Elektronikus zenei megoldások élő hangszerekkel – bemutatkozik a Bumel zenekar
Új formációval mutatkozik be az egykori Nils zenekar dalszerző-frontembere, Pogány János. A teljesen formabontó hangzásvilágú Bumel első klipjét kicsivel lejjebb lehet megnézni, de előtte jöjjön néhány szó az előzményekről.
„A Nils után még játszottam az Indigó Utcában kb. két évig, saját zenekart már nem akartam. Aztán amikor annak is vége lett, nem szerettem volna színpadon állni többet, főleg nem basszusgitárral a kezemben.
Bő egy éve még teljesen biztos voltam benne, hogy nem zenélek többet zenekarban. Zenével foglalkozom, zeneszerzéssel, felvételek készítésével, hangszereléssel, a kreatív része megvan napi szinten, az engem ki tud tölteni.
A Bumel ott gyökerezik, hogy pár éve elvégeztem egy elektronikus zenei sulit és csináltam egy elektro formációt, a Shimát, amit imádtam, de Bálint, akivel élőben előadtuk a dalokat, közben kiköltözött Németországba. Egy teljes lemeznyi anyag készen van, de csak 2 dal jelent meg közülük.
Amikor hallottam, hogy Kathy Zsolt újra menedzsmenttel foglalkozik, elküldtem neki az anyagot. Neki baromira tetszett, úgyhogy leültünk személyesen beszélni róla, amikor is nagyjából előhozta, hogy ez tök jó, de poposabbra kellene venni. Átgondoltam utána és azt válaszoltam neki, hogy ezt nem rontom el, viszont volt egy másik zenei ötletem, amivel beleférhet, hogy poposabb legyen, miközben (számomra) érdekes is marad.”
Ebből nőtte ki magát a Bumel, aminek első klipje itt látható, alatta pedig a frontember részletesen is mesél arról, hogyan állt össze a formáció és milyen terveik vannak.
A stílusról és a felállásról
„Elkezdtem dalokat írni, kifejlesztettem egy teljesen egyedi módszert, amivel bármikor kvázi gyártani tudom a számokat, egy hónap alatt megírtam 10 dalt és feldemózva elküldtem az anyagot Zsoltinak, akinek tökre tetszett. A hangszerelésen nagyon sokat agyaltam közben, elektronikus zenei megoldásokat akartam mindenképp áttenni élő hangszerekre. Már régóta mocorgott bennem, hogy bőgőzni szeretnék, de mindig visszatartott a körülményesség, ami ezzel jár.
A Shimában pl. építettem egy vonós basszusgitárt, és azt használtam színpadon elektronikus basszusok helyett, úgyhogy tapasztalatból tudtam, hogy vonós bőgővel lehet “szinti-basszusozni”. Ott még side chain kompresszáltuk a lábdobhoz, de úgy gondoltam, hogy ha megtanulok rendesen vonózni, akkor kézzel ki tudom játszani azt a jellegzetes off-beatre buffogós sidechain hangzást.
Ez hosszú és melós folyamat volt, de dióhéjban: vettem egy nagybőgőt, elkezdtem tanárhoz járni, majd zeneiskolába, közben egy barátommal elindítottunk egy manouche jazz zenekart Bajusz néven, ezzel párhuzamosan próbáltunk a Bumellel és idén már az iskolai szimfonikus zenekarban is bőgőzöm, sőt most az a megtiszteltetés ért, hogy elhívtak egy görög népzenét játszó formációba is.
A dob kérdéses volt, se elektromos dobot, sem pedig élő dobszettet nem szerettem volna, egy barátom ötlete volt ez a cajon-szett. Néztem róla egy csomó videót és nagyon megfelelőnek tűnt a feladatra, elektronikus hangminta-szerű hangja van, de egyszersmind teljesen organikus is. Úgyhogy megterveztem mindent fejben meg papíron, megrendeltem a hozzávalókat és megépítettem a cuccot. Nagyon szeretjük a hangját.
Akkordozós gitározást tuti nem akartam, de csomó popzenében mostanában van ez a pilinszkázós, kipengetős RHCP-s gitározás, ami nem viszi el a zenét hagyományos irányba, úgyhogy egy rakás jó gitártémát ki lehetett találni ebben a stílusban, így szólamhangszerként használva tök jól megmarad a hangsúly a zene lüktetésén.
A szinti leadeket először úgy gondoltam, hogy hegedűn meg lehet szólaltatni jól, de kipróbáltam mintákkal és nagyon nem adta, így keresgéltem tovább és mind hangszínben, mind pedig hangtartományban a pozan volt, amire át lehetett tenni ezeket elég szépen. Úgyhogy pozan lett.
Billentyűt is szerettem volna helyettesíteni, mint hagyományos, unalmas megoldást, de sajna nem sok más autentikus hangszer van, amivel helyettesíteni lehet, maximum a tangóharmonika, de az funkcionálisan nem lett volna jó. Elsőre rhodes hangzást képzeltem el, az nagyon nyálas volt, az orgona mutatott jót, kikevertem egy saját orgona hangot és az szól most is a dalokban. Egyébként talán 4 komponensből áll a hangzás, és az érdekessége, hogy ezek közül 2 vagy 3 nagybőgő hangminta.
Amikor elküldtem a demókat Zsoltinak, fejben már összeállt a hangszerelés nálam, és még mintákból összerakva, de nagyjából a tervezett hangszerek szóltak, pozan minta, mintázott bőgő, kb. a végleges gitártémákat játszottam fel már, olyasmi dobhangzással, amilyennek betippeltem a cajon-szett hangját, stb.
Tagokkal lement már a majd’ egy éves huzavona, beszáll, mégsem jó neki, kiszáll, szokásos. Dani, a dobos egyértelmű választás volt, vagy 10 évet letoltunk már együtt korábban, szerencsére neki is tetszett az elképzelés, nem ódzkodott ütni a cajon-szettet sem, azóta is stabil tag. Attit, a pozanost Fánczi Gábor, a nagybőgőtanárom ajánlotta a felvételekhez, de aztán megtetszett neki a történet és velünk maradt végleges tagként.
Gitárosokkal nem volt egyszerű, egy nagyon régi barátom személyében találtuk meg a megfelelő embert, akivel ketten egyébként a gypsy jazz formációt is alakítottuk, de hatalmas fájdalmunkra nyáron agyvérzésben tragikus hirtelenséggel elhunyt. Nem volt könnyű időszak.
Utána két békebeli Nils taggal alakult igen rövid ideig teljessé a banda, aztán hirdetésben sikerült végre megtalálni Bálintot, a gitárosunkat és Zolit a billentyűk mögé. Most végre mindenki stabil és boldog a szerepében, mindig aktív a zenekari cset, tervezgetünk és megdumáljuk a mindent is, napi szinten. :)”
A dalról és a klipről
„A dalról annyit kell tudni, amennyit hallani is lehet: a szöveg egy ilyen szakítás utáni önironikus, ‘sehogy se jó - de mégis jó - nekem már mindegy - szarok az egészre is’ hangulat. Önéletrajzi ihletésű darab, drum and bass lüktetés, kattog, klattyog előrefelé, mintha borítanák.
A klip érdekes sztori: úgy volt, hogy a Kathy Zsolti rendezi, kitaláltam egy ötletet, egy csaj szerepelt volna benne végig. Megírtam és átküldtem neki, erre ő úgy gondolta, hogy én nem jól látom a világot, csak ezt verbálisan nem pont így fejezte ki, aztán derült égből hirtelenséggel rám is csapta az ajtót.
Ez a mostani úgy jött, hogy a „Twist again” táncolós klipjét valamikor elindítottam egyszerre az „Ez van”-nal, és tök jól nézett ki hozzá az a twist táncolás. Fokozta ezt a darabos, idétlen hangulatot, ami a dalban van, meg olyan kicsit viccesen komoly volt, ami szintén bejövős.
Eközben Bikali Sanyi, aki fotózott minket, elvállalta, hogy operatőr lesz a majdani klipben, és Szepesi Viktort ajánlotta, mint szervező-rendező arcot. Viktor ötlete volt, hogy a táncokat rakjuk ilyen hotelben mászkálós történések közé, hogy legyen valami összekötő sztori, és neki volt kontaktja a Hotel Nemzetihez, ahol aztán leforgott a klip.
A forgatókönyvet én írtam végül, mert futottunk ki az időből és még semmi nem volt, úgyhogy kénytelen voltam kézbe venni a dolgot. Először csak írtam néhány geget és átküldtem Viktornak, hogy ilyesmi szürreális hangulatra kéne kibontani, de neki annyira nem jött át a lényeg, úgyhogy megírtam az egészet én, és mivel mondta, hogy ezt ő tökre nem érzi, átadta a rendezést is nekem.
Még szerepelni sem akartam eredetileg a klipben, nemhogy rendezni. Csak mondom.
Kicsit kötöttem amúgy az ebet a karóhoz, úgy voltam vele, hogy inkább izgalmas meg érdekes legyen, akár a minőség rovására, a trash hangulatot jobban el tudom képzelni magunknak, minthogy csináljunk még egy 12-1-tucat cinematic kinézetű sztori- vagy image klipet, ami nem is passzol hozzánk.
Az utómunka is az én művem volt, mert Sanyi vágta volna, de neki sem állt össze fejben a lényeg, úgyhogy szerintem eléggé megkönnyebbült, hogy nem neki kell ezt az egészet átlátni meg rendszerezni. Mondta is, hogy vágjuk ketten, mert ő nem látja, de másnap elküldte az összes nyerset, olyan finom utalás jelleggel. :)
A végén még ráraktam egy lapáttal erre a trash hangulatra a vhs torzítással és az idióta visszavágásokkal, de nekem izgalmasabb ezt nézni, mint a szép képet, ami az összes filmben, reklámban meg videoklipben van. Amúgy is még a Fatboy Slim - Praise you klipje volt, ami szóba jött, mint referencia, nagyon menő az a LoFi trash hangulat az egészben.”
