A Rovatból

„Ha mások megírták volna ezeket a számokat, zenélés helyett az ő koncertjeikre járnánk, de így nekünk kellett”

A részben a Kozmosz egykori tagjaiból alakult Bajnoq zenekar szókimondó punkrock dalokkal int be a kétharmados hatalomnak. Interjú Pál Zsomborral.
Láng Dávid - szmo.hu
2018. szeptember 28.



A társadalomkritika és a mindenkori kormánynak való beszólogatás szinte minden punkzenekarra jellemző, de a 2010 utáni években valószínűleg a Kozmosz dalai értek el a legszélesebb tömeghez. Slágereik, úgy mint Az Okosak Földje, a Világszakadtság, vagy A Kedves Vezető bizonyos körben máig kultikusak, koncertjeikre stabil törzsközönség járt kiereszteni a gőzt.

Bár több mint egy éve feloszlottak, most itt az utódzenekar, amelyben két egykori Kozmosz-tag is játszik, ebből pedig nem nehéz kitalálni, hogy a szellemiség is nagyon hasonló.

A Bajnoq bemutatkozó EP-je pár hete jelent meg Magyar Idők címmel, azóta már elkezdték a koncertezést is. Ennek apropóján beszélgettünk frontemberükkel, Pál Zsomborral.

– Miben más a Bajnoq, mint a Kozmosz volt?

– Nyilván sokban hasonlít, mivel felerészt ugyanazok az emberek alkotják, sőt, a két másik barátunk, akikkel csináljuk, szintén rendszeres beugró volt a Kozmoszban, játszottak a búcsúkoncerten is. A közéleti beállítottságunk nem változott, a zenei ízlésünk is maradt ugyanaz, de az persze hallatszik, hogy felerészben meg nem ugyanazok az emberek adják bele a magukét a számokba.

Azoknak, akik meg tudnak különböztetni egymástól két rockzenekart, a szövegvilága és a hang nagyon ismerős lesz, a hangulata meg kicsit másmilyen.

– Mekkora igény van ma rendszerkritikus dalokra, pár hónappal a zsinórban harmadik kétharmados Fidesz-győzelem után?

– Ma már attól, hogy megszületik egy szám, amiben valaki beszól a hatalomnak, nem kerül ki automatikusan az országos hírportálok főoldalára, mint 2010-ben meg 2012-ben, amikor nagyon benne volt a levegőben, hogy valaki csinálja már meg. Ettől most a Bajnoq-számok terjedése sokkal lassabb, és fogalmam sincs, meddig jutnak végül el, de szuper lenne, ha idővel hasonlókat mennének, mint a hosszú évek alatt a Kozmosz-számok tudtak. Másrészt a Kozmoszról kb. a feloszlás után tudtuk meg, hogy sokkal többeknek volt fontos otthon, mint ahány emberrel találkoztunk koncerteken – reméljük, ők ezúttal nem várják meg a feloszlást, hogy hallassanak magukról.

De felmérni igazából csak azt tudom, hogy a mi saját részünkről magas volt az igény, és nem kaptuk meg máshonnan azokat a dalokat, amiket ebben a tényleg tök reménytelen helyzetben szívesen hallgattunk volna. A Kozmosznak is az volt a története, hogy ha mások megírták volna helyettünk Az Okosak Földjét, akkor mi nem csinálunk zenekart, hanem elmegyünk bulizni az ő koncertjükre. Így viszont zenecsinálással vezettük le a saját feszültségünket.

Korábban egyébként volt bűntudatom amiatt, hogy nehogy túl jól lehessen a koncertjeinken kiereszteni a gőzt ahelyett, hogy valami teremtőbb állampolgári cselekvésbe tolják bele az energiát a minket szeretők.

Mostanra megnyugtattam magamat, hogy a kettő nem feltétlenül zárja ki egymást, magamon legalábbis felfedeztem, hogy a kiordítást nem tudja pótolni semmi.

– Változott valamit a dalíráshoz való hozzáállásod az elmúlt 7-8 évben?

– Magyarországon a siker receptje ugyebár az, hogy ha egy dalt egyszer nagyon eltalálsz, utána ugyanazt kell még sokszor megcsinálnod, csak másodjára nem azt a címet adod neki, hogy Élvezd, hanem mondjuk azt, hogy Mosoly. Persze ez egy elképzelt példa. Mi pont az ellenkezőjét csináltuk: egy konkrét témáról nem akartunk még egy bőrt lehúzni, sosem volt Világszakadtság 2., és az változatlanul nem érdekel, hogy direkt megpróbáljunk recepteket elkapni. Az meg kicsit lutri, hogy magától mi jön, nincs benne tudatosság.

A Kozmosznál inkább a feloszlás után hallottuk vissza egy csomó embertől, hogy a nem szájalós, tehát a nem közéleti témákkal foglalkozó dalainkat is mennyire szerették. Ez akkor a koncerteken nekem kevésbé tűnt fel, néha azt éreztem, hogy „jó, jó, de mikor játsszátok végre A Kedves Vezetőt?”.

De szerencsére még nekünk sem az teszi ki az egész életünket, hogy amiatt szorongunk, milyen országban élünk, szóval más dolgokról szóló számok is biztosan bőven születnek a jövőben.

Eleve a bemutatkozó anyag négy számából az egyik egyértelműen csajozós dal, és a másik háromból kettő szándékosan közösségiként és magánéletiként is értelmezhető, csak amikor szóba kerülünk, akkor a politika akad be elsőre.

– Elég kevés zenekar meri nyíltan felvállalni a politikai hovatartozását, főleg ha nem kormánypárti. Nektek nincs félnivalótok?

– Egyrészt nekünk inkább hova nem tartozásunk van, mint hovatartozásunk. Másrészt szerintem a fejben felépített félelmekből és az ezek miatti kis önkéntes megalkuvásokból sokkal masszívabb várak tudnak épülni, mint abból, hogy bárkit nyíltan befenyítenének, úgyhogy ezen el sem szoktunk kezdeni gondolkozni, mert szar helyekre vezet. Nyilván mindegyikünknek van munkahelye, de ezt egyikünk sem szeretné összemosni azzal, hogy a szabadidejében mit kiabál a színpadról. Veszítenivalónk van, de félnivalónk szerintem nincsen.

– Eszedbe jutott már, hogy külföldre költözz?

– Körülbelül másfél óránként gondolok erre, persze. A húszas éveim elején fél évet éltem Londonban, pont az őszödi beszéd kipattanása előtt pár héttel költöztem ki, úgyhogy egy az egyben lemaradtam a teljes tüntetés- és erőszakhullámról, csak tévéből van meg az egész. Utoljára ma reggel, újságolvasás közben próbáltam meg idegesen felidézni, hogy pontosan milyen megfontolásból is jöttem haza. Egyébként azért, hogy lediplomázzak, és tartósan elköltözni soha nem volt komoly terv.

– Ha ilyen gyakori a gondolat, mi tart itt?

– Én nagyon szeretem ezt az országot, csak azokat nem, akik egyre nyomasztóbb irányba vezetik ahelyett, hogy valami pozitívat is kezdenének a példátlan hatalmukkal. Másrészt én alapvetően azzal foglalkozom, hogy magyarul fogalmazok, és ebből más országokban nehezen tudnék megélni. Az mondjuk tényleg gyakran eszembe jut, hogy ha huszon-néhány évesen, diploma után visszahúzok Londonba, mostanra már csinálhatnám ugyanezt Ausztráliában, de tartok tőle, hogy ez a hajó már elment.

Úgyhogy a határt oda húztam, hogy ha észreveszem magamon, hogy elkezdek kussolni vagy elfordítani a fejemet, akkor másnap irány Ferihegy.

– Egy koncertetek volt eddig, Szegeden mutatkoztatok be közönség előtt. Hogy sikerült?

– Egy kedves haverzenekar, a Counter Clockwise vendégeként játszottunk. Én ráadásul egy céges csapatépítőről érkeztem, úgyhogy aznap már boroztam. Épp addigra lettem nagyon álmos, mire este Szegedre értünk, szóval nem vártam nagy dolgokat. Ehhez képest már a bejáratnál a nyakunkba ugrottak emberek azzal, hogy ők száz kilométert utaztak aznap, hogy lássanak minket, ami azért rendesen doppingol, majd koncert közben másokat is láttam behunyt szemmel üvölteni a két héttel korábban megjelent számaink refrénjét, szóval végül szuperül sült el.

– Csak új dalokat játszotok, vagy a korábbi zenekaraitok slágereit is előveszitek?

– Keverünk a számlistába Kozmoszt és Egyetlent is – de az Egyetlen, amiből tulajdonképpen a Bajnoq lett, alig koncertezett és alig vett fel számokat, úgyhogy az utóbbiak a legtöbb embernek új számként fognak hatni. Most félórás Bajnoq-koncerteknél tartunk, és ez szépen hízik majd még újabb számokkal.

Balról jobbra: Skolák Péter, Veres Attila, Pál Zsombor, Pálmai Zsolt

– Ha felkérnek rá, játszanátok pártrendezvényen vagy tüntetésen?

– A tüntetéseken mindig elgondolkodtam. Amikor hívnak, az szokott lenni az akadály, hogy egy zenekar hangosítása sokkal jobban megdobja a költségeket, mint ha valaki kiáll egy mikrofonnal József Attilát szavalni. Az meg sosem zaklatott fel, ha a hangszórókból visszahallottuk valamelyik dalunkat, és ez az élmény már Bajnoq-számokkal is megvolt. Pártoknak viszont eddig egy kivétellel én eddig mindig nemet mondtam: az egyik Kétfarkú-szülinapon fordult elő, hogy játszottunk jó régen a Kozmosszal.

Az a baj, hogy ha most azt mondanám, hogy ez innentől máshogyan lesz, biztosan a legelhasználtabb és legéletképtelenebb pártok jelentkeznének be először, hátha mi elvégezzük azt a munkát népszerűsítésben, amit ők nyolc év alatt képtelenek voltak.

– Hová szeretnétek eljutni ezzel a zenekarral, mivel lennél te személy szerint elégedett?

– Nyilván egy tao-pénzből finanszírozott Aréna-koncerttel, ahol egy óriási kifutón rohangálunk, és azt hisszük, mi vagyunk Dave Grohl! Egyébként leginkább azt akarjuk megnézni, hogy lehet-e ebből akkora dolgot építeni, mint a Kozmosz volt, amikor a legjobban futott: hogy stabil közönség van egyetemi városokban is, és nem kérdés, hogy játszhatunk a kedvenc fesztiváljainkon; azokon, ahova mi magunk is szívesen járunk bulizni.

Ezzel a műfajjal, ilyen okoskodó szövegekkel, hobbiként csinálva úgy tűnik, hogy szerencsés esetben eddig lehet elmenni, és ezt még nagyon őszintén lehet is élvezni. De persze ha valamelyik szakítós számunkból csinálnak egy jó nyári house remixet, akkor majd veszünk balatoni villákat a jogdíjból, lehetőleg Lőrincé mellett.

(A Bajnoq legközelebb szeptember 29-én koncertezik Dorogon, a budapesti közönség pedig október 27-én láthatja őket a Dürer Kertben.)


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KULT
A Rovatból
2025 eddigi legjobb mozijában Leonardo DiCaprio a lányáért küzd – Az Egyik csata a másik után instant kultfilmmé válhat
A kopott, koszos fürdőköpeny mostantól hivatalosan is a menőség jelképe! A Boogie Nights és a Vérző olaj rendezőjének pedig kijárna már egy Oscar-díj!


Leonardo DiCaprio mindig alaposan megválogatja a szerepeit, filmjeit. Talán ezért is van az, hogy pl. az utóbbi 10 évben mindössze 4 filmben szerepelt (2015: A visszatérő, 2019: Volt egyszer egy… Hollywood, 2021: Ne nézz fel!, 2023: Megfojtott virágok). Nem híve a gyártósornak, s talán épp emiatt számít máig minden DiCaprio-film kiemelkedő filmes eseménynek, az idén 51 éves színész pedig az egyik utolsó filmsztárnak.

Legújabb választása, az Egyik csata a másik után pedig igazából egy a hollywoodi mennyekben köttetett kapcsolatból alakult ki.

DiCaprio már igen régóta szeretett volna együtt dolgozni Paul Thomas Andersonnal, a tizenegyszeres Oscar-jelölt író-rendezővel, aki olyan filmekkel vonult be eddig a filmtörténet halhatatlanjai közé (többek között), mint a Boogie Nights (1997), a Magnólia (1999), a Vérző olaj (2007), a Fantomszál (2017) vagy a Licorice Pizza (2021). Legújabb rendezése, az Egyik csata a másik után, amit egy korábbi filmjéhez, az Beépített hibához (2014) hasonlóan szintén Thomas Pynchon egyik könyve (a Vineland) inspirált, egyértelműen DiCaprio után kiáltott, így összejött a régóta vágyott közös meló. És milyen hatalmas szerencse, hogy összejött!

A sztori szerint a szerelmespár, „Ghetto” Pat Calhoun (DiCaprio) és Perfidia Beverly Hills (Teyana Taylor) egy szélsőbaloldali forradalmi csoport, a Francia 75 tagjai. Perfidia bevándorlókat szabadít ki az idegenrendészet egyik telephelyéről, és megalázza a parancsnokot, Steven Lockjaw-t (Sean Penn), aki szexuális vonzalmat érez iránta. A Francia 75 ezután politikusok irodáira, bankokra és az áramellátó hálózatra támad, Lockjaw pedig Perfidiára vadászik, s el is kapja, de elengedi, miután a nő beleegyezik, hogy szexel vele.

Perfidia nem sokkal később megszüli a kislányát, Charlene-t, de Pat nem tudja rávenni, hogy családként éljenek. A nő elhagyja őket, hogy folytassa forradalmi tevékenységét, de elkapják, s hogy elkerülje a börtönt, beárulja a Francia 75 tagjait. Pat és Charlene így kénytelenek Bob és Willa Ferguson néven bujkálni a Baktan Cross nevű menedékvárosban. Tizenhat évvel később Patet/Bobot már paranoiás piásként és drogosként látjuk viszont, aki túlzottan védelmezi a közben felcseperedett Willát (Chase Infiniti). Lockjaw azonban továbbra is vadászik rájuk. Mivel épp felvételt akar nyerni egy a fehér felsőbbrendűséget hirdető elit klubba, ezért, hogy eltitkolja faji keveredésű kapcsolatát, mindenképp meg akar bizonyosodni arról, hogy Willa az ő lánya-e. A Francia 75 riasztása után Willának nyoma vész, Bob pedig mindent megtesz, hogy felkutassa és megmentse élete egyetlen megmaradt értelmét.

Hogy mindez milyen műfajban fogant? Azt nehéz pontosan megállapítani. Talán a krimi és a dráma ugranak be először, ez azonban nem elegendő, tekintve, hogy nem kevés akciójelenetet is kapunk, ami pedig még váratlanabb, jól működő humort is.

Szóval az akció-krimi-dráma talán találóbb, egy csipet vígjátékkal nyakon öntve. Paul Thomas Anderson számára tehát ez egyfajta karrierösszegző film, hiszen szinte minden korábbi rendezésének zsánerét mixelte itt egybe. De még hogy!

Az Egyik csata a másik után talán egy kicsit nehezen adja magát az elején, főként a fent felvázolt, igen hosszú expozíció miatt (a film maga sem épp rövid a kb. 160 perces játékidejével). Sok minden történik az első 45 percben, akciók, időugrások, montázsok, mintha kapkodna egy kicsit a forgatókönyv, nem könnyű felvenni a ritmust és a hangulatot. Majd, amikor megtörténik a 16 éves ugrás, hirtelen egy másik filmben találjuk magunkat.

Innentől kezdve kb. egy nap történéseit sűríti bele Anderson a hátralévő játékidőbe, méghozzá annyi feszültséggel, izgalommal, kiváló dialógussal, káosszal, erőszakkal és teljesen őrült jelenetekkel, amelyek láttán bátran kijelenthető, hogy egy új, instant filmklasszikus született, s egyben 2025 eddigi legjobb filmje is.

A Bob és Willa utáni hajsza ugyanis egész Baktan Crossra hatással van, konkrét utcai lázadások törnek ki, az illegális bevándorlóknak pedig menekülniük kell, így a központi Lockjaw-Willa-Bob-tengely kiegészül kiváló mellékszálakkal is. Például a Willa karatetanárát alakító Sergio szenszeiével (Benicio Del Toro), aki a helyi menekültek Oskar Schindlere és egyben Bob egyetlen segítsége az elkeseredett harcban a hatalmas katonai túlerő ellen. Del Toro és DiCaprio pedig azért nagyszerű páros, mivel Sergio szenszei folyamatos, még a legnagyobb zűrök közepette is megingathatatlan nyugalma kiváló egyensúlyban van Bob pörgős, kétségbeesett, ideggóc figurájával, akinek a játékidő kb. kétharmada alatt folyamatosan hordott fürdőköpenye a végére már szinte saját karakterrel bír, minden bizonnyal gyakran jelennek majd meg Bob Fergusonnak öltözött vendégek a jövő beöltözős bulijain.

Annál is inkább, mivel az Egyik csata a másik után biztosan nem merül majd a feledés homályába, kultfilmmé nemesedik nem is olyan sokára, és minden bizonnyal kiemelt helye lesz majd a 2026 márciusában sorra kerülő 98. Oscar-gála legfőbb kategóriáiban is.

Az például elég furcsa lenne, ha Sean Penn nem kapna újabb jelölést (vagy akár a harmadik díját a Titokzatos folyó és a Milk után) a legjobb férfi mellékszereplők közt, mivel teljesen ellopja a show-t az eszement, folyton megfelelni akaró, perverz, gyerekes és kicsinyes ezredes szerepében. Minden rezdülése arany, régóta látott már a nagyvászon ennél emlékezetesebb filmes gonoszt. Persze a többiek is remekelnek: DiCaprio is parádés, ahogy azt tőle megszokhattuk, Chase Infiniti Willaként egyszerre törékeny és tűzrőlpattant, Del Toro maga a megtestesült csi, és Teyana Taylor is emlékezetes, bár nem sokan zárják majd a szívükbe a rendkívül antipatikus karakterét.

S hogy az akciókról is ejtsünk néhány szót, ami korábban azért egyáltalán nem volt P.T. Anderson stílusa: nos, még e tekintetben is kapunk egy az év végi toplistákon minden bizonnyal előkelő helyet érdemlő autósüldözéses jelenetet a fináléban, ami úgy lett hihetetlenül látványos és izgalmas, hogy az egymást üldöző kocsik több száz méterre vannak egymástól, és csupán egy kietlen pusztán áthaladó autóúton száguldanak. Elképesztő szcéna egy elképesztő filmhez.

Az Egyik csata a másik utánról tehát bátran kijelenthető, hogy Anderson egyik legjobb filmje (a Vérző olajjal vetekszik), ahogy Leonardo DiCaprio és a többi színész filmográfiájának is az egyik legfőbb ékköve lesz. Fürdőköpenyöveket becsatolni!


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
KULT
A Rovatból
Meghalt Elek Judit
A Kossuth- és Balázs Béla-díjas filmrendező 87 éves volt.


Hosszas betegség után, 2025. október 1-jén, 87 éves korában meghalt Elek Judit Kossuth- és Balázs Béla-díjas filmrendező, írja a Telex. A hírt fia, Berger László operatőr-producer közölte. Halála szinte egy időbe esett azzal, hogy Párizsban díszvetítésen bemutatták 1967-es, Locarnóban nagydíjat nyert dokumentumfilmjét, a Meddig él az ember?-t.

Elek Judit 1945-ben túlélte a budapesti gettót. A Színház- és Filmművészeti Főiskolán tanult, a Máriássy-osztályban, olyan alkotók mellett, mint Huszárik Zoltán és Szabó István. Első filmjei a hatvanas években Cannes és Locarno versenyprogramjába is bekerültek.

Később dokumentum- és játékfilmjeivel lett ismert, amelyek a magyar társadalom tabuit bontották ki. Művei között szerepel

a Sziget a szárazföldön, a Majd holnap, a Mária nap, a Tutajosok és a Mondani a mondhatatlant.

Filmjeit világszerte vetítették, sok helyen tananyagként használták. Itthon gyakran találkozott betiltásokkal és támadó kritikákkal. Nemzetközi elismerései között ott van a francia Irodalom és Művészetek Rendjének lovagkeresztje.

Az utóbbi években Európa több városában retrospektív válogatások mutatták be életművét. Hagyatékát a férjével, Kézdi-Kovács Zsolttal alapított stúdió és a fiuk, Berger László gondozza tovább.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KULT
A Rovatból
20 perc tömény borzongás, ráadásul a végén az áldozatból lesz a bűnös – film készült a szexuális határátlépésekről
Jelenleg szinte napi szinten lehet hallani a fiatalkorúak, valamint gyermekek ellen elkövetett szexuális bűncselekményekről. Miközben egy országot tart lázban, hogy ki is az a „Zsolt bácsi”, egy házaspár előrukkolt egy rövidfilmmel, ami arra próbál megoldást találni, hogy milyen eszközei lehetnek az áldozatoknak, ha a jog nem védi meg őket.
Kocsák Krisztián - szmo.hu
2025. október 01.



Ha velem történt volna, én nem csinálnék belőle ekkora ügyet! Ha velem történt volna, én megvédtem volna magam! Ha velem történt volna, én azonnal szóltam volna! Ha velem történt volna, én... és még sorolhatnánk. Mondatok, amelyek olyanok szájából hangoznak el, akik soha nem estek szexuális határátlépés áldozatául, kívülről azonban egészen másképp látjuk ezeket a helyzeteket, mint belülről. 2024-ben 444 büntetőeljárás indult gyermekek sérelmére elkövetett szexuális bűncselekmények miatt, a valós szám azonban ennél jóval magasabb lehet a be nem jelentett esetek miatt. Ugyan a statisztika javult az elmúlt években, a probléma mégis mélyen gyökeredzik és már önmagában elkeserítő, hogy statisztikáról kell beszélnünk egy ilyen témában. Na de milyen eszköze van egy gyereknek, ha ilyen jellegű atrocitások érik? Kiben bízhat, kivel beszélhet, hol van az a bizonyos „safe space”?

Áldozathibáztatás, vagy munkahelyi kötelesség?

„Csak ki ne derüljön!” címmel készített rövidfilmet Bendó Zsuzsanna és Muchichka László, melyet a Cirko-Gejzír moziban vetítettek le. Az alkotás egy olyan témát dolgoz fel, ami már önmagában nyomasztó, pláne, ha ilyen jól meg van csinálva és még igaz történeten is alapul. A két rendező célja azonban nem a pénzkeresés, hanem a gyermekek megvédése, segítése és edukálása.

Spoilerveszély! A filmben tizedikes diákok egy álprofillal kicsalnak egy dickpic-et (péniszfotó) az egyik tanáruktól, aki

szexuális határátlépést követ el azzal, hogy az általa 14 éves lánynak hitt kamuprofilnak elküld egy képet a nemi szervéről.

Amikor erre az egészre fény derül, az igazgató az intézmény hírnevét próbálja megvédeni, így gőzerővel keresni kezdi a diákokat, akik részt vettek az akcióban, ahelyett, hogy támogatásáról biztosítaná őket és segítséget nyújtana nekik.

A film több társadalmi problémára is rávilágít: a szülő-gyerek kapcsolat hiányosságaira, az áldozathibáztatásra, a bizalmi körök beszűkülésére, az intézményvezetők morális instabilitására és a jogrendszer kiskapuira egyaránt.

A nagyjából 20 perces film levetítése után síri csendben ültek a nézők és valószínűleg estig nem szólaltunk volna meg, ha nincs a kerekasztal beszélgetés az alkotókkal, valamint Gyurkó Szilviával, a Hintalovon Gyermekjogi Alapítvány vezetőjével és Jármi Évával, aki bullying szakértő.

Bendó Zsuzsanna elmondta, hogy az interneten belefutott egy történetbe, amely ugyan ellentmondásos, mégis kellően részletes volt. Magát a témát Muchichka Lászlóval érdemesnek találták egy kisfilm elkészítésére, melybe hamar bevonták Gyurkó Szilvia szakértőt, aki további példákkal segítette a munkát, így a film igazából több igaz történet összefonódása.

Muchichka László hozzátette, hogy az írói szándék az volt, hogy minden jelenetben más karakter aspektusát mutassák meg ezzel rávilágítva, hogy bizonyos szemszögből mindenkinek igaza van, más szempontból viszont nincs és ezzel teljes mértékben be tudják mutatni, hogy mi is az a szexuális határátlépés.

Minden az iskolákban kezdődik

Az alkotás független filmes környezetben jött létre, nyertek a „Közös Értékeink” független EU-s pályázaton, valamint a civilek is hozzájárultak a költségvetéshez. A forgatás során is megmutatkozott, hogy mennyien és milyen szinten képesek összefogni, ha egy ilyen fontos témáról van szó. Az alacsony költségvetés ellenére olyan színészek vállalták a szereplést a produkcióban, mint Herczeg Adrienn, Láng Annamária, Hajdu Zsigmond, Kováts Adél, vagy Török-Illyés Orsolya.

A filmben a fiatal színészek is teljesen átszellemülve, kiválóan alakítják megtört karaktereiket. Szinte olyan, mintha tényleg átélnék a bántalmazás különböző formáit. Muchichka László kiemelte, hogy a téma fontosságát ugyan szem előtt tartva, de jó hangulatban teltek a forgatások és végig figyeltek arra, hogy ne sérüljön senki abban, hogy túlságosan átéli a történéseket. A mű bemutatja, hogy a fiatalok mennyire eszköztelenek bizonyos helyzetekben, valamint rossz példával is szolgál, mindez azonban prevenciós jelleggel készült és pont, hogy a helyes döntések és korai felismerések alapköveként tudna funkcionálni.

A két rendezőnek nem az volt a célja, hogy a Cinema City VIP termében popcornozva szörnyülködjön a közönség, hanem belülről próbálják megoldani a problémát. Éppen ezért minél több iskolában szeretnék vetíteni a filmet diákoknak, tanároknak, valamint szülőknek. Eddig nyolc intézményben sikerült bemutatniuk az alkotást, mindenhova személyesen mennek el egy mentálhigiénés szakemberrel, hogy a feloldást jelentő beszélgetésben részt tudjanak venni. Elmondásuk alapján vitakörök alakulnak ki a művet látva, felmerül a kérdés, hogy mi a helyes, mi nem az, ki cselekedett jól, ki nem, ki a jó és ki a rossz. Ez pedig tökéletesen tükrözi, hogy a szexuális határátlépés témája korántsem fekete-fehér.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KULT
A Rovatból
Anyagyilkos tinilány, egy süllyedő hajó amazonja vagy náci analfabéta – Az 50 éves Kate Winslet 10 legjobb alakítása
32 évesen már 5 Oscar-jelölése volt. Ez nem véletlen, hiszen egy univerzális színésznő, aki ugyanúgy megállja a helyét drámákban, vígjátékokban vagy krimikben. Igazából bármiben.


Mennyei teremtmények (1994)

Jóval A Gyűrűk Ura-trilógia előtt az akkor még trash-horrorokról ismert Peter Jackson elkészített egy bűnügyi drámát, amely két gyilkos tinédzserről szólt, és amely egyben Kate Winslet mozifilmes debütálása is volt, előtte csak tévéfilmekben és sorozatokban tűnt fel. Sőt, ez volt az első filmszerepe, amelynél egyáltalán meghallgatáson vett részt. A valós történeten alapuló Mennyei teremtményekben két fiatal lány – Winslet mellett a szintén ismert Melanie Lynskey (The Last of Us, Yellowjackets) – barátkozik össze, és létrehoznak együtt egy fantáziavilágot, ami miatt a szüleik megpróbálnak véget vetni intenzív barátságuknak. Ezt azonban ők nem hagyhatják… Winslet egyszerre volt ijesztő és lenyűgöző, így nem meglepő, hogy ez a szerep indította be a karrierjét.

Értelem és érzelem (1995)

A Jane Austen könyvéből Emma Thompson által adaptált forgatókönyv alapján és Ang Lee (Tigris és sárkány, Pi élete) rendezésében készült kosztümös filmben Kate Marianne-t, a két Dashwood nővér közül az impulzívabbat alakította. A regényben Marianne őszintén szólva kissé elviselhetetlen, de Kate kedves, romantikus alakítása sokkal szimpatikusabbá tette a karaktert. Meg is hozta neki élete első Oscar-jelölését a legjobb női mellékszereplő kategóriában (Mira Sorvino azonban elhappolta előle a Hatalmas Aphroditével).

Titanic (1997)

Hogyan is lehetne Kate Winsletről beszélni anélkül, hogy megemlítenénk a mozik vásznaira 1997-ben kihajózott romantikus katasztrófafilmet, amely akkor a világ legtöbb pénzt hozó produkciója lett, s e rekordot egészen a 2009-es Avatarig tartotta? Amikor a tini arisztokrata Rose Southamptonból New Yorkba utazik, váratlanul szerelmes lesz a szegény Jackbe, ám később egy jéghegy és egy álnok ajtó megakadályozza a szerelmük hosszabb távú beteljesedését. A fiatal Leonardo DiCaprio és Kate az egész világ szívét megérintették a hírhedt süllyedő hajón, Winslet alakítása pedig meghozta neki élete második Oscar-jelölését, immár a női főszereplők közt.

Egy makulátlan elme örök ragyogása (2004)

Joel és Clementine soha nem tűnhetnek el az emlékezetünkből. Jim Carrey és Kate Winslet egy nem éppen tipikus páros volt egy nem éppen tipikus romantikus filmben, amelyben egy pár új technológiát használ, hogy kitöröljék egymásról az emlékeiket. A cselekmény előrehaladtával aztán kiderül, hogy az elsőre éterinek és tökéletesnek tűnő Clementine valójában egy nagyon is valós és nagyon is hibákkal teli karakter. Jött is érte egy újabb Oscar-jelölés. Nem véletlen, hiszen egy impulzív, sebezhető és szokatlan alakítás volt, oly módon, ahogyan Winsletet addig még soha nem láttuk.

Apró titkok (2006)

Sarah Pierce éppen a doktorija megszerzésére készült, mielőtt hátrahagyta az akadémiai világot, hogy férjhez menjen. Boston külvárosában ragadt, és elégedetlen az életével, ezért érthető, hogy nagyon dühös, amikor rájön, hogy a férje (Gregg Edelman) internetespornó-függő. Mivel a házassága szétesőben van, Sarah úgy dönt, hogy a „carpe diem” elvét követi, és viszonyt kezd az egyik szomszéd apával (Patrick Wilson). Majd felüti a fejét egy ismert pedofil (Jackie Earle Haley) a környéken… Talán mondanunk sem kell, ez a fülledt alakítása is megért egy Oscar-jelölést, méghozzá az ötödiket.

A felolvasó (2008)

A második világháború utáni Németországban játszódó film Michael Berg (Ralph Fiennes) történetét követi nyomon, aki 15 éves korában (David Kross) viszonyt folytatott egy 30-as éveiben járó nővel, Hanna Schmitzzel (Winslet). Michael mindig felolvasott az analfabéta Hannának, aki később eltűnik, s csak akkor találkoznak újra, amikor Michael már joghallgatóként részt vesz egy háborús bűnökkel kapcsolatos perben. Ekkor ismeri meg Hanna múltját, aki egy koncentrációs tábor őre volt. A 2008-as film Bernhard Schlink 1995-ös könyvén alapul, és 2009-ben meghozta Winslet első Oscar-díját (ez volt egyébként a 6. jelölése).

A szabadság útjai (2008)

Tizenegy évvel a Titanic után ő és Leonardo DiCaprio újra összeálltak, hogy megfilmesítsék Richard Yates 1961-es regényét Sam Mendes (Amerikai szépség, A kárhozat útja, 1917) rendezésében. Az ’50-es években játszódó sztoriban Frank (DiCaprio) és April (Winslet) történetét ismerjük meg. Kívülről úgy tűnik, hogy a párnak mindene megvan. de belül sokkal többre vágynak, s a házasságuk kezd szétesni. Winslet Golden Globe-díjat nyert alakításáért, a legendás filmkritikus, Roger Ebert pedig így fogalmazott akkoriban kettejükről: „Olyan jók, hogy már nem is színészekként tekintek rájuk, hanem olyan emberekként, akikkel együtt nőttem fel.”

Mildred Pierce (2011)

Winslet nem az a típus, aki általában túl sokfelé szakad, ezért a tévés produkciók, sorozatok nem bukkannak fel gyakorta a filmográfiájában. Ez a 2011-es miniszéria azonban biztosan egy visszautasíthatatlan ajánlat volt a számára: egy Joan Crawford által híressé tett szerep a kifogástalanul stílusos Todd Haynes (Távol a Mennyországtól, I’m Not There – Bob Dylan életei) rendezésében. Winslet Emmyt és Golden Globe-ot is kapott az elvált, egyedülálló anya, Mildred Pierce eljátszásáért, aki úgy dönt, hogy éttermet nyit, ami tovább rontja a már amúgy is feszült viszonyát ambiciózus idősebb lányával, Vedával (Evan Rachel Wood).

Steve Jobs (2015)

A Social Network: A közösségi háló (2010) című filmhez hasonló teches életrajzi filmek rajongói számára Danny Boyle (Transpotting, Gettómilliomos) készített remek darabot az Apple alapítójáról, Steve Jobsról. S bár Winslet nem a film főszereplője volt a lengyel-amerikai Joanna Kaufman, vagyis Jobs jobbkeze szerepében, ő képviselte a józan ész hangját – alakításával így a figyelem középpontjába került minden jelenetében, ellopva a show-t a többiek elől. Ezért kapta a hetedik és eddig egyben utolsó Oscar-jelölését, illetve az egyetlent a díjat is elhozó A felolvasó óta.

Easttowni rejtélyek (2021)

A 2021-es HBO Max-sorozatban Mare Sheehan szerepét játssza, egy nyomozóét, aki egy tizenéves anya (Cailee Spaeny) meggyilkolását vizsgálja Pennsylvania államban. A Winslet által alakított detektív egy magának való és zűrzavaros nő, akinek a saját élete ugyanannyira szétesőben volt, mint a bűncselekmények, amelyek után nyomozott. Egészen parádés alakítás és sorozat! Nem is véletlen, hogy ezúttal sem maradt el az Emmy-díj és a Golden Globe.


Link másolása
KÖVESS MINKET: