SZEMPONT
A Rovatból

„Az abortusz tiltása nem más, mint marakodás a női test fölötti hatalomért”

Ez nem arról szól, hogy még több magyart, lengyelt, vagy bármilyen gyermeket szüljünk a világra a nemzet dicsőségére. Ez az egyénről szól, akit megfosztanak a döntés szabadságától. Vélemény.


Három évvel ezelőtt a barátaimmal Zakopanéba utaztunk kocsival. Gyönyörű hegyi utakon száguldoztunk, de tökéletes nyugalmunkat egy erőszakosan hatalmas óriásplakát zavarta meg.

Ott ugyanis azokon a felületeken, ahol Magyarország Brüsszelnek üzenget, a lengyelek többszázezerszeresére nagyított, halott magzatokkal igyekeztek elvenni az ember abortusz- és életkedvét.

Azóta sok víz lefolyt a Visztulán.

Októberben a lengyel kormány gyakorlatilag betiltotta volna az abortuszt, majd látván, hogy a lengyel nők mennyire nem szeretik, ha belepiszkálnak a méhükbe, mégis elhalasztották a dolgot, hogy időt hagyjanak a párbeszédre. Milyen figyelmes! Végül is, pár hónap alatt biztos sikerül tisztázni majd olyan dolgokat, amiket évtizedekig lehetetlen volt.

A lengyel abortuszintézkedésekkel járó zavargások, a lengyel nők inspiráló – és Instagram-kompatibilis – hősiessége a magyarok ingerküszöbét is megütötte. Olyannyira, hogy voltak, akik hetekre piros villámosra cserélték a profilképeiket.

A magyar nők (és a kelet-európai nők úgy általában) a saját bőrükön érezték lengyel társaik fájdalmát. A két jó barát politikai összetartását tekintve egy ilyen megmozdulás elég rossz ómen.

De kinek fáj az, ha egy ismeretlen nő úgy dönt, megszakítja nem kívánt terhességét?

Figyelemre méltó, hogy olyan emberek kampányolnak az abortusz ellen, akik szabadidejükben főleg férfiakat vendégül látó orgiákon múlatják az időt – ahol a teherbeesés veszélye a nulla felé konvergál –, vagy pedig hivatásukból kifolyólag a szex szinte teljesen tilos számukra, de még véletlenül sem hordtak ki soha egy ivadékot sem.

Miért érezheti tehát egy jobb napokat látott, kimerült honatya, esetleg egyházi méltóság, vagy közönséges pap, hogy kompetens az abortusz kérdésében?

Valószínűleg egyébként egyáltalán nem érzi magát kompetensnek. Ugyanis ezen el sem gondolkodik. Hivatali ártalom náluk a hatalomhoz való görcsös ragaszkodás, és ennek az egyik válfaja a nők szabadságának szenvedélyes korlátozása.

Ha pedig elérik, amire vágytak, és az abortusz igénybevétele teljesen lehetetlenné válik, elégedetten dőlhetnek hátra, hogy megszabadították a világot a gonosztól – az emberi önrendelkezéstől. Ugyanis nem ők lesznek azok, akik felkelnek majd a megszületett gyerek sírására éjszakánként többször, és nem ők fogják etetni sem.

Ha lemeztelenítjük a dolgot, megfosztjuk az ideológiai díszektől, az abortusz tiltása és ellenzése nem más, mint a női szexualitás és a női test fölötti hatalomért való marakodás.

Ez nem arról szól, hogy még több magyart, lengyelt, vagy bármilyen gyermeket szüljünk a világra a nemzet dicsőségére. Ez az egyénről szól, akit megfosztanak a döntés szabadságától. Ha valaki a saját testét nem birtokolja, akkor mi marad neki? A kívülre helyezett kontroll kívülre helyezett felelősséget is szül.

A törvényalkotás kicsit olyan, mint a gyereknevelés. Csakhogy egy egész országot nevelünk. Ha nem hagyjuk, hogy az egyén meghozza a saját döntéseit, azzal levesszük a válláról a felelősséget is, így az esetleges hibáiért vagy bűneiért sem lesz később számon kérhető.

Az abortusz támogatása nem ideológia vagy mozgalom, nem valami nyugatról importált, liberális divat – mindössze annak az elfogadása, hogy az egyén úgy rendelkezik a saját teste felett, ahogyan jónak látja. És mivel olyan dologról van szó, ami kizárólag méhhel rendelkező embereket érint, egy férfi – kiváltképp, ha cisznemű – ebbe soha nem szólhat bele.

A leggyakrabban elhangzó érv az abortusz ellen – Istent leszámítva persze – az, hogy gyilkosság. Ez függ attól, hogyan definiáljuk az életet. Tegyük fel, hogy valóban így van. Tegyük fel, hogy egy sejtcsoportosulás már „él”. És a gyilkosság tényleg egy rossz dolog. De ha ennyire sokra becsüljük azt az életet, akkor miért hagyjuk, hogy emberek százezrei számára nyomorúságosan teljen? Akkor miért nem segítünk azokon, akik már élnek? A "mocskos" drogosokon, a "gusztustalan" hajléktalanokon, vagy az "éhenkórász" szegényeken?

Fontos leszögezni, hogy az abortuszt senki nem akarja. Mint ahogy a kora reggeli esemény utáni tablettáért való rohangálás sem lélekemelő élmény.

Egyetlen egy apró – két ember által elkövetett – hiba következtében egy nőre – jobb esetben – legalább pár órás kálvária vár, melynek során – ugyancsak jobb esetben – legalább egy ember tüzetes vallatására kell felelnie. Kiszakadt a gumi? Nem védekeztek? Szemforgatások. Más EU-s országokban vény és ítélkező tekintetek nélkül kapható az eseményutáni tabletta.

Akar-e az ember lánya ezek után abortuszt? Majdnem teljesen biztos vagyok benne, hogy nem. Akar-e egyetlen apró botlás miatt éveken át gondoskodni egy nem kívánt élőlényről, lemondani az álmairól? Azt sem.

Egy gyerekhez – ahogy azt az alaptörvényből is tudjuk – ketten kellenek. Legalábbis az elkészítéséhez. Valahogy a másik félnek mégsem szegez senki olyan kérdéseket, hogy miért nem húzta ki időben, miért nem húzott óvszert - hát nem szégyelli magát, hogy férfi létére szexuális életet mer élni?



Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


SZEMPONT
A Rovatból
Pottyondy Edina: Orbán szegény leeső farkú kis balfék, csacsi Németh Balázsra bízta az ellenállást
Pottyondy Edina új videójában arról beszél, hogy Orbánék egy hónap alatt jutottak olyan mélyre, mint Gyurcsányék két év alatt. Szerinte az ország most olyan lelkes, mint „Gombóc Artúr a fogyókúrás tábor első napján”, de figyelmeztet, hogy az „orbáni zsírpárnák” könnyen visszatérhetnek.


Pottyondy azzal kezdi új videóját, hogy az új kormányzat három hét alatt megállapodott Ukrajnával a magyar kisebbségi jogok biztosításáról, amivel szerinte többet értek el, „mint Orbán Viktor az elmúlt tíz évben”. Két magyarázatot vázol fel: Magyar Péter már most befolyásosabb szereplő a nemzetközi politikában, vagy „Orbán Viktor mindig is köpött a kárpátaljai magyarokra”.

Szerinte

„Az ország most olyan lelkes, mint Gombóc Artúr a fogyókúrás tábor első napján. Megvan az elhatározás, ez volt a kormányváltás. És hogyha lesz elszámoltatás, meg arányos választási rendszer, akkor megszabadul a magyar társadalom a rá nehezedő kilóktól, vagy inkább tonnáktól.”

Pottyondy szerint a „jojó-effektus” és az „orbáni zsírpárnák” visszatérésének elkerüléséhez életmódváltás szükséges, egy olyan Magyarország, ahol a vállalkozók szótárából kikerülnek az „okosba”; és a „hasitasi nem kér számlát” kifejezések, és ahol nem a korrupt vezetőkre mondják elismerően, hogy

„ejj milyen ügyes ez a zsivány”.

A NER egyik „legsötétebb” rendelkezésének nevezi azt a szabályozást, amely megtiltotta a gyermekotthonoknak, hogy adományt fogadjanak el, és amit Magyar Péterék nemrég eltöröltek.

Az óbudai korrupciós botrányról, melyben az előző héten Fideszes, MSZP-s, DK-s és Momentumos politikusokat tartóztattak le, azt mondja:

Orbán Viktor távozott az ország éléről, „a rendőrség meg az ügyészség pedig eddig érinthetetlennek gondolt embereket talál meg. Milyen furcsa egybeesés. Biztos csak véletlen” - jegyzi meg szarkasztikusan.

Orbán egyébként szerinte „átváltott margitszigeti szatír üzemmódba, az ideje nagy részében rejtőzködik, de néha-néha felbukkan és a frászt hozza az emberre”, és

„szegény leeső farkú kis balfék, csacsi Németh Balázsra bízta az ellenállást” a migráns áradattal szemben.

Pottyondy emlékeztet: a Fidesz egy 2024-ben elfogadott uniós jogszabály ellen tiltakozott, és a négy hete hivatalban lévő Magyar Pétert támadta.

Kitér a „szívecske-gate” néven elhíresült esetre is. A Fidesz tüntetését pedig így értékeli:

„Hát úgy belehergelték magukat az ellenzéki létérzésbe, hogy a kormányalakítás után egy hónappal már ott tartanak, ahova Gyurcsány Ferenc körülbelül két év után jutott el. Vagy le. Volt itt terror, diktatúra, AVH, sztálinozás, nemzethalál, minden.”

Pottyondy szerint a Fidesz kommunikációja egy az egyben átvette a 16 évvel ezelőtti ellenzéki mondásokat, hirtelen fontos lett számukra a jogállam, a civil szervezetek és a demokrácia.

Szerinte „ezt az eszelősen görcsös identitászavart látva felértékelődik az ellenzék elmúlt 16 évének roncsderbije”.

A Fidesz ellenzéki szerepéhez képest az előző ellenzék „maga volt a Forma-1. Huth vergődő Gergőhöz képest az ajtónak rohanó Kunhalmi Ágnes egy Niki Lauda”.

Az Integritás Hatóság elnökének interjúját is kommentálja, aki arról beszélt, hogy az előző kormány miniszterei 2024 tavaszán arra kérték, ne végezze a dolgát, és miután ezt megtagadta, koncepciós ügyekkel, házkutatásokkal és a felesége fenyegetésével próbálták megtörni.

Felteszi a költői kérdést, hogy mennyire hihető, hogy hogy az állami vezetők száz- és ezermilliárdos vagyongyarapodása mellett egyedül a hatóság elnökénél „nem nézték el, hogy elbugázik néhány tízmilliót”.

Végül megemlíti Deák Dániel távozását a Megafontól

„Milyen izgalmas lenne kézbe venni a péniszszakértő őszinte önvallomását” aminek szerinte a „faszhegyező” remek cím lehetne.

Jókívánságát fejezte ki Tordai-Lejkó Gábor bajorországi magyar főkonzul házasságkötése alkalmából „hogy a Fidesz bukása után” egy hónappal végre összeköthette az életét a „jóképű bajor legénnyel”.

Pottyondy Edina új videója:


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
SZEMPONT
A Rovatból
„Sajnos nem veled nevetünk” – Jámbor András szerint a Micimackó-ügybe belebukó Németh Balázs a magyar parlamentarizmus teljes történetének legnagyobb beégését produkálta
A korábbi országgyűlési képviselő Facebook-posztban bírálta Németh Balázs fideszes képviselőt a parlamenti felszólalása miatt. Németh egy Pottyondy Edina-idézetet értett félre, amiért Tanács Zoltán miniszter magyarázta el neki a Micimackót.


Jámbor András egy friss Facebook-posztban reagált arra a parlamenti jelenetre, amelyben Németh Balázs fideszes képviselő félreértelmezett egy irodalmi idézetet. A bejegyzés szerint a képviselő ezzel kommentálta „saját és egyben a magyar parlamentarizmus teljes történetének legnagyobb beégését”.

Jámbor úgy véli, most jött rá, mi a szerepe a fideszes politikusnak.

„Ő egy nevettető. Bús napokon, amikor aggódunk, hogy jön-e a béremelés, mi lesz a devizás törvény valójában, le tudjuk-e hívni az EU-s pénzeket, börtönbe kerülnek-e a Fidesz rendszer bűnösei — a közelben élőknek jön Balázs, és jókedvet csempész a napjukba.”

Jámbor ironikusan köszönetet mond a délutánért, és további posztokat kér az ügyben, de csak „lefekvési idő után, mert a gyerekek megijedtek az előbb, hogy az apjuk miért röhög visítva ilyen hangosan percekig”.

A bejegyzést azzal a megjegyzéssel zárja: „sajnos nem veled nevetünk”.

A fideszes képviselő kedden, a gyűlöletkeltő politikai reklámokról szóló parlamenti vitában idézett Pottyondy Edina egyik videójából. A „leeső farok” kifejezést gyűlöletkeltő tartalomnak minősítette, mire a teremben derültség támadt. Tanács Zoltán tudományos és technológiai miniszter magyarázta el Némethnek, hogy a mondat valójában A. A. Milne klasszikus meséjére, a Micimackó egyik karakterére, Füles elveszett farkára utal.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

SZEMPONT
A Rovatból
Török Gábor szerint ez volt a Fidesz egyik legnagyobb hibája Magyar Péterrel szemben a kampányban
A politikai elemző úgy véli, Rétvári Bence, a KDNP frakcióvezetője megmutatta, hogy másfajta stratégiát is követhetett volna a Fidesz arra, hogy a Tisza Párt elnökét támadja. A korábbi kormánypárt azonban más taktikát választott, ami a kampány egyik legnagyobb hibája volt Török Gábor szerint.
DKA - szmo.hu
2026. június 09.



Török Gábor politikai elemző Facebook-posztban elemezte röviden a Fidesz–KDNP Magyar Péterrel szembeni kommunikációs stratégiáját. Ennek propóját az adta, hogy Rétvári Bence, a KDNP frakcióvezetője a parlament keddi ülésén ismét arra emlékeztette Magyart, hogy korábban a Fidesz oldalán állt.

„16 évből 14 évig Ön velünk volt, Ön is fideszes volt – mondja most már nem először Rétvári Bence a parlamentben Magyar Péternek. Érdekes lett volna, ha ezt a stratégiát alkalmazza a Fidesz-KDNP 2024 után az új politikai szereplővel szemben” – jegyezte meg a politikai elemző.

A Fidesz ehelyett a folyamatos baloldalizást választotta, ami a kampány egyik legnagyobb hibája volt Török Gábor szerint.

Ugyanis ez a stratégia sokat segített abban, hogy Magyar Péter hiteles szereplővé, egyfajta „kalapáccsá” válhatott az ellenzéki szavazók számára.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

SZEMPONT
A Rovatból
Fekete-Győr András üzent a Micimackó-ügy kapcsán: Ezúton szeretném megkérni Németh Balázst, hogy eszébe ne jusson visszavenni a tempóból!
A Félmillió Fiatal a változásért mozgalom elindítója a közösségi oldalán értékelte Németh Balázs fideszes képviselő elmúlt napokban végzett munkáját. A politikus szerint Németh parlamenti Micimackó-utalása és egy tüntetésen való részvétele is a rendszerváltást segíti.


Fekete-Győr András egy Facebook-posztban, ironikus hangnemben fordult a fideszes képviselőhöz, Németh Balázshoz, akit arra kért, hogy „eszébe ne jusson visszavenni a tempóból”.

Azt írta, Menczer Tamás óta nem volt fideszes politikus, „aki ilyen következetesen és ilyen látványosan dolgozott volna azért, hogy a Fidesz-maffia minél előbb összeomoljon, a rendszerváltás pedig biztosan sínen maradjon!”

Fekete-Győr szerint Németh néhány nap leforgása alatt jutott el onnan, hogy egy tüntetésen vegyen részt, egészen odáig, hogy a parlamentben egy Micimackó-utalás miatt szólaljon fel.

Fekete-Győr szerint „ez kétségkívül egészen kivételes politikai tehetségre vall”.

A bejegyzésben a politikus felteszi a kérdést, melyik a megalázóbb: az, hogy Németh egy állítólagos „tiszás influenszer” mondatát kéri számon, miközben sem az influenszer, sem az őt idéző portál nem a Tisza Párthoz kötődik, vagy az, hogy a tudományos és technológiai miniszter végül „alapfokú gyermekirodalmi gyorstalpalót” kénytelen tartani neki az Országgyűlésben.

„De semmi baj, Balázs. Ne hagyd, hogy a rosszindulatú emberek elbizonytalanítsanak!” – folytatja Fekete-Győr. Hozzáteszi, hogy a Fidesznek pontosan erre a „minden megszólalással önmagát megsemmisítő kommunikációs teljesítményre” van most szüksége.

A posztot így zárja: „Maradj rajta, Balázs! Csak így tovább! A rendszerváltás nevében is köszönjük a munkádat.”

A bejegyzés előzménye, hogy kedden, a gyűlöletkeltő plakátokról szóló parlamenti vitában Németh Balázs Pottyondy Edina youtuber egy videójára hivatkozva kért számon egy Micimackó-utalást a kormányon. Válaszában Tanács Zoltán tudományos és technológiai miniszter kifejtette, hogy a mesében Füles veszíti el a farkát. Múlt pénteken pedig Németh egy budapesti, migrációellenes tüntetésen vett részt, ahol Toroczkai László is jelen volt, és ahol a Miniszterelnökség épületének erkélyéről Magyar Péter miniszterelnök tapsolt és szívet mutatott a felvonulóknak.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk