SIKERSZTORIK
A Rovatból

Csináld azt, amit szeretsz - de hogyan élj meg a hobbidból?

Újabb három példát hoztunk: fiatalok mesélnek arról, hogyan jutottak el az első lépéstől a sikerig.


A Life&Trend az élet hangulatos oldala, ahová örömmel térsz be egy kis csemegéért, motivációért, tippekért.H angulatot ad, életmódtippekkel lát el, szórakoztat.

Csináld azt, amit szeretsz!

Annyiszor halljuk ezt a mondatot, de valahogy a megvalósítás rögös útján sokan elveszünk. Szerencse, tehetség vagy hatékony időbeosztásra van-e szükségünk ahhoz, hogy sikeresen megéljünk a hobbinkból? Egyre többen vágyunk arra, hogy szabadon, függetlenül dolgozzunk, és azt csináljuk minden nap, amit igazán szeretünk. Ha téged is foglalkoztat, hogy vajon meg tudnál-e élni a hobbidból, akkor olvass tovább! Cikksorozatom második részében három sikeres embert mutatok be, akik nap, mint nap a szenvedélyüknek élnek, szabadúszóként dolgoznak, úgy hogy munkájukban sokszor megtapasztalják a flow élményt, ráadásul másokat is inspirálnak. Ismerd meg őket és tudd meg a titkukat!

Akinek nem csak a rajzoláshoz van tehetsége, hanem ahhoz is, hogy megéljen ebből: Jákri Bea | AnaArt

„Kislányom neked a kezedet nem szabad erőltetni, neked csak rajzolnod kell! Úgyis folyton a telefonodat nyomkodod, keress ezzel pénzt a neten!”

- ”Egy nem mindennapi ajándék, minden alkalomra!” – ez van a Facebook oldaladon kiírva, de mivel is foglalkozol pontosan, mi az AnaArt?

- Célom, hogy örömöt szerezzek a vásárlóimnak és a megajándékozottjaiknak. Fotó alapján készítem el a munkáimat, amelyek egy-egy megtörtént eseményt, egy érzést, egy emléket ébresztenek fel. Ceruzával vésem fel az emlékeket a papírra, illetve ecsettel dolgozok a vakolatokon olyan technikával, ami miatt biztosan emlegetnek majd mikor a festők glettelik a felületet sok-sok év múltán. A kapott fotóval azonos képeket készítek, mégis mind egy kicsit az én szemszögemből ábrázolja a pillanatot.

- Honnan indultál? Volt valaki, aki inspirált?

- Édesapám örökségét viszem tovább, akinek a kézügyességemet köszönhetem. Ő inkább a tervezőasztal mellett dolgozik és műhelyében alkotja meg a terveit, míg nekem a portrék a kis kedvenceim - ezek jelentik a kikapcsolódást, mely mára már egy jól fizető hobbi is. Sokat köszönhetek a tanáraimnak, akik inspiráltak, biztattak. Sajnos, művész iskolába soha nem járhattam, így autodidakta módon tanultam meg mindent. Sokat tanulok online, külföldi művészektől. Büszkeséggel tölt el, hogy már 3 amatőr kiállításom is volt, és sok száz képem díszíti a vásárlóim falait.

- Mi a fő indíttatása azoknak, akik igénybe veszik a szolgáltatásodat? Maguknak, párjuknak, vagy esetleg más célra készülnek a képek?

- Nagyon vegyes. Többségben vannak persze azok a képek, melyeket férfiak vagy nők rendelnek meg a kedvesüknek egy-egy régi emlék megörökítésére. De nagyon sok kisgyermekes képet is kérnek külföldön dolgozó házastársnak, vagy épp nagymamáknak. Illetve egyre több vásárló kimondottan dekoráció céljából keres meg, és nem ritka a több darabos megrendelés sem. A vakolatos dekorációim konyhákba, nappalikba, gyermekszobákba készülnek.

- Mennyi idő kellett ahhoz, hogy felépítsd a saját vállalkozásodat, és megélj a hobbidból? Honnan érkeznek a megrendelőid? Hirdetsz valahol?

- Maga a rajz, vagyis a vállalkozásom alapja már nagyon fiatalon beindult. Már az iskolában is készítettem megrendelésre képeket, és ebből volt a zsebpénzem. Majd több év kihagyás és vidékre költözés után előkerült egy régi mappám, melyben a képeim sorakoztak és felbukkant egy idős asszony, aki a képeim láttán ezt mondta: „Kislányom neked a kezedet nem szabad erőltetni, neked csak rajzolnod kell! Úgyis folyton a telefonodat nyomkodod, keress ezzel pénzt a neten!” Másnap pedig leellenőrizte valóban tettem e lépéseket ez ügyben. Az ő hatására a párommal közösen megalkottuk az AnaArt oldalt és a korábbi marketinges tapasztalatunkat felhasználva nagyon gyorsan, szinte egy órán belül meg is érkezett az első megrendelésem, és pár hét múlva már hasznot is termelt az oldal.

Vásárlóinkat a Facebook erejének köszönhetjük. Nem hirdetünk, csupán saját magunk által készített posztokkal dolgozunk. A nyereményjátékokkal és csoportokban történő bejegyzéseinkkel értük el oldalunk mai formáját. Van egy zárt csoportunk is, ahol a kiemelt vásárlóinkkal kommunikálunk. Új tevékenységeink is ezeken a csatornákon keresztül kerülnek reklámozásra. A jövőben tervezünk egy online tanfolyamot, amelynek célja, hogy problémás gyermekeket tanítsunk rajzolni, színezni, a fenekükön maradni, illetve folyamatban van egy saját kiszínezhető könyv-naptársorozat is.

- Mit javasolnál azoknak, akik most szeretnének belevágni abba, hogy a hobbijuknak éljenek, és különösen azoknak, akik művészi szenvedélyükből szeretnének megélni?

- Bármi eszedbe jut, írd le és tegyél érte valamit! Nem nagy dolgot, de lépj előre egyet az ügyben! A többi majd jön magától. Nem baj, ha nem látod a hogyant, csak csináld! Az online marketing a virágkorát éli, kis segítséggel az ember pici tudással is nagy sikereket érhet el.

Aki egészséges, tudatos táplálkozással segít megreformálni az étrendedet: Virágh Barbara | The Choice

„A célom, hogy közelebb hozzam az emberekhez az egészséges táplálkozást, és ne valamilyen misztikumként tekintsenek rá.”

- Táplálkozási és életmód tanácsadó, valamint a DietBox alapító tagja vagy, munkásságod alapvetően az egészséges, tudatos táplálkozáshoz köthető. Honnan indultál és mi adta az inspirációt a tevékenységeidhez?

- A saját étkezésemmel és testtudatommal kapcsolatos élményeim sodortak ebbe az irányba. Nagyon szerettem volna lefogyni, emellett gyomorproblémáim is voltak, és sajnos kipróbáltam a létező összes olyan rettenetes módszert, melyet a nők 80%-a is kipróbál; koplaltam, teákat ittam, mindenféle bogyókat szedtem, kínoztam magamat. Rémálom volt az egész. Egy idő után egyértelmű volt, hogy ezt így nem csinálhatom tovább. Ez az "élménycsomag" indított el azon az úton, ami miatt elkezdtem a tudatos táplálkozással foglalkozni, ezen belül is azzal, hogy hogyan ehetek ugyanolyan finomakat, mint régen úgy, hogy egészséges is legyen, és lehetőleg ne is hízzak tőle. Eleinte ez csak magamról szólt, de annyira közel került hozzám és annyira élveztem, hogy megszületett bennem a vágy, hogy másokat is elindítsak ezen az úton. Elvégeztem egy táplálkozással és életmóddal kapcsolatos iskolát, valamint a Semmelweis Egyetem Testnevelési és Sporttudományi Karán a sportedző szakot, és elkezdtem hivatalosan is ezzel foglalkozni.

- Étrendírással, csoportos és privát workshopokkal segíted azokat, akik szeretnének változtatni az étrendjükön, közben pedig – ha jól gondolom – folyamatosan kísérletezgetsz az újabbnál újabb receptekkel. Hogyan néz ki egy napod?

- Az utóbbi időkben nagyon sűrűk a napjaim, mivel 2 éve elkezdtem másoddiplomaként pszichológiát tanulni, annak érdekében, hogy a későbbiekben evészavaros személyekkel és az evés pszichológiájával is foglalkozhassak majd. Nagyon érdekel az evés – túlevés, nem evés – lelki háttere. A hatékony időmenedzsment érdekében első sorban a privát étrendes konzultációimat igyekszem összeegyeztetni az egyetemi elfoglaltságaimmal, de emellett szervezem a soron következő workshopokat, cikkeket írok egészségtudatos témakörben, vezetem az oldalamat, és szerencsére már előadásokra is gyakran felkérnek, úgyhogy nem unatkozom. Mindezek mellett persze gyakran sütök-főzök otthon is – a művészetek és kultúra mellett ez kapcsol ki igazán, én itt élem meg a flow-t.

- Mikor és miért döntöttél úgy, hogy szabadúszó leszel?

- Körülbelül 3 évvel ezelőtt hoztam létre a saját oldalamat, és már nem is szeretném ezt másképp csinálni. Imádom, hogy a magam ura vagyok, és tényleg megélhetem azt a fajta szabadságot a munkámban, amitől ez számomra élvezetes lehet. Másrészt így tudom garantálni azt a személyes és közvetlen hangvételt, amit kedvelnek az oldalam követői, olvasói. Valószínűleg a workshopjaimat vagy egyéb eseményeket sem szeretnék annyira, ha egy keretek közé szorított, műanyagból felépített valaki állna mögötte. Többek között az is a célom, hogy közelebb hozzam az emberekhez az egészséges táplálkozást, és ne valamilyen misztikumként tekintsenek rá. Éppen ezért szoktam kiscsoportos workshopokat is tartani a saját lakásomban, ahol az is belefér, hogy valaki a kanapémon kávézva ismeri meg ezt az „új világot”.

- Mennyi idő kellet ahhoz, hogy felépítsd a saját vállalkozásodat, és megélj a hobbidból?

- Ilyen szempontból ez egy nagyon nehéz terület, ugyanis egyáltalán nem kiszámítható. Emlékszem, amikor először pénzt kaptam egy étrendért, el sem hittem. Időbe telt, mire feldolgoztam azt, hogy akkor én mostantól pénzt fogok kapni azért, amit kitaláltam magamnak, és imádok csinálni. Ahogy sok más területen is, nálam is vannak aktívabb és kevésbé aktív időszakok. Nyár előtt természetesen elég nagy a forgalom. A legjobb az, hogy most már több lábon állok, vagyis a személyre szabott étrendek, konzultációk, workshopok, cikkek, előadások, egyéb projektek kiadják a kerek egészet, lelkileg is és anyagilag egyaránt.

- Mit javasolnál azoknak, akik most szeretnének belevágni abba, hogy a hobbijuknak éljenek, és különösen azoknak, akik az egészséges, tudatos táplálkozás iránt érdeklődnek?

- Első sorban azt, hogy találják ki, vagy inkább érezzék meg, hogy ők mit tudnak ténylegesen hozzátenni az adott területhez! Minden szakmában sok az új név, az új projekt, akár ha az én vonalamat nézzük, akkor minden nap születnek újabbnál újabb blogok, vagy akár tanácsadók, de mégsem tudnak előrébb lépni, nem találják meg a saját hangjukat, a saját közönségüket. Nálam valahogy az vált be, hogy személyesen is bele teszem magamat a vállalkozásba, vagy akár a követőkkel való napi kommunikációba. Másrészt pedig fontos, hogy ténylegesen egy zsigeri igény volt az, hogy ezt egyre tovább és tovább vigyem, nem valamilyen külső kényszer vagy elvárás szülte. Amúgy pedig nagyon hiszek abban, – és tapasztalom is –, hogy amikor bennem megfogalmazódik és kikristályosodik az, hogy mit is szeretnék pontosan, és merre akarok menni, akkor szép lassan minden igazodni fog ehhez körülöttem, és akár lehetőségek, akár új emberek vagy csak egy-egy jó gondolat által támogatva leszek abban, amit csinálok.

Aki a csoport erejével és a saját tapasztalatival segít neked lefogyni: Sólyom Gábor | TeamFit

„Imádom az érzést, amikor felébresztem benne a vágyat a mozgásra és a tudatos életvitelre. Hihetetlen, hogy milyen szinten lehet formálni és javítani az emberi testet. Egy csoda vagyunk!”

- Célul tűzted ki, hogy segíts olyan embereken, akik súlyproblémákkal küzdenek. Miből áll ez pontosan, és mi adta az inspirációt ahhoz, hogy ilyen célt tűzz ki magad elé?

- Világ életemben sportoltam. A mozgás iránti vágyam a kick-boxszal kezdődött még 10 éves koromban. Remek edzőm volt, aki mesterien elültette bennem a sport iránti lelkesedést. Mint miden küzdősport, a kick-box is a kitartást és akaratfejlesztést tökéletesíti az emberben. Én is innen szereztem meg az alapokat. A 20-as éveim közepe felé kezdetem el 8-12 hetes programok szerint edzeni, melyek súlyzós edzések voltak (akkoriban még külföldi segítséggel). Igen jó és látványos eredménnyel csináltam végig minden egyes programot. Akkor kezdtem el saját csoportos kick-box órákat is tartani. Mellette pedig segítettem egy volt munkatársamnak, hogy megszabaduljon a rárakódott súlyfeleslegtől. (Erről bővebben itt.)

Tulajdonképpen ez indította el az egészet. A segítés során rendszereztem az edzéseket, és egy megoldókulcsot dolgoztam ki az életmódváltáshoz. Ez tartalmazza az edzéselméletet, valamint a táplálék- és folyadékfogyasztást is. Ebből az egyszemélyes segítségnyújtásból merítettem az inspirációt és született meg a TeamFit, ahol már csoportban, egymást is segítve érjük el a célokat. Van egy remek idézetem is, ami tovább inspirált benne:

„Ha gyorsan akarsz eljutni valahova, akkor menj egyedül. Ha viszont messzire akarsz eljutni, akkor menjetek többen.” A TeamFit közel 4 év alatt remek közösség lett, amibe ha bekerülsz, csak messzire juthatsz.

- Weboldaladon számos sikertörténetet olvashatunk olyanokról, akiknek segítettél céljuk elérésében. Egyfajta hajtóerőt adsz az embereknek. Te miből meríted ezt a rengeteg energiát, mi az, ami a téged a leginkább motivál?

- Alapból pozitívan látom a világot, és aki elszánja magát a TeamFit-re, egytől-egyig hiszek benne, hogy sikerül elérnie azt, amire vágyik. A hajtóerőt Ők adják, amikor látom a testi-lelki javulást, a határozottságot és az elszántságot! Imádom az érzést, amikor felébresztem benne a vágyat a mozgásra és tudatos életvitelre. Hihetetlen, hogy milyen szinten lehet formálni és javítani az emberi testet. Egy csoda vagyunk!

- Mikor és miért döntöttél úgy, hogy szabadúszó leszel?

- Eleinte a főállásom mellett kezdtem el edzőként is tevékenykedni. Elsőnek kick-box órákat tartottam, majd ezzel párhuzamosan elindult a TeamFit. Kezdetben a munkaidőm letelte után tartottam az edzéseket. Később az élet úgy hozta, hogy megszűnt az állásom. Viszont ekkor már annyira jól mentek az edzések, hogy egy percet sem bántam. Örültem, mert még több időpontban tudtam indítani edzéseket. Ekkor döntöttem el, hogy a magam „ura” leszek.

- Mennyi idő kellett ahhoz, hogy felépítsd a saját vállalkozásodat, és megélj a hobbidból?

- 4 év, de azt mondhatom, hogy már az elejétől kezdve sikeres volt. Mindent mérek és következtetéseket vonok le, majd visszacsatolok. Folyamatosan optimalizálom a tevékenységeimet. Ezt még a marketinges múltamból hoztam. Szoktam is mondani viccesen, hogy két diplomás edző vagyok.

- Mit javasolnál azoknak, akik most szeretnének belevágni abba, hogy a hobbijuknak éljenek, és különösen azoknak, akik a fitnesz iránt érdeklődnek?

- Mindenképp kicsiben kezdjék el! A legjobb irány, hogy legyen koncepció abban, amit szeretnének. Nekem volt alkalmam dolgozni is, és van alkalmam flow-ban lenni is. Utóbbi az, amikor nem érzed a munkát munkának. Hihetetlen jó érzés és kívánom, hogy éljék meg Ők is!

Bea, Barbara és Gábor is azon szerencsések közé tartoznak, akik a munkájukban is megtalálják a flow-élményt. Tevékenységüket a sors alakította, és ambícióik által ma sikeres szakemberek, akik mások életére is pozitív hatással vannak. Nem könnyen indult be náluk a szabadúszó tevékenység, 3-4 év is kellet, hogy abból éljenek, amit valóban szeretnek. Ma a sikerük bizonyítja, hogy a kitartás meghozza a gyümölcsét, de emellett fontos, hogy kitűzd magad elé a célokat és a rögös út ellenére se téveszd szem elől azokat. A vágyak, az álmok és az inspiráló emberek segítenek, de az igazi hajtóerő sokkal mélyebben van, az egész lényed kell hozzá, hogy sikerüljön.

VIDEÓ: ez a klasszikus jelenet a Rocky Balboa című filmből motivációt adhat a célod eléréséhez


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


SIKERSZTORIK
A Rovatból
Az egész világ a magyar sportoló zsákolásán ámul, még az NBA is felkereste
Tóth Bercel akrobatikus kosárlabdázó lenyűgöző zsákolása hatalmasat ment a közösségi médiában. Még több tízmilliós követőbázissal rendelkező oldalak is továbbosztották, most elmondta, mekkora munka volt ebben a néhány pillanatban.


Csak pár másodperc az egész mutatvány, mégis évek kitartó munkája van benne. Erről beszél Tóth Bercel akrobatikus kosárlabdázó, akinek egyik videója nagyon komoly megtekintésszámokat produkált a közösségi médiában. A vírusvideóban az akrobatikus sportoló egy hátraszaltós zsákolást mutat be.

Bercel most a zsákolás hátteréről elmondta az Instagramon, hogy az országos bajnokság utolsó fordulójában sikerült összehoznia, és az erről készült felvétel akkorát ment, hogy 3 nap alatt 30 millióan látták az eredetit.

Később még az NBA hivatalos Instagram-fiókja is felkereste őt, hogy kirakhatják-e a videóját, de más, több tízmilliós oldalak is érdeklődtek.

Az akrobatikus kosaras ugyanakkor hozzátette,

ebben a zsákolásban hat és fél év konzisztencia és kemény munka van, és a kis Bercel most biztosan büszke lenne rá.

Az algoritmus-kompatibilissé tett eredménybeszámolóját a kommentek között sokan elkezdték ekézni, mert szerintük nagyképűnek tűnik miatta.

„Visszanéztem párszor ezt a videót amióta kitettem, és hát máshogy érződött, amikor csináltam... Nem akartam nagyképűnek tűnni ezzel, csak meg szerettem volna osztani az örömöket amik a napokban értek! Remélem, összességében ez jött le belőle!” – reagált Bercel, aki elmondta,

a következő cél, hogy egy videója 100 millió emberhez eljusson.

Ajánljuk
SIKERSZTORIK
A Rovatból
Hétévesen ötjegyű számokat szoroznak össze fejben: a Kis Zseni módszerével már óvodásként megszeretik a gyerekek a matematikát
A tanfolyam nemcsak villámgyors számolási készséget ad, hanem olyan alapokat is, amit később az élet bármely területén kamatoztatni tudnak. Megnéztük az egyik órát.


„Rakjatok el mindent, csak a tolltartó és az abakusz marad elöl!” – mondja Móni néni, azaz Pintér Mónika a teremben lévő 10 év körüli gyerekeknek.

Az, hogy nem hagyományos iskolában vagyunk, az alacsony csoportlétszám (mindössze 8 fő) mellett azonnal nyilvánvalóvá válik abból is, hogy a következő pillanatban megszólal a Shakirától a Waka Waka, amire mindenki felpattan és táncolni kezd.

Ezzel a bemelegítéssel kezdődnek a Kis Zseni foglalkozások, ahová akár már óvodás kortól kezdve is lehet járni. Elsőre indokolatlannak tűnhet, hogy a délutáni játszóterezés helyett bárki ilyesmire íratja be a gyerekét, de mint a fentiekből is látszik, közel sem unalmas magolásról van szó.

Mindkét agyféltekét egyszerre mozgatják meg

A Kis Zseni egy nemzetközi franchise-rendszer, amit eredetileg egy szerb édesapa fejlesztett ki a saját gyerekének. Magyarországra egy ismerőse hozta be, Tréfás-Szilágyi Judit pedig először szülőként, a gödöllői iskola elindításával kapcsolódott be a hálózatba. Végül a Covid-időszak alatt, 2021-ben átvette a teljes magyarországi hálózat tulajdonjogát.

Bár a névben szerepel az „iskola” szó, a képzések többnyire nem klasszikus oktatási intézményekben zajlanak, inkább lakásokban vagy üzlethelyiségekben, amiket tanteremnek rendeznek be.

A hálózat mára 40 helyszínen van jelen Magyarországon, lefedve a legtöbb nagyvárost és számos budapesti kerületet. Országosan körülbelül 3000 gyerek látogatja a heti egyszeri, 2 óra 15 perces foglalkozásokat. A havi tandíj országszerte jellemzően 25-30 ezer forint között mozog. Az oktatói gárda – köztük Mónika is – másodállásban, a közoktatásban végzett főállása mellett tanít a hálózatban.

A programba való bekerüléshez nincs szükség különleges matematikai tehetségre vagy előzetes vizsgára, a tanfolyam nyitott mindenki előtt. Judit elmondása szerint az egyetlen alapkövetelmény magának az abakusznak a működési logikája: az eszközön van egy keresztvonal, alatta négy golyó, felül pedig egy. Utóbbi ötöt ér, tehát hiába egy golyó van felül, ha lehúzod, az nem egy lesz, hanem öt. Ezt kell megértenie mindenkinek, de szinte sosincs belőle probléma.

A módszer legfontosabb eleme a mentális aritmetika, ami a fizikai eszköz nélküli, tisztán fejben történő számolást jelenti. Lényege, hogy a gyerekek a képzés előrehaladtával fokozatosan elhagyják az abakusz tényleges használatát, csak maguk elé képzelik a golyókat és pálcikákat, majd azokat a gondolataikban mozgatva végzik el a műveleteket.

Ez összehangolja a logikáért felelős bal, valamint a képekért és vizualitásért felelős jobb agyféltekét, ami nemcsak villámgyors számolási készséget ad, de alapjaiban fejleszti a fotografikus memóriát és a mély fókuszálást is – olyan mentális alapot nyújtva, amit a gyerekek később az élet bármely területén kamatoztatni tudnak.

Ha arra van igény, a fogócska is belefér

A képzés egy tudatosan felépített struktúrára épül:

  • Numicon (3–5 éveseknek): Az Oxfordban kifejlesztett, 6 fős csoportokban zajló módszer segít hidat képezni az óvoda és az iskola között a számképek és mennyiségek játékos elsajátításával. A kis táblácskákkal végzett munka fejleszti a kicsik térlátását és érzékszerveit.
  • Kis Zseni alapprogram (5 éves kortól): Ide lépnek át a gyerekek a mennyiségfogalom megszerzése után. Kortól függetlenül mindenkinek az összeadás-kivonással kell kezdenie. Mónika elmondása szerint itt a megszokottól eltérően balról jobbra haladva számolnak az abakuszon, a szabályokat pedig mesékkel és családi történetekkel teszik befogadhatóvá.
  • Haladó program és Marvel: Az alapképzés 10 hónapja után következik a szorzás és osztás, míg a Marvel nevű kiegészítő képzésben az ábécé nagybetűi mellett a környező világot (űr, csillagászat, vizek élővilága) fedezik fel a gyerekek.

A foglalkozások első fele mindig a koncentrációról és a gyorsaságról szól: a gyerekek a kivetítőn alig egy másodpercre felvillanó számokat adják össze fejben, először ötöt, majd tizet, tizenötöt, a legügyesebbek pedig akár huszat is.

A második rész elején az írásos feladatoké a főszerep. Minden alkalommal más feladatlapokkal dolgoznak, ami a folyamatos gyakorlásnak köszönhetően a többségnek már nagyon gyorsan megy. Ezután térnek át a kifejezetten a Kis Zseni számára kifejlesztett speciális tankönyvekre, amelyekben a korosztálynak megfelelő vizuális feladatok, vonalvezetési és írásgyakorlatok, valamint számolási feladatok találhatók.

Az óra fontos része a táblai munka is: minden órán mindenkinek ki kell jönnie feladatokat megoldani, de ezt szemlátomást senki nem bánja. Bár a légkör alapvetően vidám, kötetlen és sokszor zajos, a gyerekek pontosan tudják, mikor kell fókuszálniuk. A foglalkozást egy szünet is megszakítja, ami alatt a gyerekek ehetnek, beszélgethetnek, játszhatnak vagy mesét nézhetnek.

A tanárok folyamatosan figyelik a csoport aktuális állapotát: ha a gyerekek a rossz idő vagy a fáradtság miatt enerváltak, rugalmasan alakítják a programot, és olyan feladatokat adnak nekik, amelyek feldobják őket és fenntartják a motivációjukat. Vagy akár félretesznek mindent és spontán fogócskát hirdetnek, ahogy Móni néni is tette ottjártunkkor.

A motivációt bónuszkártyákkal is segítik: akik jól teljesítenek, egy foglalkozás során akár három ilyet is kaphatnak, majd ha elég összegyűlik, beválthatják különféle ajándékokra a teremben lévő vitrinből.

Mire iskolába mennek, már tízezres számkörben osztanak és szoroznak

A tanfolyam rendkívül látványos fejlődést hoz a gyerekek kognitív készségeiben. Judit tapasztalatai szerint az 5–6 éves óvodások a képzés elején még csak 0-tól 9-ig ismerik a számokat, a 10 hónapos alaptanfolyam végére viszont már folyékonyan számolnak a százas számkörben.

Azok a gyerekek, akik hosszabb ideig maradnak, egészen rendkívüli szinteket érhetnek el. Judit a saját gyermekeit hozza fel példaként: a kisebbik négy és fél évesen kezdett, és hat-hét éves korára már simán a tízezres számkörben osztott és szorozott.

Mónika tapasztalatai szerint az abakusz használata közvetlenül fejleszti a gyerekek képességeit:

„Segíti a fotografikus memóriát, a koncentrációt, a koordinációt, a logikus gondolkodást, ami nagyon fontos az életben is: hogy máshogy lássák a dolgokat, és meg tudjanak oldani bizonyos problémákat.”

Judit megerősíti, hogy a módszer hatása messze túlmutat a matematikán, hiszen a memória javítása közvetve segít a vers- és szövegtanulásban, valamint az idegen nyelvek elsajátításában is.

Emellett kiemeli az önállóságot is, mint fontos eredményt: a szülőnek nem kell a gyerek fölött ülnie tanulás közben. Az óvodásoknak pedig segíti az iskolára való hangolódást: fegyelemre, szabályrendszerre szoktatta őket, amivel sokkal könnyebb lesz az első osztály.

Mónika rendkívül büszke a diákok teljesítményére és elhivatottságára, különösen az évente megrendezett országos mentális aritmetika versenyeken, ahol az ő csoportjából legutóbb mind a négy induló gyerek dobogós helyezést ért el.

Korábban több nemzetközi szinten is sikeres, a szó szoros értelmében vett zseni kikerült a hálózatból, a módszer jelenlegi fő eredménye viszont inkább a biztos iskolai alapok megteremtése és a tantárgyi felzárkóztatás.

Judit és Mónika is határozott nemmel válaszolnak arra a kérdésre, hogy a Kis Zseni kizárólag a tehetősek kiváltsága-e. Mint mondják, Újpesten is jellemző, hogy a családok összefogással teremtik elő a tandíjat, mert a szülők meg akarják adni a gyermeküknek azt a pluszt, amit ők esetleg nem kaptak meg.

A hivatalos oktatási rendszer és a pedagógusok fogadtatása ugyanakkor megosztott. Vannak óvónők és fejlesztők, akik elismerik a módszert, de akadnak olyan tanárok is, akik elutasítják, mert attól tartanak, hogy összezavarja a gyereket az állami iskolai módszertan mellett. Judit saját gyerekeinek példájával cáfolja ezt a félelmet:

„Most már a hetediket és az ötödiket végzik, soha nem volt problémájuk a matematikával, nem kellett nekik segíteni. Mindig elsők az osztályban a feladatmegoldásban, gyorsaságban is. Biztos vagyok benne, hogy ez minden gyerek életéhez hozzáad.”

Mónika – aki maga is a közoktatásban dolgozik főállásban – szintén egyértelmű előnyöket lát a módszerben, és úgy véli, a tanfolyam segít a gyerekeknek a mindennapi elvárások kezelésében is:

„Sokkal jobban alkalmazkodnak a rendhez, a padban üléshez, megtanulnak egy bizonyos fajta fegyelmet. Nem az a lényeg, hogy zseniket képezzünk, hanem hogy a gyerekek azon kívül, hogy jól érzik magukat, átlássák a dolgokat és sokkal könnyebben tudjanak boldogulni, ne stresszeljenek be.”

Bár a hálózat üzletileg is sikeres, Judit számára a legnagyobb visszaigazolást az jelenti, hogy a 10 hónapos képzéssel a gyerekek „olyan magabiztos matematikai alapot kapnak, amivel tényleg szárnyalnak az iskolában”.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

SIKERSZTORIK
A Rovatból
„A gyerekeket egész félévben motiválta, hogy a legjobban teljesítőket elvisszük a 15 kilométerre lévő Mekibe”
A Tanulj, Tesó! Alapítvány két borsodi településen támogat mélyszegénységben élő iskolásokat változatos módszerekkel. Munkájuknak köszönhetően drasztikusan csökkent a lemorzsolódás, sőt olyan is van, aki miattuk döntött a továbbtanulás mellett.


Kicsengettek a pénteki utolsó óráról az ormosbányai Hosztják Albert Általános Iskolában, a diákok egy része azonban még nem megy haza. Néhányan csoportokba verődve a folyosón hallgatnak zenét – jó hangosan, ahogy az ebben az életkorban megszokott –, de emellett két tanteremben is serény munka folyik.

Az egyik helyen a nagyjából féltucatnyi résztvevő carbonara spagettit főz Birinyi Zsuzsanna tanárnő segítségével, néhány teremmel arrébb pedig valamivel többen egy hosszú asztalt körbeülve épp papír reliefet készítenek ragasztásos, rétegzéses technikával, az iskolában pedagógiai asszisztensként dolgozó Fekete Erika irányítása alatt.

A rajz és vizuális kultúra, valamint a kukta szakkör is a Tanulj, Tesó! Alapítvány támogatásának köszönhetően valósul meg hétről hétre, de a szervezet ennél jóval többet nyújt az iskolának. Egymásra találásuk gyakorlatilag a véletlen műve volt.

Nem biztos, hogy egy egyhetes tábor többet ad, mint amennyi kárt okoz

Juhász Gábor már tizenéve tervezgette, hogy rászoruló gyerekek táboroztatásával szeretne visszaadni valamit a társadalomnak. A megvalósítás útjára azután lépett, hogy 2019-ben egy borsodi családi nyaralás alkalmával közvetlenül szembesült a régió mélyszegénységével.

Egyetemi évfolyamtársával, Vida Gáborral ezt követően határozták el, hogy megszervezik az első vízitúrát. Ekkor még nem gondolkodtak alapítványi keretekben, csupán egyetlen hétre akartak kiszakítani a nélkülözésből olyan fiatalokat, akik egyébként sosem járnak nyaralni.

Azonban mielőtt elkezdték volna a szervezést, a Covid kitörése krízishelyzetet teremtett a szegregátumokban: a szülők, akik gyakran Budapesten, építkezéseken dolgoztak feketén, azonnal elveszítették a munkájukat és jövedelem nélkül maradtak. Gáborék kézzelfogható segítséget akartak nyújtani, ezért az Age of Hope alapítványhoz csatlakozva élelmiszer- és tisztítószer-szállítmányokat vittek Borsodba.

Ezen az adományturnén kerültek kapcsolatba a szendrői Abigél Iskolával, melynek 25 diákját 2020 nyarán elvitték egy egyhetes vízitúrára a Dunakanyarba. A 15-18 év közötti fiatalok közül 23 ekkor hagyta el először a megyét. Bár a gyerekek kezdeti viselkedése – a szemetelés és az éjszakai hangoskodás – nem kevés nevelési küzdelmet igényelt, a tábor mély nyomot hagyott a szervezőkben és a résztvevőkben is.

Gáborban ugyanakkor komoly dilemmák fogalmazódtak meg az időszakos segítségnyújtás hatékonyságáról. Úgy érezte, az évi egy hét gondoskodás után a gyerekeket visszalökni a valóságukba akár káros is lehet, hiszen a megszerzett élmények után még nehezebb megélniük a mindennapi éhezést.

Ekkor formálódott meg a cél: olyan tartós programrendszert kiépíteni, ami segít a fiataloknak ténylegesen kitörni a nyomorból. Mivel az Abigél Iskolával hosszú távon nem egyeztek a céljaik, a transzparencia és a hatékonyság érdekében 2021-ben megalapították saját szervezetüket, a Tanulj, Tesó! Alapítványt, amelynek bázisa a szendrői Apáczai Csere János Általános Iskola mellett az ormosbányai Hosztják Albert Általános Iskola lett.

Az utóbbival való partnerségük egy véletlen megkeresésen keresztül indult el: az iskola éppen egy EU-s projekt keretében kapott belépőket a Nyíregyházi Állatparkba, de nem volt pénzük az útiköltségre.

„A gyerekeinknek semmilyen lehetőségük nincsen, ha mi nem teremtjük meg nekik valahogy. Itt nincs osztálypénz, 100 forintot sem lehet begyűjteni tőlük semmire” – mondja Folyaminé Tomori Tünde igazgatónő. Juhász Gábor ekkor látatlanban 100 ezer forintot utalt át az utazás megszervezésére. Ez a gesztus alapozta meg a hosszú távú együttműködést.

„Alig ismertük egymást, és ennyire megbízott bennem, ezt soha nem fogom elfelejteni. Mivel kémia szakos vagyok, azt szoktam mondani, hogy Gáborral katalizáljuk egymást. Ő kitalál valamit, én rögtön továbbgondolom, hogyan tudjuk megoldani.”

Amikor a 15 kilométerre lévő Meki meglátogatása is egész félévben képes motiválni

Az igazgatónő elmondása szerint az alapítványi jelenlét teljesen megváltoztatta az iskola lehetőségeit: „Nem túlzás, hogy szárnyakat kaptunk tőlük. Bár sok mindent csináltunk korábban is, de most kinyílt a világ előttünk: a nyári táborokkal, az adományokkal, a mentorprogrammal, a szakkörökkel, a sokféle szabadidős programmal.”

A leginkább kézzelfogható eredmény a lemorzsolódás szinte teljes felszámolása, ami az ormosbányai iskolában korábban rendkívül kritikus szinten állt. A tankerületnél félévente nézik, ki az, aki 3,5-ös átlag alatt van, vagy egy félév alatt 1,1-et ront az átlagán. Ő már lemorzsolódással érintett gyereknek számít.

Ezek az adatok Ormosbányán néhány év alatt 49%-ról 3% körüli értékre csökkentek, amin még a Miskolci Tankerületi Központ is annyira meglepődött, hogy tavaly felkérték Tündét, mutassa be az alapítvánnyal való együttműködést: vajon melyik része az, ami ehhez hozzájárulhatott.

Tünde szerint a siker főként a délutáni szakkörök (jelenleg rajz-, természet-, kukta- és sportszakkör), illetve a trükkös motivációs módszerek szerves összekapcsolásának köszönhető. Az alapítvány által finanszírozott foglalkozások látogatásának szigorú feltételei vannak: a gyerekektől alacsony hiányzást és megfelelő magatartási szintet követelnek meg.

Emellett a féléves tanulmányi versenyek nem az abszolút jegyeket, hanem a szorgalmat és az előző félévhez képesti javulást díjazzák, így a gyengébb tanulók is motiváltak maradnak.

A győzteseket élményprogramokra viszik, például moziba és falmászásra Miskolcon, vagy épp barlangtúrára. Sőt, mint azt Gábor elmesélte, az első félévben a mindössze 15 kilométerre lévő kazincbarcikai McDonald’s-ba vitték a nyerteseket, ahol a 25 gyerekből 23 még soha életében nem járt – ez a kis utazás egy egész féléven keresztül képes volt motiválni őket.

Az alapítvány támogatása kiterjed az iskola fizikai infrastruktúrájára és az eszközhiány enyhítésére is. Ugrószekrényeket, zsámolyokat, csocsóasztalt hoztak az iskolába, valamint a Furbify közvetítésével egy laptoppályázatot is megvalósítottak, ahol a diákok tanulmányi és közösségi munka alapján saját számítógépet kaphattak örökbe.

Az egész éves jelenlét mellett továbbra is szerveznek nyári táborokat a Szentendrei-szigetre, hogy „legyen egy hét, amikor a gyerekek nem túlélnek, hanem élnek.” A táboroztatásra már külön önkéntesbázis alakult ki lelkes egyetemistákból, akik a programok megszervezését, illetve a dokumentálást is teljesen magukra vállalták.

Élmények mellett jövőt is adnak

Az igazgatónő szerint a délutáni szakkörök finanszírozása létfontosságú, mivel a tantestület súlyos létszámhiánnyal küzd (13 álláshelyből csak 11-et tudnak betölteni), és a pedagógusok óraszáma elérte a jogszabályi limitet. Ráadásul a térségben a szakemberhiány mellett a gyerekek sajátos nevelési igénye is komoly kihívás elé állítja a tanárokat.

„Nem olyan könnyű nálunk dolgozni. Volt olyan, hogy két hét alatt három énektanár mondta, hogy ő ezt nem csinálja. A gyerekek mindent levesznek, nagyon érzékenyek arra, ki hogyan viszonyul hozzájuk: szeretik-e őket, vagy csak úgy tesznek. Itt nem lehet félgőzzel: vagy a szívedet-lelkedet adod, vagy nem fogadnak el. De nagyon szeretetteljesek, mi imádjuk őket.”

Az alapítvány a tantestület mentális egészségére is figyel, coach-ot, tantestületi tréningeket és jógaórákat szerveznek a kiégés ellen. A gyerekek mindennapi egyéni problémáit is azonnal kezelik, legyen szó ugrásszerűen fejlődő tehetségekről vagy alapvető szükségletekről.

Tünde külön megemlített egy fiatal atlétát, Gyulát, aki lyukas nadrágban indult az első versenyén: az alapítvány azonnal komplett Nike felszerelést vásárolt neki, hogy ne érezze magát hátrányban. Amikor télen a korcsolyázáskor a gyerekeknek se kesztyűje, se sapkája nem volt, adományból azonnal felruházták őket.

Továbbtanulás terén is értek már el áttörést: egy BorsodChemnél tett vegyipari gyárlátogatás és az azt követő „Mi leszek, ha nagy leszek?” rajzpályázat után az egyik diák, Alex elhatározta, hogy vegyész lesz. Ma már a kazincbarcikai Irinyi János Technikumban tanul vegyész szakon, és bekerült a Miskolci Egyetem Varázslatos Nyári Kémiatáborába is.

A Tanulj, Tesó! modelljének legfőbb ereje nem a pénzben, hanem a személyes jelenlétben és az elhivatottságban rejlik: Gábor az ideje egyharmadát áldozza erre, majdhogynem heti szinten utazik órákat a budapesti agglomerációból Ormosbányára.

Ez a rendkívüli elkötelezettség mutatkozott meg akkor is, amikor az említett tehetséges atléta fiú vármegyei döntője egybeesett az iskola szlovákiai Határtalanul tanulmányi kirándulásával: Gábor autóval elvitte őt a miskolci versenyre, majd este saját maga szállította a csoport után Rimaszombatra, amit sem az iskola, sem a szülők nem tudtak volna megoldani.

A szoros személyes figyelem az alapja az alapítvány legjelentősebb eredményének, a középiskolai mentorprogramnak is. Korábban az általános iskolát elvégző 14 helyi diákból az első középiskolai év végére 13 lemorzsolódott Kazincbarcikán a hozott minták hiánya, az önbizalomhiány és a beilleszkedési nehézségek miatt. Erre a problémára reagálva az alapítvány intenzív mentorálást indított.

Szeptemberben Gábor egy hétre odaköltözik a régióba, iskola után a McDonald’s-ban gyűjti össze a diákokat, hogy kibeszéljék a sikereket és a nehézségeket. Emellett ruhaadománnyal is támogatja őket, hogy az új környezetben ne legyenek kitéve atrocitásoknak a szakadt kinézetük miatt. A program első évében 14 diákból 12 sikeresen elvégezte a tanévet.

Nem lehet mindenkinek egy Gábora

Az alapítvány jelenleg annak az iskolával szemben lévő romos épületnek a felújításán dolgozik, amit ingyen adott nekik használatba az önkormányzat, hogy közösségi térré alakítsák. Céges és magánadományokból, lépésről lépésre haladnak, a nyílászárókat épp az ottjártunk előtti napon cserélték újakra.

A cél egy olyan délutáni bázis létrehozása, ahová átköltöztethetik a szakköröket, és ami a tervek szerint nyáron is nyitva lesz. Ha minden jól megy, a működtetésére rövidesen felveszik az első fizetett, teljes állású munkavállalójukat. Kiemelt szerepet kap majd az uzsonnáztatás, hogy a gyerekek ne éhesen feküdjenek le este aludni, és itt indul el a szociális mosoda projekt is, aminek segítségével a szülőket szeretnék bevonni.

Tünde azt meséli, a településen sok nagycsalád másfél szobás, félkomfortos házakban lakik. A téli hónapokban a fűtetlen, áram nélküli házak miatt a gyerekek ruháit nem tudják kimosni, ami az iskolai kiközösítésükhöz és az oktatásból való kimaradásukhoz vezet.

A mosási lehetőség mellett filmklubokkal és közös főzésekkel próbálnák meg a társadalom peremére szorult szülőket visszaintegrálni a közösségbe, megelőzve, hogy a hatóságok kiemeljék a gyerekeiket a családból.

A szociális mosodába nagyteljesítményű mosógépre és szárítógépre van szükség, ezekre egy képaukcióval szeretnék összegyűjteni a pénzt. Az árverésre bocsátott műveket a rajz- és vizuális kultúra, valamint a kézműves szakkörökbe járó gyerekek készítették, licitálni május 30-án délután 4 óráig lehet rájuk. Aznap ünneplik a Tanulj, Tesó! 5. születésnapját a budapesti Dugattyúsban egy kiállítással összekötve, ahová több fiatal művészt is elhoznak.

Ahogy az alapítvány által elért példaértékű eredményeket, illetve az elérzékenyült igazgatónőt hallgattam („Sose tudom Gábornak elégszer elmondani, mennyire hálás vagyok, hogy a Jóisten ide vezérelte hozzánk…"), csak egyetlen kényelmetlen gondolat merült fel bennem:

vajon hány iskola lehet még Magyarországon, ahol ugyanilyen óriási sikert lehetne elérni egy hasonló programmal, csak épp nekik nincs egy Gáboruk, aki időt és pénzt nem kímélve beleállna?

Reméljük, előbb-utóbb eljutunk odáig, hogy rendszerszintű megoldás is szülessen erre.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

SIKERSZTORIK
A Rovatból
Így működik egy telt házas meccsnap a kulisszák mögött – interjú Kósa Izabellával, a Groupama Aréna bankettvezetőjével
Milyen munka zajlik egy telt házas meccsnap vagy koncert mögött, és hogyan lehet fiatal női vezetőként helytállni ebben a folyamatosan pörgő világban? Kósa Izabella mesélt a Groupama Aréna kulisszái mögött szerzett tapasztalatairól, vezetői szemléletéről és a csapatmunka fontosságáról.


A stadionok világa kívülről legtöbbször a gólokról, a koncertekről és a telt házas estékről szól. A háttérben azonban egy teljesen másik világ működik: emberek százai dolgoznak összehangoltan azon, hogy minden időben, pontosan és gördülékenyen történjen. Ebben a pörgő, sokszor láthatatlan közegben építette fel karrierjét Kósa Izabella is, aki tíz év alatt jutott el a diákmunkás felszolgálói pozíciótól a Groupama Aréna bankettvezetői székéig.

A beszélgetésből nemcsak az derül ki, hogyan működik egy nagyszabású rendezvény a kulisszák mögött, hanem az is, milyen vezetői szemlélet kell ahhoz, hogy valaki fiatal nőként akár 150–200 ember munkáját koordinálja egy ilyen intenzív környezetben.

- Hogyan indult a pályád a vendéglátás világában, és hogyan vezetett az utad a Groupama Arénáig, majd a bankettvezetői pozícióig?

- Kósa Izabella: A pályafutásom tulajdonképpen egy közös álomból indult: a barátnőmmel szerettünk volna nyitni egy cukrászdát. Ennek érdekében elvégeztem egy vendéglátásszervező képzést. A tanfolyam során az egyik osztálytársam szólt, hogy a Groupama Arénában diákmunkára keresnek felszolgálókat, így kerültem kapcsolatba a stadionnal.

Az első pillanattól kezdve igyekeztem minden feladatból kivenni a részem. Ha mosogatni kellett, mosogattam. Ha takarítani kellett, takarítottam. Részt vettem minden rendezvény előkészítésében és lebonyolításában.

Az évek során fokozatosan végigjártam a ranglétrát, közben számos belső képzésen vettem részt, és folyamatosan fejlesztettem magam szakmailag.

Ennek az útnak az eredményeként ma már bankettvezetőként dolgozom.

Milyen fontos döntések, kihívások vagy fordulópontok vezettek odáig, hogy 10 év alatt tanulóból vezetővé válj ebben a rendkívül pörgős és nagy felelősséggel járó világban?

- Kósa Izabella: A legfontosabb döntésem az volt, hogy minden lehetőséget megragadtam a tanulásra és a fejlődésre. Soha nem tekintettem egyetlen feladatot sem túl kicsinek vagy nem hozzám tartozónak. Úgy gondolom, hogy a vezetői szerep alapja az, hogy az ember pontosan ismerje a csapat minden munkafolyamatát, és személyesen is megtapasztalja azokat.

Az elmúlt 12 év során számos kihívással találkoztam, de minden helyzetből igyekeztem tanulni. A kitartás, az alázat, a megbízhatóság és a problémamegoldó szemlélet nagy szerepet játszott abban, hogy eljuthattam idáig. Fontos fordulópont volt, amikor egyre nagyobb felelősséget bíztak rám, és bebizonyíthattam, hogy nyomás alatt is hatékonyan tudok dolgozni és csapatot irányítani.

- Hogyan néz ki egy átlagos napod a Groupama Arénában – és mennyire létezik egyáltalán „átlagos” nap a vendéglátás és rendezvényszervezés világában?

- Kósa Izabella: A vendéglátásban és rendezvényszervezésben valójában nincs két egyforma nap, de a reggelek általában hasonlóan indulnak: eligazítom a csapatot, kiosztom a feladatokat, és áttekintjük az aznapi teendőket.

A munkaköröm ma már nemcsak a bankettvezetést foglalja magában, hanem a rendezvényszervezést is. A napi feladataim közé tartozik az e-mailek kezelése, ajánlatok készítése, egyeztetés a konyhával, a heti beosztások elkészítése, valamint a következő rendezvényekhez szükséges rendelések leadása.

Ha az irodai feladatok engedik, aktívan részt veszek a csapat munkájában is. Ugyanúgy segítek a pultépítésben, a takarításban vagy akár a mosogatásban is.

Fontos számomra, hogy vezetőként ne csak irányítsak, hanem a gyakorlatban is jelen legyek a csapat mellett.

A stadion világában ráadásul a legjobban működő vezetők általában azok, akik pontosan tudják, milyen munka zajlik a háttérben – és szükség esetén ugyanúgy beállnak dolgozni a többiek mellé.

- Egy telt házas meccsnap vagy nagyszabású rendezvény kívülről látványos élmény, de mi zajlik ilyenkor a kulisszák mögött? Mi az, amit a vendégek és a nézők szinte soha nem látnak?

- Kósa Izabella: Egy sikeres meccsnap vagy rendezvény mögött rengeteg ember összehangolt munkája áll.

A vendégek általában csak a kész eredményt látják, de a háttérben órákon, sőt napokon át tartó precíz szervezés zajlik.

A technikai csapat, a takarítók, a teremberendezők, a konyha és a vendéglátás munkatársai folyamatosan együtt dolgoznak. A legfontosabb, hogy ne különálló egységekként működjünk, hanem egy közös célért dolgozó csapatként. Sokszor váratlan helyzeteket is azonnal meg kell oldani, ezért elengedhetetlen a gyors reagálás, a rugalmasság és az egymás iránti bizalom. A vendégek ebből szinte semmit nem érzékelnek, és éppen ez a jól végzett munka egyik legjobb visszajelzése.

- Volt olyan váratlan vagy kaotikus helyzet, amit vezetőként az utolsó pillanatban kellett megoldanod? Mit tanultál ezekből a szituációkból?

- Kósa Izabella: Az elmúlt tizenkét év során számtalan olyan helyzettel találkoztam, amikor az utolsó pillanatban kellett megoldást találni egy váratlan problémára. A vendéglátásban és rendezvényszervezésben ez szinte a mindennapok része.

A legfontosabb tanulság számomra az, hogy ha olyan csapat vesz körül, amelynek tagjaira minden körülmények között lehet számítani, akkor nincs olyan probléma, amit ne tudnánk közösen megoldani. A bizalom, az összetartás és a gyors reagálás minden nehéz helyzeten átsegít bennünket.

- Mi volt eddig a legemlékezetesebb rendezvény vagy esemény, amin dolgoztál a Groupama Arénában, és miért maradt ennyire meghatározó élmény számodra?

- Ez nehéz kérdés, hiszen

az elmúlt évek során számos emlékezetes eseményen dolgozhattam, legyen szó Bajnokok Ligája-mérkőzésekről vagy Magyar Kupa-döntőről.

Ha azonban egy igazán meghatározó élményt kellene kiemelnem, az mindenképpen az első koncertünk lenne.

Ez teljesen új kihívásokat hozott, hiszen a koncertszervezés sok tekintetben eltér a megszokott sport- és céges rendezvényektől. Rengeteg előkészítő munka és összehangolt csapatmunka állt mögötte. Büszke vagyok arra, hogy minden terület kiválóan együttműködött, és az esemény végül az elvárásainkat is felülmúlta. Ez a siker megerősített bennünket abban, hogy új helyzetekben is képesek vagyunk magas színvonalon teljesíteni.

- Fiatal női vezetőként milyen érzés akár 150–200 ember munkáját koordinálni? Találkoztál olyan helyzettel, amikor különösen bizonyítanod kellett a rátermettségedet?

- A szervezőkészség és a logisztikai gondolkodás mindig is az erősségeim közé tartozott. Huszonegy éves korom óta dolgozom a Groupama Arénában, így tulajdonképpen együtt fejlődtem a stadionnal és a csapattal. Soha nem éreztem úgy, hogy külön bizonyítanom kellene a rátermettségemet. Úgy gondolom, a kollégák bizalmát azzal nyertem el, hogy soha semmilyen feladatra nem mondtam nemet, és mindig ott segítettem, ahol a legnagyobb szükség volt rám.

Emlékezetes eset volt, amikor egy 1000 fős rendezvényen meghibásodott a mosogatógép. Mivel a rendezvénytérben minden emberre szükség volt, úgy láttam, a legtöbbet azzal tudok segíteni, ha beállok a mosogatóba.

Feltűrtem az ingujjamat, és kézzel mosogattam a rendezvény végéig. Számomra a vezetés azt jelenti, hogy nincs olyan feladat, amelyet ne vállalnék el a csapat érdekében. Talán ez az a hozzáállás, amely miatt a kollégáim mindig partnerként és vezetőként is elfogadtak.

- Hogyan lehet egyszerre határozottan, mégis empatikusan vezetni egy ekkora csapatot, sokszor komoly nyomás és gyors döntési helyzetek közepette?

- Kósa Izabella: A csapatom tudja, hogy bármilyen nehézség esetén számíthat rám. Fontos számomra, hogy a kollégáim érezzék: nemcsak vezetőként, hanem emberileg is ott vagyok mellettük. Természetesen vannak stresszes helyzetek, amikor gyors döntéseket kell hozni, és ilyenkor előfordul, hogy határozottabban kell fellépnem. Ugyanakkor mindig arra törekszem, hogy igazságosan és tisztelettel kezeljem az embereket.

Gyakran mondom a csapatomnak, hogy szó nélkül tűzbe tenném értük a kezemet, de ugyanezt az elkötelezettséget várom el tőlük is. Ha valamilyen problémát meg kell beszélnünk, azt őszintén és nyíltan tesszük. Nem marad bennünk sértettség, lezárjuk a helyzetet, és megyünk tovább.

- Mit gondolsz, mi kell ahhoz, hogy valakiből jó vezető váljon ebben a sokszor láthatatlan, mégis kulcsfontosságú háttérmunkára épülő szakmában?

- Kósa Izabella: Szerintem egy jó vezető legfontosabb tulajdonságai az alázat, a következetesség és az emberek iránti tisztelet. Fontos, hogy ne csak irányítsa a csapatot, hanem pontosan értse és ismerje azt a munkát is, amit a kollégái nap mint nap elvégeznek.

A jó vezető képes gyors döntéseket hozni, felelősséget vállalni, és akkor is megőrizni a nyugalmát, amikor nagy a nyomás.

Emellett elengedhetetlen a kommunikáció, a szervezőkészség és az, hogy a csapat érezze: számíthat rá. Véleményem szerint a legjobb vezetők azok, akik példát mutatnak, és nem kérnek olyat a kollégáiktól, amit ők maguk ne tennének meg.

- Mit javasolnál azoknak a fiataloknak, akik erre a pályára szeretnének lépni?

- Kósa Izabella: Azt tanácsolom, hogy legyenek nyitottak a tanulásra, és ne féljenek a kemény munkától. A vendéglátás és rendezvényszervezés egy rendkívül izgalmas, ugyanakkor sok kitartást és rugalmasságot igénylő szakma. Érdemes minden lehetőséget megragadni, tapasztalatot szerezni, és nem csak a látványos feladatokra koncentrálni. Sokszor éppen a háttérben végzett munka adja a legértékesebb tudást.

Ha valaki szorgalmas, alázatos, és valóban szereti ezt a hivatást, akkor ebben a szakmában rengeteg fejlődési és előrelépési lehetőség vár rá.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk