KULT
A Rovatból

Csodafilm készült a filmzene legnagyobb maestrójáról – Ennio Morricone-kritika

Elő a zsebkendőket, mert itt könny könnyön nem marad – Giuseppe Tornatore doksija egyszerre koncert, életrajz és motivációs mérföldkő.

Link másolása

1928. november 10-én született Rómában. Az általános iskolában a rendezőzseni Sergio Leone osztálytársa volt. Az apja trombitásnak szánta (mivel ő is az volt). Ám ő többre vágyott a zenélésnél, komponálni szeretett volna.

A zene számára egy magától értetődő játék, énkeresés és egyben életesszencia volt. És addig akart játszani, amíg csak vert a szíve.

A legnagyobb internetes filmes adatázis, az IMDb szerint 370 filmes, 97 tévés és 26 dokumentumfilmes kreditje van, s mivel 1961-ben kezdett filmekhez is dolgozni, ez azt jelenti, hogy karrierjének 55 esztendeje alatt átlagosan évi 9 produkcióhoz szerzett zenét. Elképesztő számok!

Ennio Morricone 91 esztendősen elesett otthonában, combnyaktörést szenvedett, majd nem sokkal később, 2020. július 6-án elhunyt egy római kórházban. Gyakori alkotótársa, a filmrendező Giuseppe Tornatore (Cinema Paradiso, Az óceánjáró zongorista legendája, Maléna stb.), aki 10 mozifilmen és számos más projekten dolgozott együtt a maestróval, pedig úgy gondolta, Morricone személye, munkássága és élete mozgóképes mementóért kiált.

Így összeterelte az európai és amerikai film- és zenevilág apraját-nagyját, hogy meséljék el történeteiket, meglátásaikat, benyomásaikat Morriconéról.

Ráadásul magával a mesterrel is sikerült szerencsére rögzíteni még a halála előtt egy hosszabb diskurzust az otthonában, ezért nem csak róla beszélnek, ő maga is mesél élete és karrierje legfontosabb állomásairól.

Az pedig jól jelzi Morricone és Tornatore jelentőségét, hogy többek között olyan filmeseket sikerült mozgósítani a cél érdekében, mint például Clint Eastwood, Quentin Tarantino, Oliver Stone, Bernardo Bertolucci (2018 novemberében bekövetkezett halála előtt sikerült még őt is kameravégre kapni), Dario Argento, Barry Levinson, Wong Kar-Wai, Roland Joffé, Phil Joanou, Lina Wertmüller (ő tavaly, december 9-én hunyt el) vagy Liliana Cavani (sőt, még az interjúkat elvből elutasító Terrence Malick is küldött néhány felolvasandó sort a készítőknek), valamint olyan zenészeket, zeneszerzőket, mint Hans Zimmer, John Williams, Quincy Jones, Bruce Springsteen, James Hetfield, Mychael Danna, Joan Baez, Nicola Piovani vagy Gianni Morandi.

Igen, az Ennio Morricone (eredeti címén csupán Ennio) felfogható sok mindennek: egyszerre sztárparádé, részletes biográfia (a két és fél órás hosszba valóban bele lehet sűríteni egy ember karrierjének mélyreható kivonatát), koncertfilm és inspiráció.

E két utóbbi magyarázatra szorul. Természetesen, mivel Tornatore végigveszi Morricone pályáját egészen a kezdetektől, betekintést kapunk az életmű legfőbb filmes darabjaiba és azok zenéibe is. Az Ennio Morriconéban szinte megállás nélkül szólnak a maestro darabjai, így felidézhetjük kedvenc dallamainkat, meghatódhatunk az érzelmesebb, líraibb taktusokon, meghökkenhetünk akár azon, hogy egy általunk amúgy jól ismert zene is az ő szerzeménye, vagy kedvet kaphatunk az adott film megtekintésére.

S hogy miért inspiráció? Mert Tornatore elérte, hogy a dokumentumfilmje Morricone személyiségén, alkotási vágyán és zseniális dallamai hallatán motivációt jelentsen nézőinek az alkotásra. Mindegy, hogy milyenre, az Ennio Morricone megnézése után az ember kedvet kap arra, hogy kifejezze magát valamilyen módon, amit szeret, amit tud, ami érdekli.

Mindemellett olyan dolgokat is megtudhatunk a mesterről, amelyek lehozzák őt a földre arról a piedesztálról, ahova mi, ti, ők, mindenki emeli (teljes joggal). Egy olyan ember személyisége bontakozik ki előttünk, aki nem tudta jól megítélni a saját szerzeményei minőségét (általában a vele együtt dolgozók adták az értésére, hogy most valami igazán nagyot alkotott), aki nem volt hajlandó más kortárs szerzők műveit átdolgozni (maximum klasszikus komponisták témáit használta fel itt-ott, például Bachét, Beethovenét, Mozartét), és aki nem igazán szerette például a klasszikus értelemben vett dallamokat, noha nála jobban nem sokan komponáltak szebbeket.

Ő folyton kísérletezni akart, kitágítani a zene határait, olyan élményeket szerezni a hallgatóknak, amilyenekben még nem volt részük.

Természetesen ezek a darabjai, próbálkozásai, sok esetben szintén mesterművei nem gyűjtöttek maguk köré akkora rajongótáborokat, mint a jól ismert, dallamos filmzenéi (pl. Egy maréknyi dollárért, Pár dollárral többért, A jó, a rossz és a csúf, Volt egyszer egy vadnyugat, A profi, Volt egyszer egy Amerika, A misszió, Aki legyőzte Al Caponét, Cinema Paradiso és társaik), mégis ezek tették őt az egyik legnagyobb újítóvá, sok esetben pedig az addig ismert filmzene forradalmasítójává.

Külön kis fejezetet szentel a film annak is, hogy az Amerikai Filmakadémia mennyire figyelmen kívül hagyta őt sokáig.

Először csupán 1979-ben jelölték Oscar-díjra (a Mennyei napok zenéjéért), minden idők egyik legnagyszerűbb aláfestéséért (A misszió) sem kapta meg a szobrot, ahogyan az Aki legyőzte Al Caponétért, a Bugsyért és a Malénáért sem. 2007-ben az Akadémia egy életműdíjjal kért bocsánatot a mestertől, aki ezután sem tette le a lantot, s végül Quentin Tarantino felkérésének köszönhetően részesült végre a hőn vágyott elismerésben az Aljas nyolcasért (amelynek zenéje az ő vágyai szerint készült: vagyis kevésbé dallamos, inkább atmoszferikus és kísérletező).

Az Ennio Morricone során tehát egy a hírnevet sosem kereső, alázatos, de makacs művész képe bontakozik ki előttünk, aki a visszaemlékezései során sokszor meghatódik (ahogyan a két Oscar-díja átvételekor is). És vele együtt mi, nézők is sokszor meghatódunk. A zenéken, Tornatore egyáltalán nem hatásvadász, mégis hatásos rendezésén és magán a maestrón is. Amikor pedig már pereg a stáblista, a nézők könnyen úgy gondolhatják majd, hogy talán ő volt minden idők egyik legnagyobb zeneszerzője és művésze. És igazuk lesz.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KULT
A Rovatból
36 évesen meghalt Ferich Balázs, Azahriah és a Wellhello menedzsere
A Supermanagement társtulajdonos-ügyvezetője csütörtök hajnalban halt meg hosszú betegség után. Barátja és üzlettársa megható sorokkal búcsúzott tőle.

Link másolása

Hosszú betegség után csütörtök hajnalban meghalt Ferich Balázs, a Supermanagement nevű kiadó-menedzsment társtulajdonos-ügyvezetője, a Blind Myself nevű magyar metálzenekar korábbi basszusgitárosa - írja a Forbes. A zenei szakember 36 éves volt.

A 2016-ban alapított Supermanagement a hazai piac egyik legsikeresebb szereplője, akik olyan magyar előadókat menedzselnek, mint a Wellhello, a Follow the Flow, az Anna and the Barbies, Dzsúdló, Desh és Azahriah.

Ferich Balázsról a Supermanagement másik alapítója, Tóth Gergő búcsúzott a Facebookon.

„2012-ben vettük be a Blind Myselfbe basszusgitározni. Pillanatok alatt lettünk barátok. Rengeteget segített a zenekar dolgainak intézésében. Veleszületett tehetsége volt a menedzseléshez”.

Tóth felidézte, hogy a Cloud 9+ az első banda, amit együtt menedzseltek, és nagy kockázatot vállaltak, amikor megalapították a saját cégüket.

„Balázst imádták az előadóink, kollégái. Über-maximalista volt a melóban, nem elégedett meg sosem a második hellyel. Folyamatosan azon agyalt, hogyan lehetnénk még jobbak és jobbak. Bazsinak hatalmas szíve volt. Imádta a gyerekeit és feleségét, Dittát, a legjobb apuka volt, akit valaha ismertem.”


Link másolása
KÖVESS MINKET:

KULT
A Rovatból
Az egész hazai sztárvilág gyászolja a 36 évesen meghalt Ferich Balázst: „Mérhetetlen fájdalom”
Tóth Gabi, Czutor Zoltán és a Carson Coma is kifejezte együttérzését. A Supermanagement társtulajdonos-ügyvezetője csütörtök hajnalban halt meg hosszú betegség után.

Link másolása

Az egész hazai zenei világ gyászolja a 36 évesen meghalt Ferich Balázst, a Supermanagement nevű kiadó-menedzsment társtulajdonos-ügyvezetőjét.

A zenei szakember számos hazai sztárnak, köztük Azahriah-nak, a Wellhellonak és Dzsúdlónak volt a menezdzsere.

Ferich Balázsról a Supermanagement másik alapítója, Tóth Gergő megható sorokkal búcsúzott a Facebookon.

„2012-ben vettük be a Blind Myselfbe basszusgitározni. Pillanatok alatt lettünk barátok. Rengeteget segített a zenekar dolgainak intézésében. Veleszületett tehetsége volt a menedzseléshez.”

A Supermanagement Facebook-oldalán csütörtök délután közzétett bejegyzésére azóta több mint ezer hozzászólás érkezett, köztük számos hazai sztár is kifejezte a részvétét. A Carson Coma zenekar egy fekete szívvel fejezte ki együttérzését, az AWS gitárosa, Brucker Bence pedig egy érzelmes üzenettel köszönt el Ferich Balázstól.

„A folyamatos profi és maximalista hozzáállásod mindig irigyeltem és nagyon nagy hatással volt rám! Ha nem ismerlek, bizony nem lennék ott ahol. Mindig emlékezni fogok rád!”

- írta többek között a zenész.

„Őszinte részvétem” - írta a hozzászólások között Azahriah gitárosa, Szabolcsi Fészek.

„Őszinte részvétem Gergő, sok erőt a családnak mérhetetlen fájdalom…” - írta Tóth Gabi.

„Végtelenül sajnálom, sok erőt kívánok Gergő!” - üzente megrendülve Czutor Zoltán.

Antal Timi énekesnő egy korlátozott ideig elérhető Instagram-sztoriban, egy fekete-fehér fotóval emlékezett meg, a képhez pedig azt írta:

„Ég Veled, Balázs!”

via Blikk


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KULT
A Rovatból
Teljes a káosz: az RTL úgy cserélgeti a főműsoridős műsorait, hogy erről már nem is szól
Teljes a fejetlenség a csatornánál, néhány nap alatt két fontos műsor ismétlése is csődöt mondott. Így hétköznap este ismét jöhetnek a pajkaszegiek.
Maier Vilmos - szmo.hu
2024. április 19.


Link másolása

Ember legyen a talpán, aki követni tudja az RTL hétköznapokat érintő műsorváltozásait. A csatorna láthatóan nem tudja, mihez kezdjen Az álommeló második évada utáni sávval, ahol egyre-másra bedőlnek a korábbi műsorok ismétlései.

A március 25-én indult álláskereső reality után először a Gólkirályság első évadát ismételték, elfogadható eredményekkel, írja a Sorozatwiki. Április 8-tól Az Árulók – Gyilkosság a kastélyban első évadát tűzték műsorra ugyanott, katasztrofális nézettség mellett.

Ezért most hétfőtől ebben az időpontban a Házasodna a gazda tavaly őszi, 6. szezonjának ismétlését kezdték el, ami két nap után szintén beleállt a földbe. Így péntektől, vagyis április 20-tól inkább egy újabb bőrt lehúznak Pajkaszeg lakóiról, és elkezdik A mi kis falunk hatodik szezonjának újravetítését.

A magyar sorozat után az RTL Híradó – Késő esti kiadás 10 perccel korábban, 22:40 helyett, 22:30-kor lesz látható a csatornán. Ezt követően a Gyilkos elmék 23:15 helyett, 23:05-kor kerül majd képernyőre.

A műsorváltozás a szombati és a vasárnapi napokat nem érinti.

Link másolása
KÖVESS MINKET:


KULT
A Rovatból
Fotók: Eltemették Tordy Gézát
Ernyey Béla közös emlékeket idézve búcsúzott Tordy Gézától. Óriási szívű, nagystílű ember volt - mondta. A Vígszínház társulata nevében Lukács Sándor színművész búcsúzott.

Link másolása

Családja, barátai, pályatársai, tisztelői kísérték utolsó útjára Tordy Géza Kossuth-díjas, kétszeres Jászai Mari-díjas színművészt, rendezőt, érdemes és kiváló művészt, a nemzet színészét, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagját csütörtökön Budapesten, a Farkasréti temetőben.

A 85 éves korában, március 30-án elhunyt színművész búcsúztatásán elsőként a jövő színésznemzedéke nevében Szőcs Artur mondott beszédet. A színész-rendező felidézte, hogy Tordy Gézát még színművészetisként ismerte meg, majd 15 évadot dolgoztak együtt. Kiemelte: Tordy Gézát ízig-vérig érdekelte a színházcsinálás, fontos volt számára a csapatmunka.

Ernyey Béla közös emlékeket idézve búcsúzott Tordy Gézától. Óriási szívű, nagystílű ember volt - mondta a művészről, akivel 1963-ban találkozott először, és akihez élete leghosszabb barátsága fűzte.

A Vígszínház társulata nevében Lukács Sándor színművész búcsúzott, színészkollégája játékát és közös munkáikat idézte fel. Mint mondta, Tordy Gézában nagy erők lakoztak, nagy dühök és nagy szenvedélyek.

A színészet illanó pálya - fogalmazott. A kincs az az üzenet, amelyet át tudunk adni úgy, hogy a lelkekben minél tovább megmaradjon. "És te, Gézus, ezeknek az üzeneteknek katartikus átadója voltál" - mondta.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk