SZEMPONT
A Rovatból

Bihari Viktória: a humornál nem ismerek nehezebb műfajt

Hétéves kora óta ír, grafomán. A Tékasztorik bloggere humorról, őszinteségről és öniróniáról beszélt nekünk.


Bihari Viktória mottója

Hétéves korom óta írok; először verseket, meséket kezdtem, azután felléptem iskolai előadásokon. Az én betegségem a grafománia. Ezt a társadalom jobban elfogadja, mint ha drogos lennék, vagy alkoholista, de ugyanaz a kényszerbetegség. Csakhogy ennek profitábilisabb a végkimenetele, meg erkölcsileg jobban támogatják.

- Amikor 2010-ben elkezdted a Tékasztorikat, a baráti körnek írtad?

- Videotékában dolgoztam hosszú évekig, nagyon unatkoztam, elkezdtem írni a blogot. Ezt először a haverok olvasták, és mondták, hogy írjak minél többet. Aztán az egyik olvasó ajánlotta az Indexnek, kitettek a blogketrecbe, többször is, innen jött egy nagyobb olvasóbázis. Ami aztán elkezdett nőni, majd csináltam hozzá egy Facebook-oldalt.

- Nem volt először ijesztő, mit indítottál el?

- De, elég félelmetes volt.

- Mi volt benne a legijesztőbb?

- Az, hogy van egy privát szférád, és egyszer csak elkezdenek közelebb jönni vadidegen emberek. Amikor megvolt az első pár száz like a tékasztoris Facebook-oldalon, elkezdtem pánikolni, de aztán láttam, hogy ezek kedves népek, és békével közelednek felém, úgyhogy megnyugodtam.

- Megpróbáltak belemászni a magánéletedbe az olvasók?

- Nem tolakodtak, csak mégis ijesztő, amikor tényleg egy senki vagy, egy tékás alkalmazott, és azt veszed észre, hogy emberek jönnek, írogatnak, szeretnek és egy idő után követelőznek, hogy még többet írj. Látod az írásodat az Indexen, interjút készítenek veled, felkérések érkeznek, hogy ezt írj, azt írj, és ez elkezd túlnőni rajtad a történet. Volt egy időszak, amikor a blog már nagyobb volt, mint én, a kis ember. Azt rohadt nehéz volt kezelni. Most már okés.

- Gondolom, az elején nem hitték el, hogy nő vagy. A nőkkel valahogy nem a humort azonosítják.

- A mai napig megkapom, hogy vagy pasi vagyok vagy leszbikus. Sajnos egyik sem, pedig nagyon szép barátnőim vannak. A humor eleve férfi-szakma, ne kérdezd, miért. Szerintem a humorhoz férfi agy kell, nekem az agyam egyik része az ilyen férfiasan gondolkodó, és ezért tudok néha vulgáris, berúgós, karosszéria-lakatosos történeteket írni, mert ez abszolút nem női dolog. Ezért is hitték azt sokan, hogy férfi írja a Tékasztorikat. Mivel van nyilvános Facebook-profilom, és látnak, ezért kezdik elhinni, hogy én írtam. Most azzal jönnek, hogy biztos van egy pasim, aki súg a háttérből…

bihariviki_koronaban

- A Tékasztorik elég szókimondó blog volt. Származott ebből valaha hátrányod?

- Csak előnyöm. Olyan ajtók megnyíltak, amelyek az azt megelőző 10 évben nem. Az, hogy nekem most olyan munkahelyem van, ahol jól érzem magam, és ahol megfizetnek, az kizárólag a blognak és az olvasóknak köszönhető. Ma, ha megírok egy önéletrajzot és elküldöm egy céghez, az art director ránéz, és azt mondja: "Jaj, hát ez a Viku, hívjuk be interjúra!"

- Nem csak az olvasóidhoz, de magadhoz is kíméletlenül őszinte vagy. Miért?

- Az online világhoz két kulcs van. Ezt nem tanítják sehol, ez az én tapasztalatom: az egyik az őszinteség, a másik a szeretet.

"
Ha őszinte ember vagy, akkor őszinte követőid lesznek.

A másik, hogy ezek az emberek szeretnek – persze nem a szó klasszikus értelmében, mert ez egy virtuális szeretet. Igazából nem engem, hanem az írásaimat szeretik. Ha negatív példát akarnék hozni a hitelességre, akkor Pataky Attilát említeném. Az Edda nagyon jó volt, a rock nagyon jó volt, de most selyeming, Dáridó... na így lesz hiteltelen valaki.

"Ha szar kedvem van, írok egy depressziós verset, ha jó kedvem van, írok valami vicceset. Az olvasóim kiszagolják, ha nem vagyok önmagam, vannak történetek, amik megbicsaklanak és nem működnek. Rájönnek arra, ha valami nem igaz."

- A szüleid mit szólnak ehhez a néha kíméletlen kitárulkozáshoz?

- Anyukám eleinte rosszul volt ettől, ő egy külsőségekre nagyon odafigyelő valaki, nem egy kitárulkozós fajta, de most már úgy van vele, hogy 38 év alatt megszokta, hogy ilyen vagyok. És őszintén megmondva, világéletemben elvetemült gyerek voltam, nem igazán érdekel, mit gondolnak rólam a szüleim, mindig is a magam útját jártam, és pont letojtam, ki mit mond.

- A rendszeres írás, a blogolás mi mindenre tanított meg?

- Iszonyatosan sokat lehet tanulni belőle. És az írás jó terápia. Egyrészt, nem hiszem azt, hogy tudok írni. Az, hogy nekem ennyi olvasóm van, az minket minősít, hogy nekünk Oravecz Nóra, meg Coelho kell, az instant bölcsességbonbonok és a Fejős Éva-regények, de basszus, ez nem irodalom. Én sem tudok írni, próbálok nyilván fejlődni, de legalább tudom magamról, hogy hol vannak a határaim, és nem butítani, hanem gerilla-népnevelni szeretném az online világot.

"
Az írás morális felelősség.

Kapnak az olvasók elég agymosást, én inkább vért izzadok és a forgalommal szemben megyek, de nem butítom őket, igenis gondolkodjanak, érezzenek, szálljanak szembe velem, köpködjenek, szeressenek, csak szálljanak ki a kényelmes foteljükből végre egy kicsit.

A nagy titok amúgy annyi, hogy vagy meg kell az olvasókat nevettetni, vagy meg kell őket ríkatni. Meg kellett tanulnom nekem is, mi működik, és mi nem. Az a célom, hogy ha ennyi ember olvassa, amit írok, olyat írjak nekik, amin vagy el tudnak filózni, vagy pedig szórakoztatja őket. Párkapcsolat, pszichológia, egy kis önismeret – ezt az emberek nagyon szeretik, és most a reneszánszát éli. A humor meg alap. Mindenki szeret nevetni.

tekacomics

Egy epizód a Tékacomicsból - ez a Tékasztrorikból készült képregény volt

- A Tékacomics képregénnyel mi lett?

- Hú, az nagyon jó volt. Azt a BZ-vel kezdtük csinálni, és imádtuk. Csak sok negatív visszajelzést kaptunk az olvasóktól. Amikor megjelentek a képregényfigurák, akkor írtak, hogy "de a Fatert azt nem így képzeltem el!" Jöttek a kommentek: "én azt hittem kövér, én azt hittem sovány, én azt hittem, ennél fiatalabb." Kaptak egy kész anyagot, de ők a blogbejegyzéseket szerették, amihez ők maguk képzelhették el a figurákat. Ezért volt csalódás a képregény. Tudod, mint általában a kedvenc könyved filmváltozata. Klasszikus eset: "Á, a könyv sokkal jobb volt!"

- Ezért nincsenek a YouTube-csatornádon saját videók a sztorikkal?

- Nem szomjazom a közönség előtt való szereplést. Egyrészt baromi gyenge standup-os vagyok, másrészt nem érzem magaménak a színpadot, de Edu mindig szól, hogy menjek, és akkor viszek közönséget. Alapvetően sokkal jobban szeretek csöndben írogatni, mint szerepelni.

- Lámpalázas vagy? Érzed még azt a fajta izgalmat, mint amit a Tékasztorikban is publikáltál az első fellépésről?

- Meg kell inni két fröccsöt és egy jégert, attól az ember lelazul, és utána húsz percig tudok egyfolytában beszélni, jobban, mint egy kormányszóvivő.

bihariviktoria1

bihariviktoria_dumaszinhaz_plakat

- Pár éve egy interjúban úgy fogalmaztál, önmagadat keresed. Tudod már definiálni, mi vagy, ki vagy?

- Ugyanott tartok. De megnyugtat, hogy azt mondják, a nagy emberek soha nem tudják, kik ők. Ha valaki ex cathedra kijelenti, kicsoda, az kizárja az összes többi szakmát vagy kategóriát. Ha azt mondom, író vagyok, az egyrészt túlpozicionált titulus lenne nekem, másrészt mi van, ha kiderül, hogy remekül táncolok, énekelek vagy főzök?

"
Nem akarom magam beskatulyázni. Keresgélem magam, és simán lehet, hogy soha nem leszek meg.
Van mindig egy polgári foglalkozásom, jelenleg egy ékszerészetnek írok szöveget és marketinganyagokat; Facebook-oldalt és Twitter-csatornát kezelek. Emellett próbálkozom forgatókönyv-írással és tavasszal indul egy coaching programunk is. Néha elhívnak iskolákba előadást tartani a blogírásról, illetve most az új blog pörög, a Bolondanyu.

- Hogyan kezdted a standupot?

- Edu olvasta a blogomat, és hívott standupolni. Úgy gondolta, ha valaki jól ír, akkor szövegelni is biztos tud közönség előtt. A kettőnek számomra köze nincs egymáshoz.

- Tanulmányoztad a tengerentúli standupos fellépőket?

- Persze, rendszeresen. Az amerikai és angol standuposok között rengeteg zseni van, kemény társadalomkritikát tolnak. Itthon ennek a legjobb képviselője Bödőcs Tibor, aki folyton Búcsúszentlászlóval jön a fellépésein, és mégis annyi csáppal nyúl ki mindenfelé. Az ő szintjét soha nem fogom megugrani, ahhoz hihetetlen szintű intelligencia és tájékozottság kell. A legtöbben profán témákba vagyunk beleragadva. Bödőcs képviseli az elmozdulást az intellektuális humor irányába.

De eleve más a közönség, más a kultúránk, mint az amerikaiaknak. Ha itt olyan témákat hoznának be a humoristák, mint az amcsik, a közönség megdobálná őket. Minden népnek megvan a maga humora, nemzetektől, országoktól függ, ki hogyan szocializálódott. Ugyanakkor magyar létünkre jót tudunk röhögni az amerikai vígjátékokon. Bár az is igaz, hogy kevesen értik a mélységét a South Parknak vagy a Family Guynak. Hogy mehet még mindig adásba a South Park? Nem értem, miért nem tiltották be! A humor kurva nehéz műfaj, annál nem ismerek nehezebbet.

- Látsz különbséget női és férfi humorérzék között?

- Amikor elkezdtem írni, és tele volt a blog trágársággal, meg suttyó történetekkel, az olvasók akkor is főleg nők voltak. Pedig alpári voltam az elején. Ha a közönséget nézem, nincs férfi, női humor. Ha van valaki, aki kimondja, amit gondolsz, röhögni fogsz rajta, akár férfi, akár nő vagy. Az a lényeg, hogy bele tudja élni magát a történetbe.

VIDEÓ: Ne hallgass az előítéletekre

- Egy videóban azt mondtad, Magyarország kétpólusú.

- Most is így gondolom: van a jobb, meg a bal. Ha emeszpés vagy, akkor zsidó vagy, ha jobbikos vagy fideszes, akkor "náci", és persze most iszonyatosan túloztam, de érted mit akarok mondani. A régi klasszikus liberalizmus eltűnt. Két pólus van. Buda-Pest, Feri-Viktor. És közben tízmillió ember képtelen egységet alkotni, összefogni, ami nehéz is, mert nem látom, kiben lehetne bízni, ki az a politikus, aki még hiteles.

- Lehet ezt valahogy kezelni, hogy nevessünk is magunkon a sírás mellett?

- Ebben a magyarok nagyon jók. Egyrészt csodálatosan gazdag a magyar nyelv. Másrészt a zsidók nevetnek a zsidóvicceken, láttam már cigányokat fetrengeni a röhögéstől cigányvicceken, rendőröket rendőrvicceken. Nálam is a legjobb posztok azok, amikben magamon nevetek: hogy szar randim volt, hogy elestem, hogy bénáztam, hogy leégettem a fél lakást. A legjobb, ha az ember a saját nyomorúságán tud nevetni, és ez a magyarokban jó esetben benne van.

"
Szomorúak, depressziósak vagyunk, de "azért Bélám azt a kétdecit még pörkölés előtt hozd ki aranyapám, oszt csapassunk!"

Érezni kell a magyar humort, és ha érzed, akkor megvan a sava-borsa. A Bödőcs érzi. Imádom, és istenítem is érte.

- Az önirónia átlendíthet bennünket a nagy depin?

- Egyrészt van bennem egy messianisztikus küldetéstudat: rendet tenni tízmillió ember fejében. Minden nap rájövök, hogy ez lehetetlen. Egy ember életében tegyek rendet: a magaméban. Bár lehet, hogy az is lehetetlen. Amit megtanultam, hogy a sok követő arra jó, hogy gerilla módszerekkel elgondolkodtató szálat beleteszek az írásaimba. Úgy, hogy nem tudják, hogy látták, de mégis látták, mint a Harcosok klubjában a felvillanó kukit. Nem direkt mondom meg a frankót, hanem olyan posztot írok, amiből kiderül, hogy ezt egy gondolkodó ember írta. Akkor ők is gondolkodni fognak rajta. Ez a legtöbb, amit egy ember elérhet az életben: elérni, hogy mások elgondolkodjanak azon, amit mond, amit ír.

"
A nagy depin és a mélypontokon 2 dolog segíti át az embert: a szeretet és a humor.

Ezek erős védőhálók, és akik ezek nélkül él, az szegény marad és élete végéig boldogtalan lesz.

bihariviktoria2


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


SZEMPONT
A Rovatból
„Akkor a bandatagon kívül ocsmány áruló is vagyok” – felháborodtak a tüntetők Lázár János minisztériuma előtt
A kormány bűnözőbandának, Bayer Zsolt pedig ocsmány árulóknak nevezte azokat, akik Gyöngyösön tiltakoztak Lázár János wc-kefés kijelentése ellen. Szombat este Lázár minisztériuma elé szerveztek tüntetést, ahol felbukkant Caramel is. Videó.


Lázár János minisztériuma elé hirdetett tüntetést Lakatos Ádám aktivista, miután a miniszter egy lakossági fórumon arról beszélt, hogy ha nincsenek bevándorlók, a vonatok vécéit a cigányoknak kell takarítaniuk. A demonstrációra azután került sor, hogy Lázár egy gyöngyösi fórumán roma tiltakozók jelentek meg, amire a kormányzati kommunikáció úgy reagált: „bandába verődött bűnözőket” küldött rájuk a Tisza Párt.

„Emberölés, rablás, lopás, kényszerítés, szexuális erőszak. Ez van a priuszukban. Akiket a TISZA odaküldött a fideszesekre Gyöngyösön, némelyiknek több bűncselekmény van a rovásán, mint ahány éves” – állította Orbán Viktor, aki szerint a tiltakozókat bandába szervezték. „És még csak 72 napra vagyunk a választástól. Mi lesz itt, emberek?” – tette fel a kérdést.

A tüntetésen többen is reagáltak a vádakra, köztük azokra a kijelentésekre is, amelyeket Bayer Zsolt publicista fogalmazott meg. Bayer ocsmány árulóknak nevezte a tiltakozókat, és azt üzente nekik, hogy csak akkor nyissák ki a szájukat, ha meg akarják köszönni az Orbán-kormánynak az elmúlt 16 év jótéteményeit.

„Akkor ma még a bandatagon kívül ocsmány áruló is vagyok. Köszönöm a kitüntetést!” – reagált szarkasztikusan az egyik résztvevő. Egy másik tiltakozó szerint az egész helyzet „emberi butaság, ez nem méltó a magyar nép viselkedéséhez.”

„Hová süllyedtünk? Hogy egy olyan országban kell élnem, ahol ilyen emberek élnek, akik így ontják magukból a gyűlöletet. Mert bennem is gyűlöletet kelt. Az a legrosszabb, hogy érzem magamban, és ezt nagyon-nagyon szégyellem magam” - mondta egy másik megszólaló.

A kormánypárti megnyilvánulások egy tüntetőt Balog Zoltán egykori miniszter szavaira emlékeztettek. „Azt mondta, hogy rekesszék ki a bűnözőket maguk közül a romák. Ez egy egyértelműen diszkriminatív, stigmatizáló megszólalás volt, és ez beleillik egy hosszú sorozatba, amit a Fidesz csinál” – mondta.

Volt, aki szerint a vita teljesen rossz vágányon zajlik. „Ez egy szóval baromság. Megint nem a lényeggel foglalkoznak, hanem azzal, hogy miket, meg hogyan meg kiket küldtek. Volt valami, egy nagyon fontos dolog, amire reagálni kéne, és nem azzal foglalkozni, hogy milyen embereket küldtek” – vélekedett egy nő.

Molnár Ferenc Caramel is a helyszínen volt, aki szerint a politika eszközei miatt nem lepődik meg a kialakult helyzeten.

„Szerintem pont ezen kellene változtatni, hogy bárki kiáll egy magyar vagy cigány emberért, akkor ne a támadás köszönjön vissza reflexszerűen” – fogalmazott az énekes.

Úgy vélte, a tiltakozók önmaguk miatt mondták el a véleményüket, nem pedig utasításra.

„Ugyanaz, mint a Szőlő utcai gyerekek. Nekem is volt ott ismerősöm, egyetemi tanár gyermeke, mert 14 évesen rosszat lépett. Most le vannak bűnözőzve azok a gyerekek is” – húzott párhuzamot egy másik felszólaló, aki szerint a romáknak sokszor nincs más lehetőségük. „Le lehet bűnözőzni, igen, nyilvánvalóan. De hát az Országházban dolgozók is bűnözők, csak ők még nem kaptak érte semmit.”

A tüntetők szerint Lázár Jánosnak le kell mondania. „Azonnal. Azonnal. Egyértelmű” – jelentette ki egy férfi. „Nem kérdés. Minden normális helyen, minden normális országban már régen nem lenne szabad miniszternek lenni. De nem fog lemondani, ne reménykedjünk” – tette hozzá egy másik.

A legélesebb kritikát egy nő fogalmazta meg, aki szerint az egész kormány felelős. „A kormánynak kellene lemondani, nem Lázár Jánosnak. Lázár János szavaira annyi volt a reakciója, ha jól tudom, Orbán Viktornak, hogy hallgatja a Dankó Rádiót. Ez a reakció.” – mondta felháborodottan.

A teljes riport


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
SZEMPONT
A Rovatból
Bárándy Péter: A romák bűnügyi adataihoz még Orbán Viktor sem férhetett volna hozzá, ami történt, valószínűleg bűncselekmény
A volt igazságügyi miniszter szerint a jogtalanság földjén járunk. És nem csak a romák szenzitív adatainak felhasználása mutatja ezt, hanem az is, hogy a kormány a szolidaritási adó ügyében egy rendelettel átvette a bíróságok szerepét, vagyis bármire feljogosítva érzi magát.
Fischer Gábor - szmo.hu
2026. február 05.



Egyre több a kérdőjel a gyöngyösön Lázár János WC-kefés mondatai miatt tiltakozó romák bűnügyi adatainak felhasználásával kapcsolatban. Ezekről elsőként a Magyar Nemzet írt, majd a Fidesz konkrét monogramokkal, életkorral és bűnlajtrommal, az egyes elhomályosított arcokat bekarikázva mutogatta egy videón, ki mit csinálhatott. A videót Lázár János is megosztotta, majd Orbán Viktor is konkrét bűncselekményekről beszélt. Lázár János szerint az adatokat ő és a kormány onnan tudhatta, hogy a helyszínen rendőrök igazoltatták az ellene tiltakozókat, és ennek eredményéről Pintér Sándor beszámolt Orbán Viktornak. Csakhogy a rendőrség közleményben cáfolta, hogy bárkit is igazoltattak volna.

Hogyan juthatott hozzá a Fidesz, Lázár János, vagy akár Orbán Viktor a bűnügyi nyilvántartás adataihoz, és ha ez megtörtént, az felvet-e bűntetőjogi kérdéseket? Erről beszélgettünk Bárándy Péter volt igazságügyi miniszterrel. De szóba került az a veszélyhelyzetre hivatkozással meghozott kormányrendelet is, ami utasította a bíróságokat, hogy szüntessék meg a szolidaritási hozzájárulással kapcsolatos pereket, és megtiltotta az önkormányzatoknak, hogy ebben az ügyben újra bírósághoz forduljanak.

— Mit gondol arról, hogy a Lázár János WC-kefés mondatai miatt Gyöngyösön tilatkozó romák szenzitív bűnügyi adatai a jelek szerint nyilvánosságra kerültek?

— Ennek az ügynek minden eleme jogsértő. Az ilyen adatok, még ha valósak is, hogyan kószálhatnak olyan helyeken, olyan fórumokon, olyan személyek előtt, akiknek a hozzáférése jogszerűen nem lehetséges?

A bűnügyi nyilvántartás adatairól pontos jogi rendelkezés van, hogy ki férhet hozzá: ezek a bűnügyekben eljáró hatóságok, beleértve a bíróságokat és a rendőrséget.

Bizonyos esetekben, mondjuk kegyelmi ügyek előkészítése során, mások is hozzáférhetnek, így például az igazságügyi miniszter, de a jogszabályban leírt jogosultakon kívül senki más. A kormányfő semmi esetre sem jogosult a hozzáférésre.

— Ez szabálysértés vagy bűncselekmény?

— Valószínűleg bűncselekmény, hiszen szenzitív adatokat szereztek meg jogellenesen, és ráadásul közzé is tették, ami büntető tényállásszerű magatartás.

— Ahhoz, hogy részletes adatokat nyerjenek ki a bűnügyi nyilvántartásból, a Belügyminisztériumnak is közre kellett működnie, vagy valakinek, akinek bejárása van oda.

— Ez így van.

— Tehát ahhoz, hogy kikutassák, kinek mi volt a rovásán, állami alkalmazottak dolgoztak?

— Ez egy feltételezés, erre én nem tudok válaszolni, mert önnek sem állnak erre vonatkozóan rendelkezésre adatok, és nekem sem.

— Ha valakinek már nincsen priusza, nem kerülnek törlésre automatikusan a rá vonatkozó információk?

— A nyilvántartásban az elévülési időn túl, jogszabályban meghatározott ideig még szerepelnek a büntető szankciók, amelyeket alkalmaztak egy adott személlyel szemben. De jogilag szabályozott, hogy az elévülési időn túl mennyi ideig szerepelhet valami ebben a nyilvántartásban. Ehhez azonban csak egy esetleges következő büntetőeljárásban eljáró hatóság juthat hozzá, és végső soron a büntetőbíróság.

— Úgy tűnik, a kormánypárt felült erre a „bűnöző vonatra”. A Szőlő utcai javítóintézet kapcsán is arról beszéltek, az ottani fiatalok bűnözők. Van különbség a két eset megítélése között?

— A Szőlő utca tekintetében én nem emlékszem szenzitív adatok megszerzésére és nyilvánosságra hozatalára. Csak arra, hogy kijelentették: ott súlyos bűnök elkövetői, bűnözők vannak fogva tartva, és az intézmény nem más, mint fiatalkorúak börtöne. Ami tényszerűen nem igaz, mert

a javítóintézet nem börtön, ott nem elítéltek vannak.

Vannak ott olyanok, akik eljárás hatálya alatt állnak, és fiatalkorúként a fogvatartásukat oldják meg így, ha az indokolt. De ha el is ítélték őket, a javítóintézeti nevelés egy intézkedés, aminek, ahogy a neve is kifejezi, elsődlegesen a nevelés a célja. A személyiségre és az elkövetett bűncselekményre tekintettel a nevelést a bírói ítélet szerint csak úgy lehet biztosítani, ha az illetőt egy intézetben tartják, elválasztva a külvilágtól, főként annak káros befolyásától. Tehát semmi esetre sem lehet a börtönnel egyenrangú intézményként kezelni a javítóintézetet. Ott inkább ilyenre emlékszem, nem arra, hogy valakire vonatkozóan konkrét adatokat hoztak volna nyilvánosságra. Hazugságnak ez is hazugság volt, csak más típusú.

— A részletes bűnlajstromot monogramokkal, életkorral, a Fidesz egyik videójában tették közzé. Vagyis bűnügyi adatok kerültek a kampányoló kormánypárthoz is. Ez a pártállami rendszert idézi, amikor az állam és az uralkodó párt hatáskörei fedték egymást. Mit tehetnek az érintettek? Ha ez bűncselekmény, az ügyészségnek hivatalból kellene nyomoznia, de ha nem teszi, mi lehet a következő lépés?

— Feljelentést tehetnek, és helyes is, ha megteszik, akik személyükben azonosíthatóak lettek. Ebben az esetben a nyomozó hatóságoknak valahogyan kezelniük kell az eljárást. Ha megszüntetik, akkor azt indokolással kell megtenniük, és el kell mondaniuk, miért nem látják ezt bűncselekménynek, ami egyébként ordítóan az.

Egy feljelentés esetén vagy megindul egy eljárás, vagy pedig egy alaptalan megszüntetés esetén a megszüntető hatóság presztízse erősen csökken.

De csak ilyen eszközök állnak rendelkezésre. Nagyon nehéz ezt kezelni, a párt és az állam erős összefüggése miatt, ami miatt teljes joggal használjuk a pártállam megnevezést, a választás tisztasága is megkérdőjelezhető. A kampány során, ami nálunk négy évig tart, most pedig a finisében vagyunk, olyan módon élnek vissza az állami lehetőségekkel a kormánypárt választási győzelme érdekében, ami nem megengedhető.

— Egy mai hír szerint visszamenőleges rendelettel vették el az önkormányzatoktól, így a fővárostól is, a jogot, hogy a szolidaritási adó miatt bírósághoz forduljanak, sőt, a folyamatban lévő perek megszűntetésére is utasították a bíróságokat. Ez hogy lehetséges?

— Ez a kormányrendelet

egy újabb határátlépés a jogtalanság földjére.

A kormány a különleges jogrendre, a szomszédos országban lévő fegyveres konfliktusra és a humanitárius katasztrófára hivatkozva hozta meg, hogy elhárítsa ezek magyarországi hatásait. Na most ez önmagában nem igaz, mert semmi köze a rendelet tartalmának az ukrajnai orosz agresszióhoz. Ez szépen demonstrálja, hogy Magyarországon már nem különleges jogrend van, hanem rendeleti kormányzás. 2015 óta, tehát lassan tíz éve, különböző jogcímeken és neveken lényegében különleges jogrend van érvényben. Különleges jogrend pedig nem lehet tíz éven keresztül érvényben, mert annak lényegi eleme, hogy csak nagyon rövid ideig lehet hatályban a veszély elhárítására, és a célja a normál alkotmányos rend mihamarabbi visszaállítása. Itt jól látszik, hogy az állam tíz éven át berendezkedett a rendeleti kormányzásra. Ez az első baj ezzel a rendelettel. A következő baj az, hogy az Alkotmánybírósági határozat, amelyre hivatkoznak, és az azt megelőző határozat sem alapozza meg a rendelet tartalmát alkotó következtetés levonását. A következő baj, hogy visszamenőleges hatályú. Ezen túl

a hatalommegosztás tagadásaként a bíróságok munkáját határozza meg, és kötelezi őket az eljárás megszüntetésére.

A bíróságnak kellene mérlegelnie, hogy egy adott jogszabályváltozás megokolja-e egy eljárás megszüntetést, a végrehajtó hatalom nem kötelezheti erre. A következő baj az, hogy az Alkotmánybíróság határozatát egy folyamatban lévő eljárásban a bíróságnak kell értékelnie és értelmeznie, nem a kormánynak. És az már csak egy kiegészítő dolog, hogy a két alkotmánybírósági határozatot hamisan értelmezi. Így első ránézésre csupán ennyi a bajom ezzel a rendelettel.

— Van ezzel szemben jogorvoslat?

— A választások hozhatnak ebben is reparációt. De ha folytatom: van egy állami intézkedés, ami kötelezettségeket ró az önkormányzatokra.

Erre nem lehet azt kimondani, hogy ez nem egy közigazgatási határozat.

Nem lehet úgy értelmezni, ahogy a rendelet teszi: hogy ez a költségvetési törvény végrehajtásának egy intézkedése, ezért nem határozat, nem közigazgatási eljárás része, és ezért nem lehet keresetet benyújtani ellene. Ez sem valós értelmezés, ez sem igaz. Ezzel a rendelettel csak baj van. Azt tükrözi, hogy a kormányzat bármire feljogosítva érzi magát.

— Ha ezt megtehetik, akkor holnap hozhatnak egy olyan rendeletet is a háborús veszélyhelyzetre hivatkozva, minek következtében a személyiségi jogaikban megsértett romák sem perelhetnek?

— Én nem tudok és nem akarok jósolni. Mindenesetre ez egy olyan belerúgás az alkotmányosságba és a tartalmi jogszerűségbe, ami kinyitja a kaput minden egyéb szörnyűségre.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

SZEMPONT
A Rovatból
„Közvetlen beavatkozás az igazságszolgáltatásba” – kiakadtak a jogászok az új kormányrendeleten
A kormány a szolidaritási hozzájárulás körüli vitát egy veszélyhelyzeti jogszabállyal zárná le, amely visszamenőleg szüntetné meg az önkormányzatok pereit is. Alkotmányjogászok szerint ez az igazságszolgáltatás autonómiáját érinti, és rossz mintát adhat jövőbeli ügyekre.
Maier Vilmos - szmo.hu
2026. február 04.



Egy kedd este megjelent rendelettel a kormány egy tollvonással vetett véget a szolidaritási adó körüli jogvitáknak, kritikusai szerint ezzel a végrehajtó hatalom mond ítéletet a bíróságok helyett. A Magyar Közlönyben kihirdetett, az ukrajnai háborúra hivatkozó veszélyhelyzeti rendelet visszamenőleges hatállyal zárja le az önkormányzatokat sújtó hozzájárulással kapcsolatos ügyeket, és kifejezetten előírja a már folyamatban lévő perek megszüntetését is.

A lépés legérzékenyebben a Fővárosi Önkormányzatot érinti, amely korábban többször is jogvédelmet kapott a bíróságon a kormányzati végrehajtással szemben. A fővárosnak a rendelet melléklete szerint 2023-ra 57,8 milliárd, 2024-re pedig 75,5 milliárd forintot kell fizetnie. Az idei évre már 98 milliárd forintot vár a kormány ezen a címen, aminek az első, 11,7 milliárdos részletét január végén a Magyar Államkincstár már le is emelte a főváros számlájáról.

„Még a sokk hatása alatt vagyok” – fogalmazott a 24.hu-nak Kádár András Kristóf, a Helsinki Bizottság társelnöke, aki szerint a lépés a joggal való visszaélés klasszikus esete. „Ez olyan, mintha egy focimeccs kellős közepén az a csapat, amely vesztésre áll, azt mondja, hogy inkább most fújjuk le a meccset, és legyen az, hogy mi győztünk” – magyarázta az alkotmányjogász.

Az Ügyvédkör elnöke szerint a rendelet veszélyes precedenst teremt. „Ha elfogadjuk, hogy a kormány akár egy rendelettel megszüntethet folyamatokat, kizárhatja a jogorvoslatot, és mindezt visszamenőleg megteheti, akkor a jog nem korlátja, hanem eszköze a hatalomnak” – hívta fel a figyelmet Horváth Lóránt.

„Kifejezetten előírja, hogy a már megindult pereket meg kell szüntetni. Ez nem más, mint a végrehajtó hatalom közvetlen beavatkozása az igazságszolgáltatás működésébe”

– tette hozzá.

A mostani rendelet Alkotmánybírósági döntésekre is hivatkozik, amelyek szerint a szolidaritási hozzájárulás intézménye összhangban áll az Alaptörvénnyel. A kormányzati álláspont szerint a hozzájárulást mindenkinek teljesítenie kell, a főváros pénzügyi gondjai pedig nem az elvonásból, hanem a városvezetés gazdálkodásából fakadnak. A vita előzménye, hogy korábban a Fővárosi Törvényszék, majd a Kúria is a fővárosnak adott igazat egy 28,3 milliárd forintos levonás ügyében, az Alkotmánybíróság ugyanakkor magát a hozzájárulás intézményét nem nyilvánította alaptörvény-ellenesnek.

„Nem is kell ennél nagyobb beismerés a kormányzat részéről arról, hogy a Fővárosi Önkormányzatnak lenne igaza a perekben, vagyis visszajárna a budapestieknek a tőlük elszedett pénz. Mégis dermesztő az egész. Innentől precedens van arra, hogy ha látszik, hogy a bíróság egy perben a kormányzat ellen ítélne, akkor utólag rendelettel elég kimondani, hogy a kormánynak van igaza, a pert pedig meg kell szüntetni” – írta reakciójában Karácsony Gergely főpolgármester. Bejelentette, mivel a bírósági döntések utólagos felülírása szerinte sérti az Európai Unió Alapjogi Chartáját, az igazságszolgáltatás és a bírói függetlenség védelmében az Európai Bizottsághoz fordul. Hazai szinten a jogászok szerint egy bíróság, ha úgy ítéli meg, hogy egy jogszabály alkotmányellenes, felfüggesztheti a pert és az Alkotmánybírósághoz fordulhat.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

SZEMPONT
A Rovatból
„Tudod, mire kértek nagyon sokan pénzt? Temetésre. Hogy nem tudják eltemetni a halottaikat” – Csézy lett Magyar Péterék új jelöltje, Tállai András ellen indul Mezőkövesden
Alig egyéves kislánya mellett döntött a politikai szerepvállalásról. Most elárulta, miért nem fél a megfélemlítéstől és a környéken tapasztalható nyomástól sem.
KÁ - szmo.hu
2026. január 31.



Csézy, azaz Csézi Erzsébet énekesnő, ruhatervező lett a TISZA Párt országgyűlési képviselőjelöltje a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei 7-es számú választókerületben. A Tiszta Hang podcastban beszélt arról, miért vállalta a politikai szerepet alig egyéves kislánya mellett, milyen állapotokat tapasztal a szülőföldjén, és miért kellett külföldre mennie, hogy gyermeke születhessen.

Az énekesnő elmondása szerint a döntésében nagy szerepet játszott, hogy a Hősök terén tartott kampányzárón úgy érezte, ott a helye, és el kell énekelnie az egyik legszebb, az országról szóló dalát. Állítása szerint akkor már a kislányát várta, ami megerősítette abban, hogy felelősséggel tartozik a jövőért. „Persze a miénkért is, hiszen remélem, még sok szép évünk van hátra, de az ő jövőjük alakulása óriási felelősség” – fogalmazott. A kiállása után – mint mondta – elenyésző számú negatív hozzászólást kapott. Bár jobboldali érzelműnek tartja magát, férje például baloldali, mégis jól megértik egymást, és éppen a társadalmi megosztottság felszámolását tartja a fő céljának.

„Azt szeretném, ha eljutnánk oda, hogy nem is kell tudnunk, kik a miniszterek, mert mindenki teszi a dolgát, és ez egy élhető ország lesz. Lehet, hogy ez vízió, de nekem ez a célom”

– jelentette ki.

Csézy szerint a szülőföldje, Matyóföld adja az identitását, és sosem tudott volna Budapesten élni. Büszke rá, hogy a családja, a Kisjankó család az 1700-as évektől alapozta meg a matyó népművészetet. Ezt a hagyományt viszi tovább a saját ruhakollekciójával is, amelynek darabjait a Nobel-díjas Karikó Katalin is viselte, többek között a díjátadón is. „Óriási büszkeség, hogy az ő ruháit tervezhettem, méltóbb helyen nem is viselhetné őket senki” – mondta.

Az énekesnő azért döntött az indulás mellett, mert úgy látja, nagyon régóta nem volt igazi kihívója a jelenlegi képviselőnek a körzetben. Szerinte a 90-es évek elején volt utoljára helyi, mezőkövesdi induló. Ezzel szeretne erőt adni az otthoniaknak. „Jelenleg borzasztóan le van korlátozva minden, és az embereket megfélemlítik” – állítja. Úgy látja, az emberek hitetlenek lettek, és egyre több fiatal hagyja el a környéket.

„Régebben mindenkinek azt mondtam, hogy maradjon, mert ez a hazája. Az utóbbi időben viszont – és ezt szégyellem – már azt mondtam nekik: menjetek, egy életetek van, vágjatok bele, mert itthon nem láttam a kitörési lehetőséget”

– fogalmazott.

Csézy beszélt a személyes küzdelmeiről is, amelyek rávilágítottak a hazai rendszer hibáira.

„Én nyíltan beszéltem arról, hogy hat évig mindent megtettünk a férjemmel, hogy gyerekünk szülessen, és végül külföldre kellett mennünk, ahol elsőre sikerült”

– mondta el. Szerinte a probléma nem a magyar szakemberekkel van, hanem azzal, hogy az államosított meddőségi intézetek annyira túlterheltek, hogy nincs idő alaposan kivizsgálni a párokat. Kritizálta a szabad orvosválasztás eltörlését is a szülészeteken, ami szerinte óriási rizikót jelent a nőknek. „Ennek eredménye, hogy egy megyei kórházban január 6-án született meg az első gyerek, miközben abban a magánkórházban, amit én is választottam, napi nyolc baba jön a világra. Ez nincs rendben” – jelentette ki.

A helyi viszonyokról szólva elmondta, hogy a mezőkövesdi kórház aktív ellátását megszüntették, és egy elfekvőt csináltak belőle.

„Ezt tényleg nem értem. Éppen akkor készült el a stadion, amikor bezárták a kórházat”

– emelte ki. Hozzátette, hogy a helyi háziorvosi rendelő állapota évtizedek óta változatlan. „Egy 1970-es évekbeli filmet lehetne ott forgatni. A csempe, a függöny, az ablak… ezek nem lennének nagy költségek” – mondta. Sajnálatát fejezte ki a Zsóry Fürdő lemaradása és a mezőkövesdi belváros kiürülése miatt is. Szerinte a megkeseredettség látszik az embereken, mert eltűnt a középosztály.

Az énekesnő és férje, a rákutató dr. Szabó László sokat jótékonykodnak. Csézy elmondta, hogy az utóbbi időben megdöbbentő kérésekkel találkoztak.

„Tudod, mire kértek nagyon sokan pénzt? Temetésre. Hogy nem tudják eltemetni a halottaikat. És több temetést fizettünk ki. És ez egy borzasztó állapot egyébként”

– fogalmazott. Úgy érzi, nem tudja tovább a fotelből nézni a történéseket. „Ha mindenki így állna hozzá, akkor soha nem lenne más” – tette hozzá. Hangsúlyozta, hogy nem politikusnak tartja magát, de pont ezt várják az emberek: hogy valódi, közülük való emberek képviseljék őket, akik már letettek valamit az asztalra a saját területükön. „Én ideállok teljes mellszélességgel, és tényleg majd kérek mindenkit, aki egy picit is azt gondolja, hogy most így már érdemes, akkor segítsen, mert én csak egyetlen egy ember vagyok” – zárta gondolatait.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk