KULT
A Rovatból

"Nála a hangpróbák is másfél órás koncertek voltak" – találkozás Jarkko Arjatsalóval, a nemzetközi Leonard Cohen-közösség alapítójával

Volt egy tánc, Engem vársz, Forgass szerelem, meg természetesen Suzanne és Halleluja.

Link másolása

Ezek a dalok immár régóta a magyar kultúrának is szerves részei. Leonard Cohen költészetét, dalait mi is magunkénak érezhetjük, akár a világ bármely más pontjának nyitott szívű lakói. Érthető tehát, hogy a két éve elhunyt művész életművével az interneten át valódi nemzetközi közösséget hozott létre. Tagjai az idén éppen Budapesten adtak randevút egymásnak augusztus első hétvégéjén, amelynek a Mártonyi Éva vezette Leonard Cohen Club Hungary a gazdája.

A program központi helyszínén, a Budapest Jazz Clubban találkoztunk a finn Jarkko Arjatsalóval, aki 24 évvel ezelőtt teremtette meg e közösség alapjait, melynek azóta is lelke, motorja, a kétévenkénti „Leonard Cohen-események” fő szervezője.

- A legelső albumtól, 1967-től kezdtem gyűjteni Cohen felvételeit, és amikor megjelent a következő, azonnal lecsaptam rá, – meséli Jarkko – 1988-ban aztán végre élőben is láthattuk őt Helsinkiben, így vált teljessé a hozzá való kötődésem.

-Hét évvel később pedig létrehozta a https://leonardcohenfiles.com/ oldalt.

- Már 1984-ben feliratkoztam az angol Jim Devlin Cohen-hírlevelére. tíz évvel később azonban ez a fanzine megszűnt, és úgy gondoltam, szükség lenne egy olyan eszközre, amely folyamatosan figyelemmel kíséri Leonard tevékenységét, kapcsolatot tart a hallgatóival, olvasóival. 1994-ben még éppen csak beindult világszerte az internet, de már azon gondolkodtam, hogy jó lenne egy web-oldal erre a célra. Egy évig tartott, míg összegyűjtöttem annyi anyagot, hogy el lehessen indulni. A fiam, Rauli elkészítette hozzá a programot és 1995. szeptember 3-án született meg az oldal. Nem telt bele sok idő és e-maileket kezdtem kapni a világ minden tájáról, amelyben a Cohen-hívek azt írták: éppen erre vártak. És rögtön anyagokat is küldtek, cikkeket, fotókat, kevésbé ismert felvételeket, különböző helyi feldolgozásokat, és természetesen személyes élményeket is. Ezek felkerültek az oldalra, és egyúttal teret adtak a közreműködőknek az egymással való ismerkedésre is. Aztán 1998-ban kaptam egy e-mailt magától Leonard Cohentől, aki akkor már negyedik éve a kaliforniai Mt. Baldy Zen Központban élt buddhista szerzetesként. Rajtam keresztül üzente a világnak, hogy él és dolgozik. Ettől kezdve rendszeresen küldött az oldal számára írásokat, fotókat, rajzokat, kéziratokat.

- Mikor találkoztak először személyesen?

- Leonard 1999-ben elhagyta Mt. Baldy-t, és meghívta családomat Los Angelesbe. Számomra nagyon meglepő volt, hogy az az ember, aki tízezrek előtt lép fel, mennyire szerény, még azt is mondhatnám, hogy félénk magánemberként. Semmi nem volt benne az önmaguktól elszállt nagy sztárok allűrjeiből, sőt, érződött, hogy nagyon figyel az emberekre, a mások gondolataira. Elárulta nekem, hogy ő állandóan dolgozik, több tucatnyi notesze, jegyzetfüzete volt tele ötletekkel, dal- és verstervekkel, egyszerű feljegyzésekkel. Miután lezárta a zen buddhista tapasztalatot, ismét új utakat keresett. Nem sokkal találkozásunk után autóba ült, és egyedül ment végig Amerikán Los Angelestől Montrealig. Eltöltött egy kis időt szülővárosában, majd Mumbaiba ment, hogy az ősi indiai tanításokba mélyedjen el. Minden vallás nagyon érdekelte, válaszokat keresett bennük a maga számára. De ezen túl is rendkívül nyitott volt, nem létezett olyan ajtó, amit ne mert volna kinyitni. Imádta az élet minden oldalát.

- Volt-e valamilyen különleges élménye a találkozásaik során?

- Több turnéra is elkísértük őt, ilyenkor „all access” passzunk volt. Nemcsak a koncerteket nézhettük a színfalak mögül, hanem végigkövethettük az előkészületeket is. Cohen szinte alig evett a koncertek előtt, talán csak egy kis zöldséglevest egy szelet pirítóssal. Nagyon komolyan vette a hangpróbát, ezek önmagukban is teljes, legalább másfél órás koncertek voltak, mert mindennek tökéletesen kellett szólnia. Az esti előadás előtt rendszerint aludt egy órát, utána akár három óra hosszat is színpadon volt.

- Mi lehet a titka Leonard Cohen egyetemes hatásának?

- Bár az emberek többsége úgy ismeri őt, mint énekes-dalszerzőt, ő alapvetően költő volt, aki előbb csak verseket írt, aztán visszaadta a költészetet a zenének. Verseinek, dalszövegeinek számtalan rétege van, amelyekben mindenki megtalálhatja azt, ami róla, hozzá szól. Azt is megfigyeltem, hogy az emberek másképpen értelmeznek egy-egy Cohen-dalt, vagy verssort, ahogyan öregszenek, és sokan a saját életükkel élik meg az ő költészetét, amely még az 50-es években született, és hat évtizeden át gazdagodott. És az életmű még nem zárult le, hiszen októberben jelenik meg a The Flame című kötete, amelyet nem sokkal halála előtt fejezett be. Emellett leghíresebb dalainak refrénjei szövegükben is nagyon egyszerűek, könnyen megjegyezhetőek, és ezáltal fel tudják hívni a figyelmet egy-egy dal mélyebb tartalmára. Például a humorára, amelyet nem értettek meg azok, akik megragadtak a felszínen.

- És nem utolsósorban karizmatikus kisugárzás áradt belőle, annak ellenére, hogy sosem volt „nagy” hangja.

- Mindig alázatos és becsületes művész volt. Láttuk őt 1988-ban, 1993-ban, és az utolsó években, még akkor is az volt az érzésünk csupán, hogy „érettebb lett”, minden koncerten teljes önmagát adta. A hangjában benne volt az egész lénye, egyénisége – nem véletlen, hogy Kanadában megkapta a „legjobb férfi énekes” díját.

-Az idei, budapesti „Leonard Cohen-esemény” már a 11. a sorban. Sokkal többről van szó, mint a rajongóklubok találkozójáról.

- Igen, mindig is tudatosan kerültük a „rajongóklub” kifejezést, maga Leonard is úgy tekintett ránk, mint az ő munkássága köré kiépült közösségre. Rengeteg ember köszönhet neki tartós barátságokat, szerelmesek találtak egymásra az on-line fórumon és a különböző összejöveteleken. Az első nagy happeninget 2000-ben tartottuk Montrealban, azóta kétévenként tartjuk meg a Leonard Cohen Eventet, mindig más országban, és vannak, akikkel évek óta mindenütt találkozunk. A programokban pedig mindig megjelennek a helyi Cohen-hagyományok, előadóművészek. Így van ez Budapesten is, ahol a Budapest Klezmer Band és Falusi Mariann adott koncertet.

- Van-e olyan Leonard Cohen-dal vagy lemez, ami különösen közel áll Önhöz?

- Én is változom, öregszem, és ez kihat arra, hogy egy adott pillanatban mi szólít meg a legjobban. Leonard utolsó lemeze, a You Want It Darker különlegesen hatott rám, hiszen egy élet összegzését jelenti. A Suzanne-t azonban semmi sem tudja a szívemben felülmúlni.

Jarkkónak várhatóan sok dolga lesz a Cohen-örökséggel a következő egy évben, mert a már említett posztumusz kötet mellett várhatóan forgalomba kerül egy „utolsó utáni” lemez, amelyen a költő-dalnok szinte utolsó percéig dolgozott, és tervezik eddig ismeretlen koncertfelvételek DVD-megjelenését is. Azt azért a közösség atyja szerényen elhallgatta, hogy 2012 szeptemberében Leonard Cohen helsinki koncertjén külön köszönetet mondott neki munkásságának lelkiismeretes gondozásáért…


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KULT
A Rovatból
„Így tovább nem lehet élni” – Újabb zseniális Bödőcs-kisfilm készült, Csákányi Eszter és Znamenák István is remek benne
Amolyan igazi Bödőcs-humor, két lazán odapakolt nagyszerű színészi alakítással. Egy kis Örkény, egy kis Wes Anderson négy és fél percben.

Link másolása

Új kisfilm került fel Bödőcs Tibor YouTube-oldalára: a mintegy 4 és fél perces alkotás két főszereplője Znamenák István és Csákányi Eszter.

A kérvény című opus egy Wes Anderson-szerű miliőben játszódik, és lényegében egy kérvény felolvasásából áll, na meg a hangos csattanóból. De az egészben benne van az „elmúthatvanév” Magyarországa, persze a megfelelően vicces, ironikus körítéssel. A kérvény című kispróza egyébként Bödőcs Prímszámok hóesésben című kötetének egyik fejezete.

Amolyan igazi Bödőcs-humor, két lazán odapakolt nagyszerű színészi alakítással.

De felesleges is ennél több, nézzük a kisfilmet:


Link másolása
KÖVESS MINKET:

KULT
A Rovatból
Nem Zendaya cicijével próbálja eladni a filmjét Luca Guadagnino a Challengersben
Április 25-től játsszák a hazai mozik a Challengerst. Zendaya eddigi pályafutásának talán legfontosabb filmjét készítette el, és mindent meg is mutatott a cél érdekében.

Link másolása

FIGYELEM: A CIKK APRÓ SPOILEREKET TARTALMAZ!

Napok óta azon töprengek, miért is tetszett ennyire a Challengers. Hiszen ha az ember nagy vonalakban elmondja a sztorit, talán fel sem kelti a figyelmet. Szerelmi háromszög, a tenisz, mint az emberi kapcsolatok, játszmák metaforája, bla-bla-bla. De ahogy sokszor hangsúlyozzuk, a művészet fő kérdése a nem a „mit”, hanem a „hogyan”.

Luca Guadagnino rendező az egyszerű hozzávalókat mesterien elegyíti, a romantikus drámából már-már lélektani thrillert csinál. Az első pillanatban megalapozza az egész filmen átívelő feszültséget. Két férfi teniszezik. Izmosak, leharcoltak, feszültek. Már-már mitikus alakok. Csatájukat a nézőtérről figyeli egy szépséges nő.

A három szempárt látjuk egymás mellé vágva, és rögtön tudjuk, miről van szó, mi is lehet a valódi tétje ennek az összecsapásnak.

Ezután a film ügyesen ugrálva az idősíkokon azt mutatja be, hogy jutottak el a szereplők eddig a pontig.

Tashi (Zendaya) ígéretes teniszcsillagnak indult, ám egy sérülés miatt le kellett mondani az álmairól. Manapság férje, Art Donaldson (Mike Faist) teniszcsillag edzője és menedzsere, akivel van egy közös lányuk is. Art rossz passzban van, sorra veszti a meccseit, szíve legmélyén már szívesen visszavonulna, de fél, hogy elveszti felesége megbecsülését, ha feladja. Ám mindannyiuk életét felrázza, amikor egy kisebb rangú versenyen Art szembe találja magát Patrickkal (Josh O’Connor), aki egykor a legjobb barátja volt, egészen addig, amíg meg nem ismerkedtek Tashival.

Mindenképpen ki kell emelni még Trent Reznor és Atticus Ross zenéjét. Mert bármennyire jó is a rendező és a szereplőgárda, voltak olyan helyek a filmben, ahol egyedül a lüktető soundtrack biztosította a feszültséget, anélkül túl hosszú és lapos lett volna egy-egy snitt.

Bámulatos a fényképezés, minden beállítás talál, olykor egyenesen a száguldó labda szemszögéből látjuk a meccseket. Bár a filmben végig erős az erotikus túlfűtöttség, Luca Guadagnino remek ízléssel bánik a kérdéssel. Nem Zendaya cicijével próbálja eladni a filmjét, sosem látszik több, mint ami indokolt, és ami szükséges ahhoz, hogy plusz töltetet adjon egy-egy jelenetnek. Egyébként is túl sok a történés, amit követni kell ahhoz, hogy a szemünket legeltessük. Kimondottan szokatlan módon ebben a filmben sokkal többet vetkőznek a pasik.

Nem is emlékszem, láttam-e valaha olyan mainstream amerikai (vagy bármilyen) filmet, ahol a férfi öltözőt mutatják a maga természetes valóságában.

Itt ez is megtörtént. Sőt, Guadagnino attól sem fél, hogy kicsit behozza a képbe a látens homoszexualitás kérdését. Mindezt kellő lazasággal és humorral teszi.

Félreértés ne essen, a Challengers nem a szexről, és még csak nem is a teniszről szól. Ahogy maga Tashi ki is mondja valahol a film elején: a tenisz nem sport, hanem emberi kapcsolat. Akkor lesz jó egy meccs, ha a pályán lévő két ember szinte eggyé válik, tökéletesen érti egymást.

A Challengers három zseniális színész és egy nem kevésbé nagyszerű rendező összmunkájától lett az, ami, de ez mégiscsak Zendaya filmje, ő a csúcstámadó, a többiek az alaptábort biztosítják neki. A még mindig nagyon fiatal színésznő nem is választhatott volna jobb filmet, hogy megmutassa tehetségét azok számára, akik eddig legfeljebb a Pókember-filmekben és a Dűnében találkoztak vele.

A szép színésznők sokszor úgy próbálnak kitörni a skatulyából, hogy csúnya, vagy legalábbis a nőiességüket háttérbe szorító női karakterek bőrébe bújnak. Zendaya más utat választott: maximálisan kihasználja előnyös külsejét, erotikus kisugárzását, sőt, maga a szerep is arról szól részben, hogy egy vonzereje tudatában lévő fiatal nő miként manipulálja az életében lévő férfiakat. De közben láthatjuk fiatal lányként, anyukaként, femme fatale-ként, üzletasszonyként és tehetetlenül szerelmes nőként is. A színészi sokoldalúság olyan skáláját vonultatja fel, amire kevés szerep nyújt lehetőséget.

Kisujjában van a színész és a nő egész eszköztára, és így könnyedén az ujja köré csavar mindenkit.

Link másolása
KÖVESS MINKET:


A Rovatból
Több mint száz év után került elő egy eddig ismeretlen írás Agatha Christie-től
Az első Poirot-regénye környékén írhatta az első világháború alatt.

Link másolása

Váratlan szerzőre bukkantak egy, a Brit Pszichoanalitikus Társaság archívumában talált magazin hasábjain: minden idők legtöbb könyvet eladott regényírójára, Agatha Christie-re.

A magazint Sylvia Payne, a psziszhoanalízis brit úttörőjének papírjai között találták meg, aki még az első világháborúban, nővérként ismerkedett meg a krimi későbbi koronázatlan királynőjével.

A Mit csináltunk a Nagy Háborúban című, hatvanoldalas, saját készítésű szatirikus magazin is ebből az időből származik és Christie, Payne, illetve kolléganőik különböző írásait tartalmazza: novellákat, verseket, színdarabokat – és egy képregényt is egy mérgezéses esetről, amit Christie és szintén nővér barátnői „követtek el”.

Christie a magazinban elsősorban a kérdezz-felelek rovat vezetőjeként szerepel, ahol képzeletbeli olvasók kérdéseire válaszol, válaszait Agatha néni néven szignózva,

de rejtvényoldalt is szerkesztett, továbbá írt egy bírósági álhíreket tartalmazó rovatot.

A belsős nővérmagazint könnyed, pozitív hangvétele miatt minden bizonnyal saját maguk lelkesítésére készítették a nővérek, akik nap mint nap szembesültek a világháború borzalmaival a Franciaországból hazatért brit háborús sebesültek révén.

Christie nagyjából a magazin keletkezésekor írhatta első regényét is, A titokzatos stylesi esetet, a később legendássá vált Hercule Poirot detektív főszereplésével, de ekkor még senki sem sejthette, hogy az írónő könyveinek eladását csak Shakespeare és a Biblia tudja majd megelőzni, ugyanis első regényének kéziratát három éven át hat különböző kiadó utasította vissza.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KULT
A Rovatból
Meghalt András Ferenc
A nemzet művészének rendezőként olyan filmek fűzödnek a nevéhez, mint a Veri az ördög a feleségét vagy a Dögkeselyű. 81 éves volt.

Link másolása

Nyolcvanegy éves korában elhunyt András Ferenc Kossuth- és Balázs Béla-díjas filmrendező, forgatókönyvíró, producer, érdemes művész, a nemzet művésze – jelentette be csütörtökön Szombathelyen Kollarik Tamás, a Nemzeti Média-és Hírközlési Hatóság elnöki főtanácsadója és Lovass Tibor, a Savaria Filmakadémia elnöke a 11. Savaria Filmszemle keretében rendezett médiakonferencián.

András Ferenc, a Savaria Filmszemle életműdíjas zsűritagja emléke előtt a konferencia résztvevői néma felállással tisztelegtek.

A Színház- és Filmművészeti Egyetem MTI-hez eljuttatott közleménye szerint az intézmény harmadéves filmrendező osztályának osztályvezető tanára csütörtökön hajnalban hunyt el.

András Ferenc 1942. november 24-én született Budapesten, 1973-ban szerzett rendezői diplomát a Színház- és Filmművészeti Főiskolán. Életében mindvégig jelentős szerepet játszott a film és a televízió. Pályáját 1962-ben kezdte a Magyar Televízióban, majd dolgozott a filmiparban is, ahol a korszak legnagyobb rendezőivel működött együtt, köztük Ranódy Lászlóval és Makk Károllyal.

Rendezőként és forgatókönyvíróként olyan rendkívüli alkotások kötődnek a nevéhez, mint a Veri az ördög a feleségét, a Dögkeselyű, A kárókatonák még nem jöttek vissza, a Családi kör vagy a Törvénytelen című film – olvasható az SZFE méltatásban.

Mint írták, András Ferenc 1977-ben aláírta a Demokratikus Chartát, kifejezve tiltakozását a csehszlovákiai diktatúra intézkedései ellen, a politikai nyilatkozat támogatása miatt hosszú ideig nem forgathatott újabb játékfilmet.

A nyolcvanas években a MAFILM színésztársulatának vezetője volt, majd később a Dialóg Filmstúdiót irányította. Produceri tevékenysége mellett meghatározó szerepet vállalt a szinkronszakma alakításában, valamint a Duna Televízió szinkronműhelyének korszakos vezetője volt. Szerteágazó tudása és tapasztalata ellenére viszonylag későn kezdett tanítani: 2021-től volt az Színház- és Filmművészeti Egyetem filmrendező osztályának osztályvezető oktatója, aranydiplomáját pedig 2023-ban vehette át ugyanitt - emelik ki a közleményben.

András Ferenc halálával a magyar film világa kiváló alkotót veszített el, emlékét a filmjein és oktatói munkáján keresztül őrzi a Színház- és Filmművészeti Egyetem

– írták.

Link másolása
KÖVESS MINKET: