KULT
A Rovatból

Brutális tragédiák és gigasikerek – Keanu Reeves, a legnagyobb szívű sztár

Sandra Bullockkal összejöhetett volna, lemond a saját gázsijáról mások kedvéért és segít, ahol tud.

Link másolása

Keanu Reeves a hollywoodi elit tagja, amit elsősorban szépen felépített akcióhős imidzsének és remek filmes választásainak köszönhet. Sokak szerint színészi tehetsége még mindig nagy kérdés, mi bírjuk. Csalódást nem igazán okozott. Sőt, akciósztárként milliókat keres, miközben a magánéletében adakozó és inkább bujkál a nyilvánosság elől. Itt van pár dolog, amit nem sokan tudnak róla:

1. Igazi önzetlen ember

Az elképesztően sikeres és gyorsan kultikussá vált Mátrix-filmek Reevesnek sok millió dollárt hoztak a konyhára. Ennek ellenére több forrás szerint is a pénz nagy részét továbbadta. Egyrészt úgy érezte, hogy a stáb is megérdemli azt az anyagi elismerést, amit a színészek, hiszen ő úgy gondolta, a kamera mögött állók a filmek igazi hősei.

Mivel nélkülük nem készültek volna el a Mátrixok, Reeves szép summákat ajánlott fel valamennyi speciális effektusokkal foglalkozó stábtagnak és a jelmezes részlegnek.

2. Nemcsak a Mátrix-szal kapcsolatban jótékonykodik

Hanem gyakorlatilag egyfolytában. Nem érdekli, hogy ír-e róla a sajtó, nem ad ki külön sajtóközleményt a jócselekedeteiről, amiből azonban jó számmal van.

Sokszor utólag, véletlenül derül ki, hogy egy adott jó célért Reeves is pénzt adományozott, ráadásul nem is vár dicséretet a nagylelkűségéért.

Aki ismeri, azt mondja róla, igazi, tiszta, belülről jövő jóság jellemzi. Kár, hogy ezt kell leírnunk, de ilyen értelemben igazi régimódi fickó, azaz ha süt egy tortát a nagymamája szülinapjára, nem posztolja egyből az Instára.

3. Bejöttek egymásnak Sandra Bullockkal a Féktelenül forgatásán

Mint ismeretes, főleg Sandra Bullock karrierjének, de Reeves-ének is nagy svungot adott ez az 1994-es akciófilm, mely egy bomba miatt megállíthatatlan busz utasaiért küzdő két ember küzdelmeit meséli el, egészen izgalmasan.

Tavaly Ellen DeGeneres showjában árulta el a színész, hogy tetszett neki Bullock, miután Ellen megmutatott egy beszélgetés-részletet, melyben a színésznő egykori filmbeli partneréről áradozott: elmondta, hogy Keanu milyen kedves és jóképű volt, és biztos valamit nem bírt benne, mert ő maga állandóan zavarban volt a közelében.

Erre Reeves kinyögte, hogy neki is tetszett Bullock - érdekes, hogy erről sosem tudtak korábban, viszont lehet, hogy épp ettől működött köztük a vásznon a kémia. "De hát dolgoztunk" - mondta egyszerűen az interjúban.

4. Egyáltalán nem érdeklik a külsőségek

A színész olyan szerényen él - leszámítva motorbicikli-mániáját -, amire tutira nem számítanánk egy hollywoodi sztártól. Nem vásárolt méregdrága villát évekig, hanem egy hotelben lakott, mielőtt saját házra tett szert. Egy csomó olyan sztori szól arról, mennyire józan és emberi a gondolkodása is: egy alkalommal

egy nőnek adta át a helyét a metrón, aki állni kényszerült, volt, hogy idegenek karácsonyi ajándékait finanszírozta, sőt, az Oscar-díjas Octavia Spencernek van egy saját sztorija róla,

ezt nemrég mesélte el a Graham Norton Showban: nagyjából 25 éve, a Mátrix idején a színésznő épp egy forgatókönyvért sietett, amit egy meghallgatásra akart betanulni, és ő is tök lepukkantan nézett ki, meg az autója is, ami tiszta madárürülék volt. Persze épp Beverly Hills legmenőbb környékén robbant le, amikor a semmiből megjelent egy napszemüveges motoros - Reeves, Spencer azonnal felismerte - és megkérdezte, segíthet-e. Aztán végigtolta a színésznő autóját az úton, az emberek meg összesereglettek bámulni a jelenetet.



Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KULT
A Rovatból
36 évesen meghalt Ferich Balázs, Azahriah és a Wellhello menedzsere
A Supermanagement társtulajdonos-ügyvezetője csütörtök hajnalban halt meg hosszú betegség után. Barátja és üzlettársa megható sorokkal búcsúzott tőle.

Link másolása

Hosszú betegség után csütörtök hajnalban meghalt Ferich Balázs, a Supermanagement nevű kiadó-menedzsment társtulajdonos-ügyvezetője, a Blind Myself nevű magyar metálzenekar korábbi basszusgitárosa - írja a Forbes. A zenei szakember 36 éves volt.

A 2016-ban alapított Supermanagement a hazai piac egyik legsikeresebb szereplője, akik olyan magyar előadókat menedzselnek, mint a Wellhello, a Follow the Flow, az Anna and the Barbies, Dzsúdló, Desh és Azahriah.

Ferich Balázsról a Supermanagement másik alapítója, Tóth Gergő búcsúzott a Facebookon.

„2012-ben vettük be a Blind Myselfbe basszusgitározni. Pillanatok alatt lettünk barátok. Rengeteget segített a zenekar dolgainak intézésében. Veleszületett tehetsége volt a menedzseléshez”.

Tóth felidézte, hogy a Cloud 9+ az első banda, amit együtt menedzseltek, és nagy kockázatot vállaltak, amikor megalapították a saját cégüket.

„Balázst imádták az előadóink, kollégái. Über-maximalista volt a melóban, nem elégedett meg sosem a második hellyel. Folyamatosan azon agyalt, hogyan lehetnénk még jobbak és jobbak. Bazsinak hatalmas szíve volt. Imádta a gyerekeit és feleségét, Dittát, a legjobb apuka volt, akit valaha ismertem.”


Link másolása
KÖVESS MINKET:

KULT
A Rovatból
Az egész hazai sztárvilág gyászolja a 36 évesen meghalt Ferich Balázst: „Mérhetetlen fájdalom”
Tóth Gabi, Czutor Zoltán és a Carson Coma is kifejezte együttérzését. A Supermanagement társtulajdonos-ügyvezetője csütörtök hajnalban halt meg hosszú betegség után.

Link másolása

Az egész hazai zenei világ gyászolja a 36 évesen meghalt Ferich Balázst, a Supermanagement nevű kiadó-menedzsment társtulajdonos-ügyvezetőjét.

A zenei szakember számos hazai sztárnak, köztük Azahriah-nak, a Wellhellonak és Dzsúdlónak volt a menezdzsere.

Ferich Balázsról a Supermanagement másik alapítója, Tóth Gergő megható sorokkal búcsúzott a Facebookon.

„2012-ben vettük be a Blind Myselfbe basszusgitározni. Pillanatok alatt lettünk barátok. Rengeteget segített a zenekar dolgainak intézésében. Veleszületett tehetsége volt a menedzseléshez.”

A Supermanagement Facebook-oldalán csütörtök délután közzétett bejegyzésére azóta több mint ezer hozzászólás érkezett, köztük számos hazai sztár is kifejezte a részvétét. A Carson Coma zenekar egy fekete szívvel fejezte ki együttérzését, az AWS gitárosa, Brucker Bence pedig egy érzelmes üzenettel köszönt el Ferich Balázstól.

„A folyamatos profi és maximalista hozzáállásod mindig irigyeltem és nagyon nagy hatással volt rám! Ha nem ismerlek, bizony nem lennék ott ahol. Mindig emlékezni fogok rád!”

- írta többek között a zenész.

„Őszinte részvétem” - írta a hozzászólások között Azahriah gitárosa, Szabolcsi Fészek.

„Őszinte részvétem Gergő, sok erőt a családnak mérhetetlen fájdalom…” - írta Tóth Gabi.

„Végtelenül sajnálom, sok erőt kívánok Gergő!” - üzente megrendülve Czutor Zoltán.

Antal Timi énekesnő egy korlátozott ideig elérhető Instagram-sztoriban, egy fekete-fehér fotóval emlékezett meg, a képhez pedig azt írta:

„Ég Veled, Balázs!”

via Blikk


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KULT
A Rovatból
Teljes a káosz: az RTL úgy cserélgeti a főműsoridős műsorait, hogy erről már nem is szól
Teljes a fejetlenség a csatornánál, néhány nap alatt két fontos műsor ismétlése is csődöt mondott. Így hétköznap este ismét jöhetnek a pajkaszegiek.
Maier Vilmos - szmo.hu
2024. április 19.


Link másolása

Ember legyen a talpán, aki követni tudja az RTL hétköznapokat érintő műsorváltozásait. A csatorna láthatóan nem tudja, mihez kezdjen Az álommeló második évada utáni sávval, ahol egyre-másra bedőlnek a korábbi műsorok ismétlései.

A március 25-én indult álláskereső reality után először a Gólkirályság első évadát ismételték, elfogadható eredményekkel, írja a Sorozatwiki. Április 8-tól Az Árulók – Gyilkosság a kastélyban első évadát tűzték műsorra ugyanott, katasztrofális nézettség mellett.

Ezért most hétfőtől ebben az időpontban a Házasodna a gazda tavaly őszi, 6. szezonjának ismétlését kezdték el, ami két nap után szintén beleállt a földbe. Így péntektől, vagyis április 20-tól inkább egy újabb bőrt lehúznak Pajkaszeg lakóiról, és elkezdik A mi kis falunk hatodik szezonjának újravetítését.

A magyar sorozat után az RTL Híradó – Késő esti kiadás 10 perccel korábban, 22:40 helyett, 22:30-kor lesz látható a csatornán. Ezt követően a Gyilkos elmék 23:15 helyett, 23:05-kor kerül majd képernyőre.

A műsorváltozás a szombati és a vasárnapi napokat nem érinti.

Link másolása
KÖVESS MINKET:


KULT
A Rovatból
Fotók: Eltemették Tordy Gézát
Ernyey Béla közös emlékeket idézve búcsúzott Tordy Gézától. Óriási szívű, nagystílű ember volt - mondta. A Vígszínház társulata nevében Lukács Sándor színművész búcsúzott.

Link másolása

Családja, barátai, pályatársai, tisztelői kísérték utolsó útjára Tordy Géza Kossuth-díjas, kétszeres Jászai Mari-díjas színművészt, rendezőt, érdemes és kiváló művészt, a nemzet színészét, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagját csütörtökön Budapesten, a Farkasréti temetőben.

A 85 éves korában, március 30-án elhunyt színművész búcsúztatásán elsőként a jövő színésznemzedéke nevében Szőcs Artur mondott beszédet. A színész-rendező felidézte, hogy Tordy Gézát még színművészetisként ismerte meg, majd 15 évadot dolgoztak együtt. Kiemelte: Tordy Gézát ízig-vérig érdekelte a színházcsinálás, fontos volt számára a csapatmunka.

Ernyey Béla közös emlékeket idézve búcsúzott Tordy Gézától. Óriási szívű, nagystílű ember volt - mondta a művészről, akivel 1963-ban találkozott először, és akihez élete leghosszabb barátsága fűzte.

A Vígszínház társulata nevében Lukács Sándor színművész búcsúzott, színészkollégája játékát és közös munkáikat idézte fel. Mint mondta, Tordy Gézában nagy erők lakoztak, nagy dühök és nagy szenvedélyek.

A színészet illanó pálya - fogalmazott. A kincs az az üzenet, amelyet át tudunk adni úgy, hogy a lelkekben minél tovább megmaradjon. "És te, Gézus, ezeknek az üzeneteknek katartikus átadója voltál" - mondta.


Link másolása
KÖVESS MINKET: