Nagyszabású koncertet adott szombat este a Kispál és a Borz Orfűn, a Kispál on Orfű minifesztiválon. A fő attrakció, az idén 35 éves zenekar fellépése előtt szót kapott a „zeneipari főispán”, azaz a díszes, történelmi magyar ruhába öltöztetett Bödőcs Tibor is.
A választások környékén alkotói szabadságra vonult humorista a tőle megszokott erős stílusban parodizálta ki a magyar politikai és kulturális elit szereplőit.
Utalt a nem katázó Andikra, de andizó Lőrincekre, a fajkeveredésre és a szexuális propaganda „veszélyére” is, de tett néhány javaslatot a Kispál és a Borz régi számainak szövegváltoztatására is.
A szűk tízperces stand up-fellépésben Bödőcs odaszúrt a kormányközeli zenészek és kultúrfelelősök közül Ákosnak, Tóth Gabinak és Demeter Szilárdnak is. Az Ákossal kapcsolatos csipkelődést egyébként a koncerten nem hagyta ki Lovasi András sem.
De az elmúlt hetek történéseire utalva rákérdezett a közönségnél arra is:
„Na ugye, hogy nem esik az eső?!”
A „főispán” arra is megkérte a közönséget, hogy legyenek „sok, de ne túl sok színűek”. A Tankcsapda híres dalszövegébe belebakizva pedig nem győzte hangsúlyozni, hogy a fiúk ölébe a lányok, ne pedig más fiúk üljenek. Az est egyik fő mondanivalója pedig az volt:
„A basszusgitáros férfi, a rajongó nő.”
A koncertet a Jászai Mari-díjas színész-rendező, Bodó Viktor rendezte.
A Kispál és a Borz két orfűi koncertjéről szóló kritikánkat hamarosan olvashatjátok.
Nagyszabású koncertet adott szombat este a Kispál és a Borz Orfűn, a Kispál on Orfű minifesztiválon. A fő attrakció, az idén 35 éves zenekar fellépése előtt szót kapott a „zeneipari főispán”, azaz a díszes, történelmi magyar ruhába öltöztetett Bödőcs Tibor is.
A választások környékén alkotói szabadságra vonult humorista a tőle megszokott erős stílusban parodizálta ki a magyar politikai és kulturális elit szereplőit.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
„Ez a fesztivál mindig lakmuszpapír-tesztje volt annak, hol tart a zenekar” – A Platon Karataev nyitja meg az idei Művészetek Völgyét
A legkisebb színpadról indultak, idén pedig már másodjára lépnek fel a legnagyobbon, ezúttal egy különleges nyitó show keretében. A két frontember mellett több vendégfellépő is elmesélte, hogy fogadták a felkérést és mit jelent számukra a Völgy.
Alig néhány nap múlva, július 18-án kezdetét veszi az idei Művészetek Völgye: 10 nap alatt több mint 3000 program várja a látogatókat Kapolcson, Taliándörögdön és Vigántpetenden. Péntek este 20:30-tól a Platon Karataev direkt erre az alkalomra koreografált koncertje nyitja meg a fesztivált a Panoráma Színpadon, számos vendéggel kiegészülve. Ennek apropóján tettünk fel körkérdést a két frontember, Balla Gergely és Cz.K. Sebő mellett Vecsei H. Miklósnak, Gryllus Dánielnek, Nóvé Somának, Lovász Irénnek és Szabó Benedeknek.
Balla Gergely
„Áprilisban kaptuk a megkeresést a Művészetek Völgyétől, hogy mit csinálnánk, ha mi lennénk a nyitókoncert. Egyből arra gondoltunk, hogy szeretnénk magunk mellett tudni azokat az alkotókat, előadókat, barátokat, akik számunkra is nagyon fontosak, de a fesztiválnak is meghatározó arcai. Nagyon sokat jelent nekünk az, hogy ennyien igent mondtak a felkérésre, és hogy a fesztivál is ránk gondolt a koncert kapcsán. Már a zenekar indulásától kezdve ott voltunk a Művészetek Völgyén, és évről-évre egyfajta lakmuszpapír-tesztje volt annak, hol tart a zenekar.
Játszottunk öt ember előtt a Hangfoglaló udvarban, majd kinőttük azt, Kapolcson megtelt a második színpad is, majd a Lőtérre sem fértek már be az emberek Taliándörögdön. Tavaly először voltunk a Panoráma színpadon, idén pedig mi nyithatjuk a fesztivált.
Hihetetlenül sokat jelent ez nekünk és egy emlékezetes estével készülünk. Az utóbbi években mindig úgy alakult, hogy különböző udvarokban több fellépésem is volt, így mindig 2-3 napot ott vagyok, és már viszem a családot is magammal. Délelőtt velük vagyok, utána pedig jönnek az előadások - sok különleges nyári nap kötődik így a fesztiválhoz.”
Fotó: Mudrák Balázs
Cz.K. Sebő
„Én is több napot töltök a Völgyön évről-évre. Sok színpadon megfordultam már, sőt a zenélő buszon és volt szerencsénk duózni. Nagyon szép élmények érnek itt, olyan barátokkal, ismerősökkel futok össze, akikre nem is számítok. Szeretem a Művészetek Völgyében, hogy több korosztály is rendszeresen visszatér ide, ez megkülönbözteti a többi fesztiváltól. Nagyon jó érzés, hogy mi nyithatjuk az idei fesztivált, különleges estére készülünk, ami sok-sok ideig emlékezetes marad, remélhetőleg nem csak számunkra.”
Vecsei H. Miklós (a koncert rendezője)
„A Platon Karataev tagjaival régi és fontos barátság köt össze.
Amit én a színházban keresek, azt ők a zenében találják meg. Most, hogy ez a két műfaj egyre szorosabban összefonódik, különösen izgalmas közös utakat keresni. Örülök, hogy a Művészetek Völgye felismerte ennek a találkozásnak a lehetőségét, és ránk bízta a nyitóelőadás megálmodását.
A saját feladatomnak azt érzem, hogy a színpadi mozgások és effektek a lehető legletisztultabban működjenek, és hogy a koncert során megszólaló dalok íve minél érzékelhetőbb legyen – mintha egy belső történetet járnánk végig a zenén keresztül.”
Gryllus Dániel
„A Kalákával a kezdetektől, harminc-valahány éve ott vagyunk a fesztiválon, és amikor elindult az udvarosodás, mindjárt az elején lett Kaláka Versudvar is. Most aggodalommal vegyes kíváncsisággal tekintünk arra, hogy idén el kellett hagynunk a jól megszokott és belakott helyünket Kapolcson, hiszen az öreg fát nehéz átültetni. De a szellemiséget visszük magunkkal, szóval reméljük, hogy a közönség is megtalálja majd az új, vigántpetendi helyszínt. Maga a program szinte semmit nem változik, legfeljebb annyiban, hogy Lackfi Jani egészségügyi okokból már nem tud végig ott lenni velünk. A posztját hárman is be fogják tölteni: Molnár Krisztina Rita, Szabó T. Anna és Nyáry Krisztián lesznek a házigazda-műsorvezetők 3-3 napig. Ők beszélgetnek majd költőkkel, valamint mindannyian készülnek önálló produkcióval is.
A Platon Karataevhez régi barátság fűz bennünket, nagyjából azóta, hogy a saját stílusukban feldolgozták a Valaki jár a fák hegyén című Kányádi-megzenésítésünket, amit a mai napig játszanak, lemezre is került.
Az idei kapolcsi nagykoncertjükre is emiatt hívtak meg, hogy adjuk elő a dal eredetijét, sőt valamit talán velük együtt is énekelünk majd belőle. Egyébként volt már ennek előzménye: amikor az A38-on tartottunk egy koncertfelvételt, meghívtuk Gergőt, hogy játssza velünk a dalt úgy, ahogyan ők szokták. Most pedig megfordítjuk a dolgot.”
Nóvé Soma
„Elég sok szituációban és formációval átéltem már a Művészetek Völgyét, sokszínű emlékhalmazom van a fesztiválról, ami miatt nyilván kötődöm is hozzá. Hogy miért különleges számomra, annak vannak nagyon egyértelmű okai, például az, hogy sokáig tart, három falut köt össze, mégis nagyon otthonos a légköre. Minden nyáron nagyon jó élmény ott játszani, rendszeresen meglepődöm azon (a szó jó értelmében véve), mennyire közvetlen és befogadó a közönség.
A Platon Karataev tevékenységét a kezdetektől követem, ezért nagyon örültem, amikor Gergő megkeresett a felkéréssel. Mindig szeretek új zenészekkel együtt játszani, mert érdekel, mit tudok tanulni másoktól, és hogyan tudom bővíteni a saját zeneiségemet azon keresztül, hogy megismerek más felfogású embereket.
Minden ilyen közreműködési lehetőségnek örülök, de ennek különösen, már csak a köztünk lévő barátság miatt is. A Platon egy nagyon izgalmas projekt, mivel állandóan változik, rendkívül erős az indíttatásuk arra, hogy kísérletezzenek. Nem szabnak korlátokat saját maguknak, biztos vagyok benne, hogy adott esetben egy 180 fokos fordulattól sem riadnának vissza. Szimpatikus nekem ez a hozzáállás, és szívesen részt veszek bármi olyasmiben, amivel kiegészíthetem – például ezt a koncertet.”
Lovász Irén
„A Művészetek Völgyébe régóta járok előadni és másokat nézni, hallgatni egyaránt. Fölléptem a Makámmal és több saját formációval a taliándörögdi templomromtól a legkisebb udvarokig. Szép találkozásokat, értékes barátságokat is köszönhetek a fesztiválnak. Ilyen két keramikus művésszel, Edinával és Edittel való barátságunk, mely egy kapolcsi »véletlen« találkozásból indult, aztán a következő évben az ő csodaszép kerámiakertjükben megvalósult különös konceremmel folytatódott, mikor a fűben ülve énekeltem Janával, a didgeridooval és a közönséggel együtt a piros cserépalmákkal és mesebeli lényekkel teli varázskertben. Felejthetetlen élmény.
Tavaly pedig a taliándörögdi világzenei színpadon Takács Dorinával (Deva) és Lantos Zoltánnal adtuk elő közös műsorunkat, mely főleg a Női hang és Gyógyító hang című lemezeim anyagára épült. Ez is nagyon szép emlékű koncert, azért is, mert nem fért be az udvarra közönség, sokan a színpad mögötti utcáról és a kert mögül hallgatták műsort.
Idén nagy örömmel fogadtam el Balla Gergő megtisztelő fölkérését, hogy a nyitókoncert nyitószámát én énekeljem a Platon Karatevvel. Ez lesz a nagyon szép Napkötöző című daluk, melynek szövegét, dallamát, szellemiségét is szeretem, nagyra értékelem, és erre az alkalomra tanultam meg.
A Balatonban a kelő és a lemenő nappal úszkálva, lebegve, merülve dúdolgattam, hordoztam az elmémben és a szívemben, tanultam, mantráztam sokszor, hogy teljesen magamévá tudjam tenni, és remélem, szép élményünk lesz majd az első közös elődadása a Panoráma Színpadon. Izgatottan várom.”
Fotó: Cseke Csilla
Szabó Benedek
„A legszebb emlékem a Művészetek Völgyével kapcsolatban jóval a Galaxisok előttről származik. Középsulis lehettem, az egyik ismerős lány mindig kint volt a fesztiválon, és egyszer elmentünk érte Bajáról kocsival. Akkor még több faluban zajlott a program, szép nyári éjszaka volt, emlékszem a fényekre, az országúti suhanásra, a zenére és a színes forgatagra. Olyan volt, mint egy mese. Azóta is gyakran eszembe jut.
Ritkán nyílik alkalmam vendégénekesként szerepelni egy produkcióban, főleg egy ilyen profin koreografált eseményen, ezért legfőképpen arra koncentrálok, hogy élvezzem az élményt.”
Jegyvásárlás a fesztiválra EZEN A LINKEN lehetséges, a részletes programot ITT találod.
Alig néhány nap múlva, július 18-án kezdetét veszi az idei Művészetek Völgye: 10 nap alatt több mint 3000 program várja a látogatókat Kapolcson, Taliándörögdön és Vigántpetenden. Péntek este 20:30-tól a Platon Karataev direkt erre az alkalomra koreografált koncertje nyitja meg a fesztivált a Panoráma Színpadon, számos vendéggel kiegészülve. Ennek apropóján tettünk fel körkérdést a két frontember, Balla Gergely és Cz.K. Sebő mellett Vecsei H. Miklósnak, Gryllus Dánielnek, Nóvé Somának, Lovász Irénnek és Szabó Benedeknek.
Balla Gergely
„Áprilisban kaptuk a megkeresést a Művészetek Völgyétől, hogy mit csinálnánk, ha mi lennénk a nyitókoncert. Egyből arra gondoltunk, hogy szeretnénk magunk mellett tudni azokat az alkotókat, előadókat, barátokat, akik számunkra is nagyon fontosak, de a fesztiválnak is meghatározó arcai. Nagyon sokat jelent nekünk az, hogy ennyien igent mondtak a felkérésre, és hogy a fesztivál is ránk gondolt a koncert kapcsán. Már a zenekar indulásától kezdve ott voltunk a Művészetek Völgyén, és évről-évre egyfajta lakmuszpapír-tesztje volt annak, hol tart a zenekar.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Felváltva zúgott a mocskos Fidesz és a Nélküled az utolsó Bánkitón, de így se a politika volt a középpontban
Bár a közönség skandálásai néhol zavarbaejtők voltak, és több politikus is szerepelt a programban, összességében mégse ez nyomta rá a bélyegét a búcsúzó fesztiválra. Szubjektív beszámoló.
Június harmadik hete alighanem fekete betűkkel kerül majd be a magyar fesztiváltörténetbe: alig pár nap eltéréssel ekkor jelentették be két rendezvény, a Kolorádó és a Bánkitó szervezői is, hogy az idei lesz az utolsó alkalmuk, aztán lehúzzák a rolót.
A két fesztivál nagyjából egyformán közel állt hozzám: 2-2 alkalommal voltam rajtuk a korábbi években, és bár nem tartoztak a legnagyobb kedvenceim közé, az egyértelmű, hogy egyedi színfoltot képviseltek és nagy űrt hagynak maguk után. Az utolsó Kolorádón sajnos nem tudtam megoldani, hogy ott legyek, a Bánkitó pénteki napjára viszont eljutottam.
Egy dolog nem változott: a fesztivál legnagyobb vonzereje – ahogyan ezt az elmúlt két alkalommal is megállapítottam – egyértelműen a Tószínpad, illetve a mögötte látható panoráma. Órákat el lehetne tölteni azzal, hogy a színpaddal szemben lévő lelátó tetejéről ámulunk a látványon, velem legalábbis biztosan így van.
Ilyen koncerthelyszín tényleg nincs máshol, itthon legalábbis biztos nem, és nagyon hiányozni fog. Még akkor is, ha logisztikailag nem a legszerencsésebb a kialakítása: állóhelyek gyakorlatilag csak a színpad előtti szűk sétányon vannak, aminek köszönhetően az esti fő előadók (pénteken a Csaknekedkislány és a Carson Coma) idején mindkét irányba messze túlcsordult a tömeg, a széleken állók valószínűleg nem sokat láttak. Mobilvécé pedig összesen 5 darab volt, főműsoridőben közel fél órát kellett sorban állni hozzájuk.
A fentiek miatt valószínűleg jobb megoldás volt, amikor a Tószínpad még csak nappali helyszínként funkcionált és elsősorban feltörekvő zenekarok kaptak helyet rajta, míg a legnagyobb nevek egy másik színpadon léptek fel. Anyagilag azonban nem volt fenntartható ez a párhuzamosság, ahogy voltaképpen az egész fesztivál bezárását is a pénzügyi kilátástalanság okozta.
„Ilyen méretű fesztiválon két nagyszínpadot egyszerűen nem lehetett rentábilisan fenntartani” – magyarázta Schönberger Ádám alapító, akivel a koncertek kezdete előtt ültünk le beszélgetni.
Elmondása szerint a Bánkitó elérte a kapacitásának határait, de még így sem tudott nyereséges lenni. Több embert nem engedhetnek be, mert ahhoz olyan kapacitásbővítésre lenne szükség, amit nem engedhetnek meg anyagilag. A jegyárakat pedig azért nem emelhetik tovább, mert nem lenne rájuk fizetőképes kereslet. Igazi sakk-matt helyzet.
Ő mindenesetre – legalábbis az első két napon – nem érezte, hogy annyira rányomná a fesztiválra a bélyegét a búcsú. „Nekem olyan a hangulatom, mintha nem is az utolsó lenne: mindenki pont abban van, amiben szokott lenni. A stábban azért fel-feljön, de ott sem ez a fő beszédtéma.”
Én nem feltétlenül ezt tapasztaltam: szinte minden pénteki fellépő megemlékezett arról, mennyire sajnálják, hogy jelen állás szerint nem lesz több Bánkitó. A legjobban Csepella Olivér, a Csaknekedkislány frontembere maxolta ki a nosztalgiázást – legalább 3-4 személyes sztorit elmesélt a korábbi évekből, ami itt érte őket, sőt több esetben dalokat is ihletett.
Szintén Csepella volt, aki odaszólt a közönségnek a már más fesztiválokon is tapasztalt „mocskos Fidesz” skandálás hallatán: „Ne csináljátok ezt, inkább váltsátok le őket! Lépjetek be a mozgalomba, mint én, tegyetek érte aktívan!” – utalt minden bizonnyal a Szikra Mozgalomra, aminek ő is tagja.
Kifejezetten szürreális volt, amikor a mocskos fideszezéssel felváltva a tömeg a Nélküledre is rázendített – jó eséllyel iróniából, a Carson Coma mindenesetre vette a lapot, és az egyik daluk felvezetéseként ők is eljátszottak belőle néhány taktust.
A Tószínpad mellett a másik főbb helyszín a Kisrét volt, ahol több civil szervezet mellett a Párbeszédhez köthető Megújuló Magyarországért Alapítvány is saját sátorral képviseltette magát, a pártok közül egyedüliként. Pénteken Karácsony Gergely főpolgármester vett részt itt egy Pride-dal kapcsolatos kerekasztal-beszélgetésen, de szinte az összes ismertebb párbeszédes politikus felbukkant legalább egy szelfi erejéig.
Ugyanitt kapott helyet az egyik legeredetibb budapesti kocsma, a VIII. kerületi Zsír kitelepülése: egy Zsírmobilnak nevezett teherautó platóján alakítottak ki színpadot, ahol esténként főleg népzene szólt, rendesen megtáncoltatva a közönséget. Kicsivel arrébb, az egykori vasúti vágányok mellett elhelyezett Sínpadon pedig elsősorban feltörekvő zenekarok adták egymásnak a stafétát. És volt két elektronikus helyszín is, hajnalig tartó szettekkel.
Az egy nap tapasztalatai alapján, amit ott töltöttem, nem nyomta rá a bélyegét a politika a fesztiválra, bár többekkel is beszéltem, akik a kormány felelősségét látják abban, hogy nem lesz több Bánkitó, és emiatt érthetően dühösek. Az elégedetlenség itt mégse jelent meg olyan plasztikusan, mint például a Fishing on Orfűn, ahol szinte minden koncerten volt kormányellenes skandálás.
Ami a jövőt illeti, Schönberger Ádám elmondása szerint látja maga előtt, hogy fog még fesztivált szervezni, de egyelőre nem tudta megmondani, milyen feltételeknek kellene telejsülni ehhez, és mikor kerülhet rá sor.
Annyi biztos, hogy a Bánkitó nagyon hiányozni fog a hazai palettáról, a helyszínt és a szellemiséget egyaránt nehéz lesz másnak pótolni, ha egyáltalán lehetséges.
A fotók a címkép kivételével a Bánkitó Fesztivál Facebook-oldaláról származnak.
Június harmadik hete alighanem fekete betűkkel kerül majd be a magyar fesztiváltörténetbe: alig pár nap eltéréssel ekkor jelentették be két rendezvény, a Kolorádó és a Bánkitó szervezői is, hogy az idei lesz az utolsó alkalmuk, aztán lehúzzák a rolót.
A két fesztivál nagyjából egyformán közel állt hozzám: 2-2 alkalommal voltam rajtuk a korábbi években, és bár nem tartoztak a legnagyobb kedvenceim közé, az egyértelmű, hogy egyedi színfoltot képviseltek és nagy űrt hagynak maguk után. Az utolsó Kolorádón sajnos nem tudtam megoldani, hogy ott legyek, a Bánkitó pénteki napjára viszont eljutottam.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
A Radnóti Miklós Színház közösségi oldalán jelentette be, hogy elhunyt Horváth Marcsi, vette észre a Blikk. A színház szeretett gazdasági titkára csütörtökön távozott az élők sorából.
A színház feketébe borította a Facebook-oldalát, így emlékezve meg róla. Marcsi közel három évtizeden át dolgozott a Radnótiban, a nyolcvanas évek elejétől kezdve segítette a társulat munkáját.
„Elment Horváth Marcsi. Fájdalommal tudatjuk, hogy tegnapelőtt örökre itt hagyott minket régi, hűséges kollégánk, Horváth Marcsi – és vele együtt távozott a színházunk történetének egy darabkája.”
Horváth Marcsi a gazdasági titkári feladatok mellett mindig figyelmes és kedves kolléga volt. A színház így emlékezett rá: „Készséges, szépszemű, napsugaras mosolyú munkatársunk volt, aki nem csak a felettesei munkáját segítette odaadóan, de lenyűgöző kedvességgel, figyelemmel és türelemmel igyekezett megoldást találni kollégái minden problémájára.”
A társulat közös üzenetben köszönt el tőle: „Legyen könnyű neki a föld; búcsúzik tőle a Radnóti Színház társulata.”
A Radnóti Miklós Színház közösségi oldalán jelentette be, hogy elhunyt Horváth Marcsi, vette észre a Blikk. A színház szeretett gazdasági titkára csütörtökön távozott az élők sorából.
A színház feketébe borította a Facebook-oldalát, így emlékezve meg róla. Marcsi közel három évtizeden át dolgozott a Radnótiban, a nyolcvanas évek elejétől kezdve segítette a társulat munkáját.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Az apja sokszor megverte, a tinédzserkori kopaszodása miatt pedig nem jósoltak neki nagy színészi jövőt – Patrick Stewart 85 éves
Jean-Luc Picard és X professzor – más színészek egy ilyen szerepért odaadnák a fél karjukat, Patrick Stewart azonban mindjárt két karakterrel biztosította nevét a mozi halhatatlanjai közt.
Patrick Stewart 1940. július 13-án született Mirfieldben, az angliai Yorkshire nyugati részén, Gladys Barrowclough szövésznő és textilmunkás, valamint Alfred Stewart gyermekeként. Apja a II. világháborúban a brit hadsereg ejtőernyős ezredének őrmestere volt, később postásként dolgozott. Három gyermek közül ő volt a legfiatalabb, két bátyja, Geoffrey és Trevor születtek előtte a családba.
Gyermekkorának nagy részét Mirfieldben töltötte, szegényes körülmények között (pélául nem volt melegvíz a lakásban, ahogyan vécé és fűtés sem), az alkoholista apja pedig többször bántalmazta őt.
Ez az élmény rányomta a bélyegét később a színészetére is. „Apám nagyon erős egyéniség volt, egy hatalmas ember, aki mindig megkapta, amit akart. Sok-sok év telt el, mire rájöttem, hogy milyen hatással volt a munkámra. A Macbeth miatt bajuszt növesztettem. Apámnak nem volt bajusza, de amikor a színpadra lépés előtt a tükörbe néztem, mégis az ő arca nézett vissza rám” – mesélte később egy interjúban.
Stewart a Crowlees Junior and Infant Schoolba járt, egy anglikán egyházhoz tartozó iskolába Mirfieldben. Később a színészi karrierjét ottani irodalomtanárának, Cecil Dormandnek tulajdonította, aki egy Shakespeare-könyvet adott a kezébe, és azt mondta neki, hogy adja azt elő. 1951-ben, 11 évesen iratkozott be a Mirfield Secondary Modern Schoolba, ahol folytatta a színészi tanulmányait.
15 évesen otthagyta az iskolát, és egyre aktívabban vett részt a helyi színházi életben. Újságíróként és nekrológíróként dolgozott a helyi lapnál, de egy év után felmondott, amikor a főnöke ultimátumot adott neki, hogy válasszon a színészkedés és az újságírás között. Az egyik fivére szerint Stewart ugyanis munkaidőben színházi próbákra járt, majd ő maga találta ki a riportjainak témáját, vagy meggyőzte a többi írót, hogy ugorjanak be helyette.
Később állást kapott egy bútorüzletben, ami azért is jött jól neki, mivel el tudott járni a próbákra, amelyek nem ütköztek a munkaidejével, illetve rájött, hogy a színészi tehetségét is kamatoztathatja: az egyes vásárlókhoz igazított értékesítési technikájával nemcsak eredményes kereskedő lett, hanem a színészi tudását is fejleszthette. Emellett bokszedzésre is járt, hogy karban tartsa a fizikumát.
Kopaszon nem lesz főhős
A színpadi karrierje már elég korán elkezdődött. 1957-ben, 17 évesen beiratkozott a Bristol Old Vic Színházi Iskolába, ahol két évet töltött, megtanulta a szakmát, és megszabadult a yorkshire-i akcentusától. Az iskola elvégzése után soha nem volt gondja a munkával, annak ellenére, hogy az egyik tanára figyelmeztette, hogy a kopaszodása miatt valószínűleg maximum karakterszínész válhat belőle, és nem a főszerepekkel fogják őt megkeresni. Stewart azonban meggyőzte a rendezőket, hogy parókával mindkét szereptípust el tudja játszani, így megduplázva repertoárját (úgy reklámozta magát, hogy „két színész egy áráért!”). A színpadi debütálására 1959 augusztusában került sor a Theatre Royalban, Lincolnban, ahol Morgan szerepét játszotta a Kincses sziget színpadi adaptációjában.
Még nem volt 20 egyébként, amikor elkezdett erősen hullani a haja. „19 évesen kopaszodni kezdtem, és azt hittem, hogy soha többé nem fog érdeklődni irántam egyetlen nő sem. Felkészültem arra, hogy az életem egy része véget ért” – nyilatkozta később erről az időszakról.
1966-ban csatlakozott a Royal Shakespeare Companyhez, amelynek közel húsz évig a tagja maradt. Az RSC-nél töltött ideje alatt olyan szerepeket játszott, mint János király, Shylock, IV. Henrik, Cassius, Titus Andronicus, Oberon, Leontes és Enobarbus.
Az útja innen a Broadwayre vezette, ahol 1971-ben 62 előadáson játszott a társulat a Szentivánéji álom című darabjában. Ezt követően az 1980-as években csatlakozott a Royal National Theatre-hez, ám 1997-ben visszatért az RSC-hez a modernizált Othello címszerepében (amelyben megfordították a szerepeket, és Othello volt fehér, Desdemona pedig fekete), de játszott még az Antonius és Kleopátra, a Julius Caesar és A vihar című darabokban is.
Leninként kezdte
Stewart még az 1970-es évek elején ugrott át a színpadról a brit televízióba, bár az első médiaszereplései színházi közvetítések voltak. Az első rendes tévés szerepét tűzoltóként játszotta a hosszú ideje (1960 óta máig!) futó brit szappanopera, a Coronation Street 638. epizódjában.
1974-ben azonban teljes átállásra szánta el magát (bár ismerős területen maradt), és a Royal Shakespeare Company televíziós adaptációjában, az Antonius és Kleopátrában játszotta Enobarbust. Ugyanebben az évben Lenin szerepében tűnt fel a BBC minisorozatában, a Fall of Eaglesben, amely az első olyan tévés projektje volt, ami nem kapcsolódott színházi produkcióhoz, és amelyben többek között Gemma Jones (Bridget Jones-filmek), Tony Jay és John Rhys-Davies (avagy Gimli) voltak a partnerei.
A következő évre már a játékfilmek világába is betört. Filmes debütjében Ejlert Løvborg szerepében tűnt fel az Oscar-jelölt Hedda című drámában, Henrik IbsenHedda Gabler című színdarabjának adaptációjában.
Ezt követte ugyanebben az évben a Hennessy című thriller. 1976-ban Stewart korai elismertségre tett szert a kegyetlen titkosszolgálati főnök, Sejanus szerepével a BBC elismert minisorozatában, az Én, Claudiusban.
Kapitány, kapitányom
Ezután Leondegrance királyt alakította John Boorman 1981-es fantasyeposzában, az Excaliburban, amely Stewart első, amerikai stúdió által készített filmje volt, igaz, Írországban forgatták. 1984-re viszont már aktívabban vett részt hollywoodi produkciókban. Ezek közül kiemelkedik Gurney Halleck mellékszerepe Frank HerbertDűne című regényének David Lynch-féle filmadaptációjában, 1985-ben pedig már nem kevesebb mint öt játékfilmben volt látható: például az Életerő című sci-fi-horrorban.
1987-ben kapta meg élete egyik legfontosabb szerepét, ő lett Jean-Luc Picard, a U.S.S. Enterprise űrhajó kapitánya az akkor induló Star Trek – Az új nemzedék című sorozatban, amely miatt a filmes karrierje hét éven át a háttérbe szorult. Persze ez idő alatt is szerepelt filmekben, csupán kisebb szerepekben: az 1991-es L. A. Story: Az őrült városban egy beképzelt étteremvezetőként láthattuk, Mel Brooks 1993-as paródiájában, a Robin Hood, a fuszeklik fejedelmében pedig Richard királyként tűnt fel a film végén.
Az új nemzedék 1994-es befejezése után visszatérhetett a mozifilmekhez, igaz, a Star Trek megmaradt, csak ugye jöttek az egész estés mozis darabok. Kapásból ’94-ben a Nemzedékek, 1996-ban a Kapcsolatfelvétel, 1998-ban az Űrlázadás, 2002-ben pedig a Nemezis. Emellett olyan filmekben alakított emlékezeteset, mint az Összeesküvés-elmélet (1997) főgonosza, vagy az 1998-as minisorozat, a Moby Dick Ahab kapitánya, amely alakításért Emmy- és Golden Globe-jelölést is kapott (egyébként a filmes-sorozatos szakmai grémiumok szégyene, hogy Stewart eddig egyetlen Oscar-, Golden Globe- vagy Emmy-díjat sem kapott, sőt, Oscarból még jelölést sem).
X
Picard karaktere azonban nem volt elég neki, a XXI. századot már a másik leghíresebb és egyben legsikeresebb szerepével kezdte, méghozzá a 2000-es X-Men: A kívülállókban Charles Francis Xavier professzor (alias X professzor) karakterével. Eddig összesen nyolc filmben tűnt fel e kultikus szerepében (+ X-Men 2, X-Men: Az ellenállás vége, X-Men kezdetek: Farkas, Farkas, X-Men: Az eljövendő múlt napjai, Logan – Farkas, Doctor Strange az őrület multiverzumában.). Azért is írtuk, hogy eddig, mivel úgy tűnik, ott lesz Xavierként a jelenleg is készülő Bosszúállók: Ítéletnap című új Marvel-filmben (amióta a Disney megvette a 20th Century Fox stúdiót, azóta az X-Men is a Marvel Mozis Univerzum része lehet a vásznakon).
38 év korkülönbség
Patrick Stewart eddig háromszor nősült meg. Először 1966-ban állt az oltár elé, s vette feleségül Sheila Falconert, akivel sokáig együtt voltak, 24 évvel később, 1990-ben váltak el. Egy fiuk, Daniel, és egy lányuk, Sophia született a házasságuk alatt. Daniel egyébként szintén színész lett, és például az apja mellett szerepelt a Halálvonat című 1993-as tévéfilmben, a Blunt Talk című szitkomban, vagy a Star Trek: Az új nemzedékThe Inner Light című epizódjában.
1997-ben aztán Stewart eljegyezte Wendy Neuss amerikai producert, aki szintén Az új nemzedéken dolgozott korábban. 2000. augusztus 25-én mondták ki egymásnak a boldogító igent, ám ez a frigy nem tartott sokáig, három évvel később, 2003-ban elváltak. Négy hónappal a Neusstól való válása előtt Stewart az angol színésznő Lisa Dillon mellett játszott a Solness építőmester című darabban, a két színész pedig 2007-ig romantikus kapcsolatban volt egymással.
2008-ban Stewart már az amerikai énekesnő és dalszerző Sunny Ozell-lel kezdett el járni, akivel a Brooklyn Academy of Musicban, a Macbeth című darabban találkozott.
2012 augusztusában házat vásároltak Brooklyn Park Slope negyedében, majd 2013 márciusában jelentették be, hogy eljegyezték egymást, az év szeptemberében pedig megesküdtek (ekkor Stewart 73 éves volt, Ozell pedig 35, tehát van köztük egy kellemes 38 év…), ráadásul Patrick jó barátja, Ian McKellen adta őket össze.
2020-ban aztán Stewart elárulta, hogy McKellen eskető okmányai Nevadában nem voltak érvényesek, így az ottani házasságuk sem az. De ezt már tudták előre, így néhány héttel a nevadai menyegző előtt tartottak McKellennel egy titkos hivatalos szertartást egy Los Angeles-i mexikói étteremben. Azóta is együtt vannak Sunnyval.
Stewart pedig szerencsére szakmailag is igen aktív, nem tervezgeti a nyugdíjba vonulást. És szívesen belebújik újra két fő karakterének bőrébe, jó példa erre a Star Trek: Picard című sorozat három évada (2020-2023), vagy a már említett, most készülő Bosszúállók-film.
Patrick Stewart 1940. július 13-án született Mirfieldben, az angliai Yorkshire nyugati részén, Gladys Barrowclough szövésznő és textilmunkás, valamint Alfred Stewart gyermekeként. Apja a II. világháborúban a brit hadsereg ejtőernyős ezredének őrmestere volt, később postásként dolgozott. Három gyermek közül ő volt a legfiatalabb, két bátyja, Geoffrey és Trevor születtek előtte a családba.
Gyermekkorának nagy részét Mirfieldben töltötte, szegényes körülmények között (pélául nem volt melegvíz a lakásban, ahogyan vécé és fűtés sem), az alkoholista apja pedig többször bántalmazta őt.
Ez az élmény rányomta a bélyegét később a színészetére is. „Apám nagyon erős egyéniség volt, egy hatalmas ember, aki mindig megkapta, amit akart. Sok-sok év telt el, mire rájöttem, hogy milyen hatással volt a munkámra. A Macbeth miatt bajuszt növesztettem. Apámnak nem volt bajusza, de amikor a színpadra lépés előtt a tükörbe néztem, mégis az ő arca nézett vissza rám” – mesélte később egy interjúban.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
