KÉK HÍREK
A Rovatból

Cáfolták a mentők, hogy órákig utaztattak egy nőt

A mentők szerint egy órán belül kórházban volt a később meghalt asszony, ellenben a Népszabadság állításaival.
Fotók: OMSZ - szmo.hu
2016. március 14.



Múlt héten szerdán, délután fél háromkor a budai Böszörményi út egyik irodaháza előtt esett össze egy 37 éves külföldi nő.

A gyorsan kiérkező mentők agyvérzésre gyanakodtak, de négy órába tellett, mire műtőbe került – írta a Népszabadság. A tragédia bekövetkezésében a lap szerint szerepe lehetett, hogy túl sok ideig keresték a mentősök azt a kórházat, ahol az érintett megfelelő ellátást kaphatott volna.

2

A legközelebbi kórház, a Szent Imre ügyeletese azzal utasította vissza őket, hogy stroke esetén a betegnek jobb esélye lenne egy szakcentrumban, ebben az esetben pedig a Szent János kórház a területi ellátó.

A Jánosba viszont nem vihették a pácienst, mert a kórháznak egyetlen szabad ágya sem volt. Így a Szent János helyett a Szent Margit kórház intenzív osztályára akarták szállítani.

A Szent Margit kórház ügyeletes orvosa szerint azonban nekik épp nem volt neurológus szakorvosuk. Ezért elkezdett telefonálgatni, fölhívta a Szent Imre kórházat is, hogy vegyék át tőlük a nőt.

1

Négy óra kilenc perckor a Szent Imre jelezte, ha valóban az a helyzet, hogy a Margitban nem látható el a beteg biztonságosan, akkor mégis vigyék hozzájuk. Csakhogy ekkora a nő már nem volt szállítható állapotban, leállt a keringése.

Negyven percig élesztették újra a mentők hordágyán, majd néhány gyors vizsgálattal azt is kiderítették, valószínűleg nem stroke-ja van. A hasában viszont folyadékot találtak. Öt órakor már azt is eldöntötték: ebben az állapotban nem lehet tovább utaztatni, hat óra öt perckor pedig hivatalosan is átvették a mentőktől az asszonyt.

A nő fél hétkor került műtőbe, hogy a hasában elrepedt főütőeret megstoppolják. Bár a beavatkozás sikerült, a beteg később a kórházban meghalt.

UPDATE:

Az Országos Mentőszolgálat közleményt, adott ki, amiben cáfolják a lap állításait. Íme:

"A Népszabadság ma megjelent, egy múlt heti betegellátásról szóló cikke valótlanul állítja, hogy"Órákig hurcolászták a budapesti mentők a nőt, mire találtak kórházat, és ott meghalt". A valóság az, hogy a beteget a mentők a szükséges helyszíni ellátás után egyenesen az őt felvevő gyógyintézetbe szállították.

A segélyhívás 14:32-kor érkezett, a beteg a helyszíni beavatkozások után 15.30-kor megérkezett az átvevő kórházba,

így valótlan és félrevezető a cikk azon állítása is, hogy "a 37 éves nő esélyeit rontotta, hogy órákat töltött a mentőautóban".

A beteg állapotáról, az ellátás elemeiről természetesen nem adhatunk részletes tájékoztatást, az azonban elmondható, hogy a mentők a helyszínen és később a kórházi személyzettel együtt is elszántan harcoltak a beteg megmentéséért. "


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KÉK HÍREK
A Rovatból
Szörnyethalt a motoros, aki elé őz ugrott, majd a hozzá siető mentő is karambolozott Szombathelyen
Az 51 éves motoros halálával végződő balesethez riasztott mentőegység maga is balesetet szenvedett Szombathelyen. A Brenner Tóbiás körúton egy Opellel ütköztek, a karambolban mindkét sofőr megsérült.
M.M. / Kép: RTL - szmo.hu
2026. március 22.



Egyetlen pillanat alatt történt a tragédia pénteken Rábahídvég közelében: egy motoros elé őz ugrott, a férfi átsodródott a szemközti sávba, ahol frontálisan ütközött egy autóval. A motoros a helyszínen meghalt.

A BMW motorkerékpár Rábahídvég felől tartott Sorokpolány irányába a 8704-es úton, amikor a vad az úttestre lépett. A motoros az ütközés után elvesztette uralmát a jármű felett, áttért a bal oldalra, és egy szemből érkező Renault-nak csapódott

– írta a 112 Press. Mindkét jármű az árokba sodródott, a Renault pedig teljesen kiégett, a lángok az aljnövényzetre is átterjedtek.

Az 51 éves szombathelyi férfi az ütközés pillanatában életét vesztette, az életének megmentésére nem volt reális esély. Az autóban utazó két nőt kórházba szállították, sérüléseikről ellentmondóak a sajtóinformációk: az egyik portál súlyos, a másik könnyebb sérülésekről írt.

A tragédiát egy újabb baleset követte: a helyszínre siető, megkülönböztető jelzést használó mentőautó Szombathelyen, a Brenner Tóbiás körúton ütközött egy Opellel, amely a Jáki útról hajtott ki elé. Ebben a balesetben mindkét jármű sofőrje megsérült.

Az utat a helyszíni szemle idejére teljesen lezárták, a mentésben vasvári tűzoltók is részt vettek. A balesetet okozó őz a helyszínen elpusztult.

Vasárnap délelőttig nem érkezett újabb hivatalos tájékoztatás a sérültek állapotáról vagy a balesetek körülményeinek vizsgálatáról.

Via RTL Híradó


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
KÉK HÍREK
A Rovatból
Megdöbbentő videó: dühöngő Merci-sofőr terrorizálta a szabályosan közlekedő nőt Budapesten
Egy fedélzeti kamera rögzítette, ahogy egy férfi a II. kerületben büntetőfékezett, majd inzultált egy sávot váltó nőt. A Budapesti Autósok Közössége által közzétett videó nagy felháborodást váltott ki.


Dudálás, bevágás, hirtelen fékezés, majd kiszállva üvöltés és köpködés – egy fehér Mercedes sofőrje nemcsak egy szabályosan közlekedő autóst, hanem a környék forgalmát is veszélybe sodorta csütörtökön a Komjádi uszoda közelében. Az esetet egy fedélzeti kamera rögzítette.

A Budapesti Autósok Közössége által közzétett videó szerint az eset a II. kerületben, az Óbuda felé vezető úton történt.

A felvételt készítő nő sávot akart váltani, amikor egy fehér Mercedes sofőrje agresszívan akadályozta, majd büntetőfékezett és kiszállva inzultálta.

A nő elmondása szerint a konfliktus a sávváltási szándékának jelzésekor kezdődött. „Amikor kitettem az indexemet, a mögöttem jövő fehér autós azonnal dudálva a gázra lépett, majd folyamatosan nyomta a dudát” – írta a videó beküldője. A kialakult helyzetben a nő egy ideig két sáv között haladt, mert nem tudta, mire készül a másik sofőr. A Mercedes vezetője ezután mutogatva megelőzte, bevágott elé, és hirtelen megállt.

A sofőr beszámolt a legijesztőbb pillanatokról is, amikor a férfi kiszállt a járművéből.

„Üvöltve felém rohant, szidalmazott, leköpte az ablakot, a telefonjával hadonászott, a tükrömet valószínűleg csak azért nem törte le, mert jeleztem neki, hogy veszi a kamera”

– számolt be az esetről.

A büntetőfékezés az elmúlt években elterjedt jelenség lett a magyar utakon. Korábban az M0-s autópályán is rögzítettek már hasonlóan veszélyes jelenetet. A megijedt nő elmondása szerint sok mindent látott már az utakon, de ilyen agresszív viselkedéssel még sosem találkozott.

Via TV2


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KÉK HÍREK
A Rovatból
Akkora tűz volt a Nemzeti Atlétikai Központ közelében, hogy még a Széchenyi-hegyről is látták
Hulladéktűz keletkezett szombat délután a IX. kerületi Szabad Hongkong úton. A Fővárosi Katasztrófavédelem megerősítette, hogy a tűzoltók megfékezték a lángok továbbterjedését.


Sötét füstfelhő gomolygott szombat délután a főváros déli részén, miután a IX. kerületben, a Szabad Hongkong úton kigyulladt a hulladék egy körülbelül 200 négyzetméteres területen - írta az Időkép. A Fővárosi Katasztrófavédelem tájékoztatása szerint

a helyszínre érkező tűzoltók körbekerítették a lángoló területet, és megakadályozták a tűz továbbterjedését.

Azt sem lehet tudni egyelőre, hogy mi okozta a tüzet, és arról sem érkezett hír, hogy a beavatkozás forgalomkorlátozással jár-e a környéken.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KÉK HÍREK
A Rovatból
Apa és fia is a csörögi támadók között, akik baltával és bottal estek egy férfinak
A 48 éves áldozat súlyos, többszörös töréseket szenvedett a Pest vármegyei támadásban. A bíróság mindhárom gyanúsított letartóztatását elrendelte életveszélyt okozó testi sértés miatt.


Baltával és bottal támadt rá három férfi egy 48 éves áldozatra Csörögön, még március 11-én este. A brutális ütlegek következtében a megtámadott férfi arccsont-, kulcscsont- és bordatörést szenvedett.

A rendőröknek a tanúvallomások és a kamerafelvételek elemzése segített a gyors azonosításban. A nyomozás során az is kiderült, hogy a három támadó összehangoltan hajtotta végre a bűncselekményt – írja a Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság a police.hu-n.

A támadással gyanúsítható 49 éves éves férfi és 22 éves fia ellen körözést adtak ki, miután nem találták őket a csörögi otthonukban. Két napon belül azonban mindkettőjüket, valamint harmadik társukat, a 36 éves T. Dávidot is elfogták.

Mindhárom férfit életveszélyt okozó testi sértés gyanúja miatt hallgatták ki. A rendőrök őrizetbe vették őket, és kezdeményezték a letartóztatásukat, amelyet a bíróság később el is rendelt.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk