KÉK HÍREK
A Rovatból

Bróker Marcsi bűnügyi felügyeletének meghosszabbítását kéri az ügyészség

Az asszony letartóztatása 2019 decemberében megszűnt, így kiengedték börtönből. Azóta házi őrizetben van és nyomkövetőt is viselnie kell.


A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Főügyészség a Kun-Mediátor ügyben 2017. június 2-án, többek között, különösen jelentős kárt okozó csalás bűntette miatt emelt vádat. A vád szerint a Bróker Marcsiként elhíresült D. Sándorné cselekményeivel több, mint 760 személyt károsított meg. Volt olyan sértett, aki több mint egymilliárd forinttal károsodott, de sokan voltak olyanok is, akik több tíz millió forintot veszítettek a Bróker Marcsival kötött „üzleti befektetés” miatt.

Az asszony a gyanúsítotti kihallgatása előtt külföldre távozott és közel másfél évig elrejtőzött azért, hogy kivonja magát a büntetőeljárás alól. Kézre kerítésében a belize-i hatóságok működtek közre.

A vád szerinti cselekményei jelentős tárgyi súlyúak, elítélése esetén hosszú tartamú büntetéssel kell számolnia.

Bróker Marcsi 2016. december 16-tól letartóztatásban volt, viszont mivel annak tartama elérte a törvényi maximumot, az ügyben első fokon eljáró Szolnoki Törvényszék 2019. december 10-én a letartóztatást megszüntette és az asszony bűnügyi felügyeletét rendelte el, nyomkövető technikai eszköz alkalmazása mellett.

A Szegedi Fellebbviteli Főügyészség a vádlott eljárási cselekményen történő jelenlétének biztosítása, a szökés, elrejtőzés, valamint a bűnismétlés veszélyének kiküszöbölése érdekében a indítványozta Bróker Marcsi bűnügyi felügyeletének változatlan magatartási szabályok mellett történő további fenntartását.

A bűnügyi felügyelet felülvizsgálatáról a Szegedi Ítélőtábla fog dönteni.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KÉK HÍREK
A Rovatból
RTL: Előkerült a Zanzibáron eltűnt magyar nő, akinek a reptérre tartva veszett nyoma
Apja kétségbeesve jelentette, a rendőrség körözést adott ki. A telefonja tönkrement, a helyi hatóságok kórházba vitték, ahonnan tegnap engedték ki.


Előkerült a 39 éves, siklósi származású nő, akinek négy napja veszett nyoma Zanzibárból hazafelé.

Az útja utolsó ismert állomása a dohai repülőtér volt. Onnan Budapestre indult volna, de nem érkezett meg.

Édesapja hivatalosan bejelentette az eltűnését, a rendőrség körözést adott ki.

Az RTL Híradó információja szerint rosszul lett, ezért nem engedték felszállni a Budapestre tartó járatra, és közben a telefonja is meghibásodott, így a családja nem tudta elérni.

A helyi hatóságok kórházba vitték, tegnap engedték ki. Ma délelőtt megérkezett a ferihegyi repülőtérre.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
KÉK HÍREK
A Rovatból
Juhász Péter után újabb youtubernél tartottak házkutatást a rendőrök, ő egy gyilkossági ügyről beszélt
A Nemzeti Nyomozóiroda munkatársai adathordozókat, telefont foglaltak le, majd egy határozatban közölték vele, hogy miért indult ellene eljárás.


Egy youtuber ellen indítottak eljárást, arra hivatkozva, hogy

a csatornáján egy olyan interjú jelent meg, amiben egy magas rangú kormánytag állítólagos érintettségére utaltak egy 10 évvel ezelőtt meggyilkolt lány ügyében

- számolt be az RTL Híradó.

Mindez azt követően történt, hogy Juhász Péter volt ellenzéki politikusnál is megjelentek a hatóság emberei, lefoglalták számítógépét és mobiljait, majd kihallgatták.

A Nemzeti Nyomozóiroda munkatársai a youtubernél is adathordozókat, telefont foglaltak le. Egy határozatot is átadtak neki, amiben az szerepel: “nagy nyilvánosság előtt, jelentős érdeksérelmet okozva elkövetett rágalmazás vétségének gyanúja miatt" nyomoznak.

A youtuber a Híradónak elmondta:

"Csináltam egy videóinterjút Juhi Zsolt bácsis felvétele után, ez egy 10 évvel ezelőtti meggyilkolt prostihoz kötődik, akit annak idején kapcsolatba hoztak egy magas rangú kormánypárti politikussal. Az apja megnevezte ezt a személyt. Ennek kapcsán pár nappal később magyar kormányzati szerv letiltotta ezt a videót youtuberól, nem törölték, hanem az elérését korlátozták Magyarországon".

A Híradó emlékeztet rá, hogy Puzsér Róbert „Elég a megfélemlítésből! címmel vasárnapra egy szolidaritási demonstrációt hirdetett Juhász Péter mellett a Kossuth térre. Felszólal majd Látó János is, aki a Juhász által nyilvánosságra hozott hangfelvételen először említette Zsolt bácsit.

A Parlamentben tizenkét napja hangzott el Arató Gergely DK-s képviselő kérdése arról, hogy ki az a Zsolti bácsi? A képviselő Juhász videója kapcsán szólította meg a miniszterelnök-helyettest. A felvételen egy névtelen telefonáló bizonyítékok nélkül azt állította, hogy 10 éve Ózd környékén állami gondozott gyerekek azt mesélték neki, hogy felismerték egy politikus hangját a tévében, aki éjszakánként molesztálta őket. Semjén Zsolt ezt követően visszautasította Arató Gergely kérdését.

VIDEÓ: Az RTL Híradó beszámolója


Link másolása
KÖVESS MINKET:





Link másolása
KÖVESS MINKET:


KÉK HÍREK
A Rovatból
„Nagyon megbántam, bárcsak visszafordíthatnám” – 10 éves öccse szeme láttára ölt meg egy 16 éves fiú egy idős férfit Öcsödön
A gyilkosság után kábítószert vett, majd apjával együtt a rendőrségre ment, ahol bevallotta, mit tett.


Brutális gyilkosság miatt ítéltek el egy fiatalkorú, 16 éves fiút, aki Öcsödön egy idős férfit ölt meg. 10 éves öccse is végignézte a gyilkosságot. A támadó 103 ezer forintot vitt el. Végül az apjával bement a rendőrségre és bevallotta, mit tett.

A vád szerint a fiú a 10 éves testvérével ment be a 86 éves férfi házához szilvát szedni. Mikor meglátta, hogy pénz van az idős ember zsebében, elhatározta, hogy megszerzi.

Ököllel és egy edénnyel ütötte a fejét, aztán egy téglával esett neki. A gyilkosság után elmenekült, a megszerzett pénzből pedig kábítószert vett.

A vádirat kiemelte, hogy nyereségvágyból, különös kegyetlenséggel, aljas indokból, idős személy ellen követte el a gyilkosságot a fiatal.

Az ügyész elmondta: „Súlyosító körülményként kérem figyelembe venni a büntetés megállapítása során, azt, hogy az emberölést rendkívül súlyos, négyszeresen minősül. Az elkövetés során a vádlott rendkívül kitartó szándékot, elszántságot és gátlástalanságot tanúsított. Nem tartotta vissza a cselekmény elkövetése során, hogy a 10 éves öccse is végignézi a bűncselekményt.”

A védelem azt emelte ki, hogy a fiú őszintén megbánta a tettét, és még nem volt büntetve.

A fiú az utolsó szó jogán halkan azt mondta: „Nagyon megbántam, bárcsak visszafordíthatnám”.

A bíróság ítéletet hirdetett:

„10 év 6 hónap szabadságvesztésre és 10 évre a közügyektől eltiltásra ítéli. A szabadságvesztés végrehajtási fokozata fiatalkorúak börtöne. A vádlott a vele szemben kiszabott szabadságvesztésre feltételes szabadságra nem bocsájtható.”

VIDEÓ: Az RTL híradó beszámolója


Link másolása
KÖVESS MINKET: