KULT
A Rovatból

Az őrült nőgyógyász több ezer nőt termékenyített meg a saját spermájával – Istent játszva

Az HBO GO dokumentumfilmje brutális titokról rántja le a leplet.

Link másolása

A tojás többes száma angolul eggs. Az eggs szó kettős jelentésű az angolban - mindjárt véget is ér az angolóra -, a második jelentése: petesejt. Ennek a megdöbbentő dokumentumfilmnek az egyik megszólalója, a valódi főszereplő, a 2003-ban elhunyt Dr. Quincy Fortier nőgyógyász kollégájánál van egy csomó márványtojás, a lakásában. A telefonjában képek egy naplementéről, meg női vaginákról. Végül is nőgyógyász. De milyen? És milyen lehetett ez a Dr. Fortier? - teszi fel egyből a kérdést a néző a zavarbaejtő interjúrészlet után.

A film legfontosabb interjúalanya egy nyomozónő - micsoda véletlen egybeesés, épp egy nyomozót nemzett az Istent játszó orvos - a másik egy mikrobiológus, aki hogy, hogy nem, épp a családfája és a biológiai öröksége, a DNS-állománya iránt kezdett el érdeklődni. Mindketten gyorsan rájönnek, hogy apjuk nem a biológiai édesapa, és a dokumentumfilmesekkel együtt számtalan, addig fel nem tett kérdés nyomába erednek. És amit kiderítenek, az hátborzongató.

Volt ugyanis az a bizonyos ötvenes-hatvanas években virágkorát élő termékenységi klinika Las Vegasban, melyben sötét dolgok zajlottak. Nekem Mengele jutott eszembe a férfi arcképéről, olyan átható volt a tekintete és kiismerhetetlen a céltudatos mosolya. Nem csodálkoznék rajta, ha pszichopata lett volna, olyan könnyedén lépte át a morális korlátokat, mintha csak egy virágos réten sétálna. Hogy pontosan mit csinált?

Meddőségi problémákkal küzdő családoknak segített - eddig jó - egészen pontosan úgy, hogy a saját spermáját használta, vagy keverte azt a gyanútlan férj spermájába, majd ezzel termékenyítette meg a gyanútlan feleséget.

Mert a háború utáni Egyesült Államok fiataljainak egyetlen álma volt, ami maga az amerikai álom: hogy legyen egy kertes házuk, házastársuk, és a boldogság számukra elengedhetetlen feltétele: gyermekük. Aztán ez az álom a DNS-kutatás előrelendülésével rengeteg családnál hirtelen szertefoszlott.

Az egyik interjúalany szerint a nem saját biológiai szülőjükkel felnövő gyermekek érzik is valahol, hogy valami nem stimmel velük. Volt, aki visszahúzódó lett, úgy érezte, nem tartozik sehová. Volt, akinek az édesanyja gyanakodott, hogy az apai ágra nem hasonlít egyáltalán a gyermek, sőt, feltűnően okos, ami a család egyik ágára sem volt jellemző. A legfeltűnőbb egyezésük az áttetsző kék szem, Fortiernek pedig nagyon erős lehetett az örökítőállománya, mert észrevehető a történet végére a hasonlóság a féltestvérek között.

A sztori végére - a legnagyobb felfedezést nem áruljuk el, mert kegyetlen spoiler lenne - már sokan vannak, ülnek egy asztal körül,

csodálkozva és megilletődötten néznek egymásra. Igazi nagy dokumentumfilmes pillanat, mint ahogy az is, amikor egyikük korábban elmegy az édesanyjához egy nappal azután, hogy elárulta neki, mit derített ki a származásáról.

Az Istent játszva sok morális és emberi kérdést vet fel. Hol a határ a segítség és a túlzott, erőszakos beavatkozás között? Vajon ezek a nők boldogabbak lettek volna, ha megtudják, a férjük spermája nem elég gyors a megtermékenyüléshez, és gyermektelenül élik le az életüket? Vagy ezek a gyermekek, akik között van 70 és huszonéves testvér is, Fortier ugyanis gyakorlatilag élete végégig folytatta a praktizálást és "áldásos" tevékenységét, mindenképp megszülettek volna, csak a saját apjuktól, és mondjuk később? A legnagyobb titokra az utolsó húsz percben derül fény, és nem véletlenül mondja a doktor egyik gyermeke, hogy "apám őrült volt és egy szörnyeteg." Lehet benne igazság.

Fájdalmas titkokat kevesen vagyunk, akik nem fedezünk fel családunk történetéről, mert ilyen az emberi természet, szégyenkező és titkolózó. Bűncselekményt azonban nem mindenki követ el, és pláne ritkán olyat, melynek egy emberi élet a végeredménye. "Hiszen akkor nem lennél te" - mondja az idős édesanya a Fortier megtermékenyítésének köszönhető fiának. Tehát a téma enyhén szólva ellentmondásos. A természetbe az áldozat akarata nélkül beavatkozni azonban megbocsáthatatlan bűn. Ezt a terhet hordozzák és ezekkel a kérdésekkel küzdenek egy életen át az Istent játszva tehetetlen áldozatai, akik egy beteg elme ajándékául kapták az életüket.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KULT
A Rovatból
„A bicskei áldozatok elnézést kértek, végre, Balog Zoltántól, Varga Judittól és Novák Katalintól” – Bödőcs Tibor retró Híradó-paródiával jelentkezett
Teli van erős utalásokkal a humorista legújabb videója, amiben körülmetélik Gyöngyösi Mártont, és Karácsony Gergely is férfivá műtteti magát.

Link másolása

A régi idők Híradójának paródiájával jelentkezett Bödőcs Tibor. Az alig ötperces szösszenetben számos közéleti eseményt figurázott ki a népszerű humorista.

A humor azonban sok helyütt maró társadalomkritikát rejtett: szóba került többek között, hogy Szijjártó Péter Szergej Lavrovval együtt nevette ki az orosz börtönben meghalt Alekszej Navalnij nyitott koporsóját, hogy Orbán Viktor megtanította cipőfűzőt kötni Donald Trumpot vagy hogy a bicskei gyerekotthon áldozatai bocsánatot kértek – végre – Balog Zoltántól, Varga Judittól és Novák Katalintól.

Ezen kívül a Vágó István-klón Bödőcs „beszámolt” arról is, hogy az amerikai nagykövetségen körülmetélték Gyöngyösi Mártont, hogy Magyar Péter eltávolíttatja Schmidt Mária-tetoválását a válláról, és megtudhattuk, hogy Karácsony Gergely férfivá műtteti magát.

A rövid videó végén, mintegy bónuszként, értesülhettünk a legújabb Rákay Philip-filmről is – ezúttal igen meglepő stílusban.

Bödőcs Tibor retró Híradó-paródiája


Link másolása
KÖVESS MINKET:

KULT
A Rovatból
95 éves lenne Audrey Hepburn, aki előre tudta, hogy meg fog halni
Az ikonikus angol-holland származású színésznő 1929-ben született és 1993-ban halt meg egy hospice házban. Kemoterápiával kezelték, de tudta, hogy nem fogja túlélni a betegséget.

Link másolása

Idén ünnepelné 95. születésnapját Audrey Hepburn, melynek apropóján a Blikk képgalériát közölt a híres színésznőről.

Audrey Hepburn sikeres modell is lehetett volna, ha fiatal nem happolják el a filmes szakemberek. Pályája elején modellkedésből és táncos szerepekből keresett pénzt, de 1948-ban kapta meg az első szerepét a Nederlands in zeven lessen című filmben.

Az '50-es években Angliában dolgozott, ahonann az Egyesült Államokba vezetett az útja, ahol az első világraszóló sikerét a Római vakációval szerezte. 1967-ben visszavonult a filmes szakmától, ám Steven Spielberg amerikai filmrendező felkérésére elvállalta később az Örökké című film egyik szerepét.

1992-ben derült ki, hogy vastagbélrákkal küzd. A diagnózist követően megműtötték, kemoterápiával kezelték, de tudta, hogy nem fogja túlélni a betegséget.

Egy hospice házban halt meg 1993. január 20-án.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KULT
A Rovatból
Így tudta meg Kulka János, hogy a Nemzet Színésze lett – Máris sokan gratuláltak neki
A színészt egy kollégája hívta fel telefonon, és a bejelentéssel nagyon meglepte őt - árulta el Kulka János, aki nagyon köszönte a kitüntető címet.

Link másolása

Ahogy arról mi is beszámoltunk, Kulka Jánost választották a Nemzet Színészének a nemrégiben elhunyt Tordy Géza helyére.

A művészt az RTL Híradó kérdezte meg arról, honnan tudta meg a hírt:

Kulka János válasza:

"Molnár Piroska hívott, gratulált nekem. Nemzet Színésze vagy. Meglepődtem. Nagyon köszönöm, nagyon"

- árulta el a színész, majd hozzátette: sokan gratuláltak neki, sok sms-t és hívást kapott.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KULT
A Rovatból
Két órából egy érdekes, egy kínzás. Megéri? Az elátkozott Queen Mary kritika
Az elátkozott Queen Mary nem más, mint egy ügyesen összerakott zagyvaság. Hangulatos, gyönyörű, de értelmetlenül túlbonyolított horror próbálkozás.

Link másolása

A Queen Mary olyan, mintha egy erőltetett, izzadságszagú Netflix horrort néznénk. Egy szerencséje van: az alkotók komolyan gondolták és kemény munkát fektettek bele. Nem tudom, hogyan lehetne leírni Az elátkozott Queen Mary-t úgy, hogy átadjam a tapasztalataimat.

Kerek egész képet, ugyanis nem tudok írni, akkora összevisszaság az egész.

Kár érte, se a színészek, se a filmes szakemberek nem tehetnek róla, egészen máshol csúszhatott el ez a történet.

A kezdés meglepően impozáns. 1938-ban járunk egy halloween-i estélyen egy hajó fedélzetén, amely épp az új világba tart Angliából. Egy furcsa családot követünk az első osztálynak fenntartott étteremben, akikkel valami nem stimmel.

Apuka erőszakosnak tűnik, anyuka babonásnak, a gyermek pedig nem bír magával.

A párbeszédekből hamar össze lehet tenni, hogy ők bizony nem az első osztályra valók, de Halloween-re hivatkozva, álruhában sikerül elvegyülniük a gazdagok között. Természetesen lebuknak és baj-bajt követ, majd az egész egy vérengzésbe fullad.

Aztán gyors váltás és egy másik családot kezdünk el követni a jelenben, Anne (Alice Eve), Patrick (Joel Fry) és gyermekük Lukas (Lenny Rush) személyében. Szépen lassan, nem túl szájbarágósan kiderül, hogy ők mit keresnek a már szórakoztató központként működő, Los Angelesben végleg kikötött Queen Mary-n.

Valami nem stimmel az egész hajóval, egyszerre túl steril és zavaróan mocskos.

A kapitány, Bittner (Dorian Lough) is gyanúsan viselkedik, mintha titkolna valamit. Mondani sem kell, hogy a két történetszál egyszerre folyik egymás mellett, felváltva váltakozik, majd egyszer csak összefonódnak.

Nem fogok spoilerezni, mert nem is igazán tudnék. Hangulatos indításból viszonylag gyorsan elérkezünk az unalmas tucathorrorok világába. Maga a helyszín már megért volna egy értelmesebb filmet. Az atmoszféra tapintható, mind a jelen mocska és felületes sterilsége, mind a ’30-as évek elegáns nyomora. A képi világ zseniális, a vágások néha ámulatba ejtőek, a gyönyörű képekkel társulva.

Isaac Bauman operatőr képei magukért beszélnek. A kivégzések brutalitása ritkán látott moziban X karika nélkül. Nem ezen fog múlni a siker.

A kosztümök, a maszkok, a díszletek és még a CGI is rendben van, az alacsony költségvetés ellenére. Alice Eve, Joel Fry és a többi színész is jó. Ami biztos, hogy nem ezen a brigádon csúszott el a dolog. A forgatókönyvíró és a rendező azonban egyest érdemelnek - köszönjük leülhetnek.

Sokat segíthetett, hogy tényleg mindent próbáltak helyszínen felvenni, a Queen Mary hajón forgathatott a stáb, sőt még egy 3D-s szkennelést is végeztek az egész hajón, így szabadon mozoghatott az operatőr a szűk térben, digitálisan. Érdekes technológia ügyes felhasználása. Akkor mi a gond az egésszel, hogy nem úgy hivatkozom rá, hogy az év egyik legjobb horrorja? Egyszerű: ősbutaság az egész film. Nem csak unalmas, nem ijesztő, de még értelmetlen, logikátlan és zavaróan buta karakterekkel van tele.

Ennyire gyenge forgatókönyvet régen láttam. Mintha mesterséges intelligenciával írták volna,

azzal a leírással, hogy „robot csinálj nekem egy látványos, brutális horrorfilmet, naaaaagy csavarral a végén.” Hát nem jött össze, se izgalmas, se érdekes nem lett a végeredmény. Azon kívül, hogy szép és mozog a kép, sok köze nincs egy koherens történethez.

Itt senki se úgy viselkedik, mint egy élő ember. A gyilkos áldozatai megköszörülik a torkukat, miközben a kegyetlen tettes véres fejszéje még egy fejbúbban van. Aztán elkezdenek elfutni egy zsákutcába négyen! Tényleg mélységesen felháborító, hogy ezzel valaki pénzt szeretett volna szerezni. A forgatókönyvírók között nem meglepő, hogy az első filmes Stephen Oliverrel és a nem túl nagy tapasztalattal rendelkező Gary Shorreal találkozunk. Egyébként Shore rendezte is a filmet elég, ha ehhez annyit teszek hozzá, hogy előző nagyjátékfilmje Az ismeretlen Drakula mérföldekkel jobb volt ennél. Pedig az nagy szó! Aki látta, az tudja.

Ami a legrosszabb az egészben, hogy a mozi annyira szép, amennyire egy horrorfilm képes rá.

Még a felúszó feliratok, a stáblista elrendezése és a főcím is művészire sikerült. Valószínűleg itt ment félre: volt egy remek ötlet, de nem volt elég tartalom egy egész estés filmhez, ezért tóldották-fóltozták és addig csavarták művészieskedéssel, hogy a Frankenstein szörnyetege effektus történt. Lehet jobb lett volna, ha elégetik a Queen Mary-t, ahogy ezt a szörnnyel is tették. Spoiler az 1931-es Boris Karloff filmből, elnézést.

Nem ragozom tovább, rossz film a Queen Mary. Lehetett volna remek horror is, ha a forgatókönyv hozzáértő kezekben landol, vagy ha csak egy rövidfilmet készítenek az alkotók. De egy több mint kétórás misztikus kalandnál nem adott többet.

Olyan mintha megnéztük volna a Lost első és utolsó részét egymás után. Egy figyelemfelkeltő, gyönyörű, rejtélyes felvetés, ami egy kiábrándító, túlcsavart, értelmetlen badarságba csap át.

Nem ajánlom senkinek, inkább nézzetek meg mást a mozi kínálatból.


Link másolása
KÖVESS MINKET: