KULT
A Rovatból

Azahriah: „A legjobb színpadi élményt szeretném nyújtani Magyarországon”

Még 20 éves sincs, de a YouTube-on Paul Street néven már közel félmillió feliratkozóval büszkélkedhet. Ezzel párhuzamosan elindította zenei karrierjét is, első koncertje azonnal teltházas lett.


Pálffy Attila 14 évesen töltötte fel első videóját a YouTube-ra, rövidesen korosztályának egyik legmeghatározóbb influenszerévé vált.

Igazi célja azonban a zenei karrier volt, amit a videózástól teljesen elválasztva, Azahriah néven indított el. A projekt mostanra érett be: Desh-sel közös dalai már több millió lejátszásnál járnak, Camouflage címmel pedig bemutatkozó nagylemeze is megjelent.

A Wellhello és a Follow the Flow karrierjét is egyengető Supermanagement szerződtette le, első koncertjét a MONYO Landben adta teltház előtt, és tele van tervekkel.

– Három koncerten vagy túl eddig, ráadásul ezek három egymást követő napon voltak. Mennyire volt mélyvíz ez a kezdés?

– Nehéz még erről összeszedetten beszélnem, elvégre hat éve az volt a célom, hogy élőben koncertezzek, és ez most végre megvalósult. Mélyvíznek mindenképpen mélyvíz volt, hiszen a MONYO Land-beli bemutatkozás után nem volt idő feldolgozni és átgondolni a történteket, illetve mulatni egy jót, mert másnap egyből jött a következő buli, utána pedig még egy.

A legkatartikusabb élmény egyértelműen a legelső, hiszen az saját koncert volt, ahová mindenki miattam jött el, a másik kettő pedig előzenekari. Persze azokat is nagyon élveztem, de inkább színpadi rutint adtak. Ki kell még tanulnom a frontemberszerepet, az viszont jó jel, hogy egyáltalán nem izgulok ekkora tömeg előtt sem, a zene teljesen el tud vinni magával. Ez a nyár mindenesetre jó tapasztalatszerzés lesz.

– Az első zenei videódat még 2018-ban töltötted fel. Miért vártál eddig a koncertezéssel?

– Csak a repertoár volt az oka. Meg akartam várni, hogy legyen mit előadnom, valamint azt is, hogy egy olyan nagyszabású bulit tudjak csinálni, amilyenre végül sor került. Tulajdonképpen saját magamat rángattam bele a mélyvízbe azzal, hogy nem fokozatosan, kisebb klubokból a nagyobbak felé haladva kezdtem el fellépni, hanem egyből egy relatíve nagy helyszínt tűztem ki célul. Ez nem a legszokványosabb út, de örülök, hogy így alakult.

A teljes koncert a MONYO Landben:

– Milyen felállású zenekarral lépsz fel?

– Jelen pillanatban egy dobos és egy gitáros kísér engem, valamint én is gitározom. A menedzsment terve az, hogy ezt bővítsük, én viszont sokkal jobban élvezem, ha egyfajta fúziót hozunk létre az élőzenéből és a félplaybackből.

A színpadi produkciómba több energiát, több bulit és kicsit kevesebb zeneiséget akarok vinni, mivel ha folyamatosan arra kell koncentrálnom, minden hangszer megfelelően szól-e, kevésbé tudom megmozgatni a közönséget.

Szóval ez még alakul, de egyelőre az említett hármas felállásban gondolkodunk, ezen felül Desh is csatlakozik hozzánk a vele közös dalokban.

– Hogy alakult ki a zenei stílusod, milyen hatások inspirálták?

– Rengetegféle zenét hallgattam, megvoltak az egyes időszakaim, mikor épp melyiknek voltam a rajongója. Első körben a klasszikus rock hatott rám, illetve a metál különféle leágazásai, amit például a Metallica vagy az Iron Maiden képvisel. Sokat barangoltam a torzított gitárhangzásban, 15-16 évesen pedig a trap világa fogott meg, Lil Uzi Vert Luv Is Rage 2 című albuma volt az első, amit megszerettem. Nemrég a bluest is elkezdtem hallgatni, abban az tetszik, hogy mennyire játékosan lehet bánni a vokálokkal. A lényeg mindig az, hogy ezekből a stílusokból összerakjam azt az érzésvilágot, ami az adott pillanatban leginkább kifejezi a zenei gondolataimat.

– Az eddigi dalaid többsége angol, viszont a magyar nyelvűek érték el a legnagyobb sikert. Tervezel elmozdulni ebbe az irányba?

– Korábban még szinte kizárólag angol szövegekben gondolkodtam, most viszont már úgy látom, hogy megéri több energiát fektetni a magyar nyelvűekbe is, mivel jóval szélesebb közönséget lehet elérni velük. Jobban megértik, emiatt máshogy reagálnak rá, ez élőben is feltűnt. Ugyanakkor nem szeretném feladni a legnagyobb álmomat sem, ami az, hogy külföldön is hallgassanak és ismerjenek, szóval megpróbálok egyensúlyozni a kettő között.

A középtávú terv most az, hogy Desh-sel év végén vagy jövő év elején kiadunk egy közös magyar nyelvű albumot, és ha ezzel sikerül eljutnunk arra a szintre a hazai mezőnyben, amit célul tűztünk ki, akkor utána visszatérek az angol vonalhoz és azt próbálom teljes erővel nyomni.

– Magától értetődő volt, hogy külön alteregót hozol létre a zenész énednek?

– Most visszagondolva rá már nem is lenne kérdés, hogy így csináljam, akkor viszont elég nagy dilemma volt. Amikor létrehoztam az Azahriah csatornát, Paul Streetként már nagyjából 200 ezren követtek, szóval nyilván felmerült bennem, nem lenne-e jobb inkább oda feltölteni a zenéimet is. Raktam is fel néhányat, de hamar rájöttem, hogy nem ez a jó irány.

Biztos voltam benne, hogy akkor úgy fognak elkönyvelni, mint „a videós-zenész gyerek, aki néha zenél, de inkább videózik”, miközben nekem már akkor is a zene volt az első.

Ezt a kontrasztot szerettem volna kiemelni a külön csatornával, és szerencsére sikerült. Annyira azért nem akarom elválasztani a kettőt, hogy ne is tudják az emberek, hogy mindkettő én vagyok, csak azt szeretném, hogy egymástól függetlenül értékeljék.

– Mi a helyzet a tanulmányaiddal?

– Eredetileg most érettségiztem volna, de végül úgy alakult, hogy ősszel fogok. Ami a továbbtanulást illeti, nagyon érdekel a színművészet, de ez sem annyira átlagos, mintha mondjuk közgazdásznak mennék. Most nem is szeretnék válaszolni erre, mert tudom, hogy jól jön, ha van valamilyen végzettségem, de egyelőre minden figyelmem a zenére és a videózásra szeretném fordítani. Valószínűleg az érettségi után néhány évre félreteszem a tanulmányaimat, és egy ponton majd jelentkezek főiskolára vagy egyetemre.

– Mit gondolsz, megváltoztatott valamiben az ismertség és a rengeteg rajongó?

– Ettől függetlenül is változtam, hiszen 14 éves korom óta töltök fel videókat, szóval gyakorlatilag ebben nőttem fel. Merem remélni, hogy bármennyit is nő még az ismertségem, nem igazán vagyok hajlamos arra, hogy elszálljak magamtól és ne legyek többé önazonos. Azt az élményt se igazán tudom még hova tenni, amit a koncerteken élek át. Szeretném ezt okosan kezelni, világosan lefektetni a határokat, meddig szabad elvinnem a nyilvános szereplést és hol kezdődik a privát szféra.

– És hol húzod meg ezt a határt?

– Ez inkább éles szituációkban tűnik fel. Többször is előfordult az évek során, hogy nagyon jóban lettem valakivel, de valódi barátság helyett inkább azt láttam a részéről, hogy sokkal inkább a népszerűségem imponál neki, nem az, aki valójában vagyok.

Ebből egyébként kellemetlen szituációk is szoktak adódni, amikor egy amúgy jó hangulatú közegben folyamatosan azt érzem, hogy csak az ismertségem miatt akarnak beszélgetni velem, egyébként nem lennék annyira érdekes számukra.

Persze ez legtöbbször már az első pár mondatból kiderül, most már könnyen ki tudom szűrni. De egyébként nem biztos, hogy ez feltétlenül rossz dolog. Lehet, hogy valakinek teljesen rendben van, ha az ismertsége miatt keresik a társaságát, én viszont introvertáltabb típus vagyok, az elmúlt pár évben már elég nehezen nyitok új emberek felé.

– Azok a barátaid, akik régebb óta ismernek és testközelből élték át, ahogy egyre népszerűbb leszel, hogyan kezelték a helyzetet? Tudnak ugyanúgy viszonyulni hozzád, mint addig?

– Szerintem ebben majd most jön az igazi vízválasztó, hiszen az első koncert mindig fordulópont egy előadó életében. Itt látszódik igazán, mennyien szeretik és rajonganak érte, szóval onnantól már lehet létjogosultsága úgymond a sztár jelzőnek. Szerencsére azok közül, akikkel az iskolás éveim alatt jóban lettem, már csak az igazán jó barátaim maradtak meg, ők pedig rendkívül pozitívan állnak hozzá: büszkék rám, gratulálnak, együtt tervezzük, mit kéne legközelebb csinálni.

– A szüleid nem féltenek, hogy rossz irányba változtat meg a hírnév?

– Nem hiszem, hogy tartanak ettől, pont azért, ami miatt én se. Végigkövették, amit az elmúlt években csináltam, már akkor bekapcsolódtak, amikor 50-60 ezer követőnél tartottam. Nem azt mondom, hogy az összes videómat látták, de nagyjából képben vannak azzal, miket csinálok, ahogy a zenéimmel is. Ismernek annyira, hogy nekem ebből nagy problémám nem lesz, ha rajtam múlik.

– Mennyire kezeled profin akár a videózás, akár a zene üzleti oldalát? Átlátod és beleszólsz, vagy inkább a menedzsmentre bízod?

– Ez még nehéz dolog, hiszen alapvetően zenész vagyok, és a zenészeknek, illetve művészeknek nem elsődleges feladatuk, hogy az üzlethez is értsenek. Nekem szerencsére van valamennyi érzékem hozzá, emellett nagyon jó emberekkel is vettem körül magam. Az viszont hátrányom, hogy nem szeretem a konfliktushelyzeteket, ami az üzleti életben elkerülhetetlen. Most még ez nem annyira jellemző, de azért akadt már olyan szituáció – nem feltétlenül zenében –, amikor azt éreztem, hogy nem jártak el teljesen korrekt módon.

Muszáj, hogy legyen egód és a helyén kezeld mondjuk azt, mennyit ér a produkciód. Úgy vagyok vele, hogy minden ilyen részleten menjünk végig közösen a menedzsmenttel, tehát nem adok nekik teljesen szabad kezet.

– Sokszor mondják a mai tizenéves generációra, hogy eléggé felszínesek, nehéz lekötni a figyelmüket komoly témákkal. Mit gondolsz erről, a saját követőidre mennyire igaz ez?

– Szerintem ezt azok hangoztatják leginkább, akik megpróbálták, de nem sikerült nekik. Szó sincs arról, hogy a mai fiatalok ne lennének nyitottak, vagy bármi baj lenne velük. Inkább arról van szó, hogy az idősebb generációk képtelenek szót érteni az alattuk lévőkkel. Ez az internet elterjedése óta hatványozottan igaz, óriási változások történtek. A Paul Street csatornával még példálózni is tudnék, mivel ott rendszeresen dolgozok fel olyan témákat, amikből azért lehet hazavinni dolgokat, ha figyelmesen meghallgatják.

Szerencsére van annyira jó beszédkészségem és kisugárzásom, hogy elhiggyék a mondanivalómat. Szóval meg lehet ezt oldani, csak beszélni kell a fiatalok nyelvén, Nem a tudásra nem kíváncsiak, legfeljebb a formára, ahogy elő van adva.

Az én videóim láttán nem azt érzik, hogy egy iskolai órán vannak, hanem azt, hogy valami érdekes történik, miközben még tanulnak is.

– Milyen benyomásaid vannak most, ha visszanézed az öt évvel ezelőtti első videóidat?

– A többségüket sokszor megnézegettem az évek során, szóval nem tudok rájuk úgy tekinteni, mintha a feltöltésük óta először látnám őket. Már 13 évesen tisztában voltam nagyjából a céljaimmal: amikor elkezdtem a videózást, akkor is a zene volt a szívügyem, de nem voltam még olyan szinten, hogy megmutassam az embereknek. Az első videóra visszatérve: nyilván egy panaszkodós kisgyerek voltam, viszont a vágóprogramok használatát elég hamar kitanultam, ami máris nagy előrelépés volt.

– Mindent egyedül csinálsz?

– A Paul Streeten igen, bár bőven lehetne fejleszteni rajta, de egyedül képtelen vagyok, más embert pedig nem szeretnék bevonni. Nehezen vagyok kooperatív olyan dolgokban, amelyek nagyon személyesen hozzám köthetőek. Zenében egy fokkal jobban, az album például közös munka volt Szlancsik Ádámmal és Bánkuti Danival – szebb is lett, mint ahogy magamtól meg tudtam volna csinálni, viszont a work flow-val nehezen azonosultam a hónapok során. Szerintem azért abban is fejlődtem kicsit, hogy ne feltétlenül mindig a saját fejem után menjek, de sokáig válogatom azokat az embereket, akiknek hajlandó vagyok adni a szavára.

– Hová szeretnél eljutni a csatornáddal?

– Régebben nagy hangsúlyt fektettem arra, hogy a címek hatásvadászok legyenek és az indexkép is vonzza a kattintásokat. Ez működött is és általában nem érte csalódás az embereket, mégsem éreztem önazonosnak.

Most viszont, hogy már a zene lett az első számú megélhetési forrásom, megengedhetem magamnak, hogy csak akkor rakjak fel új videót, amikor egy téma tényleg tetszik, nem az lesz a szempont, hogy feltétlenül minél nagyobb nézettséget érjek el.

Letisztultabb, valamivel ritkásabb, viszont jóval önazonosabb csatornát tervezek. Ha a koncertszezon mellett havi 3-4 videó összejön, már boldog leszek.

– A zenéléssel mi a hosszabb távú célod?

– Meglátjuk, milyenek lesznek a körülmények, különös tekintettel a járványhelyzetre, de ha minden a terv szerint alakul, akkor a legjobb színpadi élményt szeretném nyújtani Magyarországon, ez nem titkolt célom. Sok előadót kielemeztem abból a szempontból, hol tartanak most, milyen irányba akarnak menni és mindezt mekkora költségvetéssel érnék el, ezt is felhasználom majd a saját produkcióm tökéletesítéséhez.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KULT
A Rovatból
Punkból ment át szépségkirálynőbe, a szexbotrány ellenére Hugh Granttel maradt, és zabigyereket szült egy milliárdosnak – Elizabeth Hurley 60 éves
Bár mindig is az volt a vágya, hogy táncosnő, színésznő és modell legyen, mégis inkább a magánéleti botrányaival vált a bulvárlapok sztárjává.


Elizabeth Jane Hurley 1965. június 10-én született az angliai Hampshire-ben található Basingstoke-ban Angela Mary Titt és Roy Leonard Hurley kisebbik lányaként. Van egy Kate nevű nővére és egy Michael nevű öccse. Apja a Királyi Hadsereg Oktatási Testületének őrnagya volt, míg anyja a Kempshott Junior School nevű iskola tanárnőjeként dolgozott, vagyis a kis Liz nem született bele a showbizniszbe.

A húga, Kate (akivel a mai napig szoros kapcsolatban áll) szerint Liz gyerekkora óta eltökélten próbálta elérni, hogy mindig ő legyen a figyelem középpontjában, és képes volt kemény hisztiket rendezni, ha ezt nem kapta meg. Szerinte tehát már eleve bele volt kódolva a hírnév.

Míg a testvérei viszonylag távol tartják magukat a nyilvánosságtól, Hurley már 12 éves korában eldöntötte, hogy táncosnő akar lenni, és a reflektorfényben szeretne élni.

Egy balettre szakosodott magán bentlakásos iskolába járt, majd ösztöndíjat kapott a tánctanulmányaihoz, nem sokkal később azonban egy New Age Travellers nevű brit hippi csoportban találta meg a helyét.

Tinédzserként megismerkedett a punk szcénával, amelynek hatására rózsaszínűre festette a haját, és orrpiercinget viselt. „Amikor 16 éves voltam – ez 1981-’82 körül volt –, a punk volt a divat Basingstoke-ban, a városban, ahol felnőttem” – emlékezett vissza ő maga.

1983-ban érettségizett angolból, szociológiából és pszichológiából, majd táncot és színházat tanult a London Studio Centre-ben. Az alternatív szcénában töltött időt ekkor hirtelen felváltotta a klasszikus szépségkirálynős életmód, miután megnyerte egy helyi újság „Az év arca” versenyét. Ennek eredményeként 12 hónapos szerződést kapott egy neves londoni modellügynökségnél.

Jöhetnek a kamerák!

Első nagy áttörése a színészi karrierjében 1987-ben következett be, amikor szerepet kapott az Ária című szkeccsfilmben, amelyben olyan neves rendezők készítették az egyes szegmenseket, mint Robert Altman, Jean-Luc Godard, Bruce Beresford, Derek Jarman, Nicolas Roeg vagy Ken Russell (Hurley Beresford kisfilmjében szerepelt). A film még abban az évben bemutatásra került a cannes-i filmfesztiválon.

Egy évvel később Liz már főszerepet játszott a Christabel című brit sorozatban, 1988 és 1995 között pedig számos kisebb szerepet kapott olyan filmekben, mint a Szél hátán, a Halálos hajóút, A hosszú tél, Az 57-es utas vagy a Veszett kutyák és angolok.
Híres volt már ekkor, de nem igazán a színészi karrierje miatt, sokkal inkább ismerték arról, hogy ő volt Hugh Grant barátnője (1987-ben jöttek össze). A világ akkor figyelt fel rá igazán, amikor 1994-ben Grant mellett jelent meg a Négy esküvő és egy temetés című film londoni premierjén egy mélyen dekoltált, arany biztonsági tűkkel összetartott fekete Versace-ruhában. Utólag visszagondolva Hurley egyáltalán nem számított rá, hogy ez az összeállítás ikonikussá válik. „Teljesen felkészületlen voltam arra, ami aznap este történt. Sürgősen kellett találnom egy ruhát Hugh premierjére, és akkoriban fogalmam sem volt a divatról. Emlékszem, hogy bementem egy irodába, ahol szó szerint egy fehér műanyag zacskóból halásztak elő nekem egy darabot. Hazavittem, s megcsináltam a saját hajamat és sminkemet, miközben Hugh-val veszekedtem a tükörért, ami még csak nem is volt teljes testhosszúságú, a kis egy hálószobás lakásunkban.”

Liz a premier utáni egy éven belül már az Estee Lauder arca lett, ezt a szerepet pedig egészen 2001-ig töltötte be, miközben közeli kapcsolatot alakított ki a Versace családdal. „Gianni azt a ruhát egy magabiztos nőnek készítette, aki nem fél megszegni a szabályokat. Liz pedig mindezt rendkívüli módon megtestesítette” – nyilatkozta később Donatella Versace.

Rövid idő a csúcson

A színészi karrierje a ’90-es évek második felében pörgött fel és tetőzött. A csúcsidőszak egyértelműen azután kezdődött, hogy megkapta a női főszerepet az 1997-es Szőr Austin Powers: Őfelsége titkolt ügynökében, ami után olyan, nagyobb szabású mozifilmekben játszott, mint a Kedvenc marslakóm (1999), az Ed TV (1999), a Kicsikém – Sir Austin Powers 2 (1999), az Örvénylő vizeken (2000) vagy talán legkultikusabb vígjátéka, A bájkeverő (2000). Hogy a karrierje ezután teljesen más irányba indult, jól példázza, hogy az utolsó filmje, ami a magyar mozik vásznaira is felkerült, az bizony a 25 évvel ezelőtti A bájkeverő volt…

Amikor Hugh Grant 1994-ben megalapította a Simian Films stúdiót, Hurley a cég két Grant-filmjének, a Halálos terápiának (1996) és A keresztapusnak (1999) is a producere lett.

2000-ben aztán nyilvánosan bírálták őt azért, mert megszakította az öt hónapos színészsztrájkot, hogy forgathasson egy Estée Lauder-reklámot, amiért a Színészek Szakszervezete 100 000 dolláros pénzbírságot szabott ki rá.

Hurley legnagyobb projektje az utóbbi 25 évben a Királyság! című brit-amerikai sorozat volt, amely 2015 és 2018 között négy évadot élt meg, s amelynek mind a 40 epizódjában játszotta a fikciós királyi család matriarcháját, Helenát. Illetve feltűnt 8 epizód erejéig a Marvel Runaways című sorozatában is 2019-ben. 2020 óta egyébként újra aktívabb színészként, bár kizárólag kevéssé ismert és többségükben igen gyenge filmekben (pl. Akkor jöttél te, Télapó visszatért, Paradicsomi karácsony) tűnik fel. Utoljára 2024-ben játszott, és producerként is közreműködött a Strictly Confidential című erotikus krimi-drámában, amelyet most 23 éves fia, Damian Hurley írt és rendezett, sok köszönet azonban a kritkusok szerint nem volt benne.

Grant és a prosti

A modell- és a színészi karrierje helyett Hurley magánélete sokkal inkább állt a közönség érdeklődésének középpontjában. 1987-ben a Szél hátán című spanyol film forgatásán találkozott Hugh Granttel, akivel nem sokkal később összejöttek. Miután pedig ikonikus Versace-ruhájával 1994-ben a címlapokra került, ők ketten az Egyesült Királyság egyik legbefolyásosabb házaspárjává váltak.

S bár látszólag tökéletes pár alkottak, a kapcsolatuk eléggé megrendült, amikor Grantet 1995-ben letartóztatták erkölcstelen magatartásért, miután állítólag felcsípett egy prostituáltat a Sunset Stripen, Los Angelesben.

A színész éppen Hollywoodban volt, hogy promózza új filmjét, az Áldatlan állapotbant, így ez lett élete leghírhedtebb utazása, miután rácsok mögé került, és egy őt még ma is kísértő rendőrségi fotó készült róla. A botrány ellenére Hurley nem szakított Granttel, mellette maradt még pár évig. Végül 2000-ben döntöttek a szakítás mellett, s mivel sosem házasodtak össze, nem várt rájuk a válási procedúra sem. A kapcsolatuk befejezésében mindenesetre ismerőseik szerint nagy szerepet játszott az 1995-ös szexbotrány is. Enne ellenére azonban a mai napig közel állnak egymáshoz. „A szex kifulladt, de most ő a legjobb barátom. Az első ember, akit hívok, ha bajban vagyok” – nyilatkozta Grant még 2015-ben. Hurley pedig arra a kérdésre, hogy valaha is összejönne-e újra Granttel, így válaszolt: „Nincs romantikus szikra, de nagyon szeretjük egymást. Szenvedélyesen szeretem őt, de úgy, ahogy a fiamat és a testvéremet, és ahogy régen az apámat.”

Apasági teszt és örökösödési balhé

Liz a 2000-es években többször is randizott a milliárdos Steve Binggel. 18 hónap után hivatalosan is szakítottak, de nem sokkal később Hurley rájött, hogy terhes tőle a fiával, Damiannel, akit egyedül nevelt, miután 2002 áprilisában megszületett. Bing sokáig tagadta, hogy övé lenne a gyermek, de egy apasági teszt 2017-ben megerősítette, hogy bizony ő az apa. Az üzletember nem sokkal később, 2020 júniusában hunyt el, miután állítólag öngyilkos lett. S így az is érthető, hogy Damian miért az anyja vezetéknevét kapta. Annak ellenére pedig, hogy kiderült, Bing volt Damian biológiai apja, mégis kizárták őt az elhunyt milliárdos végrendeletéből, mivel „házasságon kívül” született. Becslések szerint 330 millió dollárt kapott volna az apja vagyonából, ha Bing saját apja (vagyis Damian nagyapja) nem fellebbezett volna a bírósági döntés ellen.

Hurley ezután az indiai textilipari örökös és üzletember Arun Nayarral kezdett el járni, akihez 2007 márciusában hozzá is ment (ez volt az első és eddigi utolsó házassága is). Két esküvőt is tartottak: egy pompás hindu szertartást Indiában, amit egy keresztény szertartás követett az angliai Sudeley kastélyban. A frigy mindenesetre nem tartott sokáig, három év házasság után, 2010-ben váltak el.

Ezután következett a hírhedt ausztrál kaland, amikor Hurley a legendás ausztrál krikettjátékossal, Shane Warne-nal járt. 2011 októberében jegyezték el egymást, mindössze négy hónappal azután, hogy véglegesítették a válását Nayarral. Ők ketten azonban soha nem álltak az oltár elé, mivel 2013-ban szétmentek.

Állítólag Warne, bár szerette Lizt, nem tudta elviselni a kapcsolatukkal együtt járó médiafigyelmet, mivel folyamatosan újságírók és megszállott rajongók követték őket és a családját, akárhová mentek.

S bár Hurley-nek az élete során állítólag olyan hírességekkel is volt kapcsolata, mint pl. a színész Tom Sizemore (1992-ben) és Denis Leary (2000-ben), a kosaras Steve Nash (2001), vagy a szintén színész Justin Theroux (2019-ben), az utóbbi 5-6 évben nem lehetett hallani a pasiügyeiről. Egészen mostanáig, hiszen viszonylag friss hír, hogy Liz összejött Miley Cyrus édesapjával, a countryzenész Billy Ray Cyrusszal: állítólag április óta randiznak, és hatalmas a szerelem köztük.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
KULT
A Rovatból
Meghalt Frederick Forsyth
Többtucatnyi nagysikerű regényt publikált, amelyek 75 millió példányban keltek el. Első regényével, A Sakál napjával azonnal világhírű lett.


Elhunyt Frederick Forsyth, az egyik legnépszerűbb brit bestseller-szerző, A Sakál napja és Az Odessa-ügyirat írója. Forsyth életének 87. évében, rövid betegség után halt meg. Halálhírét menedzsere, Jonathan Lloyd jelentette be hétfőn, írja az MTI.

Frederick Forsyth többtucatnyi nagysikerű regényt publikált, amelyek 75 millió példányban keltek el. Újságírói, illetve irodalmi munkásságának kezdete előtt, az 1950-es évek második felében a brit királyi légierő (RAF) pilótájaként szolgált, és tíz évvel ezelőtt felfedte, hogy két évtizedig a brit külső hírszerzésnek (MI6) is dolgozott.

Az 1960-as évek első felében a Reuters hírügynökség, majd a BBC brit közszolgálati médiatársaság újságírója és haditudósítója volt.

Íróként már első regényével, A Sakál napjával (The Day Of The Jackal) világhírnévre tett szert.

Az 1971-ben megjelent politikai krimi főszereplője egy angol bérgyilkos, a Sakál, akit az algériai francia uralom feladása miatt feldühödött szélsőjobboldali félkatonai szervezet, az OAS Charles de Gaulle francia elnök megölésével bíz meg.

Az OAS létező szervezet volt, és a regényben szereplő, Charles de Gaulle ellen végrehajtott sikertelen 1962-es párizsi merényletkísérlet is megtörtént, de A Sakál napja jórészt fiktív történet.

A könyvből 1973-ban szintén átütő sikerű film készült Fred Zinnemann rendezésében, a bérgyilkost játszó Edward Fox és az elfogására indított hajtóvadászatot irányító rendőrségi főfelügyelő alakítója, Michael Lonsdale főszereplésével.

Frederick Forsyth 1938. augusztus 25-én született a délkelet-angliai Ashfordban.

A francia politikához már újságírói munkája során szoros szálak fűzték: a Reuters tudósítójaként először Párizsban dolgozott. Haditudósítóként 1967-ben, Nigériában mutatkozott be, amikor a központi kormány és Biafra tartomány közötti harcokról adott tudósításokat a BBC-nek.

Saját későbbi beszámolója szerint azonban összeveszett a BBC-vel, miután a brit közszolgálati médiatársaság közölte vele, hogy nem tart igényt a biafrai polgárháborúról szóló további rendszeres beszámolóira.

Forsyth távozott a BBC-től, és később saját szakállára, szabadúszó újságíróként visszatért a polgárháborús térségbe. Tíz évvel ezelőtt megjelent önéletrajzi írásában fedte fel, hogy itt vált az MI6 informátorává, és kapcsolata a brit hírszerzéssel több mint húsz évig tartott, jóllehet ezért a tevékenységéért nem részesült javadalmazásban.

A Sakál napja után egy évvel,

1972-ben jelent meg újabb sikerkönyve, az Odessa-ügyirat (The Odessa File), amelyben a Kennedy-gyilkosság után egy újságíró ered a nácikat védő szervezet nyomába.

Az 1974-ben kiadott A háború kutyái (Dogs of War) egy angol üzletemberről szól, aki zsoldosokat felbérelve puccsot szervez egy afrikai országban, hogy megkaparintson egy újonnan felfedezett platinalelőhelyet.

A nyolcvanas évek közepén fejezte be A negyedik jegyzőkönyv (The Fourth Protocol) című könyvét, amelynek sikere A Sakál napjáéval vetekedett. A történet szerint a szovjet titkosszolgálat, a KGB atombombát akar robbantani Londonban, és ezt a brit kémelhárítás csak az utolsó pillanatban tudja megakadályozni.

Forsyth a 2010-es évek közepén bejelentette, hogy felhagy az írással, ám amikor megismerkedett az amerikai kormányzati számítógépes rendszereket feltörő két brit hacker, Gary McKinnon és Lauri Love ügyével, úgy döntött, feldolgozza a történetet. Ebből született meg 2018-ban utolsó regénye A Róka (The Fox) címmel.

Az írónak II. Erzsébet királynő 1997-ben a Brit Birodalom Rendjének parancsnoki címét (CBE) adományozta irodalmi munkásságának elismeréseként.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KULT
A Rovatból
Erőtlen lázadás – ilyen volt Beton.Hofi koncertje a Budapest Parkban
Bár a közönség hibátlan, sőt, a Budapest Parkban hivatalos teltház nem volt, így a hátsó sorokban egészen kényelmesen lehetett bulizni, egy dolog hiányzott: az előadás.
Varga Vencel - szmo.hu
2025. június 13.



Nem gondolnám, hogy túlzás kijelenteni, Beton.Hofi az elmúlt 5 év leginkább meghatározó karaktere a popkultúrában. Egy olyan előadóról beszélünk, aki képes egyesíteni a vidéket a belpesti wannabe értelmiséggel, a popzenét az undergrounddal, és aki a magyar irodalomra sokszor négy sorban is képes köröket verni. Talán a legkisebb királyfiként is tekinthetjük, aki valóban „későn” futott be egy átlagos előadót tekintve. Míg egy Pogány Induló esetében 16-17 éves kortól indul a karrier, Beton.Hofi 29 környékén hozza ki az első dalokat és vesz valódi repülőrajtot.

Mert a valóság az az, hogy mindegyik túlzó mondat helyes, és azoknak, akiknek dupla Budapest Parkos koncertjük van, igazából nem tisztük magyarázkodni a saját sikerükről. Beton.Hofi sikere viszont önmaga kardjába dőlést is jelent.

Este 20 óra múlt pár perccel. Fűzy Gábor, bárzongorista éppen megtalálta a hangot a közönség és önmaga között, majd ugyanilyen lendülettel távozott is a színpadról. Kicsit olyan érzésünk volt, mintha nem egy koncerten lettünk volna, hanem egy hangulatnak az alap-irányadó aktualizált intrikáján, amit követni kötelező, kimaradni meg majdhogynem senki nem marad ki, akinek internethozzáférese van.

Be vagyok zárva Magyarországra - jön a tételmondat az első számban - és valóban, szinte mindenki, akinek „menő” lett megszólalni politikai ügyekben, ki is veszi a részét. Egyébként magán a koncerten nem volt semmilyen politikai kitekintés, ettől függetlenül több dal között felcsendült a „mocskos Fidesz” a végtelenül hálás közönségtől.

Most jutunk el a legnagyobb „DE” szócskáig, ugyanis

bár a közönség hibátlan, sőt, a Budapest Parkban a tegnap hivatalos teltház nem volt, így a hátsó sorokban egészen kényelmesen lehetett bulizni, egy dolog hiányzott: az előadás.

A helyzet az, hogy Beton.Hofit amennyire nagy géniusznak tartják szövegalkotásban, ugyanennyire rossz élő rapperként. Egy ideig még az sem frusztrált, hogy egyébként mindent tompán hallottunk. A dob (Pándi Balázsnak viszont óriási tisztelet, aki tűpontosan végigpüfölt 80 percet) nagyjából a harmadik dalnál érkezett meg. Azok a számok pedig tényleg nem ütöttek, amiknek igazán kellettek volna. Ez a közönséget egyáltalán nem frusztrálta persze, rég láttam a hátsó sorokban is ennyire aktív, már-már őrült arcokat, akik a dress code-ot is szigorúan követték. Vendégekből sem volt hiány, Pogány Indulótól Fekete Giorgion át jelen volt mindenki, aki számít. A legnagyobb meglepetést viszont az okozta számomra, hogy VZS mennyivel erősebb élő előadó a színpadon bárkinél, főleg a főhősnél, ünnepeltnél, Ádinál.

Ez egyébként előadói népbetegség is a 2015 utáni években, amikor túl gyorsan üt be a siker, és nincs valódi idő végigmászni azt, amivel valódi előadói gyakorlatra lehet szert tenni. Sajnos ebben félig a „covid utáni közönségnek” is szerepe van, akikben viszont nem fogalmazódik meg az igény mondjuk egy rap produkció esetében valódi, jól, élőben előadott rappelésre. Noha Beton.Hofi freestyle képességei is kiemelkedőek itthon, de ez röpke 10 ezer ember előtt nem kamatozik.

Mellettem valaki kimondta, hogy Beton.Hofit el kell helyezni a Bëlga és a Radiohead közti skálán, ahol pontosan tudjuk, hogy az élő produktum teljesen másodlagos. A lényeg a hála, a közös dolgok tudata, az „ugyanabban levés”, na meg mindaz az érzet, ami igazából minden előadó álma, hogy

a színpad hiába van magasabban, valójában mindenkivel egy lelki szinten helyezkedik el a főhős. Ezt pedig itthon, ennyire nagy léptékben egyedül Beton.Hofi tudja összehozni.

Már az Afteren csípem el az „én imádom, szeretem őt, csak élőben lenne egy picit jobb” mondatot, amit körül is írhatnék ötezer nagy körmondatban, de a lényeg pontosan ez marad. Egy óriási szövegíró, óriási rapper, még ennél is ijesztőbb közönséggel, amelyik csak azért nem robban, mert nincs meg az a valódi tűz a live-actben, ami egyébként mindenkin érződött a Budapest Parkban.

Dupla koncert miatt ma teltházzal történik meg ugyanez, tervek szerint kicsit más is lesz. Végül, egyedül az biztos, hogy Beton.Hofi bár maga által megénekelten Magyarországra van bezárva, felszabadító élmény lehet ennyire vele együtt lélegző tömegeket mozgatni, még akkor is, ha a hiányt maga a közönség fogalmazza meg.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KULT
A Rovatból
Pillanatok alatt elfogytak a jegyek a visszatérő Azahriah koncertjére, pedig az igazi értékesítés még el sem kezdődött
Volt egy elővételi lehetőség, amire a szemfüles és jólértesült rajongók azonnal lecsaptak. Az énekes-dalszerző-gitáros így duplázik, október 18-án is színpadra áll az MVM Dome-ban.


Azahriah október 17-én tér vissza a színpadra, miután 2024-ben határozatlan idejű pihenőt jelentett be. Ahogy a hónap elején kiderült, a szünet egy évig tart, a koncert helyszíne pedig az MVM Dome lesz.

A jegyértékesítést eredetileg június 12-én, délután 2 órakor indították volna, de azok, akik megőrizték a tavalyi koncerteken kapható repoharakat, már június 11-én, kedden megvásárolhatták a belépőiket a poharakon található QR-kód segítségével. Az elővásárlási lehetőségnek köszönhetően a jegyek pillanatok alatt elfogytak.

Nem sokkal szerda este 9 óra előtt jelentették be, hogy a koncert teltházas lett. „Elképesztőek vagytok, köszönjük!” – írta Azahriah menedzsmentje az Instagramon.

A bejegyzésben azt is közölték, hogy a pénteki fellépés után Azahriah másnap, október 18-án is színpadra áll az MVM Dome-ban. A szombati koncertre június 13-án, délután 1 órától lehet jegyet váltani.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk