SZEMPONT
A Rovatból

„Az időkorlát nélküli diktatúra túl nagy csábítás” – már közel 100 ezren írták alá a petíciót a felhatalmazási törvény elfogadása ellen

- Korlátlan tartalmú, időkorlát nélküli felhatalmazást Karácsonynak sem adnék, nemhogy Orbánnak - mondja Matlák Gábor ügyvéd, a petíció elindítója.


A múlt hét végén elindult egy online petíció, amely a felhatalmazási törvény elfogadása ellen tiltakozókat kérte aláírásra. Időközben a parlament nem fogadta el azt 4/5-ös többséggel, hogy eltérjenek a házszabálytól, és már a héten megadják a kormánynak a felhatalmazást. Az ellenzéki képviselők nemmel szavaztak. A gyűjtés azonban nem állt meg, a jövő héten ugyanis a Fidesz-többség kétharmaddal is elfogadhatja a törvényt. Jelenleg közel 100 ezren írták alá a dokumentumot, eddig politikai ügyben soha nem volt ilyen sok aláírás egy kampányban, még a peticiok.com-on sem. Matlák Gábor ügyvédet, a petíció kezdeményezőjét kérdeztük.

Miért indította el a petíciót? Ez nem kötelezi semmire a Fidesz képviselőit.

- Jogi értelemben véve semmi sem kötelezi a Fideszt semmire, amióta kétharmada van. Ha úgy látják jónak, gyorsított eljárásban eltörölhetik akár a bíróságokat, felmondhatják az összes nemzetközi szerződést, kiléptethetik az országot az Unióból.

A rezsim cselekedeteit kizárólag az fogja vissza, ha nem éri meg neki, vagyis a várható következmények miatt több veszteséget vár, mint hasznot.

Vasárnap reggel, amikor elhatároztam, hogy kezdeményezek egy ilyen petíciót, még nem volt világos, hogy a Fidesz nem tudja-e összevadászni a négyötödhöz szükséges képviselőket az ellenzéki térfélről, hiszen a korábbi ciklusokban is láttunk már olyat, hogy egy-egy ellenzéki képviselő elcsábult, vagy egy-egy párt megpróbált „középre helyezkedni”. A petíció az ellenzékre is nyomást gyakorolt volna, de szerencsére erre nem volt szükség, mert az ellenzéki oldalon – úgy látszik – mostanra mindenki megértette, hogy a választók mit várnak tőlük.

A másik oka, ami miatt a petíciót kezdeményeztem, hogy legyen egy fórum, ahol minden demokrata elhatárolódhat attól, amit a hatalom művel az egész ország nevében.

Ahol az utókornak lehet üzenni, hogy mi már akkor, előre tudtuk, hogy ez mivel fog járni.

Több, mint 98 ezren írták alá eddig. Ez még online petíció esetén is hatalmas tömegnek számít. Mi lehet a végeredménye egy virtuális tiltakozásnak?

- A tapasztalat az, hogy ez a hatalom csak a tömeg erejétől fél. A netadó vagy az olimpia esetén azért visszakoztak, mert nagyon sok tiltakozó volt. Mindenkit meglepett, hogy milyen sok. Ettől a Fidesz politikacsinálói hirtelen új, ismeretlen terepen találták magukat, ahol mindaz pár nap alatt megváltozhat, amitől általában olyan magabiztosak.

De a felhatalmazási törvénnyel kapcsolatban szkeptikus vagyok. A korlátlan terjedelmű, időkorlát nélküli diktatúra túl nagy csábítás.

Orbán úgy érezheti, hogy hirtelen mindent kikapcsolhat, ami eddig bosszantotta vagy aggodalommal töltötte el. A diktatúra bevezetésének haszna azonnal jelentkezik, a hátrányok csak később és áttételesen.

Mi a fő problémájuk a törvényjavaslattal? Nem túlzás diktatúráról beszélni?

– A diktatúra az ókori Róma alkotmányos jogintézménye volt. Akkor vezették be, amikor az ellenség végső megsemmisüléssel fenyegette a köztársaságot, annak egész népével együtt. De a római diktátorok felhatalmazása sem volt ilyen széles körű, valamint legfeljebb hat hónapig tarthatott és utána a diktátort minden döntéséről elszámoltatták. Azt kevesen tudják, hogy ez egy nagyon kivételes jogintézmény volt, amit a Római Köztársaság több évszázados történelme során is csak néhányszor vezettek be. Volt, hogy több mint száz év alatt egyszer sem, pedig Róma szinte folyamatosan háborúzott, és a járványok is folyamatosan pusztítottak, nem egyszer néhány nap alatt megölve a lakosság kétszámjegyű százalékát.

A felhatalmazási törvény szerint a kormány, azaz Orbán Viktor időkorlát nélküli, abszolút hatalmat kapna, ami nem korlátozódna a vírus elleni védekezésre, hanem gyakorlatilag minden jogszabályt egy tollvonással átírhatna vagy eltörölhetne, akár a kétharmados sarkalatos törvényeket is. Az pedig külön riasztó, hogy a sajtó- és vélemény-nyilvánítási szabadságot büntetőjogi eszközökkel akarják korlátozni. Persze, megkaptuk a kioktatást Kocsis Mátétól, hogy ez nem a kritikus véleményekre vonatkozik majd, hanem az álhírek terjesztőit akarják börtönbe csukni. De hogy mi a kritika (amivel nem értenek egyet), és mi az álhír (ami szerintük nem igaz), azt majd ők eldöntik.

Majd eldönti az a hatalom, amelyik a független sajtóorgánumokat évek óta rendszeresen álhírgyáraknak nevezi, mert ott valódi kérdéseket tesznek fel, és teret engednek a kritikus véleményeknek is. A kormányt kiszolgáló propagandasajtóban már most hazugozzák és fenyegetik azokat, akik akár meg mernek osztani beszámolókat a kórházi állapotokról, vagy közzétenni az egészségügyi dolgozók segélykiáltásait, hogy hol milyen eszközök hiányoznak.

Ha lehunyjuk a szemünket, el tudjuk képzelni, amint Kovács Zoltán megmagyarázza, hogyan akadályozza a védekezést, és hogyan okozza mások halálát az, aki fel meri tenni a kérdést, miért a belügyminisztert szűrik át soron kívül, és miért nem az Uzsoki Kórház dolgozóit, akik tudtukon és akaratukon kívül kezeltek napokig egy fertőzöttet, és utána tesztelés nélkül karanténba küldték őket.

A kormánypárti megszólalók szerint Karácsony Gergelynek, sőt, a többi városvezetőnek is hasonlóan széles körű felhatalmazása van. Az nem zavarja önöket?

– Igen, ez a kormánypropagandisták egyik kedvenc félremagyarázó-művelete. Karácsony Gergelynek természetesen nincs teljhatalma, hiszen az ő rendkívüli hatalma nem terjeszkedhet túl az általa vezetett önkormányzat hatáskörén. Az ő hatalmát folyamatosan felügyeli a felette álló államhatalom és a bíróságok. Egy közérthető példával élve nem mindegy, hogy valaki a parkőröket utasíthatja kontroll nélkül, hol szedjék össze a szemetet, vagy a rendőröket, hogy kit vessenek börtönbe.

Korlátlan tartalmú, időkorlát nélküli felhatalmazást Karácsonynak sem adnék, nemhogy Orbánnak. Nem mintha fenyegetne valaha is, hogy Karácsony Gergely ilyesmit kérne.

A tapasztalat az, hogy eddigi pályafutása során még azzal a hatalmával sem élt mindig, amit a jog biztosított számára, szemben Orbánnal, aki évről évre több hatalmat szerez magának, és rendszeresen visszaél az őt megillető, rendkívül széles körű hatalommal is.

De az sem ad okot túl sok optimizmusra, hogy mire használták különleges hatalmukat a fideszes polgármesterek Komlótól Nagykanizsáig. Költségvetéseket fogadtak el egyedül, vagy fideszes haverjaikból csináltak alpolgármestert a testület döntése nélkül.

Amíg tart majd a „rendkívüli jogrendnek” nevezett diktatúra, addig nincsenek választások, nincs tüntetés, nincs népszavazási aláírásgyűjtés, még az se biztos, hogy ilyen petíciókat lehet majd indítani. Legalábbis, ha lehet is, a kormány majd egyetlen tollvonással betilthatja őket, ha kényelmetlenné válnak.

Félreértés ne essék, a kétharmad eddig is bármikor megtehette volna mindezt, de eddig ezt a parlament és a sajtó nyilvánossága, a külföld figyelő szeme előtt, egy többnapos procedúra keretei között kellett volna végigcsinálnia. Most elég lesz egy féloldalas rendelkezés egy egybekezdéses indoklással, amit utána évtizedekre titkosíthatnak.

Külföldön is bírálják a törvényjavaslatot. Levelet küldött 88 EP-képviselő több pártból az Európai Bizottsághoz, vezető néppárti és más politikusok emelték fel a szavukat, a sajtó függetlenségét is féltik a Nemzetközi Sajtóintézetnél, és több vezető lapban is megjelentek cikkek róla. Van-e bármilyen eszköz az unió kezében?

Orbán nem véletlenül most akarja keresztülvinni a határidő nélküli rendkívüli felhatalmazását. A járvány kiváló ürügy, a kritikusokat le lehet hazaárulózni, ahogy az már folyik is, Európa országai pedig saját járványhelyzetükkel vannak elfoglalva. Ehhez képest engem is meglepett az a figyelem, ami az európai politikai közvélemény és sajtó részéről kíséri Orbán diktatórikus törekvéseit. Az európai politikusok jól ismerik az ilyen figurákat, a néhány százalékos náci pártokat és egyéb populista mozgalmakat ilyen emberek vezetik a legmakulátlanabb demokráciákban is. Nálunk csupán az a különlegesség, hogy egy ilyen politikus évtizede maga mögött tudja a társadalom majdnem felét, és szemlátomást átszabta magára az Unió egyik szépreményű tagállamát, úgy, hogy csak nagyon nehezen lehessen leváltani.

Nagyon remélem, hogy a mostani hatalom-végtelenítési kísérlet végleg felnyitja az európai politikusok szemét, hogy miről is van szó itt valójában. Fontos előrelépés, hogy mostanra már nem csak, sőt, nem is elsősorban a baloldali, liberális vagy zöld politikusok fogalmaznak meg kritikákat, hanem egyre többször az Uniót vezető Európai Néppárt politikusai is.

Legutóbb például az orbáni nézeteket több területen is osztó Osztrák Néppárt parlamenti frakcióvezetője fogalmazott félreérthetetlenül. Úgy látszik, kemény álláspontot elfoglalni a bevándorlási kérdésekben az egy dolog, de tolerálni a demokrácia felszámolását, az egy merőben más dolog.

És igen, az Unió, és az azt alkotó erős tagállamok közvéleményének, politikusainak kezében elég sok eszköz van, különösen most, amikor a válság megtépázza minden ország gazdaságát, és európai összefogásra lesz szükség a válság kezelésére. Az európai szolidaritás a közös európai értékeken alapul, és a gazdag nyugati tagállamok polgárai egyre több joggal teszik fel azt a kérdést, hogy miért is kellene az ő adójukból megsegíteni olyan országokat, amelyeknek vezetése nyilvánosan elutasítja ezeket az értékeket.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


SZEMPONT
A Rovatból
Pottyondy Edina: Orbán szegény leeső farkú kis balfék, csacsi Németh Balázsra bízta az ellenállást
Pottyondy Edina új videójában arról beszél, hogy Orbánék egy hónap alatt jutottak olyan mélyre, mint Gyurcsányék két év alatt. Szerinte az ország most olyan lelkes, mint „Gombóc Artúr a fogyókúrás tábor első napján”, de figyelmeztet, hogy az „orbáni zsírpárnák” könnyen visszatérhetnek.


Pottyondy azzal kezdi új videóját, hogy az új kormányzat három hét alatt megállapodott Ukrajnával a magyar kisebbségi jogok biztosításáról, amivel szerinte többet értek el, „mint Orbán Viktor az elmúlt tíz évben”. Két magyarázatot vázol fel: Magyar Péter már most befolyásosabb szereplő a nemzetközi politikában, vagy „Orbán Viktor mindig is köpött a kárpátaljai magyarokra”.

Szerinte

„Az ország most olyan lelkes, mint Gombóc Artúr a fogyókúrás tábor első napján. Megvan az elhatározás, ez volt a kormányváltás. És hogyha lesz elszámoltatás, meg arányos választási rendszer, akkor megszabadul a magyar társadalom a rá nehezedő kilóktól, vagy inkább tonnáktól.”

Pottyondy szerint a „jojó-effektus” és az „orbáni zsírpárnák” visszatérésének elkerüléséhez életmódváltás szükséges, egy olyan Magyarország, ahol a vállalkozók szótárából kikerülnek az „okosba”; és a „hasitasi nem kér számlát” kifejezések, és ahol nem a korrupt vezetőkre mondják elismerően, hogy

„ejj milyen ügyes ez a zsivány”.

A NER egyik „legsötétebb” rendelkezésének nevezi azt a szabályozást, amely megtiltotta a gyermekotthonoknak, hogy adományt fogadjanak el, és amit Magyar Péterék nemrég eltöröltek.

Az óbudai korrupciós botrányról, melyben az előző héten Fideszes, MSZP-s, DK-s és Momentumos politikusokat tartóztattak le, azt mondja:

Orbán Viktor távozott az ország éléről, „a rendőrség meg az ügyészség pedig eddig érinthetetlennek gondolt embereket talál meg. Milyen furcsa egybeesés. Biztos csak véletlen” - jegyzi meg szarkasztikusan.

Orbán egyébként szerinte „átváltott margitszigeti szatír üzemmódba, az ideje nagy részében rejtőzködik, de néha-néha felbukkan és a frászt hozza az emberre”, és

„szegény leeső farkú kis balfék, csacsi Németh Balázsra bízta az ellenállást” a migráns áradattal szemben.

Pottyondy emlékeztet: a Fidesz egy 2024-ben elfogadott uniós jogszabály ellen tiltakozott, és a négy hete hivatalban lévő Magyar Pétert támadta.

Kitér a „szívecske-gate” néven elhíresült esetre is. A Fidesz tüntetését pedig így értékeli:

„Hát úgy belehergelték magukat az ellenzéki létérzésbe, hogy a kormányalakítás után egy hónappal már ott tartanak, ahova Gyurcsány Ferenc körülbelül két év után jutott el. Vagy le. Volt itt terror, diktatúra, AVH, sztálinozás, nemzethalál, minden.”

Pottyondy szerint a Fidesz kommunikációja egy az egyben átvette a 16 évvel ezelőtti ellenzéki mondásokat, hirtelen fontos lett számukra a jogállam, a civil szervezetek és a demokrácia.

Szerinte „ezt az eszelősen görcsös identitászavart látva felértékelődik az ellenzék elmúlt 16 évének roncsderbije”.

A Fidesz ellenzéki szerepéhez képest az előző ellenzék „maga volt a Forma-1. Huth vergődő Gergőhöz képest az ajtónak rohanó Kunhalmi Ágnes egy Niki Lauda”.

Az Integritás Hatóság elnökének interjúját is kommentálja, aki arról beszélt, hogy az előző kormány miniszterei 2024 tavaszán arra kérték, ne végezze a dolgát, és miután ezt megtagadta, koncepciós ügyekkel, házkutatásokkal és a felesége fenyegetésével próbálták megtörni.

Felteszi a költői kérdést, hogy mennyire hihető, hogy hogy az állami vezetők száz- és ezermilliárdos vagyongyarapodása mellett egyedül a hatóság elnökénél „nem nézték el, hogy elbugázik néhány tízmilliót”.

Végül megemlíti Deák Dániel távozását a Megafontól

„Milyen izgalmas lenne kézbe venni a péniszszakértő őszinte önvallomását” aminek szerinte a „faszhegyező” remek cím lehetne.

Jókívánságát fejezte ki Tordai-Lejkó Gábor bajorországi magyar főkonzul házasságkötése alkalmából „hogy a Fidesz bukása után” egy hónappal végre összeköthette az életét a „jóképű bajor legénnyel”.

Pottyondy Edina új videója:


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
SZEMPONT
A Rovatból
Vidéki Prókátor: Ami az Orbán-rendszerben ment, az minden tekintetben teljes mértékben abnormális volt
Fülöp Botond, a Vidéki prókátorként elhíresült ügyvéd a Magyar Hang műsorában összehasonlította az 1990-es és a 2026-os rendszerváltást, és elmondta, miben más az Orbán-rendszer leváltása, mint a Kádár-korszaké. Szerinte ha a jogállam helyreáll, elkerülhetetlen lesz a volt miniszterelnök felelősségre vonása a családja gazdagodása miatt.
F. O. - szmo.hu
2026. június 10.



Fülöp Botond, a magát korábban a „Vidéki prókátor” álnév mögé rejtő ügyvéd volt a Magyar Hang Kompország című műsorának vendége, ahol a közéletbe való visszatéréséről, a kegyelmi ügy kirobbantásának hátteréről és a rendszerváltás utáni politikai helyzetről beszélt. Elmondta, hogy az élete nem változott meg negatív irányba azután, hogy a választások után felfedte kilétét. Állítása szerint ez is jelzi a magyarországi komoly változásokat.

„Igazából csak pozitív visszajelzések jöttek. Tehát egyetlenegy negatív visszajelzés nem jött, egy negatív tartalmú gyalázkodó vagy sértő hangnemű üzenetet nem kaptam” – fogalmazott.

Mint mondta, mindig is természetesnek tartotta a közéleti szerepvállalást. „Nagyon fiatal korom óta részt veszek a közéletben, névvel, arccal, mindenhogy, tehát számomra ez a normális állapot, és nagyon örülök annak, hogy a normális állapot, most úgy néz ki, hogy visszaállt Magyarországon” – mondta, hozzátéve, hogy a közéleti szerepvállalásait az ügyvédi munkájától szigorúan elválasztja.

Arra a kérdésre, hogy mi történt volna, ha a Fidesz nyeri a választást, nem tudott egyértelmű választ adni; úgy véli, egy újabb kétharmados győzelem esetén valószínűleg olyan lelkiállapotba került volna, hogy felhagy a közéleti írással: „Könnyen lehet, hogy úgy döntöttem volna, hogy nincs értelme”.

A kegyelmi ügy kirobbantása előtti időszakról elmondta, hogy a 2022-es választás után az egész országra jellemző apátiába süllyedt, és elhatározta, hogy kevesebb időt tölt politikai tartalmak fogyasztásával, mert nem látott reményt a közeli változásra.

„Álmomban nem gondoltam volna, hogy ez így egy-két éven belül meg fog történni” – jelentette ki.

A botrányt elindító információra egy kúriai határozat böngészése közben, szakmai munka során bukkant rá. Amikor a 444 megjelentette az erről szóló cikket, és beindult a lavina, az egyszerre volt számára ijesztő és jóleső érzés. Úgy fogalmazott, „egyfajta jóleső érzést is okozott, hogy ezt én okoztam, ezt én indítottam el”, és bízott abban, hogy az eseményeknek pozitív hozadéka lesz az ország számára.

Az ügy jogi és politikai hátterét elemezve Fülöp Botond kifejtette, hogy Novák Katalin és Varga Judit is súlyos hibákat követett el. Novák Katalinnal kapcsolatban úgy véli, egy komoly köztársasági elnök nem engedheti meg, hogy protekciós alapon járjanak ki nála közjogi döntéseket, és fel kellett volna mérnie a politikai kockázatokat is. Varga Judit felelősségét az ellenjegyzési jog természetével magyarázta, amely szerinte a felelősség átvállalását jelenti a kormány részéről.

„Tulajdonképpen közjogi értelemben Novák Katalin nem terhelte felelősség. Tehát ha Novák Katalin azt mondta volna, hogy a kormány magára vállalta az én egyébként rossz döntésemért a politika és a közjogi felelősséget, és én meg innentől kezdve mosom kezeimet, akkor tulajdonképpen jogi értelemben Novák Katalinak igaza lett volna” – magyarázta.

Véleménye szerint egy komolyabb alkotmányos hagyományokkal rendelkező országban az ügy kormányválságot okozott volna. A parlamenti vizsgálóbizottság munkájától nem vár sokat.

„Csodálkoznék azon, hogyha a parlamenti vizsgálóbizottság előtt megjelenő bármelyik személy, ha valóban van köze, akkor ezt ott elmondaná, hogy van köze” – mondta az Orbán család esetleges érintettségére utalva.

Saját életútjáról elmondta, hogy bár gépészmérnöki diplomát szerzett, mindig is humán beállítottságú volt, és a rendszerváltás idején, 19 évesen aktívan politizált az MDF-ben. Később elvégezte a jogi egyetemet, majd hat évet dolgozott az Európai Bíróságon Luxemburgban. A hazatérését a hazaszeretettel és azzal indokolta, hogy mindig is ügyvéd szeretett volna lenni. „Az ember igazán boldog, igazán teljes életet, azt a hazájában tud élni” – idézte Eötvös Józsefet.

Az Orbán-kormány és az Európai Unió konfliktusát Fülöp Botond logikus következménynek tartja. Szerinte a Fidesz hatalomgyakorlása összeegyeztethetetlen volt az uniós értékekkel, ezért az ebből fakadó konfliktusokat egy Brüsszel-ellenes narratívával kellett leplezniük a szavazóik előtt.

Azt a döntést, hogy a hatalom megtartása érdekében lemondtak az országnak járó uniós forrásokról, egyértelműen nemzetárulásnak nevezte: „Erre szerintem nincs jobb szó, ez konkrétan nemzetárulás volt”.

Azt is hozzátette, hogy az Orbán-kormány működése minden tekintetben abnormális volt.

„Ami itt az Orbán rendszerben ment, az minden tekintetben teljes mértékben abnormális volt, és olyan mértékben volt ellentétes a nemzeti érdekeinkkel, hogy szerintem ez mégis sokkal inkább elmondható volt rájuk, mint akár a 80-as évek késő Kádár-rendszerére”

– jelentette ki.

Az interjúban összehasonlította az 1990-es és a 2026-os rendszerváltást. Úgy látja, a mostani fordulat sokkal inkább a nép által kiharcolt esemény volt, szemben a '90-es, elitek által letárgyalt váltással.

„Ez sokkal inkább a társadalom által akart, várt és kiharcolt változás volt, mint a 90-es” – mondta. Szerinte az Orbán-rendszert a társadalom jelentős része jobban gyűlölte, mint a késő Kádár-korszakot, amivel sokan pozitívan tudtak azonosulni.

„A Kádár-rendszerrel a magyar társadalom nagy része pozitív módon tudott azonosulni. Én arra nem számítok, hogy a Kádár nosztalgiához hasonlóan majd egyfajta Orbán-nosztalgia is ki fog alakulni.”

Az új kormány előtt álló kihívásokról és az igazságtétel kérdéséről is beszélt. A közjogi méltóságok eltávolítását azzal indokolta, hogy itt nem egy normális kormányváltás, hanem egy maffiaállam lebontása zajlik, ugyanakkor elismerte, hogy ez egy normális jogállamban elfogadhatatlan lenne.

„Egy normális jogállami működés során egy új többség alkotmányozó hatalmat szerez, és ezt arra használja fel, hogy idő előtt megszünteti közjogi méltóságok megbízatását, ez álláspontom szerint sem férne össze mindazzal, amit mi a jogállamról gondolunk” – vezette fel, majd így folytatta: „Itt arról van szó, hogy egy maffiaállamot kell lebontani<, és helyébe fel kell építeni egy jogállamot. A magyarok, akik a Tisza Pártra szavaztak, kifejezetten arra adtak felhatalmazást a Magyar Péternek, hogy ezt a rendszerváltást valósítsa meg”.

Úgy véli, az Orbán-rendszer lényege az volt, hogy a jogállami intézményeket a saját embereikkel töltötték fel.

„Ők azáltal tudták ezt a jogállami működést kisiklatni és elvinni egy maffiaállam felé, hogy megfelelő embereket helyeztek a megfelelő pozíciókba” – magyarázta.

Emiatt szerinte „azok a közjogi szereplők, akik egyébként a maffiaállamot kiszolgálták, méltatlanná váltak arra, nem is élvezik a társadalom bizalmát sem, hogy ők egy jogállomban is közjogi méltóságot töltsenek be.”

Az eltávolításuk azért is szükséges – tette hozzá –, mert „ők ennek a maffiarendszernek személyükben is jelképeivé váltak.”

„Az egész, amit mi elszámoltatásnak nevezünk, ez lényegében semmi mást nem jelent, mint hogy az országnak úgy kellene működnie, ahogy egyébként tényleg a jogszabályok szerint kell.”

Ennek következménye szerinte egyértelmű: „Ha az állam mostantól kezdve úgy működik, ahogy egy jogállamnak kell, hogy tényleg kompromisszumok nélkül, kíméletlenül működik a törvény előtti egyenlőség, akkor mindenki, aki bűncselekményt követett el, azért menni kell, és őellene büntetőeljárást kell indítani.” Úgy véli, ez Orbán Viktorra is vonatkozik.

„Azt, hogy egy politikai vezető regnálása alatt a családjának minden tagja milliárdos lett, a gyerekkori barátja milliárdos lett, és őt ezért semmilyen adott esetben büntetőjogi felelősség ne terhelje. Hát ez azért szerintem elég nagy fantázia kell, hogy ezt így elképzeljük” – fogalmazott.

Az interjú végén elmondta, hogy Magyar Péterrel még nem találkozott, és az új kormány részéről sem keresték, de nyitott lenne egy felkérésre. „Ha olyan feladatra érkezne mondjuk megkeresés vagy felkérés, ami úgy érzem, hogy nekem való, és legalább olyan mértékben hasznosnak is látom a közösség, a nemzet számára, mint a mostani munkámat, akkor persze, akkor nyitott lennék rá” – árulta el.

A teljes beszélgetés:


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

SZEMPONT
A Rovatból
„Sajnos nem veled nevetünk” – Jámbor András szerint a Micimackó-ügybe belebukó Németh Balázs a magyar parlamentarizmus teljes történetének legnagyobb beégését produkálta
A korábbi országgyűlési képviselő Facebook-posztban bírálta Németh Balázs fideszes képviselőt a parlamenti felszólalása miatt. Németh egy Pottyondy Edina-idézetet értett félre, amiért Tanács Zoltán miniszter magyarázta el neki a Micimackót.


Jámbor András egy friss Facebook-posztban reagált arra a parlamenti jelenetre, amelyben Németh Balázs fideszes képviselő félreértelmezett egy irodalmi idézetet. A bejegyzés szerint a képviselő ezzel kommentálta „saját és egyben a magyar parlamentarizmus teljes történetének legnagyobb beégését”.

Jámbor úgy véli, most jött rá, mi a szerepe a fideszes politikusnak.

„Ő egy nevettető. Bús napokon, amikor aggódunk, hogy jön-e a béremelés, mi lesz a devizás törvény valójában, le tudjuk-e hívni az EU-s pénzeket, börtönbe kerülnek-e a Fidesz rendszer bűnösei — a közelben élőknek jön Balázs, és jókedvet csempész a napjukba.”

Jámbor ironikusan köszönetet mond a délutánért, és további posztokat kér az ügyben, de csak „lefekvési idő után, mert a gyerekek megijedtek az előbb, hogy az apjuk miért röhög visítva ilyen hangosan percekig”.

A bejegyzést azzal a megjegyzéssel zárja: „sajnos nem veled nevetünk”.

A fideszes képviselő kedden, a gyűlöletkeltő politikai reklámokról szóló parlamenti vitában idézett Pottyondy Edina egyik videójából. A „leeső farok” kifejezést gyűlöletkeltő tartalomnak minősítette, mire a teremben derültség támadt. Tanács Zoltán tudományos és technológiai miniszter magyarázta el Némethnek, hogy a mondat valójában A. A. Milne klasszikus meséjére, a Micimackó egyik karakterére, Füles elveszett farkára utal.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

SZEMPONT
A Rovatból
Török Gábor szerint ez volt a Fidesz egyik legnagyobb hibája Magyar Péterrel szemben a kampányban
A politikai elemző úgy véli, Rétvári Bence, a KDNP frakcióvezetője megmutatta, hogy másfajta stratégiát is követhetett volna a Fidesz arra, hogy a Tisza Párt elnökét támadja. A korábbi kormánypárt azonban más taktikát választott, ami a kampány egyik legnagyobb hibája volt Török Gábor szerint.
DKA - szmo.hu
2026. június 09.



Török Gábor politikai elemző Facebook-posztban elemezte röviden a Fidesz–KDNP Magyar Péterrel szembeni kommunikációs stratégiáját. Ennek propóját az adta, hogy Rétvári Bence, a KDNP frakcióvezetője a parlament keddi ülésén ismét arra emlékeztette Magyart, hogy korábban a Fidesz oldalán állt.

„16 évből 14 évig Ön velünk volt, Ön is fideszes volt – mondja most már nem először Rétvári Bence a parlamentben Magyar Péternek. Érdekes lett volna, ha ezt a stratégiát alkalmazza a Fidesz-KDNP 2024 után az új politikai szereplővel szemben” – jegyezte meg a politikai elemző.

A Fidesz ehelyett a folyamatos baloldalizást választotta, ami a kampány egyik legnagyobb hibája volt Török Gábor szerint.

Ugyanis ez a stratégia sokat segített abban, hogy Magyar Péter hiteles szereplővé, egyfajta „kalapáccsá” válhatott az ellenzéki szavazók számára.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk