KULT
A Rovatból

Beregi Tamás: A kutyákban csodálatos, hogy csak a jelenben léteznek

Az Egyetleneim és a Pixelhősök népszerű írójával kutya és ember kapcsolatáról, forgatókönyv-fejlesztésről és a városi ember magányosságáról is beszéltünk legújabb regénye, az Egyszer egy kutya kapcsán.


A sokoldalú írót a legtöbben Egyetleneim című könyvéről és az abból készült filmről ismerik, de sokrétű munkássága egyéb gyümölcseit is sokan ismerik és szeretik. A közelmúltban jelent meg a Helikonnál legújabb regénye, Egyszer egy kutya címen, ez adta beszélgetésünk apropóját.

- Biológus, művészettörténész, filmkritikus, forgatókönyvíró, író vagy, és számítógépes játékokkal is foglalkozol. Ez mind egyformán fontos és hangsúlyos az életedben?

- Nagyjából igen. Bármilyen furán hangzik, könnyű megtalálni a kapcsolódási pontokat a távolinak tűnő területek között, sőt, azok oda-vissza is hatnak egymásra. Az írás a legfontosabb persze, ez kapcsol egybe mindent.

Biológusi pályám nagyjából véget ért akkor, amikor egy növényvédelmi kutatóintézetben gyakornokoskodva, a korai keléseket a félhomályos vivárium-szobában kipihenve gondatlanul összekevertem professzorom tíz éve hermetikusan elzárva nevelgetett krumplibogár tenyészeteit, amivel addig sosem látott, tudományos szempontból értelmezhetetlen mutációkat idéztem elő - ám a zoológia, a természet azóta is központi szerepet játszik szinte minden írásomban.

A művészettörténet talán ott érhető tetten, hogy általában kép és szöveg kapcsolatában gondolkodom. Noctambulo c. regényemben például a történetet rejtett szimbólumokkal teli ábrák egészítették ki, talán nem is fejtette meg őket senki, de így is jól mutatnak a könyvben, sokat hozzátesznek a misztikus hangulathoz. Legutolsó regényem illusztrálására pedig egy japán grafikusművészt kértem fel.

A művészettörténet csodás alap, ihletet, inspirációt ad.

Amikor a videojátékok történetéről írtam és írok, ott is sokszor használok művészettörténeti módszereket. A Noctambulo-hoz, akárcsak az új könyvemhez egy-egy animációs trailert készítettünk, hihetetlenül izgalmas kaland volt életre kelteni a könyv világát egy másik média segítségével.

– Ez a sokszínűség a munkásságodra is jellemző. Írtál fantasyt, talán legismertebb művedben, az Egyetleneimben a budapesti bulikultúráról írsz, a Noctambulo megint egész más korba és miliőbe visz. A Pixelhősök pedig ismeretterjesztő könyv a videojátékokról. Pedig a megszokott az, hogyha valaki rátalál egy műfajra, vagy stílusra, akkor megmarad annál.

- Számomra az írásban ez az egyik legizgalmasabb: új témákat, korokat, világokat felfedezni, bejárni, ezekben megtanulni otthonosan mozogni. Olyan ez, mint egy utazás, ahol beleveszel egy számodra ismeretlen világba, amely a végére mégis az otthonoddá válik, ha csak ideiglenesen is. Ez persze nem könnyű, hiszen a szerzők a kiadókkal közösen ma már inkább brandek kiépítésében gondolkodnak, a terjesztők is azt szeretik, ha előre tudják, melyik polcra fogsz felkerülni a boltban. A látszat ellenére mégis sok hasonlóság van a témákban, amelyek foglalkoztatnak.

- Legújabb könyved, az Egyszer egy kutya megint más oldaladról mutat be. Ha egy könyvben (vagy filmben) kutya szerepel, az ember kicsit gyanakvóvá válik, hiszen beugrik a mondás, hogy kutyával és gyerekkel mindent el lehet adni. Hogy talált meg ez a téma?

- Soha nem gondoltam, hogy valaha írok egy kutyás regényt. Lola - ahogy a regényben szerepel Lulu - kutyám négy éve halt meg.

Évekbe telt, amíg fel tudtam dolgozni a traumát.

Ebben végül az írás segített: egyik barátom ötletére egy rövid gyászmesét írtam. Akkor még nem is gondolkodtam a kiadásban, de amikor rátaláltam a Pinteresten Kumi Obata japán grafikusművész csodálatos illusztrációira, elkezdtem egy kis emlékkönyvecskében gondolkodni. Több kiadót is megkerestem, végül eljutott a könyv M. Nagy Miklóshoz, a Helikon főszerkesztőjéhez, aki azt mondta, szerinte sokkal több van ebben a regényben. A beszélgetéseink hatására a pandémia alatt valahogy elkezdte írni magát a könyv, és egy hosszú, összetett történetté nőtte ki magát, amelybe sok minden belekerült, ami foglalkoztatott az utóbbi időben.

– Melyek is ezek a témák, sorra tudjuk venni őket?

- Az Egyszer egy kutya, azon túl, hogy egy kutya-gazdi történet, felnövés - vagy inkább fel(nem)növés - történet, jó adag városregény vonulattal kiegészítve, melyben remélem sokan ráismernek majd a közelmúlt Budapestjére, Magyarországára. Fontos réteget jelentenek az emlékek, anekdoták, egzotikus utazások, és a könyv görbe tükröt tart kicsit a celebvilág és a bennfentes irodalmi élet elé is. Van benne egy kis adag társadalomkritika is. A modern ember kisállatokhoz való viszonya sok mindent elárul rólunk.

Ilyen például az a jelenet, amikor Bertram, a főhős bekeveredik egy kutya-okoskütyű boltba, ahol applikációval vezérelt nyakörvet, etetőtálat, kutya-légkondit, stb. próbálnak rásózni.

De ez a regény egy szerelmi történet is egyben, annak minden szépségével és szomorúságával. Hiszen Bertram és Lulu párosa egy idő után kiegészül egy érzékeny és gyönyörű lánnyal, Soyával. Ő is gazdivá válik, hármójuk viszonya dinamizálja a történetet.

- Hogy visszatérjünk a korábbi kérdésemhez, tényleg mindent el lehet adni kutyával? Miben más az Egyszer egy kutya, mint a többi kutyás könyv?

- A klasszikus kutyás regények, pl. Jack London történetei, vagy a Lassie hazatér a kutyák bátorságát, kitartását, hűségét hangsúlyozzák, miközben persze rólunk, emberekről is szólnak. Készültek filozofikus, metaforikus kutyatörténetek, például Bulgakov Kutyaszíve. Az utóbbi időben egyre népszerűbbek a különféle humoros, cuki-kutya, vagy „így látja Szöszi a világot” stílusú lektűrök.

Engem inkább két, egymáshoz nagyon közel kerülő lény kapcsolata érdekelt, mit tudnak adni egymásnak, hogyan változtatják meg egymás életét, és mit lehet kezdeni azzal, hogy egyikük életideje sokkal rövidebb, mint a másiké.

- Ennek a része a regényben szereplő misztikus, vagy ha úgy tetszik „metafizikai” szál is?

- Bertram patologikusan retteg az elmúlástól, és egy illusztrált regényen, vagy ahogy ő hívja, Magnum Opus-on dolgozik egyre reménytelenebbül, amely a halhatatlanság receptjének kereséséről szól. Ehhez kap egy kulcsot japán útja során egy zseniális-őrült professzortól, aki egy mikrokozmikus méretű, örökéletű medúzafajjal foglalkozik. Bertram regénye óriási siker lesz.

Csakhogy közben Lulu megbetegszik, és innentől kezdve minden zárójelbe kerül, ami addig fontos volt - a buli, a siker. A regény egyik fontos eleme az örök visszatérés témája, ez ad keretet a műnek, és kicsiben minden kis mikrotörténetnek. Ebben találja meg Bertram is a vigaszt.

– A könyvedben nagyon fontos szál, hogy a kutyával való kapcsolat miként hat a főszereplő, Bertram személyiségére és írói kvalitásaira. Átéltél hasonlót a valóságban?

- Persze. Bertram az úgynevezett X generáció tagja, melyet szokás elveszett generációnak is nevezni (persze melyik generációt ne lehetne annak nevezni mostanában...): nagy álmokat kerget, mégsem tudja megvalósítani őket, azt szeretné, ha szülei felnőttként kezelnék, közben mégsem tud felnőni, felelősséget vállalni.

Az a paradox helyzet áll elő, hogy a kutya-gazdi kapcsoltban valahol ő az elveszett lény, míg Lulu, a talált, befogadott kutya a stabilitás, az erő. Bertram állandóan rohan, mindig máshol akar lenni, ahol épp van, mindig a múltban, vagy a jövőben él.

A kutyákban csodálatos, hogy csak a jelenben léteznek, és Bertram megtanulja Lulutól többek között a kis dolgok szeretetét, azt, hogyan lehet örülni az életnek.

Még ha csak ideiglenes is ez az állapot, akkor is egy csodálatos ajándék.

– Hány százalékban vagy benne Bertram figurájában, sorsában?

- Mondjuk 85.4 százalékban? Ahogy a regény elején szerepel, a könyv képzelet és valóság keveréke, csak Luluval történt meg minden szó szerint úgy, ahogy az le van írva. A regényírás során egy alapvetően nagyon személyes anyagot kellett kicsit eltávolítanom magamtól, fiktívvé tennem, úgy, hogy közben mégis hiteles maradjon minden. Úgy éreztem azonban, hogy Lulu történetéhez nem nyúlhatok hozzá. Minden relatív, csak ő nem. Olyan ő, mint egy hatalmas fa, amely kiáll minden vihart, ami alá be lehet húzódni, ha baj van. A regény második fele - ezzel nem árulok el nagy titkot, Bertram magára találásával együtt az ő küzdelmének a története, hogy megmentse a kutyáját. És ezzel talán saját magát is. Mert Lulu mindannak a szimbóluma, ami szép és jó az életében: a tünékeny fiatalságé, tisztaságé, szépségé, boldogságé. De bár a regény sok helyen nehéz, traumatikus témákat érint, fontos elmondanom, hogy nagyon is életigenlő és tele van humorral, optimizmussal, életszeretettel.

Fotó: Huszár Dávid

– Talán mások is megkérdezték már tőled: mit gondolsz, miért lett olyan fontos a városi ember számára a kutya? Vagy általában, a kisállat?

- Az állatok humanizálása valamikor a 18. században történt meg, a felvilágosodással és a polgárosodással. Míg Descartes még lélektelen gépeknek tekintette az állatokat, addig a század végére elindult a városi házi kedvencek emancipációja.

Ez néha egészen extrém formát öltött és ölt a mai világban is, elég, ha a luxuskörülmények között élő, vagy akaratukon kívül Instagram-sztárrá tett kutyákra-macskákra gondolunk. Míg a mai ember egyre jobban elszakad a társaitól és magától a világtól, paradox módon egyre erősebben tud kötődni házi kedvenceihez. Ebben talán az is szerepet játszik, hogy ebben a kaotikus, átláthatatlan, hazug világban, ahol semmi sem az, aminek látszik, ahol álhírek uralnak mindent, ahol a virtuálist nehéz néha elválasztani a valóságtól, a házi kedvencek egyfajta stabilitást, biztonságot jelentenek. Ők nem hazudnak soha, nem árulnak el, mindig ott vannak, ha szükséged van rájuk, mindig szeretnek, ragaszkodnak hozzád. Mintha jobbik énünket jelenítenék meg, mintha emlékeztetnének arra minket folyton, milyen jó lehetne a világ.

Amikor városi kutyások találkoznak egymással, általában derűsen köszönnek, beszélgetnek, olyankor valahogy minden olyan könnyű, szerethető, minden zárójelbe kerül körülöttük.

Mintha egy másik dimenzióba kerülnénk át. De megfigyeltem annak idején, hogy ha például kutya nélkül sétálok, ugyanazok az emberek meg sem ismernek, nem köszönnek, fejüket lehorgasztva, maguk elé bámulva, saját világukba zárkózva mennek az utcán. A kutyák kinyitnak valamiféle csakrát, amit nevezhetünk szeretetnek, örömnek, odafigyelésnek, vagy csak derűnek, nem tudom, mi a legjobb szó rá, de az biztos, hogy a gazda arca, tekintete, kommunikációja egészen más lesz a jelenlétükben. Persze nyilván itt is vannak kivételek, akadnak sokan, akik saját egójuk kiterjesztésére, hatalmuk fitogtatására használják a kutyájukat, mint valamiféle márkás járművet. De szerencsére ez a ritkább eset.

- Forgatókönyvek fejlesztésével is foglalkozol. A laikusok kedvéért beszélj egy kicsit arról, hogy ez mit jelent. Miben több, más a forgatókönyv fejlesztés, mint a forgatókönyvírás?

- Már nem foglalkozom, de a Magyar Nemzeti Filmalap megalakulásától kezdve majdnem nyolc évig dolgoztam forgatókönyv fejlesztőként. Ez a gyakorlatban dramaturgiai munkát jelentett, vagyis a kollégáimmal rendezőket, forgatókönyvírókat kellett segítenünk történeteik fejlesztésében. Az írásban az egyik legnehezebb dolog az, hogy nehezen látod kívülről a munkádat, így egy külső konzulens sokat segíthet a tanácsaival. Ha már szóba került a forgatókönyv... ez nagyon-nagyon más műfaj, mint a regény. A regényben csak te vagy és a szöveg - ez a csodálatos, de a félelmetes is benne.

A forgatókönyved, mire jobb esetben filmmé válik, annyi kézen megy át, annyi változtatáson, annyi szempont (általában anyagi) módosítja, hogy végül rá sem ismersz. A regény sokkal tisztább műfaj, ha kapsz egy jó szerkesztőt, csak jobbá válhat a történeted.

- Jelenleg dolgozol valamin?

- Igen. A fő projektem - csak, hogy a biológiánál maradjunk - egy kalandregény, amely egy 18. századi francia természettudós és egy, a versailles-i állatkertből megszöktetett rinocérosz történetéről fog szólni, rengeteg korabeli illusztrációval, és sok kitekintéssel a mai világra. A Noctambulo c. regényem írása közben éreztem rá arra, milyen jól lehet beszélni a mai világról egy másik koron keresztül.

Emellett több forgatókönyvön is dolgozom, és szeretném folytatni Pixelhősök című könyvemet is, a hazai számítógépes játékfejlesztések sokak számára ismeretlen hőskoráról – a nyolcvanas évekről - szólna annak minden történeti, esztétikai és szociológiai vonatkozásával együtt. Ehhez több száz oldalnyi anyagot, interjút összegyűjtöttem, már csak neki kéne veselkedni, hogy megírjam végre.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KULT
A Rovatból
Évek óta küzd a mellrákkal, az exférjét többszörös szexuális erőszakkal vádolták, a fia milliárdos apja pedig magára hagyta őket – Linda Evangelista 60 éves
A modellszakma egyik legragyogóbb csillaga volt, a magánéletében azonban egyik tragédia követte a másikat: erőszak, vetélés, bírósági per, halálos betegség – mindenből kijutott.


Linda Evangelista 1965. május 10-én született egy szigorú munkáscsaládba, St. Catharinesben, a kanadai Ontarióban. A szülei, Marisa és Tomaso Evangelista (2014-ben elhunyt) az olaszországi Pignataro Interamna városából emigráltak Kanadába 1957-ben. Tom a General Motors vállalatnál dolgozott, Marisa pedig könyvelőként. Linda a középső gyerek, két fiútestvérrel.

A modellkedés egészen kiskorától kezdve érdekelte, hiszen az adottságai is megvoltak hozzá. 12 éves korában már egy modelliskola tanfolyamára járt, ahol olyan dolgokat tanult, mint a tartás és az etikett.

Azt tanácsolták neki, hogy vegyen részt egy profi modellkurzuson.

A Denis Morris katolikus gimnáziumba járt, és tizenévesen kezdett el modellkedni, akkor még csak a környékükön. 1981-ben részt vett a Miss Teen Niagara szépségversenyen, ahol, bár nem nyert, felkeltette az Elite Modellügynökség képviselőjének figyelmét. 16 évesen már Japánba repült egy munka miatt, ahol azonban kellemetlen élmény érte: egy ijesztő fotós azt akarta, hogy vetkőzzön le meztelenre. Természetesen nem vállalta, és a kanadai nagykövetséghez fordult, hogy mielőbb hazarepülhessen. A „japán kaland” annyira megrémítette, hogy úgy döntött, feladja a modellkedést. Ezután visszatért Kanadába, és eltelt két év, mire az édesanyja szorgalmazására úgy döntött, újra megpróbálja. Le is szerződött a New York-i Elite ügynökséghez.

1984-ben Párizsba költözött, de a jó munkák nem jöttek könnyen, és három évbe telt, mire megkapta az első megbízását a Vogue-tól.

A kifutó csúcsán

Valójában egy hajvágás hozta meg Evangelista nagy áttörését. Több éven át modellkedett „közepes” munkáért, körülbelül 600 dollárt kapott egy-egy fotózáson, mígnem hosszú, világosbarna haját ragyogó rézszínű fiús rövidre (bobra) cserélte. El is veszített emiatt sok megbízást, mígnem a British Vogue felkapta az új megjelenéséről készült fotókat, és Linda karrierje rendesen beindult. Divatot teremtett. „Az volt az új születésnapja” – nyilatkozott erről a Chanel mestere, Karl Lagerfeld. A karrierje csúcspontján el is híresült Linda mondása egy interjúban, miszerint: „10 000 dollárnál kevesebbért nem kelek ki az ágyból.” Ez a mondat a divattörténet részévé vált.

Ezután a Fendi egyik nagy divatkampányának arca lett, és kétszer is ő került a brit Vogue címlapjára, az amerikai Vogue főszerkesztője pedig kijelentette: „Lindánál ragyogóbb szupermodell nem létezik.”

A kilencvenes években Evangelista Claudia Schiffer, Cindy Crawford, Christy Turlington és Naomi Campbell mellett az iparág egyik legnagyobb modellje volt. Az arca több mint 600 címlapon jelent meg, többek között az Elle, a francia Vogue, a W és a Harper's Bazaar magazinokban, illetve olyan divatházaknak dolgozott, mint a Chanel, a Versace, a Christian Dior, a Valentino, a Hermès és a Dolce & Gabbana. A 2016-ban elhunyt George Michael annyira odáig volt érte, hogy két videóklipjében, a Freedomban és a Too Funkyban is szerepeltette, Lindát, aki Naomi Campbell-lel és Christy Turlingtontal együtt alkotta éveken át a divatszakmában csak „Szentháromságnak” nevezett triót.

Férjem, a szexuális ragadozó

A magánélete eléggé viharos volt. 1987-ben, 22 évesen ment férjhez, az Elite Modellügynökség vezetőjéhez, az akkor 37 éves Gerald Marie-hoz. „Tetszett, hogy milyen határozott volt. Nagyon ösztönzött és inspirált a munkára” – nyilatkozta később a Marie-val való első találkozásáról. Hat éven át, 1993-ig volt házasok, ekkor döntöttek a válás mellett. Később Marie-t megvádolták azzal, hogy állítólag legalább 13 Elite-modellt erőszakolt meg, egy volt alkalmazott szerint azért, mert úgy gondolta, hogy „a szüzek nem fotogének”. A vádlók azt is állítják, hogy a férfi egy bizonyos napi kokainadaggal tartotta karcsúként az áldozatait, miközben bántalmazta őket. Az egyik állítólagos áldozat szerint naponta „felírtak” neki egy ampulla kokaint, hogy ne hízzon. A „divatipar Harvey Weinsteinjeként” is emlegetett Marie ma 75 éves, és Ibizán él. Mindezek mellett még leánykereskedelemmel is megvádolták, ám ő mindig tagadta az ellene felhozott vádakat, a perek a francia elévülési idő miatt pedig már lezárultak.

A Guardian Weekend magazinnak 2022-ben adott interjújában Evangelista elmondta, hogy hisz a nőknek a Marie-val kapcsolatos élményeikről, aki több mint három évtizeden át a divatipar egyik legbefolyásosabb alakja volt.

„A kapcsolatunk alatt semmit sem tudtam a vele szembeni szexuális vádakról, ezért nem tudtam segíteni ezeknek a nőknek. Most, hogy hallom őket, a saját tapasztalataim alapján úgy gondolom, hogy az igazat mondják. Megszakad a szívem, mert ezek olyan sebek, amelyek talán soha nem gyógyulnak be, és csodálom a bátorságukat és az erejüket, hogy ma megszólaltak.”

1992 és 1998 között a színész Kyle Machlachlan (Twin Peaks, Szex és New York) barátnője volt, el is jegyezték egymást 1995-ben, ám még az esküvő előtt szakítottak. 1997-ben bejelentette visszavonulását a modellkedéstől, majd egy évvel később összejött a francia labdarúgóval, Fabien Barthezzel. A pár bejelentette, hogy gyermeket várnak, a szupermodell azonban sajnos hat hónapos terhesen elvetélt, ami után depresszióba esett. Nehéz időszak volt ez a számára, a gyermeke elvesztését a legnehezebb dolognak nevezte, amit valaha átélt.

A legnagyobb tartásdíj

Három évvel később azonban visszatért a modellkedéshez (36 évesen), és jobban keresett, mint valaha. Az anyaság továbbra is prioritás maradt az életében, mígnem 2006-ban a 41 éves kifutócsillag bejelentette, ismét gyermeket vár, az apa kilétéről azonban hallgatott. Még abban az évben világra is hozta a kisfiát, Augie-t, akit nem volt hajlandó az apa nevére venni, ebből már sokan arra következtettek, hogy egyedül fogja nevelni a kicsit.

Az illető személyéről csak 2011 júniusában hullt le a lepel, amikor Evangelista beperelte François-Henri Pinault milliárdos üzleti mágnást a gyermektartásdíj fizetésének elmulasztása miatt.

Eleinte havi 46 000 dollárt kért a Gucci és YSL márkákat tulajdonló, ma Kering néven ismert vállalatcsoport akkori vezérigazgatójától. A megdöbbentő összeg még a bírót is sokkolta, aki szerint ez „a családbíróság történetének legnagyobb tartásdíjítélete” lenne. 2012 májusában nagy nyilvánosságot kapott a bírósági per, amelyben mindkét fél mocskos részleteket árult el kapcsolatukról.

Pinault azt állította, hogy szakított Evangelistával, miután megtudta, hogy terhes, és azt állította, a rövid románcuk alatt csak hét napot töltöttek együtt. Linda ügyvédje szerint a milliárdos arra kérte a nőt, hogy szakítsa meg a terhességet. A két fél végül peren kívüli egyezségre jutott, az összeg nem került nyilvánosságra. Pinault ma Salma Hayek színésznő férje.

A legnagyobb harc

Az elmúlt néhány évben a legendás szupermodell sokkoló egészségügyi problémáiról számolt be. Először 2021-ben, amikor elárulta, hogy 2015 és 2016 között egy népszerű zsírfagyasztó eljárás, a kriolipolízis után maradandó deformitás maradt a testén. A WWD magazinnak adott interjúban pedig elárulta, hogy 2018 óta küzd a mellrákkal. „Ez mindig is szívemhez közel álló jótékonysági ügy volt, és ironikus módon végül én magam is mellrákot kaptam. Kicsit több mint három éve diagnosztizáltak” – árulta el. „A kilátások nem voltak jók, és más egészségügyi tényezők miatt habozás nélkül a kétoldali masztektómia mellett döntöttem mert mindent magam mögött akartam hagyni, és nem akartam ezzel foglalkozni. Azt hittem, rendben vagyok, és az életem rendeződik, a mellrák nem fog megölni.”

Sajnos azonban 2022 decemberében kiderült, hogy a rák visszatért, ezúttal a mellizmába. „Ásson egy lyukat a mellkasomba” – mondta elmondása szerint az orvosának. „Nem akarom, hogy szép legyen. Ásson ki mindent! Amikor végzett, egy lyukat akarok látni a mellkasomban. Megértett? Nem fogok belehalni.” Remélhetőleg, mielőbb végleg maga mögött hagyhatja a gyilkos kórt, és megélheti élete harmadik „születésnapját” is!


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
KULT
A Rovatból
Neki köszönhetjük a Monty Pythont, két világrekordot tart, és csupán egyetlen állatot utál – 29 érdekesség a 99 éves David Attenborough-ról
Több mint 70 éve ténykedik a tévéiparban, több mint 360 filmben és tévéműsorban vett részt, és több mint 30 diplomája van.


1. Sir David Frederick Attenborough 1926. május 8-án született Isleworth-ben, London nyugati részén. II. Erzsébet királynő mindössze 17 nappal korábban, április 21-én jött a világra.

2. Bár Londonban született, David gyermekkorának nagy részét az angliai Leicesterben töltötte, mivel az apja ott dolgozott egyetemi rektorként. Bátyja, Lord Richard Attenborough (1923-2014), sikeres színész, Oscar-díjas rendező és filmproducer lett, akit a legtöbben a Jurassic Park (1993) John Hammondjaként ismernek, ám olyan filmekben is szerepelt, mint A nagy szökés (1963), A Főnix útja (1965), a Homokkavicsok (1966), A csodatévő (1969), a Csoda New Yorkban (1994) vagy az Elizabeth (1998), direktorként azonban még sikeresebb volt, hiszen Oscar-díjat nyert a 1982-es Gandhiért, illetve ő vezényelte le többek között A híd túl messze van (1977) című háborús klasszikust, vagy az 1992-es Chaplint.

3. Ahelyett, hogy a bátyja nyomdokaiba lépett volna, David inkább természettudományokat tanult a brit Cambridge-i Clare College-ban. 1947-ben végzett, majd két évig a Királyi Haditengerészetnél teljesített katonai szolgálatot, mielőtt egy oktatási kiadónál kezdett volna dolgozni.

4. 1952-ben gyakornokként csatlakozott a BBC Televisionhöz, ahol 1954-ben elindította híres televíziós sorozatát, a Zoo Questet, amely élő állatokról szólt a vadonban és az állatkertben egyaránt. Davidnek amúgy még tévéje sem volt otthon, bár ez akkoriban nem volt kirívó.

5. Igazi polihisztor, szolgált a Királyi Haditengerészetnél, rendezőként, televíziós műsorvezetőként, narrátorként és íróként is dolgozott, és számos díjnyertes műsort és könyvet szerkesztett/írt.

6. Sir David két Guinness-világrekordot is tart: az egyik a leghosszabb televíziós természetfilmes karrierért jár neki, a másik pedig a leghosszabb televíziós műsorvezetői pályáért.

7. Eredetileg 1985-ben lett Sir, amikor II. Erzsébet királynő lovaggá ütötte a televíziózás terén végzett munkájáért. 2020-ban azonban, 94 éves korában a királynő egy második lovagi címet is adományozott neki: a Szent Mihály és Szent György Rend nagykeresztes lovagjává nevezték ki. Ez a cím elismerése David televíziós műsorvezetői és természetvédelmi tevékenységének.

8. Több londoni neves intézmény és kiállítás kurátora, többek között a British Museumé, a Science Museumé és a Kew-i Királyi Botanikus Kerté, valamint számos jótékonysági szervezet névadó védnöke.

9. Az 1979-es Élet a Földön című dokumentumfilm-sorozat forgatása során Sir David egy csoport hegyi gorillával találta magát szembe Ruandában. Az emberszabásúak azonban nem támadták meg, sőt befogadták maguk közé, és azt is hagyták neki, hogy játsszon a csemetéikkel.

10. 1998-ban, A madarak élete című doksiszéria forgatása közben véletlenül belépett a skóciai Highlandsben egy siketfajd (a fajdok legnagyobbika) területére. A madár, hogy megvédje a „birtokát”, elkezdte üldözni Davidet, és végül fel is lökte őt.

11. Bár Sir David híres a természet iránti szeretetéről, nem mondaná magáról, hogy „állatbarát”. „Nem vagyok állatbarát, már ha ez azt jelenti, hogy azokat a dolgokat tartod aranyosnak, amiket meg akarsz és meg lehet simogatni. Engem az állatok elbűvölnek” – nyilatkozta.

12. A BBC programigazgatójaként sok újítást hozott a televíziózásba, többek között a komédia világába is. Ő volt az ugyanis, aki megrendelte a Monty Python Repülő Cirkusza című kultikus szkeccsműsort, amely sztárt faragott John Cleese-ből, Michael Palinből, Terry Jonesból, Eric Idle-ből, Graham Chapmanből és Terry Gilliamből. A műsor világszerte jelenség lett, és generációknak adott inspirációt szerte a világon.

13. Egyetlen állatot nem bír elviselni, sőt kifejezetten utálja. „Halálos pókokat, kígyókat és skorpiókat fogtam meg anélkül, hogy megrezzentem volna, de ha patkányt látok, én futok el elsőként” – mondta e fóbiájáról.

14. Több évtizedes munkájának tiszteletére a tudósok eddig csaknem 20 különféle növényt neveztek el róla. Sőt, akad még egy Attenborosaurus nevű dinoszaurusz is (egy kb. 5 méter hosszú, vízben élő őshüllő volt), ami szintén az ő nevét kapta meg.

15. A BBC-nek adott interjújában Sir David elárulta, hogy ha bármilyen állat lehetne, ő bizony lajhár lenne a leginkább. Szerinte ugyanis a lajhárok nagyon lazán állnak mindenhez.

16. A madarak élete című dokumentumsorozatának elkészítése során becslések szerint több mint 400 000 kilométert tett meg összesen a világ minden táján. Nem csoda, hogy vonzó ötletnek tűnik számára a lajhárélet.

17. Nincs és soha nem is volt jogosítványa, nem tett vezetői vizsgát, sőt autója sincs. De ha az ember éveket tölt repülőgépeken és a bozótban növényeket és állatokat vizsgálva, akkor valószínűleg nincs is rá ideje.

18. 11 éves volt, amikor zseniális módszert talált ki a zsebpénzkeresésre: gőtéket adott el egy leicesteri egyetemnek, amiket az intézmény közeli tavából fogott ki.

19. Élete során összesen 32 tiszteletbeli diplomát szerzett az Egyesült Királyság különböző egyetemein, többek között Oxfordban és Cambridge-ben is.

20. A BBC éppen csak elkezdett színes adást sugározni (addig fekete-fehérben ment minden), és Sir David ötlete volt, hogy snookert sugározzanak a tévében. Akkoriban ő volt a BBC2 vezetője, és úgy gondolta, ez remek módja lenne az új technológia bemutatásának. Rátapintott valamire, hiszen egy fekete-fehér snookermérkőzést elég nehéz lenne követni.

21. Járt a Nagy-korallzátony alján! Az Ausztrália partjainál található Nagy-korallzátony körülbelül akkora, mint Olaszország, és több mint 1500 halfaj, 600 korallfaj és 30 különböző bálna- és delfinfaj otthona. David pedig egy új típusú tengeralattjáróra szállt, amely kb. 300 méter mélyre vitte őt a tenger alá, hogy közelebbről megnézhesse e természeti csodát.

22. Hosszú karrierje során számos BAFTA-díjat (a Brit Filmakadémia díja) kapott, és például ő az egyetlen a világon, aki elnyerte ezt az elismerést fekete-fehérben, színesben, HD-ben, 3D-ben, 4K-ban és virtuális valóságban forgatott műsorral is.

23. 2018-ban egy sarkkutató hajó azzal vált híressé, hogy a közvélemény szavazással elnevezte Boaty McBoatface-nek. A hajót a British Antarctic Survey, egy sarkkutatásra szakosodott tudóscsoport tervezte. Végül azonban úgy döntöttek, hogy a hajó a RRS Sir David Attenborough nevet kapja. Ezzel a természettudós 90. születésnapját akarták megünnepelni, elismerve a természet világának feltárásáért végzett munkáját. Azért a közönség eredeti (nyilván trollkodó) választását is megtisztelték azzal, hogy a hajó saját tengeralattjárója megkapta a Boaty McBoatface nevet.

24. 1994-ben, A növények magánélete című sorozata forgatásán Szumátra trópusi erdőiben rátalált a világ legnagyobb virágos (és igen ritka) növényére. „Hullavirágnak” is hívják, mivel a szaga a rothadó húséhoz vagy a kutyakakiéhoz hasonlít, és csak néhány évente egyszer, egy-két napig virágzik. Sir David találta ki a növény hivatalos nevét: Titánbuzogány! A forgatás során ő és a csapata fedezte fel először, hogy a virágot főként apró karcsúméhek porozzák be.

25. Bár úgy tűnik, hogy nem öregszik, Sir David 2013 júniusában szívműtéten esett át, és pacemakert kapott. A műtét miatt le kellett mondania egy telt házas előadókörútját Ausztráliában. Két évvel később mindkét térdét megműtötték, hogy járni tudjon, elmondása szerint pedig rendkívül hálás azért, hogy még mindig végezheti a munkáját. „Ha szénbányászként kerestem volna a kenyerem, nagyon örülnék, ha abbahagyhatnám. De nem így van. A világot járva a legérdekesebb dolgokat csodálhatom meg. Micsoda szerencse!”

26. A szülei (Mary és Frederick) mindketten humanitáriusok voltak, és a II. világháború alatt befogadtak az otthonukba két zsidó lánytestvért, Helgát és Irenét. A fiatalok a Kindertransport program keretében érkeztek Nagy-Britanniába, hogy kimeneküljenek a náci Németországból, és összesen hét évig maradtak a családnál. Saját szüleik halála után Attenborough-ék örökbe fogadták őket.

27. Népszerűsége ellenére a tévés ikon azt mondja, hogy nem szereti, ha sok ember veszi körül, mert ezt meglehetősen félelmetesnek találja. „Utálom a tömeget, a legalacsonyabb közös nevezőre redukált dolgokat” – ismerte el. „Az emberek bármivel kapcsolatban hisztérikusan viselkednek, legyen az egy focimeccs vagy egy nemzeti ünnep. Mert nem racionálisak. A focihuligánok például nagyon ijesztőek tudnak lenni.”

28. Sir Davidnek és néhai feleségének, Jane Ebsworth Orielnek két gyermeke született, Robert és Susan, akik mindketten híres apjuk nyomdokaiba léptek. Robert egy ausztrál egyetem antropológus docense, míg az egykori általános iskolai igazgató Susan az apja mellett dolgozik. Édesanyjuk, Jane sajnos 1997-ben, 70 évesen elhunyt (agyvérzésben). 47 éves házasságuk alatt a férje mellett dolgozott, és nagyon erős csapatot alkottak. Bár a magánéletét nagyon óvja, Sir David (akinek két unokája van) korábban bevallotta, mitől retteg a világon a legjobban: „Félek, hogy szörnyű terhet fogok jelenteni a gyermekeimnek.”

29. 99 évesen is aktív. Sir David folyamatosan ír, rendez, producerkedik, szervez és narrátorkodik. Az utóbbi három évben olyan filmjei és sorozatai jöttek ki többek között, mint a Zöld bolygó, A fagy birodalma II, a Vad szigetvilág, a Prehisztorikus bolygó, az Our Planet – Bolygónk csodái, a Bolygónk, a Föld III, a David Attenborough: Életem, A hangok titokzatos világa, az Emlősök, Az orángutánok titkos élete, vagy már 2025-ben a Simon Schama’s Story of Us és a Nature című sorozat új epizódjai. Illetve még idén a közönség elé kerül az Ocean with David Attenborough is.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KULT
Több mint kétmillióan voltak Lady Gaga ingyenes koncertjén a Copacabanán - videón a végeláthatatlan tömeg
Az amerikai popsztár már a főpróbán is színpadra lépett, és különleges pillanatokkal lepte meg rajongóit Rióban.


A CNN beszámolója szerint több mint kétmillióan vettek részt Lady Gaga szombat esti ingyenes koncertjén Rio de Janeiro híres Copacabana strandján.

A szervezők becslése alapján körülbelül 2,1 millióan lehettek kíváncsiak a világsztár fellépésére.

Az eseményt a helyi önkormányzat finanszírozta.

A koncert része volt Lady Gaga Mayhem című új albumát népszerűsítő világkörüli turnéjának. A 39 éves énekesnő a múlt héten Mexikóvárosban adott dupla koncertet.

A leglelkesebb rajongók már szombat reggel sorban álltak, hogy jó helyet találjanak a hatalmas tömegben. Sokan Lady Gaga stílusát idéző jelmezekben érkeztek a koncertre.

A helyszínen már péntek este is történt egy meglepetés:

Gaga váratlanul színpadra lépett a főpróbán, és egy rövid, emlékezetes előadással lepte meg a közönséget.

„Nagyon hiányoztatok” – mondta a tömegnek, majd hozzátette, hogy tudja, ez még csak a próba, de úgy érzi, mintha már el is kezdődött volna a koncert.

A CNN szerint a fellépéssel valószínűleg megdőlt a Copacabana korábbi látogatottsági rekordja, amit Madonna tartott.

(via Telex)

Videó a giga-koncertről:


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KULT
A Rovatból
Dennis Quaid remek sorozatgyilkos – sajnos ez talán az egyetlen erénye A mosolygós gyilkosnak
Elég jó ötletfelvetéssel és erősen kezd a sorozat, nézeti is magát, de valami nem stimmel vele… Értőbb kezekben sokkal többet is ki lehetett volna hozni egy ilyen szériából. Kritika.
B.M.; Fotók: imdb.com - szmo.hu
2025. május 10.



A SkyShowtime-on mutatják be Jennifer Cacicio legújabb nyomozós sorozatát. Ez immáron a showrunner negyedik sorozata, de mégis olyan érzést kelt, mintha ez lenne az első projektje. Valahogy fura az egész ritmusa és hangulata. Nem azt mondom, hogy nem szórakoztató, mert a megszokott sémákat ügyesen követi, csak ezeket a mintákat távolról látni.

Pontosan lehet tudni, mi lesz a következő nagy felfedezés. Márpedig szinte minden rész cliffhangerrel ér véget, hogy a néző várja a következő epizódot.

Ez egy-két alkalommal még elmegy, de ha az összes rész végét így fogják megoldani, hamar unalmassá válik. Három rész került fel a SkyShowtime streaming platformra, és a továbbiakban minden héten érkezik majd újabb.

Miért nézzük? Viszonylag egyszerű. Szórakoztató és egy ügyes felvetésen alapul. Főszereplőnk, Melissa (Annaleigh Ashford) profi sminkes egy valós bűnügyekkel foglalkozó TV műsornál. Amit senki nem tud, hogy Melissa valójában maga is áldozat. Apja Keith (Dennis Quaid) egy elítélt sorozatgyilkos, akit nyolc lány megölése miatt életfogytig tartó börtönbüntetésre ítéltek.

A lány emiatt teljesen megszakította a kapcsolatot apjával, mert fiatalkorában, miután az apja lebukott, a közösség kitaszította és bántalmazta őt.

Testvérével és anyjával alig tartja a kapcsolatot és próbál túllépni saját traumáján. Közben Keith mindent megpróbált már, hogy felvegye a kapcsolatot lányával, ám ezek a kísérletek sikertelennek bizonyultak. Egészen eddig.

Keith ugyanis bevallott egy eltitkolt kilencedik áldozatot, de csak lányának és lánya főnökének, Dr. Greggnek (David Harewood) hajlandó elmondani a TV műsor keretein belül. Itt jön az első logikai buktató… a rendőrség ezt hogyan engedheti meg? Teljesen logikátlan, hogy egy TV műsor nyomoz egy olyan esetben, ami egy folyamatban lévő üggyel foglalkozik. Ugyanis a gyilkosságban, amit Keith bevallott, van gyanúsítottja, sőt el is ítéltek egy embert, és egy hónapon belül ki is végzik.

Tehát Melissa megmenthet egy életet, ez az egyetlen motivációja, hogy bemenjen az apjához.

A színészek szódával elmennek, kivéve a főszereplőt. Sajnos nekem Annaleigh Ashford nagyon lapos. Semmit nem ad hozzá a szerepéhez, előbb tudnám elképzelni egy vígjátéksorozatban vagy egy éneklős déli drámában. Szegényke sokszor szinte szenved a karaktere súlya alatt. Dennis Quaid jól hozza a mentálisan instabil sorozatgyilkost, de rajtuk kívül szinte senkit sem tudok még ennyire sem kiemelni. A remek hangú David Harewood mint a főnök, voltaképpen csak egy Dr. Phil karikatúra, semmi több. Melissa családja is csak azért kell, hogy legyen valami tétje a történéseknek és kellett több B-szál, hogy menjen a játékidő.

Nem tudom jó szívvel ajánlani A mosolygós gyilkost. A hangulata jó és alapvetően szórakoztató, de valahogy nem áll össze az egész. Kicsit időpazarlónak érzem, nem biztos, hogy a harmadik rész után folytatni fogom. A főszereplőt sokan nem fogják szeretni, a történet pedig rettenetesen klisés.

Tele van red herringekkel – olyan elterelések, amiknek igazából semmi értelmük, csak a szereplőket küldi el fel-alá rohangálni.

A cliffhangerek fárasztóak, ha tényleg minden rész végére kitalálnak is valamit. Már sejtem mi lesz a nagy csavar, de nem akarom lelőni. Egy biztos, akarnak második évadot, szóval már most tudjuk, mi lesz Keith történetszálának vége: semmi, mert érkezik a folytatás.

Ez egy olyan nyomozós széria, amit olyan ember készített, aki imádja a valós bűncselekményeken alapuló doksikat. Érezni, hogy valami hasonlót próbálnak elérni itt is, csak sajnos sikertelenül. A forgatókönyv Melissa Moore 2018-as podcastjén alapul, ahol a saját élettörténetét mesélte el.

Az epizódok elején is kiírják, hogy valós cselekményeken alapul, de nem a szokásos szófordulattal „based on” fogalmaznak, hanem „inspired by”, tehát nagy esély van rá, hogy sokat változtattak az eredeti történtekhez képest.

Valószínűleg a drámaibb hangvétel miatt. A mosolygós gyilkos sajnos nem sikerült úgy ahogyan elképzelték az alkotók, pedig volt benne potenciál. Ennek ellenére megtekinthető a SkyShowtime kínálatában.


Link másolása
KÖVESS MINKET: