Brazilok: szerethető mese a magyar valóságról
Acsán valóságos focilázban égnek a helyi cigánytelep lakói. Egy jószándékú pap (Bánki Gergő) közbenjárásának köszönhetően ugyanis idén ők is nevezhetnek a helyi focibajnokságra. „Ezt a csatát meg kell végre küzdeni” – mondja a fehérek és a cigányok közti feszültségre utalva a pap – „És akkor már inkább a pályán, mint az utcán.” A cigánytelepen csellengő kamaszokból álló „Brazilok” kapva kapnak az alkalmon, a börtönből frissen szabadult Áron (Nagy Dániel Viktor) vezetésével pedig azonnal neki is látnak az edzésnek.
De nemcsak a győzni akarás vezérli őket. Egy Acsáról származó titokzatos milliomos ugyanis bejelenti, hogy a győztes csapat focistáit kiutaztatja magához Brazíliába. Így egy csapásra megemelkednek a tétek, mivel a helyi fiatalok szemében az utazás a kitöréssel lenne egyenértékű.
„Egyszer volt, hol nem volt…” – akár így is kezdődhetne M. Kiss Csaba és Rohonyi Gábor új vígjátéka, a Brazilok, annyira mesei az egész. A filmet látva minden bizonnyal sokan sérelmezni is fogják, hogy az alkotók a mai Magyarországon ilyen könnyed, közönségfilmes formában szólnak a „cigánykérdésről”. Adott hát a kérdés: elegendő lehet vajon a szórakoztató, népmesei keret az olyan mélységű társadalmi problémák megtárgyalására, mint a rasszizmus, a mélyszegénység és a megélhetési bűnözés?
Az alkotók nagyon frappáns válasza szerint igen is, meg nem is. Egyfelől a Brazilokkal nem bocsátkoznak a legégetőbb társadalmi kérdések mélyelemzésébe, nem akarnak nagyot mondani a cigányságról, és nem foglalkoznak az aktuálpolitikával sem. Elvégre
nem egy kisrealista drámával van dolgunk, hanem egy szórakoztató sportfilmmel, amelyben a szedett-vedett, kívülállókból összeállított csapat sorra legyőzi a nála sokkal esélyesebb ellenfeleket.
Másfelől a film nem mismásolja el az olyan komolyabb problémákat sem, mint a rasszizmus, a kirekesztés vagy éppen a bűnözés.
A film nyitójelenetében például egy csapat roma fiatalt látunk, akik éppen tűzifát lopnának a gazdag szomszédtól, de üldözőbe veszi őket egy véreb. „Meg is volt a reggeli futás” – kommentálja a látottakat a film tízévesforma narrátora, Puporka Fingi (igen, ez a neve, Lakatos Erik alakítja). Később a börtönből hazafelé tartó Áron busza Gáspár Lacival autójával karambolozik, mert a STOP-táblának lába kelt. „Már megint ellopták azok a tetves cigányok!” – mondja a rasszista rendőr, majd hozzáteszi: „Persze nem a művész úr fajtája!” A filmvégi döntőre csődülő szurkolótábor láttán pedig így szól a narrátor: „Én is megijedtem ettől a sok cigánytól. Mi lesz itt, ha vesztünk? És mi lesz, ha nyerünk?”
A film tehát a könnyed, romantikus hangvétel ellenére sem hallgatja el a kényes kérdéseket, ez pedig akkor sem elhanyagolható érdem, ha a legtöbbször végül a komolyabb témák is poénforrássá válnak. Vessük csak össze a filmet a két évvel ezelőtti Veszettekkel, ami aktuálpolitikai kérdéseket feszegetett, de még a „cigány” szót sem merte kimondatni a szereplőkkel! Jellemző, hogy a Brazilok a mesei és a komolyabb pillanatok között egyensúlyozva is többet mond el a cigányság helyzetéről, mint Goda Krisztina filmje.
Volt azonban még egy nagyon jó húzása a forgatókönyvíróknak, amivel már az első jelenettől fogva indokolttá tették a mesei hangvételt, nevezetesen azzal, hogy a kis "Ronádó"-mezes Fingit tették meg a film narrátorának. Az ő tolmácsolásában egycsapásra elhisszük, hogy gyerekszemszögből valóban így fest egy olyan falu, mint Acsa, ahol szerinte „minden tejfel”, még akkor is, ha azért nem könnyű az élet, és általában a falusi búcsú is tömegverekedéssel végződik. Az ő szemében a testvérei az igazi hősök, az aranyszívű Áronnal az élen, a rendőrök csak rosszat jelenthetnek, a focipályán pedig a legmerészebb álmok is megvalósulhatnak. Lakatos Erik őszinte alakítása telitalálat, egyértelműen ő a film aduásza, hiába a sztárokkal megtűzdelt (egyébként hibátlan) szereplőgárda.
Rengeteg erénye van hát a Braziloknak.
Egy nagyon őszinte, és nagyon kedves filmmel van dolgunk,
amelyben hibátlan az ábrázolt miliő, az esendő, de nagyon is szerethető szereplőkkel pedig az első perctől fogva együtt izgulunk a győzelemért. Miattuk még akkor is jól esik a happy end, ha már a szinopszis alapján is megtippelhettük a befejezést.
Képek: Intercom
