Amikor a cipész dönt az atomfizikus helyett – miért vitt be ekkora gyomrost az oroszoknak a Csernobil-film?
Aki látta az HBO sorozatát, biztos vagyok benne, hogy több jelenete is egy életre a retinájába égett. Az utolsó részben van az a kép, ahol Borisz Scserbina miniszterelnök-helyettes és Valerij Legaszov akadémikus az atomreaktor-katasztrófát kivizsgáló bírósági tárgyalás szünetében kint ülnek egy padon, a fa alatt.
Végig ők vezették a mentési munkálatokat, tisztában vannak vele, hogy maximum öt éven belül ők is halottak lesznek. Scserbina (Stellan Skarsgård) a kézfejét nézi, amin egy pondró mászik. “De gyönyörű” – mondja.
Milyen értékes lesz az élet, ha már mi magunk is haldoklunk. Milyen empátiával, könnyes ellágyulással nézünk még egy pondróra is, ha már mi is ketyegünk az elmúlás felé. Milyen szívesen dobnánk sutba rangot, karriert, hatalmat és pártérdeket, milyen feszült, remegő figyelemmel kapaszkodnánk a hozzáértők szaktudásába, a saját hülye, gőgös fejünk helyett, csak hogy megmentsenek minket.
Scserbina (a filmbeli, az eredetiről fogalmam sincs) ezt értette meg azon a padon. És véleményem szerint ez az, amit az oroszok még mindig nem értenek. Mármint a politikai elit, az átlagemberek, úgy hírlik, nagyon pozitívan fogadták a filmet. A fejesek viszont felháborodottan prüszkölnek, be akarják tiltatni, sőt, saját verziót is forgatnak, ahol természetesen a CIA tehet majd mindenről.
Mondhatnám, hogy az orosz elit harminc év alatt nem tanult az égvilágon semmit, de ez csak részigazság. Szerintem a világ vezetői úgy en bloc nem tanultak semmit, eddig soha, sehol, összegészében.
Igen, a szovjetek kiépítettek egy rendszert, amelyben 15 ezer röntgen/óra sugárzásnál (500 röntgen/órának való kitettség öt órán át már halálos) Uljana Komjuk atomfizikusnő hiába győzködi a cipőgyári munkásból párttitkárrá avanzsált kádert, hogy óriási baj van Csernobilban, ő közli vele, hogy “Moszkva szerint nincs, itt én döntök, elmehet.”
Kiépítettek egy rendszert, amelyben a leghülyébbek mondták meg a legokosabbaknak, hogy mi legyen. Sőt, ha egy hozzáértő ellenkezni merészelt, jött a teljes szakmai-emberi ellehetetlenítés, rosszabb esetben Szibéria.
Egy rendszert, ahol a rang, a potentátokhoz simulás, a gyötrő középszerűség-érzést kompenzáló kaviárvacsorák, elvtársi luxusvadászatok és a hatalom akolmelege felülírt mindent.