KULT
A Rovatból

Dívának tervezett modern villát az első magyar mérnöknő, ahová mostantól mi is ellátogathatunk

Hogyan vélekedtek nyolcvan éve a munkáról, az egészségről, vagy épp a gyermeknevelésről? A Walter Rózsi-villában nézelődve ez is kiderül.
Rónyai Júlia. Fotó: Építészeti Múzeum - szmo.hu
2022. május 30.



Kevés kellemesebb korszaka volt a magyar történelemnek, mint a két világháború közti modernizmus: a haladó eszmék és technológiák megjelenésével egyre nagyobb hangsúlyt kapott az egészség, a szabadság, az egyéni kiteljesedés. Ez a szellemiség hatja át a korszak építészeti megoldásait, így Walter Rózsi operaénekesnő egykori Bajza utcai villáját is, amelyet az első magyar mérnöknő, Pécsi Eszter tervezett. 

Magyarországon eddig nem volt olyan, nyilvánosan látogatható villa, amely a modernizmus időszakának jegyeit hordozza. Már csak ezért is igazi kuriózum a Bajza utca 10. szám alatti luxusvilla, ami 1936-ban, Walter Rózsi operaénekes és családja számára épült. A jómódú és jó ízlésű család otthonában betekintést nyerhetünk abba, milyen elvek szerint alakította ki privát tereit ekkoriban a nagypolgári réteg.

Hogyan vélekedtek a munkáról, az egészségről, vagy épp a gyermeknevelésről, és hogyan tükrözte mindezt a lakóhelyük?

Walter Rózsiék villája a Magyar Művészeti Akadémia beruházásában újult meg az Építészeti Múzeum és Műemlékvédelmi Dokumentációs Központ számára. Mostantól a nagyközönség számára is bejárható, ráadásul kiállításokkal, rendezvényekkel várja majd a látogatókat.

A villa Fischer József építész és Pécsi Eszter statikus mérnök tervei alapján készült. Kevesen tudják, de ehhez a házaspárhoz kötődnek az első Budapesten épült minta lakótelep tervei is. Habár az ilyen épületek ma már a város jól ismert látképéhez tartoznak, a kor embere számára még nagyon szokatlanul hatottak.

A két világháború közti korszakot vizsgálva megfigyelhetünk számos társadalmi változást, így a nők szerepeinek bővülését is. Jól példázza ezt, hogy maga Pécsi Eszter az első magyar mérnöknő volt, aki diplomáját 1920-ban, nőnapon vehette át. Szinte rögtön állást is kapott egy vasbeton tervezői irodában, itt találkozott leendő férjével. Megszállottan, napi 12-14 órákat dolgozott és autóval járta a várost.

Társaság, játék és szórakozás

A modern, polgári életet élő asszony egy másik típusát maga a villa tulajdonosa, Walter Rózsi példázza, aki a kor egyik legkeresettebb operaénekese volt. Otthon is szeretett díva módjára élni: ezt sugallta a nagy szalon, az impozáns terek, amelyek mind az énekesnő igényeinek megfelelően lettek kialakítva.

Egy modern nőnek már nem minden idejét kötötte le a ház körüli munka, főleg Rózsi köreiben: a hölgyek mozgásművészeti iskolába jártak, a színház és opera életében pedig különösen nagy, fényűző társasági élet zajlott. Ennek helyszínei a villa kialakításában is nagy szerepet játszottak, a tágas, napfényes ebédlőben például nagy társaságot lehetett az asztal mellé ültetni.

A család modern felfogását jól mutatja a villa elosztása is. A földszintre kerültek azok a helyiségek, amelyeket igyekeztek elrejteni a vendégek szeme elől: a kiszolgáló terek, a konyha, a kamra, és a házmester lakása. Az első emeleti szalon kiemelt helyet kapott, hiszen itt fogadták a vendégeket, míg a második emeletére kerültek a privát szféra terei – a hálószoba, a dolgozó, a gyerekszoba, a gardróbok és a fürdőszobák.

Megjelentek a modern eszközök: ekkoriban terjedt el a központi fűtés, a villannyal működő melegvízellátás és világítás, ahogyan a nők életét megkönnyítő mosógép, vasaló és porszívó is. A háziak és vendégeik szórakozását gramofon és rádió is szolgálta: e két eszközt az úgynevezett koncertszekrény foglalta magába, aminek általában a szalonban szenteltek külön sarkot.

Egy modern lakóépületben már alapvető elvárás volt az összkomfort és a megfelelő higiénia. Bár akkoriban még ritkaságszámba ment, Walter Rózsi lánya, Mariska például saját fürdőszobával büszkélkedhetett.

A linóleum nagyon kedvelt anyagnak számított, mert könnyű volt tisztán tartani, fertőtleníteni és letisztult megjelenésével jobban illett a térbe. A modern korszakban ugyanakkor már az is elfogadott egészségügyi alapelvnek számított, hogy a friss levegő és napfény jótékony hatással van a szervezetre - rengeteg szanatórium épült a hegyek között, ahol napoztatták, levegőztették a betegeket.

Ezzel a céllal épültek a villa nagyméretű, sok fényt beengedő ablakai is, ahogyan a szobákból megközelíthető, tágas terasz, valamint a medencével kiegészülő tetőterasz is.

Ma már Mariska, az egykori kislány gyerekszobája is bejárható, lenyomataként annak, hogyan vélekedtek a gyereknevelésről a modernizmus idején.

A gyereket ugyanis ekkorra már nem “kis felnőttnek” tekintették, mint azelőtt: önálló lényként kezelték, aki a tapasztalatai útján fedezi fel a világot. Az ideális környezetet ehhez szintén a napfény, a tisztaság, a levegő és a világosság jellemezte.

Felismerték azt is, hogy a játék a gyerek számára nem pusztán szórakozás, hanem tanulási folyamat. A gyerekszobák polcain ezért már többek közt repülők, villamosok és daruk is sorakoztak.

De mi lett az épület további sorsa?

A Walter Rózsi-villát végül 1949-ben államosították, majd a következő hatvan évben a Belügyminisztérium kórháza használta. Felújítása és kiállítóhellyé alakítása 2020-2022 között, Kokas László építész tervei alapján valósult meg a Magyar Művészeti Akadémia finanszírozásában.

„Gazdag fotó- és dokumentumgyűjteményt őrzünk a két világháború közötti időszakból, ezért nagyon örülünk, hogy épp egy modernista épület ad otthont a múzeumnak” – jegyzi meg Magyaróvári Fanni, a nyitókiállítás egyik kurátora.

A Színtér és Lakótér: Modern lakóházak Magyarországon 1928–1945 című kiállítás bemutatja a korszak építészetének jellegzetességeit és azokat az alapfogalmakat, amik mentén az építészek a modernista lakóházakat tervezték. A kiállítás egy teljes évig, 2023 májusáig lesz megtekinthető.

A villa tehát ma már a nagyközönség előtt is nyitva áll. A látogatáshoz fontos információ, hogy helyszíni jegyértékesítés nincs: a belépőket a jegy.hu-n, online lehetséges megvásárolni.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KULT
A Rovatból
Amikor a múlt színpadra lép: így kel új életre Cseh Tamás és Bereményi Géza klasszikusa
Cseh Tamás és Bereményi Géza közel félévszázados, helykereső albuma, a Frontátvonulás fiatal színházcsinálók kezei között született újjá – a különleges előadás július 28-án látható a Városmajori Szabadtéri Színpadon.


Az, hogy egyelőre viszonylag kevesen ismerik a Sicc Production nevét, véletlenül sem az általuk készített előadások minőségéről, sokkal inkább arról tanúskodik, hogy milyen nehéz ma a minket körülvevő zajban kiszűrni a tiszta hangokat.

Aki ugyanis már látta és hallotta a Színház- és Filmművészeti Egyetemen Novák Eszter és Selmeczi György irányítása mellett 2024-ben végzett zenés színészosztály valamelyik produkcióját, az azonnal függő lesz.

És bár első ránézésre a tegnaphoz mintha több közük lenne, mint a mához, jegyezzük meg jól a nevüket, mert valójában ők a jövő.

Kapkodás nélkül, ütemesen épül a repertoárjuk. Eddig bemutatták Nagy Feró kis híján elfeledett, punk-rockoperaként emlegetett Hamletjét, illetve Majd, ha fagy! címmel neoreneszánsz rallyt vezényeltek, éles párhuzamot vonva többek között a százévekkel ezelőtti London és a mai Budapest között. És ha nem is épp Shakespeare korához, de azért a mából szemlélve erősen a régi időkhöz látszik kötődni a 2024 nyarán bemutatott, azóta folyamatosan játszott, fesztiváljáró Frontátvonulás is.

Koncert, színház, koncertszínház a műfaj: Cseh Tamás és Bereményi Géza azonos című albuma jelenti a kiindulópontot a delikát találkozáshoz. Ha már találkozás: Ecsedi a pesti flaszteren futkos fel s alá, hogy rátaláljon barátjára, Vizire, aki két liter kávélikőr elfogyasztása után megvilágosodik, és a Keleti pályaudvarra megy, ami azonban csak egy álpályaudvar, ahova és ahonnan „nem érkeznek és nem is indulnak” vonatok... A játszók szülei (óvatosan mondjuk: nagyszülei...) generációjának jól ismert a létező szocializmusban, a hetvenes évek legvégén fogant kerettörténet, de vajon mi közük mindehhez a mai pesti srácoknak?

Krasznai Vilmos zene- és szövegérzékeny, a muzikális helyzeteket színházivá emelő rendezésében hat fiatalember kelti életre az összes karaktert. Kerek Dávid, Liber Ágoston, Fülöp Kristóf (egyben az előadás zenei vezetője), Turi Péter, Sas Zoltán és Vatamány Atanáz magabiztosan teremt néhány gesztussal és minimális számú kellékkel hiánytalan világot, ami véletlenül sem másolja a nyolcvanas évek egyszerre áporodott és kedélyes hétköznapjait. A frissdiplomás színészek ennél vakmerőbbek, de nagyon is jól teszik, hogy mernek kockáztatni: a mai magyar fiatalok kilátástalansága, reményvesztettsége, a sokakat nyomasztó politikai és társadalmi légkör nem erőszakolt üzenetként, hanem megélt tapasztalatként jelenik meg a színen.

Cseh Tamás-estet sokat láttunk már, fogunk is még, de a Sicc Production Frontátvonulása nem áll be a sorba:

egyes dalokat teljesen újrahangszereltek, másoknak a vokális előadásmódját változtatták meg, és az egész zenei világot szigorú dramaturgiai megfontolások mentén gondolták tovább.

Céljuk egyértelmű: ez az est nem az üres tiszteletről, hanem az emblematikus album és mondanivalója mély értéséről és feltétel nélküli szeretetéről szól. A hat szereplő kézről kézre adja a nyolc hangszert, már csak azért is, mert a szűk, de átjárható cellákból épült jelzésszerű díszlet összezárja őket. És épp ez a lényeg, vagyis az, hogy ők is szorosan összezárnak, és így néznek kihívóan a holnap szemébe.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

KULT
A Rovatból
Fishing On Orfű - zseniális koncertek, átható energiák, „mocskos Fidesz”
Ábeli magasságokba emelkedett a kormánypárt szidalmazása a fesztiválon, a legváratlanabb helyzetekben kezdte skandálni a tömeg, ami sokszor a fellépőket is zavarba hozta. De a Fishing persze idén sem a politikáról szólt, hanem a zenéről és a közösségről.


12-13 éve járunk "fishingezni", de ez az a fesztivál, amit nem lehet megunni. Sőt, igazából csak várni lehet, hogy mikor jön már a következő. Már amikor Orfű felé kanyarog a kocsi vagy a busz a Mecsek mesebeli útjain, akkor érzi az ember: itthon van. Aztán feltűnik a tó szikrázó vize, a nádas, a stégek, a hatalmas pezsgés, ami csak erre a pár napra jellemző ezen az egyébként nyugodt és békés üdülőövezetben. De ebben a négy napban mindenhol vidám, közvetlen, laza, jófej emberek vesznek bennünket körül.

Nem tudom, hogy a hely teszi, vagy a zenei koncepció, vagy valami más, csak az biztos, hogy a Fishing jóval több, mint egy fesztivál. Egy közösség, állandó visszatérőkkel, és folytonos megújulással, amibe ugyanolyan természetességgel csatlakoznak be a 60 évesek, mint a 16-17 éves fiatalok.

Zeneileg is ez korosztályokon átívelő kapocs a Fishing legjellemzőbb tulajdonsága.

Évről-évre olyan előadókat és zenekarokat szerettet meg az újabb és újabb fiatal generációkkal, akiket különben talán nem is ismernének, vagy akikért addig csak a szüleik rajongtak. Miközben ez fordítva is igaz: a szülők találkozhatnak azokkal a fiatal tehetségekkel, akikről eddig még nem is hallottak. Ahhoz, hogy ez működjön, persze kell egy minőségi szint, és kell a közönség nyitottsága.

Tehetséges fiatalokban idén sem volt hiány. Már a délután hatos sávban teltházat produkált például a nagysátorban a Hűvös, de ugyanígy, a hatalmas kánikula ellenére ötkor berobbantotta a bulit az Aurevoir. A fő előadók, az Esti Kornél, a 30Y, a Belga és a Quimby egytől egyig hibátlan bulit vezényeltek le, de például a Carson Coma és a Csaknekedkislány is emlékezetes perceket okozott. Utóbbiak a fesztivál nagyszínpados záróelőadóiként először állhattak ott, és kicsit meg is illetődtek ettől, de bizonyították, hogy fiatal zenekarok is képesek betölteni ezt a hatalmas teret, új dinamikákat hozva.

Az idei év újdonságát még egy visszatérő rigmus jelentette: a legváratlanabb időpontokban és helyeken kezdte el skandálni a közönség, hogy "mocskos Fidesz".

„Ilyen lehet egy Ismerős Arcok koncerten” - reagált egy kicsit zavarban a Carson Coma frontembere, Fekete Giorgio, pedig amúgy tőlük igazán nem állnak távol a politikai utalások a dalszövegeikben. De még Lovasi egyszemélyes produkciója alatt is felhangzott a rigmus, aki megköszönte, hogy „tartalmasan töltötte ki a közönség a pillanatnyi intermezzot”.

Nem tudni, hogy ez csak divat, vagy az ide is begyűrűző elégedetlenség, mindenesetre a Pride betiltása kapcsán maguk a fellépők sem titkolták a véleményüket, a Quimby dobosa például látványosan egy kirúzsozott Orbánt ábrázoló szivárványszínű polóban nyomta végig a koncertet.

De a fesztivál persze idén sem a politikáról szólt, sokkal inkább az önfeledt örömről, bulizásról, nagy beszélgetésekről, amihez a szervezők mindent biztosítottak, amire csak szükség lehetett. A helyszín évről-évre fejlődik, mióta a Fishing keménymagja megvette, már teljesen felszerelt például a játszótér, és egyre több a fantasztikus kilátást biztosító kilátópont, ahol egy fröccsel leülve órákat is eltölthet az ember. Még kulturáltabbak lettek a vizesblokkok is,

ahogy a CSNK frontembere megjegyezte, ez az a fesztivál, ahol a mosdóban is mindig van szappan.

És akkor a gasztronómiáról nem is beszéltünk. Bár a pécsi Bohémia hamburgerei továbbra is fájóan hiányoznak, és a 15 ezer Ft-os fine dining menü nem tűnt nagy sikernek (igaz, nem kóstoltuk), de a sima étel- és italkínálatban is bárki megtalálhatta a kedvére valót. A decinként 600 Ft-ért mért villányi rosé pedig még mindig kiváló ár-érték arányt nyújt, ami fröccsként, 1 literes palackba töltve az egyik legnagyszerűbb fesztivál-találmány.

Ráadásul odakint is fantasztikus gasztronómiai csodákra bukkanhat az ember. Akkor is, ha nem az egyébként egészen különleges és szuper vezetett sör- vagy bortúrák egyikére fizet be, ahol zenészek társaságában kóstolgathatjuk a finomságokat. De ott a tó túlpartján az AN-2, ahol kacsamájas lecsóval várták a betévedőket, vagy a Malom, ahol elképesztően finom pisztáciás csigáért állt a sor.

A négy nap után a legtöbb fesztivállal ellentétben innen úgy megy haza a legtöbb ember, hogy minden fáradtsága ellenére úgy érzi, feltöltődött energiával. Valahogy majd csak kibírjuk 2026-ig.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KULT
A Rovatból
Amikor a múlt színpadra lép: így kel új életre Cseh Tamás és Bereményi Géza klasszikusa
Cseh Tamás és Bereményi Géza közel félévszázados, helykereső albuma, a Frontátvonulás fiatal színházcsinálók kezei között született újjá – a különleges előadás július 28-án látható a Városmajori Szabadtéri Színpadon.


Az, hogy egyelőre viszonylag kevesen ismerik a Sicc Production nevét, véletlenül sem az általuk készített előadások minőségéről, sokkal inkább arról tanúskodik, hogy milyen nehéz ma a minket körülvevő zajban kiszűrni a tiszta hangokat.

Aki ugyanis már látta és hallotta a Színház- és Filmművészeti Egyetemen Novák Eszter és Selmeczi György irányítása mellett 2024-ben végzett zenés színészosztály valamelyik produkcióját, az azonnal függő lesz.

És bár első ránézésre a tegnaphoz mintha több közük lenne, mint a mához, jegyezzük meg jól a nevüket, mert valójában ők a jövő.

Kapkodás nélkül, ütemesen épül a repertoárjuk. Eddig bemutatták Nagy Feró kis híján elfeledett, punk-rockoperaként emlegetett Hamletjét, illetve Majd, ha fagy! címmel neoreneszánsz rallyt vezényeltek, éles párhuzamot vonva többek között a százévekkel ezelőtti London és a mai Budapest között. És ha nem is épp Shakespeare korához, de azért a mából szemlélve erősen a régi időkhöz látszik kötődni a 2024 nyarán bemutatott, azóta folyamatosan játszott, fesztiváljáró Frontátvonulás is.

Koncert, színház, koncertszínház a műfaj: Cseh Tamás és Bereményi Géza azonos című albuma jelenti a kiindulópontot a delikát találkozáshoz. Ha már találkozás: Ecsedi a pesti flaszteren futkos fel s alá, hogy rátaláljon barátjára, Vizire, aki két liter kávélikőr elfogyasztása után megvilágosodik, és a Keleti pályaudvarra megy, ami azonban csak egy álpályaudvar, ahova és ahonnan „nem érkeznek és nem is indulnak” vonatok... A játszók szülei (óvatosan mondjuk: nagyszülei...) generációjának jól ismert a létező szocializmusban, a hetvenes évek legvégén fogant kerettörténet, de vajon mi közük mindehhez a mai pesti srácoknak?

Krasznai Vilmos zene- és szövegérzékeny, a muzikális helyzeteket színházivá emelő rendezésében hat fiatalember kelti életre az összes karaktert. Kerek Dávid, Liber Ágoston, Fülöp Kristóf (egyben az előadás zenei vezetője), Turi Péter, Sas Zoltán és Vatamány Atanáz magabiztosan teremt néhány gesztussal és minimális számú kellékkel hiánytalan világot, ami véletlenül sem másolja a nyolcvanas évek egyszerre áporodott és kedélyes hétköznapjait. A frissdiplomás színészek ennél vakmerőbbek, de nagyon is jól teszik, hogy mernek kockáztatni: a mai magyar fiatalok kilátástalansága, reményvesztettsége, a sokakat nyomasztó politikai és társadalmi légkör nem erőszakolt üzenetként, hanem megélt tapasztalatként jelenik meg a színen.

Cseh Tamás-estet sokat láttunk már, fogunk is még, de a Sicc Production Frontátvonulása nem áll be a sorba:

egyes dalokat teljesen újrahangszereltek, másoknak a vokális előadásmódját változtatták meg, és az egész zenei világot szigorú dramaturgiai megfontolások mentén gondolták tovább.

Céljuk egyértelmű: ez az est nem az üres tiszteletről, hanem az emblematikus album és mondanivalója mély értéséről és feltétel nélküli szeretetéről szól. A hat szereplő kézről kézre adja a nyolc hangszert, már csak azért is, mert a szűk, de átjárható cellákból épült jelzésszerű díszlet összezárja őket. És épp ez a lényeg, vagyis az, hogy ők is szorosan összezárnak, és így néznek kihívóan a holnap szemébe.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KULT
A Rovatból
„Ez egy nagyon kemény időszak nekünk” – a megszűnő Bánkitó Fesztivál alapító-igazgatójával beszélgettünk
A Bánkitó Fesztivál egy kis közösség számára indult, de mára Magyarország legnagyobb kisfesztiválja lett. Idén egy fillér állami támogatást sem kaptak, és Schönberger Ádám szerint a mostani gazdasági válságban nem láttak kiutat, ezért döntöttek úgy, ez lesz az utolsó.


Nemrég bejelentették, hogy 2025-ben utoljára rendezik meg a Bánkitó Fesztivált. Az eseményt 16 évvel ezelőtt civilek hozták létre azzal a céllal, hogy megalkossanak egy családias, emberközpontú fesztivált egy olyan közegnek, ahol minden szubkultúra tagja jól érezheti magát. 


A szervezők nemrég közölték, hogy idén utoljára tarják meg az eseményt. Közleményükben többek között arról írtak, hogy Civil szervezetként már nem fenntartható az a fesztiválforma, melyet eredetileg létrehoztak, illetve, hogy egy másik politikai és gazdasági környezetben talán máshogy alakult volna. Emellett arra is kitértek, hogy olyan kompromisszumokat kellett volna hozniuk, amit már nem szerettek volna. Hogy ez pontosan mit jelent, arról Schönberger Ádám alapító-igazgatóval beszélgettünk.

– Hogyan indult a Bánkitó Fesztivál, mi volt a koncepciótok?


– A fesztivált 16 évvel ezelőtt hoztuk létre, amikor még nem voltak kis fesztiválok. Korábban 3-4 éven keresztül szerveztünk már programokat a Művészetek Völgyében, igazából ott született meg az ötlet, hogy nagyon izgalmas lenne, ha csinálnánk egy saját fesztivált.

A koncepció az volt, hogy egy kisebb, családias, emberközpontú eseményt hozzunk létre, ami nem feltétlenül arról szól, hogy milyen nagy zenekarok lépnek fel.

Tehát alapvetően egy közösségi eseményt szerettünk volna megalkotni annak a csapatnak, akikkel egyébként év közben is találkoztunk. Merthogy nekünk volt egy esti bázisunk a Sirály nevű hely a Király utcában. Ez volt az első ilyen foglalt ház úgymond - ami amúgy elég sokáig, hat éven keresztül működött - és ennek köszönhetően nagyon sok civil közösségi szubkulturális kapcsolatunk volt. A másik fontos dolog, hogy a fesztivált a zsidó ifjúsági kulturális szervezet, a Marom Klub Egyesület által szerveztük meg. Az az időszak, amikor elindult a Bánkitó, azért is volt érdekes a magyar zsidóság történetében, mert az akkori 18-20-22 évesek közül sokan akkor szembesültek vele először, hogy ők kicsodák, hova tartoznak, akkor kezdték el keresni, hogy számukra mit jelent a zsidóság. Ebben is szerettünk volna segítséget nyújtani ezzel az eseménnyel a közösségnek, viszont fontos kihangsúlyozni, hogy a Bániktó soha nem egy vallási rendezvény volt. Már csak azért sem, mert a Sirályban működött egy színház is, ráadásul ez volt az alternatív zene központja, mindemellett a Marom Egyesülettel nemcsak a zsidó, hanem más kisebbségi kultúrákkal is foglalkoztunk. Nagyon szoros kapcsolatban álltunk például az LMBTQ közösséggel, egy idő után kiegészültünk a nagyon komoly szubkulturális erővel rendelkező biciklisekkel. A Bánkitóval pedig megpróbáltuk mindezt egyesíteni. 


– Milyen volt az első fesztivál?


– Pont a napokban néztem vissza az első sajtóanyagunkat, és azt kell mondjam, hogy tulajdonképpen nem nagyon változtunk az elmúlt 16 évben.

A mai árakhoz viszonyítva durva, de 1500 forint volt a napijegy, volt összesen három színpad volt - ha lehet annak nevezni - két igazi, meg egy chillesebb, és egy táborhely. Ennyi, így indultunk, nagyjából 500 fővel, körülbelül minden szubkultúrából 30 ember.

Aztán ez a koncepció nagyon sikeres lett.

– Mikor indult be úgy igazán, mi volt a csúcspont szerinted?


– Azt gondolom, hogy a Covid előtti év, 2019 volt a csúcs. Akkor már ilyen 12-13 ezer ember jött el a fesztiválra, és nagyon jó kis esemény volt az.


– Mi a legjobb élményed az elmúlt 16 évből a fesztiválokat tekintve?


– Abszolút ez a 2019-es Bánkitó. Az egy olyan szintű csúcspont volt, hogy nagyon nehéz lenne überelni, talán nem is lehet. Akkor sikerült minden olyan építményt összeállítani, amit mi elképzeltünk. Nagyon jól sikerültek a művészeti projektek, a színházi projektek is, konkrétan létrehoztunk egy előadást az akkor alakuló, ma már csak nyomokban fellelhető Narratíva Független Társulatnak.

Sikerült összerakni egy nagyon komoly és jó zenei kínálatot olyan zenekarokkal, akik először jöttek Magyarországra külföldről, tehát itthon nálunk ismerték meg őket és azóta is visszajárnak klubokba, fesztiválokra. Nagyon jó visszajelzéseket kaptunk a szakmától is, sokan eljöttek, azt gondolom, hogy ez a fesztivál 2019-ben érkezett meg igazából.

2020-ra egy ennél nagyobb volumenű eseménnyel készültünk, azt gondolom, hogy az lehetett volna egy ilyen végső nagy dobás, de ugye ekkor jött a Covid, ami hát elképesztő nagy sokk volt nyilván emberileg is, meg a szakmának is... teljesen megváltoztatta a világot. De visszatérve az eredeti kérdésre: sok mindent szerettem még és sok kedvenc pillanaton van a Bánkitóról, egyet még megemlítenék. A fesztiválnak mindig volt egy központi témája, ez 2017-ben a korrupció volt. Az is elképesztő jó volt, erre húztuk fel az egész kampányt, készültek álhírek, álvideók arról, hogy egy NER közeli befektető megvette a fesztivált...óriási volt. És sokan el is hitték egyébként.


– A közösségetek rendszeresen foglalkozik különböző társadalmi ügyekkel. Csak, hogy párat említsek: az LMBTQ+ csoportok kihívásai, a családrendszert érintő változások, a nők jogai, a tanárok helyzete. Többnyire a kormánnyal szemben kritikus álláspontot fogalmaztok meg, ez látszik az előbb említett központi témák kiválasztása kapcsán is. Milyen reakciók érkeztek erre a kormány oldaláról?

– Ez nagyon érdekes, mert elég kettős tapasztalásunk van. Korábban a Sirály volt a székhelyünk, ami aztán bezárt, így a következő bázisunk az Auróra lett. Na most az Aurórát például többször is bezárták, volt, hogy rendőröket küldtek ki, tehát azért itt voltak elég komoly dolgok. Éppen ezért arra is fel voltunk készülve mindig, hogy majd a fesztiválnak is keresztbe tesznek, emiatt sokkal jobban figyeltünk mindenre, hogy biztosan semmi gond ne legyen. De a fesztivált valamiért soha nem piszkálták.

Alapvetően egészen az idei évig nem láttam azt, hogy a politika bele akart volna szólni, vagy korlátozni akarta volna ezt a közeget, egyszerűen eddig még nem jutottak el erre a szintre.

Azt természetesen mi is látjuk, hogy fokozatosan elkezdődött a szabadság különböző formáinak korlátozása, de szerintem a kormánynak eddig fontosabb volt a látszat, hogy azt mutassuk, hogy ebben az országban igenis szabadon lehet élvezni az életet. Most viszont már azért mi is érezzük, hogy ebben is elkezdődött egyfajta változás.


– Ennek is van köze ahhoz, hogy az idei lesz az utolsó fesztivál? Abban a közleményben, amiben ezt bejelentettétek, úgy fogalmaztatok, hogy súlyos kompromisszumokat kellett volna kötnötök és ezt már nem akartátok vállalni.


– Azt nem mondom, hogy a politika miatt kell “bezárnunk az ajtót”. Azt már korábban említettem, hogy a Covid után volt egy hatalmas visszaesés, ami pénzügyi nehézségeket okozott. Ennek alapvetően ugye nincs semmi köze a politikához. Viszont

a politika ott csatlakozik be problémaforrásként, hogy idén például már nem kaptunk támogatást.

A Nemzeti Kulturális Alap minden évben hirdet pályázatot, és így lehet támogatásokhoz jutni. Eleve egy meghívásos pályázatról volt szó, nagyon jól megalapozott fesztiváloknak, és idén először - úgy, hogy egyébként semmi változás nem történt a korábbi eseményeinkhez képest - nem ítélték meg nekünk a pályázott összeget. Ugyanakkor nagyon furcsa, hogy vannak olyan fesztiválok, amelyek mondjuk tavaly alakultak, és ők megkapták a támogatást. Nyilván azt azért érdemes megjegyezni, hogy a Covid óta van egy gazdasági válság Magyarországon, ez mindenhol látszik. A kormány részéről pedig várható volt, hogy a kulturális támogatási rendszerbe is belenyúlnak. Azt látjuk, hogy azért azokat, akik az ő köreikhez tartoznak, próbálják a lehető legjobban támogatni és így kevesebb jut mindenki másnak, aki nem része ennek. Tehát a mostani gazdasági helyzet miatt nem is kell feltétlenül ellenségesnek lenni, vagy nem kell, hogy szúrd valaki szemét ahhoz, hogy kimaradj a támogatásokból. Hasonló irány mutatkozik a szponzorációk tekintetében is. Anyagi szempontból elég nehéz helyzetbe kerültünk, és amikor azt írjuk, hogy nem akarunk kompromisszumokat kötni, akkor arra gondolunk, hogy nem tudjuk már megvalósítani az elképzeléseinket, így nem szeretnénk egy olyan fesztivált megrendezni, ami szerintünk nem méltó a Bánkitóhoz.


– Miért nem emeltétek meg az árakat? Vagy az sem lett volna már megoldás?


– Ha ebbe a helyzetbe kerül egy fesztivál, akkor két út van: megemeled a jegyárakat, vagy valahogy ráveszed az embereket, hogy minél többen jöjjenek. A kettő együtt abszolút nem működik, nekünk viszont mindkettőre szükségünk lett volna.

Egy olyan helyzetben, ahol pénzügyi válság van, és az emberek kétszer is meggondolják, mire költsenek, esélytelen kivitelezni egy ilyen kísérletet.

Ráadásul amikor elkezdtük, akkor is arra törekedtünk, hogy nem lehúzni szeretnénk az embereket, hanem elérhető árakat szeretnénk biztosítani, így azt gondoljuk, hogy van egy lélektani határ, ami fölé nem lehet menni. Egyébként egy érdekesség, hogy a Covid előtt még a legdrágább jegyből adtuk el a legtöbbet. Ezeket ugye azok vették, akik közel a fesztivál időpontjához döntötték el, hogy mégis jönnek. 2019-ben az emberek megengedhették azt a luxust, hogy akár a drágább jegyet is kifizetik, így mi is számolhattunk azzal, hogy az utolsó pillanatokban még felpörög a jegyeladás. Most ez abszolút megfordult, és inkább az olcsóbb jegyeket veszik, amiket már akár hónapokkal a fesztivál időpontja előtt lehet megvásárolni.


– Mivel készültök az utolsó fesztiválra, lesz emiatt valami különlegesség? 


– Sajnos nem tudom azt mondani, hogy az utolsó akkora lesz, mint a legnagyobb 2019-es fesztiválunk, de közben meg mindent, amit csak lehetett belepakoltunk.

A legjobb zenekarok lépnek majd fel, akiknek egyébként nagyon hálásak vagyunk, mert ők már tudták, hogy ez lesz az utolsó Bánkitó, így abszolút partnerek voltak. Nekik köszönhetően egy kompromisszummentes Line Up-ot tudtunk létrehozni.

Velünk lesz például a Carson Coma, akik tulajdonképpen majdhogynem nálunk alakultak, hiszen korábban mind önkéntesek voltak a fesztiválon, és ott találkoztak az első menedzserükkel. De a színházi programok is nagyon gazdagok lesznek, és visszahoztuk így a végére az elektronikus zenét is, amit egy picit elhanyagoltunk az utóbbi években. És nagyon szeretnénk, ha minél többen eljönnének azok közül, akik korábban jártak nálunk, esetleg anno együtt szerveztük, önkéntesek vagy partnerek voltak.


– Mik a terveitek a jövőre nézve? Folytatjátok ezt valahogy későbbiekben esetleg?


– Most rendezni kell a sorainkat, venni egy nagy levegőt, és helyretenni mind pénzben, mind lelkileg mindent. Azért ez egy nagyon kemény időszak nekünk. Nem látunk most előre, nem látunk perspektívákat. De itt egy csomó ember, egy egész civil szervezet a háttérben, aminek továbbra is lesznek különböző programjai az Aurórában.

Amikor kitaláltuk a Bánkitó Fesztivált, erre a közegre építettünk, így el tudom képzelni, hogy majd ebből a közegből újra kinövi magát valami.

Nyilván sokat számít, hogy mennyire változik a gazdasági és a politikai helyzet, mert szembeszélben az ember nem tud belevágni egy új dologba.



Link másolása
KÖVESS MINKET: