„Az abortusz tiltása nem más, mint marakodás a női test fölötti hatalomért”
Szerencsére Magyarországon még nincs olyan nagy divatja az „életvédésnek”, mint az USA-ban. Ott az emberek ráérnek órákat strázsálni abortuszklinikák előtt megnyomorgatott játékbabák hullái felett bibliai idézeteket szavalva. (Betudható ez annak is, hogy ott legalább vannak abortuszklinikák).
Nálunk a „pro-life” mozgalom hívei napi pár percnél több időt nem fordítanak missziós munkájukra, és ez ki is merül megalapozatlan állítások beragadt caps lockkal való kommentálásában.
Nálunk olyan orvost sem lehetetlen találni, aki elvégzi magát a beavatkozást.
Igaz, ez általában egy többlépcsős ügy, ami magában foglal egy beszélgetést egy szakemberrel, akinek nem feltétlenül rejtett szándéka az, hogy jobb belátásra térítse a leendő terhességmegszakítót. A vizsgálatok és a beszélgetés után pedig rendelkezésre áll még három nap, ami alatt a nő meggondolhatja magát.
Választhatjuk persze a deluxe verziót is, az iparággá nemesült abortuszturizmust. Tökéletes magyarsággal szövegezett osztrák honlapokon válogathatunk az ausztriai klinikák között. Tablettás magzatelhajtás 650 euró.
Mit tehetnénk valóban azért, hogy az emberek ne döntsenek az abortusz mellett?
Például meggátolhatjuk, hogy szexeljenek. Tehetünk olyan stigmákat a szabad, örömteli szexualitásra, hogy soha senkinek eszébe se jusson ilyen dologba bonyolódni. Ezt az egyházak évszázadokon keresztül próbálták elérni, a dolog viszont úgy tűnik, nem igazán működött.
Tehetünk „családbarát” intézkedéseket. Kamusegélyeket adhatunk azoknak, akik úgy döntenek, fiatalon gyereket vállalnak. Ők persze előbb-utóbb úgyis elválnak, és rájönnek, hogy egész életüket feláldozták egy hamis álomért. Meg hát a többség ennek csak szimplán nem dől be.
Démonizálhatjuk az abortuszt. Elterjeszthetjük róla, hogy könyörtelen gyilkosság. És akkor majd titokban teszik, és egész életükre traumatizálja őket. Pont úgy, mint azok a programok, amiket kishazánk rendes szexuális felvilágosítás helyett alkalmaz.
Ijesztő, véres filmek és animációk halott csecsemőkről (például A néma sikoly a nyolcvanas évekből, vagy a Where are my children? 1916-ból), komor arcú védőnők, akik felelősségük teljes tudatában óvszerbe bugyolálnak egy banánt, biológiatanárok, akik képeket mutogatnak kitágult vaginákról, amiből apró emberfej mered a visszavonhatatlan létezés felé.
A megfélemlítés hatástalan. Ha nem lenne az, nem gondolkodnának egyesek azon, hogy be kéne tiltani az abortuszt. A túlzott félelemkeltés ugyanis csak pánikot és rettegést vált ki, nem pedig az információ átgondolt feldolgozását - nem meggyőződés születik, csak falak emelkednek.
Amint a gyerek rájön, hogy nem hal meg attól, ha házasság előtt szexel vagy füves cigit szív – a tudatmódosítószerek a másik kedvelt „prevenciós” téma –, orrba-szájba fogja gyakorolni mind a kettőt. Csak éppen fogalma sem lesz róla, hogy mit csinál. És ez a veszélyes.
Szóval akár dönthetünk úgy is, hogy empatikus szakemberek bevonásával egészen fiatalon megismertetjük állampolgárainkat a biztonságos szex különböző – nem is olyan ördögi – fortélyaival. Levehetjük a nyomást a szexualitásról. Bebizonyíthatjuk, hogy se nem szégyen, se nem dicsőség, és pláne nem kell, hogy életre szóló teher legyen.
Ha valamit nem tiltunk, az már nem is olyan érdekes. Ha a szex nem lenne tabu, kevesebb lenne a pornó, kevesebb lenne a parafíliává (szexuális deviancia) torzult elfojtott vágy, kevesebb lenne a szomorú, nyomorúságos ember.
És egyáltalán – kevesebb ember lenne! Az pedig, végső soron, nem is lenne annyira rossz, nem? Elég csak a négyes-hatosra gondolni, vagy a sorra a postán. A túlnépesedésről, a hatalmas méreteket öltő szegénységről, a klímaválságban kiteljesedő globális túlfogyasztásról nem is beszélve.