prcikk: Az év egyik legjobb koncertjét adta Budapesten a OneRepublic | szmo.hu
KULT
A Rovatból

Az év egyik legjobb koncertjét adta Budapesten a OneRepublic

Az amerikai OneRepublic olyan koncertet adott Budapesten, amire nagyon sokáig emlékezni fogunk.


Sok magyar rajongó álma vált valóra akkor, amikor tavaly kiderült, hogy az amerikai együttes végre Budapestre látogat. A Sportarénában pedig olyan koncertet adtak, amire nagyon sokáig emlékezni fogunk.

Ha valaki ismeri a OneRepublic munkásságát, az tudja, hogy műfajilag nagyon nehéz meghatározni, milyen zenét is játszik Ryan Tedder és bandája, ám abban mindenki egyetért, hogy a professzionális szint náluk mindig magától értetődő. Legutóbbi nagylemezükön nehéz bármi kivetnivalót találni, és az erről elnevezett Native Tour is ebben a szellemben zajlik.

Először kicsit aggódtunk, hogy a rendkívül sűrű turné mennyire megy a minőség rovására. Aztán hamar bebizonyosodott, hogy hiába a tegnapi zágrábi koncert és a holnapi linzi fellépés, Ryan Tedder bármelyik Duracell-nyuszit lenyomja, úgy ugrálta és táncolta körbe a színpad minden pontját – eközben pedig minden hang a helyén volt, sőt, egy-két plusz hajlítás is belefért.

one1

A színpadtechnika adta lehetőségeket maximálisan kiaknázta az együttes, a dalok közben kivetítőkön láthattunk videókat és time-lapse képeket, a Good Life című dal esetében például Budapestről. Az együttes egyik legismertebb dalának végén pedig egy óriási magyar zászló virított az együttes mögött. Ryan Tedder persze ezen kívül is jó érzékkel tudott a közönség kedvére tenni: magyarul köszönt, elmondta, hogy mennyire gyönyörű város Budapest, és mi, magyarok, milyen szerencsések vagyunk, hogy itt élhetünk. Az együttes ezenkívül George Ezra Budapest című dalával is meglepte a magyar közönséget.

A koncert önmagában is nagyon színvonalas és szórakoztató volt, de a frontember amikor csak lehetett, bevonta a nézőket, énekeltetett mindenkit, felkapaszkodott az egyik páholyba, kézi kamerával közvetítette a koncertet, a végén pedig felhívott egy lányt a színpadra, aki aztán segíthetett a ráadás dalt egy tableten keresztül élőben közvetíteni az együttes nem jelen lévő rajongóinak.

A dallista természetesen a legutóbbi albumra épül, ám az olyan slágerek mellett, mint a Something I Need, az I Lived, vagy a Feel Again felcsendültek régi nagy kedvencek is, a fent említett Good Life-on kívül óriási üdvrivalgás köszöntötte az együttes egyik legismertebb szerzeményét, az Apologize-t.

Az együttes tagjai időről időre átrendezték soraikat, a koncert egy részére például a nézőtérre benyúló kifutóra költöztek, így gyakorlatilag körülölelte őket a nézősereg, majd újra visszatértek a színpadra. Mindeközben folyamatos interakcióban voltak a közönséggel, volt sok énekeltetés, repülő pengetők, pacsik, Tedder a saját telefonjával is videózott és fotózott, sőt még arra is volt ideje, hogy gyorsan felköszöntse az egyik rajongót, egy cseh zászló lengetőnek pedig anyanyelvén kívánt jó estét.

Kétségtelen, hogy a OneRepublic az év egyik legjobb koncertjét adta Budapesten, és bárki is érkezik ezután, elég magas lécet kell átugrania, ha versenyben akar maradni. Barátságos profizmus: ezekkel a szavakkal lehetne legjobban összefoglalni ezt a lenyűgöző koncertet, és persze azzal a reménnyel, hogy hamarosan viszontlátjuk az amerikai együttest.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KULT
A Rovatból
Itt nézheted élőben a Rendszerbontó Nagykoncertet
Pénteken délután és este a Hősök terén rendezik meg a Polgári Ellenállás Rendszerbontó Nagykoncertjét. Mutatjuk, hol nézheted a rendezvényt, ha nem tudsz ott lenni.


Április 10-én, pénteken rendezik meg a Polgári Ellenállás Rendszerbontó Nagykoncertjét a Hősök terén, ahol több mint ötven előadó ad elő rendszerkritikus dalokat. A szervezők szerint a rendezvény célja, hogy a kultúra eszközeivel formáljon közösségi élményt, és hangerőt adjon a társadalmi elégedetlenségnek a választást megelőző napokban. Gyülekezés 15 órától, kezdés 16 órakor.

Fellépők 16:00 és 18:30 között:

  • Beton.Hofi
  • Chandler B.
  • Detto
  • Dzsúdló
  • Európa Kiadó
  • Felső Tízezer
  • Filo
  • Funktasztikus
  • Fucky & Fekete Kobra
  • Füstös
  • Imre Fia Imre
  • Keleti András
  • Központi Hatalom
  • Mehringer Marci & Balkán VIP
  • Molnár Tamás
  • Mudfield
  • Nyers (Czutor Zoltán és Czutor Győző)
  • Tha Patkányz
  • Peety
  • Sickratman & Pettik Ádám

Fellépők 18:30 és 21:00 között:

  • Bankrupt
  • Brumiko
  • Dé:Nash
  • Galaxisok
  • G Ras
  • HRflow
  • Hétköznapi Csalódások
  • Hősök
  • Kardos-Horváth János
  • Killakikitt
  • Laár András & Mantraflow
  • Mikee Mykanic
  • NB feat. LoT
  • NKS
  • Pajor Tamás
  • Sisi & Krúbi
  • Vilmányi Benett

Fellépők 21:00 és 23:00 között:


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
KULT
A Rovatból
Elképesztő tömeg a Rendszerbontó Nagykoncerten - Mutatjuk a délután legérdekesebb pillanatait a Hősök teréről
Pontosan 16 órakor elkezdődött a Rendszerbontó Nagykoncert a Hősök terén. A fellépő művészek mindenkit arra buzdítanak, hogy menjenek el szavazni.


Pontosan 16 órakor elkezdődött a Rendszerbontó Nagykoncert a Hősök terén. A tömeg másfél órával később már a Kodály köröndig állt, a színpadról pedig két nappal a választások előtt egyre erősebb politikai üzenetek hangzottak el prózában és dalban.

Az est házigazdája, Tóth Jakab a tömeg méretét azzal érzékeltette, hogy „a Deák téren nem áll meg a metró, annyian jövünk”.

„Csináljuk meg az ország legnagyobb rendszerváltó nagykoncertjét. Legyen ez egy kurva jó este” – mondta a műsorvezető.

A színpadon a fellépők sem fogták vissza magukat. Mehringer Marci arra kérte a közönséget, hogy vasárnap mindenki menjen szavazni, és arról beszélt, hogy míg az apja rendszert váltott, most az ő korosztályán a sor.

A közhangulatot Dzsúdló is megfogalmazta, amikor színpadra lépett:

„Tudom, hogy mindenkinek nagyon kivan már a f****, mindenki nagyon türelmetlen, nagyon várunk egy napot.”

A rendezvényen Vilmányi Benett színművész elszavalta Petőfi Sándor Akasszátok föl a királyokat! című versét, amit a közönség több ponton is tapssal szakított meg – írta a Telex.

A program három blokkban, késő estig tart.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KULT
A Rovatból
Fotók: így gyülekeznek az emberek a Rendszerbontó Nagykoncert helyszínén
Friss képeink a Hősök teréről: folyamatosan érkeznek az érdeklődők az ország minden részéből az egyedülálló rendezvényre
F. O. / Fotó: - szmo.hu
2026. április 10.



Pénteken a Hősök terén rendezik meg a Polgári Ellenállás Rendszerbontó Nagykoncertjét, ahol több mint 50 előadó ad elő rendszerkritikus dalokat. A szervezők szerint a rendezvény célja, hogy

a kultúra eszközeivel formáljon közösségi élményt, és hangerőt adjon a társadalmi elégedetlenségnek a választást megelőző napokban.

Az érdeklődők már kora délután elkezdtek gyülekezni a helyszínen, íme a legfrissebb képek a Hősök teréről:


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KULT
A Rovatból
Ha rátok nézek, úgy érzem, hogy van jövője ennek az országnak - Kiss Tibi, Azahriah, Beton.Hofi a Rendszerbontó Nagykoncerten
Rengeteg ismert énekes, rapper, előadó sorakozott fel a hat órás koncerten. Volt, aki csak játszott a színpadon, de sokan üzentek is a százezres tömegnek, mint például a Quimby frontembere.


A délután egyik legnagyobb ovációját Beton.Hofi kapta, aki a Be vagyok zárva című dalát adta elő, majd a Pokol elejének acapella verzióját is elénekelte. Végül úgy búcsúzott: „Isten óvja Magyarországot, veletek vagyunk! Szeretlek titeket!”

Dé:Nash szóba hozta Orbán Viktor és Putyin lehallgatott beszélgetését: „A kisegér annak idején azt mondta, hogy az oroszoknak ajtót kell mutatni. Hatalomra kerülvén azonban az ajtót nem mutatta, hanem nyitotta; szélesre tágasra” - jelentette ki.

Saiid, a Akkezdet Phiai volt tagja slamjében az egyenruhásoknak is üzent: „Magyar katona, magyar rendőr, ha támad a nép, ne várjatok, hogy támadjon, inkább álljatok most át! Vagy inkább véditek a temus Ceausescu aranybudiját?” De ő nemcsak a saját szerzeményét adta elő, de felkonferált egy klipet is, amit a Szőlő utcai borzalmak ihlettel. Beatbull és Kicsi Arc alkotása az egyik lemgerázóbb része volt a rendezvénynek.

A Carson Comából Héra Barnabás „Ruszkik, haza” skandálással nyitott, majd Bóna Zsombor gitárossal közösen eljátszották a Nagykabát című számukat. „Ha nem akartok olyanok lenni, mint Orbán Viktor, énekeljetek velünk” - szólította fel a tömeget egy ponton Barnabás.

„Ha rátok nézek, úgy érzem, hogy van jövője ennek az országnak. Halleluja” – mondta Kiss Tibi, a Quimby frontembere, mielőtt eljátszották a Forradalom című számukat.

Bródy János közösen lépett fel az Ivan and the Parazol frontemberével, Vitáris Ivánnal. „15 évvel ezelőtt írtam egy dalt, amit most el fogok játszani Iván barátommal, de remélem, hogy a jövő héten ez a dal már nem lesz érvényes. Azok kik most jönnek, remélem, már nem lesznek ugyanazok” – mondta, mielőtt elénekelték az Ezek ugyanazok című számát.

A legjobban várt előadó egyértelműen Azahriah volt, aki külön átírattal készült. Hatalmas taps fogadta, ő azonban külön semmit nem üzent, viszont mindenkinek megköszönte, hogy eljött.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk