hirdetés

KULT
A Rovatból
hirdetés

Csak akkor lesz Sziget, ha a hagyományos formában meg lehet rendezni

Kádár Tamás főszervező szerint ahhoz, hogy meg lehessen tartani a fesztivált, mindenképp látniuk kellene, tudnak-e majd utazni a zenekarok és a nemzetközi közönség.
hirdetés

Biztató a nyitási terv, de még sok a bizonytalanság a Sziget idei sorsával kapcsolatban – mondta a HVG-nek Kádár Tamás ügyvezető, aki szerint így egyelőre azt sem lehet tudni, megrendezik-e idén a fesztivált.

Hozzátette: mivel a fesztivál a nemzetközi piacon mozog, mindenképp látniuk kellene, tudnak-e majd utazni a zenekarok és a nemzetközi közönség.

Kádár elmondta azt is, hogy felmerültek olyan tervek, hogy valamilyen szűkített formában, vagy kisebb „spin off” rendezvényekkel hozzák el a Sziget-élményt a közönségnek, de ezt azóta elvetették.

Arra jutottak, hogy csak akkor lesz Sziget, ha a hagyományos formában – nemzetközi zenekarokkal és közönséggel, a megszokott vagy a megszokotthoz közelítő méretben – meg lehet rendezni.

Orbán Viktor a Kossuth Rádióban ma jelentette be, hogy 4 millió oltottnál, tehát napokon belül nyithatnak a kulturális intézmények, amelyeket a védettségi igazolvánnyal rendelkezők látogathatnak majd. Részleteket erről ugyanakkor még nem tudni.

hirdetés


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

hirdetés
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk

Címlapról ajánljuk


hirdetés
KULT
A Rovatból
hirdetés

Tragédia a nemi erőszakért bosszút álló lány története – Ígéretes fiatal nő

Oscart is kapott az a film, ami minimum napokig hat a nézőjére, miután megnézte.
hirdetés

Emerald Fennell, a film rendezője - egyébként színésznő is, ő volt A Koronában Kamilla - és forgatókönyvírója valóban ígéretes fiatal nő. Oscart kapott a film eredeti forgatókönyvéért például. Főhőse, Cassandra (Carey Mulligan elképesztő alakításában) azonban épp az ellenkezője, és ebben a filmben minden az ellenkezője, vagy éppen a legváratlanabb ahhoz képest, ahogy sejtenénk. Az Ígéretes fiatal nő cím irónia, és irónia és keserűség, na meg éjsötét humor hatja át a filmet is.

Nem fogunk megkönnyebbülni utána, ennyit elárulhatok, viszont olyan mélyen megérint és megráz és felráz, ahogy az Oscar-szezonban egyetlen film sem.

A sztori szerint Cassie nappal egy cukrászdában dolgozik, fagyiszínekbe öltözve, szalaggal a hajában cupcake-ek között. A szüleivel él, harmincas nő. Éjjelente azonban miniszoknyába öltözik, felkeni a legvörösebb rúzsát, ellátogat egy bárba, ahol szétesve összeszed egy pasit. Mindig másikat.

A csavar csak ott jön, hogy valójában nincs szétesve, egy kortyot sem ivott, és mindezt bosszúból teszi. Egy komoly tragédia árnyékolja be traumaként az életét, amiért férfiakon vezeti le haragját.

Hogy hogyan, azt nem spoilerezzük el. Mindeközben szuper ritmus, berántós sztori, zseniális soundtrack tartja fenn a figyelmünket. Igazi popkulturális ínyencség is egyszerre. Pl. Britney Spearstől a Toxic az egyik alaptémája a score-nak is:

Érdekes az is, hogy a film egyik bájos jelenetének aláfestő zenéje is ironikus, ugyanakkor ártatlan is egyben, és épp az a Paris Hilton énekli, aki Spearsszel együtt komoly traumákat szenvedett el és mára a nyilvánosság előtt is áldozati státuszba került.

hirdetés

A rape and revege-filmek, azaz a nemi erőszak és azt követő női bosszút ábrázoló filmek már jó évtizede "divatosak", de jó sok trash is van belőlük a komoly alapdarabok mellett. Az egyik legfontosabbnak a Vádlottakat tartom - ezért Jodie Foster meg is kapta az első Oscar-díját - , például mert az áldozathibáztatást vérlázító őszinteséggel ábrázolja.

Emellett a téma mellett nem megy el Az ígéretes fiatal nő sem, de leginkább azt mutatja be, mennyire mélyre lehet süllyedni, ha egy erős morális iránytűvel bíró, de érzékeny nő érintett a nemi erőszakban. Hogy mit tud művelni egy ígéretes személyiséggel - Cassie orvosnak tanult - a feldolgozatlan, traumatikus gyász, hogy mit tud művelni egy emberrel a kiszolgáltatottság és eltaposottság, a leuralás átélése, ha nem tud gyógyulni és nem kap segítséget. Ha nincs jóvátétel, ha nincs büntetés, és ha addig dolgozik benne a trauma, amíg vissza nem harap, mint egy kígyó a saját farkába, és önmagát kezdi kínozni.

Az ígéretes fiatal nő az önbíráskodásról nem mint legitim reakcióról, hanem mint törvényszerű önsorsrontó folyamatról beszél.

Cassie sorsa végtelenül tragikus, és nincs olyan pillanat, ami ne következne törvényszerűen az előzőből, akármennyire is földbe döngölnek minket egyes pillanatok. Emésszük csak meg, ezt üzeni a film rendezője, ahogy azt meg kell emésztenie minden meg nem hallgatott, vagy el nem hitt áldozatnak. És Emerald Fennell azt is állítja, hogy oké, megtörtént a #meetoo, változik a világ - de ő így látja, hogy most ez lesz egy ígéretes, meg nem hallgatott fiatal nővel még 2021-ben is. Van még hova fejlődni.

Ez az egyik személyes történetem, és a legtöbb nőnek van minimum egy, ha nem neki, akkor a barátnőjének: 1996-ban félelmemben, hogy lekésem az első nyári munkámat, beültem egy autóba, 16 évesen, naivan, ami egy bekötőútra vitt a célállomás helyett. Még gyerek voltam, vakon megbíztam egy ismeretlenben. Kiugrottam, nem volt központi zár. De mindennek van következménye, erről szól Emerald Fennell filmje is.

Ha most mindenkinek eszébe jut a saját története, és hogy mit kellett volna tennie vagy nem tennie, már jó. Még mindig túl sokan vannak, akik elhallgatják.  Egy férfi barátom is megnézte ezt a filmet, és utána ezt írta nekem: " Írtam is a Nem Tehetsz Róla, Tehetsz Ellene csoportnak, hogy felajánljam a szolgálataimat." Na, az ilyen reakciók miatt érdemes ilyen filmeket csinálni.

Mozibemutató: május 20. Forgalmazza a UIP.


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

hirdetés
KULT
A Rovatból
hirdetés

Egyre kegyetlenebb terroristavezérré válik az egykor ártatlan szolgálólány

Túl a negyedik évad felén sajnos kijelenthetjük, hogy A szolgálólány meséje egyre unalmasabb. Meg is mondjuk, miért. Spoileres kritika!
hirdetés

Nem akartam az első részek alapján kritikát írni, de túl az évad felén már kijelenthetjük, hogy A szolgálólány meséje negyedik évadában is maradt sajnos a lomha történetmesélés, a patetikus lelkizés, és a belassított jelenetek túltolása. Igaz, legalább a helyszínek gyakran változnak, de sajnos a sztori ettől még nem túl érdekfeszítő. Mondhatni sablonos.

Már a harmadik évad is olyan vontatott volt, hogy különösebben nem vártam az ideit. A vírushelyzet miatt - sok más sorozathoz hasonlóan - A szolgálólány meséje is késett. Az amerikai premier végül április 28-ra csúszott, azóta pedig már 5 epizódon is túl vagyunk. Mostanra az ígéretesnek induló sorozat visszafordíthatatlanul átcsúszott a Walking Dead kategóriába: nézem, mert épp nincs jobb, de közben inkább Candy Crushozok, még a legfelkavaróbbnak szánt jelenetek alatt is.

De mi is történt eddig? A harmadik évadtól ott búcsúztunk el, amikor June vakmerő tervének köszönhetően az Angyaljárattal több mint nyolcvan gyereket menekítettek ki Gileádból. Néhány társnőjével ő viszont hátramaradt, hiszen elsőszülött lányát is meg akarja menteni. Ráadásul meg is lőtték, és a záró képsorok azt sejtették, nem biztos, hogy életben marad.

Figyelem! Giga SPOILER: nem hal meg! Ki gondolta volna!

A negyedik évadban a szökött szolgálólányok egy olyan farmon kapnak menedéket, amit a Maydayjel szimpatizáló nagyon fiatal Mrs. Keyes irányít. Mrs. Keyes következetesen mérgezi férjét, az öreg Keyes parancsnokot. Mint kiderül, erre jó oka van. Férje ugyanis arra kényszerítette, hogy más parancsnokok szexuális játékszere legyen.

hirdetés

Miután June felgyógyul, felismeri, hogy hiába várnak arra, hogy az ellenállás megmentse őket: ők maguk az ellenállás, magukon kell segíteniük.

June jellemfejlődése különben egyre jobban eldurvul, mármint szó szerint.

Az egykori ártatlan családanya a negyedik évadra szociopata terroristavezérre avanzsál.

Mindenféle lelkifurdalás nélkül - just for fun - megszervezi jónéhány bordélylátogató parancsnok megmérgezését. A szinte még gyerek Mrs. Keyest pedig gyakorlatilag arra biztatja, hogy az őt megerőszakoló egyik parancsnokot úgy mészárolja le, akár egy disznót. A vérrel borított fiatal lánnyal aztán bensőséges összemosolyognak.

Értem én, hogy mee too, de ezt a fajta elborult kegyetlenséget én már túlzásnak és mesterkéltnek éreztem, még ebben a borzalmas szituációban is.

June-t végül elfogják, de lényegében a haja szála sem görbül annak ellenére, hogy mostanra a legveszélyesebb terroristaként kezelik Gileádban. A korábbi évadokban ennél jóval kevesebbért más szolgálólányokat megvakítottak, megcsonkítottak vagy fel is akasztottak. Tudom, hogy nem dokumentum sorozatot nézünk, de

a főszereplő szuperhősöket megszégyenítő szerencsés sérthetetlensége egyszerűen hiteltelenné teszi az eseményeket.

Még akkor is, ha olyan segítői akadnak, mint szerelme, a parancsnokká kinevezett Nick Blain, vagy Lawrence parancsnok (aki egyébként szintén fantasztikus módon megmenekül a megtorlástól, sőt befolyásos pozíciója is megmarad).

June-nak csak egy kis vizes vallatást kell kiállnia, és bezárják egy szűk cellába, illetve inkább dobozba. Félreértés ne essék, nagyon is hálás vagyok, hogy nem kellett Trónok harca szintű kínzásokat végignézni.

Ezek a módszerek különben nem is törik meg June-t. A társait végül akkor dobja fel, amikor idősebb lányával zsarolják meg. A rémült Hannah-t látva a rendíthetetlen forradalmár egy szempillantás alatt törik össze.

Elisabeth Moss színészi játéka egyébként továbbra is zseniális. Nagyon hitelesen játssza June rendkívül sokszínű karakterét. Szinte percenként képes váltani a fásult, elszánt, pimasz, szerelmes, megtört, irgalmat nem ismerő tekintetei között.

Ami azonban színészileg lenyűgöző, az korán sem az a történet szempontjából. June hangulatingadozásai ugyanis olyan gyakoriak, hogy néha követni sem tudjuk.

Sokszor pedig az sem világos, hogy épp megjátssza-e magát, vagy tényleg ennyire hirtelen omlott össze vagy vált ismét elszánttá.

A harmadik részben June és az által elárult szolgálólányok ismét megszöknek. Nem igazán értem, hogy vajon miért csak egy fegyveres kíséri ezeket a terroristaként kezelt, veszélyes szolgálólányokat? A menekülést mindenesetre csak ketten élik túl.

June és Janine Chicago felé veszik az irányt. Arra számítanak, hogy a rebellis tartományban csatlakozhatnak a Mayday-hez. Egy tejet szállító vagon belsejében a két szolgálólány fulladozva, később ücsörögve lelkizik egy sort June árulásán.

Közben Janine múltjából is megtudunk egy újabb szeletet. Bepillantást nyerünk abba, miként kezelték az abortuszra jelentkező nőket, abban az időben, amikor hirtelen megcsappant a terhességek száma.

A lázadók egy csoportja kimenti őket a vagonból, de "semmi sincs ingyen". Valamelyik szolgálólánynak szexuális szolgáltatásokat kell nyújtania cserébe azért, hogy maradhassanak. June realizálja, hogy hiába jutott ki Gileádból, Chicagoban ugyanolyan megaláztatásokban van része, mint a Waterford családnál. Sőt itt még fenszi háztartás sincs, csak egy lepusztult háborús övezet, ahol élelem is alig akad.

Janine végül magára vállalja a feladatot, és kicsit bele is szeret a lázadók vezérébe. Kis huzavona után azonban mégis June-nal folytatja az utat.

Eközben Kanadában (szintén) lényegtelen dolgok történnek a főbb mellékszereplőkkel. Miközben a bírósági tárgyalás előtt álló Waterford házaspár egymásra acsarkodik, kiderül egy megdöbbentő tény: Serena terhes. Ez tényleg csoda, ugyanis ha jól emlékszem, neki nem az egész világot sújtó betegség miatt nem lehetett gyereke.

A sorozat készítői elfelejtették, hogy egy baleset következtében vált meddővé?

June férje továbbra is aggódik, a Gileádból szabadult Emily és Rita pedig traumáikkal küzdve próbálnak visszatérni a normális életbe.

Kanadában az egyetlen elgondolkodtató szál az Angyaljárattal hazatért gyerekek sorsa. Hiába tűnik nemes tettnek a mentés, a gyerekek szenvednek attól, hogy kiszakították őket addigi életükből. Hiányzik nekik szerető gileádi családjuk, hiszen sokan közülük nem is emlékeznek már vér szerinti szüleikre, akiktől eredetileg elrabolták őket.

Gileádban mindeközben igazi sakkjátszmák folynak. Lydia néni, Lawrence és Blain parancsnok egymáson segítve, mégis átgázolva igyekeznek elérni céljaikat. Lydia néninek sikerül visszakerülnie eredeti pozíciójába, és ismét ő tarthatja kézben a szolgálólányok nevelését. Lawrence parancsnok Lydia néni információival tarthatja sakkban a többi parancsnokot. Blainnek viszont nem sikerül megakadályoznia a lázadók területének lebombázását, ahol szerelme is bujkál.

Az 5. rész záró képsoraiban egy nem várt találkozásra kerül sor. A bombázás után magához térő June a porfelhőn át meglátja barátnője, Moira alakját, aki a kanadai segélycsapatokkal érkezett a helyszínre.

Mindent összevetve a sorozat egyedi, borongós hangulata megmaradt, de ez a borongás vontatottá és unalmassá vált. Ugyan minden részben fellelhető valami fordulat, de az ezeken való lassított lelkizések inkább csak lagymataggá teszik a sorozatot.

A szolgálólány meséje pont úgy járt, mint Az éhezők viadala vagy Az útvesztő filmek. Az érdekes utópia bemutatása után teljesen érdektelenné vált a folytatás. A sablonossá váló történettel a sorozat képtelen fenntartani az érdeklődést, és

valamiért az elcsépelt forradalom szálat erőltetik, ahelyett, hogy Gileád bugyraiba kalauzolnának bennünket.

Holott A szolgálólány meséjében mindig is az volt a lebilincselő, hogy fokozatosan egyre többet ismertünk meg Gilead abszurd hétköznapjaiból, és az eszelős diktatúra működéséről. A negyedik évad azonban eddig ebből sajnos keveset hozott. Éppen csak mutatóban csepegtetett el egy-egy ilyen érdekességet.

A következő rész május 20-án érkezik. Ha addig nem bírod ki a szolgálólányok nélkül, vagy csak részletesebb képet akarsz kapni Gileád világáról, mint amennyit a sorozatból kapsz, akkor inkább olvasd el a történet írójának második könyvét.

Margaret Atwood: Testamentumok (A szolgálólány meséje 2.) című regénye három gileadi nő elbeszélésére alapozva – 15 évvel June szökése után veszi fel a fonalat. A könyv így nem spoilerezi a sorozat eseményeit. Maximum egy-két főbb szereplőről derül ki, hogy (nem meglepő módon) túlélték ezt az időszakot. Cserébe viszont sokat megtudhatsz a gileádi diktatúra kialakulásáról, és részletesen megismerheted a feleségek és nénik kiképzésének, nevelésének folyamatát is.

hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:


hirdetés
KULT
A Rovatból
hirdetés

Nem elég szeretni Hitchcockot, érteni is kellene – Kritika: Nő az ablakban

A Nő az ablakban című krimi-thriller egyáltalán nem rossz film, de sajnos a műfaj(ok) lehetőségeit egyáltalán nem mindenhol aknázza ki, így a körmünket sem tudjuk tövig rágni rajta.
hirdetés

„Csak az a vég! Csak azt tudnám feledni...”

Frappánsan írhatom a fenti Madách-idézetet kritikám elejére, de nagyon örülnék neki, ha csak az utolsó előtti, látványosnak és izgalmasnak szánt, de inkább megmosolyogtató jelenettel lett volna gond Joe Wright legújabb rendezésében, a Nő az ablakban című krimi-thrillerben. De sajnos elég sok dolog félrecsúszott ahhoz, hogy azt mondhassuk, jó film sikeredett A. J. Finn azonos című regényéből.

Magam a könyvet nem olvastam, és mikor a filmre készülve mégis a kezembe vettem átfutás céljából, hamar rá is jöttem, hogy miért kerülhetett el. Az alapmű (a filmhez hasonlóan) nem rossz, de messze nem fog meg annyira, amennyire akár az alapötlettől várni lehetne. Ebből persze még nem következik egyenesen, hogy ne lehetne belőle jó filmet csinálni, de ahhoz sokkal nagyobb alázattal kellett volna fordulni mind a krimi, mind a thriller műfajához.

A sztori dióhéjban: adott egy agorafóbiás (nyílt terektől betegesen irtózó) gyermekpszichológus, Anna Fox (Amy Adams), aki napjait régimódi New York-i házába bezárva tölti. Családjával (férjével és 8 év körüli kislányával) csak telefonon tartja a kapcsolatot (aztán már úgy sem, de csitt!, no spoiler), de hogy ne csavarodjon be végleg, hetente találkozik saját pszichológusával, és kiadja alagsorát egy szabadlelkű, sármos fiatalembernek, Davidnek (Wyatt Russell).

Emellett aktuálisan azzal tölti napjait, hogy figyelgeti szembeszomszédait, különös tekintettel az újonnan beköltöző Russellékre. Szép lassan a család összes tagjával megismerkedik, de nem mindenkiben lesz köszönet... Első látásra sem klappol neki minden a Russell családdal kapcsolatban, gyanúja pedig hamarosan beigazolódni látszik.

hirdetés
Innen nagyon sok felé el lehet kanyarodni, és ami azt illeti, a sztori egyáltalán nem halad rossz irányba, lesz itt rendes rejtély, izgalom, tetőpont, fordulat... csak valahogy az egész kicsit kiszámítható.

És a feszültség cseppet sem kézzelfogható, pedig az előkép nem akárki. John Wright rendező nem is titkolja, hogy egyik követendő példaképe Alfred Hitchcock, a mester filmjei többször megjelennek a háttérben, jellemzően akkor, amikor Anna az ébrenlét és az álom különös határán az utóbbiba csúszik. A bibi csak ott van, hogy a Nagy Előd hatásvadász és meglehetősen gagyi jelenetek nélkül is hátborzongató atmoszférát tudott teremteni majd' minden filmjében, míg Wrightnak ez most nem sikerült. Bár efféle elemekből nem sokat tett a filmbe, épp eleget ahhoz, hogy valódi, borzongató thrillerből időnként bazári ökörködéssé váljon a műve.

A színészi játékra nem lehet panasz, igaz, lényegében egyedül Amy Adams játszik a filmben, a többiek nem is mellékszereplők, hanem szinte csak statiszták. Egyedül Davidnek jutott karakter, és az ő változásait a filmben Wyatt Russell teljesen jól le is zongorázza. A szomszéd, fiút, Ethant játszó Fred Hechinger egyáltalán nem rossz, de ahhoz képest, amekkora szerepe van a karakterének a történetben, meglehetősen kevés lehetőséget kapott, hogy amúgy szintén változó jellemét kijátszhassa.

A többiek, köztük az Oscar-díjas Gary Oldman olyan kis szerepet kaptak, hogy még azt sem lehet mondani rájuk, hogy jók, ahogy egy tesztautóról sem tudom megmondani a menetteljesítményét, ha a biztonsági öv bekapcsolása után rögtön ki is szállítanak. Hát, mit mondjunk, John Wright kicsit jobban bízott az angol színészben A legsötétebb órában – meg is lett az eredménye... Na jó, azt azért el kell ismerni, hogy Julianne Moore kisebb, de jelentős szerepében igen meggyőző. És Punch, a cica teljesítménye sem elhanyagolható.

Szerintem egy nagyobb szabásúra tervezett krimi-thrillerben az sem oké, ha a valódi gonosz a mű utolsó jeleneteinek egyikében, 3 percben magyarázza el tettének és jellemtorzulásának okát, ahelyett, hogy azt tisztességesen kidolgozták volna.

Főleg, hogy karaktere egy Gyilkos elmékbe vagy Mindhunterbe illő pszichotikus személyiség csíráját rejti magában. Sajnos máshol is előfordul, hogy bizonyos dolgokat túlságosan az arcunkba tolnak, így egy-két helyen a film semmilyen rejtélyt nem hagy egy olyan nézőnek, aki életében legalább három krimit látott (vagy olvasott) már.

Innen kellene visszajönnöm, és elhitetnem az olvasóval, hogy a Nő az ablakban egyáltalán nem rossz film, csak a benne rejlő lehetőségeket nem mindig aknázza ki – némelykor meg épp ellenkezőleg, jócskán túllő a célon.

Az így kijövő átlag meg olyan, mintha a túlsózott levest egy túlcukrozott túrós tésztával akarnám feledtetni. Ha John Wright Alfred Hitchcockot nem csak a háttérben futó díszletként, hanem követendő, egyszersmind meghaladandó példaképnek használta volna, az én kritikám is elismerőbb lett volna. Így marad a javaslatom: ha valaki egy unalmas estén közepesen jót akar borzongani egy alapvetően jó sztorijú filmen, az ki ne hagyja a Nő az ablakbant, ami péntek óta látható a Netfilxen. Mindenki másnak ott van Hitchcock.


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:


hirdetés
KULT

Ingyenes koncertet ad a koronavírus-áldozatok hozzátartozóinak a Budapesti Fesztiválzenekar

A Budapest Kongresszusi Központban szervezett gyászeseményen védettségi igazolvánnyal, internetes regisztráció után lehet részt venni.
hirdetés

Ingyenes koncerttel emlékezik a koronavírus áldozataira a Budapesti Fesztiválzenekar május 26-án a Budapest Kongresszusi Központban.

A zenekar és az erre az alkalomra összeálló kórus Fischer Iván vezényletével Mozart Requiemjét adja elő. A részvétel regisztrációhoz kötött, a hangversenyre az áldozatok szeretteit várják - közölte a zenekar az MTI-vel.

A híres gyászmisét kiváló szólisták tolmácsolásában hallhatja majd a közönség, mások mellett Elisabeth Kulman mezzoszoprán, Megyesi Zoltán tenor és Cser Krisztián basszus lép majd színpadra egy külön erre az alkalomra összeálló kórus kíséretében, amelynek Fischer Iván az Ars Longa Kamarakórus nevet adta.

A Budapest Kongresszusi Központban szervezett gyászeseményen részt venni oltási vagy védettségi igazolvány és a regisztráció e-mailben kapott visszaigazolása birtokában lehet. A jelentkezéseket a zenekar honlapján, a bfz.hu/emlekkoncert oldalon várják, a helyeket a jelentkezés sorrendjében töltik fel.

A koncert felvétele aznap, május 26-án 23.10-kor látható majd az RTL Klubon, valamint olyan nemzetközi fesztiválok és koncerthelyszínek közvetítik online csatornáikon, mint a Lucerni Fesztivál, a Bruges-i Concertgebouw vagy a frankfurti Alte Oper.

"A Budapesti Fesztiválzenekar zenészei és én első nyilvános koncertünket a hosszú lezárás után a Covid-19 áldozatai emlékének szenteljük. Wolfgang Amadeus Mozart Requiemjét adjuk elő, és az elhunytak családtagjait hívjuk erre a megemlékezésre. Mivel a koncertet számos országban közvetíteni fogják, és az RTL Klubon is látható lesz, reméljük, hogy azok a gyászolók, akik nem tudnak eljönni, otthonról követhetik a koncert közvetítését, és hogy nekik ezzel egy kis könnyebbséget szerzünk" - idézi a közlemény Fischer Iván szavait.

hirdetés


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET: