News here
hirdetés

KULT

Azahriah: „A legjobb színpadi élményt szeretném nyújtani Magyarországon”

Még 20 éves sincs, de a YouTube-on Paul Street néven már közel félmillió feliratkozóval büszkélkedhet. Ezzel párhuzamosan elindította zenei karrierjét is, első koncertje azonnal teltházas lett.

Link másolása

hirdetés

Pálffy Attila 14 évesen töltötte fel első videóját a YouTube-ra, rövidesen korosztályának egyik legmeghatározóbb influenszerévé vált.

Igazi célja azonban a zenei karrier volt, amit a videózástól teljesen elválasztva, Azahriah néven indított el. A projekt mostanra érett be: Desh-sel közös dalai már több millió lejátszásnál járnak, Camouflage címmel pedig bemutatkozó nagylemeze is megjelent.

A Wellhello és a Follow the Flow karrierjét is egyengető Supermanagement szerződtette le, első koncertjét a MONYO Landben adta teltház előtt, és tele van tervekkel.

– Három koncerten vagy túl eddig, ráadásul ezek három egymást követő napon voltak. Mennyire volt mélyvíz ez a kezdés?

– Nehéz még erről összeszedetten beszélnem, elvégre hat éve az volt a célom, hogy élőben koncertezzek, és ez most végre megvalósult. Mélyvíznek mindenképpen mélyvíz volt, hiszen a MONYO Land-beli bemutatkozás után nem volt idő feldolgozni és átgondolni a történteket, illetve mulatni egy jót, mert másnap egyből jött a következő buli, utána pedig még egy.

A legkatartikusabb élmény egyértelműen a legelső, hiszen az saját koncert volt, ahová mindenki miattam jött el, a másik kettő pedig előzenekari. Persze azokat is nagyon élveztem, de inkább színpadi rutint adtak. Ki kell még tanulnom a frontemberszerepet, az viszont jó jel, hogy egyáltalán nem izgulok ekkora tömeg előtt sem, a zene teljesen el tud vinni magával. Ez a nyár mindenesetre jó tapasztalatszerzés lesz.

hirdetés

– Az első zenei videódat még 2018-ban töltötted fel. Miért vártál eddig a koncertezéssel?

– Csak a repertoár volt az oka. Meg akartam várni, hogy legyen mit előadnom, valamint azt is, hogy egy olyan nagyszabású bulit tudjak csinálni, amilyenre végül sor került. Tulajdonképpen saját magamat rángattam bele a mélyvízbe azzal, hogy nem fokozatosan, kisebb klubokból a nagyobbak felé haladva kezdtem el fellépni, hanem egyből egy relatíve nagy helyszínt tűztem ki célul. Ez nem a legszokványosabb út, de örülök, hogy így alakult.

A teljes koncert a MONYO Landben:

– Milyen felállású zenekarral lépsz fel?

– Jelen pillanatban egy dobos és egy gitáros kísér engem, valamint én is gitározom. A menedzsment terve az, hogy ezt bővítsük, én viszont sokkal jobban élvezem, ha egyfajta fúziót hozunk létre az élőzenéből és a félplaybackből.

A színpadi produkciómba több energiát, több bulit és kicsit kevesebb zeneiséget akarok vinni, mivel ha folyamatosan arra kell koncentrálnom, minden hangszer megfelelően szól-e, kevésbé tudom megmozgatni a közönséget.

Szóval ez még alakul, de egyelőre az említett hármas felállásban gondolkodunk, ezen felül Desh is csatlakozik hozzánk a vele közös dalokban.

– Hogy alakult ki a zenei stílusod, milyen hatások inspirálták?

– Rengetegféle zenét hallgattam, megvoltak az egyes időszakaim, mikor épp melyiknek voltam a rajongója. Első körben a klasszikus rock hatott rám, illetve a metál különféle leágazásai, amit például a Metallica vagy az Iron Maiden képvisel. Sokat barangoltam a torzított gitárhangzásban, 15-16 évesen pedig a trap világa fogott meg, Lil Uzi Vert Luv Is Rage 2 című albuma volt az első, amit megszerettem. Nemrég a bluest is elkezdtem hallgatni, abban az tetszik, hogy mennyire játékosan lehet bánni a vokálokkal. A lényeg mindig az, hogy ezekből a stílusokból összerakjam azt az érzésvilágot, ami az adott pillanatban leginkább kifejezi a zenei gondolataimat.

– Az eddigi dalaid többsége angol, viszont a magyar nyelvűek érték el a legnagyobb sikert. Tervezel elmozdulni ebbe az irányba?

– Korábban még szinte kizárólag angol szövegekben gondolkodtam, most viszont már úgy látom, hogy megéri több energiát fektetni a magyar nyelvűekbe is, mivel jóval szélesebb közönséget lehet elérni velük. Jobban megértik, emiatt máshogy reagálnak rá, ez élőben is feltűnt. Ugyanakkor nem szeretném feladni a legnagyobb álmomat sem, ami az, hogy külföldön is hallgassanak és ismerjenek, szóval megpróbálok egyensúlyozni a kettő között.

A középtávú terv most az, hogy Desh-sel év végén vagy jövő év elején kiadunk egy közös magyar nyelvű albumot, és ha ezzel sikerül eljutnunk arra a szintre a hazai mezőnyben, amit célul tűztünk ki, akkor utána visszatérek az angol vonalhoz és azt próbálom teljes erővel nyomni.

– Magától értetődő volt, hogy külön alteregót hozol létre a zenész énednek?

– Most visszagondolva rá már nem is lenne kérdés, hogy így csináljam, akkor viszont elég nagy dilemma volt. Amikor létrehoztam az Azahriah csatornát, Paul Streetként már nagyjából 200 ezren követtek, szóval nyilván felmerült bennem, nem lenne-e jobb inkább oda feltölteni a zenéimet is. Raktam is fel néhányat, de hamar rájöttem, hogy nem ez a jó irány.

Biztos voltam benne, hogy akkor úgy fognak elkönyvelni, mint „a videós-zenész gyerek, aki néha zenél, de inkább videózik”, miközben nekem már akkor is a zene volt az első.

Ezt a kontrasztot szerettem volna kiemelni a külön csatornával, és szerencsére sikerült. Annyira azért nem akarom elválasztani a kettőt, hogy ne is tudják az emberek, hogy mindkettő én vagyok, csak azt szeretném, hogy egymástól függetlenül értékeljék.

– Mi a helyzet a tanulmányaiddal?

– Eredetileg most érettségiztem volna, de végül úgy alakult, hogy ősszel fogok. Ami a továbbtanulást illeti, nagyon érdekel a színművészet, de ez sem annyira átlagos, mintha mondjuk közgazdásznak mennék. Most nem is szeretnék válaszolni erre, mert tudom, hogy jól jön, ha van valamilyen végzettségem, de egyelőre minden figyelmem a zenére és a videózásra szeretném fordítani. Valószínűleg az érettségi után néhány évre félreteszem a tanulmányaimat, és egy ponton majd jelentkezek főiskolára vagy egyetemre.

– Mit gondolsz, megváltoztatott valamiben az ismertség és a rengeteg rajongó?

– Ettől függetlenül is változtam, hiszen 14 éves korom óta töltök fel videókat, szóval gyakorlatilag ebben nőttem fel. Merem remélni, hogy bármennyit is nő még az ismertségem, nem igazán vagyok hajlamos arra, hogy elszálljak magamtól és ne legyek többé önazonos. Azt az élményt se igazán tudom még hova tenni, amit a koncerteken élek át. Szeretném ezt okosan kezelni, világosan lefektetni a határokat, meddig szabad elvinnem a nyilvános szereplést és hol kezdődik a privát szféra.

– És hol húzod meg ezt a határt?

– Ez inkább éles szituációkban tűnik fel. Többször is előfordult az évek során, hogy nagyon jóban lettem valakivel, de valódi barátság helyett inkább azt láttam a részéről, hogy sokkal inkább a népszerűségem imponál neki, nem az, aki valójában vagyok.

Ebből egyébként kellemetlen szituációk is szoktak adódni, amikor egy amúgy jó hangulatú közegben folyamatosan azt érzem, hogy csak az ismertségem miatt akarnak beszélgetni velem, egyébként nem lennék annyira érdekes számukra.

Persze ez legtöbbször már az első pár mondatból kiderül, most már könnyen ki tudom szűrni. De egyébként nem biztos, hogy ez feltétlenül rossz dolog. Lehet, hogy valakinek teljesen rendben van, ha az ismertsége miatt keresik a társaságát, én viszont introvertáltabb típus vagyok, az elmúlt pár évben már elég nehezen nyitok új emberek felé.

– Azok a barátaid, akik régebb óta ismernek és testközelből élték át, ahogy egyre népszerűbb leszel, hogyan kezelték a helyzetet? Tudnak ugyanúgy viszonyulni hozzád, mint addig?

– Szerintem ebben majd most jön az igazi vízválasztó, hiszen az első koncert mindig fordulópont egy előadó életében. Itt látszódik igazán, mennyien szeretik és rajonganak érte, szóval onnantól már lehet létjogosultsága úgymond a sztár jelzőnek. Szerencsére azok közül, akikkel az iskolás éveim alatt jóban lettem, már csak az igazán jó barátaim maradtak meg, ők pedig rendkívül pozitívan állnak hozzá: büszkék rám, gratulálnak, együtt tervezzük, mit kéne legközelebb csinálni.

– A szüleid nem féltenek, hogy rossz irányba változtat meg a hírnév?

– Nem hiszem, hogy tartanak ettől, pont azért, ami miatt én se. Végigkövették, amit az elmúlt években csináltam, már akkor bekapcsolódtak, amikor 50-60 ezer követőnél tartottam. Nem azt mondom, hogy az összes videómat látták, de nagyjából képben vannak azzal, miket csinálok, ahogy a zenéimmel is. Ismernek annyira, hogy nekem ebből nagy problémám nem lesz, ha rajtam múlik.

– Mennyire kezeled profin akár a videózás, akár a zene üzleti oldalát? Átlátod és beleszólsz, vagy inkább a menedzsmentre bízod?

– Ez még nehéz dolog, hiszen alapvetően zenész vagyok, és a zenészeknek, illetve művészeknek nem elsődleges feladatuk, hogy az üzlethez is értsenek. Nekem szerencsére van valamennyi érzékem hozzá, emellett nagyon jó emberekkel is vettem körül magam. Az viszont hátrányom, hogy nem szeretem a konfliktushelyzeteket, ami az üzleti életben elkerülhetetlen. Most még ez nem annyira jellemző, de azért akadt már olyan szituáció – nem feltétlenül zenében –, amikor azt éreztem, hogy nem jártak el teljesen korrekt módon.

Muszáj, hogy legyen egód és a helyén kezeld mondjuk azt, mennyit ér a produkciód. Úgy vagyok vele, hogy minden ilyen részleten menjünk végig közösen a menedzsmenttel, tehát nem adok nekik teljesen szabad kezet.

– Sokszor mondják a mai tizenéves generációra, hogy eléggé felszínesek, nehéz lekötni a figyelmüket komoly témákkal. Mit gondolsz erről, a saját követőidre mennyire igaz ez?

– Szerintem ezt azok hangoztatják leginkább, akik megpróbálták, de nem sikerült nekik. Szó sincs arról, hogy a mai fiatalok ne lennének nyitottak, vagy bármi baj lenne velük. Inkább arról van szó, hogy az idősebb generációk képtelenek szót érteni az alattuk lévőkkel. Ez az internet elterjedése óta hatványozottan igaz, óriási változások történtek. A Paul Street csatornával még példálózni is tudnék, mivel ott rendszeresen dolgozok fel olyan témákat, amikből azért lehet hazavinni dolgokat, ha figyelmesen meghallgatják.

Szerencsére van annyira jó beszédkészségem és kisugárzásom, hogy elhiggyék a mondanivalómat. Szóval meg lehet ezt oldani, csak beszélni kell a fiatalok nyelvén, Nem a tudásra nem kíváncsiak, legfeljebb a formára, ahogy elő van adva.

Az én videóim láttán nem azt érzik, hogy egy iskolai órán vannak, hanem azt, hogy valami érdekes történik, miközben még tanulnak is.

– Milyen benyomásaid vannak most, ha visszanézed az öt évvel ezelőtti első videóidat?

– A többségüket sokszor megnézegettem az évek során, szóval nem tudok rájuk úgy tekinteni, mintha a feltöltésük óta először látnám őket. Már 13 évesen tisztában voltam nagyjából a céljaimmal: amikor elkezdtem a videózást, akkor is a zene volt a szívügyem, de nem voltam még olyan szinten, hogy megmutassam az embereknek. Az első videóra visszatérve: nyilván egy panaszkodós kisgyerek voltam, viszont a vágóprogramok használatát elég hamar kitanultam, ami máris nagy előrelépés volt.

– Mindent egyedül csinálsz?

– A Paul Streeten igen, bár bőven lehetne fejleszteni rajta, de egyedül képtelen vagyok, más embert pedig nem szeretnék bevonni. Nehezen vagyok kooperatív olyan dolgokban, amelyek nagyon személyesen hozzám köthetőek. Zenében egy fokkal jobban, az album például közös munka volt Szlancsik Ádámmal és Bánkuti Danival – szebb is lett, mint ahogy magamtól meg tudtam volna csinálni, viszont a work flow-val nehezen azonosultam a hónapok során. Szerintem azért abban is fejlődtem kicsit, hogy ne feltétlenül mindig a saját fejem után menjek, de sokáig válogatom azokat az embereket, akiknek hajlandó vagyok adni a szavára.

– Hová szeretnél eljutni a csatornáddal?

– Régebben nagy hangsúlyt fektettem arra, hogy a címek hatásvadászok legyenek és az indexkép is vonzza a kattintásokat. Ez működött is és általában nem érte csalódás az embereket, mégsem éreztem önazonosnak.

Most viszont, hogy már a zene lett az első számú megélhetési forrásom, megengedhetem magamnak, hogy csak akkor rakjak fel új videót, amikor egy téma tényleg tetszik, nem az lesz a szempont, hogy feltétlenül minél nagyobb nézettséget érjek el.

Letisztultabb, valamivel ritkásabb, viszont jóval önazonosabb csatornát tervezek. Ha a koncertszezon mellett havi 3-4 videó összejön, már boldog leszek.

– A zenéléssel mi a hosszabb távú célod?

– Meglátjuk, milyenek lesznek a körülmények, különös tekintettel a járványhelyzetre, de ha minden a terv szerint alakul, akkor a legjobb színpadi élményt szeretném nyújtani Magyarországon, ez nem titkolt célom. Sok előadót kielemeztem abból a szempontból, hol tartanak most, milyen irányba akarnak menni és mindezt mekkora költségvetéssel érnék el, ezt is felhasználom majd a saját produkcióm tökéletesítéséhez.


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

Címlapról ajánljuk

Címlapról ajánljuk


hirdetés
KULT
Budapesten forgatják a Dűne folytatását július végétől
Július 21-től forog a nagysikerű film második része Magyarországon.

Link másolása

hirdetés

A Deadline információi szerint már elkezdődött a Dűne második részének forgatása az olasz Altivoléban. A lap úgy tudja:

a Dűne folytatásának forgatása július 21-től Budapesten folytatódik.

A 2021-ben bemutatott első részt is Magyarországon forgatták. A Dűne első részének cselekménye Frank Herbert nagysikerű regényének nagyjából a felénél fejeződött be. Ugyanakkor egy ideig kérdéses volt, hogy kap-e folytatást a film.

A Warner Bros. múlt héten jelentette be, hogy a Dűne második részének bemutatóját 2023. október 20-ról 2023. november 17-re tolják.

Emellett pedig több szereplő nevét is elárulták már. Az előző rész szereplői - Timothée Chalamet, Rebecca Ferguson, Zendaya, Javier Bardem, Josh Brolin - mellett azt is bejelentették, hogy a második részben Léa Seydoux, Florence Pugh, Christopher Walken és Austin Butler is szerepet kap.

hirdetés

hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

hirdetés
KULT
A Rovatból
hirdetés
Brutális reakciókat kapott Adele, miután lemondta a Las Vegas-i koncertjeit
Érezte a csalódottságot, de kitart a döntése mellett.

Link másolása

hirdetés

„Brutális” reakciókat kapott Adele miután lemondta az idén év elejére Las Vegasba tervezett koncertsorozatát - mondta el az énekesnő a BBC Radio 4 Desert Island Discs című műsorában.

A brit énekesnő

a tervek szerint idén január és április között minden hétvégén két koncertet adott volna a Caesar's Palace-ben

a Weekends With Adele sorozat keretében. Adele azonban januárban, egy nappal a show indulása előtt egy érzelmes Instagram-videóban lemondta a fellépéseket. Akkor azt mondta, hogy stábtagok közül sokan elkapták a koronavírust, így nem tudták időben befejezni a műsort.

Az énekesnő most úgy fogalmazott, hogy a koncertsorozat lemondása miatt le volt sújtva, érezte mindenki csalódottságát, de kiáll a döntése mellett.

„Nem fogok csak azért csinálni egy műsort, mert muszáj, vagy mert különben az emberek csalódni fognak, vagy mert rengeteg pénzt fogunk veszíteni. Úgy vagyok vele, hogy a műsor nem elég jó”

- mondta Adele.

hirdetés

Februárban egy műsorban azt mondta, hogy a csapatával keményen dolgoznak az új időpontok előkészítésén, mert a koncerteket biztosan megtartják idén.


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:


hirdetés
KULT
A Rovatból
hirdetés
Az HBO nem gyárt több saját tartalmat Európa nagy részén
Nem lesz több magyar HBO-sorozat sem, helyi tartalmakat azonban vásárolnak majd, és a már gyártás alatt lévő produkciókat is befejezik.

Link másolása

hirdetés

Az HBO saját fejlesztésű tartalmai válnak a Discovery és a WarnerMedia összeolvadásával járó költséglefaragás nagy áldozataivá - tudta meg a Variety. A lap szerint

a jövőben nem fog produkciókat gyártani a skandináv országokat lefedő HBO Nordics, és a Közép-Európát - benne Magyarországot is - lefedő HBO Central Europe.

Emellett nem készülnek majd holland, illetve török produkciók sem.

Két olyan ország lesz, amit a lap szerint megkímélnek a nagy átalakítás során: Spanyolország és Franciaország. Ez utóbbiban még el sem indult az HBO Max, a spanyolnyelvű produkciók pedig jól futnak Latin-Amerikában, illetve Amerika spanyolajkú közönsége körében is.

A döntést a Warner Bros. Discovery szóvivője a Varietynek azzal indokolta, hogy

az HBO Maxot és a discovery+ csatornát együtt egy globális streamingszolgáltatás alá fogják beterelni, ezért vizsgálják felül a már meglévő tartalmakat.

A közlemény alapján az HBO-nak továbbra is lesz lehetősége, hogy helyi tartalmakat vásároljon az online platformjára, és a már gyártás alatt lévő, illetve néhány, már korábban zöld jelzést kapott produkciót még elkészíthetnek.

hirdetés

A Variety úgy tudja, a cég a jövőbeni terveit hétfőn reggel ismertette a csapattal és a gyártó partnereivel.

Mindez az után történik, hogy június 29-re minden előzmény nélkül kikerült az HBO Max kínálatából a magyar gyártású Besugó sorozat, ahogy az Aranyélet harmadik évada, és más európai gyártású sorozatok is. Sőt, köddé váltak amerikai szériák is, mint például a Vinyl, a Run vagy a Mrs. Fletcher.

Az HBO Max tulajdonosának hazai PR managere, Pinczés-Pressing Ádám akkor azt írta a Kreatívnak, hogy az HBO Max és a Discovery+ összeolvadásának előkészítéseként zajlik a két platform elemzése és a végső szolgáltatás kialakítása, ennek a folyamatnak a része, hogy egyes tartalmak lekerülnek a felületekről.”


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:


hirdetés
KULT
Csak a vég kezdete a Stranger Things 4. évadának fináléja, ami egy vizuális orgia
A kultikussá váló sorozat maratoni évadzárása nem okozott komoly csalódást a rajongóknak, de egy-két helyen akár bátrabbak is lehettek volna az alkotók. Kritika.

Link másolása

hirdetés

Minden eddigi filmes és sorozatkritikám legnehezebb feladatát kaptam meg az elmúlt hétvégén: spoilermentesen kellene írnom a Stranger Things 4. évadának második felvonásáról. És bár nem futamodok meg a feladat elől, valamit nagyon fontos leszögeznem: az írás csak a 8. és 9. részt tekintve nem tartalmaz spoilert, néhány olyan dolog szerepelhet benne, ami a korábbi hét részben történt. Ha tehát van olyan, aki úgy érzi, jó ötlet egyben lenyomnia a kilenc részt, annak egyrészt sok erőt az elméjének és a szemeinek, másrészt talán jobb, ha ezt az írást kicsit későbbre tartogatja.

Azt hogy mennyire várta mindenki a nyolcvanas évek popkulturális és horrorvilágát megidéző, mára kultikussá váló sorozat negyedik évadának fináléját, az elmúlt napok-hetek filmes híreit látva talán mondani sem kell. Folyamatosan jelentek meg az izgalmas kérdések, meredek elméletek és hajmeresztő konteók az ötödik évad előtti befejezésről. Ahogy arról is lélegzetelállító számokat olvashattunk, hogy milyen csillagászati összeg, mennyi vizuális effekt és hány(száz) smink- és díszletóra fémjelezte a két részt. Amelyek közül az utolsó eleve egy sorozattörténelmi mérföldkő, hiszen finoman szólva nem gyakori, hogy egy széria egyetlen része egy hosszabb film két és fél órájával operáljon. Mindezek után nem csoda, hogy a premier napján, július 1-jén annyian voltak kíváncsiak a sorozatra, hogy a Netflix egy rövid időre meg is rogyott a felhasználók súlya alatt – a szolgáltató történetében állítólag először.

Ha röviden akarnám megfogalmazni a Stranger Things 4. évadának utolsó két részét:

a Duffer-fivérek és a mögöttük álló népes nemzetközi stáb hozta a kötelezőt. Azt, amit látványban, történetvezetésben és izgalomban elvártunk tőlük, de igazán extra és váratlan pillanatokat nem.

Amikor olvastam arról, hogy a maratoni epizódokkal nem ér véget a sorozat, hanem lesz még egy utolsó évada, akkor nagyjából minden részletében arra számítottam, ami végül bekövetkezett. Ahogy azt is jól tippeltem, hogy ha egy(-két) szereplő halálával tovább akarnak játszani az érzelmek húrján, akkor ehhez kiket fognak választani. Ezzel egyáltalán nem azt akarom mondani, hogy olcsó, pláne unalmas lett volna a gran finale, de ha már 150 perc, egy-egy fordulattal lehetett volna erőteljesebben sokkolni. De kicsit olyan, mintha a legnagyobb patronokat már elpuffogtatták volna a korábbi részekben, és bár azokból maradt még a végére, de az érzés akkor is bennünk marad, hogy ezt már láttuk korábban.

Ahogy azt is éreztem, hogy az egész évad egyik legmellőzhetőbb szála, Hopper és Joyce kalandjai a Szovjetunióban kissé összecsapott véget kapott. A készítők eleve nehezen tudtak mit kezdeni a gyerekekről ezúttal teljesen leváló felnőttek karaktereivel, és a világ túlfelén játszódó történetrészletet leginkább Murray és Jurij komikus kettőse viszi az utolsó két részben is.

hirdetés

Az mindenképp a 8.és 9. rész előnyére írható, hogy nemcsak az évadot zárja le kiválóan, de számos, korábbi évadokban felmerült kérdésre egyértelmű, és nem mindig didaktikusan elénk tálalt választ ad. Végre teljes univerzummá, sőt szinte mitológiává áll össze az elmenyúzó, a demogorgonok és a negyedik évad igazán félelmetes főgonosza, Henry, alias „egyes”, alias Vecna. Így tökéletesen elhisszük a sorozatnak, hogy a félelmetes lény(ek) nem kizárólag az álmos, indianai kisváros, Hawkins létét, de az egész ismert világ sorsát veszélyeztetik. Ahogy a nyolcvanas évek horrorjain szocializálódott nézőnek az sem okozhat gondot, hogy elfogadja a tényt: mindössze egy maroknyi átlagember menti meg az apokalipszistől a világot.

Köztük, ugyebár, egy csapat gyerek, akik a központi szálat szolgáltatják a sorozat indulása óta. Az első évadokban az amúgy is izmos produkció fő látványelemei voltak a csetlő-botló, de zseniálisan kreatív és persze elképesztően cuki kiskölykök, akik viszont – az idő már csak ilyen – 2022-re kész felnőttek (de a sztori szerint is tinédzserek) lettek, ráadásul csatlakozott hozzájuk a fő szerepekben néhány huszonéves. Szerencsére a gyerekekben már az első évadok óta konstansan kibukó és egyre fejlődő tehetség annyira elsöprő erejű, hogy immár elviszi a hátán a show-t, és semmilyen hiányérzetünk nincs a cuki pofik és a gyermeki ártatlanság felé. (Ha mégis lenne, azért a negyedik évad utolsó részeire is maradt még belőle néhány lövésnyi.) Ugyanakkor a sorozat egyértelmű gyengesége, hogy a rengeteg barátságos, becsületes és szerethető karaktert nem mindig tudja egyforma energiával mozgatni, és egész részek, sőt egyes esetekben majdnem egy egész évad telik el úgy, hogy néhányan csak feleslegesen himbálóznak a fő történetszálon.

A legutóbbi szériában ilyen például Will, akivel összességében is kissé mostohán bánik a sorozat, és akinek más szerepe jelenleg nincs is nagyon, mint hogy sejtessen egy érzelmi-identitásbeli kérdést, amire az őt játszó színész, Noah Schnapp egy interjúban rá is erősített. Persze aztán az évad utolsó perceiben olyan szerepet kap, ami feledteti, hogy a többi epizódban jobbára csak a házból kizárt, szomorú kutyára emlékeztető fejét csodálhattuk, megspékelve a rajongók milliói által gyűlölt dumbésdumber-frizurával. Nála is súlytalanabbra sikerült azonban a bátyja, Jonathan figurája, akinek az utolsó részig nagyjából annyi a szerepe, hogy a szétszakadt társaság egyik felét furikázza államokon át, de az utolsó jelenetekben is csak egy kínosan feszengős pillanat jutott neki.

A karakterek közül mindenképp kiemelendő viszont Max Mayfield, akinek megformálója, Sadie Sink nem véletlenül kapott már két komoly szerepet, köztük egy Darren Aronofsky-filmet sorozatbéli feltűnése óta. A nehéz sorsú, depresszív karakternek eddig is nagyon komoly mélységeket kellett eljátszania, de az utolsó részekben olyan összetett és érzelemdús feladatokat ugrott meg, hogy nem lenne meglepő, ha bármilyen, kategóriájában kiosztható díjat bezsebelne. És ne feledkezzünk meg az Eddie Munsont alakító Joseph Quinnről, aki az évad egyik nagy meglepetésembere, és akinek az új szereplők közül a legfajsúlyosabb feladat jutott az egész évadban – valamint egy kifejezetten ikonikus jelenet az utolsó részben. Talán nem véletlen az sem, hogy az írók az említett két karakterre osztották az évadzáró legizgalmasabb és legérzelmesebb jeleneteit.

Az évad végére – mint említettem – tényleg minden összeáll: egyesül – még ha egy darabig nem is fizikailag – az addig több részre szakadt csapat, közösen köpnek a tenyerükbe, hogy legyőzzék a minden eddigi gonosznál félelmesebb Vecnát (és csatolt részeit), és ráadásként a Duffer-testvérek rendkívül ügyesen és izgalmasan vezetik fel nekünk a végső harcot az ötödik évadra. Ugyanakkor, mivel a hírek szerint arra még egy nagyobb lélegzetvételnyi időt kell várni, nagy kérdés, hogy hogyan illesztik a történetbe az akkor már jócskán a második X-en túllépő ifjú szereplők fizimiskáját, illetve tudják-e még fokozni a negyedik évad izgalmait és feszültségét. A négy etap alatt teljesen biztosan kimondhatjuk, hogy a Duffer-fivérek sem látványban, sem zenében, sem történetben nem alkusznak meg, ami jó előjel lehet, és csak reménykedhetünk benne, hogy nem fogyott el a puskaporuk. Ha így lesz, megvalósulhat, az egyik szereplő jóslata: mindaz a földöntúli élmény, amit eddig kaptunk, csak a vég kezdete lehetett...

hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET: