KULT
A Rovatból

„Napokig képesek vagyunk vitatkozni egy kétmondatos poénon” – Aurevoir.-interjú

Alig pár év alatt futottak be, ma már szinte mindenhol nagyszínpadon játszanak, ráadásul övék az egyik legviccesebb zenekari Facebook-oldal. De vajon melyik koncertjük után ittak másnap reggel 9-ig?


Az Aurevoir. zenekar csak 2015-ben alakult, népzenéből táplálkozó, de a műfajt sajátosan újraértelmező dalaikkal azonban hamar rengeteg rajongóra tettek szert.

Ehhez közösségimédia-jelenlétük is hozzájárulhatott: egymás után posztolják a saját gyártású mémeket és egyéb fárasztó poénokat, amivel szinte egyedülállóak Magyarországon.

A tavalyi év után idén másodjára lépnek fel a Művészetek Völgye nagyszínpadán, ennek kapcsán a fesztiválhoz fűződő emlékeikről is beszélgettünk Agócs Márton énekes-gitárossal és Szűcs Viktor dobossal.

Hajtotok a legviccesebb magyar zenekar címre?

Agócs Márton: Természetesen igen! Bár kevés sikerrel, de törekszünk rá, elvégre a Diósgyőrnek is sikerült a feljutás, majd tavalyelőtt a kiesés. Mi is nagyjából ebbe a szegmensbe pozicionáljuk magunkat a humor területén. Értsd: nem jó, de nem is tragikus…

Olyan kommenttel is találkoztam az oldalatokon, hogy az illető egy számotokat sem ismeri, kizárólag a posztjaitok miatt követett be benneteket. Ehhez mit szóltok?

Agócs Márton: Fizetett statiszta, azért vettük fel, hogy ilyeneket kommenteljen.

Szűcs Viktor: Könnyen lehet, hogy ha belehallgatott volna a zenénkbe, bekövetés helyett egyből ment volna a tiltás…

Mennyire tudatos a Facebook-oldalatok kezelése? Hányan csináljátok, hogy dől el, mit raktok ki rá?

Agócs Márton: Fejér Misi eléggé rajta van, Szűcs is, meg valamennyire én is. Főleg mi hárman kezeljük, de nagyjából akkora tudatosságot képzelj el, hogy amikor fontos dolgokról kellene posztolni, azok el vannak felejtve, ellenben ha valami bődületes baromság jut eszébe egyikünknek, napokig képesek vagyunk vitatkozni rajta, hogyan tudnánk a legtöbbet kihozni egy kétmondatos poénból. Teljesen felesleges, a legapróbb részletekbe belemenő köröket futunk le rendszeresen. De úgy gondolom, ez előrevisz: legalább valamit komolyan veszünk!

Nehéz nem észrevenni a párhuzamot köztetek és a Ricsárdgír között, akik szintén minden interjút elvicceltek, és folyamatosan hangsúlyozták, mennyire nem tudnak zenélni.

Agócs Márton: Volt szerencsém találkozni velük párszor, bírom őket… Azonban fontos hozzátenni, hogy mi tényleg nem tudunk zenélni. Egy, azaz egy igazi zenész van köztünk, Cseke Dániel, ő mondjuk tényleg profi: a Zeneakadémián végzett jazz tanszakon, és tud úgy beszélni zenéről, hogy azt sem értjük, miről folyik a szó épp. Vannak további fontos tulajdonságai is, például tud foggal sört nyitni, meg hát nagyon szép.

Szűcs Viktor: És persze azt se felejtsük el, hogy zalai! Ez az igazi erény manapság.

Mennyit finomodtatok zeneileg a 8 évvel ezelőtti alakulásotok óta?

Szűcs Viktor: Én úgy fogalmaznék, hogy megtanultunk úgy zenét írni, hogy már nem veszekedés van belőle, ha valaki hozzátenne a dalhoz vagy elvenne belőle, hanem kipróbáljuk egymás ötleteit. Nagyjából összecsiszolódott a zenekar, most már azért játszottunk annyit együtt, hogy tudjuk egymásról, mik a céljaink és mit szeretnénk. Ne felejtsük azt se, hogy Lee Olivérrel és Scheer Viktorral dolgozunk együtt, akik szerintem az egyik legjobbak a hazai színtéren. Ők rengeteget segítenek abban, hogy olyan legyen a végeredmény a stúdiózás során, amilyen.

Agócs Márton: Ha összevetjük a legutóbbi lemezünk, a Deák Rét dalait az első EP-nkkel, az Ethno Beattel, elég éles a különbség. Persze nyilván minden zenész azt mondja a saját dolgairól, hogy az újat szereti a legjobban, szóval nem feltétlenül kell ezt teljesen komolyan venni, mindenesetre én ott voltam végig, így első kézből mondhatom, hogy sokkal összeszedettebbek vagyunk most, mint az elején.

Kicsit vissza is sírom egyébként azokat az időket, mert akkoriban csomó merész dolgot bevállaltunk, amiről utólag kiderült, hogy nagyon jó döntés volt. Most már jóval óvatosabbak vagyunk, de azért az is hozzátartozik az igazsághoz, hogy szerintem fejlődtünk és értünk annyit, amitől összességében sokkal jobb lett a zenekar.

Mit vállaltatok be korábban, amit ma már nem tennétek?

Agócs Márton: Mondjuk egy random leállást a szám közepén, majd egy teljesen más hangvételű és ritmusképletű folytatást. Egy dalon belül akár többször is csináltunk ilyeneket. Most már sokkal jobban „gurulnak” a dalaink, ami egyrészről jó, mert profibb benyomást kelt. Közben viszont csomószor azt veszem észre, hogy ha más zenekarok adnak be olyan váratlan húzásokat, mint mi az elején, arra mindig felkapom a fejem és imádom hallgatni. Szóval furcsa kérdés, ki és mi számít profinak a zenész szakmában, ez valami olyan dolog, ami folyamatosan átértékelődik az emberben.

A népzenei gyökerekhez való viszonyotok változott a kezdetek óta?

Agócs Márton: A viszonyunk szerintem nem változott, talán a dalszerzésnél történt annyi változás, hogy inkább inspirációs forrásként használjuk a népzenét, nem egy az egyben feldolgozzuk. Nyilván azért, hogy több jogdíjunk legyen, mert hát nagyon szeretjük a pénzt.

Szűcs Viktor: Ugyanannyi népzenei forrás van a dalok mögött, csak sokkal jobban elbújtatva.

Fent Agócs Márton, lent Szűcs Viktor (fotók: Fejér János)

Marci édesapja, Agócs Gergely autentikus népzenészként mit gondol azokról a vadhajtásokról, amiket belevittetek a dalaitokba?

Agócs Márton: Mindig beszól érte, de igazából nagyon büszke és szereti. Felvételeket is gyakran küld, hogy talált egy jó népdalt, dolgozzuk fel. Ajánlott már be bennünket fesztiválokra, a lemezünkön tárogatózott és furulyázott, szóval ahol tud, segít.

Hogyan éltétek meg, hogy alig pár év alatt kerültetek mindenhol nagyszínpadra?

Agócs Márton: Én például úgy, hogy állandó munkahelyem lett, akkora rocksztár vagyok…

Nem érzem magunkat olyan nagy zenekarnak, persze vannak bizonyos esték az évben, amikor előjön az érzés, de ez mondjuk évi három alkalom. Ilyenkor vagyunk hétvégi zenészek, máskor viszont eléggé hétköznapiak: lemegyünk a boltba tejért, hónap közepén már sírunk, hogy nincs pénzünk, bejárunk dolgozni, ilyenek.

Szűcs Viktor: Szerintem nem is feltétlenül ment olyan rohamos gyorsasággal, nekem például élénken megvan, hogy a Művészetek Völgyében is a legkisebb színpadtól jutottunk el a legnagyobbig. Nem voltak hirtelen ugrások, fokozatosan kerültünk egyre jobb helyszínekre és idősávokba.

Nehezebb a zenekart működtetni nyolc taggal, mintha négyen vagy öten lennétek?

Agócs Márton: A próbákra így is négyen-öten járunk, csak így kevesebb a gázsi… Ezt a nehezítő körülményt tudnám leginkább felhozni. A koncertek még hagyján, mert be vannak írva a naptárba hónapokkal előre, de mivel mindenkinek ez a prioritás, az összes többi időpontra rászerveznek. Ha kisebb átfutással kell megoldanunk mondjuk egy fotózást vagy klipforgatást, az gyakorlatilag esélytelen, a legutóbbi fotózásunk el is maradt végül emiatt.

Szűcs Viktor: Olyan még néha előfordul nagy mázlival, hogy két hónappal korábban sikerül lefixálni egy dátumot, egy hónapra előre viszont szinte soha.

2017-ben a kapolcsi kocsma teraszán

Mi az első emléketek a Művészetek Völgyéről?

Agócs Márton: A Hangfoglaló Udvarban játszottunk 2017-ben, és a beállásnál mondta a hangtechnikusunk, hogy énekeljünk valamit. Elkezdtem az Oroszlánkirály egyik betétdalát, ami az Elton John-féle Can You Feel the Love Tonight magyar nyelvű verziója, és a közönség velem együtt üvöltötte, hogy „Érzed már a szív szavát?” Olyan felemelő volt, hogy majdnem elsírtam magam örömömben. A koncert után pedig hajnalig zenéltünk a kapolcsi kocsma teraszán, ahol az emberek jó szokásuk szerint itattak bennünket. Ki lehet találni, hogy nézett ki a fejünk másnap, amikor szintén koncertünk volt…

Szűcs Viktor: Reggel 9-ig ittunk, és délre kellett felérnünk Budapestre. Én bealudtam a kocsiban, de menet közben még beugrottam venni egy cintányért, mert ez nagyon fontos volt olyan állapotban. Aztán mentünk tovább a perbáli búcsúra, az volt az egyik legszégyenteljesebb koncertünk valaha.

Mi teszi szerethetővé a Völgyet más fesztiválokhoz képest?

Agócs Márton: Én nem fesztiválnak hívnám, hanem inkább karneválnak.

Már csak a jellege miatt is: nem egy félreeső területen van egy mesterségesen létrehozott rendezvényhelyszín, hanem három csodálatos Balaton-felvidéki falu ad otthont neki organikusan. Kicsit egyfajta népszokáshoz is hasonlít, összegyűlik sok ember és együtt ünnepelnek. Olyan, mintha mindenki a másik haverja lenne, könnyű odacsapódni teljesen ismeretlen társaságokhoz is.

Szűcs Viktor: Én már egészen kiskoromban is voltam kint a szüleimmel és a testvéreimmel. Legjobban a hangulatát szeretem: itt nem az van, hogy négy színpad folyamatosan átszól egymásra, hanem aki szeretne, mehet koncertre, vagy pihenhet a patakparton, vagy beülhet enni-inni valamit. Egyáltalán nem feszített program, azt csinálsz, amihez épp kedved van.

Tavaly a Fonó Zenekarral közösen léptetek fel, idén készültök valami speciális dologgal?

Agócs Márton: A Fonó Zenekar most nem lesz, népzenészek viszont ismét jönnek, ezúttal a hegedűsünk, Katona Bálint másik zenekara, a Kacaj vonósszekciója lép fel velünk. Ez a hangszerelés kifejezetten illik a Művészetek Völgyébe, valahogy meg is kívánja a helyzet.

Fotó: Fejér János

Terveztek megnézni más programokat is?

Agócs Márton: Másnap lesz egy koncertünk Sátoraljaújhelyen, szóval tovább maradni nem tudunk, de én a rákövetkező héten biztosan visszamegyek, mert lesz még két másik fellépésem is. Az egyik az Alexander Petrovics Koktél, egy népzenész barátokkal összerakott formáció, a másik pedig egy zenés irodalmi est a Vatesszel, amiben szintén közreműködöm. És ha már ott vagyok, lent maradok, ameddig tudok.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KULT
A Rovatból
Egy 20 éves kori pucér fotója indította el a karrierjét, tévé nélkül nőtt fel, és nem hisz a heteroszexuális emberekben – Emily Ratajkowski 35 éves
Sokan úgy hiszik, hogy egy gyönyörű, de butácska nő, nos, ők nem is tévedhetnének nagyobbat: az értelmiségi szülei orvosnak szánták, és mindig nagy könyvmoly volt, de nem fél profitálni a testéből.


A modell, író, vállalkozó, podcaster és színésznő Emily O’Hara Ratajkowski 1991. június 7-én született Londonban, amerikai szülők, Kathleen Balgley és John Ratajkowski gyermekeként. A család nem maradt az angol fővárosban Emily születése után, helyette a kaliforniai tengerparti városban, Encinitasban nevelték fel egyetlen gyermeküket, akit már egészen kisgyermekkorától kezdve a művészet világa felé tereltek. Kathleen egyébként író és irodalomprofesszor, aki a Kaliforniai Egyetem San Diegó-i campusán szerzett irodalomtudományi doktori fokozatot. A lányához hasonlóan ő is már kora gyermekkorától kezdve lelkes könyvfaló volt.

Számos szakmai eredménye közül az Emily anyjaként szerzett tapasztalatait nevezi „a leginkább életet megváltoztató, és a legjobb értelemben vett” élménynek.

Apja, John pedig elismert képzőművész és középiskolai rajztanár volt. 40 éven át oktatott rajzot San Diegóban, sőt, a San Dieguito Academyn még a saját lányát is tanította, ahol a diákjai „Ratának” hívták. Foglalkozott rajzolással, festészettel, szobrászattal, kerámiával, nyomtatással és litográfiával is, de a festészetet tartja az igazi szerelmének.

A szülei egyébként bohém életet éltek, és nem hittek a tévében, így Emily enélkül nőtt fel, illetve erősen befolyásolták Emily szépségről alkotott nézeteit is. A modell többször megnyílt az édesanyja szépséghez való viszonyáról és azokról a tudatalatti üzenetekről, amelyeket a lányának közvetített, utalva arra, hogy nők a szépségből merítrik az erejüket. Ezt a nézetet azonban Emily a saját könyvében, a 2021-ben kiadott My Bodyban már megkérdőjelezte. „Úgy gondolom, anyám megtanulta, hogy a szépség biztosíthatja számára a biztonságot a kapcsolataiban és a mindennapi interakciókban. Hogy megértse, hol áll ebben a rangsorban, bizonyos szempontból létfontosságú volt a túléléséhez. Szerintem azonban nincs győzelem vagy vereség a szépség kapcsán. Ez olyasvalami, amit szerintem minden fiatal nőnek el kell felejtenie.”

A meztelen igazság

Ratajkowski kijelentette, hogy etnikailag „lengyel-izraelinek” tartja magát, mivel az ősei Kelet-Európából vándoroltak ki Izraelbe. Emellett ír felmenői is vannak, fiatalon a Cork megyei Bantryben is eltöltött néhány nyarat, valamint kb. 14 éves koráig Mallorcán is gyakran megfordult a család, mivel a szülei felújítottak ott egy házat.

Emily a modellkedés előtt kipróbálta a focit, a színészkedést és a balettet is. Gyerekként és tizenévesként részt vett néhány helyi színházi produkcióban.
A formálódó évei alatt a fotográfiában és a művészetben megjelenő meztelen női alakokkal való gyakori találkozás, beleértve az apja munkáit is, valamint Helmut Newton és Herb Ritts fotóit, felkészítette Emilyt a későbbi aktokra. „Van ez a kultúra, amelyben főleg a férfiak pornót néznek, de aztán megbotránkoznak egy klasszikus meztelen portrén vagy fényképen, én viszont soha nem éreztem így” – mondta egyszer erről.

Talán a színészkedés foglalkoztatta annak idején a leginkább, egy színészoktató bátorítására pedig megismerkedett egy tehetségkutatóval, aki segített neki felvenni a kapcsolatot a Ford Models ügynökséggel. Még aznap, 14 évesen szerződést kötött a Forddal, majd tini modellként szerepelt a Kohl's és a Nordstrom nyomtatott katalógusaiban. 15 évesen már színészi meghallgatásokra járt a Disneyhez, az iCarly című sorozatba akart bekerülni, de általában csak zsarnok vagy pompomlányok szerepeit kapta, jelentősebb karakterek nem jöttek össze.

A pucérkodós videóklip

A San Dieguito Academybe járt, egy encinitasi középiskolába, miközben Los Angelesben modellkedett és színészkedett. Két jelentéktelen filmszerep után Gibby barátnőjeként, Tashaként tűnt fel az iCarly 3. évadának két epizódjában. A menedzsere lebeszélte arról, hogy túl sok színészi munkát vállaljon, amíg nem tud jobban válogatni. 2009-ben egy évig járt az UCLA-re, majd otthagyta az egyetemet, és úgy döntött, hogy teljes munkaidőben modellkedni fog. Később elmondta, hogy a UCLA Művészeti és Építészeti Karán folyó képzőművészeti oktatást önkényesnek és a művészi elképzeléseivel ellentétesnek találta, illetve egyáltalán nem élvezte a diákszövetségekben való részvételt.

A fotós Tony Durannal készített kampányok és fotósorozatok után Emily a treats! nevű művészi erotikus magazin több számában is pózolt, beleértve a 3. szám címlapját is, 2012 márciusában. Szerinte ennek a borítónak köszönhető, hogy két nagy horderejű videóklipszerepet is kapott.

Ezek egyike volt Robin Thicke, T.I. és Pharrell Williams 2013-as videója, a Blurred Lines, amelynek köszönhetően világhírű lett. Thicke ugyanis meglátta Ratajkowski treats!-es címlapfotóját, és meggyőzte Diane Martel rendezőt, hogy castingolja be őt a Blurred Lineshoz. Ratajkowski eleinte elutasította a felkérést, attól tartva, hogy videóklipmodellként fogják beskatulyázni, de Martel végül meggyőzte őt. A videót 2013. március 20-án tették közzé, március 28-án pedig Thicke kiadott egy cenzúrázatlan változatot, amelyben Ratajkowski meztelen felsőtesttel volt látható.

A Blurred Lines ellentmondásos volt: a klipet szexistának nevezték a nők látszólagos lealacsonyítása miatt, és egyesek úgy érezték, a dalszöveg a nemi erőszakot népszerűsíti. Mások szerint azonban a szöveg éppen a női erőt és a szexuális szabadságot támogatja. Ratajkowski nem tartotta szexistának a videót, mivel állítása szerint lehetőséget adott neki, hogy elmondja, mit gondol a mai feminizmusról és általában a nők popkultúrában betöltött szerepéről. Vagyis nem érezte úgy, hogy tárgyként kezelik, és élvezte a szexuális jellegű fellépést.

A Blurred Lines persze hatalmas sláger lett, 2013-ban az első helyet szerezte meg számos ország zenei slágerlistáján, többek között Kanadában, Írországban, Hollandiában, Új-Zélandon és az Egyesült Királyságban. Bár az év végi amerikai Billboard Hot 100 listán „csak” a második helyet szerezte meg, mégis 12 egymást követő héten át az első helyen volt, ezzel pedig a évtized leghosszabb ideig első helyen álló dala lett, mígnem az Uptown Funk (Mark Ronson és Bruno Mars) le nem körözte 2015-ben.

A túl szexi lány

A Blurred Lines széles körű ismertséget hozott Ratajkowskinak, többek között szexszimbólummá avatta. 2013 októberében az Esquire magazin őt választotta „Az év nőjének”, ezzel megelőzve az online rajongói szavazás döntősét, Jennifer Lawrence-t is.

Ben Afflecknek is borzasztóan megtetszett a Blurred Linesban Emily, olyannyira, hogy felkérte őt a szeretője szerepére David Fincher 2014-es Holtodiglan című filmjébe, így jött össze végül a modellkedés mellett a a színészi mellékszál is.

Az alakítását egyébként többségében dicsérte a szakma, így jöhetett a következő projekt. 2015 augusztusában került a mozikba a Miénk a világ című zenés romantikus dráma Zac Efronnal, majd 2018-ban a Túl szexi lány Amy Schumerrel, a Sötétségben Natalie Dormerrel és Az otthon melege Aaron Paullal. A 2019-es Hazugok és tolvajok után azonban pár évre parkolópályára tette a színészkedést. A szünet egyik oka egyébként az volt, hogy Emily édesanyját, Kathleent 2018-ban rákkal (többszörös mielómával) diagnosztizálták, s akkor azt mondták neki, nincs gyógymód erre a változatra, amely a csontvelőben termelődő fehérvérsejteket érinti. „2019 életem egyik legnehezebb éve volt. Anyukám nagyon beteg volt, én súlyos depresszióval küzdöttem, és minden nagyon bizonytalannak tűnt” – nyilatkozta évekkel később erről az időszakról. Nos, Kathleen szerencsére azóta is köztünk van. Emily pedig a tavaly bemutatott Túl sok című Lena Dunham-sorozatban tért vissza Wendy Jones szerepével. Legközelebh a Bright Future című tévés vígjátékban láthatjuk majd Lisa Kudrow partnereként.

Gyermek Rocky után

Emily magánélete nem volt tele botrányokkal. A hódításai között volt állítólag a rendező James Gunn (A galaxis őrzői-filmek, Superman) a DJ-ként ismert Andrew Taggart és a rapper Jack Harlow is. Az már viszont biztos, hogy 2013 és 2014 között a színész Andrew Drydennel volt együtt, majd 2014 és 2018 között (tehát már hosszabb távú kapcsolatnak is lehet nevezni) a zenész és pókerjátékos Jeff Magid volt a szerelme.

Majd 2018. február 23-án Ratajkowski az Instagramon jelentette be, hogy egy New York-i bírósági esküvőn hozzáment Sebastian Bear-McClard színész-producerhez, akivel csupán néhány hete járt. Két és fél évvel később, 2020. október 26-án pedig megerősítette, hogy kisbabát várnak.

Az egyik esszéjében Emily arról írt, hogy sem ő, sem a férje nem akartak beszélni a gyermekük neméről, amíg meg nem született a pici. Ratajkowski 2021. március 8-án adott életet a fiuknak, és minden bizonnyal Rocky-rajongók a szülők, ugyanis a Sylvester Apollo Bear nevet adták neki. Emily és Sebastian mégsem maradtak együtt, nem sokkal Sly első születésnapja után, 2022 júliusában különváltak, majd szeptemberben Emily beadta a válókeresetet. Majd még ugyanebben az évben biszexuálisnak vallotta magát, kijelentve: „Úgy gondolom, a szexualitás egy csúszó skálán mozog. Nem igazán hiszek a heteroszexuális emberekben.”

Azóta Emily álltólag rövid ideig kavart többek között Brad Pitt-tel, Pete Davidsonnal, Eric Andréval és Harry Stylesszal is, jelenleg pedig a nála 10 évvel idősebb francia filmrendező, Romain Gavras (Eljő a napunk, Tiéd a világ, Athéné) a párja, akivel 2025 novemberében szerettek egymásba.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
KULT
A Rovatból
13 évesen meg akarták erőszakolni, nem tudta, mi a különbség a Star Wars és a Star Trek közt, és inkább okos akart lenni, mint filmsztár – 45 érdekesség a 45 éves Natalie Portmanről
John F. Kennedyt, Anakin Skywalkert, Francisco Goyát, VIII. Henriket és Thort is magába bolondította, nem véletlenül.


1. Natalie Hershlag néven született 1981. június 9-én, az izraeli Jeruzsálemben. 3 éves korában költözött a családjával az Egyesült Államokba.

2. Teljes egészében askenázi zsidó származású. Apja, a nőgyógyász Avner Izraelben született, az anyja, Shelley pedig az Egyesült Államokban, Ohióban.

3. Kettős állampolgársággal rendelkezik az Egyesült Államokban és Izraelben, a születésekor ugyanis automatikusan megkapta az amerikai állampolgárságot is, mivel az édesanyja az USA-ban született.

4. Az 1990-es évek végén, a Syosset High School tanulójaként nevezett be egy projekttel az Intel Science Talent Search versenyre. „A cukorból történő hidrogén enzimális előállításának egyszerű bemutatására” című projektjével bejutott a verseny elődöntőjébe. 1999-ben a Syosset High School legjobb tanulójaként végzett.

5. A rangos (és drága) Stagedoor Manor Performing Arts Camp táborban töltött három nyara után kezdett érdeklődni a színészkedés iránt.

6. 2003-ban szerzett pszichológiai diplomát a massachusettsi Cambridge-ben található Harvard Egyetemen.

7. 1997-ben, amikor az Anne Frank naplója című Broadway-adaptáció címszerepét játszotta, a színpadon kívül gyakran összeroppant, és sírva fakadt, mivel személyesen is érintett volt az eseményekben. A nagyszülei a holokauszt során a családtagjaik nagy részét elvesztették, beleértve az apai dédszüleit is, akiket Auschwitzban gyilkoltak meg.

8. Ki kellett hagynia a Star Wars I. rész: Baljós árnyak (1999) premierjét, hogy tanulhasson a középiskolai záróvizsgáira.

9. Hat nyelvet beszél folyékonyan: a hébert és az angolt (a két anyanyelvét), valamint jól tud franciául, spanyolul, németül és japánul is.

10. Egy pizzériában fedezték fel, és eredetileg nem őt választották ki a Léon, a profi (1994) című filmben Mathilda szerepére, mert túl fiatal volt.

11. A Baljós árnyak angliai, királyi premierjén találkozott III. Károly királlyal (akkor még Károly herceggel). A herceg megkérdezte tőle, hogy szerepelt-e az eredeti, 1977-es Star Wars-filmben, az Egy új reményben is, amely négy évvel a születése előtt került a mozikba.

12. Mielőtt szerepet kapott a Baljós árnyakban, soha nem látta az eredeti Star Wars-trilógiát. 2004-ben elismerte, hogy a szerep megkaparintása előtt azt sem tudta, hogy mi a különbség a Star Wars és a Star Trek között.

13. A #MeToo mozgalom keretében megosztotta azt a tapasztalatát, amely 13 éves korában, a Léon, a profi bemutatását követően érte. Az első rajongói levélben, amit kapott, egy férfi leírta a fantáziáját, hogy hogyan erőszakolná őt meg, illetve arról Natalie is beszámolt, hogy egy helyi rádióállomás 1999-ben visszaszámlálást indított a 18. születésnapjáig, amikortól „legálissá” válik.

14. Meglepő hasonlóságot mutat Keira Knightley-val. Knightley Sabét, a királynő dublőrét játszotta a Baljós árnyakban, és még az édesanyjuk sem tudták megkülönböztetni őket egymástól.

15. Mivel a Hideghegy (2003) című filmje forgatásának első napja halloweenre esett, Portman Dorothynak (az Óz, a csodák csodájából) öltözve érkezett a forgatásra, amikor rádöbbent, hogy ő az egyetlen, aki beöltözött.

16. Hezitálva forgatta le a Közelebb (2004) egyik meztelen jelenetét, amelyben le kellett vetkőznie Clive Owen előtt. Végül Portman és Mike Nichols rendező úgy döntöttek, nem használják fel a felvételt, mivel a jelenet anélkül is elég hatásos volt. A film végül meghozta neki élete első Oscar-jelölését 2005-ben.

17. Négyéves kora óta vesz táncórákat.

18. A West Side Story tragikusan elhunyt sztárjáról, Natalie Woodról kapta a keresztnevét.

19. Nagyon közel áll a szüleihez. „A legjobb abban, ha barátok vagyunk a szüleinkkel, hogy bármit is teszünk, ők mindig szeretnek minket.”

20. Van egy kis bemélyedés a fején, ami akkor tűnt fel, amikor egy jelenetben leborotválták a haját a V mint vérbosszú (2005) című filmhez. A bemélyedés a vákuummal történő szülés következménye.

21. Eredetileg elutasította Ann August szerepét a Mindenütt jó (1999) című filmben, mert a Corbin Allreddel való szerelmi jelenet meztelenséget igényelt. Az édesanyját játszó Susan Sarandon, akinek beleszólása volt a társszereplők kiválasztásába, azt mondta, Portman nélkül nem tudja folytatni a filmet, így a forgatókönyvet átírták a pucér jelenet nélkül, s így Natalie rábólintott a szerepre.

22. Általában olyan szerepeket választ, amelyek pozitívak, hogy legyen a lányoknak példaképük, akire felnézhetnek.

23. A kedvenc színésznői közé tartozik Audrey Hepburn, Jane Fonda, Meryl Streep és Diane Keaton.

24. Állítása szerint az volt a leghasznosabb a színészi fejlődésében, amikor egyszer Philip Seymour Hoffman vállán át belesett a jegyzetfüzetébe, amelybe Hoffman kérdéseket és a hozzájuk kapcsolódó válaszokat írt a karakterének érzéseiről.

25. Amikor Roman Polanskit 2009 szeptemberében Svájcban letartóztatták, és az Egyesült Államokba való kiadatására várt, mert 1975-ben megerőszakolt egy 13 éves lányt, Portman (Harrison Forddal, Monica Bellucci-val, Tilda Swintonnal, Adrien Brodyval és másokkal együtt) aláírta a petíciót a szabadon bocsátásáért, annak ellenére, hogy Polanski beismerte a viszonyt. Egy 2018-as interjúban aztán kijelentette, hogy megbánta a hozzájárulását, azt állítva, hogy valaki körbeadta a petíciót a lakóhelyén, és ő tudatlanságból írta alá a nevét, hogy segítsen.

26. Elutasította a főszerepet a Lolita (1997) című filmben, mert nem tetszett neki, hogy fiatal színésznőket szexjeleneteknek tesznek ki a filmekben, pláne egy náluk sokkal idősebb férfival. Emellett számos más szerepről lemaradt, helyette lett például Macskanő A sötét lovag: Felemelkedésben (2012) Anne Hathawayt, a Fekete Özvegy a Vasember 2-ben (2010) Scarlett Johansson, Lisbeth Salander A tetovált lányban (2011) Rooney Mara, Dr. Ryan Stone a Gravitációban (2013) Sandra Bullock vagy Amy March a Kisasszonyokban (1994) Kirsten Dunst.

27. Ő maga A varázsige: I love you (1996) című Woody Allen-filmben nyújtott alakítását tartja a legrosszabbnak az összes közül. Szerinte a kudarca abból fakad, hogy nem tud jól improvizálni.

28. 30 évesen, 2011. június 14-én született meg az első gyermeke, egy fiú, akit Aleph Portman-Millepiednek neveztek el. A gyermek apja a vőlegénye (ma már exférje), Benjamin Millepied, akihez 2012-ben ment hozzá. Majd 2017. február 22-én megszületett a második gyermekük, egy Amalia nevű kislány. A táncos-koreográfus Benjaminnal, többek között a férfi hűtlensége miatt végül 2024 februárjában váltak el.

29. A búvárkodás az egyik kedvenc hobbija.

30. A kedvenc színésze Ben Kingsley.

31. Főleg R&B-t, old school hiphopot és 1990-es évekbeli alternatív rockot hallgat. A kedvenc zenekarai és előadói közé tartozik az A Tribe Called Quest, a Radiohead, Stevie Wonder, a Portishead, a Wu-Tang Clan és a Nirvana.

32. 1999-ben, egy tévéinterjúban anno kijelentette, hogy a Star Wars-előzményfilmek (1999, 2002, 2005) kivételével négy éven át nem vállal más szerepet, hogy a harvardi tanulmányaira koncentrálhasson. „Nem érdekel, ha az egyetem tönkreteszi a karrieremet... Inkább legyek okos, mint filmsztár” – mondta.

33. Ő is hozzátett valamennyit a Social Network – A közösségi háló (2010) című filmhez. Aaron Sorkin forgatókönyvíró kereste meg őt, hogy belső információkat szerezzen az akkori Harvardról, mivel Natalie tanulótársa volt volt a Facebook társalapítóinak, Mark Zuckerbergnek és Eduardo Saverinnek, valamint Divya Narendrának, illetve Tyler és Cameron Winklevossnak.

34. 20 kilót fogyott a Fekete hattyú (2010) című filmben játszott Nina Sayers szerepéért.

35. 1989-től 2009-ig vegetáriánus volt, majd miután elolvasta az Eating Animals című könyvet, úgy döntött, hogy vegán lesz. Azonban visszatért a vegetáriánus étrendre, miután teherbe esett a fiával, Aleph-fel, hogy biztosítsa számára a szükséges tápanyagokat, valamint azért is, mert ellenállhatatlanul vágyott tojásra és sajtra. A fia születése után ismét vegán lett.

36. A zenész Moby azt állította az önéletrajzi könyvében, hogy egyszer összejött Natalie-val. „Én egy kopasz, mértéktelenül ivó fickó voltam, Natalie Portman pedig egy gyönyörű filmsztár. De ott volt az öltözőmben, és flörtölt velem.” Portman később határozottan reagált Moby verziójára, mondván, alig töltötte be akkor a 18-at, amikor találkoztak (Moby szerint 20 éves volt), illetve, hogy nem voltak együtt, és hogy azonnal eltávolodott tőle, miután rájött, hogy egy idősebb férfi olyan módon érdeklődik iránta, ami helytelennek tűnt (Moby 16 évvel idősebb nála).

37. Azt mondta, soha nem szerepelne horrorban vagy bármilyen más „Jennifer Love Hewitt-típusú” filmben.

38. A komikus példaképei Lily Tomlin és Diane Keaton. Egy interjúban azt mondta: „Imádom őket. Ők a hőseim. Diane Keaton bármire képes. Ő egyszerűen a legjobb.”

39. Az Ahol a szív lakik (2000) című filmben látható az első szerelmi jelenete a képernyőn.

40. Ő az egyik a hat színésznő közül, akik az Oscar-díjuk átvételekor terhesek voltak; a többiek Eva Marie Saint, Patricia Neal, Meryl Streep, Catherine Zeta-Jones és Rachel Weisz. Portman 5 hónapos terhes volt a fiával, Aleph-fel, amikor elnyerte a legjobb színésznőnek járó Oscart a Fekete hattyúért. Illetve akkor is pont állapotos volt, amikor megkapta a harmadik jelölését 2017-ben a Jackie-ért.

41. 2004 tavaszán elvégzett egy szemesztert a Jeruzsálemi Héber Egyetemen, Izraelben.

42. A Dirty Dancing – Piszkos tánc (1987) című filmet az egyik legnagyobb kedvencének, állítása szerint ezt látta életében a legtöbbször.

43. Eddig karrierje során csupán egyetlen olyan filmben szerepelt, amit Oscar-díjra jelöltek a legjobb film kategóriában: ez a Fekete hattyú.

44. Olyan hírességekkel volt romantikus kapcsolata, mint Gael García Bernal, Nathan Rothschild vagy Nathan Bogle, de hírbe hozták Hayden Christensennel, Lukas Haasszal, Jake Gyllenhaallal, Jude Law-val és Rodrigo Santoróval is.

45. 2025 márciusa óta a francia zenésszel, a nála 10 évvel idősebb Tanguy Destable-lel van együtt, akitől jelenleg, vagyis 45 évesen épp a harmadik gyermekét várja.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KULT
A Rovatból
Ez az idei foci-vb hivatalos dala: milliók nézik Shakira új klipjét, amiben Messi és Mbappé is szerepel
Már 60 millió megtekintés felett jár Shakira és Burna Boy közös vb-dalának hivatalos klipje. A projekt nemcsak zenei, hanem társadalmi szempontból is jelentős, hiszen 100 millió dollárt gyűjtenek egy jótékonysági alapnak.


A „Dai Dai” címmel jelent meg Shakira és Burna Boy közös szerzeménye, amely a 2026-os FIFA labdarúgó-világbajnokság hivatalos himnusza, és néhány hét alatt globális slágerré vált. A két hete megjelent videóklip jelenleg a 8. helyen áll a felkapott zenék slágerlistáján a YouTube-on.

A videóban olyan futballsztárok tűnnek fel, mint Lionel Messi, Kylian Mbappé és Erling Haaland.

A Hannah Lux Davis által rendezett klipben feltűnik még Vinícius Júnior, Harry Kane, Christian Pulisic és Jamal Musiala is, ami tovább erősíti a dal stadionhangulatát.

A látvány mögött tudatos zenei és nyelvi koncepció áll: a refrénben japán („ikou”), francia („allez”), spanyol („dale”), angol („let’s go”) és olasz („dai dai”) buzdítások hangzanak el.

A cím olasz szlengben annyit tesz: „gyerünk!” vagy „na, rajta!”, ezzel is a globális közösség érzetét erősítve.

A slágeripari álomcsapatban a két előadó mellett olyan szerzők vettek részt, mint Ed Sheeran és Jon Bellion. A dal ezzel folytatja azt a hagyományt, amit Shakira a 2010-es „Waka Waka” című himnusszal megteremtett.

A társadalmi következménye is különlegessé teszi a produkciót: a jogdíjak a FIFA és a Global Citizen közös oktatási alapját, a Global Citizen Education Fundot támogatják – írja a FIFA hivatalos oldala.

A cél 100 millió dollár összegyűjtése a világbajnokság végéig, hogy a hátrányos helyzetű gyermekek világszerte minőségi oktatáshoz jussanak. A Sony Music vállalta, hogy az első 250 ezer dolláros bevételt megduplázza.

A dal megjelenésének ideje és további sorsa is érdekes. Május 7-én jelent meg az első előzetes, a szám május 14-én vált elérhetővé a streamingplatformokon, másnap pedig a FIFA is megerősítette, hogy ez a torna hivatalos himnusza. A klipet május 23-án tették közzé a YouTube-on. A projekt csúcspontja a július 19-i vb-döntő lesz, ahol egy történelmi, több előadós félidei show-t tartanak, amelyen Shakira, Madonna és a BTS is fellép.

Az énekesnő nem először jegyzi a foci-vb hivatalos dalát, de a mostani alkalom szerinte különleges.

„Úgy hiszem, ez lesz a legkülönlegesebb mind közül, mert ez a kiadás fontos örökséget akar hagyni azoknak a gyerekeknek, akik láthatatlanok, kiszolgáltatott körülmények között élnek, és nincs hozzáférésük minőségi oktatáshoz.”

VIDEÓ: Shakira, Burna Boy - Dai Dai


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KULT
A Rovatból
Krasznahorkai László: Erősen gondolkodom a kiszálláson
A Nobel-díjas író egy marosvásárhelyi közönségtalálkozón beszélt arról, hogy komolyan fontolgatja az írás abbahagyását. Krasznahorkai László azonban azt is elmondta, a döntést tudatosan halogatja.


„Erősen gondolkodom a kiszálláson, sőt, eddig vártam sok olyan eseményre, amely ezt magától megoldja, de nem történt meg” – mondta az író.

A döntés elodázását családi okokkal magyarázta: „Mivel van egy csomó gyerekem és unokám, és tudom, mit jelentek nekik, ezt az egészet csak húzom, halogatom.”

„Számomra ez olyan, mint a zongorám a lakásban: nem tudok úgy elmenni mellette, hogy ne játsszak rajta” – fogalmazott Krasznahorkai az írásról, amelyet egyfajta belső kényszerként írt le.

A visszavonulás gondolata szorosan kapcsolódik legújabb, A magyar nemzet biztonsága című szatirikus regényéhez, amelyben önmaga írói alteregója is megjelenik, aki szintén ugyanezen gondolkozik.

Az író a beszélgetésen megismételte korábbi, gondolatmenetét, hogy nem tudta volna elképzelni, hogy valaki önként elolvasná könyveit. A jellegzetes, és vicces kérését is ismét megfogalmazta a közönség felé: bár vegyék meg a köteteit, de inkább ne olvassák el őket, mert nem akar senkit sem rombolni a műveivel.

A szerzői esten, ahol a Magvető Kiadó szerkesztője, Szegő János kérdezte őt, szó esett az írásról, a nyelvről és Tarr Bélához fűződő barátságáról is – szemlézet az Index a beszélgetést, melyet itt tudtok megnézni:

Krasznahorkai-interjú:

Krasznahorkai a 2025-ös Nobel-díj átvétele óta többször is markánsan foglalt állást a nyilvánosság előtt. A díjátadó előtt elmondott stockholmi beszédében a lázadásról és az emberi méltóságról beszélt. Az év elején egy La Repubblica-interjúja miatt vitába keveredett Ókovács Szilveszterrel, majd búcsúbeszédet mondott Tarr Béla temetésén, tavasszal pedig Iványi Gábor lelkésznél tett támogatói látogatást.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk