Czigány György: Kodály nem így képzelte
"Ki nyer ma? Játék és muzsika tíz percben. Aki kérdez: Czigány György. Aki válaszol: ..." - emlékeztek? Így kezdődött a legendás vetélkedő, amit a Kossuth Rádión 38 és fél éven át játszott az egész ország. Az Astoria Szálló halljában vették fel a nagy sikerű műsort, ám 2007-ben megszüntették azt.
A legenda azonban újjáéled, és az idén fennállásának 100. évfordulóját ünneplő Astoria péntekenként újra várja a műsor rajongóit: a Bartók Rádión 15:00-19:00-ig sugárzott Muzsikáló délután része lesz a Ki nyer ma?, természetesen Czigány Györggyel.
Hogy fogadta a műsor újraindulásának hírét?
- Nagyon örömteli volt, hiszen ami engem illet, eredetileg is örültem volna, ha nem szűnik meg, de elfogadtam a döntést. Ez 2007-ben, még a rádió előző vezetésének idején történt, akiknek az volt a koncepciójuk, hogy a Kossuth adón inkább a szöveges tartalom legyen középpontban. A komolyzene bázisa a Bartók Rádió lett, annak a profiljába viszont ez a fajta játékos, sőt kissé talán frivol műsorformátum nem illett annyira bele. Egy ideig átvittük a Katolikus Rádióba, ott viszont érthető módon a hallgatottság maradt el az addig jellemzőtől. Ezért végül inkább úgy határoztunk, hogy ne erőltessük a dolgot, ne rontsuk el a régi jó emlékeket, amikor például még az Astoria előtt, a járdán is tömegek álltak. Én magamban már lezártam ezt a dolgot, de most kiderült, hogy legalábbis erre a délutánra visszatérnek a régi idők – sőt ha minden jól megy, nem is csak egy alkalommal.
Az eltelt időben dolgozott még valahol műsorvezetőként?
- Az utóbbi években már kevésbé, a múltam viszont annál mozgalmasabban alakult. Már a Ki nyer ma? második húsz éve alatt is inkább televíziós voltam, mint rádiós. Nagyon sok portréműsort készítettem jeles művészekről, például Illyés Gyuláról, Weöres Sándorról, Solti Györgyről, és még sorolhatnám. Alkalmam nyílt közvetíteni két pápalátogatást, Antall József temetését, valamint még jó néhány fontos eseményt. Sok-sok emlékem fűződik a Magyar Rádióhoz és Televízióhoz egyaránt.
Miben lesz más a Ki nyer ma? most, a visszatérés után?
- Ha jól tudom, havonta egy alkalommal fog jelentkezni, minden hónap utolsó péntekjén, a régen megszokottakhoz hasonlóan az Astoriából. Közvetíteni pedig a Bartók Rádió fogja. Ez nyilván nem ugyanaz, mint amikor naponta volt adás a déli krónika után, de a semminél így is több. Be kell látni, hogy eleve más volt a műsor hangulata akkor, amikor a Kossuth Rádió egyeduralkodó volt és mindenki azt hallgatta. Velem például a mai napig előfordul, hogy megismerik a hangomat az utcán és utánam fordulnak, hogy „jé, Ki nyer ma!” – még Erdélyben is történt ilyen. Örömmel tölt el, hogy ilyen szempontból több száz kilométerre az Astoriától is otthon érezhetem magam.
Az elmondottakon túl mi okozhatta még Ön szerint a műsor hatalmas népszerűségét?
- A fő ok az lehetett, hogy még az előző rendszer nehezebb időszakaiban is világos volt, hogy ez a műsor nincs manipulálva: végig természetes és őszinte maradt. Emellett mindig akadt egyfajta derű vagy vidámság benne: az emberek nem érezték azt, hogy vizsgáztatjuk őket. Ha valaki ráismert egy-egy zenére, az okozott neki örömet, ha pedig nem, mondhatta azt, hogy "na, ma is tanultam valamit". Ottlik Géza vagy Ferencsik János is rendszeresen hallgatták a műsort, többször véleményezték nekem telefonon a kérdéseket az adott adás után. A játékosok között pedig egyaránt előfordult fodrász, postás – aki munkaidőben szaladt be gyorsan válaszolni a kérdésekre –, illetve foglalkozástól és végzettségtől függetlenül minden zeneszerető.
Mi alapján válogatja a műsor feladványait?
- Sokszor szolgáltatják az apropót éppen aktuális évfordulók, mondjuk egy bemutató, vagy a szerző születésnapja. Gyakran egy adott asszociáció köré csoportosulnak a kérdések, így például ha a holdat állítjuk középpontba, kérdés lehet Beethoven Holdfény szonátája, Debussy Holdfény című műve, vagy Puccini Turandotjából a Hold-kórus. Ha pedig a mai adást nézzük, mindegyik feladvány az adott sorszámhoz kapcsolódott – elsőként Brahms első szimfóniája, majd Bartók második zongoraversenye és így tovább. A lehetőségek gyakorlatilag kimeríthetetlenek.
Mennyire szűk körből kerültek ki a játékosok? Nekem úgy tűnt, a megszűnés előtti utolsó években elég sok volt a visszatérő arc.
- Valóban viszonylag szűk ez a kör, de mi tulajdonképpen úgy tekintettünk rájuk, mint a munkatársainkra: velük együtt szolgáltuk azokat, akik otthon hallgatták a műsort és nem nyereményért, csak kíváncsiságból, illetve a játék öröméért tippeltek. Emiatt nem volt baj, hogy a vége felé már többnyire csak néhány idősebb úr, illetve zenerajongó hölgy jött el, hiszen a zenék ugyanúgy megszólaltak, a hallgatókat elérték, ami elég nagy sokaságot jelentett szerte az országban. Az egész Ki nyer ma? fő célja az ő kiszolgálásuk volt, vagyis hogy azt sugalljuk, a műsorban felcsendülő remekművek bárki számára elérhetőek, akár mindenfajta zenei képzettség nélkül.
Mit gondol, mekkora a komolyzene iránti igény ma Magyarországon?
- Statisztikailag nem tudom felmérni, annyi viszont biztos, hogy a hazai hangversenytermek rendszeresen tele vannak, pedig az utóbbi időben jó néhány új helyszín is nyílt Budapesten. Én akárhová megyek, mindenhol ezzel szembesülök, tehát az érdeklődés szerencsére megvan.
Ez azért főleg az idősebbekre vonatkozik, a fiatal generációt mivel lehetne megfogni ilyen téren?
- Sajnos erre az iskolai oktatás nem a legalkalmasabb – azt is mondhatnám, hogy Kodály annak idején biztosan nem így képzelte, amikor azt mondta, hogy legyen a zene mindenkié és legyen mindennap ének-zene óra. Nyilván nagy előny lenne, ha a gyerekek megtanulnák a kottaolvasást, de azért mégsem ugyanaz a helyzet, mint egy regény esetében, amit csak az tud értelmezni, aki tud olvasni. A zenét lehet élvezni akkor is, ha az ember nem ismeri a kottát, de ehhez az kell, hogy a fiatalokat minél nagyobb arányban megismertessék vele.
Mit gondol a kortárs komolyzenéről? Születnek még olyan művek manapság, amelyek a régi nagyokhoz mérhetőek?
- A régi nagyok idején is rengeteg olyan mű volt, amelyek jelentőségét a maguk idejében nem ismerték fel. Elég csak Bach-ra gondolni, akinek műveit a halálát követően legalább száz évig nem játszották, szinte mindenki divatjamúltnak tartotta. Mendelssohn-nak kellett jönnie, hogy az eredeti bemutató után jó egy évszázaddal népszerűvé tegye a Máté-passiót, ami azóta a zenetörténet egyik leghíresebb darabjává vált. Vivaldit szintén csak a 20. században fedezte fel a nagyközönség. Ahogy régen nem volt magától értetődő, hogy mikor mi népszerű, ugyanúgy egy Kurtág-, Petrovics-, vagy éppen Stockhausen-műről sem lehet ma megmondani, milyen pályát futhat be – ezt majd az idő eldönti.
A műsorvezetői pálya mellett költőként is tevékenykedik.
- „Kalitkám is madár” címmel pár hónapja jelent meg egy kötet összegyűjtött versekből, jár hozzá még egy CD-melléklet is, ahol én magam mondok el huszonöt verset a benne szereplők közül. Újak is rendszeresen születnek, épp a napokban küldtem egyet az Élet és Irodalomnak. A rádió és a televízió mindennapos sodrásában is írtam, de mostanában főleg van rá időm. Gyakran járok író-olvasó találkozókra, amibe akár még egy kis zene is belefér: ha van a helyszínen zongora, leülök és eljátszok mondjuk egy Bach-prelúdiumot. Eredetileg zongoraművészként végeztem, bár másfelé sodort az élet, de ennyi azért megmaradt a diplomahangversenyem emlékéből (mosolyog).
Ha örülsz, hogy újraindult a műsor, nyomj egy lájkot!
