KULT
A Rovatból

Cukiság és Felhő Múzeum – ilyen kiállítások várnak idén a Ludwig Múzeumban

Háborús bűnökkel, az élet törékenységével és a közösségi média hamis cukiságával is szembesítenek majd a Ludwig Múzeum 2023-as kiállításai.
Orosz Emese cikke - szmo.hu
2023. február 02.


Link másolása

Bemutatta 2023-as programtervét a budapesti Ludwig Múzeum, amely minden évben egy központi tematika köré szervezi az éves kiállítási programját. Idén a “Gondoskodás” és az ehhez szorosan kapcsolódó szolidaritás, felelősség, bizalom lesz ez a téma. Az idei tárlatok a háborús bűnökkel, az élet törékenységével és a közösségi média hamis cukiságával is szembesítenek majd. Boris Lurie, Wolf Vostell, Till Brönner és Lengyel András műveiből is nyílik kiállítás.

Mi már láttuk a legújabb tárlatot, Lengyel András …minden fent van a felhőben… című kiállítását. Nézd meg velünk a legkülönlegesebb alkotásokat! Illetve sorra vesszük a 2023-ban várható tárlatokat.

Időgép – válogatás a gyűjteményből

MEGHOSSZABBÍTVA 2023. december 31-ig

A tárlat az idő és a művészet viszonyát vizsgálja különféle szempontokból, és magukat a műveket tekinti olyan időgépeknek, amelyek lehetővé teszik számunkra a mentális utazást. Erről a kiállításról korábban itt írtunk.

…minden fent van a felhőben… Lengyel András kiállítása

2023. február 03. – május 28.

A …minden fent van a felhőben... című kiállítás Lengyel András életművét mutatja be. Az emberiség évezredek óta fürkészi az eget tudományos és vallási okokból, alapvető összefüggéseket állítva fel a makrokozmosz jelenségei és mikrovilágunk között. Lengyel András is "szemlélődik", és a hetvenes évek óta gyűjti a felhőket, és művészetén keresztül kapcsolatot teremt a megfogható és megfoghatatlan között.

Boris Lurie & Wolf Vostell. Művészet a soá után

2023. március 31. – július 30.

Boris Lurie (1924–2008) és Wolf Vostell (1932–1998) konfrontatív művészete először látható együtt Magyarországon. Az ötvenes évek végétől mindkét művész radikális módon foglalkozott a soával (shoah héberül „katasztrófát” jelent, a szó a holokauszt szinonimája). Abban az időben, amikor a háború még mindig tabutémának számított a társadalom jelentős része számára, ők olyan művészetet választottak, amely szembesítette a nézőt ezzel a fájdalmas időszakkal. A háborús bűnök legmegdöbbentőbb képeit felszínes reklámképekkel kombinálva műveik egyben vádiratot is jelentenek a háború utáni fogyasztói társadalom ellen, amely egyszerűen újraindult, nem törődve a zsidók és az áldozatok elszenvedett traumáival. E sokkoló hatás megteremtéséhez mindkét művész a legmodernebb technikákat építette be munkáiba.

Cukizmus. Absztrakció és figuralitás között

2023. június 23. – 2023. október. 01

A középgenerációhoz tartozó művészek alkotásaikban előszeretettel emelik be és gondolják újra, főként a kilencvenes évek rajzfilmjeiből ismert figurákat. A kiállított művek könnyed, játékos módon, humorral és (ön)iróniával közelítenek a társadalmakat súlyosan érintő globális vagy mindennapi problémákhoz. A „cukiság” fogalmát kritikai éllel ruházzák fel, arra ösztönözve a közönséget, hogy megkérdőjelezze a közösségi média által képviselt perfekcionizmust és a giccset.

Vigyázat, törékeny!

2023. szeptember 8. – november 26.

A kiállítás az élet törékenységére, a gondoskodásra szoruló egyének és közösségek sérülékenységére, a szociális ellátórendszer repedéseire és hiányosságaira utal. Ugyanakkor magára a múzeum feladatára, a műtárgyakról való gondoskodásra is vonatkoztatható. A többszörös – egészségügyi, természeti, gazdasági, pénzügyi – válságok időszakában a kiállítás arra keresi a választ, miként gondolható újra a gondoskodás, és ezen keresztül mi a múzeum (és a művészet) szerepe ebben a folyamatban?

Till Brönner Identity-Landscape Europe

2023. október 20. – 2024. január 28.

A fotós és zenész szenvedélyes európai. Igazi trombita virtuóz, aki zenéjével és fotográfiáival meggyőzően mutatja be korunk életérzését. Legyen szó portrékról, tájképekről, ipari tájról vagy építészetről, mint érzékeny megfigyelő dokumentálja és tematizálja nemcsak európai hazáinak fejleményeit és társadalmi tendenciát, hanem a válságokkal – Covid-19 vírus által okozott járvány, ukrajnai háború – küzdő világ problémáit is. Jelenlegi projektje az „Identitás-Európai táj” előszőr a Ludwig Múzeumban lesz látható.

ESTERHAZY ART AWARD SHORT LIST 2023

2023. december 15. – 2024. március 3.

Az Esterházy Privatstiftung 2023-ben ismét meghirdeti az Esterházy Art Award-ot. A benyújtott pályázatokból egy nemzetközi szakmai zsűri választja ki a díjra jelölt maximum 25 művészt: a short list válogatásból a Ludwig Múzeumban nyílik kiállítás. A 2009-ben megalapított díj célja a kortárs képzőművészet és a nemzetközi párbeszéd támogatása. Az egyenként 5000 euróval jutalmazott díjat kétévente, három, 45 év alatti képzőművésznek ítéli oda a független szakmai grémium.

18. Velencei Nemzetközi Építészeti Biennále Magyar Pavilon,

2023. május 20 – november 26.

Reziduum – The Frenquency of Architecture A kiállítás kiindulópontját azok a kortárs ornamentika-átiratok adják, amelyek az új Néprajzi Múzeum homlokzati fémrácsán jelennek meg. A múzeumban őrzött – különféle népek, kultúrák hagyományaiból származó – mintákat a tervezők egy egyszerű formára redukálták.

A sajtótájékoztatón Fabényi Julia, a múzeum igazgatója azt is elmondta, hogy az elmúlt években - főként a Covid hatására - a múzeumok számára nem maradt kérdés, hogy megjelennek-e az online térben, ahol egy új verseny kezdődött a közönség figyelméért. Emellett pedig idén további digitális fejlesztéseket is tervez a múzeum. A múzeumi térben digitális információs felületeket hoznának létre, és olyan eszközöket helyeznének ki, amik a műalkotások befogadását segítik, illetve interaktív látogatói élményt nyújtanak.

A 2023-as programterv sajtótájékoztatója után lehetőségünk nyílt megnézni a Ludwig legújabb kiállítását. A …minden fent van a felhőben… című kiállítás Lengyel András egész pályáját átfogja, bár, a művésznek a mai napig születnek új munkái. A kiállításon témakörök segítségével követhettük nyomon sokszínű művészetét. Láttunk tőle festményeket, sokszorosított grafikát, fotókat, akciókat, installációkat is.

Lengyel András a magyar neoavantgárd második generációjának, a 70-es évek képzőművészetében nagy szerepet játszó Rózsa-kör alapító tagja. Tanulmányait a Képzőművészeti Főiskolán festő szakon kezdte, harmadévtől a Grafika Tanszéken tanult tovább.

Lengyel András művészetének célja, hogy ne lehorgasztott fejjel mászkáljunk, hanem nézzünk fölfelé az égre, a hegyekre. A kiállítást is ezen elv alapján rendezték be, ezért került több műalkotás is a magasba.

Felhői és más fontos motívumai – mint a háromszög, a könyv, a Felhő Múzeum – arra késztetnek bennünket, hogy részévé váljunk egy sok ezer éves hagyománynak, melynek során az ember az Univerzumban kereste helyét.

Ezt a belemerülést kívánják elősegíteni műalkotásai, a maguk játékos és szellemes módján: esetében minden lehet művészet, a csempedarab és a neoncső is, vagy akár egy elázott Andy Warhol katalógus is, amennyiben meditációs tárgyként segíti szemlélődésünket, elmélyülésünket.

Részletek a Ludwig Múzeum honlapján.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KULT
A Rovatból
Nem Zendaya cicijével próbálja eladni a filmjét Luca Guadagnino a Challengersben
Április 25-től játsszák a hazai mozik a Challengerst. Zendaya eddigi pályafutásának talán legfontosabb filmjét készítette el, és mindent meg is mutatott a cél érdekében.

Link másolása

FIGYELEM: A CIKK APRÓ SPOILEREKET TARTALMAZ!

Napok óta azon töprengek, miért is tetszett ennyire a Challengers. Hiszen ha az ember nagy vonalakban elmondja a sztorit, talán fel sem kelti a figyelmet. Szerelmi háromszög, a tenisz, mint az emberi kapcsolatok, játszmák metaforája, bla-bla-bla. De ahogy sokszor hangsúlyozzuk, a művészet fő kérdése a nem a „mit”, hanem a „hogyan”.

Luca Guadagnino rendező az egyszerű hozzávalókat mesterien elegyíti, a romantikus drámából már-már lélektani thrillert csinál. Az első pillanatban megalapozza az egész filmen átívelő feszültséget. Két férfi teniszezik. Izmosak, leharcoltak, feszültek. Már-már mitikus alakok. Csatájukat a nézőtérről figyeli egy szépséges nő.

A három szempárt látjuk egymás mellé vágva, és rögtön tudjuk, miről van szó, mi is lehet a valódi tétje ennek az összecsapásnak.

Ezután a film ügyesen ugrálva az idősíkokon azt mutatja be, hogy jutottak el a szereplők eddig a pontig.

Tashi (Zendaya) ígéretes teniszcsillagnak indult, ám egy sérülés miatt le kellett mondani az álmairól. Manapság férje, Art Donaldson (Mike Faist) teniszcsillag edzője és menedzsere, akivel van egy közös lányuk is. Art rossz passzban van, sorra veszti a meccseit, szíve legmélyén már szívesen visszavonulna, de fél, hogy elveszti felesége megbecsülését, ha feladja. Ám mindannyiuk életét felrázza, amikor egy kisebb rangú versenyen Art szembe találja magát Patrickkal (Josh O’Connor), aki egykor a legjobb barátja volt, egészen addig, amíg meg nem ismerkedtek Tashival.

Mindenképpen ki kell emelni még Trent Reznor és Atticus Ross zenéjét. Mert bármennyire jó is a rendező és a szereplőgárda, voltak olyan helyek a filmben, ahol egyedül a lüktető soundtrack biztosította a feszültséget, anélkül túl hosszú és lapos lett volna egy-egy snitt.

Bámulatos a fényképezés, minden beállítás talál, olykor egyenesen a száguldó labda szemszögéből látjuk a meccseket. Bár a filmben végig erős az erotikus túlfűtöttség, Luca Guadagnino remek ízléssel bánik a kérdéssel. Nem Zendaya cicijével próbálja eladni a filmjét, sosem látszik több, mint ami indokolt, és ami szükséges ahhoz, hogy plusz töltetet adjon egy-egy jelenetnek. Egyébként is túl sok a történés, amit követni kell ahhoz, hogy a szemünket legeltessük. Kimondottan szokatlan módon ebben a filmben sokkal többet vetkőznek a pasik.

Nem is emlékszem, láttam-e valaha olyan mainstream amerikai (vagy bármilyen) filmet, ahol a férfi öltözőt mutatják a maga természetes valóságában.

Itt ez is megtörtént. Sőt, Guadagnino attól sem fél, hogy kicsit behozza a képbe a látens homoszexualitás kérdését. Mindezt kellő lazasággal és humorral teszi.

Félreértés ne essen, a Challengers nem a szexről, és még csak nem is a teniszről szól. Ahogy maga Tashi ki is mondja valahol a film elején: a tenisz nem sport, hanem emberi kapcsolat. Akkor lesz jó egy meccs, ha a pályán lévő két ember szinte eggyé válik, tökéletesen érti egymást.

A Challengers három zseniális színész és egy nem kevésbé nagyszerű rendező összmunkájától lett az, ami, de ez mégiscsak Zendaya filmje, ő a csúcstámadó, a többiek az alaptábort biztosítják neki. A még mindig nagyon fiatal színésznő nem is választhatott volna jobb filmet, hogy megmutassa tehetségét azok számára, akik eddig legfeljebb a Pókember-filmekben és a Dűnében találkoztak vele.

A szép színésznők sokszor úgy próbálnak kitörni a skatulyából, hogy csúnya, vagy legalábbis a nőiességüket háttérbe szorító női karakterek bőrébe bújnak. Zendaya más utat választott: maximálisan kihasználja előnyös külsejét, erotikus kisugárzását, sőt, maga a szerep is arról szól részben, hogy egy vonzereje tudatában lévő fiatal nő miként manipulálja az életében lévő férfiakat. De közben láthatjuk fiatal lányként, anyukaként, femme fatale-ként, üzletasszonyként és tehetetlenül szerelmes nőként is. A színészi sokoldalúság olyan skáláját vonultatja fel, amire kevés szerep nyújt lehetőséget.

Kisujjában van a színész és a nő egész eszköztára, és így könnyedén az ujja köré csavar mindenkit.

Link másolása
KÖVESS MINKET:


Link másolása


Link másolása
KÖVESS MINKET:



Link másolása


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KULT
A Rovatból
Zack Snyder tovább kínoz minket: itt a Rebel Moon második része, A sebejtő azonban ezer sebből vérzik
Bizony, ez lett a „scargiver” magyar megfelelője: sebejtő. Persze ez a legkisebb gond a filmmel, amely láttán tengernyi fékevesztett ökörség miatt foghatjuk a fejünket, a tavalyi első résznél mégis jobb lett. Mutatjuk, miben.

Link másolása

A kezdetekről, vagyis a Rebel Moon: 1. rész – A tűz gyermekéről netflixes premierje idején, vagyis 2023 decemberében mi is megírtuk, hogy nem az lett író-rendezője, Zack Snyder megváltó filmje. Pedig nagyon ráférne már egy kis üdvösség, hiszen amilyen ütősen indult a karrierje olyan darabokkal, mint a 2004-es Holtak hajnala, a 2006-os 300 vagy a 2009-es Watchmen: Az őrzők, olyan gyorsan ábrándította ki magából addigi rajongóinak többségét a hatalmas katyvasz Álomháborúval (2011), vagy a vérkomolyan vett, és nagy vehemenciával elkészített, ám jókora luftot rugó DC-s szösszeneteivel (Az acélember – 2013, Batman Superman ellen: Az igazság hajnala – 2016, Az Igazság Ligája – 2017), ráadásul a zombizsánerhez való reményteli visszatérése sem sikeredett túl fényesen Az élőhalottak hadseregével.

A csalódások sorozata pedig így olyan hosszú lett, hogy már egy olyan darab kapcsán sem tápláltunk vérmes reményeket az újjáéledésre, mint a Star Wars nyomdokain járó Rebel Moon című űropera.

Sajnos nem is cáfolt ránk Snyder az első résznek kikiáltott A tűz gyermekével, amiben nagyjából minden filmből volt valami nyúlás, amit a direktora életében látott. Alapvetően A hét szamuráj alapszituját turbósította fel vaskos Star Wars-lopásokkal, és még sorolhatnánk, mi minden mással.

Ha pedig már az első etapnál is ilyen komoly gondok adódtak, abban bízni, hogy a négy hónappal később streamingre felpattintott folytatásra (a két filmet természetesen egyszerre forgatták) Snyder hirtelen mindent kijavít, eléggé halott ügy.

Ritkán fordulnak elő csodák, és talán senki sem hökken nagyot, ha azt mondjuk, A sebejtő (ez a magyar cím de fincsi) sem lőtte ki a Rebel Moont sci-fi műfaj halhatatlanjait rangsoroló képzeletbeli listák élére. De nem lett rosszabb, és ez is valami…

A tűz gyermeke sztorija ott ért véget (vagy inkább maradt abba), hogy a Veldt békés népét gabonáért sanyargató gonosz Atticus Noble (Ed Skrein) a Korával (Sophia Boutella) való bunyóban szétzúzódott a sziklákon, így hőseink úgy hitték, megmenekültek, hiszen parancsnok nélkül nincs sanyargatás. Persze tévedtek. A szedett-vedett banda, köztük Kora, Gunnar (Michiel Huisman), Titus tábornok (Djimon Hounsou), Nemezis (Bae Doona), Tarak herceg (Staz Nair) és Milius (Elise Duffy) visszatérnek a Veldtre, hogy meghozzák a jó hírt, miszerint a szorgos hangyáknak nem kell a náci felhangokkal és dizájnnal pöffeszkedő Anyavilág katonáinak átengedni a megélhetésüket és élelmüket, amikor jön az értesítés: Noble nem halt meg, és öt nap múlva ott is van óriás űrhajójával, hogy begyűjtse a gabonát.

Szóval Koráéknak ennyi idejük van felkészíteni a békés farmereket a harcra, plusz kigondolni egy taktikát, amely segítségével legyőzik majd a jókora túlerőt. Ja, és az Anthony Hopkins hangján beszélő, palástot viselő agancsos robot, Jimmy is itt kószál valahol. A sebejtő tehát folytatja A hét szamuráj-A hét mesterlövész-A három amigó-Egy bogár élete-tematikát, amiben a kis közösséget veszélyeztető gonosz hadakat kell néhány bátor hősnek kitessékelnie a faluból.

Viszont, vagy tán épp ezért, annyi hülyeségre ez a terep nem adott alkalmat, mint A tűz gyermekében, ahol a harcosgyűjtés közepette ide-oda csapódtunk, és csak néha csücsültünk le egy kis dombra egy szusszanás erejéig.

Oké, hülyeségre Snydernél mindig lehet számítani, így most is kapunk olyan jeleneteket, mint pl. amikor a királygyilkosságos puccshoz az élőben ott játszó csellókvartett szolgáltatja rendíthetetlenül, egy pillanatra sem kizökkenve szerepéből a zenei aláfestést, vagy amikor azt látjuk, hogy Noble gigantikus űrhajójának van egy gigantikus kazánháza, amelyben emberek lapátolják a kemencékbe (vagy mikbe) a szenet (vagy mit). Igen, ezzel megy az űrhajó. (Vagy ezzel fűtenek?) És nem gépek végzik a melót, hanem emberek... A Rebel Moonnak kétségkívül van némi steampunkos beütése, na de azért abban is van egy határ…

Az viszont mindenképp A sebejtő számlájára írandó, hogy az akciók ezúttal jobban sikerültek, A tűz gyermeke ugyanis ebben is harmatgyengének számított. A Veldten játszódó ostrom kétségkívül a filmduó legjobb akcióit foglalja magába, Kora és Gunnar pedig ezalatt becsempészik magukat Noble hajójára, hogy belülről robbantsák fel a fenevadat, s itt is találunk megkapó csörtéket.

Na de körülbelül ennyi az a pozitívum, amivel A sebejtő szolgálhat, mivel a karakterek szintjén ezúttal is falakba ütközünk.

Egy csomót mesélnek magukról (hiszen van egy jelenet, amelyben egy asztalnál ülnek hőseink, és szépen sorban mindenki elmeséli a háttérsztoriját, amit persze meg is mutat Snyder, szóval ez is letudva), mégsem ismerjük meg őket igazán, a drámájuk hatástalan marad, és ha meg is hal valaki (márpedig A hét szamuráj alapján nem élheti túl mindenki a kalandot), nem valószínű, hogy krokodilkönnyeket hullatunk majd érte.

Aki pedig azt hitte, hogy mivel A sebejtő a két film közül a második, így végre megnézhetjük Koráék sztorijának lezárását, nos, annak korai volt az öröme. Kapunk egy minifinálét, az igaz, de még sok minden van itt hátra, Snyder tehát valóban arra a merényletre készül, hogy Star Wars-méretű franchise-á dúsítsa vérszegény sci-fi-eposzát. Alig várjuk…

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk