KULT
A Rovatból

„Arra születtünk, hogy tiszta legyen még a szívünk, játsszunk még tovább” – 50 éve mutatták be a Képzelt Riport egy amerikai popfesztiválról című rock-musicalt

Az előadás a Vígszínház fiatal nemzedékének nagy berobbanása volt

Link másolása

1973 ősz, Hódmezővásárhely, Szántó Kovács János Középiskolai Kollégium. Szombat esti buli, nagyszerű a hangulat, a diákzenekar a lelkét kiteszi. Baljósan közeledik azonban az ügyeletes nevelőtanárnő, hogy véget vessen a zenének. A banda ilyenkorra tartogatja a legütősebb dalokat. Dob indul, az énekes pedig sejtelmesen énekelni kezd: „Ha nem bírod már elviselni azt, amiben vagy, lépj ki, mint egy rossz cipőből, ringasd el magad…”. Fél órával később a zenekar már éppen a koncert felvételét hallgatja, amikor a tanárnő a hangosbeszélőn az énekest hívja: azonnal csináljon rendet, különben repül a koleszból a haverjaival együtt.

És a frontember nem akar hinni a szemének, fülének: a lányszárny mind a négy emeleti folyosóján kint állnak a lányok, ütik a korlátot és teli torokból éneklik: „Ringasd el magad, senki nincs ki elringasson…” És az énekesnek, e sorok írójának, nem kis fáradtságába kerül, hogy elhallgattassa őket.

1973. május 1. Már kívülről tudjuk a homokszínű borítós lemez minden dalát, többet meg is tanulunk róla a zenekarral. Engem talán a legjobban az döbbent meg, amelyben József meg akarja találni Esztert. Az aznapi majális a vásárhelyi Népkertben nagyon emlékeztet egy igazi popfesztiválra, a helyi nagymenő Nevada játszik.

Két nappal korábban találkozom egy lánnyal, akivel csak annyiban maradunk, hogy fussunk össze valahol, valamikor, például a majálison. És én 17 éves lelkemmel érzem, hogy „a hangszórók bömbölésében is meghallanám a suttogását és a nevetését.” Találkozunk, és bár később útjaink másfelé visznek minket, valahol, valamikor mindig összefutunk. Negyedszázaddal később például a Szegedi Szabadtéri Játékokon hallgatjuk azokat a dalokat, amelyek kamaszkorunkat jelentették.

Valamikor a 2000-es években. Presser Gábor önálló estje a Vígszínház Házi Színpadán. Mesél, énekel, zongorázik, néha bemondja, mi következik, néha nem. Egyszer csak játszani kezd egy akkordmenetet, és a harmadik sorra a közönség egy emberként rákezdi: „Madarak jönnek, madarak jönnek, halálesőt permeteznek…” és a párommal együtt kiver minket a hideg…

2013. 40. évforduló a Vígszínházban. Az ősbemutató Józsefe (Tahi Tóth László) újra keresi fojtott hangján egykori Eszterét (Almási Éva), „mielőtt megfázik, tüdőgyulladást kap”, majd együtt éneklik: „Hogyan mondjam el neked, amit nem lehet…” Az első sorban ülve egy korty levegő sem megy le a torkunkon. Másnap megírom Tahinak.

„Kedves László! Köszönöm. Gondolom sejti, hogy egy színész az ilyen visszajelzésekért él. Csókolom Önöket!” – írja vissza.

Éppen 10 éve ennek, „József” már 5 éve odaát van és szomorú aktualitása, hogy Párja, Kárászy Szilvia egy hete ment utána, éppen halála évfordulóján.

Ha csak annyit hallok, hogy Képzelt riport egy amerikai popfesztiválról, ezek a történetek jutnak eszembe azonnal, miközben hibátlanul lepereg bennem az egész lemez, még az öt évtizedes bakelitet sem kell elővennem hozzá.

Alig 15 évesen olvastam először Déry Tibor kisregényét, ami a Kortárs irodalmi folyóiratban jelent meg. (Most, ennyi idő fedeztem fel újra rendkívüli nyelvi és képi gazdagságát). Akkor már volt némi fogalmam a pop-rock kultúráról, hallottam Woodstock-ról, a Wight-szigetről, sőt, Altamontról, a Rolling Stones 1969. december 6-i tragikus végű fellépéséről is, amelynek újsághíre az alapötletet adta. Bár furcsállottam egy kicsit, hogy miért énekel Mick Jagger Illés-dalokat (Miért hagytuk, hogy így legyen, Nem akarok állni, ha fordul a Föld, Ne gondold, hogy tiéd a világ), nem mindig értettem a madár-hasonlatokat és bibliai eszmefuttásokat, de az agyamban összeállt a hazájukat vesztett, múltjuktól menekülni akaró emberek kétségbeesett kapaszkodása valakibe vagy valamibe, mint ahogyan a rettegett Pokol Angyalai és a zsidókat halálba hajszoló nyilasok közötti párhuzam is.

Nem akármilyen fába vágta hát a fejszéjét a Vígszínház, amely 1973. március 2-án ezt a rendkívül összetett művet rock-musicalként mutatta be. Bár egy korabeli kritika azt írta, hogy a darab, amelyhez Pós Sándor dolgozta át az eredeti szöveget, éppen Déry Tibor regényének legértékesebb elemeit hagyja ki, vagy pedig kevésbé lesznek hangsúlyosak, az író és az előadás alkotói pontosan ráéreztek az író szándékára: a gyökerek elszakíthatatlanságára, a bármi áron való szabadság iránti vágyra, a tömegpszichózis sötét oldalára, de megjelenik a színen a zene szülte közösségi érzés és szolidaritás is.

Déry regénye első olvasatra „rock-ellenesnek” tűnhet, hiszen a fesztivált már-már apokaliptikus vízióként ábrázolja.

Várkonyi Zoltán, a Vígszínház igazgatója éppen a „hippikultúra kritikájaként” tudta eladni a kor kultúrpolitikusainak a színrevitelét. Jellemző, hogy 2007-ben is jelent meg egy kritika a Sziget Popfesztivál-előadásáról, amely „Sziget-ellenes kommunista propagandaműnek” minősítette, szerzője vélhetően semmit nem értett belőle… Viszont 1973-ban akkor az alig 30 éves rendezőnek, Marton Lászlónak sikerült meggyőznie Presser Gábort és Adamis Annát, a Locomotiv GT szerzőpárosát, hogy dalaikkal teremtsék meg a darab keretét és pilléreit. Eredetileg az Illésre gondoltak, és Presser is habozott – a zenekaron belül sem volt teljes az egyetértés a „színházi kalandban” – végül az író és a zeneszerző találkozása döntött.

Így született a darabhoz kemény rock (Ringasd el magad) lírai dal (Arra születtem), sanzon (Nem akarom látni), duett (Vinnélek, vinnélek) és elejétől végig fontos szerepet kapott a „tömeg” kórusa.

És csúcsformában volt a Presser Gábor, Barta Tamás, Somló Tamás, Laux József alkotta LGT is, különösen Presser érzékeny zongorajátéka, és Barta lebegő gitárhangjai teremtettek egyedülálló légkört.

Az ősbemutató színlapján „versszövegként” szerepel Anna munkája – ebből is érezhető volt, hogy itt új dimenziót kapott a rock-szövegírás, amelyet eddig sem a szakma, sem a kritika nem tudott igazán hová tenni. A premier egyben a Vígszínház fiatal generációjának kollektív berobbanását jelentette. Tahi és Almási kettőse mellett kiemelkedett Kern András Piszkoslábú Fiúja, Lukács Sándor seriffje, Balázs Péter Manuelje, Koncz Gábor nyilas madár/pokolangyala és a kisebb szerepekben már feltűnt Kútvölgyi Erzsébet, Szakácsi Sándor és Szerencsi Éva is.

A több síkon zajló történetet azóta többféleképpen értelmezték a rendezők, a dalok betöltötték azt a szerepet, amit maga Déry szánt nekik a lemez borítóján a fiataloknak üzenve: „Enyhítsen kedvükön ez a szép, fiatal zene.” Enyhíthet, igen, és elgondolkodtat, messze túl a 70-es éveken, a hippikorszakon, holokauszton.

„Arra születtünk, hogy a Föld sebeit begyógyítsuk” – ez a regényben is szereplő mondat, a finálé első sora napjainkban akár a klímaváltozás ellen küzdők mottója is lehetne. Az örök utazó ember szólal meg a nyitányból, aki ott van több ezeréves kultúránkban a Taótól Baudelaire-en át Kerouacig: „Menni kéne minden lépést/Kipróbálni minden érzést/Szállni kéne szárnyak nélkül/Álmodozni álmok nélkül.”

És ki meri állítani, akár 20-30, akár 60-70 éves fejjel, hogy tudja a válaszokat a Valaki mondja meg kérdéseire: miért lesz gonosszá? kinek kell higgyek? mi az, hogy elmúlt? hogyan kell élni? miért vagyunk itt?

„Végül arra jöttem én a világra, hogy elhiggyem azt, hogy nem vagyok hiába” – mondhatjuk-e erre, hogy ez egy alapvető ember jog, ami mégsem illet meg mindenkit? Amikor napjainkban világszerte egyre többen kényszerülnek elhagyni szülőföldjüket, lehet-e a bennük lévő kiirthatatlan bizonytalanságot tömörebben kifejezni? „Volt egy föld, messze ég/Elnyelte már a messzeség/Ismerős volt nagyon/De lehet, hogy csak gondolom.” De minden tragédia ellenére itt a remény, mert ma is arra születünk, hogy boldogok legyünk, hogy „napsugárba kapaszkodjunk”, „hogy tiszta legyen még a szívünk, játszunk még tovább” – ezt vigyük magunkkal a zárókórus lecsengése után és hagyjuk örökül az utánunk jövőknek.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Címlapról ajánljuk


KULT
A Rovatból
Ezt meg kell hallgatni! Zorán Apám hitte című dalát dolgozta fel egy afrikai rapper
A zene egy olyan gyűjteményben kapott helyet, amiben a művész a követőinek megmutatott különböző országokból származó dalokat, illetve meg is mixelte azokat.
F. P. Fotó: - szmo.hu
2024. február 27.


Link másolása

Az ismert nigériai hip-hop producer, Kolo Gana nagyot alakított magyar kötődésű feldolgozásával. Az afrikai rapper egy Instagramra feltöltött videóban dolgozta fel Zorán Apám hitte című dalát. A zene egy olyan gyűjteményben kapott helyet, amiben a művész a követőinek megmutatott különböző országokból származó dalokat, illetve meg is mixelte azokat – írja a Telex.

Íme, a végeredmény:

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Kolo Gana (@kolo.24) által megosztott bejegyzés


Link másolása
KÖVESS MINKET:

KULT
A Rovatból
Alföldi Róbert: „Az a gondolkodás, amit én képviselek, annak itt nincs létjogosultsága”
A színész-rendező egyre ritkábban szólal meg közéleti kérdésekben, nem szeretne „több energiát, érzelmet, idegrendszert beletenni”.

Link másolása

Hosszú interjút adott a Népszavának Alföldi Róbert, aki Arthur Miller Az ügynök halála című drámáját rendezi a Centrál Színházban, amelynek szombat este lesz a premierje.

A színész-rendező gyakran szólalt meg az elmúlt években közéleti témákban, most már azonban egyre ritkábban teszi ezt.

„Ha az ember azt érzi, hogy semmi értelme nincs annak amit csinál, akkor elmegy a kedve. A választások után azt éreztem, hogy semmi értelme nem volt annak, amit én előtte nyomtam.

Teljes mellszélességgel. El kell fogadni, hogy amit én gondolok arról, hogy milyen egy demokratikus ország, hogy az miként tudna működni, az egy kisebbségi gondolat. Én mindent megtettem azért, hogy ez ne maradjon kisebbségben. Nem sikerült, nagyon nem” - mondta Alföldi Róbert.

Azonban azt is hozzátette: nem feladásról van szó, de ő már nem szeretne „több energiát, érzelmet, idegrendszert beletenni”.

„Bebizonyosodott, hogy az a gondolkodás, amit én képviselek és a világról gondolok, annak itt nincs létjogosultsága. Mindenki a saját szövegét löki, miközben semmiféle átjárás nincs az eltérő álláspontok között”

- fejtette ki Alföldi.

A Nemzeti Színházban történt baleset kapcsán azt mondta, pletykákból nem tudja és nem is akarja összerakni, hogy Vidnyánszky hibázott-e és ha igen miben. Az azonban nem túl szimpatikus neki, hogy a balesetben hónapokkal ezelőtt megsérült két színész nem kapott semmilyen anyagi segítséget, hogy erről nem beszéltek.

„Én máshogy gondolom a vezetői emberséget” - tette hozzá.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KULT
A Rovatból
Mucsi Zoltán: Lévai Balázst le kellett volna fejelni, amikor megkeresett az ötlettel
Legalábbis ezt gondolta az első előadáson, közvetlenül azelőtt, hogy bement színpadra... December óta fut Mucsi Zoltán standup estje a Momkultban, ami egészen új kihívások elé állította a népszerű színészt.

Link másolása

Lévai Balázs rendező-producer álmodta meg az Egy életem standup sorozatot, amelyben Kapa az életéről vall a tőle megszokott humorral és nyers őszinteséggel.

– Az Egy életem című életrajzi standup sorozat egyik szereplője vagy Szinetár Dóra és Grecsó Krisztián mellett. Hogy csöppentél bele ebbe a projektbe?

– Lévai Balázzsal már nagyon régóta ismerjük egymást, és időnként felbukkanunk egymás életében. Egyszer felhívott, hogy üljünk le egy kávéra. Fogalmam nem volt, miről akar beszélgetni, de gyanútlanul elmentem, és akkor állt elő ezzel az ötlettel. Hogy hozzunk össze egy standup estet az életemről.

Először azt hittem, hogy tréfál. Amikor látszott, hogy komolyan gondolja, az jutott eszembe,

Balázs biztos úgy látja, túl jó passzban vagyok, rendben vagyok, ezért ki kell rángatnia engem ebből a komfortzónából, hogy ne érezzem magam olyan jól.

De csak birizgált a dolog, ezért azt feleltem, próbáljuk meg. Úgyhogy nekiálltunk hárman dolgozni rajta, Balázs, Gyulay Eszter dramaturg és jómagam. Voltak vitáink rendesen, mert ilyet még egyáltalán nem csináltam, és ez egészen más, mint egy színdarab. Itt mégis csak az életemről kell dumálnom.

Meg kellett nézni, mi az, ami elmondható, de azért érdekes is, ráadásul mindez humorral párosuljon. De csak eljutottunk a végéig, és december óta telt házakkal játsszuk.

– Vannak színészek, akik alig várják, hogy beszélhessenek magukról, de én úgy vettem észre, te nem tartozol közéjük, az interjúkon kimondottan visszafogott vagy. Mennyire esett nehezedre így kitárulkozni?

– Jól látod, civilben nem én vagyok a leghangosabb egy asztaltársaságban. Sokkal jobban szeretem, ha mások beszélnek rólam, vagy az előadásomról, és lehetőleg jót mondanak. Nyilván kellett húzni határokat a kitárulkozásban.

De itt inkább az volt a kérdés, hogy mi az, ami érdekes lehet a nézőknek, amit nem tudnak még rólam. Hogy lehet elmondani az életem legfontosabb és legjobb sztorijait úgy, hogy a másfél óra alatt végig fenntartsuk a nézők érdeklődését. Ezért is használunk sok filmbejátszást és fotót az előadás során. Ezek is mindig új impulzust adnak.

– Hogy áll hozzá egy színész ehhez a feladathoz? Bemegyek kvázi civilként, mint Mucsi Zoltán, vagy el kell játszanom Mucsi Zoltánt, mint egy szerepet?

– Nyilván azért ez elsősorban nem szerep, hanem egy vallomás az életem bizonyos periódusairól, fordulópontjairól. Ugyanakkor, ha az ember kiáll valaki vagy valakik elé, akkor szerepel. Ha egy társaságban elmond egy sztorit, az is szereplés. Emberek nézik, ahogy sztorizik. Itt is ez történik. A saját életemről sztorizok, szóval, amit és ahogy elmesélek, az már egy előadás része.

– A standuphoz hozzátartozik sokszor, hogy a közönség sokkal közvetlenebbül reagál, mint egy színdarab esetén. Nálad alakult ki bármiféle interakció a nézőkkel?

– Eddig mindig volt valami esemény, amit lereagáltam. Például a legutóbbi előadáson volt egy hölgy, ráadásul az első sor közepén, aki mindig jóval hosszabban nevetett, mint a többiek. Tehát amikor a többiek már elhallgattak, ő egyedül még mindig nevetett. Vele folyamatosan beszélgettem, milyen jó, hogy itt van, jöhetne többször is, és ha majd intek, akkor is nevessen.

De az is előfordult, hogy késett valaki és lereagáltam, hogy ne zavartassák magukat, én is késni szoktam az ilyen gyenge előadásokról.

– Grecsó Krisztián estjén egy sorban ültünk veled. Udvariasságból megnézted a kollégát, vagy próbáltál ötleteket is meríteni a saját estedhez?

– Egyrészt meg akartam nézni, milyen ez, mert egész más az életben beszélni valamiről, és más a színpadon. De Grecsóval ismerjük egymás, úgyhogy kíváncsi is voltam, és kaptam is olyat, amit még nem tudtam róla. És nagyon-nagyon tetszett.

Most már látom, hogy ebben az Egy életem sorozatban minden előadás más, hiszen nagyon különböznek az életek, amiket elmesélünk. És minden főszereplő stílusához igazítják Balázsék a dramaturgiát és az est hangulatát. Grecsó elődása nyilván kicsit irodalmibb, éppen ezért nagyon felemelő. Az enyémben is vannak lírai pillanatok, de mi erősebben fókuszáltunk a humorra.

Végeredményben mindketten arról mesélünk, hogy lettünk az az ember, aki most ott áll a nézők előtt.

– Az mennyire ijesztő színészként, hogy itt nincs egy szerep, ami mögé elbújhatsz?

– Az első előadáson, közvetlenül azelőtt, hogy bementem a színpadra, arra gondoltam, hogy amikor a Balázs megkeresett, akkor le kellett volna fejelni, és megszakítani vele minden kapcsolatot. Borzasztó nehéz egyszerre őszintének és érdekesnek lenni, és lehetőleg minél több humort is beleszőni, mert a nézők elsősorban ezt várják egy ilyen esttől. Ráadásul ezt a másfél órát egyedül kell kitöltenem.

De szerintem a végeredmény vicces lett és már én is otthonosabban mozgok ebben a szerepkörben. Többen azt mondták az előadások után, hogy sokkal jobban megismertek engem. Úgy érzik, mintha a haverjuk lennék.

Remélem, sok új havert szerzek ezzel az esttel a jövőben.

Link másolása
KÖVESS MINKET:


KULT
A Rovatból
Ez lesz az új Lost? – A Constellation egy egészen új állatfaj, tele WTF-pillanatokkal
Egy sci-fi, amiben azt sem hiszed el, amit a főszereplő lát! Annyi kérdést vetett fel az első három rész alatt, hogy nem tudom lesz-e elég idő ebben az évadban, hogy mindre választ kapjunk. Akik szeretik a lassabb stílusú rejtélyeket, azoknak irány az almás cég oldala!

Link másolása

Aki nem hallott még az AppleTV+ legújabb sorozatáról, az nincs egyedül, én se tudtam róla semmit, mielőtt megnéztem volna az első három részt.

Mondjuk, miután túlestem rajta, sem lettem sokkal okosabb.

Egy misztikus elemekkel építkező sci-fi dráma, tele WTF-pillanatokkal.

Peter Harness az új sorozat alkotója, ő írta a forgatókönyvet is, így elmondhatjuk, hogy az ő gyermeke a Constellation. Harness egy ismeretlenebb alkotó, bár sok mindenben benne volt a keze. A legismertebb projektje talán a Ki, vagy Doki?, amelyben íróként tevékenykedett.

Így bátran kijelenthetjük, hogy a Constellation a legnagyobb vállalkozása eddig.

Főszereplőnek sikerült megnyernie a sci-fi szerelmeseinek nem ismeretlen Noomi Rapace-t és a veterán brit színészt James D'Arcyt. Lányukat, hogy még összezavaróbb legyen a történet, egy ikerpár alakítja, Rosie Coleman és Davina Coleman, valamint van itt még ismerős a Breaking Badből és Better Call Saulból: Jonathan Banks.

A történet egy cold opennel kezd. Ez egy gyakori forgatókönyvírói húzás, amikor csak úgy beledobnak minket az eseményekbe, mindennemű felvezetés nélkül. Jo Ericsson (Noomi Rapace) egy autóban utazik lányával és egy tárggyal együtt. Az rögtön világos, hogy menekülnek valami elől, és azt a tárgyat valaki keresni fogja. Majd visszaugrunk az időben és a Nemzetközi Űrállomáson találjuk magunkat (angolul ISS a rövidítse). Itt tudjuk meg, hogy Jo asztronauta, és éppen lányával videochatel. Éppen egy kísérletet végeznek, ahol a földi irányítást Henry Caldera (Jonathan Banks) végzi, de a dolgok balul sülnek el, és az űrállomás ütközik valamivel.

Már itt érezni a baljós előjeleket, Jo hall és lát olyanokat, amiket a többiek nem.

Kiderül, hogy egy szovjet kozmonauta mumifikálódott holtteste ütközött össze az ISS-szel, és ez jelentős károkat okoz, ezért el kell hagyni az űrállomást, de kevés a mentőkabin. Így Jo fent marad, és megpróbál túlélni. Ezzel párhuzamosan látjuk a földi eseményeket, amikor Jo már visszatért a kísérlet tárgyával, és menekül a hóban. Na de! Nem feltétlenül tudjuk, mi igaz, és mi nem. Nagyon finoman jelzik, hogy itt nem minden kerek. Jo nem mindenre úgy emlékszik, mint a többiek, valami történt vele a kísérlet alatt, de hogy pontosan micsoda, az három rész alatt nem derült ki. Egyre gyanúsabb, hogy változás történt a tér-időben, amit bizonyos szereplők apró jelek kapcsán vesznek észre.

Kezdjük a jóval: a produkciós dizájn megint csak elsőrangú, igazi Apple-minőség. A kamerakezelés, a jelmezek, a díszletek, szinte semmire sem lehet panasz. A zene elsőrangú, tovább épít a sorozat misztikumán, még hangulatosabbá teszi az atmoszférát. Illetve, akik szeretik a lassú történetvezetést és a családi drámákat, azok imádni fogják a Constellationt. Nekem túl lassú. Akkor el is érkeztünk a feketeleveshez. Szerintem túlságosan ragaszkodnak az űrkísérlet macguffinjéhez. Ez egy filmes kifejezés egy olyan tárgyra, aminek igazából nincs önálló funkciója, csak az, hogy előre vigye a történetet.

Szerintem egy nagyon idejétmúlt és klasszikus értelemben vett már-már klisés forgatókönyvi húzás.

A cold open is hasonlóan klisés, de jobban tud működni egy misztikumra épített sorozat esetében. Itt azonban nagyon vontatottan halad előre a rejtély megfejtése, nem derül ki semmi, hogy pontosan mi is történik, és ez annyira megöli a tempót, hogy unalmassá teszi az amúgy remek első részt. Az első epizód tényleg működik. Már-már Alfonso Cuarónos Gravitáció utánérzésem volt, amikor megtörténik a katasztrófa, egy igazán precíz, feszült indítás. Még az effektek is működnek, néha egészen hatásos, amit a képernyőn látunk, bár jelen van a gyengécske CGI, de egy nyolcrészes sorozat költségvetésénél erre számítani lehet.

A tempótól eltekintve a legnagyobb baj a kissé „bullshit” szagú tudományos háttér az egész mögött, illetve az arcunkba tolt érzelmi szál. A cselekmény több vonalon fut, nem tudni igazán, melyik a valóság, az űrben vagy a hideg északi időben játszódó rész, illetve kinek van igaza. Az ellenszenves szovjet kapcsolattartónak, esetleg a főszereplő svéd tudósnak?

Az első rész korrekt bevezető munka, de három rész elteltével még mindig nem világos, hogy még mit akarnak kihozni belőle.

Ez a misztikum lehet, hogy valakinek működni fog, nekem annyira nem jött át, mert túl lassú, pszichedelikus élmény volt. Aki az ilyeneket kedveli, az bátran tegyen próbát a Constellationnel. A sorozat megtekinthető az AppleTV+ streamingszolgáltató kínálatában.

Link másolása
KÖVESS MINKET: