Aki szalonnából rakta ki Orbán Viktor portréját
"Egyáltalán nem nehéz ködben vezetni, csak a fehér választóvonalat kell figyelni az út közepén." (Michelangelo Antonioni: Egy nő azonosítása)
Csáki László főállásban a MOME Média design szak oktatója, valamint a BKF animáció szakán és a KREA fotó szakán óraadó tanár.
Idén tavasszal feleségével, Szép Évával négy kilogramm 1x1 centiméteresre vágott szalonnakockából hét óra alatt rakta ki Orbán Viktor portréját.
- Hogy jut valakinek az eszébe az, hogy szalonnából rakja ki Orbán Viktor portréját?
- Egy reggel éppen szalonnáztam a párommal, aki ma már a feleségem (Szép Éva). Szeretem az intarziát, a mozaikot és az elfeledett képzőművészeti technikákat. Ahogy vágtam föl a szalonnát, rájöttem, hogy sokféle színe van, árnyalatai és tónusai, amelyek alkalmasak lehetnek arra, hogy mozaik készüljön belőle. Mondtam Évának, hogy ebből milyen jól ki lehetne rakni valamit és mozaikkockaként használni a szalonnát. Éva rögtön rávágta, hogy mi lenne, ha portrét csinálnánk. Pár nap múlva javasolta, hogy ez legyen Orbán Viktor arcképe.
- Más ihletforrás is volt a szalonnázáson kívül?
- Amikor Erdélyben voltunk, egy asszonytól pálinkát akartunk venni, közben beszélgettünk. Ő mondta, hogy szerinte kétféle ember van: a disznózsíros, meg a libazsíros. Szerintem ebben a mondásban minden benne, és sok olvasata létezik. Értsük, ahogy akarjuk.
- Milyen volt a portré fogadtatása?
- Nagyon szerették, kaptam minden oldalról véleményt. Szerencsére korrekt, realista portré készült a szalonna mozaikból: az arcát nem írtuk át, törekedtünk a hasonlóságra és nem karikatúrát készítettünk. Szakmailag tisztességesen megcsináltuk, egyáltalán nem sértő, nem bíráló, nem billen egyik oldalra sem, objektív. Egyébként a Fradi stadion megnyitóján készült portré fotó volt az inspirációs alapja. Kicsit alulnézetből készült a kép, ez tetszett meg ezért választottuk.
A miniszterelnök portréja szalonna mozik munkánkkal a véleményünket mondtuk el, de nem sárdobálós szinten.
Mindenki azt olvas ki belőle, amit akar.
Aki szereti Orbán Viktor politikáját, azt mondhatja, született róla egy szép portré klasszikus technikával, de mégis érdekes kísérleti, kreatív módon, aki meg nem szereti, az pontosan fogja tudni, miért használtunk hozzá szalonnát és mit akartunk mondani vele. Az ötlet már egy éve megvolt mire, elkészült a mozaik. Átgondoltuk sokszor és még egy év után is úgy gondoltuk, hogy elég erős és megalapozott a terv arra, hogy megvalósuljon. A lényeg a minőségi, kreatív és egyedi vélemény alkotáson van. Ez valahol a képzőművészet lényege is, ami esetek többségében valami ellen jön létre és saját vagy teremtett eszközrendszerrel kommunikál.
- Hogyan lett belőled grafikus, és miért pont ezt a területet választottad?
- Azt nem mondanám, hogy grafikus vagyok, inkább olyan ember, aki elsősorban mozgóképpel foglalkozik. A mozgókép, rengeteg területet érint a készítés közben, így grafikus elemeket is, például film főcím, moodboardok, látványtervek. A film akár élő szereplős akár animációs, számomra izgalmas műfaj és minden részlete (hang, design, főcím) legalább ugyanannyira érdekel és szeretek foglalkozni velük.
A történetmesélés utáni vágy inspirál a leginkább, történet nélkül nem nagyon tudok dolgozni.
Ráadásul eléggé kísérletező típus vagyok, rendszerint az adott sztorihoz választok technikát, olyat, ami a történethez szerintem a leginkább illik. Amikor könyvborítót tervezek, akkor is történettel dolgozom, csak nem térben és időben ’bontom’ ki, mint a film esetében, hanem egy borítóba sűríteni a legmegahatározóbb/emblemetikusabb pillanatot.
- Pontosan honnan származnak ezek a történetek?
- Nagyon sokat olvasok és igyekszem egyre jobban figyelni arra, ami körülöttem történik. Szeretek elsőre érdektelennek tűnő, de mégis fontos jelenségekre fókuszálni, és azokra felhívni a figyelmet. Arra törekszem, hogy közérthető módon adjam át ezeket az információkat a közönségnek, de mindig valami érdekes ’csomagolásban’. Az egyetemi évek alatt úgy gondoltam, ami engem érdekel, az biztosan érdekel mást is, ma már előbb átgondolom, kinek is pontosan és hova fogom elkészíteni a következő munkámat. Fontos, hogy sok embert érdekeljen a téma már önmagában és ezt próbálom a ’nagy’ munka elkezdése előtt tesztelni.
- Mondanál erre konkrét példát?
- A Kék pelikan című dokumentum-animációs film esetében először alaposan körbejártam a kérdést:
hogyan fogja megérteni a sztorit az, aki a rendszerváltás után született és nem is élt benne?
Fontosnak tartottam, hogy ők is megértsék, miért akart az akkori, fiatal generáció utazni, és milyen lehetőséget teremtettek maguknak erre. Mert ma, ha utazni akarsz, akkor vannak olcsó alternatívák és a nemzetközi vonatjegyet sem indigóval írják.
Ha nem ismeri a háttértörténetet, akkor a filmben el kell mondani neki, hogy ezt a jegyet úgy írták, hogy két papír közé beraktak egy indigót, és az indigós másolatot kaptuk meg, és az indigót ebből később ki lehetett mosni. És a mai huszonévesen nem csak az indigós vonatjegyekről nem tudnak semmit, hanem arról a rendszerről sem. Mi meg azért némileg még benne voltunk, még ha gyerekfejjel, kamaszfejjel is, de azért ebből kaptunk rendesen. Emlékszünk bizonyos momentumokra: milyen volt a taxisblokád, vasfüggöny lebontása, fel tudjuk idézni annak a kornak a hangulatát.
A szükség és a kíváncsiság hozta, hogy a rendszerváltás utáni fiatal generáció vonatjegy hamisításba kezdtek, ugyanis a nemzetközi vonatjegyek a 90-es években nemcsak nagyon drágák voltak, de akkoriban az olcsóbb utazásra igénybe vehető alternatívák sem léteztek még. Európa felfedezése olyan erős és természetes igény volt, hogy egyáltalán nem számított, hogy milyen úton lehetséges ez. A vonatjegy hamisítási mozgalom a hamisítók és a felhasználók között kölcsönös bizalomra épült.
Forrás: Port.hu
- Milyen visszajelzéseket kaptál a Kék pelikanról?
- Még nincs kész a film, csak a trailer, de ez alapján
a huszonéves nézők úgy találták, hogy ez a forma - amikor a valós dokumentum alapú interjút összekeverjük animációval - nagyon jól megszólítja a közönséget.
Egyszerűen a forma sokkal izgalmasabbá teszi a teljesen valós, dokumentum alapú tartalmat, azáltal könnyebb befogadni.
- De a történet igazából a te generációdnak és a negyveneseknek szól, igaz?
- Egyértelműen azokat szólítja meg leginkább, akik a rendszerváltozás környékén, a kilencvenes években vagy a 2000-es évek elején voltak húsz évesek. Amikor híre ment, hogy a nemzetközi vonatjegy-hamisítási ügyről készítek filmet, rengeteg sztorit kaptam tőlük. Sokszor nem írják le, hogy kik ők, de megosztják, hogy mi történt velük, hová utaztak, miért indultak el, milyen élményeket szereztek. Nagy kérdés, hogy melyik történetet tegyük be a filmbe, mert egyszerűen nem lehet kihagyni és nehéz választani. Fontos még, hogy belekerüljön, ahogy átlépnek a határon Hegyeshalomnál és ahogy Bécsben rácsodálkoznak egy kirakatra...
A Kék pelikan trailere:
Kék Pelikan | Blue Pelikan – Trailer from László Csáki on Vimeo.
- Miért áll ennyire jól nekünk, magyaroknak az animációs műfaj?
- A gondolkodásmódunk miatt: a redukáló, stilizáló, egyszerűségre törekvő, kreatív, átlényegítő gondolkodásmód kedvez az animációk készítésének.
A magyar lélek remek társa az animációnak, jók vagyunk benne, jól működünk együtt, és ezt mindenfajta patetikus nemzeti öntudat és mellveregetés nélkül mondom.
Az viszont nehezebb helyzet, hogy a magyar animációt mint lehetséges exportcikket nehezen ismerik fel, ebből sokkal többet ki lehetne kihozni, mint ami most van.
- Az utóbbi években jelentős nemzetközi sikereket könyvelhettek el a magyar animációs filmek.
- Az animációs rövidfilm nagyon jól működik, az egész estés animációs filmeket kellene még jobban kifuttatni. De ha összeadjuk, hogy az elmúlt években hány egész estés animációs film készült, illetve, hány élő szereplős film készült és megnézzük, hogy ezek a filmek mit hoztak a konyhára, hány eladást produkáltak, meg milyen nézettséget, fesztivál sikereket akkor egyértelműen kijön, hogy az animáció legalább olyan eredményes mint az élőszereplős film, sőt...
Vácz Péter: Nyuszi és Őz
Rabbit and Deer (Nyuszi és Őz) from Péter Vácz on Vimeo.
- Miért nőtt meg ennyire az érdeklődés az animáció és a grafika iránt?
- Önmagát gerjeszti a jelenség. Onnantól kezdve, hogy láthatóvá válik egy műfaj, és meg tudják szólítani azt a közönséget, akinek szánják, a közönség vágyik arra, hogy lássa a következőt, és ez az egész befogadói réteget generál. Ha valahol van egy animációs rövidfilm vetítés, oda biztos, hogy szívesen mennek az emberek. Hálás műfaj. Eleve az absztrakció, a vizualitás miatt sokan szeretik, és nagy felületet ad a kerativitásnak egyéni alkotói világ építésnek. Ha belép a történet, és a kettő jól találkozik, nagyon viszi az embereket.
- Amikor két éve megkaptad a kecskeméti nemzetközi animációs filmfesztivál nagydíját, az mit jelentett a munkádban, a szakmádban?
-Nagyon boldog voltam, mert itthon a kecskeméti animációs filmfesztivált tartom a legfontosabb animációs szakmai fórumnak. Aki ott díjat kap, erős hazai mezőnyben szerez elismerést egy szakmai zsűritől. Jó volt a négy éves alkotói munkát ilyen díjjal zárni.
Azért is jó ez a fesztivál, mert akkor tényleg együtt van a szakma azon a pár napon. Fontosnak tartja mindenki, hogy elmenjen erre a fesztiválra. A filmeket is úgy nézzük, hogy együtt örülünk egymás munkáinak és rengeteg érdekes kiállítás és beszélgetés kíséri a versenyprogramot. Ebben az országban ez nem jellemző. Ahhoz képest, ami a hivatalos magyar filmszemlénken volt, sokkal oldottabb a közeg, sokkal jobban együtt vannak, beszélgetnek, elmennek focizni, az egész kecskeméti ottlét izgi dolog.
Ha érdekes volt az interjú, nyomj egy lájkot!
