2018 augusztusában volt egy igencsak nagy port vert Majka-koncert a Szegedi Ifjúsági Napok első napján.
A rapperkét szám után vallott színt és azt mondta: ennyi volt, Curtisszel eztán nem dolgozik a rapper drogproblémái miatt.
Egyébként aznap este Curtis is fellépett volna vele, de végül egyedül állt színpadra. Az esetre mindenki emlékszik, a sajtó nagyon sokáig foglalkozott is vele.
Eltelt egy év, és az idei SZIN-en mindketten felléptek: Majka frenetikus koncerttel indított a fesztivál első napján szerdán, míg Curtis az egyik legkisebb színpadon zúzott le egy félórás előadást csütörtökön.
2019-ben számtalan hír keringett Curtisről, aki a szegedi fellépésen maximálisan bizonyított, ráadásul elnézést kért a tavalyi eset miatt.
Az első nótát követően az alábbit mondta:
"Van-e itt valaki, aki tavaly is eljött a koncertre? Ne haragudjatok érte, hogy nem voltam itt, és úgy viselkedtem, ahogy nem megengedett. Főleg azért, mert miattam is jöttetek. Viszont megígérem, hogy több ilyen nem lesz, gyerekek."
Ha kíváncsi az idei fellépésről készült képekre, lapozz!
Végleg vége? A Házasság első látásra terapeutája csókolózásra kérte Beccát és Zsoltot, a kísérlet katasztrófába torkollott
A párnak egy másik feladatban szándékosan bántania kellett volna egymást, de Zsolt szerint ez már megtörtént. Becca úgy érzi, mintha egy hisztis gyereket próbálna nevelni a felnőtt férfi helyett.
Végérvényesen megromolhatott Deák Rebeka és Horváth Zsolt kapcsolata, miután a Házasság első látásra című műsorban, egy terápiás foglalkozáson azt a feladatot kapták, hogy csókolgassák egymást, amely mindkettejük számára kényelmetlen volt. A helyzet odáig fajult, hogy a férj kimondta, szeretne véget vetni a kapcsolatuknak. Amikor a terápián egy másik feladatban azt kérték tőlük, hogy vesszenek össze és akarják bántani a másikat, Zsolt leszögezte, hogy ez már megtörtént.
Becca azt nehezményezte, hogy férje nem veszi komolyan a feladatot, Zsolt pedig nem érezte magát komfortosan a helyzetben. A sminkes a kameráknak elmondta, mit érzett a szituációban.
„Úgy éreztem, hogy idegen nekem egy picit ez a helyzet, ugyanis elidegenültem az elmúlt két hétben Zsoltinak az aurájától. A következő két hétben, úgy döntöttem, hogy egy picit hátrébb állok ettől az egész sztoritól, mert itt vagyok, két hete csinálom ezt a...
És mintha egy hisztis gyereket akarnék megnevelni. És ő már nem gyerek, sőt, ő már egy felnőtt férfi”
– fogalmazott.
Bár a kapcsolatuk eleinte nagyon jól indult és ők tűntek az egyik legígéretesebb párosnak, néhány hét után náluk is megjelentek a problémák. Pár adással korában azon kaptak össze, hogy a férfi nem szeretett volna elutazni a lány családjához vidékre, mondván, a saját rokonait is alig látja. Zsoltnál azonban már korábban kezdett betelni a pohár a felesége viselkedése miatt.
Végérvényesen megromolhatott Deák Rebeka és Horváth Zsolt kapcsolata, miután a Házasság első látásra című műsorban, egy terápiás foglalkozáson azt a feladatot kapták, hogy csókolgassák egymást, amely mindkettejük számára kényelmetlen volt. A helyzet odáig fajult, hogy a férj kimondta, szeretne véget vetni a kapcsolatuknak. Amikor a terápián egy másik feladatban azt kérték tőlük, hogy vesszenek össze és akarják bántani a másikat, Zsolt leszögezte, hogy ez már megtörtént.
Becca azt nehezményezte, hogy férje nem veszi komolyan a feladatot, Zsolt pedig nem érezte magát komfortosan a helyzetben. A sminkes a kameráknak elmondta, mit érzett a szituációban.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
A rendőrség hétfőn tart sajtótájékoztatót arról a nagyszabású razziáról, amit péntek éjjel tartottak egy V. kerületi szórakozóhelyen, a Zrínyi utcai Dojóban – írta a Blikk. A nyomozás ezzel nem zárult le. Horváth László drogügyi kormánybiztos számolt be arról, hogy az akció során összesen 211 embert igazoltattak, közülük 49 vendéget klinikai tünetek alapján előállítottak mintavételre. A drogteszt 16 embernél mutatott ki kábítószer-fogyasztást, velük szemben büntetőeljárás indult. A kormánybiztos azt is közölte, hogy a rendőrök érkezésekor többen eldobták a náluk lévő csomagokat, amelyekben kábítószergyanús anyagokat találtak, ezeket szakértői vizsgálatnak vetik alá.
Egy névtelenséget kérő szemtanú, aki gyakran jár a klubba, elmondta, hogy T. Danny is a vendégek között volt, de még a rajtaütés előtt távozott.
„T. Danny valóban ott járt tegnap este a Dojóban, de rég elment, mire megérkezett a rendőrség. Így őt nem is ellenőrizték”
– mondta a forrás. A szemtanú szerint hatalmas volt a rendőri jelenlét. „Legalább négy embert láttam, akit bilincsben vittek el a Dojóból. Az egész Zrínyi utca tele volt rendőrökkel, mentőkkel, rabszállító autóval. Több kutya is volt a rendőrökkel” – mesélte, majd hozzátette:
„Soha, sehol nem láttam még ekkora razziát.”
Az elmúlt hónapokban országszerte megszaporodtak a hasonló, nagy erőkkel végrehajtott rendőrségi akciók. A rajtaütések a kormány „Drogellenes Totális Akcióterv (Delta)” elnevezésű kampányához kapcsolódnak.
A rendőrség hétfőn tart sajtótájékoztatót arról a nagyszabású razziáról, amit péntek éjjel tartottak egy V. kerületi szórakozóhelyen, a Zrínyi utcai Dojóban – írta a Blikk. A nyomozás ezzel nem zárult le. Horváth László drogügyi kormánybiztos számolt be arról, hogy az akció során összesen 211 embert igazoltattak, közülük 49 vendéget klinikai tünetek alapján előállítottak mintavételre. A drogteszt 16 embernél mutatott ki kábítószer-fogyasztást, velük szemben büntetőeljárás indult. A kormánybiztos azt is közölte, hogy a rendőrök érkezésekor többen eldobták a náluk lévő csomagokat, amelyekben kábítószergyanús anyagokat találtak, ezeket szakértői vizsgálatnak vetik alá.
Egy névtelenséget kérő szemtanú, aki gyakran jár a klubba, elmondta, hogy T. Danny is a vendégek között volt, de még a rajtaütés előtt távozott.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Pénteken az edzőteremből posztolt egy videót T. Danny, amelyhez mindössze annyit fűzött hozzá:
„I don’t care”, ami magyarul annyit tesz, „Nem érdekel.”
A rövid, de határozott üzenet sokat elárulhat arról, hogyan viszonyul a körülötte zajló eseményekhez, a felirat ráadásul azon a sapkán is szerepelt, amit a rapper a felvételen viselt, írja a Tények.
A videóban csupán az látható, hogy az énekes teljes erőbedobással edz, miközben szól a zene, a bejegyzés alatt azonban rövid idő alatt elárasztották a kommentszekciót, a rajongók egy része biztató üzeneteket hagyott, mások viszont úgy vélték, nem éppen ez a legjobb hozzáállás a jelenlegi helyzethez.
A fiatal énekes pénteken egy olyan belvárosi szórakozóhelyen is megfordult, ahova a rendőrség ritkán látott létszámmal vonult fel. A hatalmas drograzzia során több mint 200 embert igazoltattak, és 16-ot el is vittek droghasználat gyanúja miatt. Egy szemtanú szerint azonban a rapper már rég elment, mire a rendőrség megérkezett, így őt nem is ellenőrizték.
Pénteken az edzőteremből posztolt egy videót T. Danny, amelyhez mindössze annyit fűzött hozzá:
„I don’t care”, ami magyarul annyit tesz, „Nem érdekel.”
A rövid, de határozott üzenet sokat elárulhat arról, hogyan viszonyul a körülötte zajló eseményekhez, a felirat ráadásul azon a sapkán is szerepelt, amit a rapper a felvételen viselt, írja a Tények.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Czutor Zoli nyerte a Pandora – A szelence átka főnyereményét, elárulta, mire költi 4 és fél millió forintot
A hatgyermekes édesapa nemrég nyitott egy próbaterem-komplexumot, így nem kérdés, hova kerül a pénz. A győzelmet nem is óriási bulival, hanem szűk körben ünnepli.
Péntek este véget ért az RTL stratégiai realityje, a Pandora – A szelence átka, a főnyereményt pedig Czutor Zoltán vitte haza. A zenész összesen 4,5 millió forinttal lett gazdagabb a Máltán forgatott műsor megnyerésével. A győzelem egybeesett a szakmai sikereivel is, ahogy azt a story.hu-nak elárulta.
„Ez életem egyik legjobb hete!” – kezdte a boldog énekes. „Kedden telt házas koncertet adtunk a MüPaban, ahol a srácokkal bemutattuk a legújabb formációnkat, a Sinatra és a Trógerek nevű bandát. Most pedig megnyertem a Pandorát. És még csak péntek van!” – nevetett Zoltán.
A zenész a játék kimenetelét a finálé adásáig még a legszűkebb családja előtt is titokban tartotta.
„Az édesanyámnak sem mondtam el, hogy én nyertem. Csak annyit mondtam neki, hogy sokáig jutok. Azt hiszem, most, hogy véget ért a műsor, számíthatok egy telefonra tőle”
– mesélte.
A főnyereményt a hatgyermekes családapa nem bulikra tervezi költeni. Elmondása szerint a pénz hétköznapi kiadásokra és a nemrég nyitott próbaterem-komplexumára megy majd el.
„Az életem nem a hírnévről szól, hanem a családomról és a munkámról. A pénzt lyukak betömésére fogom használni. Nemrégiben nyitottam egy négytermes próbaterem-komplexumot, és van hat gyerekem, szóval nem is kell túl sokat magyarázni arról, hogy mire megy el” – tette hozzá.
Bár óriási partit nem szervez, a győzelmet nem hagyja ünneplés nélkül: a péntek estét egy szűk körű, meghitt koccintással tölti a családjával, a közeli barátokkal és a szomszédokkal.
Az RTL-en október 20-án indult Pandora – A szelence átkaAz Árulók – Gyilkosság a kastélyban holland alkotóinak legfrissebb formátuma, melyet a világon elsőként Magyarországon sugároztak. A Hevér Gábor vezette műsorban kezdetben 16 híresség mérte össze az erejét és tudását ókori görög díszletek között.