A játék tematikája köré szerveződik idén az Országos Széchényi Könyvtár nagysikerű irodalmi-kultúrtörténeti programsorozata, a KönyvTÁRlat.

A novemberi rendezvény előadója Nádasdy Ádám, aki a műfordító és a nyelv kapcsolatáról, valamint a fordítás révén játékra alkalmat adó nyelvről beszél: az Arany János-emlékévhez kapcsolódva elsősorban Arany Shakespeare fordításairól. Nádasdy Ádámmal Molnár Zsuzsanna beszélget.

- Arany János fordítói munkája kerül előadása középpontjába, elsősorban a Szentivánéji álom fordítása. Aligha véletlen, hogy erre a drámára esett a választása, hiszen ezt a művet ön is lefordította. Miért szükséges időről időre újrafordítani egyes irodalmi műveket?

- Színházak megrendelésére dolgozom, ez a munka is így készült. Előfordul, hogy a színházi alkotók úgy érzik, szükség van egy frissebb szövegre. Vélhetően inspiratív, ha a szöveg változik. A jelmezeket is megújítják. Előfordulhat, hogy egy adott színházban 20 évvel ezelőtt is játszották a Rómeó és Júliát, feltételezhetően a kosztümök még megvannak, elő lehetne venni azokat is, de nem ezt teszik. Hasonlóan fordulhatnak a rendezők a nyelvhez.

- A színházi munka, vagyis a megrendelő felől közelítette meg a kérdést. A színház azonban nem működhetne a nézők nélkül. A befogadó felől vizsgálva a témát az olvasóra is gondolnunk kell, hiszen ezeket a műveket olvassuk is.

- Ez nehezebb kérdés. Egy régebbi szöveg a színházi előadást lefékezheti. Nagyon kosztümössé teheti. Amikor a Hamletet fordítottam, beszélgettem színészekkel, akik korábban Arany fordításában játszották a darabot, és eleinte gyanakvással fogadták az én munkámat. De aztán úgy fogalmaztak, hogy amikor Arany szövegét mondják, úgy érzik magukat, mintha gyönyörű, de súlyos brokátból készült ruhát viselnének, ami lefékezi a mozgásukat.

A ruha példájánál maradva: az én szövegemet melegítőnadrághoz hasonlították, amiben szabadon mozog a testük. Ezt dicséretnek vettem.

A színházban a pillanatnyi hatással kell dolgozni. Ha a nézőnek hosszan el kell gondolkodnia azon, hogy mit is hallott, miről van szó, az megnehezíti a befogadást. Olvasás közben ez másként működik. Az olvasó leengedheti a könyvet, elgondolkodhat, újra és újra elolvashat egy szövegrészt, visszalapozhat a korábbi oldalakra. Többektől hallottam már, hogy egy-egy új fordítás – nemcsak az enyém, hanem pl. nagy elődömé, Mészöly Dezsőé – arra ösztönzi az embereket, hogy az új fordítás olvasása során elővegyék a korábbiakat is, és azoknak ismét nekifussanak. Ebben az esetben talán jobban érthetővé válik a mű, egyes összefüggéseket könnyebben fel lehet fedezni, és nem utolsósorban észrevehető, hogy milyen szépen fordítottak a régiek, hogyan játszottak a nyelvvel.

- A Szentivánéji álom esetében – amely a KönyvTÁRlat keretében tartott előadásának is témája lesz – milyen játékokkal élt a fordítás során?

- Számomra izgalmas volt a tegezés-magázás kérdése. A korábbi fordítók nem éltek ezzel a lehetőséggel, a szereplők tegező formában szólították meg egymást a műben. Én viszont úgy éreztem, hogy pl. a mesteremberek esetében érdemesebb megragadni a magázás lehetőségét. Az eredeti szövegben is így fogalmazott Shakespeare, hiszen az 1590-es években az angolban még élt a magázás. De nem kell ilyen messzire menni az időben, hiszen még én is ismertem öreg szakikat, akik magázták egymást, ami teljesen természetes volt. A szövegben a mesteremberek magázódásának köszönhetően megváltozik a levegő amikor ők vannak színen.

- Milyen hasonló játékokat fedezhetünk fel Arany János fordításában?

- Amikor a mesteremberek a saját darabjukat adják elő – hiszen ők egy amatőr színtársulat tagjai – olykor eltévesztenek egyes finomkodó szavakat, kifejezéseket. Az egyik helyen Shakespeare az odorous kifejezést használja, ami azt jelenti: illatos. Ehelyett az egyik szereplő odioust olvas, ami az utálatos megfelelője. Ez a baki nagy nevetést okoz, mert pont az ellenkezője hangzik el annak, aminek kellene. Arany úgy oldotta meg ezt – teljesen szabadon és elszakadva az eredeti szövegtől – hogy a virágok báj-illata helyett virágok háj-illatát mondat a szereplővel. Ehhez érdemes tudni, hogy a háj a magyar paraszti kultúrában csemege volt. A zsiradék gusztusos komponense volt az ételeknek. Gondoljunk csak a hájas tésztára vagy a töpörtyűre. Ma már furcsa ez a megközelítés, hiszen nem érezzük ínycsiklandó ételnek a hájat, 150 évvel ezelőtt azonban ez másként volt, és Arany egy erősen paraszti, vidéki kontextusba helyezte ezeket az embereket.

Arany fordítása nagyon más színnel van festve, mint az eredeti.

Shakespeare-nél sznobságról van szó, a szereplők latin és francia eredetű szavakat tévesztenek el. Mintha az exkuzálom magam helyett azt mondaná valaki, hogy exhumálom magam. A humornak ez a fajtája a kispolgár feltörekvő sznobságára utal. Aranynál ez nem jelenik meg. Ő úgy gondolkodott, hogy ha magyarra fordít, akkor legyenek magyarok a szereplői, és ezt többek között az imént említett megoldással tudta érzékeltetni.