KÉK HÍREK
A Rovatból

Derékig értek a baromfitestek a vágóhídon, megbuktak az ellenőrzésen

Rettenetes állapotok uralkodtak a vágóhídon, ahol 100 tonna selejtet és jelöletlen termékeket is talált a Nébih.


"Súlyos, nem mindennapi technológiai hiányosságokat állapítottak meg a Nébih szakemberei egy Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei, bérvágással foglalkozó baromfi vágóhídon tartott ellenőrzés során" - írta a Nébih a portálján.

A Tiszavasváriban lévő vágóhíd működését felfüggesztették, az üzem a technológiai hiányosságok kijavítása után újraindulhatott, az emberi fogyasztásra alkalmatlan termékek elszállítása és ártalmatlanítása azonban még több napig eltarthat.

Az ellenőrzéskor kiderült, hogy a fagyasztásra szánt húst több napig a folyosón tárolták, a vágószalagról közvetlenül a padozatra hullottak a csirkék, és az emberi fogyasztásra szánt szárnyasokat a földről szedték össze a dolgozók.

A hűtőkamrákban selejt felirattal ellátva még több mint 100 tonna emberi fogyasztásra alkalmatlan terméket találtak. Ezen kívül további 52 tétel, azaz több mint 24 tonna nem nyomon követhető, jelöletlen, részben felengedett terméket vontak ki a forgalomból.

A Profit Food Kft. és a Dob-Tak Kft. milliós nagyságrendű bírságra számíthat.

VIDEÓ: Derékig hevertek a baromfitestek a vágóhíd padozatán

A Nébih jogsértésekről tájékoztató oldalát ITT találod.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KÉK HÍREK
Megölték azt a hajléktalant, akinek 7 millió forintnyi kártérítést akart átadni ügyvédje
Holtan találták meg azt a hajléktalant, akit korábban gyilkossággal vádoltak. A férfi korábban 819 napig volt a rácsok mögött.


Előbb hazatért Romániába az a budapesti férfi, akit korábban felmentettek a gyilkossági vád alól, majd 2025. október 3-án holtan találtak Brassó közelében egy elhagyatott házban – számolt be róla az RTL Híradó. A hatóságok emberölés miatt nyomoznak.

Az ügyvédekhez a nagynéni fotót küldött a román halotti bizonyítványról, majd az adatokat ellenőrizték a román nyilvántartásban. Balogh Csilla Tünde ügyvéd így fogalmazott: „Védencem nagynénje tájékoztatott, hogy sajnálatos körülmények között 2025. október 3-án elhunyt, és erre tekintettel ellenőriztem a román nyilvántartást.”

„Ezzel összefüggésben emberölés bűntette miatt büntetőeljárás van folyamatban”

– mondta Balogh Csilla ügyvéd.

A férfinak 5,7 millió forint kártérítést ítéltek meg, ami a késedelmi kamatokkal együtt már valamivel több mint 7 millió forintra hízott, mire az összeg az ügyvédi letétbe került.

Információk szerint a férfi fia Svédországban él, novemberben hazamegy Romániába; akkor indulhat a hagyatéki eljárás, amelynek végén hozzájuthat a pénzhez.

„Felmentették az ellene emelt vádak alól, emiatt a 819 napnyi letartóztatás alaptalannak bizonyult.

A Magyar Állammal szemben ügyfelem polgári pert kezdeményezett” – közölte Kós Krisztián, ügyvéd.

A történet előzménye: a férfit azzal vádolták, hogy 2017 decemberében megölte akkori párját, egy 43 éves nőt. A bíróság végül jogerősen felmentette; „A vádlottat az ellene emberölés bűntette, a Btk. 160. szakasz első bekezdés, második bekezdés d) pontja miatt emelt vád alól felmenti” – hangzott el egy 2020 decemberi felvételen.

A nagynéni telefonon ezt mondta: „Nagyon zavart, rossz állapotban volt, amikor beállított. Azt mesélte, hogy először a családját kereste meg, de onnan eljött. Befogadtam. Amikor nálam lakott, állandóan a budapesti börtönről beszélt. Rémálmai voltak, sokszor felriadt, és azt kiabálta, hogy megtámadták.”


Link másolása
KÖVESS MINKET:

KÉK HÍREK
A Rovatból
Elszabadult egy Bizmut Mátészalkán, 4 kilométert száguldott és 3 váltót letarolt, mielőtt megállt
A Mávinform vasárnap közölte az ügy részleteit, miután a motorkocsi Nyírcsaholynál megállt. A hajnali késések után pótlóbusz járt, 7:30-ra újraindult a forgalom.


Hajnali 2 órakor Mátészalkán egy műszaki hiba miatt leállított Bz motorkocsi önmagátül elindult. Az eset során három váltót megrongált, majd mintegy 4 kilométer után Nyírcsaholy közelében megállt.

„Éjjel 2 órakor eddig tisztázatlan körülmények között Mátészalka állomásról egy műszaki hiba miatt szombaton leállított Bz motorkocsi elindult, 3 váltót megrongálva kigurult az állomásról és mintegy 4 kilométer megtétele után Nyírcsaholy közelében megállt”

közölte a Mávinform vasárnap.

A hajnali járatok az incidenst követően késtek. Egy darabig pótlóbusz közlekedett az érintett szakaszon. Reggel fél nyolcra újraindult a forgalom Mátészalka és Tiborszállás között. Az eset körülményei egyelőre tisztázatlanok.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KÉK HÍREK
A Rovatból
Megrázó részletek derültek ki az ausztriai balesetről: egy ötgyermekes családapa is az áldozatok között van
A rendőrség szerint egy dél-stájer sofőr előzés közben, ittasan ült a volánnál. Az áldozatok Ausztriába ingáztak a jobb megélhetés reményében.


Szombat hajnalban tragédia történt az ausztriai A9-es autópályán: egy ittas sofőr előzés közben hátulról belerohant egy magyar rendszámú autóba. A kocsi a brutális ütközéstől lángra kapott, a benne ülők nem tudtak kijutni.

Az osztrák rendőrség szerint a gázoló egy dél-stájerországi férfi. A hatóságok a helyszínen elvették a jogosítványát, és most kórházban ápolják.

Az áldozatok Baranya megyéből származtak:

egyikük Királyegyházán élt, a másik pedig Tésenyből indult munkába, ötgyermekes édesapa volt. Mindketten Ausztriába ingáztak, hogy eltartsák a családjukat

– írja a Bama.hu.

A megyei lap olvasói szerint az egyik férfi korábban a Szentlőrinci SE, az NB II-ben szereplő csapat, játékosa volt.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KÉK HÍREK
A Rovatból
Tragédia: méhraj ölte meg az apát és lányát, miután a nő nekicsapódott egy kaptárnak
A rendőrség vizsgálja a történteket. Egyelőre csak annyi biztos, hogy az áldozatok még éltek, amikor a mentők megérkeztek. A tragédia Brazília déli részén történt.


Az 54 éves Silvana da Fatima Braganca da Luz elvesztette uralmát a teherautója felett Brazíliában, egy földúton Vacaria mellett, emiatt a jármű egy méhkasnak ütközött, ami miatt rajzásban kezdtek a méhek. Édesapja, a 79 éves Raul Portela da Luz a felborult autóhoz sietett, de a méhek őt is százszámra csípték. A kórházban másnap elhunyt, majd Silvana is belehalt a sérüléseibe, 72 éves édesanyja pedig a sok csípés után orvosi ellátást kapott, végül őt hazaengedték – számolt be róla a Mirror.

„Ezeket az életeket meg lehetett volna menteni. A méhkasok nem lehetnének utak közelében. A méhek kiszámíthatatlanok, és sok okból megtámadhatják az embereket”

– mondta a megrázó események után Juliano Gibbert.

Egy szomszéd, aki meghallotta a zajt, azonnal odaszaladt, és értesítette Silvana szüleit, miközben a mentők a helyszín felé tartottak. A tűzoltók érkeztek ki először. „Az áldozatok több száz csípést szenvedtek el. Amikor a csapat a helyszínre ért, a sérült még élt, tehát nem az ütközés okozta a halálát” – közölte a tűzoltóság szóvivője.

A rendőrök vizsgálatot indítottak, és várják a hivatalos megerősítést, hogy valóban a méhcsípések okozták-e Raul és a lánya halálát. A tragédia Brazília déli részén, Rio Grande do Sul államban, Vacaria közelében történt.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk