Ahol a színpad és a sörpad összeér
Huszonnegyedik alkalommal rendezték meg a Művészetek Völgyét, amely 1989-es megalapítása óta több hullámhegyet és hullámvölgyet is megélt. A csúcspont a 2000-es évek közepén volt, amikor igazi gigafesztiválként hét környékbeli településre terjedt ki, összesen több mint háromezer programmal.
Az állami támogatások elvonásával aztán drasztikus visszaesés következett, sőt 2009-ben hivatalosan el is maradt az egész. Azóta ismét lassú növekedés indult be: idén a kiinduló helyszín, Kapolcs mellett Taliándörögd és a Vígántpetend határában lévő Csórompuszta kapcsolódott be a rendezvénybe és a szervezők reményei szerint hozzák majd a 100 ezer körüli látogatószámot.
Én második alkalommal látogattam el a Völgybe, öt napot töltöttem ott és ezalatt szinte kizárólag csak pozitív élmények értek. Ami a fesztivál méretét illeti, az számomra pont megfelelő: még így is többször bosszankodtam, amiért a nagyjából ezer programból az engem érdeklők jó néhány alkalommal ütötték egymást, úgyhogy ha kettőnél több falu között is ingáznom kellett volna, valószínűleg még inkább ez lett volna a helyzet.
Apropó ingázás: hatalmas pozitívum, hogy tavalyi szüneteltetése után ezúttal ismét közlekedett a falvakat ingyenesen összekötő Csigabusz. Bár stoppal egyébként is viszonylag könnyen el lehetett jutni A-ból B-be, ez a körülmény mégis jóval kiszámíthatóbbá tette a közlekedést: reggel 9-től egészen hajnal 2-ig óránként kétszer jártak a buszok Kapolcs, Taliándörögd, Vígántpetend és Monostorapáti között.
A fesztivál kettősségét leginkább az előbbi két falu közti különbségekkel lehet leírni. Kapolcs kezdettől fogva központi szerepet tölt be, végig hatalmas a tömeg és a járműforgalom. Itt van a legtöbb program, a kirakodóvásártól kezdve a színházi előadásokon át a koncertekig terjed a kör.
A Völgy különlegessége az úgynevezett házigazdás rendszer, vagyis hogy az egyes programhelyszíneket nem központilag szervezik meg, hanem rábízzák egy zenészre vagy előadóra, aki tíz napig az adott udvar központi figurája: minimum naponta egyszer színpadra lép és egyébként is szinte mindig megtalálható az adott helyen.
Ilyen helyszín például a Palya Bea által vezetett Palya-udvar, a Kaláka Versudvar, amiért Lackfi János és a névadó zenekar felel, a Kapolcsi Hobo Klub, a Blue sPot Café, illetve idén először a Harcsa Veronika udvar is. Mindez garantálja, hogy a programok valóban sokszínűek legyenek, hiszen minden házigazda a saját kedvenceit hívja el fellépőnek.
A Völgynek idén kiemelt célja volt, hogy nyisson a fiatalok felé, ami a technikai újdonságok (például a mobilalkalmazás és a fokozott Facebookos jelenlét) mellett a programban is megnyilvánult. Bár sokak fejében még mindig úgy él a fesztivál, mint ahol csak a negyvenes-ötvenes, népzenét és -művészetet kedvelő korosztály érezheti jól magát, korántsem ez a helyzet.
Számos olyan zenekart meghívtak, akik a kimondottan könnyűzenére épülő fesztiválok mezőnyében is előkelő helyet foglalnak el. A Blue sPot Café színpadán zenélt például a Magashegyi Underground, a Kistehén, az Ivan & The Parazol és a Pannonia Allstars Ska Orchestra, míg a Palya-udvarban láthattuk Szabó Balázs Bandáját, a Mary Popkids-et, vagy éppen a Maszkura és a Tücsökrajt.
A Kaláka Versudvarban idén is nagy kedvencem volt a Zenés versimpró, aminek keretében Lackfi János mindennap más költővel vagy íróval beszélgetett, majd a közönség által találomra bedobált szavakból írtak verset percek alatt, remekül bizonyítva kreativitásukat.
Itt került sor egy igazi kuriózumra, Lovasi András és a Véletlen zenekar koncertjére is, akik Lackfi megzenésített verseit játsszák, évente mindössze néhány alkalommal. A költemények hangulatát tökéletesen visszaadó dalokat Lovasi vicces monológjai és Lackfi felolvasásai tették teljessé.
A falu szélén található Hobo Klubba sajnos csak egyszer jutottam el, de ezúton is kalapot emelek a teljesítmény előtt, amit Földes László és zenekara immár évek óta hagyományosan véghez visz. Tíz nap alatt tíz különböző tematikájú koncertet nyomnak le, amihez az adott nap délutánján kerekasztal-beszélgetés is kapcsolódik. Annak ellenére, hogy kissé kiesett a hely és nem is vitték túlzásba a hirdetését, szép számú érdeklődő gyűlt össze.
Ugorjunk egyet a szomszédos Taliándörögdre, amely az utóbbi évek mellőzöttsége után idén ismét bekerülni látszik a fesztivál fősodrába. Míg tavaly az itteni helyszíneket a hivatalos programfüzetben egyetlen oldallal elintézték, idén már jóval több figyelmet fordítottak a szervezők a településre.
Hivatalos helyszín lett a második alkalommal megrendezett Elevenkert, ahol ötvennél is több, nagyrészt feltörekvő zenekar jutott fellépési lehetőséghez. Remek buli adott itt például az egyik legígéretesebb fiatal csapat, a Middlemist Red, a Pluto, a Presszó tangó Libidó, a Veszprémi Utcazene Fesztivált és a KalapKabát tehetségkutatót is megnyerő TükeZoo, illetve a Nagy-Szín-Pad verseny élmezőnyében végzett Cloud 9+ is.
Dörögd hangulatát Kapolcsnál jóval nagyobb közvetlenség és nyugalom jellemzi. Ide hosszú ideje nagyrészt ugyanaz az összeszokott társaság jár, akiknek talán nem is a programok számítanak első helyen, sokkal inkább az, hogy együtt lehessenek.
Utóbbit mi sem bizonyítja jobban, mint hogy a koncertek után minden éjjel még hosszú órákig tart az örömzenélés az Elevenkerttel szemközti Kolics-borudvarban, amely baráti áraival (nagyfröccs 160 forint) is kiemelkedik a Völgy vendéglátóhelyeinek mezőnyéből.
Ugyancsak Dörögdön botlottam bele a 138 országot megjárt Vándorboy diavetítéses élménybeszámolójába, a Kocsor Házban kedd este pedig a Völgyben valaha alapembernek számító Cseh Tamás hangulatát idézte meg egy gitárosokból álló lelkes csapat szintén majdnem hajnalig.
Ellátogattam Csórompusztára is, ahol a HelloWood nemzetközi alkotótábor fából készült installációit állították ki gyönyörű környezetben. Bár ha minden igaz, az alkotások komoly társadalmi üzenetet is hordoznak, nekem erre nem sikerült rájönnöm, mivel a kísérő táblák sajnos csak az adott szobor nevét és ugyanazt az egyenszöveget tartalmazták. Mindenesetre így is nagyon látványos volt az egész.
Az időjárással is szerencsém volt: öt nap alatt mindössze egyszer, vasárnap este csapott le komolyabb vihar, de ezt is sikerült fedett helyen átvészelni. A többi napon legfeljebb kicsit szemerkélt az eső, de a jellemző az abszolút kellemes, 25-27 fok körüli hőmérséklet volt.
Kicsit szomorúan vettem búcsút a fesztiváltól szerdán dél körül, de az élmények újra megerősítettek benne, hogy jövőre ha törik, ha szakad, végig maradok. Ráadásul az lesz a jubileumi 25. Művészetek Völgye, így minden bizonnyal jó néhány további meglepetéssel is készülnek majd a szervezők. Bár még az idei programok sem értek véget, lassan már kezdem a visszaszámlálást :)
Ha szereted a Művészetek Völgyét, nyomj egy lájkot!
