti Karának Liszt Ferenc termében, majd másnap a Budapest Jazz Clubban. Az It Is Never The Same Twice egyfajta összefoglalója annak, amit Steve-vel csinálunk, ezért a június 7-én a Barba Negrában ez adja a műsor gerincét, de játszani fogunk a Life Is A Journey-ből is – így végülis három lemezt mutatunk be a két felállással. 10-én Kaposváron lépünk fel a Bornapokon, megyünk többek között Ausztriába, Prágába és életünkben először ellátogatunk Kapolcsra, a Művészetek Völgyébe.

Szeretnénk minél többet fellépni, magunk miatt is, mert a zenészben benne van a vágy, hogy megmutassa magát, élvezi, amit csinál és élvezi, hogy élvezik…