Az új X-akták letarolta a mezőnyt a tévében
Hétfőn este 9 után a Coolon adták le az X-akták új, hat részes mini évadát, amit már régóta vártak a magyar nézők is. Az első rész hatalmas sikert aratott itthon: 21:10 és 22:05 között majdnem 16 százalékos közönségarányt ér el vele a hazai kereskedelmi csatorna.
Ezzel gyakorlatilag letarolta a konkurenciát, hiszen jóval több nézőt vonzott, mint a TV2 vagy a Duna TV (ahol szintén filmet adtak) és még a legnézettebb csatornák közé tartozó RTL Klubra is rávert 0,2 százalékot.
Amerikai televíziós sci-fi sorozat, nehezen behatárolható műfajjal, a sci-fi, a thriller és a politikai dráma között egyensúlyozott.
Kilenc évadot forgattak le 1993-tól 2002-ig és két mozifilm készült a történetből: X-akták: A film (The X-Files, 1998) és X-akták: Hinni akarok (The X-Files: I Want to Believe, 2008).
A sorozatot rengetegen követték világszerte, a főszereplők - David Duchovny (Fox William Mulder) és Gillian Anderson (Dana Katherine Scully) - hatalmas rajongótáborra tettek szert. Olyan FBI-ügynököket alakítottak, akik paranormális jelenségek kivizsgálásával foglalkoznak.
Magyarországon először az MTV1 közszolgálati csatornán vetítették a 90-es évek közepén.
2015. márciusában a FOX bejelentette, hogy a sorozat visszatér 6 új epizóddal, az eredeti szereplőkkel.
VIDEÓ: a szeptemberben megjelent előzetes
Az Egyesült Államokban is hasonló eredménnyel szerepelt az X-akták új évadának első része. 13,4 millióan nézték, 17 százalékos közönségarányt ért el.
A második részt ma, kedden este láthatjátok a Coolon, 21.10-kor. Összegyűjtöttünk néhány véleményt a filmről. Kíváncsiak vagyunk, nektek hogy tetszett az első rész. Írjátok meg a cikk alatt kommentben.
"Olyan érzésem volt végig, mintha egy hosszú tévés promót néznék: ez csak egy kis felvezetés a főműsor előtt. Nem izgultam magam halára, mint annak idején, amikor elkezdték játszani nálunk az X-aktákat. A színészek esetében nem tudtam elvonatkoztatni attól, hogy Mulder az a csávó a Kaliforgiából, Scully pedig az a szerencsétlen ügyekbe keveredő nő Az öröm háza című filmből. Miután azon vettem magam észre, hogy egy ideje már csak háttérként szól, úgy gondolom, ez a rész valahol a középtartományban lenne egy képzeletbeli tízes skálán" - írta az egyik olvasónk.
"Már most látszik, hogy hosszabbra kellett volna tervezni a sorozatot, nagyon jó lesz ez!" - lelkendezett egy néző az egyik közösségi oldalon.
"Én meg pont azon gondolkodtam a rész után, hogy valamiért azt éreztem mindkét főszereplőn, hogy valójában nem igazán élvezik ezt az egészet. lehet hogy régen is így játszottak, csak a szinkron elfedte. vagy az emlékek szépültek meg :)
de azért jó újra látni a sorozatot" írja egy hozzászóló a Comment:com első részről szóló beszámolója alatt.
"Köszi, hogy nem vágtátok agyon digitális trükkökkel a jeleneteket! Köszi, hogy a hagyományokat követitek" írja egy néző az X-akták Facebook-oldalán.
Via: Index





