Egy családi összejövetelen derült ki, hogy egymástól függetlenül apukám, bátyám és nagyfiam is lelkesen követi Bence csatornáját. Én viszont egész máshonnan ismerem. Úgy éreztem, eljött az ideje, hogy felvegyük a fonalat.

– A standup révén ismerjük egymást. Az olvasók kedvéért beszélj kicsit erről a korszakodról.

– Akkoriban robbant be a standup Magyarországon a Dumaszínház révén. Még Fábry műsorában, az Esti Showderben kaptak lehetőséget a fiatalok. Kiss Ádámra és Kőhalmira emlékszem leginkább. Ez olyan 2010 környékén lehetett.

Kiskörén rendeztek egy humorbajnokságot, és a barátaim unszolására beneveztem. Egész jó eredményt értem el, dobogós lettem. A csúcspontja pedig ennek az időszaknak a tévé volt, amikor a TV2 Frizbi humorbajnokságán második lettem Orosz Gyuri mögött.

Nem olyan értelemben, mintha szégyellném vagy valami, de nem az én utam. Jól éreztem magam, és mindig is szerettem szerepelni, azt képzeltem, hogy ha sikerült bekerülnöm a tévébe, akkor onnantól megváltozik az életem. Ez nem így történt. Biztos sokkal komolyabban kellett volna vennem ezt az egészet 18-19 évesen, de én későn érő típus voltam. Egy idő után beláttam, hogy nem való ez nekem, és nem erőltettem.

– Volt egy időszak, amikor riporteri babérokra törtél. Amire konkrétan emlékszem, hogy interjút készítettél az éhségsztrájkoló Gyurcsány Ferenccel.

– Igen. Akkor épp egy sporthonlapnak dolgoztam. Voltak kontaktjaim, el tudtam érni bizonyos embereket. Készítettem interjút Nagy Lacival, Kozák Danutával... És volt egy ismerősöm, akin keresztül el tudtam jutni Gyurcsány Ferenchez. A mai napig szívesen elbeszélgetek bárkivel, akkor is, ha adott esetben nem értünk egyet.

– Az igazi ismertséget viszont a vonatos/villamosos videók hozták meg számodra. Hogy kezdődött?

– Gyerekkorom óta érdeklődöm a járművek iránt. Nagyon sokat jártam a mai 3-as, akkoriban még 13-as villamos vonalán. Még régi, UV villamos járt, és az Örs vezér terénél volt a végállomás, egy hurokban fordult meg a villamos ott, ahol ma az Árkád áll. Nagyon szeretem azt a típust és azt a vonalat. 2017-ben szerettem volna YouTube csatornát indítani, de ötletem sem volt, mi lehetne a témája. Olyan, közlekedésről szóló tartalmat kerestem, ami engem is érdekelt volna. Emlékszem, az első ilyen az Üllői úti „elveszett” villamosok témája volt. A 3-as metró kiépülése előtt az 50-es és a 42-es villamos sokkal tovább járt a Határ útnál. De sehol sem találtam erről tartalmat. így jutott eszembe, mi lenne, ha megpróbálnám felderíteni ezeket?

Becsky Andris például, aki nagy név a vonatos videósok között, és egyébként mozdonyvezető. Szép lassan fejlődött a csatorna, és persze a mai napig szükségem van segítségre szakmai oldalról. Ez egy olyan komplex, hatalmas téma, hogy az ember nem látja át 3 év alatt sem.

– Emlékszem, amikor sok-sok évvel ezelőtt a Tátrában túráztam, az akkori barátnőm sehogy sem értette, miért fotózok lanovkákat. Te hogy tapasztalod, a pasikat jobban érdekli ez, vagy ugyanúgy vannak a téma iránt fogékony hölgyek is?

– A YouTube statisztikái szerint a nézőim 91%-a férfi. 34 ezren követnek, tehát ez már elég nagy merítés ahhoz, hogy következtetéseket vonjunk le. De azért vannak lányok, közös videót is csináltam már hölgyekkel. Most is egy fiatalabb lánnyal fogok találkozni, hogy a csömöri hévről forgassak. 

– A mozdonyok, kocsik, a villamosok, nekem is nagyon tetszenek amúgy – bár nem utaznék több száz kilométert és nem várakoznék hajnalban a fagyban, hogy láthassak egyet. Miért okoz ennyi örömet az embernek egy gép? Te tudsz erre magyarázatot?

– Azt kell mondanom, hogy mi, akiket ilyen mélységben érdekelnek ezek a járművek, külön „állatfajba” tartozunk – és ezt egyáltalán nem negatív értelemben mondom.

Minden ember kötődik valamihez. Itt nem feltétlenül egy másik emberre kell gondolni. Ragaszkodhat egy gyerekkori játékhoz, egy ékszerhez, mert xy-tól kapta... Nálam nagyon sok ember hiányzik a gyermekkoromból. Például mind a két nagypapám. Személyek, történetek, akkori érzések. Ezeket bizonyos járművekhez csatolom, mert akkoriban csak az Ikarus buszok közlekedtek, vagy amikor ez és ez történt, akkor még az UV villamosok mentek... De ez igaz olyan járművekre is, amelyek bár ahhoz a korszakhoz kötődnek, gyerekként nem láttam őket, ilyen például a Bzmot motorvonat.

– Van a videóidnak egy másik vetülete, amikor útvonalakat jársz be. Na ez az, amit kevésbé tudok megérteni. Norvégiában van külön tévéműsor, sőt, talán tévécsatorna is, ahol semmi mást nem mutatnak, mint hogy az északi sarkkörön közlekedő, több ezer kilométert megtevő vonat fülkéjében elhelyeztek egy kamerát. Miért olyan érdekes órákon keresztül azt látni, hogy megy valahol a vonat?

– Ennek két válfaja van. Az egyik a vezetőállásos felvétel, amiről, te is erről beszélsz. A másik, amikor külső felvételek vannak, és fél-egy órás összeállítás. Azt gondolom, hogy ez a közlekedés iránt érdeklődő személyeken belül is egy szűk csoport. Magam is tapasztalom, hogyha ilyesmi tartalmat teszek fel, akkor a megszokott 7-10 ezer közötti nézőszám, ami 24-48 óra alatt összejön, az lemegy 3-5 ezerre.

A vezetőállás azért érdekes, mert olyan szemszög, amit kevesen láthatnak. Engem ezek is érdekelnek, órákon keresztül el tudok nézni egy vezetőállásos felvételt. A MÁV jóvoltából nekem is megadatott, hogy vezetőálláson tartózkodhassak, de sokaknak egyszer sem jön ilyesmi össze.

– Nem akarok a zsebedben turkálni, de az mindenképp érdekel, hogy azon a szinten, ahol te vagy, ebből már meg lehet élni?

– Megélni ebből akkor lehet, ha vagy napi szinten az ember olyan tartalmat gyárt, amit több tízezren megnéznek 24-48 óra alatt – mert ez az az idő, ami alatt a legtöbben kattintanak egy új tartalomra –, vagy ha egy hónapban készít 3-4 videót, de azt megnézik 400-500 ezren. Nagyon nehéz csak a YouTube-ra hagyatkozni, nem is szabad. Elindulni meg pláne nem lehet úgy, hogy csak ott videózik.

– Hányan vagytok egyébként ebben a témában magyar videósok?

– Amióta 2017-ben elkezdtem, egyre többen. Úgy érzem, ebben van némi szerepem nekem is. De nincs ezzel semmi baj. Nagyon sokan csinálnak ugyanebben a tematikában videókat, de máshogy, más szemlélettel. Ez a kulcs. Azt az egyet nem szeretem, ha valaki kimondottan engem utánoz. Van olyan csatorna, ahol már úgy köszönnek be, mint én. A másolat soha nem lesz olyan jó, mint az eredeti.

– Vannak külföldi követőid?

– Külföldön élő magyarok sokan. Van követőm Peruból, Amerikából, Japánból. De külföldön élő külföldi nagyon kevés. Egyről tudok, aki Facebookon is bejelölt és szokott kommentelni a videóim alatt angolul. Őt nagyon érdekli az európai közlekedés. Mivel magyarul készítem a videókat, nem is nagyon érthetik a külföldiek. Egy átlag amerikait nem érdekelnek a magyar vonatok. Ahogy egyébkén engem sem érdekel, hogy náluk a sivatagban milyen vonat közlekedik. A közlekedés szerintem olyan, hogy legfeljebb kontinensen, de leginkább országon belül érdekes. Persze voltam én is Brnóban videózni, vagy Szlovákiában. De ha kimennék videózni Amerikába, kevés magyart érdekelne.

– Ezen a területen is megvan az érzés, mint mondjuk az építészetben, hogy ha a monarchia egykori területén mozogsz, akkor otthon érezd magad, nagyon hasonló dolgokat látsz?

– Igen. Például, ha kimegy az ember Csehországba, talál ugyanolyan típusú villamosokat, mint amilyenek nálunk közlekednek. Esetleg más altípus, vagy ugyanaz a típus más megoldásokkal. És ez a vonatokra is igaz.

– Említetted a MÁV-val való együttműködést. Nyilván kapcsolatba kerülsz a többi közlekedési vállalattal is. Ugyanakkor láttam már olyan posztot tőled, amiben adott esetben kritizáltad őket. Jól viselik a bírálatot?

– Cégen és emberen múlik. Nem fogok senkit megnevezni, de volt olyan vezető beosztású ismerősöm nagy közlekedési vállalatnál, aki Facebook-ismerősöm volt és úgy éreztem, pozitív a kapcsolatunk, de amikor feszegetni kezdtem egy adott közlekedési problémát, akkor egyszer csak eltűnt. Kiderült, hogy letiltott. A MÁV viszont például nagyon jól kezeli ezt az egészet. Mindig kiállnak mellettem, és a mai napig megkapok tőlük minden segítséget.