KULT
A Rovatból

Bradley Cooper és Steven Spielberg Oscar-csalija a Netflixen – Megnéztük a Maestrót!

Nem gondoltam volna, hogy egy biszexuális zeneszerző életéről szóló dráma ennyire szórakoztató lesz. A West Side Story atyja, Leonard Bernstein egy korszakos zseni volt, annak minden előnyével és hátrányával együtt. Cooper filmje pedig elképesztően kreatívan és mégis gyönyörűen komponált tradicionális ezközökkel mutatja be az érzékeny, bohém embert és szerelmeit.

Link másolása

Ez Bradley Cooper szerelemprojektje, vagy Netflix legújabb Oscar-csalija? Könnyű a válasz: mindkettő. Cooper nem csak főszereplője, de egyik írója, rendezője és producere is az amerikai zeneszerzőről szóló életrajzi drámának.

Szigorúan nézve, nem egyértelműen életrajzi film, mert nemcsak Leonard Bernsteint helyezték fókuszba, hanem Bernstein szerelmeit.

Márpedig abból volt egy pár: nemcsak nők és férfiak, hanem a zene maga, a szabadság és a boldogság. Ezeket üldözte egész életében, sikeres zeneszerzőként kimondottan bohém életet tudott élni, így nem vetette meg az élet gyönyöreit.

A film Bernstein (Bradley Cooper) karrierjének legmeghatározóbb pillanatában indul, amikor felkérik 25 évesen, hogy vezesse a méltán híres Carnegie Hall kórusát, mert más nem tudta éppen elvállalni. Innentől fogva felfelé ívelt a karrierje. Ezután ismerte meg élete egyik nagy szerelmét és későbbi feleségét, Felicia Montealegre Cohent (Carey Mulligan).

Innentől kettejük kapcsolatán keresztül ismerhetjük meg Bernstein életének fontosabb pillanatait.

Felicia sikeres színésznő lett, Leonarddal született több közös gyermekük is, akik előtt titkolniuk kellett Bernstein szexualitását, ez pedig nehéz feladatnak bizonyult, mert ha egyszer szerelmes lett valakibe, azzal gyorsan „megtalálta” a közös hangot. Igazából ennyi konfliktus van a sztoriban. Egy kapcsolaton keresztül ismerhetjük meg egy különleges ember privát életének részleteit.

Ha csak ennyi lenne a történetben, akkor is érdekes lenne, de Cooper Leonard Bernstein életét egészen különlegesen, több szinten mutatja be. Az egész film az idős Leonarddal készült interjúval kezdődik, majd visszaugrunk 1943-ba, és ekkor a film fekete-fehérré vált át. Innentől a klasszikus Hollywood aranykorszakát idéző stílusban forog tovább. A vágások, a filmtechnikai megoldások, mind a régi mozikat idéző átkötések, karakterbemutatások. Carey Mulligant bemutató szcéna akár a Cassablancából is lehetett volna.

Aki ismeri a mozinak ezt a korszakát, számtalan utalással, megoldással találkozhat régi hollywoodi időkből.

Emellett az egészet Bernstein zenéje járja át, saját szerzeményei szólnak a róla szóló film alatt – nagyon meta. A film közepén váltunk, és a ’70-es, ’80-as évek képi világával találkozunk, ahogy haladunk a korral, a filmtechnika is követi főszereplőnket és kort. Nem tudom elmondani mennyire átgondolt koncepcióról van szó, érezni, hogy Cooperék minden négyzetcentiméterét kigondolták a műnek, minden kompozíció előre megtervezett és precíz.

Emellé jön a hibátlan színészi játék: Bradley Cooper nagyon jó színész, ezt már többször bizonyította, de Leonard Bernstein szerepében szinte eltűnik. Nem Cooper köszön vissza a képernyőkön, hanem egy boldogságot hajszoló, mindig mosolygós zseni, akiért folyamatosan szorítunk. De miért tart minket ennyire feszültség alatt Bernstein karaktere? Mert nem akarjuk, hogy felesége csalódjon benne, Carey Mulligan hihetetlen ügyes, klasszikus értelemben vett, nagybetűs színésznőt játszik.

Mulligan élete során nem egy elismerést bezsebelt már, de az Oscar-díj még hiányzik a portfóliójából.

Pedig már nagyon megérdemelné, eddig két jelölése volt, de úgy érzem cikkünk tárgyáért nem csak a jelölésre van nagy esélye, ezért a szerepért bőséggel kijár neki az elismerés. Nagyon nehéz, ugyanakkor hálás szerep jutott neki Cooper álomfilmjében, amit Mulligan teljes mértékben kihasznált. Minden tiszteletem. A két főszereplőn kívül is igen illusztris a szereplőgárda. Idehaza talán A nagy svindliből, vagy a Doom Patrolból ismerős Matt Bomer játssza David Oppenheimet, aki Bernstein egyik első szerelme volt. Sarah Silverman alakítja Bernstein testvérét, valamint Maya Hawkot is érdemes kiemelni, mint Jamie-t, Bernsteinék legnagyobb lányát.

Ennyi erős színész közül is kitűnik a főszereplő páros, de még ezeken kívül sem tudom abbahagyni a pozitívumok listázását. A Bradley Cooper és Josh Singer által írt közös forgatókönyv pergős és érdekfeszítő. Nem véletlenül, Singer is erős író, elég az Oscar-díjas Spotlight-ra vagy A Pentagon titkaira gondolunk, amit szintén ő jegyzett. Hiába tűnik viszonylag kevésnek az alapanyag, a párbeszédek érdekesek, és az egész koncepció csillagos ötös.

Matthew Libatique operatőr képei lenyűgözőek, sok vágás nélküli színpadias koreográfia van a filmben, ezt így furcsa leírni, de ha látja a néző feltűnő, hogy sokszor úgy váltanak helyszínt a karakterek, hogy ténylegesen ők nem mozdulnak, hanem a díszlet „mozog” körülöttük, vagy a vágás nélküli szcénákat is érdemes megjegyezni.

Egyszerűen zseniális, nem lehet rá mást mondani. Mondjuk tőle ezt a színvonalat már megszokhattuk, ő volt a Rekviem egy álomért és a Fekete hattyú operatőre is, de már Cooperrel is dolgozott együtt a Csillag születik-ben. Érezni, hogy Bradleytől nem áll messze a zene, a Csillag születik is zenés dráma egy istenadta tehetségről és mostani filmünk is nagyon közelít a maga módján a tökéletességhez. Cooper nagyon tehetséges rendező, alig várom a következő projektjét a szintén különleges hangú Will Arnettel. Amikor leültem a film elé, nem számítottam rá, hogy ennyire magával fog ragadni.

A produkciós dizájnt is csak dicsérni lehet, a díszletek, a kosztümök, minden korhű, a maszkok is hihetetlenül jól sikerültek, amit pedig Bernstein zenéjével műveltek Cooperék, az tanítandó.

Saját zenéjére komponálták Leonard életét, szinte dalba illően szép.

Nemcsak én gondolom így, elég sok ember bízott ebben a projektben. A producerek között olyan apróbb nevek találhatóak Cooper mellett, mint Steven Spielberg, vagy Martin Scorsese, ha szerintük megéri pénzt költeni erre, akkor nagy hibát nem követhet el, aki megnézi.

Nem létezik természetesen hibátlan film, a Maestro sem az. Akit abszolút nem érdekel egy sikeres, fehér, biszexuális zeneszerző életének fontosabb eseményei, azok egy pillanatot sem fognak élvezni a két óra tíz perces játékidőből.

Néha eléggé lassú a ritmusa, a közepe felé kicsit leül, de a színészek, a rendezés és a forgatókönyv elviszik a hátukon a lassabb részeket is.

Akik nem szeretik a régi stílusú hollywoodi filmeket, vagy teljesen érdektelen számukra a West Side Story és egyéb Bernstein musicalek zenéi, azoknak sem tudom ajánlani a Maestrót. Bevallom, a musicaleket én sem szeretem, de ezt a filmet megérte megnéznem, és úgy gondolom, a díjátadó szezonban is elég sikeres lesz majd. A Maestro megtekinthető magyar szinkronnal a Netflix kínálatában.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KULT
A Rovatból
„Így tovább nem lehet élni” – Újabb zseniális Bödőcs-kisfilm készült, Csákányi Eszter és Znamenák István is remek benne
Amolyan igazi Bödőcs-humor, két lazán odapakolt nagyszerű színészi alakítással. Egy kis Örkény, egy kis Wes Anderson négy és fél percben.

Link másolása

Új kisfilm került fel Bödőcs Tibor YouTube-oldalára: a mintegy 4 és fél perces alkotás két főszereplője Znamenák István és Csákányi Eszter.

A kérvény című opus egy Wes Anderson-szerű miliőben játszódik, és lényegében egy kérvény felolvasásából áll, na meg a hangos csattanóból. De az egészben benne van az „elmúthatvanév” Magyarországa, persze a megfelelően vicces, ironikus körítéssel. A kérvény című kispróza egyébként Bödőcs Prímszámok hóesésben című kötetének egyik fejezete.

Amolyan igazi Bödőcs-humor, két lazán odapakolt nagyszerű színészi alakítással.

De felesleges is ennél több, nézzük a kisfilmet:


Link másolása
KÖVESS MINKET:

KULT
A Rovatból
Nem Zendaya cicijével próbálja eladni a filmjét Luca Guadagnino a Challengersben
Április 25-től játsszák a hazai mozik a Challengerst. Zendaya eddigi pályafutásának talán legfontosabb filmjét készítette el, és mindent meg is mutatott a cél érdekében.

Link másolása

FIGYELEM: A CIKK APRÓ SPOILEREKET TARTALMAZ!

Napok óta azon töprengek, miért is tetszett ennyire a Challengers. Hiszen ha az ember nagy vonalakban elmondja a sztorit, talán fel sem kelti a figyelmet. Szerelmi háromszög, a tenisz, mint az emberi kapcsolatok, játszmák metaforája, bla-bla-bla. De ahogy sokszor hangsúlyozzuk, a művészet fő kérdése a nem a „mit”, hanem a „hogyan”.

Luca Guadagnino rendező az egyszerű hozzávalókat mesterien elegyíti, a romantikus drámából már-már lélektani thrillert csinál. Az első pillanatban megalapozza az egész filmen átívelő feszültséget. Két férfi teniszezik. Izmosak, leharcoltak, feszültek. Már-már mitikus alakok. Csatájukat a nézőtérről figyeli egy szépséges nő.

A három szempárt látjuk egymás mellé vágva, és rögtön tudjuk, miről van szó, mi is lehet a valódi tétje ennek az összecsapásnak.

Ezután a film ügyesen ugrálva az idősíkokon azt mutatja be, hogy jutottak el a szereplők eddig a pontig.

Tashi (Zendaya) ígéretes teniszcsillagnak indult, ám egy sérülés miatt le kellett mondani az álmairól. Manapság férje, Art Donaldson (Mike Faist) teniszcsillag edzője és menedzsere, akivel van egy közös lányuk is. Art rossz passzban van, sorra veszti a meccseit, szíve legmélyén már szívesen visszavonulna, de fél, hogy elveszti felesége megbecsülését, ha feladja. Ám mindannyiuk életét felrázza, amikor egy kisebb rangú versenyen Art szembe találja magát Patrickkal (Josh O’Connor), aki egykor a legjobb barátja volt, egészen addig, amíg meg nem ismerkedtek Tashival.

Mindenképpen ki kell emelni még Trent Reznor és Atticus Ross zenéjét. Mert bármennyire jó is a rendező és a szereplőgárda, voltak olyan helyek a filmben, ahol egyedül a lüktető soundtrack biztosította a feszültséget, anélkül túl hosszú és lapos lett volna egy-egy snitt.

Bámulatos a fényképezés, minden beállítás talál, olykor egyenesen a száguldó labda szemszögéből látjuk a meccseket. Bár a filmben végig erős az erotikus túlfűtöttség, Luca Guadagnino remek ízléssel bánik a kérdéssel. Nem Zendaya cicijével próbálja eladni a filmjét, sosem látszik több, mint ami indokolt, és ami szükséges ahhoz, hogy plusz töltetet adjon egy-egy jelenetnek. Egyébként is túl sok a történés, amit követni kell ahhoz, hogy a szemünket legeltessük. Kimondottan szokatlan módon ebben a filmben sokkal többet vetkőznek a pasik.

Nem is emlékszem, láttam-e valaha olyan mainstream amerikai (vagy bármilyen) filmet, ahol a férfi öltözőt mutatják a maga természetes valóságában.

Itt ez is megtörtént. Sőt, Guadagnino attól sem fél, hogy kicsit behozza a képbe a látens homoszexualitás kérdését. Mindezt kellő lazasággal és humorral teszi.

Félreértés ne essen, a Challengers nem a szexről, és még csak nem is a teniszről szól. Ahogy maga Tashi ki is mondja valahol a film elején: a tenisz nem sport, hanem emberi kapcsolat. Akkor lesz jó egy meccs, ha a pályán lévő két ember szinte eggyé válik, tökéletesen érti egymást.

A Challengers három zseniális színész és egy nem kevésbé nagyszerű rendező összmunkájától lett az, ami, de ez mégiscsak Zendaya filmje, ő a csúcstámadó, a többiek az alaptábort biztosítják neki. A még mindig nagyon fiatal színésznő nem is választhatott volna jobb filmet, hogy megmutassa tehetségét azok számára, akik eddig legfeljebb a Pókember-filmekben és a Dűnében találkoztak vele.

A szép színésznők sokszor úgy próbálnak kitörni a skatulyából, hogy csúnya, vagy legalábbis a nőiességüket háttérbe szorító női karakterek bőrébe bújnak. Zendaya más utat választott: maximálisan kihasználja előnyös külsejét, erotikus kisugárzását, sőt, maga a szerep is arról szól részben, hogy egy vonzereje tudatában lévő fiatal nő miként manipulálja az életében lévő férfiakat. De közben láthatjuk fiatal lányként, anyukaként, femme fatale-ként, üzletasszonyként és tehetetlenül szerelmes nőként is. A színészi sokoldalúság olyan skáláját vonultatja fel, amire kevés szerep nyújt lehetőséget.

Kisujjában van a színész és a nő egész eszköztára, és így könnyedén az ujja köré csavar mindenkit.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

A Rovatból
Több mint száz év után került elő egy eddig ismeretlen írás Agatha Christie-től
Az első Poirot-regénye környékén írhatta az első világháború alatt.

Link másolása

Váratlan szerzőre bukkantak egy, a Brit Pszichoanalitikus Társaság archívumában talált magazin hasábjain: minden idők legtöbb könyvet eladott regényírójára, Agatha Christie-re.

A magazint Sylvia Payne, a psziszhoanalízis brit úttörőjének papírjai között találták meg, aki még az első világháborúban, nővérként ismerkedett meg a krimi későbbi koronázatlan királynőjével.

A Mit csináltunk a Nagy Háborúban című, hatvanoldalas, saját készítésű szatirikus magazin is ebből az időből származik és Christie, Payne, illetve kolléganőik különböző írásait tartalmazza: novellákat, verseket, színdarabokat – és egy képregényt is egy mérgezéses esetről, amit Christie és szintén nővér barátnői „követtek el”.

Christie a magazinban elsősorban a kérdezz-felelek rovat vezetőjeként szerepel, ahol képzeletbeli olvasók kérdéseire válaszol, válaszait Agatha néni néven szignózva,

de rejtvényoldalt is szerkesztett, továbbá írt egy bírósági álhíreket tartalmazó rovatot.

A belsős nővérmagazint könnyed, pozitív hangvétele miatt minden bizonnyal saját maguk lelkesítésére készítették a nővérek, akik nap mint nap szembesültek a világháború borzalmaival a Franciaországból hazatért brit háborús sebesültek révén.

Christie nagyjából a magazin keletkezésekor írhatta első regényét is, A titokzatos stylesi esetet, a később legendássá vált Hercule Poirot detektív főszereplésével, de ekkor még senki sem sejthette, hogy az írónő könyveinek eladását csak Shakespeare és a Biblia tudja majd megelőzni, ugyanis első regényének kéziratát három éven át hat különböző kiadó utasította vissza.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KULT
A Rovatból
Meghalt András Ferenc
A nemzet művészének rendezőként olyan filmek fűzödnek a nevéhez, mint a Veri az ördög a feleségét vagy a Dögkeselyű. 81 éves volt.

Link másolása

Nyolcvanegy éves korában elhunyt András Ferenc Kossuth- és Balázs Béla-díjas filmrendező, forgatókönyvíró, producer, érdemes művész, a nemzet művésze – jelentette be csütörtökön Szombathelyen Kollarik Tamás, a Nemzeti Média-és Hírközlési Hatóság elnöki főtanácsadója és Lovass Tibor, a Savaria Filmakadémia elnöke a 11. Savaria Filmszemle keretében rendezett médiakonferencián.

András Ferenc, a Savaria Filmszemle életműdíjas zsűritagja emléke előtt a konferencia résztvevői néma felállással tisztelegtek.

A Színház- és Filmművészeti Egyetem MTI-hez eljuttatott közleménye szerint az intézmény harmadéves filmrendező osztályának osztályvezető tanára csütörtökön hajnalban hunyt el.

András Ferenc 1942. november 24-én született Budapesten, 1973-ban szerzett rendezői diplomát a Színház- és Filmművészeti Főiskolán. Életében mindvégig jelentős szerepet játszott a film és a televízió. Pályáját 1962-ben kezdte a Magyar Televízióban, majd dolgozott a filmiparban is, ahol a korszak legnagyobb rendezőivel működött együtt, köztük Ranódy Lászlóval és Makk Károllyal.

Rendezőként és forgatókönyvíróként olyan rendkívüli alkotások kötődnek a nevéhez, mint a Veri az ördög a feleségét, a Dögkeselyű, A kárókatonák még nem jöttek vissza, a Családi kör vagy a Törvénytelen című film – olvasható az SZFE méltatásban.

Mint írták, András Ferenc 1977-ben aláírta a Demokratikus Chartát, kifejezve tiltakozását a csehszlovákiai diktatúra intézkedései ellen, a politikai nyilatkozat támogatása miatt hosszú ideig nem forgathatott újabb játékfilmet.

A nyolcvanas években a MAFILM színésztársulatának vezetője volt, majd később a Dialóg Filmstúdiót irányította. Produceri tevékenysége mellett meghatározó szerepet vállalt a szinkronszakma alakításában, valamint a Duna Televízió szinkronműhelyének korszakos vezetője volt. Szerteágazó tudása és tapasztalata ellenére viszonylag későn kezdett tanítani: 2021-től volt az Színház- és Filmművészeti Egyetem filmrendező osztályának osztályvezető oktatója, aranydiplomáját pedig 2023-ban vehette át ugyanitt - emelik ki a közleményben.

András Ferenc halálával a magyar film világa kiváló alkotót veszített el, emlékét a filmjein és oktatói munkáján keresztül őrzi a Színház- és Filmművészeti Egyetem

– írták.

Link másolása
KÖVESS MINKET: