KULT
A Rovatból

Azahriah: „A legjobb színpadi élményt szeretném nyújtani Magyarországon”

Még 20 éves sincs, de a YouTube-on Paul Street néven már közel félmillió feliratkozóval büszkélkedhet. Ezzel párhuzamosan elindította zenei karrierjét is, első koncertje azonnal teltházas lett.


Pálffy Attila 14 évesen töltötte fel első videóját a YouTube-ra, rövidesen korosztályának egyik legmeghatározóbb influenszerévé vált.

Igazi célja azonban a zenei karrier volt, amit a videózástól teljesen elválasztva, Azahriah néven indított el. A projekt mostanra érett be: Desh-sel közös dalai már több millió lejátszásnál járnak, Camouflage címmel pedig bemutatkozó nagylemeze is megjelent.

A Wellhello és a Follow the Flow karrierjét is egyengető Supermanagement szerződtette le, első koncertjét a MONYO Landben adta teltház előtt, és tele van tervekkel.

– Három koncerten vagy túl eddig, ráadásul ezek három egymást követő napon voltak. Mennyire volt mélyvíz ez a kezdés?

– Nehéz még erről összeszedetten beszélnem, elvégre hat éve az volt a célom, hogy élőben koncertezzek, és ez most végre megvalósult. Mélyvíznek mindenképpen mélyvíz volt, hiszen a MONYO Land-beli bemutatkozás után nem volt idő feldolgozni és átgondolni a történteket, illetve mulatni egy jót, mert másnap egyből jött a következő buli, utána pedig még egy.

A legkatartikusabb élmény egyértelműen a legelső, hiszen az saját koncert volt, ahová mindenki miattam jött el, a másik kettő pedig előzenekari. Persze azokat is nagyon élveztem, de inkább színpadi rutint adtak. Ki kell még tanulnom a frontemberszerepet, az viszont jó jel, hogy egyáltalán nem izgulok ekkora tömeg előtt sem, a zene teljesen el tud vinni magával. Ez a nyár mindenesetre jó tapasztalatszerzés lesz.

– Az első zenei videódat még 2018-ban töltötted fel. Miért vártál eddig a koncertezéssel?

– Csak a repertoár volt az oka. Meg akartam várni, hogy legyen mit előadnom, valamint azt is, hogy egy olyan nagyszabású bulit tudjak csinálni, amilyenre végül sor került. Tulajdonképpen saját magamat rángattam bele a mélyvízbe azzal, hogy nem fokozatosan, kisebb klubokból a nagyobbak felé haladva kezdtem el fellépni, hanem egyből egy relatíve nagy helyszínt tűztem ki célul. Ez nem a legszokványosabb út, de örülök, hogy így alakult.

A teljes koncert a MONYO Landben:

– Milyen felállású zenekarral lépsz fel?

– Jelen pillanatban egy dobos és egy gitáros kísér engem, valamint én is gitározom. A menedzsment terve az, hogy ezt bővítsük, én viszont sokkal jobban élvezem, ha egyfajta fúziót hozunk létre az élőzenéből és a félplaybackből.

A színpadi produkciómba több energiát, több bulit és kicsit kevesebb zeneiséget akarok vinni, mivel ha folyamatosan arra kell koncentrálnom, minden hangszer megfelelően szól-e, kevésbé tudom megmozgatni a közönséget.

Szóval ez még alakul, de egyelőre az említett hármas felállásban gondolkodunk, ezen felül Desh is csatlakozik hozzánk a vele közös dalokban.

– Hogy alakult ki a zenei stílusod, milyen hatások inspirálták?

– Rengetegféle zenét hallgattam, megvoltak az egyes időszakaim, mikor épp melyiknek voltam a rajongója. Első körben a klasszikus rock hatott rám, illetve a metál különféle leágazásai, amit például a Metallica vagy az Iron Maiden képvisel. Sokat barangoltam a torzított gitárhangzásban, 15-16 évesen pedig a trap világa fogott meg, Lil Uzi Vert Luv Is Rage 2 című albuma volt az első, amit megszerettem. Nemrég a bluest is elkezdtem hallgatni, abban az tetszik, hogy mennyire játékosan lehet bánni a vokálokkal. A lényeg mindig az, hogy ezekből a stílusokból összerakjam azt az érzésvilágot, ami az adott pillanatban leginkább kifejezi a zenei gondolataimat.

– Az eddigi dalaid többsége angol, viszont a magyar nyelvűek érték el a legnagyobb sikert. Tervezel elmozdulni ebbe az irányba?

– Korábban még szinte kizárólag angol szövegekben gondolkodtam, most viszont már úgy látom, hogy megéri több energiát fektetni a magyar nyelvűekbe is, mivel jóval szélesebb közönséget lehet elérni velük. Jobban megértik, emiatt máshogy reagálnak rá, ez élőben is feltűnt. Ugyanakkor nem szeretném feladni a legnagyobb álmomat sem, ami az, hogy külföldön is hallgassanak és ismerjenek, szóval megpróbálok egyensúlyozni a kettő között.

A középtávú terv most az, hogy Desh-sel év végén vagy jövő év elején kiadunk egy közös magyar nyelvű albumot, és ha ezzel sikerül eljutnunk arra a szintre a hazai mezőnyben, amit célul tűztünk ki, akkor utána visszatérek az angol vonalhoz és azt próbálom teljes erővel nyomni.

– Magától értetődő volt, hogy külön alteregót hozol létre a zenész énednek?

– Most visszagondolva rá már nem is lenne kérdés, hogy így csináljam, akkor viszont elég nagy dilemma volt. Amikor létrehoztam az Azahriah csatornát, Paul Streetként már nagyjából 200 ezren követtek, szóval nyilván felmerült bennem, nem lenne-e jobb inkább oda feltölteni a zenéimet is. Raktam is fel néhányat, de hamar rájöttem, hogy nem ez a jó irány.

Biztos voltam benne, hogy akkor úgy fognak elkönyvelni, mint „a videós-zenész gyerek, aki néha zenél, de inkább videózik”, miközben nekem már akkor is a zene volt az első.

Ezt a kontrasztot szerettem volna kiemelni a külön csatornával, és szerencsére sikerült. Annyira azért nem akarom elválasztani a kettőt, hogy ne is tudják az emberek, hogy mindkettő én vagyok, csak azt szeretném, hogy egymástól függetlenül értékeljék.

– Mi a helyzet a tanulmányaiddal?

– Eredetileg most érettségiztem volna, de végül úgy alakult, hogy ősszel fogok. Ami a továbbtanulást illeti, nagyon érdekel a színművészet, de ez sem annyira átlagos, mintha mondjuk közgazdásznak mennék. Most nem is szeretnék válaszolni erre, mert tudom, hogy jól jön, ha van valamilyen végzettségem, de egyelőre minden figyelmem a zenére és a videózásra szeretném fordítani. Valószínűleg az érettségi után néhány évre félreteszem a tanulmányaimat, és egy ponton majd jelentkezek főiskolára vagy egyetemre.

– Mit gondolsz, megváltoztatott valamiben az ismertség és a rengeteg rajongó?

– Ettől függetlenül is változtam, hiszen 14 éves korom óta töltök fel videókat, szóval gyakorlatilag ebben nőttem fel. Merem remélni, hogy bármennyit is nő még az ismertségem, nem igazán vagyok hajlamos arra, hogy elszálljak magamtól és ne legyek többé önazonos. Azt az élményt se igazán tudom még hova tenni, amit a koncerteken élek át. Szeretném ezt okosan kezelni, világosan lefektetni a határokat, meddig szabad elvinnem a nyilvános szereplést és hol kezdődik a privát szféra.

– És hol húzod meg ezt a határt?

– Ez inkább éles szituációkban tűnik fel. Többször is előfordult az évek során, hogy nagyon jóban lettem valakivel, de valódi barátság helyett inkább azt láttam a részéről, hogy sokkal inkább a népszerűségem imponál neki, nem az, aki valójában vagyok.

Ebből egyébként kellemetlen szituációk is szoktak adódni, amikor egy amúgy jó hangulatú közegben folyamatosan azt érzem, hogy csak az ismertségem miatt akarnak beszélgetni velem, egyébként nem lennék annyira érdekes számukra.

Persze ez legtöbbször már az első pár mondatból kiderül, most már könnyen ki tudom szűrni. De egyébként nem biztos, hogy ez feltétlenül rossz dolog. Lehet, hogy valakinek teljesen rendben van, ha az ismertsége miatt keresik a társaságát, én viszont introvertáltabb típus vagyok, az elmúlt pár évben már elég nehezen nyitok új emberek felé.

– Azok a barátaid, akik régebb óta ismernek és testközelből élték át, ahogy egyre népszerűbb leszel, hogyan kezelték a helyzetet? Tudnak ugyanúgy viszonyulni hozzád, mint addig?

– Szerintem ebben majd most jön az igazi vízválasztó, hiszen az első koncert mindig fordulópont egy előadó életében. Itt látszódik igazán, mennyien szeretik és rajonganak érte, szóval onnantól már lehet létjogosultsága úgymond a sztár jelzőnek. Szerencsére azok közül, akikkel az iskolás éveim alatt jóban lettem, már csak az igazán jó barátaim maradtak meg, ők pedig rendkívül pozitívan állnak hozzá: büszkék rám, gratulálnak, együtt tervezzük, mit kéne legközelebb csinálni.

– A szüleid nem féltenek, hogy rossz irányba változtat meg a hírnév?

– Nem hiszem, hogy tartanak ettől, pont azért, ami miatt én se. Végigkövették, amit az elmúlt években csináltam, már akkor bekapcsolódtak, amikor 50-60 ezer követőnél tartottam. Nem azt mondom, hogy az összes videómat látták, de nagyjából képben vannak azzal, miket csinálok, ahogy a zenéimmel is. Ismernek annyira, hogy nekem ebből nagy problémám nem lesz, ha rajtam múlik.

– Mennyire kezeled profin akár a videózás, akár a zene üzleti oldalát? Átlátod és beleszólsz, vagy inkább a menedzsmentre bízod?

– Ez még nehéz dolog, hiszen alapvetően zenész vagyok, és a zenészeknek, illetve művészeknek nem elsődleges feladatuk, hogy az üzlethez is értsenek. Nekem szerencsére van valamennyi érzékem hozzá, emellett nagyon jó emberekkel is vettem körül magam. Az viszont hátrányom, hogy nem szeretem a konfliktushelyzeteket, ami az üzleti életben elkerülhetetlen. Most még ez nem annyira jellemző, de azért akadt már olyan szituáció – nem feltétlenül zenében –, amikor azt éreztem, hogy nem jártak el teljesen korrekt módon.

Muszáj, hogy legyen egód és a helyén kezeld mondjuk azt, mennyit ér a produkciód. Úgy vagyok vele, hogy minden ilyen részleten menjünk végig közösen a menedzsmenttel, tehát nem adok nekik teljesen szabad kezet.

– Sokszor mondják a mai tizenéves generációra, hogy eléggé felszínesek, nehéz lekötni a figyelmüket komoly témákkal. Mit gondolsz erről, a saját követőidre mennyire igaz ez?

– Szerintem ezt azok hangoztatják leginkább, akik megpróbálták, de nem sikerült nekik. Szó sincs arról, hogy a mai fiatalok ne lennének nyitottak, vagy bármi baj lenne velük. Inkább arról van szó, hogy az idősebb generációk képtelenek szót érteni az alattuk lévőkkel. Ez az internet elterjedése óta hatványozottan igaz, óriási változások történtek. A Paul Street csatornával még példálózni is tudnék, mivel ott rendszeresen dolgozok fel olyan témákat, amikből azért lehet hazavinni dolgokat, ha figyelmesen meghallgatják.

Szerencsére van annyira jó beszédkészségem és kisugárzásom, hogy elhiggyék a mondanivalómat. Szóval meg lehet ezt oldani, csak beszélni kell a fiatalok nyelvén, Nem a tudásra nem kíváncsiak, legfeljebb a formára, ahogy elő van adva.

Az én videóim láttán nem azt érzik, hogy egy iskolai órán vannak, hanem azt, hogy valami érdekes történik, miközben még tanulnak is.

– Milyen benyomásaid vannak most, ha visszanézed az öt évvel ezelőtti első videóidat?

– A többségüket sokszor megnézegettem az évek során, szóval nem tudok rájuk úgy tekinteni, mintha a feltöltésük óta először látnám őket. Már 13 évesen tisztában voltam nagyjából a céljaimmal: amikor elkezdtem a videózást, akkor is a zene volt a szívügyem, de nem voltam még olyan szinten, hogy megmutassam az embereknek. Az első videóra visszatérve: nyilván egy panaszkodós kisgyerek voltam, viszont a vágóprogramok használatát elég hamar kitanultam, ami máris nagy előrelépés volt.

– Mindent egyedül csinálsz?

– A Paul Streeten igen, bár bőven lehetne fejleszteni rajta, de egyedül képtelen vagyok, más embert pedig nem szeretnék bevonni. Nehezen vagyok kooperatív olyan dolgokban, amelyek nagyon személyesen hozzám köthetőek. Zenében egy fokkal jobban, az album például közös munka volt Szlancsik Ádámmal és Bánkuti Danival – szebb is lett, mint ahogy magamtól meg tudtam volna csinálni, viszont a work flow-val nehezen azonosultam a hónapok során. Szerintem azért abban is fejlődtem kicsit, hogy ne feltétlenül mindig a saját fejem után menjek, de sokáig válogatom azokat az embereket, akiknek hajlandó vagyok adni a szavára.

– Hová szeretnél eljutni a csatornáddal?

– Régebben nagy hangsúlyt fektettem arra, hogy a címek hatásvadászok legyenek és az indexkép is vonzza a kattintásokat. Ez működött is és általában nem érte csalódás az embereket, mégsem éreztem önazonosnak.

Most viszont, hogy már a zene lett az első számú megélhetési forrásom, megengedhetem magamnak, hogy csak akkor rakjak fel új videót, amikor egy téma tényleg tetszik, nem az lesz a szempont, hogy feltétlenül minél nagyobb nézettséget érjek el.

Letisztultabb, valamivel ritkásabb, viszont jóval önazonosabb csatornát tervezek. Ha a koncertszezon mellett havi 3-4 videó összejön, már boldog leszek.

– A zenéléssel mi a hosszabb távú célod?

– Meglátjuk, milyenek lesznek a körülmények, különös tekintettel a járványhelyzetre, de ha minden a terv szerint alakul, akkor a legjobb színpadi élményt szeretném nyújtani Magyarországon, ez nem titkolt célom. Sok előadót kielemeztem abból a szempontból, hol tartanak most, milyen irányba akarnak menni és mindezt mekkora költségvetéssel érnék el, ezt is felhasználom majd a saját produkcióm tökéletesítéséhez.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KULT
A Rovatból
Puzsér Róbert: Bocsánatot kérek a nERDŐ című kulturális merényletért, alávalósága a magyar kultúra sérelmére elkövetett botrány
A Szélsőközép vezetője szerint a produkció „hitványság” lett, és elismerte, hogy a publikálás előtt nem is látta az epizódot. Szerinte a rajzfilm a „South Parkhoz foghatónak hirdette magát”, de végül „Ihos József, Sas József és az Aradi-Varga Show örököse lett.”


Puzsér Róbert kedden videóban kért bocsánatot a nERDŐ című animációs sorozatért, amelyet „kulturális merényletnek” nevezett. A publicista teljes felelősséget vállalt a projekt minőségéért, és élesen elhatárolódott a hozzá kapcsolódó termékektől és támogatói csomagoktól is.

„Mélyen tisztelt felhasználók! Ezennel töredelmesen bocsánatot kérek tőletek azért, amit munkatársaim oldalán, a nERDŐ című kulturális merénylettel a hazai nyilvánosság ellen elkövettem” – kezdte bejegyzését.

Hozzátette, hogy szívből bánja és szégyelli „a nERDŐ címre keresztelt hitványságot.” Szerinte a projekt „alávalósága nem pusztán az én személyes szégyenem, és nem pusztán a Szélsőközép szégyene, hanem a magyar kultúra sérelmére elkövetett botrány.”

Puzsér elmondja, a bocsánatkérésnek már a „közgyalázat megjelenése után közvetlenül” el kellett volna hangzania. Ezt azért halogatta, mert bízott benne, hogy a vizuálisan igényesnek tartott rajzfilm egy újraírással még menthető lehet. „Mára ez az illúzió szertefoszlott” – szögezte le.

A produkció színvonalát éles szavakkal illette, mondván, az

a „South Parkhoz foghatónak hirdette magát, de még Maksa Zoltán humorát is alulmúlta.” Úgy vélte, a gazdag magyar rajzfilmhagyomány folytatójának szánt sorozat végül „Ihos József, Sas József és az Aradi-Varga Show örököse lett.” majd

A publicista elismerte személyes felelősségét, noha a rajzfilm úgy került fel a csatornájára, hogy abból egy percet sem látott. Úgy fogalmazott, megbízott a stábtagok ízlésében, de „ez a kifogás nem állná meg a helyét.” Kijelentette: „Igenis gondot kellett volna fordítanom rá, és felelősséget kellett volna vállalnom a minőségéért, főleg úgy, hogy a készítők a stáblistára írták a nevem.” Külön kitért a projekt anyagi vonzataira is.

„A hatalmas arccal előadott merchandise ajánlatok, meg a pofátlan mohósággal beárazott támogatói csomagok pedig csak súlyosbítottak ezen” – írta, és bár ezek megalkotásában sem vett részt, az ezért való felelősség alól sem akar kibújni.

Puzsér a bejegyzés végén önkritikusan megjegyezte: „Nem voltam jó gazdája a Szélsőközépnek.” Egyúttal ígéretet tett arra, hogy a jövőben másképp kezelik az ilyen jellegű projekteket.

„A Szélsőközépre közelebb akkor tesz majd úgy, minthogyha rajzfilmstúdió volna, amikor valóban az lesz. Ha minden jól megy, soha napján.”

A nERDŐ című, közéleti szatírának szánt animációs sorozat idén februárban debütált a Puzsér Róberthez köthető Szélsőközép YouTube-csatornáján. A publicista posztja szerint a produkciót a magyar rajzfilmhagyományok folytatójának szánták, azonban a megjelenést követően rendkívül negatív fogadtatásra talált.

A kritikák politikai oldaltól függetlenül bírálták a sorozat humorát, dramaturgiáját és ritmusát. A sajtóvisszhangok többsége a koncepciót és a kivitelezést is „fáradtnak” minősítette, amely szerintük nem képes szellemesen megragadni a közéleti karikatúra műfaját.

A sorozat körüli felháborodást tovább erősítette, hogy a premierrel egy időben az alkotók webshopot indítottak, ahol a rajzfilmhez kapcsolódó termékeket és különböző árú támogatói csomagokat kínáltak.

Puzsér bocsánatkérése:


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
KULT
A Rovatból
Taylor Sheridan megint megcsinálta! Visszatért az év egyik legjobb akciósorozata - Ilyen lett a Lioness 3. évadnyitánya
A Lioness egyszerre feszült kémsorozat, karakterdráma és brutális akcióthriller. Zoe Saldaña ismét remek formában vezeti a CIA legveszélyesebb programját, miközben Taylor Sheridan újabb nagyszabású történetet indít útjára. Az évadnyitó alapján a sorozat továbbra sem veszített a lendületéből.
B.M.; Fotók: imdb.com - szmo.hu
2026. augusztus 04.



Taylor Sheridan neve mára szinte önálló márkává vált a televíziózásban, legalábbis a SkyShowtime/Paramount+-nál biztos. A legtöbben a Yellowstone-univerzum miatt ismerhetik a nevét, de az elmúlt években bebizonyította, hogy nemcsak a modern westernhez ért. Akár olajfúrókról, maffiavezérekről, börtönökről vagy titkos CIA-műveletekről mesél, mindig ugyanazzal a magabiztossággal épít karaktereket és feszültséget.

A Lioness ennek talán az egyik legjobb bizonyítéka. Olyan sorozat, amely egyszerre működik akciófilmként, kémtörténetként és családi drámaként.

Ráadásul mindhárom műfajban meglepően magabiztos.

Bevallom, a Lioness sokáig radar alatt maradt nálam. Aztán teljesen beszippantott, és egy hétvége alatt ledaráltam az első két évadot. Nem pusztán a látványos katonai akciók miatt, hanem azért, mert Sheridan itt is azt csinálja, amihez talán a legjobban ért: hús-vér karaktereket ír. A lövöldözések mögött végig emberek állnak, akiknek minden döntése valódi következményekkel jár.

Ebben természetesen óriási szerepe van a szereplőgárdának is. Zoe Saldaña, Nicole Kidman és Morgan Freeman már önmagukban is olyan névsor, amely bármelyik produkciót eladja, bár azt hozzá kell tenni, hogy utóbbi kettő eléggé mellékszereplő. A sorozat azonban szerencsére nem csak a sztárnevekre épít. A mellékszereplői is zseniálisak. Bármennyire nem kedvelem, különösképpen Saldaña remek választás Joe szerepére, aki a CIA Lioness-programjának irányítója.

A program lényege egyszerű, de rendkívül izgalmas. A hírszerzés olyan női ügynököket toboroz és képez ki, akik képesek olyan hálózatokba bejutnak, ahová férfi kollégák nem tudnak.

Cél: terroristák, bűnözők különféle családtagjaival összebarátkozni, majd közel kerülni a célponthoz.

Küldetéseik rendszerint életveszélyesek, és legtöbbször egy célpont likvidálásával érnek véget.

A sorozat azonban nem azért épít női főszereplőkre, hogy kipipáljon egy aktuális trendet. A Lioness-program létezésének világos dramaturgiai oka van: ezekhez a fedett műveletekhez valóban olyan ügynökökre van szükség, akik olyan körökbe is beépülnek, ahová férfi operátorok esélytelenek lennének. Emiatt a koncepció végig természetes hatást kelt, nem erőltetett.

Sheridan akár cowboyokról, olajmunkásokról vagy CIA-ügynökökről ír, mindig ugyanazzal az alapossággal nyúl a szereplőihez. Joe története sem csupán a titkos műveletekről szól. Miközben az egyik legfontosabb CIA-programot irányítja, próbál helytállni anyaként és feleségként is. Kívülről szinte tökéletes családot látunk: sikeres sebész férj, két gyerek, rendezett élet. A valóság azonban jóval bonyolultabb.

Sheridan kiváló érzékkel szemlélteti, milyen ára van annak, ha valaki olyan munkát végez, amelyben egyetlen telefonhívás is örökre megváltoztathatja az életét.

A Lioness ezért sokkal több egyszerű akciósorozatnál. A családi jelenetek legalább olyan fontosak és szórakoztatóak, mint a tűzharcok vagy a kiképzések. Szerencsére egyik sem megy a másik rovására. Az első két évad különálló történeteket mesélt el. A szereplők ugyan visszatértek, de minden szezon új geopolitikai konfliktus köré épült. Az első a Közel-Keletre koncentrált, a második a mexikói drogkartellek világába vezetett, így szinte borítékolható volt, hogy a harmadik évad ismét új terepre viszi a történetet.

A harmadik évad rögtön egy sokkoló jelenettel nyit: Joe eltűnik. Ahelyett, hogy azonnal választ adna a rögtön felmerülő kérdésekre, a sorozat hat hónapot ugrik vissza az időben, és apránként rakja össze, hogyan jutottunk idáig. Az új történet ezúttal az orosz–ukrán konfliktus közepén zajlik, az első epizód pedig gyakorlatilag egy nagyszabású különleges katonai művelet bemutatása, aminek a célja, hogy egy magas rangú orosz tisztet elkapjanak.

Sheridan pedig továbbra sem finomkodik: az akciók brutálisak, nyersek és kifejezetten realista hangulatúak.

Jól mozgat nagy létszámú katonai egységeket, és a lövöldözések soha nem érződnek öncélúnak. A feszültség végig működik, és az akciójelenetek mögött mindig ott húzódik a politikai és emberi tét is.

A Lioness egyik legnagyobb erénye azonban nem az akcióban rejlik. Sheridan nem próbál ötpercenként sokkolni, nem épít mesterséges csavarokra, és nem akar minden jelenetet világmegváltó fordulatként eladni. A történet logikusan építkezik, a karakterek döntései következetesek, a konfliktusoknak pedig valódi súlya van. Emiatt az egész sokkal hitelesebb, mint a legtöbb modern kémsorozat.

Ha a folytatás is tartja ezt a színvonalat, a Lioness könnyedén megőrizheti helyét a legjobb modern akciósorozatok között.

Az évadnyitó minden fontos kérdést feltesz, látványos, feszült és végig magabiztosan építkezik. Az egyetlen igazi probléma ugyanaz, mint eddig: amikor igazán beindulna, egyszerűen véget ér. A záró cliffhanger után pedig aligha lesz olyan néző, aki ne akarná azonnal elindítani a következő részt.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KULT
A Rovatból
„Azért jöttem vissza, mert nélkülem megszűnt volna a Sziget” - Gerendai Károly másfél milliárdos veszteséggel menti meg a fesztivált
Gerendai Károly a Telexnek adott interjújában jelentette be, hogy idén tudatosan másfél milliárdos veszteséget vállalnak a Sziget Fesztiválon. Az üzletember szerint ez egy befektetés a jövőbe, amivel a rendezvény élményalapú megújulását alapozzák meg.
F. O. - szmo.hu
2026. július 30.



A Sziget Fesztivál régi-új tulajdonosa, Gerendai Károly a Telex After című műsorában beszélt a fesztivál megmentésének körülményeiről, az új stratégiáról és arról, hogyan látja a Sziget jövőjét a megváltozott politikai és piaci környezetben. Gerendai elmondta, hogy bár hivatalos státusza még nincs a cégben, heti 4-5 napot a fesztivállal foglalkozik, miután nyolc év szünet után visszatért a tulajdonosok közé.

A beszélgetés elején kifejtette, hogy a Sziget jövőjének biztosítása érdekében idén tudatosan másfél milliárd forintos veszteséggel terveznek, amit egyfajta befektetésnek tekint. Szerinte a fesztiválpiacnak fel kell hagynia azzal a gyakorlattal, hogy mindent a sztárfellépőkre tesz fel.

„Le kell jönni arról a szerről, amin most az elmúlt időszakban nagyon erősen voltak, hogy mindent a sztárfellépőkre teszünk föl egy lapra, és ha sikerül épp jó sztárfellépőket szerezni, akkor majd eladunk sok jegyet, ha nem sikerül, akkor meg nem adunk el sok jegyet” – jelentette ki.

Úgy látja, egy külföldi fiatal nem fog csak azért repülőre ülni, hogy olyan előadókat nézzen meg Budapesten, akiket otthon is láthatna, ezért a Szigetnek plusz érveket, egyedi élményt kell nyújtania. Hozzátette, hogy a nagy nevek egyre kevésbé akarnak fesztiválokon fellépni, mert a szólókoncertekkel anyagilag és kreatív szempontból is jobban járnak.

Gerendai szerint a korábbi tulajdonosi kör minden pénzt a fellépőkre csoportosított át, ami az élményt nyújtó egyéb programelemek rovására ment.

A visszatérése után az egyik elsődleges célja az volt, hogy ezt a gondolkodásmódot megváltoztassa. A korábbi, adatvezérelt bookinggal kapcsolatban úgy fogalmazott, az torz eredményt hoz: „Ez egy ilyen önbecsapó helyzet tud lenni, hogyha azokat kérdezed csak, akik jönnek, hogy mit szeretnének, és nem azokat, akik nem jönnek, hogy miért nem jöttek és mit szerettek volna.”

A fesztivál zenei sokszínűségével kapcsolatban elmondta,

a fiatalok zenehallgatási szokásai megváltoztak, már nem műfajokban, hanem előadókban és slágerekben gondolkodnak, ezért a korábbi, tematikus színpadok modellje ma már kevésbé működőképes.

Ennek ellenére fontosnak tartotta egy új, magyar nagyszínpad létrehozását, hogy ezzel is üzenjék, a hazai előadókat újra komolyan veszik. A Bródy János életműve előtti tisztelgés ötletét is ő vetette fel, mert úgy érezte, fontos, hogy egy ilyen jelentős életművet még az alkotó életében megünnepeljenek. „Jó lenne nem kivárni a Bródynál is, az mégiscsak az az életmű, amit ő itt letett az asztalra, az egy annyira egyértelmű ügy” – indokolta a döntést.

Gerendai Károly furcsállja, hogy a korábbi években a Sziget elsősorban a legfiatalabb, legkevesebb pénzzel rendelkező korosztályt célozta meg.

Szerinte ez demográfiai és gazdasági szempontból sem volt logikus lépés, hiszen a Sziget mindig is egy többgenerációs fesztiválként működött jól. Ezzel kapcsolatban beszélt a legrosszabbul fogyó jegytípusról, a félárú diákbérletről is.

„Hát nagyon fura nekem is, és itt egy picit talán ebben az interjúban azt is mondtam, hogy hát nekem itt nagyjából meg is állt a tudásom” – ismerte el. Egyetlen racionális magyarázatának azt tartja, hogy mivel ennek a jegytípusnak az ára nem emelkedik, a diákok az utolsó pillanatig kivárnak a vásárlással, figyelembe véve például az időjárás-előrejelzést is.

„Csak azt senki nem gondolja hozzá, hogy nekem fel kell hozzáépíteni azt a művelődési házat is. És ugyanabból a bevételből kell mindezt kigazdálkodnom.”

A fesztivál magas áraival kapcsolatos kritikákra reagálva elmondta, a látogatók gyakran elfelejtik, hogy a Szigetnek a teljes infrastruktúrát fel kell építenie a semmiből. Ugyanez igaz a vendéglátósokra is, akiknek egy hét alatt kell kitermelniük a teljes költségüket, ami indokolja a magasabb árakat. Állítása szerint ma már nem vonzó a vendéglátósoknak a Sziget, és sokszor rá kell beszélni őket a kitelepülésre.

A kormányváltás utáni üzleti környezetről bizakodóan nyilatkozott, reméli, hogy a jövőben újra a teljesítmény fog számítani, nem a politikai kapcsolatok.

A Sziget szempontjából pozitív változásra számít, mert szerinte a korábbi kormány politikájával sok külföldi fiatal nem szimpatizált, ami visszatartó erő lehetett. Ugyanakkor felvetette, hogy a Sziget eddigi vonzerejéhez hozzátartozhatott az is, hogy egy „megtűrt” eseményként állt ki bizonyos értékek mellett egy olyan országban, ahol ezek nem voltak magától értetődőek. „Teljesen más dolog elmenni Hollandiába kiállni a szabadságjogok mellett, vagy Észak-Koreába.” Ez a fajta „megkülönböztetett státusz” szerinte most megszűnhet.

„Nem gondolom, hogy én nagyon alkalmas vagyok az ilyen típusú struktúrákban való működésre. Én ezt mindig az előző kormánynál is, meg az az előttin is mindenkinek elmondtam, hogy ha valaki kíváncsi az én szakmai véleményemre, akkor tök mindegy, hogy én kire szavazok.”

A beszélgetésben szóba került, hogy több zenekar, például a Gogol Bordello és a System of a Down is politikai okokból nem lépett fel Magyarországon. Gerendai elmondta, a kormányváltás után tervezik felvenni a kapcsolatot ezekkel az előadókkal. Saját politikai szerepvállalását kizártnak tartja. A korábban a Sziget portfóliójába tartozó Volt Fesztivál és Balaton Sound sorsáról elmondta, azokat a Superstruct azért szüntette meg, mert ráfizetésesek voltak. Jelenleg a Sziget talpra állítása a legfontosabb, nem újabb veszteséges projektek beindítása.

A Lupa-tó projektjét személyes kudarcnak éli meg.

„Nekem személyesen inkább kudarc sztori. Szerencsére a látogatóknak nem az” – fogalmazott, hozzátéve, hogy tévedett, amikor azt hitte, nagy igény van a magas minőségű szolgáltatásokra, és alulbecsülte, mennyire szélsőségesen időjárásfüggő a strand látogatottsága.

Végül elárulta, a Sziget nem hiányzott neki az elmúlt években, de a megmentése érdekében muszáj volt lépnie. „Nekem tök jó volt az életem anélkül, hogy én a szigettel kellett foglalkoznom... de nekem az a helyzet úgy tevődött föl, hogy akkor majd nem lesz, hogyha egyébként én nem lépek ebben.” Hosszú távú terveiről pedig így nyilatkozott: „Én azt remélem, hogy a lehető leggyorsabban sikerül eljutni oda, hogy ne legyen rám megint szükség.”

A TELJES BESZÉLGETÉS


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KULT
A Rovatból
Gyerekek szexuális bántalmazásával és a holokauszttal poénkodott, ezért kirúgták A galaxis őrzői 3 éléről, majd ő lett a DC-filmek ura – James Gunn 60 éves
Már 12 évesen belezős zombihorrorokat forgatott a tesóival, később pedig egy morcos mosómedve és egy csekély szókincsű fa csinált belőle sztárrendezőt.


James Francis Gunn Jr. 1966. augusztus 5-én látta meg a napvilágot a Missouri állambeli St. Louisban James F. Gunn és Leota „Lee” Hynek gyermekeként. Az apja és a nagybátyja is ügyvédként dolgoztak, őt azonban nem érdekelte ez a szakma. Katolikus nevelést kapott az öt testvérével együtt: az ismert színész Seannal (ő alakítja Kraglint A galaxis őrzői-filmekben, illetve Kirköt a Szívek szállodájában) a politikai író Matt-tel, a forgatókönyvíró Briannel (Utazás a rejtélyes szigetre, Brightburn: A lángoló fiú) illetve Patrickkel és Beth-szel. Ír származásúak, az apjuk ugyanis egy ír bevándorló családból származik. James egyszer azt nyilatkozta, hogy a vezetéknevük eredetileg az ír MacGilgunn volt, és hogy ez azt jelenti: „A halottak istene szolgáinak fiai.”

Fiatalkorában Gunnra olyan kis költségvetésű horrorfilmek hatottak a leginkább, mint Az élőhalottak éjszakája (1968) vagy a Péntek 13 (1980). Olyan horrormagazinokat bújt, mint pl. a Fangoria, és filmvetítésekre járt, többek között az eredeti Holtak hajnala (1978) vetítésére a St. Louis-i Tivoli moziba.

12 éves korában már a testvéreivel együtt 8 mm-es zombifilmeket kezdett forgatni az otthonuk közelében lévő erdőben. Ezek közül a legtöbb fröcsögős horror-vígjáték volt, amelyekben a testvéreit zombik belezik ki.

A Gunn gyerekek mind a jezsuita St. Louis University High Schoolba jártak, ahol James 1984-ben érettségizett. A profi filmezés előtt még másban gondolkodott, rock and roll-karrierre vágyott. The Icons nevű bandájában ő volt az énekes, és ki is adtak egy albumot Mom, We Like It Here on Earth címmel. Ezzel persze nagyon kevés pénzt kerestek, ezért ekkortájt ápolóként is dolgozott Tucsonban, első regénye, a The Toy Collector számos szituációja pedig ezen az időszakon alapul. Emellett ekkoriban képregényeket írt és rajzolt underground és egyetemi újságokba.

B-filmes kezdetek

Végül visszatért az iskolapadba, és szülővárosában, St. Louisban szerezte meg bölcsészdiplomáját a Saint Louis Egyetemen. Az egyetemei évei alatt politikai karikatúrákat rajzolt az iskola heti diáklapjába, a The University Newsba. Gunn a tanulmányaival kapcsolatban elmondta: „Két évig jártam a Loyola Marymount filmiskolájába Los Angelesben. De akkoriban elég rossz passzban voltam, és abba kellett hagynom. A Columbia University School of Fine Arts posztgraduális képzésére jártam, de prózaírást tanultam, nem forgatókönyvírást.” Ehhez New Yorkba kellett költöznie, és itt, 1995-ben szerzett művészeti mesterdiplomát, bár elmondása szerint ez egy csodálatosan drága időpazarlás volt.

A mesterképzésének befejezése közben állt munkába a Troma Studiosnál, Amerika vezető B-film-gyártó cégénél. Ott írta meg (a rendező Lloyd Kaufmannal együtt) a „kultklasszikus” Tromeo and Juliet című 1996-os trashfilmet, sőt, ő volt az egyik producere is.

Ez a jó ízlés határait feszegető, durván túlzó és egyáltalán nem hollywoodi stílusú Shakespeare-paródia bővelkedett erőszakban, szexben és vérben, de sokaknak tetszett, és a cannes-i filmfesztiválon is bemutatták, mielőtt kultstátuszra tett volna szert, nyilván egy szűkebb réteg körében.

A második film, amit Gunn írt, a későbbi The Last of Us sorozat showrunnere és a Csernobil írója, Craig Mazin egy korai vígjátéka, a 2000-es Elbaltázott szuperhősök volt, amely vegyes fogadtatást kapott, sikert azonban nem aratott, így nem ez hozta meg alkotóinak az áttörést.

Bukásokkal startolt

Az első hollywoodi mainstream film és egyben az első kereskedelmi siker Gunn karrierjében meglepőnek számít: a 2002-es Scooby-Doo: A nagy csapatról van szó, amelynek forgatókönyvét ő írta, és amely rengeteg negatív kritikát kapott, ám 275,6 millió dollárt kaszált a mozikban világszerte. Ugyanez volt a helyzet a 2004-es folytatással, a Scooby-Doo 2: Szörnyek póráz nélküllel is, amelyet szintén Gunn írt. Sőt, úgy tervezte, hogy a harmadik részt ő maga rendezi meg, ám miután a második film kevesebb bevételt hozott, mint az első, végül elkaszálták a franchise-t.

Ez az év (a 2004-es) azonban hozott még egy sikert Gunnak, ezúttal már egy vegytiszta horror formájában: ő vetette papírra ugyanis Zack Snyder Holtak hajnala-remake-jét, amit a kritikusok Snyder egyik legjobb alkotásának tartanak. Sokan felfigyeltek ekkor Gunn nevére, aki kivételes arányérzékkel keverte a horrort az ütős poénokkal és a jó dumákkal.

Ez lett az ő terepe: az erőszak és a humor párosítása. Az első saját rendezése is e szellemben fogant: a Slither: Féltél már nevetve című 2006-os horror-vígjátékkal debütált direktorként, amelyben Michael Rooker (Gunn kabalaszínésze) karaktere durván eldeformálódk, miután egy meteoritból származó földönkívüli parazita megfertőzi. A mindössze 15 millió dolláros költségvetés ellenére a film bukott a mozipénztáraknál, pedig kifejezetten szórakoztató, egyben gusztustalan és hátborzongató tisztelgés volt Hollywood nagy B-filmjei előtt.

Sebaj, majd a második – gondolhatta. Vissza is tért 2010-ben egy újabb provokatív vígjátékkal, ezúttal a szuperhősök világába, amelynek a címe szimplán Super volt, s olyan sztárokkal operált, mint Kevin Bacon, Ellen Page, Liv Tyler vagy A hivatal okán akkoriban igen népszerű Rainn Wilson. Nagyon véres, nagyon vicces és nagyon furcsa film volt, ráadásul a Slither büdzséjének kb. hatodából készült, mégis orbitálisat bukott, még félmillió dollárt sem tudott összegyűjteni a mozikban világszerte. Valószínűleg rossz volt az időzítése, hiszen ugyanabban az évben jelent meg a Ha/ver című film felettébb hasonló sztorival.

Mosómedvék, sértő tweetek

Ezek után ki bízna Gunnra egy nagy költségvetésű képregényfilmet, a Marvel Mozis Univerzum 10. darabját, az addig széles körben ismeretlen hőscsapattal operáló A galaxis őrzőit? Persze, hogy a Marvel ura, Kevin Feige, aki meglátta James Gunnban a tehetséget, hiszen lehet, hogy a Slither és a Super is megbuktak, de piszkosul szórakoztótak voltak, Űrlordék sztorijába pedig pont ez a fajta pimaszság kellett. Nosza, Gunn hirtelen sztárrendező lett, A galaxis őrzői (2014) ugyanis fantasztikus kritikákat kapott, nem mellesleg pedig szép nagy kasszasiker lett (773 millió dolláros bevétel).

Gunn persze vissza is tért, hogy megírja és megrendezze a folytatást, A galaxis őrzői vol. 2 (2017) pedig hozta az elvárt minőséget és profitot (863,7 M). Szabad volt az út a harmadik részhez… vagy mégsem?

2018 júliusában valaki rámutatott, hogy Gunn 2008 és 2012 között a Twitteren durva és sértő poénokat osztott meg, amelyek témái között ott volt a gyermekek szexuális bántalmazása, a nemi erőszak és a holokauszt is. Erre a Disney azonnal felbontotta vele a szerződésüket, s így leváltotta őt az előkészületben lévő A galaxis őrzői 3 rendezői posztjáról is. Gunn nyilvánosan bocsánatot kért a szerinte „ostoba, egyáltalán nem vicces és rendkívül tapintatlan” poénokért: „Még ennyi év elteltével is teljes felelősséget vállalok az akkori viselkedésemért. Most már csak annyit tehetek, hogy őszinte és szívből jövő sajnálatomat fejezem ki, és igyekszem a lehető legjobb ember lenni: elfogadó, megértő, az egyenlőség mellett elkötelezett, és sokkal átgondoltabban fogalmazok a nyilvános kijelentéseimben, valamint a közbeszéd iránti kötelezettségeim teljesítésében.”

A Walt Disney Studios döntése rengeteg közszereplő és újságíró bírálatát váltotta ki, köztük olyan színészekét, mint Dave Bautista, Selma Blair vagy David Hasselhoff és olyan rendezőkét, mint Joe Carnahan és Fede Alvarez. Ugyanakkor elindult a rajongók részéről egy online petíció is, amely arra szólította fel a Disney-t, hogy vegye vissza Gunnt, és több mint 400 000 aláírás gyűlt össze.

Nem sokkal ezután pedig A galaxis őrzői szereplői (Chris Pratt, Zoe Saldaña, Dave Bautista, Bradley Cooper, Vin Diesel, Sean Gunn, Karen Gillan, Pom Klementieff és Michael Rooker) közös nyilatkozatot adtak ki, amelyben kifejezték támogatásukat Gunn iránt, hangsúlyozva, hogy ő már évekkel korábban elhatárolódott a viccektől, és bocsánatot kért értük.

Több vas a tűzben

A DC/Warner rögtön meglátta a lehetőséget Gunn kirúgásában, és felkérték, hogy írja és rendezze meg nekik a The Suicide Squad – Az öngyilkos osztagot. Gunn le is csapott a feladatra, és elkezdett dolgozni a forgatókönyvön.

2019 márciusában aztán jött a váratlan húzás: hallgatva a sztárok és a közönség kérésére, a Disney visszahelyezte Gunnt A galaxis őrzői 3 rendezői posztjára.

Ő elfogadta a felkérést, hiszen A galaxis őrzői mégis az ő gyermeke, ám mivel ekkor már Az öngyilkos osztagon dolgozott (amit 2021 nyarán terveztek bemutatni), az volt a feltétele, hogy csak annak bemutatása után tudja elkezdeni Űrlord, Gamora, Mordály, Groot és Drax harmadik kalandjának forgatását, addig pedig összedobja a forgatókönyvet. Így a trilógiazáró epizód felvételei végül többévnyi csúszásssal, 2021 októberében startoltak, és 2023 májusában, vagyis hat évvel a második rész után került a mű a mozikba. Egyébként mindkét filmet imádta a kritika, ám Az öngyilkos osztag ennek ellenére is megbukott (168,7 M), míg A galaxis őrzői 3. rész nagy sikert aratott (845,5 M). Közben azonban Gunn a DC-t sem hanyagolta el, hiszen 2022-ben kijött Peacemaker – Békeharcos című sorozattal, majd 2025-ben annak második évadával is.

A Warner pedig annyira megszerette Gunnt a közös munka során, hogy rá és Peter Safran producerre bízták a DC új mozis univerzumának megszervezését, vagyis Gunn lett az új DCU egyik ura. Ennek első állomása volt a Különc kommandó című animációs sorozat 2024-ben, majd jött 2025 nyarán az első film, a csodás és sikeres Superman (618,7 M), idén pedig a hatalmasat bukó Supergirl (125,8 M). Hát igen, egyszer fent, egyszer lent. Meglátjuk, mit hoz a jövő a DCU-n belül, leginkább az idén ősszel érkező, és a testhorror jegyében fogant Agyagpofa, valamint 2027-ben Gunn következő saját rendezése, a Superman már forgó folytatása, a Man of Tomorrow.

A színésznők a gyengéi

James Gunnak egyébként Rainn Wilsonon kívül volt még egy kötődése A hivatal című szitkomhoz, méghozzá az abban Pam Beeslyt alakító Jenna Fischer személyében, akivel még a karrierjük legelején, 1999-ben szerettek egymásba. 2000-ben már ki is mondták egymásnak a boldogító igent, hét évvel később azonban, még A hivatal sugárzásának első éveiben szakítottak, 2008-ban pedig hivatalosan is kimondták a válásukat. Közös gyermekük nem született.

Hét évvel később, 2015-ben jött össze Gunn a nála 21 évvel fiatalabb színésznővel, Jennifer Hollanddal (Gunn 49, Holland pedig 28 éves volt ekkor), akit 2022 februárjában eljegyzett, s ugyanazon év szeptemberében feleségül is vett.

Nem mellesleg pedig előszeretettel szerepelteti őt a saját projektjeiben, hiszen Holland alakítja Emilia Harcourt ügynököt, a Peacemaker – Békeharcos női főszereplőjét, aki feltűnt Az öngyilkos osztagban, a Black Adamben (2022) és a Shazam! Az istenek haragjában (2023) is. A gyermekáldás eddig őket is elkerülte.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk