KULT
A Rovatból

„Az álmom az, hogy fejtegessem magam, mint egy kis babot” – megnéztük az X-Faktor Tábor 2. részét

Tóth Andi a legcéltudatosabb mentor az X-Faktor történetében, Valkusz Milán viszont még nincs kész erre. Megnéztük az X-Faktort.


Az X-Faktor idén meglehetősen elnyújtotta a válogatókat, cserébe úgy döntött, nem lesz mentorház, hanem a székesfeladat végére a mentorok ki is választják a csapatukat az élő show-ba. Az előző héten Majka és Gáspár Laci rakta össze a teamet, most pedig Tóth Andin és Valkusz Milánon volt a sor.

Eddig sem titkoltam, hogy számomra Andi a legszimpatikusabb a mentorfelhozatalból. Bár kapható a hülyéskedésre, van humora, sokkal következetesebb és profibb a hozzáállása, mint a fiúknak. Az is tetszik benne, hogy míg Majka azt vallja, az egyéniség és a színpadi a legfontosabb, Lacinál pedig – saját bevallása szerint – 95% az ének, addig Andi sokkal inkább azt képviseli, amit hiányolni szoktam: legyen jó énekes, és legyen jó színpadi jelenléte is. Nála 30-70% az arány az éneklés javára. Ráadásul a Tábor első körében ő választotta magának a legkevesebb versenyzőt.

Mindez azt sugallja, hogy tudja, mit akar.

Fica Johanna nem aprózta el, Roberta Flack Killing Me Softlyját énekelte, amit sokan nagyon nagy dalnak tartanak. Én nem tartozom közéjük. Elismerem, van egy fülbemászó refrénje, de összességében tömény unalom. Laci szerint Johanna kicsit ízléstelenül énekelt, Milánt sem nyerte meg. Majka ettől függetlenül adott volna széket, ha csak átmenetileg is.

Andi is hiányolta a vért a produkcióból – persze azt, hogy mennyire volt gyenge mi, nézők csak abból sejthetjük, hogy milyen nyúlfarknyira vágták az előadást a tévések –, de azért egy billegő széket adott Johannának.

A Duo Melody Katona Kláritól a Vigyél elt adta elő elég halványan. Majka és Laci nagyon győzködte Andit, hogy ültesse le őket, de hiába, a mentorhölgy nem kegyelmezett nekik. Az sem ingatta meg, hogy Laci megkérdőjelezte a döntését.

„Fel voltam rá készülve, hogy az élő fába is belekötnek mentortársaim.”

Balázs Kamilla is Lacinak tetszett jobban, de hát sajnos ez most Andi csapata. Anna és Dawyd produkciójánál Andi már egyenesen úgy érezte, hogy Laci trollkodik vele, ennek ellenére ők sem kaptak széket.

Takács Marcsi a Good Morning Sunshine-t énekelte. Laci már a produkció közben odasúgta Milánnak, hogy erre széket kell adni. Én nem tudom, Laci melyik műsort nézte, a tévé előtt ülve nagyon rossznak tűnt. A kiejtés egy dolog, de a hangok sem voltak a helyén, és az egészben volt valami nagyon cringe, hogy gyermekem szavajárásával éljek.

A mentortársak szemmel láthatóan nem tudták feldolgozni, hogy Andi nem akar buszmegállót játszani: csak azokat ülteti le, akikről adott pillanatban tényleg úgy gondolja, hogy vinné az élő show-ba.

Számomra a 17 éves Zilincki Nóra Hanna volt az első, akit leültettem volna. Már a válogatón is szétszedte a házat a Proud Maryvel, és most, a Livin’ on a Prayerrel sem vallott szégyent. Andi egyenesen tíz évvel korábbani önmagát látta benne.

Kivételesen a mentorok közt sem volt vita. Mondjuk Milán kicsit furcsa hasonlatot használt: Te voltál a kiscica, aki játszott a gombolyaggal, és a gombolyag volt a Livin’ on a Prayer. Nem tudom, hogy juthatott eszébe erről a produkcióról kiscica. Inkább egy tigris. Andi leültette – Nórát, nem Milánt – és még Lacival is kibékült.

Kundra István Zsombor a Felszarvazottak balladájával próbálta elvarázsolni a mentorát – kicsit túlripacskodva –, Boer Enikő Anna pedig Charlie dupla whiskyjével. Enikő már csak aranyos személyiségével is meggyőzte Andit. Zsombor erős kritikát kapott, de Andi ezzel együtt széket adott neki. Az elsőként leültetett Johanna bánta.

Johanna búcsúzóul még megajándékozott minket a nap mondásával:

„Az álmom az ugyanúgy az, hogy fejtegessem magam, mint egy kis babot.”

Beteltek tehát a fehér székek, de senki sem ülhetett nyugodtan, hiszen hátra volt az évad egyik nagyágyúja, Monika Pike, azaz Csuka Mónika, aki rögtön azzal kezdte, hogy a piros székre pályázik.

Mónika Zöld erdőben jártam című saját dalát hozta, és jól tette. Kezdem úgy érezni, hogy a helyszínen más hangot hallanak a mentorok, mint mi a tévé előtt. Laci oda súgta Majkának, hogy „hamis”, amit én egyáltalán nem érzékeltem. Korábban viszont olyan énekeseket ajnároztak, akik otthonról nagyon hamisnak tűntek.

Laci és Majka szétszedték Mónikát, Milán piros széket adott volna neki. Andi Móniban látta a legnagyobb motivációt a versenyzők közül, ezzel győzte meg, és Milánnal egyetértve rögtön a piros székre ültette.

Jánosnak és Ancsinak nem volt könnyű helyzete, Andi kereken meg is mondta, hogy azok, akik a székeken ülnek, mozdíthatatlanok, de azért hajrá. A mentortársak hiába győzködték, Ancsit haza is engedte. Jánosnak adott egy esélyt: párbajoznia kellett Zsomborral. Zsombi bármennyire is szimpatikus karakter, a párbajban kiderült, hogy János sokkal jobb énekes. Andi viszont a szívére hallgatott, Zsombiban lát többet, ezért őt választotta.

Kovács Zoltán Zakeus maradt utoljára, aki saját dallal érkezett. Jó karakter és dalszerző, de nagyon hamisan énekelt. Andi konkrétan oda akart menni megpofozni. Le is állította, és adott neki még egy lehetőséget: énekeljen másik dalt. Sajnos ez sem segített, most is nagyon hamisan énekelt, ezért számára véget ért az X-Faktor.

Elérkezett az igazság pillanata. El kellett dönteni, hogy a három fehér székes versenyzőből ki menjen haza.

Andi céltudatosságát mutatja, hogy összesen egyetlen egyszer cserélt versenyzőt.

Nem okozott meglepetést, hogy Nóri és Enikőnek kellett párbajoznia. Enikő a dalválasztásával belopta magát a szívembe. Nem is emlékszem, hogy valaha hallottam volna zenei tehetségkutatóban Creedence Clearwater Revivalt. De aztán jött Nóri az I’m Still Standinggel, és akkorát énekelt, hogy nem volt kérdés, neki kell továbbjutnia.

Andi ugyan kritikus volt, szerinte Nóri kicsit túljátszotta a dalt, de úgy érezte, sokkal jobban akarja a továbbjutást, Enikő kicsit elengedte.

Így tehát kialakult Andi csapata: Mónika, Nóri és Zsombi.

Már csak a Milán-csapat volt hátra. Valkusz Milán nagy kérdőjel számomra. Bár alapjában véve szimpatikus fiatalember, és az elején sokat vártam tőle, mostanra úgy érzem, hogy még nem áll készen a mentori szerepre.

Folyamatosan az a benyomásom, hogy próbál valamilyen lenni, de maga sem tudja még, mit akar.

Mondhatnák, hogy persze, fiatal még, de Andi három évvel fiatalabb nála, mégis ezerszer határozottabb.

„Olyan embereket keresek, akiket a nézők szívesen néznének, rajongani tudnak értük, és tudnak saját dalt hozni” fogalmazta meg az ars poeticáját.

Milán helyzetét nehezítette, hogy egy versenyzőt elhozott Majka csapatából, így a szabályok szerint Krisztián már széken ülve kezdte ezt a fordulót. Kicsit csalódott voltam, azt hittem, hallhatunk tőle még egy saját nótát.

Az amerikai Steve Major – akár csak korábban Monika Pike – mindjárt a piros széket célozta meg. Az Aerosmith Dream Onja alkalmas is arra, hogy valaki beénekelje magát az élő show-ba. Majka szerint Steve-ben pont megvan az az előadásmód, mint amit másoknál hiányolt. Laci soknak érezte. Milánnak tetszett, úgyhogy ha a piros szék nem is jött össze, de Steve leülhetett.

A biztató kezdetet kiábrándító folytatás követte. Milán sorra szórta ki a valóban nem túl meggyőző énekeseket. Többek között Czeglady is elvérzett.

Egyedül a 14 éves Kovács Dorina Cintia nehezítette meg a dolgát, azzal, hogy magázta Milánt, aki viszont teljesen belezavarodott, hogy akkor ő hogy is szólítsa a fiatal lányt. Milánnak ez a tegezés-magázás tényleg nem erőssége, amikor interjúztam vele, engem például nem mert visszategezni.

Szappanos Kata – aki tavaly a Voice-ban is megfordult – dalválasztása annyira nem jött be Milánnak – Lana Del Rey-től a Videogames –, de ennek ellenére kapott széket. Igaz, nem örülhetett soká.

Suhai Soma azzal vált emlékezetessé a válogatóban, hogy ő az a srác, aki mostantól csak Nóra nevű lányokkal randizhat, hogy illeszkedjenek a dalaihoz.

Egész pontosan az történt, hogy elkezdett írni egy dalt Nóra nevű barátnőjéhez, akivel közben szakítottak, de megtetszett neki egy másik lány, akit hogy, hogy nem, ugyancsak Nórának hívnak. Ezért most már neki szól a dal. Hogy Nóra mit gondol, nem tudjuk, Katának viszont fel kellett állnia.

Innentől kicsit szürreális irányt vettek az események. Következett az ukrajnai Tronko Alina, művésznevén Allymuse, és felrobbantotta a színpadot a Wrecking Ballal. Mindenkit levett a lábáról – kivéve Milánt. Soma bármilyen aranyos és tehetséges, Alina más szintet képviselt, nyugodtan cserélhettek volna.

Milán azonban nem így érezte, megmakacsolta magát, és elküldte Alinát. Majka jóformán az adás végéig nem tért magához a döbbenetből. A mentorok innentől kezdve kicsit levették a kezüket Milánról, aki sorra küldte el a jobbnál-jobb énekeseket.

Mondjuk Szula János Benjamin alaposan mellényúlt a dalválasztással. Már maga Presser Gábor is megmondta annak idején a Megasztár egyik válogatójában, hogy a Neked írom a dalt nem tehetségkutatóra való. Mivel a dal nagy részében ugyanazon az egy hangon kell énekelni, nem alkalmas arra, hogy egy énekes megmutassa a kvalitásait.

Kiesett Dorina is, akit még a Tábor első felében leválasztottak párjáról, Szabiról. Anyukája alaposan meg is mondta a magáét a stúdión kívül:

„Nem négy ember fogja megmondani, ki a legjobb!”

Itt és most? De.

Ekkor következett az egész Tábor talán legnagyobb húzása, Milán végre megcsillogtatta, hogy pár év edződéssel még akár jó képernyős figurává is válhat.

Történt ugyanis, hogy a rapper Darab Viktor „Vade" meggyőzte, viszont fel is adta a leckét: kit állítson fel?

Milán végül egy váratlan húzással közölte:

„Krisztián, kérlek, állj fel!”

A mentorok és a MOM közönsége egy emberként hördült fel. De Milán még nem fejezte be:

„Krisztián, ülj le a piros székre!”

Igaz, az összehatást némileg gyöngítette, hogy Milán felállt, és megtapsolta saját szellemességét.

Henter Mónika az Uptown Funkot hozta, ami az utóbbi tíz év egyik legjobb dala, nem csoda, hiszen két zseni áll mögötte, Bruno Mars és Mark Ronson. Mónika konkrétan legyilkolta a dalt. Gáspár Lacival értek egyet: ez nem éneklés volt, bárhogy is tiltakozott Majka és a közönség.

Somogyi Mihály József Dean Martin Mambo Italianóját énekelte. Andinak bejött, úgyhogy előállt az a ritka pillanat, amikor nem értek vele egyet. Nem volt rossz, de azért messze nem éreztem benne azt a tüzet, ami az eredeti előadóból áradt, vagy akár Komár Lászlóból, aki itthon vitte sikerre a dalt.

Gyarmati Jázmin Chrsitina Aguilera dalával érkezett. A dal második fele kicsit unalmasra sikerült, de a képességei alapján ezzel együtt széket érdemelt. Milán is így gondolta, de még mindig nem volt hajlandó elengedni Somát. Így Steve-nek kellett távoznia annak ellenére, hogy sokkal jobb énekes Sománál.

Kovács Attila rappelt, valahol érthető, hogy a másik rappert, Viktort váltotta. Majka szerint ő a legjobb rappes a műsorban.

Peterpost X Leo két igazi őrült fazon, akik halál lezseren érkeztek a mentorok elé. Bár nem vagyok rapszakértő, de nekem túlságosan lötyögyő volt a produkció. Majka meg is állapította, hogy ha tovább akarnak lépni, kell bele valami rendszer.

Milán nem tudott dönteni, ezért a duót párbajoztatta Attilával, végül Attilát küldte haza.

Hogy még bonyolultabb legyen a képlet, a végére megérkezett Henn egy meglehetősen érdekes, eklektikus számmal, amivel én nem nagyon tudtam mit kezdeni, de a mentoroknak nagyon tetszett. Azért, hogy leültethesse, Milán a két énekest párbajoztatta.

Soma sokkal jobb volt, mint az első körben.

Vidéki lány című slágerével megnevettette a jelenlévőket, különösen a „Ne gyere fel Pestre, itt szexelned kell este” sorral.

Milán rövidre zárta a dolgot. Úgy döntött, Hennt mindenképp viszi magával. Így Jázmin, Soma és Peterpost X Leo közül kellett kiválasztania a harmadik versenyzőjét. Valkusz végül a szívére hallatott, és a rapduót választotta. Erős kétségeim vannak, hogy igazán jó énekes nélkül meddig fog jutni a Milán-csapat az élő show-ban, bár az is igaz, hogy Bye Alex háromszor is rapperrel nyert.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KULT
A Rovatból
38 éves lett a világ legszexibb férfija, a Bridgerton sztárja, aki bejelentette a visszavonulását
Bridgerton sztárja a csúcson akarta abbahagyni, most kiderült, miért.


Amikor tavaly novemberben a People magazin bejelentette, hogy Jonathan Bailey kapja a legszexibb férfi címet, a színész a rá jellemző, lefegyverző őszinteséggel reagált. „Óriási megtiszteltetés. Nyilván hihetetlenül hízelgő. És teljesen abszurd” – mondta. Aztán egy csibészes mosollyal hozzátette, hogy a nagy hírt először legszűkebb bizalmasával osztotta meg:

„Elmondtam a kutyámnak, Bensonnak… Hogy is írják… NDA?”.

Ez a két mondat tökéletesen foglalja össze azt a kettősséget, amely Jonathan Bailey karrierjét és személyiségét meghatározza: egy földön járó, önironikus brit úriember, aki közben a világ egyik legfelkapottabb és legbefolyásosabb sztárjává vált. Az április 25-i születésnap nem csupán egy újabb év, hanem egy olyan karrierív csúcspontjának ünnepe, amely a kosztümös drámáktól a hollywoodi blockbustereken át a tudatos társadalmi szerepvállalásig ível.

A People címlapja és a The Tonight Show-ban történt bejelentés csupán a jéghegy csúcsa volt, a pecsét egy olyan folyamat végén, amely a Bridgerton vikomtjának szerepével indult. Anthony Bridgerton karaktere tette Baileyt globális jelenséggé, és a rajongók legnagyobb örömére a februárban bemutatott negyedik évadban ismét kulcsszerepet kapott. A sorozat showrunnere, Jess Brownell szerint a visszatérése nem egyszerűen rajongói kiszolgálás volt, hanem narratív szükségszerűség. „Benedict kapcsolata Anthonyval annyira ősi, hogy az önazonosságának része… sok tekintetben másodszülöttként és Anthony árnyékában határozza meg magát, ezért volt szuper fontos visszahozni Anthonyt ehhez a dinamikához” – magyarázta a döntést. Bailey karaktere tehát nemcsak jelen van, hanem aktívan formálja a sorozat központi cselekményét, bizonyítva, hogy a Bridgerton-univerzum elképzelhetetlen nélküle.

Miközben a Netflix képernyőjén megszilárdította helyét, a mozivásznon is szintet lépett. A Wicked adaptációjában

Fiyero herceg szerepében nemcsak énekes-táncos tehetségét csillogtatta meg, hanem a karakter egy sötétebb, árnyaltabb oldalát is megmutatta.

A tavalyi első rész elsöprő sikere után a közönség a novemberben érkező második felvonást, a Wicked: For Good-ot várja, amelyben Bailey ígérete szerint a karakter még mélyebb rétegeit ismerhetjük meg. „A filmben meglehetősen brutális és sötétnek érződik” – utalt a folytatásra, jelezve, hogy Fiyero útja korántsem egy tündérmese. A szerep nemcsak kritikai elismerést és Emmy-jelölést hozott neki a Fellow Travelers című sorozat után, de végérvényesen bebetonozta a hollywoodi A-listára. Személyiségének játékosságát azonban a csillogás közepette sem veszítette el. „Imádok fürdeni” vagy „Belül elég hóbortosnak érzem magam” – az ehhez hasonló, apró kiszólásai folyamatosan emlékeztetnek arra, hogy a makulátlan külső mögött egy összetett és szórakoztató ember rejlik.

A színpadi gyökereihez való hűségét mutatja, hogy a filmes sikerek csúcsán egy rendkívül ambiciózus színházi projektre készül.

2027 nyarán a londoni Barbican Centre-ben a Wicked-beli partnerével, Ariana Grandéval közösen viszi színre a legendás musicalt, a Sunday in the Park with George-ot.

A bejelentés óriási visszhangot keltett, a páros egy közös Instagram-poszttal erősítette meg a hírt, amelyhez Bailey a darabból idézett: „All it has to be is good.” („Csak jónak kell lennie.”) Ez a lépés egy tudatos karrierdöntés: ahelyett, hogy kizárólag a blockbusterek világában maradna, visszatér a West End deszkáira, hogy bizonyítsa művészi sokoldalúságát.

A hírnévvel járó platformot azonban nemcsak karrierje építésére, hanem egy számára fontos ügy képviseletére is használja. 2024-ben elindította a The Shameless Fund nevű alapítványát, amely LMBTQ+ szervezeteket támogat világszerte. A TIME magazinnak adott interjújában szenvedélyesen beszélt arról, miért tartja kiemelten fontosnak az idősebb generáció megsegítését. „Vissza kell őket hozni a szekrényből… Az első öt támogatásból kettő az LMBTQ+ idősekre fókuszáló szervezetekhez megy. Gondoskodnunk kell róluk, mert olyan sokat harcoltak” – mondta a TIME-nak.

Ez a küldetéstudat annyira fontossá vált számára, hogy egy interjúban felmerült, egy időre szünetelteti a színészetet, hogy az alapítványra koncentrálhasson.

A kijelentés kisebb pánikot okozott a rajongók körében, de Bailey később tisztázta, hogy csupán egy félreértett idézetről volt szó, és esze ágában sincs visszavonulni. A 38. születésnapja így egy olyan férfit köszönt, aki a siker minden lépcsőfokát megjárta, de közben nem felejtette el, honnan jött, és milyen felelősséggel jár az a hang, amelyet a világtól kapott.

Via People


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
KULT
A Rovatból
Két okból is hiába keressük a pedofilbotrányt a Michael Jackson életéről szóló Michaelben, amit ettől függetlenül (vagy épp ezért) imádni fognak a rajongók
A pop királyát alakító Jaafar Jackson elképesztő imitátor! Hiába, egy rokon kellett a sikerhez.


A híres zenészekről szóló életrajzi filmeknek évtizedek óta se vége, se hossza, és bármilyen sok is készült e témában, még mindig bőven akad megfelelő alany a következőhöz. Tina Turner, Johnny Cash, Ray Charles, Bob Dylan, Freddie Mercury, Elton John, Whitney Houston, Amy Winehouse, Elvis Presley, Weird Al Yankovic, Bruce Springsteen és Jim Morrison (s persze még számtalan másik sztár) után pedig most végre a pop királya, a földgolyó egykor talán legnagyobb zenei csillaga, Michael Jackson is megkapta a maga mozis menetét.

A zenés biopickek általában két kategóriába sorolhatók. Egyrészt ott vannak a kíméletlen őszinteséggel készült életút-feldolgozások, amelyek nem siklanak át a főszereplő életének sötét pillanatain sem, és bemutatnak minden apró vagy nem apró mocskos részletet az életükből a drogokon és az alkoholon át a szexuális devianciákig stb., vagy csak szimplán addig, hogy amúgy mennyire nem volt jó fej.

Másrészt vannak azok, amelyek általában az alany vagy annak családja/örökségének kezelője áldásával készül, s amely így végig jó színben tünteti fel a szóban forgó sztárt, vagy csak minimálisan árnyalja a személyiségét, még akkor is, ha egyébként a magánéleti botrányai széles körben ismertek.

Nos, a Michael ez utóbbi kategóriába tartozik.

Ha valaki arra várt, hogy majd a pedofilbotrány is terítékre kerül itt, az csalódni fog, igaz, ez a kényes téma e filmben szóba sem kerülhetett volna, hiszen a Michael csupán kb. 1988-ig mutatja be a popsztár életét. Bizony, ez a 127 perc mindössze Jackson életének és zenei karrierjének első felét mutatta be, 1966-tól (amikor a fivéreivel együtt elstartolt a The Jackson 5 nevű formációval) ’88-ig, amikor már a Bad című albumával turnézott.

Ráadásul a hirtelen elvágott sztori után a nézőkre rázúduló végefőcím is egy kvázi „folytatása következik” szöveggel nyugtatja meg a publikumot, miszerint messze még a vége.

Ám ez nem az egyetlen ok. A kilencvenes évek elején kirobbant pedofilügy vádlója, Jordan Chandler története azért sem kerülhet majd bele a filmbe, mivel az annak idején kártérítéssel végződő megállapodásnak az is a feltétele volt, hogy Chandler és a családja semmilyen feldolgozásba nem kerülhetnek bele. Illetve a Neverland elhagyása című 2019-es, kétrészes dokumentumfilmben látható Wade Robson és James Safechuck ügye sem lesz lehet a folytatás része, hiszen Antoine Fuqua filmje az énekes narratíváját mutatja be, aki mindig is tagadta a gyerekmolesztálásokat.

Ráadásul a Michael a 2009-ben gyógyszermérgezésben elhunyt világsztár családjának felügyelete mellett készült, szóval ahogy ebben a filmben is pozitív színben tüntették fel Jacksont, akinek legnagyobb küzdelme az, hogy maga mögött hagyja rátelepedő szigorú apját (egyben menedzserét), Joseph-et (a kétszeres Oscar-jelölt Colman Domingo most is pazar), úgy vélhetően az esetleges második részben sem nagyon számíthatunk majd ennél fajsúlyosabb témákra, de ne legyen igazunk!

A főleg akciófilmes Antoine Fuqua (Gyilkosok gyilkosa, Kiképzés, Brooklyn mélyén, A védelmező-trilógia) rendezésében készült Michael a fentiek tükrében valóban a rajongóknak szól, akik tobzódhatnak azokban a jelenetekben, amelyekben Jackson kiérdemli a világsztárstátuszt, és persze nem kevés ismert slágert ad elő koncerteken, videóklipekben (a Beat It klipjének próbáit és a Thriller kisfilmjének forgatását is láthatjuk), stúdiós felvételekben.

Maga a Michael is egy videóklip esztétikájával készült, ebbéli minőségében pedig egyébként profi és abszolút szórakoztató. A baj inkább azzal van, hogy nem bátor, nem túl őszinte, és így nem is túl emlékezetes, a közönség azonban zabálni fogja, ennélfogva pedig a 2018-as Bohém rapszódiával rokonítható.

Van azonban a Michaelnek egy hihetetlen aduásza. Méghozzá a címszereplőt alakító Jaafar Jackson, aki nem mellesleg Michael unokaöccse (a filmben is látható, Jermaine nevű bátyjának a fia) a való életben.

Jaafar tehát nem csupán kíméletlen perfekcionizmussal adja vissza a nagybátyja mozgását, manírjait, beszédhangját, hanem még kiköpött úgy is néz ki, vagyis tökéletes választás a szerepre.

Nagyon szimpatikusan formálja meg a popsztárt, mindvégig betölti a vásznat a kisugárzásával, nehéz nem rá figyelni folyamatosan. Mellette a többiek talán el is sikkadnak kissé, Colman Domingót és talán az édesanyját, Katherine-t alakító Nia Longot kivéve. A menedzserét és jó barátját, John Brancát alakító Miles Teller például nem sok lehetőséget kapott a kibontakozásra, mindenki más pedig csak egy-egy rövid jelenésre volt érdemes az alkotók szerint (köztük talán a CBS Records kiadó vezéreként egyetlen jelenet erejéig feltűnő Mike Myers a legemlékezetesebb). Janet Jacksonra azonban ne számítsunk a filmben (mintha meg sem született volna), Michael húga ugyanis nem járult hozzá, hogy őt is megjelenítsék a sztoriban.

A Michael tehát inkább a közönséget, semmint a szakmát vagy a kritikusokat kiszolgálni óhajtó film lett, nem az Oscar-díjakra pályázik, hanem a nagyobb bevételre (szüksége is va rá, mivel kb. 155 millió dollárt tapsolt el a gyártásra a Universal és a Lionsgate). Azzal ugyanakkor nem vádolható, hogy félvállra vették volna a dolgot a készítők. A Michael abban, amit vállal, kifogástalanul teljesít, csupán jó lett volna az örökkévalósághoz (ha már azt a zenei szcénában Michael Jackson simán elérte), ha többet is vállal. Talán majd a következő 20 évet felölelő folytatásban.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KULT
A Rovatból
Brutálisnak ígérkezett a thriller a Netflixen, de vajon megérte megnézni? A Csúcsragadozó felemás élményt hagyott bennünk
Már az alapfelállás is azt sugallja, hogy itt egy igazán feszült élmény vár rád. A hangulat és a látvány elsőre működik is, gyorsan beszippant. Aztán jön valami, ami teljesen más irányba viszi az egészet. Ismert arcok, erős koncepció és népszerű műfajok találkoznak ebben az új filmben.
B.M.; Fotók: imdb.com - szmo.hu
2026. április 26.



Baltasar Kormákur rendező neve az utóbbi években egyfajta sajátos minőségi ígéretet hordozott: nem feltétlenül kiemelkedő, de korrekt, „természetközeli” akciófilmeket. Olyan munkák után, mint az Everest vagy a kevésbé emlékezetes Két kaliber, jogos elvárás, hogy egy újabb túlélőthriller esetében is legalább egy stabil, feszült alkotást kapunk. A Csúcsragadozó ezzel szemben inkább csak megerősíti: Kormákur filmjei gyakran megrekednek a középszer biztonságos, de unalmas zónájában.

A történet középpontjában Sasha áll, akit Charlize Theron alakít. Egy tapasztalt hegymászóról van szó, aki párjával, Tommyval (Eric Bana) járja a világ legveszélyesebb csúcsait.

A nyitány még ígéretesnek tűnik: egy tragikus esemény gyorsan kijelöli az érzelmi alapokat, majd a film hirtelen váltással az ausztrál vadonba helyezi át a cselekményt. Itt Sasha már egyedül van, fizikailag és lelkileg is elszigetelten, egy olyan környezetben, ahol a természet és az emberek egyaránt fenyegetést jelentenek.

A film egyik erőssége, hogy nem rágja a néző szájába a főhős motivációit. Bár nem kapunk részletes magyarázatot arra, pontosan mit próbál elérni Ausztráliában, de a kontextus elég egyértelmű: nem új életet akar kezdeni, hanem le akar valamit zárni. Ez a visszafogottság kezdetben jól áll a filmnek, és segít megteremteni egy csendes, melankolikus alaphangulatot.

Ez azonban nem tart sokáig. A történet hamar átcsap egy klasszikus túlélőthrillerbe, amikor egy vadászcsoport kezdi el zaklatni Sashát.

Ekkor lép be a képbe Ben, akit Taron Egerton alakít. Az első találkozásuk még ártatlannak tűnik, de gyorsan világossá válik, hogy valami nincs rendben. A film innentől nem is titkolja lapjait: Ben a legnagyobb vadra szeretne vadászni, ez pedig a vadon közepén pont Sasha. A vadászat elkezdődik, és megkapjuk azt a feszes, intenzív félórát, amely talán a film legerősebb szakasza.

Ebben a részben működik igazán a tempó és a feszültség. A rendezés dinamikus, a helyszínek kihasználása ügyes, és a fizikai kiszolgáltatottság érzése is átjön. Bár a CGI néhol kilóg, összességében nem rontja el az élményt, különösen egy streamingre készült produkció esetében.

A probléma ott kezdődik, amikor a film megpróbál többet nyújtani egy egyszerű üldözésnél. A történet második felében érkező fordulat ugyan formailag jelentős, de annyira kiszámítható, hogy valódi meglepetést nem okoz. Innentől a tempó is visszaesik, és a hangsúly egyre inkább a drámára és a horrorra helyeződik, csakhogy ez az a terület, ahol a film látványosan elvérzik.

A forgatókönyvet Jeremy Robbins jegyzi, és sajnos minden hibája mellett, az egész szkript ismerősnek hat.

A „láttuk már ezt valahol” érzés végig kíséri az egész filmet, és hiába próbálják a karakterek vagy a környezet feldobni, a történet nem tud kitörni a klisék fogságából.

Ebben a helyzetben különösen fontos lenne a színészi játék, és itt vegyes a kép. Charlize Theron visszafogott alakítása hitelesen tükrözi a gyászt és a belső vívódást, de hiányzik belőle az a plusz, ami igazán emlékezetessé tenné. Időnként kifejezetten úgy tűnik, mintha nem lenne teljesen jelen a szerepben. Csak elmondja a szövegét és továbblép.

Ezzel szemben Taron Egerton szinte ellopja a filmet. Az ő játéka energikus, kiszámíthatatlan és kifejezetten szórakoztató. Az ausztrál akcentusa meglepően hiteles, és minden jelenetben érezni, hogy maximális intenzitással tette oda magát. Ha van bármi, ami miatt érdemes eredeti nyelven megnézni a filmet, az egyértelműen az ő alakítása.

Mindez azonban nem elég ahhoz, hogy a film kiemelkedjen a streamingkínálat szürke tömegéből.

A rendezés darabos, a zsánerváltások nem mindig működnek, és amikor a feszültséget valódi félelemmé próbálja átalakítani, gyakran akaratlanul is komikussá válik. A logika sincs a forgatókönyvíró mellett, sokszor teljesen összevisszaság a narratíva. Sasha menekül, nyomában Ben, majd egy másfél perc után már Ben a folyó másik oldalán fürdőzik zenére. Mi meg csak nézünk, hogy mi van? Most mennyi idő telt el? Biztos vadászat közben inkább fürdesz, Ben?

A Netflix kínálatában a Csúcsragadozó valószínűleg meg fogja találni a közönségét, különösen a sztárok és a kezdeti lendület miatt. De hosszú távon nehéz lesz emlékezni rá. Nem egy klasszikus popcorn-film, hiszen a második felére inkább lelassuló, beszélgetős drámává válik, miközben a brutalitás továbbra is jelen van. A thriller rész, viszont nagyon gyorsan szertefoszlik.

Összességében a Csúcsragadozó egy korrekt, de teljesen felejthető alkotás.

Egy 90 perces, kissé komor túlélőtörténet, amelyben van némi akció és sok szenvedés, de kevés valódi tartalom. Nem rossz film, de semmi okunk nincs arra, hogy különösebben emlékezzünk rá.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KULT
A Rovatból
80 éves lett Földessy Margit, a tanár, akinél a fél színházi világ kezdte a szakmát
Nyolcvanadik születésnapját ünnepli Földessy Margit színésznő, Mézga Kriszta és Malacka ikonikus hangja. 1985 óta működő stúdiójában olyan nevek tanultak, mint Tompos Kátya és Lengyel Tamás.


Ha ma valaki a magyar showbizniszben elárulja, hogy Földessy Margitnál kezdte a szakmát, az nagyjából olyan, mintha egy titkos klubba mutatna fel belépőt. A beavatottak bólogatnak, a többiek meg próbálják leplezni, hogy fogalmuk sincs, miről van szó. Pedig a megfejtés nem egy titkos társaság, hanem egyetlen ember: Földessy Margit, aki ma lett 80 éves, és aki nélkül a magyar színházi és filmes utánpótlás térképe jóval szegényesebb lenne. Ő az a színésznő, rendező és legendás szinkronhang, aki egy személyben intézmény, egyfajta generációs indítóállás, aki a papír helyett önbizalmat és jelenlétet ad a diákok kezébe.

A színház nem választás, hanem adottság volt az életében. A Nemzet Színésze, Komlós Juci – vagy ahogy egy egész ország ismerte, a Szomszédok Lenke nénije – és Földessy Géza színész-rendező egyetlen lányaként a kulisszák között nőtt fel. Ez az örökség annyira mélyen ivódott bele, hogy a kötelék az édesanyja halála után sem szakadt el.

„Iszonyatosan beleivódott az életembe, ma is jókat beszélgetek vele esténként”

– mondta egyszer a Story magazinnak. A szoba, a tárgyak, a jelenlét megmaradt, és ez a folytonosság adja azt a hátteret, amiből Földessy Margit a saját „színjátékországát” felépítette.

Mielőtt azonban a tanítani kezdett, a hangját már rég ismerte mindenki. Ő volt a kissé hisztis, de szerethető Mézga Kriszta a legendás rajzfilmsorozatban, és évtizedek óta az ő hangján szólal meg Malacka reszketeg, de hűséges karaktere a Micimackó-filmekben. Ez a két szerep önmagában elég lenne a halhatatlansághoz, de a szinkronmunkáinak listája szinte végtelen. A hang, amit a fél ország a gyerekkorával azonosít, egyben azé az emberé is, aki a színpadra lépő gyerekek hangját segít megtalálni.

1985-ben indította el a Földessy Margit Színjáték- és Drámastúdiót. Egy helyet, ami tudatosan nem akar iskola lenni. Nincs felvételi, nincs bizonyítvány, és főleg nincsenek „gyermekszínművészek”, mert Földessy szerint ilyen nem létezik.

„Olyan nincs, hogy gyermekszínművész… Egy gyereknek élménynek kell éreznie azt, ha színjátszik.”

A cél nem a sztárgyártás, hanem a személyiség fejlesztése, a kommunikációs gátak lebontása és a belső szabadság megőrzése. A módszer a játék és az improvizáció, egy olyan biztonságos közegben, amit ő maga csak egy „nagy öleléspartinak” nevez. „Nem szeretném bulinak hívni. Inkább találkozónak. Vagy egy nagy ‘öleléspartinak’” – fogalmazott a stúdió negyvenedik évfordulóján a Nők Lapjának. Itt a gyerekeket nem rángatják, hanem finoman terelgetik. Ahogy ő mondja: „Nem rángatom: visszasimogatom…”

A módszer működik. A névsor, hogy kik kezdték nála a pályát, önmagáért beszél. A lista szinte a kortárs magyar színházi és filmes szakma egy mini-almanachja: Fenyő Iván, Dobó Kata, Lengyel Tamás, Kolovratnik Krisztián, Haumann Máté és Petra, Horváth Lili, Kecskés Karina, Baronits Gábor, Döbrösi Laura és a nemrég elhunyt Tompos Kátya is itt tette meg az első bizonytalan lépéseket a színpad felé. Tompos Kátya egy interjúban emlékezett vissza a kezdetekre:

„17 évesen anyukám elvitt Földessy Margit stúdiójába… Úgy mentem oda, hogy jó kis szórakozás lesz, és ott szembesültem azzal, hogy szöveget kell tanulni, föl kell menni a színpadra, és mindenki engem néz.”

Ez a szembesülés az, ami a helyet igazi műhellyé teszi: a játék komoly dolog, a színpad pedig felelősség. Innen indult a Momentán Társulat több tagja is, akik az improvizációt emelték művészi szintre.

A stúdió legjobbjaiból 1999-ben megalakult a Szindra Társulat, ami a Marczibányi Téri Művelődési Központban talált otthonra. A repertoárjuk beavató szertartás a színház világába. Az egyik legfontosabb előadásuk a Képzelt riport egy amerikai popfesztiválról, ami Földessy szerint ma is éles üzenettel bír.

„Vannak dolgok, amikbe bele lehet halni”

– mondta a darab kapcsán, jelezve, hogy a játékos forma mögött kőkemény tartalom van. A Popfesztivál mellett Presser Gábor A padlás című darabját is színre vitték, hidat építve a generációk és a klasszikus magyar popkultúra között.

Földessy Margit 80 évesen sem lassít. Ugyanazzal az energiával vezeti a stúdiót, mint évtizedekkel ezelőtt, és a mai napig nevet azon, ha tanárnőnek szólítják.

„Mindig mondják, hogy ‘tanárnő, kérem’, én meg nagyon szoktam nevetni ezen, mert egyszerű, mezei színésznő vagyok.”

Talán éppen ez a „mezei színésznői” attitűd a titka: nem akar több lenni annál, aki, és éppen ezért tudott egy olyan teret létrehozni, ahol mások is mernek önmaguk lenni.


Link másolása
KÖVESS MINKET: