Időnként előfordul, hogy a gyerekek gyilkolnak, de ennél sokkal ritkább, amikor egy kiskorúnak több áldozata is van. A gyerekkorú sorozatgyilkosok közül talán a leghírhedtebb az indiai Amarjeet Sada, aki 2006 és 2007 között három emberrel – köztük a családtagjaival – végzett. A kisfiú csak 8 éves volt, amikor a gyilkosságok történtek, írja a Mirror.
Az 1998-ban született sorozatgyilkosról nem sokat lehet tudni. Az biztos, hogy egy szegény családba született Mushahar faluban. Apja állítólag egyszerű munkásként kereste a kenyerét.
Amarjeet Sada mindössze 7 éves volt, amikor első áldozatával végzett. A kisfiú egy évvel fiatalabb unokatestvérét gyilkolta meg. A feltételezések szerint nem sokkal később a saját, nyolchónapos húgát is megölte. Utolsó áldozata, a környéken élő Kushboo nevű kislány pedig még ennél is fiatalabb volt két hónappal.
Kushboot az anyja egy közeli iskolában hagyta aludni, amíg elment dolgozni. Mire visszaért, a babának hűlt helyét találta. Néhány órával később a sorozatgyilkos gyerek a rendőrségen beismerte, hogy magával vitte a csecsemőt, majd egy téglával ütlegelte és megfojtotta. A vallomást követően elvezette a rendőröket arra a mezőre, ahol megpróbálta eltemetni a holttestet.
Sada nagybátyja szerint a család egy része tudott az első két gyilkosságról, de nem tettek feljelentést, mert belügyként kezelték.
Az őrizetbe vett fiú állítólag egyáltalán nem tanúsított megbánást. Később beismerte az első két gyilkosságot is. Az ügyben nyomozó rendőr szerint az elkövetés módszere minden esetben nagyon hasonló volt. A pszichológus szerint a gyerek egyszerűen szadista, aki örömét leli abban, ha másoknak fájdalmat okoz. Egy másik szakember szerint pedig Sada egyszerűen nem tud különbséget tenni a jó és a rossz között.
Az indiai törvények értelmében gyermekkorú bűnözőt nem lehet börtönbüntetésre vagy halálra ítélni. Sada éppen ezért 18 éves koráig egy gyermekotthonba került, ahonnan 2016-ban szabadult. Azóta sem tudja senki, hogy hova mehetett ezután a világ legfiatalabb sorozatgyilkosa.
Időnként előfordul, hogy a gyerekek gyilkolnak, de ennél sokkal ritkább, amikor egy kiskorúnak több áldozata is van. A gyerekkorú sorozatgyilkosok közül talán a leghírhedtebb az indiai Amarjeet Sada, aki 2006 és 2007 között három emberrel – köztük a családtagjaival – végzett. A kisfiú csak 8 éves volt, amikor a gyilkosságok történtek, írja a Mirror.
Az 1998-ban született sorozatgyilkosról nem sokat lehet tudni. Az biztos, hogy egy szegény családba született Mushahar faluban. Apja állítólag egyszerű munkásként kereste a kenyerét.
Amarjeet Sada mindössze 7 éves volt, amikor első áldozatával végzett. A kisfiú egy évvel fiatalabb unokatestvérét gyilkolta meg. A feltételezések szerint nem sokkal később a saját, nyolchónapos húgát is megölte. Utolsó áldozata, a környéken élő Kushboo nevű kislány pedig még ennél is fiatalabb volt két hónappal.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Egy 13 éves fiú többször is megpróbálta megszakítani édesapja kórházi kezelését az intenzív osztályon Sarkadon. Előbb az ágya mellett működő gépet próbálta kikapcsolni, ám az riasztotta az ápolókat. Ezután bicskát vett elő, és elvágta az infúziós csövet.
A rendőrség szerint a fiú tette súlyos következményekkel járhatott volna. A Rendészeti Államtitkárság szerdán reggel számolt be az esetről a Facebookon. Azt írták: a fiú „segíteni” szeretett volna az apjának, de a mozdulata majdnem tragédiához vezetett. A cső elvágásával ugyanis életveszélyes állapotot idézhetett volna elő.
„Az apa elvérezhetett volna, a vénába jutó léglégbuborék pedig légembóliát okozhatott volna”
– írták.
A fiú a napokban lesz 14 éves. Beismerte a tettét, és azt mondta, nem tudta elviselni, hogy mindig erős apja hirtelen ennyire kiszolgáltatottá vált. Akkor döbbent rá, mi történt, amikor meglátta a vért, és az intenzív osztály dolgozói közbeléptek.
A fiatalt életveszélyt okozó testi sértés kísérletével gyanúsítják. Szabadlábon védekezhet.
Egy 13 éves fiú többször is megpróbálta megszakítani édesapja kórházi kezelését az intenzív osztályon Sarkadon. Előbb az ágya mellett működő gépet próbálta kikapcsolni, ám az riasztotta az ápolókat. Ezután bicskát vett elő, és elvágta az infúziós csövet.
A rendőrség szerint a fiú tette súlyos következményekkel járhatott volna. A Rendészeti Államtitkárság szerdán reggel számolt be az esetről a Facebookon. Azt írták: a fiú „segíteni” szeretett volna az apjának, de a mozdulata majdnem tragédiához vezetett. A cső elvágásával ugyanis életveszélyes állapotot idézhetett volna elő.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Megöltek egy férfit Erzsébetvárosban hétfő hajnalban. Később kiderült, hogy a késelés áldozata egy 28 éves férfi, az elkövető pedig egy 34 éves személy, akire akkor csaptak le a hatóságok, amikor a véres holttestet vonszolta végig a folyosón. A támadót azóta már elfogták, és emberölés miatt nyomozás indult.
A Tények információ szerint mindkét férfi brit állampolgár, akik szórakozni érkeztek Magyarországra, és ezért bérelték ki az Akácfa utcai lakást.
A gyilkosság előtt bulizni voltak, ám később összevesztek valamin. A konfliktus annyira elfajult, hogy a 34 éves elkövető kést rántott.
A csatorna szerint az elkövető megpróbálhatta lehúzni a lépcsőn a holttestet, de már nem jutott le vele, mert a rendőrök elfogták. A jelenlegi információk szerint az elkövetőt azóta már kihallgatták.
Megöltek egy férfit Erzsébetvárosban hétfő hajnalban. Később kiderült, hogy a késelés áldozata egy 28 éves férfi, az elkövető pedig egy 34 éves személy, akire akkor csaptak le a hatóságok, amikor a véres holttestet vonszolta végig a folyosón. A támadót azóta már elfogták, és emberölés miatt nyomozás indult.
A Tények információ szerint mindkét férfi brit állampolgár, akik szórakozni érkeztek Magyarországra, és ezért bérelték ki az Akácfa utcai lakást.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Hatalmas lángokkal és füsttel égett hétfő este az új csarnok Mezőhegyesen. A helyiek szerint erős a füstszag terjengett a városban. Két hét múlva adták volna át az új, 1800 nm-es épületegyüttest, ahol 2000 nm raklap is leégett. Az oltásban hatvan tűzoltó vett részt.
Egy kertészeti és öntözés technikai cég telephelye gyulladt ki. Az árukészlet nagy része elpusztult a lángokban.

A MÁV Füzesabonyból Nyíregyházára tartó 5112-es járatának ablakán ugrott ki egy gyermek Taktaharkánynál. A vonat még mozgásban volt.
A megdöbbentő eset hétfőn délelőtt történt. A Boon.hu helyszíni riportja szerint egy 10 év körüli gyerek próbált az ablakon ugrott ki, egyelőre nem tudni, miért. A MÁV közleménye szerint: Az állomáson éppen lassító, már megállni készülő szerelvény ablakán – eddig tisztázatlan okból és körülmények között – kiugrott egy fiú, aki a vasúti pálya mellé esett, ahol súlyos sérüléseket szenvedett. A mentők kiérkezéséig jegyvizsgáló kollégánk végig a sérült mellett maradt, a vonaton tartózkodó vasútőr segítségével megkezdte a szerencsétlenül járt fiú ellátását - áll a közleményben.
A mozgó vonatból kiugorva súlyosan megsérülhetett, mert a portál szerint a rendőrök mellett mentőhelikopter is érkezett a helyszínre.
A tájékoztatás szerint a balesetet szenvedett gyermek 14 évnél fiatalabb, így nem állja meg a helyét az a feltevés, miszerint a fiú bliccelés gyanú miatt menekült volna a kalauz elől. Jegyvizsgáló nem szándékozott elkérni a fiú jegyét, hiszen 14 évnél fiatalabbnak látta, az ilyen korú utasaink pedig a MÁV-csoport járatain díjmentesen utazhatnak – tette hozzá a MÁV.